Sara…
Igaza volt Bradleynek alig telt el néhány óra,
és újabb telefont kaptam.
Adrian volt. Nem beszélt sokat, amit mondott
azt is halkan suttogta, akár egy izgatott szerelmes kamasz. Miközben a háttérből,
egy unalmas prezentáció részleteit sikerült kivennem, valami hajlítható első
szárnyról vagy miről, de nem különösebben hozott izgalomba ez az információ.
Sokkal inkább amit Newey mondott.
- Pakolj Sara és indulj. Csörgess meg, ha
megérkeztél, megvárlak és személyesen mutatom meg az új otthonod.
Meg sem várta a hálálkodó szózuhatagom, már ki
is nyomott. Nyilván valami fontos megbeszélésen ül, mégis szakított arra időt,
hogy nekem szóljon.
- Hát nem egy tündér ez az ember? – faggatom
Bradleyt.
- De, egy kopasz tündér.
- Nem a külsőség a fontos – torkollom le. – Nem
lehet mindenki olyan jóképű, mint te.
- Na, szóval szerinted én jóképű vagyok?
- Elmegy a képed, de láttam már jobbat is –
nevetek.
- Igen? És ki az az elvetemült, aki nálam
dögösebb?
- A plakátfiú – vágom rá habozás nélkül, és
fogalmam sincs honnan jutott most eszembe.
- Az meg ki? – látom, most Bradley-n a meglepődés
sora.
- Nem tudom, de a buszmegállóban van
kiplakátozva, ahol vártam a buszt, ha dolgozni mentem. Az volt aláírva, várj
velem. Hát… - rántom fel ábrándosan a vállaimat és meredek a plafonra - mit
mondjak… szívesen tettem. Dögös pasi – idézem a szavait.
- Igen? Na, majd ma este megnézem, ha megyek
Becky-ért, hogy ki az a nyálas kis pöcs, aki ott feszít neked a plakáton. Most
viszont indulj, hogy ne várakoztasd meg a csillogó fejtetős angyalodat.
- Jó, de mit vigyek ilyen hirtelen?
- Semmit, csak egy kényelmest, amiben otthon
leszel, meg egy hálóruhát. Holnap délelőtt visszajössz, összepakolunk, és
elviszed, ami még szükséges. Ami marad, majd utánad hordom. Nincs olyan sok
holmid.
- Hát nincs – helyeselek kapkodás közben –
indulhatunk – állok meg az ajtóban, és szomorúan körbe nézek. Az otthonom volt
egy ideig, az első önálló otthonom, ebben az új, ismeretlen életemben.
- Induljunk – taszít rajtam gyengéden Bardley. –
Ne állj most itt le nekem sírdogálni. Holnap úgyis jössz pakolni, akkor majd
búcsúzkodhatsz.
- Jaj, Dylan – sikkantok fel – öt viszem
magammal.
Egy óra elteltével izgalomtól izzadó tenyérrel
rettenetesen elfogódott hangon telefonálok a Red Bull központ parkírozójából.
Adrian azonnal felveszi.
- Szia Sara! Indulok le érted, addig gyere be a
recepcióra. Tudják, hogy érkezel, ne izgulj – nyugtatgat, mintha látná mennyire
megszeppentem.
- Rendben, és mit mondjak?
- Hogy engem keresel, már jövök is le érted.
Emlékszel a nevemre? – nevet a hangja.
- Hehe – nyögöm, mert nem akarom zavarba hozni
azzal, hogy nálam az emlékezés, egyáltalán nem olyan vicces dolog. Bármennyire
különös, nincs egyetlen rossz élményem sem a gyerekkoromról, sajnos jó sem.
Nyilván nem vagyok szokványos eset, az emberek többsége nem is érti, min megyek
keresztül, szükségtelen emlékeztetnem rá, hogy valóban nem emlékszem semmire,
azért vagyok itt.
Riadtan pislogok a portásra, de a kitáruló
felvonó ajtajában, már meg is jelenik Adrian.
- Isten hozott – siet felém előrenyújtott
teátrális kéztartással. Nyilván csak azért nem vigyorogja körbe a fejét, mert
ebben a fülei akadályozzák. Én viszont lenyeltem a nyelvem zavarodottságomban.
Newey előzékenyen enged előre a liftben.
- Nincs csomagod?
- Majd holnap beköltözök. Bradley segít, most
csak a legszükségesebbeket hoztam.
- Helyes. Megmutatom a hátsó bejáratot.
Kártyával nyílik, amíg kapsz egy sajátot, kölcsönadom az enyémet. Ha hátra parkolsz,
nem kell a recepción keresztül jönnöd, látom, feszélyez téged, pedig hidd el
nagyon előzékeny recepciósain vannak. Nálunk a baráti légkőr és az udvariasság
fő szabály! De idegenek nem jöhetnek be – figyelmeztet – a bejáratnál mindenkit
ellenőriznek.
- Értem. Nem állt szándékomban behívni Bradleyt.
Az elsőn azonnal megállunk.
- Azt hittem a felső szinten lesz a szobám!
- Az ott van, az enyém meg itt. Nálam vannak a
belépőkártyák, és a módosított szerződésed, amit most alá kell írni, és onnantól
azonnali hatállyal a Racing dolgozója vagy.
- Nahát! – lépek be az irodájába. – Ezt nem
gondolhattad komolyan!
- Remélem csak viccből tetted ki, mert tudtad, hogy
jövök.
- Dehogy! Ezek a képek, szobám állandó
kiegészítői. Láthatod, állandóan velem vagy!
- Jesszusom! – lépek egyet hátra riadtan, mert
az ízlésesen berendezett szoba falán, a hatalmas rajzasztal felett, ott virítok
egy pasztell festményen, az íróasztala mögött, meg egy grafitrajzról nézek
farkasszemet a belépőkkel. – Én kétszer is! Ez borzasztó!
- Miért lenne az? Gyönyörű fiatal nő vagy,
mindenkit elbűvölsz, aki belép a szobámba.
- Sokan járnak hozzád? – faggatom riadozva.
- Meglehetősen – vigyorog. – Ugyan már Sara,
fogd fel pozitívan. Ki tudja, egyszer talán valaki olyan tesz látogatást az
irodámban, aki felnéz ezekre a remek alkotásokra, és hirtelen felkiált, nahát,
hiszen ez Sara!
- Hehe, ha majd egyszer ilyen lesz, feltétlenül
küld fel utána hozzám a tetőre – próbálok nevetni.
- Lazíts Sara! Most kezdődik az új életed! Meglátod
tele lesz csodával és meglepetésekkel! – jósol nagy bölcsen és nem is sejti,
hogy mennyire beletrafált a jövőbe.
Éber tekintetem kereszttüzében, aláírom a
papírokat, átveszem a belépőmet, és kapok egy munkaruhát, amiben holnap reggel
5-kor kell a konyhán jelentkeznem, hogy megtudjam mi lesz a munkám.
Beszállunk a liftbe, a legfelsőbb emeletre
megyünk. A keskeny folyosót verőfénybe borítja, a felülről sugárban bevetülő
napsugarak szikrázó fénynyalábja. Tátott szájjal bámulok fel, az üvegtetőre.
- Csodálatos – suttogom csillogó szemekkel.
- Ugye? Modern épület, itt mindenre gondoltak a
tervezők. Ezek mögött az ajtók mögött kétoldalt végig szobák helyezkednek el. Mivel
hosszú a folyosó, a tervezők úgy gondolták, hogy megvilágítják egy kis
természetes fénnyel is. Éjjel, a csillagok alatt feljönni ide, fáradtan az
egész napi megfeszített munka után, egészen különleges látvány. Sokszor itt
alszunk mi is, vagy a versenyzőink, ha sokáig itt tartózkodnak, szimulátoroznak
és már fáradtak ahhoz, hogy visszatérjenek a városba. Nem csak a Forma 1-ben
van érdekeltsége a Red Bullnak. A repülőktől kezdődően, különböző gépkocsi kategóriákban
és típusokban, valamint hajókban, extrém sportokban is érdekelt. Az iménti
telefonod után, éppen egy ilyen érdekes szponzorált versenyzővel volt, egyeztető
megbeszélésünk.
Hatalmas szenzációra készül, úgy kb. egy év
múlva. A világűrből fog kiugrani, egy egészen különleges ruhában, és
szabadesésben érkezik a sztratoszférából, előzetes számításaink alapján, úgy 10
percen keresztül fog zuhanni. Ilyen magasságból, még soha senki nem kísérelt
meg, bázisugrást. Ez lesz a történelem legmagasabbról végrehajtott ugrása, a
leggyorsabb szabadesése, és a legmagasabbra felérő, emberrel megtett ballonos
repülés. Bármi bekövetkezhet, ha elveszti az eszméletét nem lesz képes kinyitni
az ejtőernyőjét, és úgy 35 km magasságból csapódna a földbe. Remélhetőleg minden
rendben lesz, már évek óta dolgoznak egy 8 fős csapattal, megfeszített munkával,
most egyeztetni voltak. Ez nekünk is fontos kísérlet, különböző ruhákat és
felszereléseket tesztelhetünk élesben az ugrás során. Az illető a tratoszférából
ugrik, átzuhan a vékony réteg tropopauzán, hogy végül a troposzférában földet
érjen. Baumgartner a világ legismertebb bázisugrója. Nem csak magassági
rekorder, hanem a legalacsonyabb bázisugrás világrekordját is ő tartja. Tavaly
leugrott a Rio de Janeiró-i Krisztus-szoborról.
Bocsánat, kicsit elkalandoztam – zökken vissza
hirtelen a riadt valóságomba – szóval, ez lesz itt a te szobád mostantól – vált
témát hirtelen, mikor rám pillantva észreveszi, hogy tátott szájjal bámulom.
- Szeretem hallgatni, ahogy mesélsz. Irigyellek,
hogy ennyire okos vagy – sóhajtok idegesen.
Már most zúg a fejem ettől a septiben elém
tálalt rengeteg információtó. Itt aztán zajlik az élet! Egyre elfogódottabban
és elesettebben álldogálok jövendő lakom ajtaja előtt. Hogy fogok én ezzel az ostoba
agyammal ennyi információt megjegyezni és eltárolni?
- Ne vágj ilyen riadt arcot – dugja a kártyát az
ajtó nyílásába. – Neked nem kell ilyeneket tudnod, csak végezd rendesen a
munkád, és akkor hamarosan előrébb léphetsz a ranglétrán. Most nem lesz valami
érdekes, és izgalmas, amit el kell végezned, de ha látják, hogy szorgalmas és elhivatott
vagy, hamarosan komolyabb feladatokkal bíznak meg.
- Nagyon hálás vagyok bármilyen munkáért –
biztosítom gyorsan. – Nem vágyom semmi másra, csak egy stabil, állandó állásra
a megélhetésemhez. Ahol nem zaklat majd senki, teszem hozzá reménykedve gondolatban,
mintha csak megsejtenék valamit a jövőből.
- A szezon fennmaradó 3 versenyére még nem
utazol el a csapattal, de a következő idényben, már te is velünk leszel.
Meglátod mennyi izgalmat és érdekességet fog nyújtani az új életed! Na és
persze én is ott leszek! Majd ha lesz szabadidőnk, bejárjuk, és felfedezzük
magunknak a városokat. Íme, a szobád, Sara.
Félénken lépek be az ajtón és pillantok körbe.
- Hát igen – köszörüli a torkát mögöttem
zavartan. – Nézd Sara, ez itt nem szálloda, itt nincsenek lakosztályok. Itt nem
lakik senki folyamatosan, csak akkor, ha egy munka, vagy megbeszélés elhúzódik.
Ezért ez csak egy szoba egy mosdóval. A mellékhelyiség, zuhanyozó a folyosón
van. Egy mindjárt itt veled szemben, azért kértem ezt a szobát. Az egyik ajtó a
zuhanyzó, a másik a toalett. És a zuhany melletti helyiség, egy közös konyha.
Ott van tűzhely, sütő, hűtő és egy nagy ebédlőasztal. Mindjárt megnézzük azokat
is. Ott el tudod készíteni magadnak az ételt, ha megéheznél, de itt teljes
ellátást kapsz, aztán ha van kedved, elfogyasztod ott kint, vagy behozod a
szobádba. Egy kis hűtőt, mikrót vagy egy elektromos főzőlapot esetleg
beszerezhetünk ide.
- A szoba tökéletes Adrian. Nagyon hálás vagyok –
pislogok rá könnyekig meghatódva az atyai gondoskodástól.
- Most megyek, te meg vedd birtokba a szobád.
Ismerkedj meg a többi helyiséggel is. Néha teljesen üres a felső szint, de
azért éjjelre, zárd be magadra az ajtót. Nekem most sajnos mennem kell, még van
egy telefonbeszélgetésemmel az egyik versenyzőnkkel, Sebastiannal. Ő a
világbajnokunk, és a következő futam után, személyesen is ellátogat a gyárba,
segít az új fejlesztésekben.
Sziasztok!
Végül
csak sikerült egy újabb részlettel előrukkolnom!:)
Nézzétek,
arra gondoltam, hogy egyelőre így fogom folytatni a törit. Amint időm engedi,
egy rövidebb részt kiteszek, és majd mindig írom tovább. A 100-ik jubileumi
rész akkor jön, mikor Kisu és Seb találkoznak végre!:)
Írni szeretnék,
mert határozottan megjött a kedvem, de tényleg mindig közbejön valami.
Nem akarok
regéket zengeni a hetemről, csak egy apróságot.
Ballagási
ajándékba, Peti, a dilidokink, megbízott a következővel. Szereznem kellett egy-egy
NF/Hb38x24x24 cm falazótéglát, illetve kettőt, melyekbe 46 lyuk található. Ezekbe
a lyukakba kellett elhelyeznem ötvenezer forintot. Már a tégláért mozgósítottam
az egész környéket, mire nagy nehezen sikerült szerezni két egészséges
példányt. Ezután fogtam száz darab ezrest – kimondani is fáj, hát még
elkészíteni – és először is hosszában kettéhajtottuk, aztán ceruzák
segítségével feltekertük, végül betuszkoltuk őket egyenként a lyukakba, sőt
néhányba duplán, hogy elférjen az ötven darab, ráadásul úgy hogy ne lehessen
kiszedni.
Hát nem
azért, hogy sajnáltassam magam, de nem két perc volt mire végeztünk. És akkor
még ott volt a csokor rá, ami szintén s.k. volt, konyakos meggy virágokkal
pálinkás üveges díszítéssel, egy kosárka alakzatba rendezgetve a téglával, szépséges
díszcsomagolásban, - Petitől - felirattal!:)
És ez
csak az egyikünk ajándéka volt, szóval eléggé elfoglaltak voltunk a héten
elhihetitek.
És akkor
még nem beszéltem egy sokkal súlyosabb dologról.
Ott kint ahol élünk, illetve
dolgozunk forrongás van. Baltimore-ban szükségállapotot hirdettek, kivonult a
Nemzeti Gárda, kijárási tilalom van, fosztogattak, raboltak, gyújtogattak, és
lángokban állt a városunk.
Nem ott
lakunk, csak a munkánk köt oda, a házunk fél órára van egy kertvárosi
negyedben, nagyjából egyenlő távolságra Washington és Baltimore között.
Csodálatos
helyen lakunk, a lehető legjobb környéken, de egy ideig semmit se tudtam a
családomról, és kimondhatatlanul aggódtam értük, mert amit a hírekben meg a
tv-ben láttam, az ijesztő volt. Közben meg igyekeztünk normálisan viselkedni az
öcsémékkel, hogy ne vegyenek ebből semmit észre, mert nem akartuk elrontani ezt
a hetet. A bolondballagásukat, a szerenádot és a tegnapi ballagást, mert ez a
hét róluk szólt, értük, az ő megérdemelt boldogságukról.
Rettenetes
volt a bizonytalanság, a fiúk mind a városban dolgoznak, anyu meg egyedül
otthon a dédikével meg az öcsikével.
De szerencsére
mindenki jól van, csak a doki ragadt bent a városban, mert mire végeztek a
kórházban már kijárási tilalom volt és nem tudott hazamenni. De már otthon van
mindenki, sőt a házvezetőnőnk is velünk van, mert ott lángokban áll a város
ahol ő lakik, és a magyar szakácsomat is elvitte a Peti, mert ő meg az
épületben lakik, és féltünk nehogy fosztogassanak és esetleg valami baja legyen
szegénynek. Van biztosítás, nem számít ha feldúlják, csak az embereknek ne
essen bajuk. A munkatársaimnak és a barátaimnak. Szerencsére a belvárosban
nincs semmi, ott rend van és viszonylagos nyugalom, csak zárva minden, nincs
közlekedés, se iskola, és kijárási tilalom egy hétig.
Szóval
volt okom a késedelemre, csak nem akartam erről írni. Ma pedig elutazunk
valahova és fogalmam sincs mi fog ott történni, egy fiús ballagás utáni After Partyn
– ahogy apu barátai nevezik!:)
Ráadásul a skandináv is jön, és ő is beígért még
egy izgalmas meglepetést, bár nem tudom, képes vagyok-e még ennél több izgalmat
elviselni!
Puszi,
Luna