Szerviz szünet után… Képzeljétek, 10-én férjhez megyek!:)

Szóval, okulva az előző címem utáni reakciókból és fenyegetésekből:), most igyekeztem lényegre törő lenni.

Néhány napra bezártam a blogot, mert szerettem volna átolvasni, hogy felfrissítsem az emlékezetem. Elég hosszúra sikeredett már a történet, és nem minden részletre emlékszem. Illetve ilyenkor beugrik néhány apróság, ami jól adja ki magát, ha a későbbiekben megemlítjük, foglalkozunk vele.

Azért így is biztos lesz olyan, ami elmarad, de hát „Ő” az én első gyerekem, és bár tudjuk mind, nem hibátlan, nekem mégis a legkedvesebb és a legszebb!:)

Sajnos ez a gonosz blog, ha belenyúlok, és javítani szeretnék néhány helyesírási, vagy fogalmazási hibát, egyszerűen újra kiteszi az adott részt!:/

Hát sajnálom, abba is hagytam a javítgatást, mert így elég nehéz lesz megkeresnetek a részeket, bocsi, csak jót akartam!:(

Na szóval, amiért most írok, az a következő!

Nagyon eseménydús hét vége felé járunk. Hétfőn hazajöttek a nővéremék a nászútjukról, így kedden megtarthattuk a Dani névnapját, ami érdekes volt, mert itt ugye nem tartanak, és gondoltuk, megmutatjuk a szüleinek, miről is beszélünk annyit!:)

Kedden a dédike névnapját ünnepeltük és az eljegyzésünket:)!

A családom hétvégén szerette volna az eljegyzésünket tartani, de én nem, mert akkor volt a biológiai apám születésnapja, és én nem akartam akkorra.

22-ére akartam, hogy mindig szeretettel gondoljak majd erre a napra.

Úgy érzem, ez maradéktalanul sikerült.

Nem tudom, mit is írhatnék, az érzéseimet se kimondani, se leírni nem tudom, és ilyen csak nagyon ritkán adódik az életemben!:)

A Peti immár hivatalosan is megkérte a kezem, és én végig azon iparkodtam, hogy ne sírjak, mert az egész családom bömbölt, kivéve mókit, aki igazi mókusharcosként, a rágókáival dobált minket valamiért. De aztán elfogyott neki, és a Luca anyukája benyomott egy cumit a szájába, így elcsendesedett!:)

Hát mit is mondhatnék? Olyan volt az egész, akár egy mesebeli rózsaszín leányálom.

Azt mondta, nagyon ideges volt, de ez egy cseppet sem látszott rajta. Magabiztos volt, határozott és mosolygós, ahogy mindig! Elkezdett beszélni, és persze tudom, pszichológus, tud beszélni, és amúgy is van egy nagyon határozott, magával ragadó stílusa, de akkor is!

Mindenkihez külön volt néhány mondata, még a Dani szüleihez is. Beszélt arról, hogy ismerkedtünk meg, és hogy ismerte meg fokozatosan a családom tagjait. Az érzéseiről mindenkivel kapcsolatban, és főleg arról, hogy akkor mit érez, ha a szemembe néz, ha megérinthet, vagy meghalja a hangom…

Azt mondta, ha rám gondol, akaratlanul elmosolyodik…..

Azt mondta, mióta találkoztunk már nincs egyedül. Családja lett, mert befogadtuk, ebbe a különleges világunkba, ahol nincs helye a gyűlöletnek csak a szeretetnek.

Azt mondta, olyanok vagytok nekem, mint a végtelen tengeren a boldogság szigete, Ti vagytok a családom!

És minden megszólított elsírta magát, csak én nem. Annyira igyekeztem, úgy feszítettem mindenem, hogy begörcsölt a lábam.

Hallani akartam amit mond, kiélvezni minden szót…hogy mit érez irántam…hogy mit ígér…

De aztán letérdelt elém, és mikor összenéztünk, egy könnycsepp végigfolyt az arcán….

Szerettem volna letörölni, és magamhoz ölelni, és így maradni vele egész életünkben, hogy megóvjam minden rossztól és szeressem!

És azt, hogy Nora Rebecca Nádasdy, hozzám jössz feleségül, megint csak valami visszhangban hallottam, úgy zakatolt a szívem, és dübörgött a vér a fülemben.

És akkor már ő is elveszett kicsit, mert mikor az ujjamra húzta a gyűrűt, hirtelen az anyanyelvére váltott és azt mondta,

„No more you and me, just be us!” Ez valami olyasmi, hogy ne legyen többet te és én, csak mi legyünk! És megcsókolta a gyűrűt az ujjamon.

Hát persze hogy elkezdtem bömbölni!

Nem csak azért amit mondott és amit tett, de állandóan az járt a fejemben, hogy ez a racionális, nagyon is két lábbal a földön álló ember, a kedvemért énekel meg táncol, és most itt térdel, hogy képes ennyire kilépni a saját komfortzónájából miattam….értitek ugye?

Annyira sírtam! És arra gondoltam, hogy az utóbbi napokat szinte végig zokogom, de ezek a könnyek annyira mások, mint amik tavaly, meg azelőtt hullottak! Pont úgy lehet sírni, és a levegőt kapkodni a boldogságtól is, nem csak a fájdalomtól, hát nem elképesztően különlegesek vagyunk mi emberek, és az érzéseink?

És olyan sokszor hallottam már ezt a mondatot tőle, csak egészen más helyzetben. Összetörve, magamba fordulva, elveszve, ő pedig előre hajolt, bátorítóan mosolygott és azt mondta. Eddig csak te voltál és én, most pedig együtt vagyunk, építsünk hidat egymás felé, segíts nekem, hogy segíthessek….

Aput az öcsike születésekor láttam először sírni, és most pont úgy bömbölt megint, és csak ölelgette a Petit meg engem, és felváltva biztosított minket arról, hogy úgy szeret, pontosan úgy érez irántunk, mintha az édes gyerekei lennénk, és kimondhatatlanul boldog, hogy egymásra találtunk….

Jó, nem érzelgősködöm nektek tovább!:)

Azért kezdtem el ezt a bejegyzést írni, mert a Peti azt kérte a születésnapjára tőlem, hogy házasodjunk össze! Azt mondta, kinevezték, és rengeteg hivatalos megjelenése, és kötelezettsége lesz, ahova el akar vinni, és mint a feleségét akar bemutatni. És hogy lesz majd nagy esküvő nekünk is jövőre, megígéri, úgy ahogy a Barbinak, de ő nem akar addig várni! Családot akar, igazi családot, velem!

Elutazunk 7-én Vegasba a barátnőmékkel, és összeházasodunk, mi 10-én!:)

Ugye megértitek, hogy most mindenen jár az eszem, csak a történet írásán nem!

Asszony leszek! Igazi feleség, hát nem hihetetlen ez az egész? Már attól könnyes lesz a szemem, ahogy ezeket a sorokat írom!:)

Feleségül vesz a férfi, aki valóban mellettem volt jóban, rosszban és látott felnőni!:)

Ha augusztus tizedikén eszetekbe jutok, és lesz egy pillanatotok, gondoljatok majd rám, mert az lesz életem egyik legszebb, legboldogabb napja!:)

Szóval azért írtam ezt le, mert egy kicsit csúszik a blog folytatása, ugye megértitek?:)

Persze aztán oldottabb lett a hangulat, és már nevettünk, ő pedig mögém settenkedett, és alig hallhatóan a fülembe súgta, én már kétszer térdeltem előtted, sürgősen javítani kell az egyensúlyon.:)

És éjjel, hasonlóan hozzám, aki a Barbi esküvőjét hiúsítottam majdnem meg, ő is kis híján keresztülhúzta a másnapi keresztelőt. Miután koccintottak néhányat az egészségünkre, a férfiszakasz úgy döntött, hogy ilyenkor illő szerenádot adni, egy ilyen feltörekvő trubadúrnak.

És valahonnan kerítettek egy ormótlan rozoga falétrát, amit letámasztottak az erkélyünkhöz, hogy én majd előjövök a dalos Rómeóhoz, mint Julia és lesz nagy örömködés!

Akkor már a női szakasz mind az ablak mögött röhögött, mert hát ez azért nem ment minden hang nélkül, már talán Washingtonban is hallották, hogy nekem szerenád készül.

És Tarzan Rómeó meg is indult a rottyant féllábú létrán, amit apu meg a Dani apukája tartottak, meg még ott volt az összes többi pasi is, Dani jó tanácsokkal látta el, az öcsém a gitárját aggatta Rómeó nyakába, hogy adjon nekem szerenádot, Gabesz egy frissen szakajtott rózsaszálra haraptatta rá, amit majd átnyújt nekem szerelmesen.

Ebből kis vita támadt, mert hát rózsára harapott szájjal, még Tarzannak is nehéz dalolni, végül megegyeztek, hogy amíg énekel leteheti, ők meg majd lent zümmögve kísérik. Kakukk szegény csendesen megjegyezte, hogy szerinte nekem kellene rózsát dobnom a lovagomnak – hát ugye látszik hogy csak tanultam a kölykökkel:) – de leszavazták, hogy inkább tartsa azt a kurva létrát, mert fújja a szél.

Sajnos mikor felért, és neki kezdett a dalolásnak, a létra elfáradt, és megadta magát. Rómeó megszakítva a trillázást, egy Tarzan sikollyal beborult az erkélyre. Előbb agyondobott a rózsával, aztán letarolt, a létra meg a lenti, a zümmögő kórust, akik kicsit beleestek a hangulatért felelős svéd tűztuskóba, de nem lett nagy baj, csak felszakadt néhány szóló a csendes tercelés helyett.

Én meg, miközben igyekeztem levegőt venni Rómeó alatt meg a röhögéstől, arra gondoltam, milyen jó, hogy még nem készült el a manzárd emelet, és nem költöztünk fel oda, a külön lakrészünkbe, mert most nagyobbat is eshetett volna!:)

Végül mind megúsztuk sérülés nélkül, és anyuék is túlélték a röhögő görcsüket, szóval jöhetett a keresztelő.

És hát tegnap 23-án volt a mi mókuskánk immár 6 hónapos és végre sikerült megkeresztelnünk, a Lucussal együtt!:) Egy tündérke volt mindkét aprótalp, nem sírt és nem visítozott, csak édesen nézelődött – mondjuk a Luca általában így viselkedik, - inkább mókitól tartottunk. Anyuval degeszre tömtük a pociját, szegény alig bírt ébren maradni! Mikor a Cleo meg a Gabi megkeresztelték, akkorákat pislogott, mint egy megfáradt bagoly!:)

Most a nővéremék utaznak Texasba a Dani szüleivel. A jövő hetet ott töltik az ottani rokonokkal meg barátokkal. Egyedül vagyok itthon Mókival, mindenki más kikísérte őket a reptérre. Én kértem, hogy menjenek csak, majd én maradok, mert nem akarok ott kint is bömbölni. Nagyon megszerettem a Dani szüleit! Olyan igazi laza, jókedvű, életvidám texasiak! Ha évekig keresgélünk, akkor se találhattunk volna kedvesebb, emberségesebb, barátságosabb embereket a Barbi anyósának és apósának. Érkezésük első öt percében mindenki a szívébe zárta őket, mikor megérkeztek egy rettenetes, tábortűz körüli harci díszekben pompázó, indián törzsi tánc kellős közepébe, és néhány percnyi eszmélkedés után, fesztelenül csatlakoztak a törzsi élethez, és a legkisebb törzstag, Bömbölő Batyu beavatásához!:)

Mindenki szomorú, hogy elmennek, nagyon megszerettük őket. Ősszel majd megyünk, ha ott lesz a Forma 1, és anyuék is ellátogatnak hozzájuk néhány hétre, ezt eskü alatt kellett megígérjék!:)

Mindig bírtam a sógorom. Remek humorú, jó természetű srác, aki képes kezelni, és megszelídíteni a nővéremet. Most már tudom, kiktől örökölte ezeket a jó tulajdonságokat, és adottságokat. És a Peti legjobb barátja, talán ez sem véletlen! Ugyan úgy bátorították az esküvőn a szülei, mikor megkérte a kezem, ahogy a fiúkat. És nem csak ők, hanem a skandináv anyukája is, és ez is mutatja, milyen remek emberek ők!

Szerencsére nem marad sok idő a szomorkodásra, mert este érkeznek apuék Magyar barátaik, és a keresztanyánk!:)

És a jövő héten, én leszek mókusharcos pótmamája, mert anyuék kicsit elmennek országot járni, meg szórakozni a barátaikkal. Meggyőztük, és szavát vettük anyunak, hogy igenis elmegy, és jól fogja magát érezni, én meg úgy vigyázom mókira, ahogy még soha semmire, de még annál is jobban!

Ketten maradunk a dédikével, mert a Luca anyuját is elviszik magukkal, hogy egy kicsit kikapcsolódjon, a Sziszi már dolgozik a Peti kórházában, mint szülésznő, a Cleo meg most intézi a papírokat, meg amiket még ilyenkor kell.

De remekül elleszünk majd, az én hörcsög harcosommal, már alig várom.

Szombaton a Sziszi lesz a dada, mert nekünk party lesz a bárban, és szerdán is hatalmas zártkörűt adunk, mert Judit nap lesz, és csak mi leszünk ott a barátokkal, a körcsinknek meg előtte lesz a névnapja, Márti.:)

Szóval látjátok eléggé be van táblázva a nyaram, és valószínűleg a jövő évi is így lesz, de közben még ott van néhány évszak, amikor majd együtt leszünk itt újra!:)

Addig is mindegyikőtöket rettentő sok szeretettel ölelek virtuálisan és millió pusit küldök, meg még szívecskét is!:)

Teljen úgy a nyaratok, ahogy terveztétek!

Puszi, Luna


U.i: Hát én teljesen hülye vagyok! Látjátok totál elvette azt a maradék kis eszemet is a szerelem. A legfontosabbat felejtettem el! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek a jó kívánságokat!:)
Bocsánat, hogy csak így utólag! Pedig higgyétek el, nagyon örültem, hogy gondoltok rám, és veszitek a fáradtságot, hogy írjatok! Szóval nagyon szépen köszönöm, sőt köszönjük, mondhatom ezt Tarzan nevében is!:)