Kimi….
Egy végtelennek tűnő hosszú
pillanatra lemerevedik mindenki a döbbenettől, aztán kitör a botrány! A
hajbókoló titkár, zavarodottan igyekszik segíteni a tántorgón. A férfi dühösen
fújtat, tenyerét az orrára szorítja.
Az alázatosan hajbókoló, egy
zsebkendőt varázsolt elő valahonnan, azt nyomja remegő kézzel a nyomorult vérző
orrára. A riadt kisember, németül sopánkodik körülötte, szavát se értem, de
amúgy is leszarnám.
Elégedett sóhajtással szemlélem
a művem. Nem érdekel már semmi, csak azt akarom, hogy fájjon neki. Legalább
annyira, ahogy akkor fájhatott Kisunak. Azt akarom, hogy élje át nem csak a
fizikai, de a lelki fájdalmat is. Szenvedjen ez a szemét, ahogy ő, és élje át a
megaláztatás érzését ennyi ember előtt. Azt kapta, amit megérdemelt! Most végre
átélheti a másik oldalt is, a kihasznált, megfélemlített kábult nő fájdalmát.
Nem érdekel mi lesz ezután! Nem
érdekel, ha kirúgnak, még ha letartoztatnak se!
Büszke voltam, oly sok hosszú,
fájdalmas hónap után, végre büszke voltam magamra!
- Ez
megőrült! Vagy talán részeg? – mered rám döbbenettől kiegyenesedve az eddig
görnyedt háttal közlekedő titkár.
Nem kap választ tőlem, csak egy elégedett grimaszt,
elengedve egy mély sóhajtással. Kezeim zsebre dugom, dacára a lehorzsolt
bőrömet irritáló fájdalomnak. Vállaimat leengedem, lezserül, laza tartásban
várom a következményeket. Mutatni akarom a testtartásommal is, hogy nincs
bennem, se félelem, se megbánás.
A titkár értelmes ember lehet. Azonnal felfogja, hogy
tőlem ma maximum ennyit várhat, ezért magamra hagyva, újra a főnöke felé
fordult.
- Uram…Herr
Wartburg, jól van? Azonnal hívom a rendőrséget! Ez példátlan, felfoghatatlan,
mit meg nem enged magának egy elkényeztetett, egoista pilóta.
- Ezt még
meg keserülőd! – köpi felém dühösen, vérző száját törölgetve a kárvallott.
- Állok
elébe…örömmel teszem. Végre megkönnyebbültem! – húzom ki magam elégedetten.
- Visszavonok
minden szponzori megbízást…nagyon sokba fog ez még kerülni neked…akár még a
karrieredbe is! Lecsukatlak te kis köcsög!
- Te
csukatsz le engem? – nevetek fel röviden idegességemben. – Te?
-
Igen
én! Még nem tudod, ki vagyok!
- De….tudom!
Jobban, mint itt bárki. Ha esténként okádni akarok, előveszem az
igazolványodat, hogy a pedofil pofádra köphessek, te szemét tetű. Nálam vannak
az irataid és a tárcád, amit 7 évvel ezelőtt, egy szerencsétlen, rettegő magyar
lány lopott el tőled, miután végeztél vele és elaludtál, te mocskos pedofil
disznó.
-
Mi..miről
beszél? – nyögi visszaállva a magázódásra.
Ha figyelnék rá, észrevenném, az arcára kiülő döbbenetet
és félelmet. De nem érdekel! Olyan állapotban vagyok, hogy ölni tudnék.
- Emlékszel
rá? – hergelem magam egyre jobban belemelegedve. - Vagy olyan sokan voltak,
hogy ő csak egy volt a sok közül, te beteg pedofil féreg!
- Mi…? –
nyöszörög rákvörös fejjel, elhessegetve a tüsténkedő titkárt.
- He,
esetleg akarod vissza az irataid? Vagy mit is beszélek? – csapok dühösen a
homlokomra. – Gondolom, azóta már csináltattál másikat. Veszel még ártatlan
lányokat te mocsok?
- Uram –
emeli felém véres kezét megfeledkezve az orráról – beszéljük meg, kérem… -
próbál szót érteni velem, de hasztalan, meg se hallom.
- Elvette
a pénzed meg az irataid. Akarod visszakapni? Nálam vannak! Őrzöm őket te
rohadék!
- Én
sajnálom…hogy van a hölgy?
- Jól…már
egyetlen ilyen mocskos féreg sem érhet többé hozzá!
- Kérem…
adja át neki a bocsánatkérésemet….sajnálom.
Nem
érdekel a makogása. Lerázom magamról a belém csimpaszkodó kezeket, az övét,
amit még mindig felém nyújt félrelököm, és dörgő léptekkel kiviharzok a
szobából. Hallom a hangját, megállítja az utánam lóduló biztonsági
szolgálatosokat.
Olyan
ideges vagyok, hogy nem találok vissza a helyiségbe, ahol átöltöztem, és
leraktam a személyes cuccaimat. Kétszer körbefutom a kurva épületet mire
rátalálok. Rázárom az ajtót, dühöngve mosom az öklöm. Nem csak az ő vére
borítja, felhorzsoltam a bütykeimnél. Nem számít, túlélem. Lerogyok egy székre, fejemet a kezeimbe temetve próbálom rendezni a légzésem és a gondolataimat.
Átöltözöm, lebaszkodom
a földre ezt a kurva Lotusos jelmezt. Gyanítom többet nem lesz már rá
szükségem. Agyő Lotus, agyő, Forma 1-es visszatérés!
Nem nyitok
ajtót, hiába kopognak, előbb finoman, aztán már ököllel verik.
Kijövök,
lerázok mindenkit, nem állok szóba senkivel. Nem érdekel a rángatózó szájú
HR-es, nem érdekel a szálloda, se a holnapi teszt. Mire kell, ott leszek, ha
egyáltalán még szükség lesz a munkámra, de most egyedül kell maradnom, és fel
kell dolgoznom végre magamban azt, ami az imént történt.
Egy
Pub-ot keresek. Lehetőleg egyszerűt, nem flancosat. Nem legyen hivalkodó bár.
Nincs most kedvem se a zenéhez, se egy vonagló lányhoz, aki belőlem akarja kisajtolni
a napi betevőjét.
Találomra
bekanyarodok egy zsákutcába, a kellemes csendes helyek, általában ilyen
közökben lelhetők fel. Most sem csalódok, néhány lépés után megakad a szemem, a
pislákoló neonnal megvilágított bejáraton.
„Lotus Bar” hirdeti a villogó felirat. Na, ez isteni útmutatás, itt a helyem! Végre
kiengedek kicsit, totál befeszültem, hosszat sóhajtva benyitok.
Néhány
lépcsőfok lefele, aztán elém tárul, a félhomályos cigarettafüstbe burkolt
kopottas helyiség. Ahogy belépek a fülledt izzadságszagú terembe, mindjárt a
bárpulttal találom szembe magam. Téglából kirakott, viseltes kiszolgáló egység
előtt, néhány farmeros alak ül a fekete műbőrrel bevont bárszékeken. Az asztalra
könyökölve belefeledkeznek az italukba.
Végre!
A legjobb helyen járok, ezt kerestem! Csend, nyugalom és totális érdektelenség!
Leülök a
fal melletti üres székre, és a pultra könyökölök. Vodkát és sört rendelek a
pultostól. Elém helyez egy tál mogyorót, és elmegy elkészíteni az italom.
Rámeredek
a tálra, és felmordul a gyomrom. Nem is ettem ma még csak reggel, mielőtt
felszálltunk a géppel.
Éhes
vagyok, belemarkolok a mogyoróba és rágcsálom, az italkészletet fürkészve. Nem
akarok gondolkozni, most nem. Nincs kedvem azon agyalni vajon mi lesz velem? Kirúgnak?
Ennyi volt a nagy visszatérés? Mivel fogom majd magyarázni a hirtelen szakítás
okát?
Eeh,
lesz dolga a sajtósomnak, mosolygok az elém csúsztatott vodkába. Leszarom! Egy
kicsit se bánom!
Valamivel
később, de az is lehet, hogy órákkal, hirtelen megvilágosodom, és ettől
mehetnékem támad. Mi a faszomat keresek én itt? Mi a tökömet siránkozok,
vedelek, markolászom itt a szívemet, mikor a lány, aki mindennél fontosabb, ott
van a kölyökkel egy szállodában? Miért nem vagyok velük?
Ahelyett,
hogy megnyugodnék, felhúztam magam. Végre törlesztettem, és immár kurvára
mindegy, mi lesz mindennek a következménye!
Megtettem
végre, amire azóta vágyom, hogy könnyes szemekkel elsuttogta Kisu a titkát.
Akkor nem tudtam megvédeni, nem ismertem még szegényt. Később se, mert egy
büdös önző fasz voltam. Nem tudtam megvédeni….eddig!
De
mostantól minden más lesz! Mostantól nem tágítok mellőle. Akkor se, ha átnéz
rajtam, akkor se, ha utálkozik, ha a szemembe néz.
Megérdemlem!
Öntelt bunkó, megaláztad azt a szegény lányt! Gyűlöljön csak, az se érdekel!
Csak az számít, hogy megvédjem! Többé nem bánthatja senki!
De
innen nem tudom megvédeni! Ha kirúgnak, újra távol kerülök tőle. Egy ilyen
botrány után, az első lépése lesz Mateschitz-nek, hogy szerződést bontson velem.
Nem fogja szponzorálni az ICE1 Racinget sem. Ha így alakul, nem lesz semmi
indokom, hogy a Red Bull körül sündörögjek. Nem fogom látni Kisut! Nem
baszhatom most el! Maradnom kell! Ha máshogy nem megy, akkor megalázkodom és
elnézést kérek!
Ha át
kell lépnem saját erkölcsi normáimon ahhoz, hogy mellette maradhassak, az
esélyre, hogy egyszer emlékezni fog, és boldogok lehetünk, ha ez kell, akkor
megteszem. Megalkuszom, fejet hajtok és megkövetem az a faszt. Nem számít, érted
megteszem kicsim!
Mi a
tökömet keresek még midig itt? Eh, és hogy jutok vissza? Hol a pokolban vagyok
egyáltalán?
Kell
egy taxi, nyúlok a mobilért.
- Na mi
van már? Beszálltál a Bamako rallyba? Órák óta várlak! – jön a szemrehányás.
- Úgy
nyavalyogsz mintha a nőm lennél. Mint egy hites ara! Mindjárt veled leszek
kicsim, csak előbb gyere el értem.
-
Mi? Hát
ezt meg, hogy gondolod?
-
Elvesztem
Seb!
- De hát
hol vagy? Hova lett a stábod? – kezd siránkozni ahelyett, hogy indulna.
- Sajnálatos
módon akadt itt egy kis problémám. Jelenleg egyedül vagyok, és egy kocsmában
vedelek. Minél később érkezel, annál részegebb leszek – foglalom össze a
helyzetet tényszerűen.
-
De…de hát
mi történt?
-
Nem
publikus. Elmondom, ha itt leszel.
-
Hol az
az itt?
- Várj! -
intek a pultosnak, hajladozva felé tartom a mobilt. – Mond meg a címet és kérek
még egy kört. - Kirángatok egy papírpénzt a tárcámból. – Ennyi elég lesz?
Elégedetten
bólint, elveszi a kezemből a pénzt, közben magyarázza Sebnek az idevezető utat,
sorolja a címet és a Pub nevét.
A
kölyök felőlem érdeklődhet. Hallom, ahogy a középkorú férfi tétován
magyarázkodik.
- Nem,
annyira nincs elázva. Ahhoz képest amennyit már elfogyasztott. Vodkát, sörrel!
Sebet
motiválhatja a válasz, mert mire végzek az utolsó vodka-sör párossal, a szépen
doromboló Infiniti lefékez a bejárat előtt.
Seb….
Idegesen pislogva próbálok
kivenni valamit a lenti félhomállyal keveredett füstfelhőben. Nem mondom, hogy
félek, de nem egy bizalomgerjesztő hely. Valószínűleg nem ide ugranék be, ha
kedvem szottyanna egy kávéra. Kimit talán a neve csábította. „Lotus Bar”, hát
ez azért jópofa, vigyorgok a kilátástalan helyzet dacára.
Na ugye! A jókedv, a pozitív
hozzáállás mindjárt meghozza a szerencsét. Ott van ni! Ott gubbaszt a sarokban,
a pultra görbülve, fekete pólóban, baseball sapkája alól kikandikáló szőke tincsekkel.
Amint közelebb érek hozzá,
pillantásom a pulton pihenő kezére esik.
-
Jesszus Kimi, mit műveltél? Te
vérzel?
-
Eeh, nem számít! Pofán basztam
a múltat – fordul felém. Lehet csak a rossz világításnak tudható be, de a
szokásosnál is sápadtabbnak tűnik.
- Hogy mit? – meredek rá. Vajon
mennyit ihatott ez a szerencsétlen? Már delirál!
-
Bevertem egyet egy szemét gecinek,
akinek már 7 éve kijárt ez a verés!
-
Kivel bunyóztál te
szerencsétlen?
-
Úgysem hinnéd el – ingatja a
fejét.
-
Azért csak próbáljad meg! Mit
műveltél?
-
Pofán basztam azt a szemetet,
aki tönkretette Kisut! Aki miatt odamenekült Svájcba az atyáékhoz!
-
Mit beszélsz? – meredek rá
döbbenten.
- Nem hiszed el Seb, de az a fasz
volt a rendezvény főszponzora, aki megerőszakolta szegény Kisut!
-
Ez biztos Kimi?
-
Ja! – bólogat fújtatva.
-
Nagy balhé volt? – puhatolódzok.
-
Ja! – bólogat tovább. –
Megjárta! – grimaszol.
-
És….most mi lesz? – riadozom.
-
Statárium lesz….gondolom.
-
Az meg micsoda? – méregetem
zavartan.
-
Hát, házirend, csak szigorúbb.
-
Hogy mi? – hebegek.
- Kijárási tilalom, nemzeti gárda
– sorolgatja lebiggyesztett szájjal. - Ha maradhatok, gondolom, szigorú
őrizetet fogok kapni - húzza félre a száját. Lehetne mosoly ez vagy grimasz is,
képtelen vagyok eldönteni, mert a hideg kék szeme úgy mered rám, mintha kés
döfnének a szívembe.
Idegességemben felkapok egy
felest a pultról és felhajtom. Aztán ijedten ejtem vissza. Basszus még vezetek!
Most mi az istent csináljak veled? –túrok elkeseredetten a hajamba, és próbálom távozásra bírni. - Kinek
szóljak?
-
Mark megérkezett már? –
faggatom a kocsiajtót nyitogatva. - Na gyere szépen, ülj be a kocsiba….
-
Csak holnap jön... - rogy be az ülésre.
-
Istenem, de hát kit kérjek meg,
hogy segítsen? Heikki-t pont miattad hagytam otthon! – vágok a szavába.
- …az állatokat rendezi…tudod,
ráakaszkodtam a sok bajommal. De most már ennek vége - csuklik fel - mert itt
van az én kis állatgondozóm. Csak meg kell fognom és hazavinnem!
A szemem láttára üti ki az
alkohol. Fura mód, eddig egészen normálisan kommunikált, dacára az
elfogyasztott alkoholmennyiségnek.
-
Wow Kimi, te még részegen is
aranyat beszélsz. Hát persze! – csapok a levegőbe, és már keresem is a mobilom.
Felhívom Sarat, hirtelen jobb nem jut az eszembe. Mélyeket sóhajtva hallgatom a
csengést jelző hangot.
-
Vedd fel kérlek, vedd fel…. –
imádkozom halkan, nincs még olyan késő.
-
Tessék, Sara vagyok – csendül
fel az életmentő hang.
- Itt meg Seb –nyögöm, mert
hirtelen nem is tudom, hol kezdjem.
-
Igen láttam a kijelzőn – úgy
hallom mintha mosolyogna, hát akkor előre Sebastian, csak bátran, férfiasssan! - Sara kérlek, segítség kellene! - kezdeném a
férfias könyörgést, de legnagyobb megrökönyödésemre, vidám kacagással
félbeszakít.
- Nahát, ez nagyon rosszul
kezdődik! Aj, ma mindenki engem dicsér, és ez mindig munkát jelent. Rosszat
sejtek!
- Sara te olyan ügyes vagy – siránkozok
tovább, hogy előkészítsem a talajt.
-
Talán egy esti kávét kívánnál?
Beugorjak a szálloda bárjába készíteni egyet?
- Hát örülök, hogy vidám
hangulatban talállak – heherészek lelkendezve hangnemet váltva. - Raikkönen,
tudod, Kimi a barátom, akivel érkeztem, hirtelen rosszul lett – nyelek nagyot,
mert nem vagyok a mellébeszélés nagymestere – szóval nincs túl jó állapotban – helyesbítek
- és nem szeretném, ha valaki meglátná a Lotustól, vagy egy lesifotós. Mindjárt
a mélygarázsban leszek vele, és segítened kellene felvinnem őt a szobájába,
vagy az enyémbe. Szóval mindegy, csak valahova, ahol nem láthatja meg idegen.
- De hát miért pont én? – érkezik
rövid hallgatás után a tanácstalan kérdés.
- Mert tudom, hogy te soha nem
fogod őt kiadni a riportereknek. Megbízom benned Sara és szükségem…szükségünk
van rád – próbálok az emberségére hatni.
- Hát jó – sóhajt a készülék a
kezemben. – Lemegyek a mélygarázsba, de igyekezzetek, mert nem túl barátságos
ott lent.
Ó, hát persze, de fasz vagyok,
kapok a fejemhez.
- Tudod mit Sara? Mikor beérek a garázsba,
megcsörgetlek. Elég, ha akkor jössz le, nem kell ott egyedül várnod. Jó lesz
így?
-
Rendben Sebastian.
- Nagyon, nagyon köszönöm Sara! –
nyomom ki elégedetten. - Látod te részeg pöcs? Még most is érted lobbizom! – fordulok
a zsebre dugott kézzel, egykedvűen üldögélőhöz. – Nem is olyan nagy baj, hogy
így eláztál. Azért mégis csak a közelébe kerülsz a te Kisudnak. Kérdés persze,
hogy milyen maradandó érzéseket keltesz benne, ilyen zavarodott bamba fejjel.
- Én vezetek! Mindig én vezetek!
– talál magára és emeli fel a hangját.
-
Hát persze, majd mindjárt a
kezedbe adok valamit tekergetni, csak hallgass már! Most bezzeg óbégatsz,
máskor meg hallókészülék kell hozzád.
Miközben a navigációba ütöm be
a visszautat, küzdök az öntudatára ébredt rally bajnokkal, idegességemben jól felnyomom
a fűtést. Ennek az lett a következménye, hogy néhány méter után, finn szitkokat
dünnyögve levette a cipőit, hátra dobta az ülésre, kényelembe helyezte magát,
és máris diszkrét horkolás érkezik felém a másik ülésből.
Hát ez remek! De legalább nem akar
már vezetni! Ez itt édesdeden hortyog, én meg vért izzadok, hogy helyre tegyem
a jövőjét! De tulajdonképp miért izzadok én? Ki az a barom, aki bekapcsolta a fűtést?
Kell valami dezodor! Sara elmenekül, ha beszimatol a kocsiba, kapcsolok át a
légkondira, a fűtés helyett. Kimi felől a szitkok mellé gyanús zajok szűrődnek.
-
Remélem a sörtől böfiztél és
nem az van, amire gondolok!
Jesszus, hát itt aztán nincs
ribizli illat, nyomkodom a műszerfalat.
Lassan gördülök be a mélygarázsba,
és egészen addig csöngetem, míg ki nem nyom. Hiába na, feszült vagyok! Hogy
mennyire, arra akkor döbbenek rá, mikor megjelenik a lány. Laza pólóban és
tréningnadrágban, lassan közeledik a kocsik között nézelődve, én meg leengedem
az ablakot és hangosan kihallózók.
Nem csak megugrasztom, de még
sikkant is egyet ijedtében, ahogy kiugrik a papucsából.
-
Bocs, ne haragudj – pattanok ki
– rettenetesen zaklatott vagyok.
-
Hát én is – dünnyögi
visszalépve a lila lábbelibe. – Hol a beteg? Lehet, hogy nem evett, vagy ivott
eleget, és leesett a vérnyomása? Vagy dehidratált? – faggat akár egy vérbeli
tréner. – Átfogó, mindenre kitérő baleseti oktatást kaptunk – válaszol
csodálkozó, és egyben elismerő pillantásomra.
-
Heh, szerintem inkább egy
kicsivel többet ivott a kelleténél.
-
Életke! – emeli fel a
dehidratált hirtelen a fejét és kancsalít a lányra. - Úgy fáj itt – üt a mellén,
a szíve tájékára – és itt is – markol a farkába, aztán visszapihen inkább, mert
nem sikerül befókuszálnia a meredező lányt.
-
De hiszen ez részeg! –
állapítja meg a nyilvánvalót Sara.
- Hát ugye –dadogok idiótán –
inkább úgy mondanám, momentán rengeteg problémája van, és egy kicsit tompított.
-
Láttam hol a problémája – mered
még mindig a finn ágyékát markolászó kezére.
- Ez csak a látszat! Hidd el,
borzasztó év van mögötte… - nyöszörgök, és idétlen testcselekkel igyekszem
kitakarni a pornográf pasit Kisu látószögéből. Ezért úgy festek, mintha a
hátsómmal akarnám kipolírozni a kocsi karosszériáját. Pedig nem!
-
Ugyan mi baja lehet egy ilyen
pasinak? Nem jött az inas, hogy befűzze a cipőjét? – pillant a hátsó ülésen
pihenő topánokra.
- Magánéleti válságban van! Senkinek
nem kívánom azt, amin mostanában átment. Segítenél? Nem akarom, hogy eljusson
ez a médiába – lépek fel kicsit határozottabban. Ismerem Kisut, és ez a lány
itt, Saraként sem lehet más, még ha nem is emlékszik magára. Ha már lejött, nem
fog cserbenhagyni. - Csak most tér végre vissza! Sara segíts, nem maradhat így ez a bolond! Csak most sikerült
visszacsábítanom, erre kiüti magát örömében.
-
Akkor most boldog vagy bánatos?
– billenti vigyorogva oldalra a fejét. Lám megtört a jég végre, fohászkodom
némán.
- Hát van olyan eset, mikor az
ember örömében bánatos – filozofálgatok, mintha nem is lenne más dolgom.
- Mint példának okáért esetünkben
– bök fejével az aléltan hortyogó felé, és szemöldökét vidáman felrántja.
- Hidd el, neki is lehetnek
magánéleti problémái! – oktatom tudálékosan zavaromban.
-
Ha te mondod! És miért pont én
jutottam eszedbe?
-
Benned megbízunk! – hízelgek.
-
Nahát Ő is? Micsoda
megtiszteltetés! Tiszta szerencse, de jó nekem…. – sóhajt.
-
Ej Sara, essen már meg a szíved
szegényen!
- Öntelt arrogáns pöcs,
megérdemelné, hogy kicsit őt is meghurcolják. Legalább megismerné milyen érzés,
ha megalázzák az embert!
- Teljesen félreismered őt! Hidd
el, ő a legőszintébb, legönzetlenebb férfi a világon. Felkarolt engem, és amíg
a többiek tiszteletet vártak, ő megosztotta velem a tapasztalatait, és
segített. A barátom lett! Fájdalmas tragédiák érték, azért lett ilyen tüskés,
mint egy kaktusz! Vagy azt gondolod, barátkoznék vele, ha egy öntelt, arrogáns
pöcs lenne?
Kérdésemre csak a vállait
vonogatja és grimaszol. Pont, mint Kimi szokott…
-
Amúgy, nagyon jó srác hidd el
nekem, te is megkedvelnéd, ha jobban megismernéd.
- Nem szándékozom jobban
megismerni – nyúl morogva a cipője után.
A kocsiban fekvő elé guggol és
próbálja beletuszkolni a lábát. Háh, végre haladunk!
Kimi pont annyit segít, mint
egy magatehetetlen kisgyerek. Ráadásul hirtelen megint öntudatára ébred. Felül,
és előrehajol. Ijedten felkiáltok, mert attól félek, rosszul van és lehányja
Sarat. Szerencsére nem, helyette inkább a fejére teszi a tenyerét, mint egy
áldást osztó szentember, amitől a lány térdre billen, és elégedett mosollyal
nyafog.
-
Ez az baby, jól csinálod….
Kisu felém fordul.
-
Pofán vágjam a csukájával?
Ahogy összenézünk, kényszeredet
vigyorra húzom a szám, mert az áldást osztó tenyér még midig a fején pihen, és
ettől eléggé szürreális ez az életkép. De közben azt figyelem, ahogy ott térdel
a fél térdén, arca elé emelt csukával, pont olybá fest, mintha arra várna, hogy
levezényeljek neki egy sortüzet, csak fegyver helyett egy cipőt szorongat.
Mondjuk egy futam után, egy csuka is lehetne biológiai fegyver. Szélesen
elvigyorodom, bár úgy érzem, ebben a mosolyban csak a szám vesz részt, riadt
szemeimet inkább a kétségbeesés árnyékolja be.
-
Hát kérlek, néha én is úgy érzem,
megérdemelné. De ugye, bizonyos kulturális körökben, a cipővel való dobálózás,
egyike a legsúlyosabb sértéseknek.
-
Jó – tekint el a megtorlástól -
akkor állítsuk talpra. Fejéről elhessenti a kezet és felegyenesedik, hogy
felnyalábolhassuk az elesettet.
-
Várj, kilesek szabad-e a pálya
– lihegek izgatottan.
-
Lessél…- egyezik bele egyre
rezignáltabban.
Csak egy pillanatra hagyom őket
kettesben, amíg kinézek a parkolót elkerítő betonfal mögül. Kiminek ma ennyi is
elég, hogy újra öntudatára ébredjen.
Lomhán a lányra borul, aki egy pillanatra elveszti az egyensúlyát a hirtelen
jött súlytól, és akaratlan magához öleli a finnt, akinek a szája súrolja a
nyakát. Látom Sara karján, hogy a leheletétől libabőrös lett.
-
Kisu, kicsikém – suttog a
nyakának – bocsáss…bocsásd meg nekem azt a napot. Bárcsak visszaforgathatnám az
időt. Majdnem beledöglöttem. Ma bosszút álltam érted! Bocsáss meg, amiért olyan
fasz voltam…
-
Hát, ami azt illeti most is az
vagy – mosolyog zavartam, aztán felém fordul.
-
Mi a baja? Mitől rogyott így
meg?
-
Elveszített valakit – suttogom.
– Már régebben – emelem fel a kezem és a hangom is, mert a lány arcára fagy a
mosoly – csak nem képes feldolgozni.
-
Én nem tudtam, hogy ez így tud
fájni! – nyögi a finn.
- Pedig biztos, hogy fájni fog holnap,
ha felébredsz – próbál távolságot tartani és lefejteni magáról, bármilyen nagy
is a megtiszteltetés.
- Tiszta a levegő – jelentem,
idegességemben lihegve mintha futottam volna, pedig csak két lépést tettem.
-
Akkor induljunk vele, amíg nem
jönnek.
- Vigyük talán hozzád, neked lent
van szobád. Úgy kisebb az esélye, hogy összefutunk valakivel.
- Még mit nem! – csattan fel. – Mégis
mit gondoltál? Talán nekem is panoráma lakosztályom van a tetőtérben? Egy holland
és egy német lánnyal lakom együtt. Bár – tűnődik a régi gonoszkás Kisus
mosollyal az arcán – lehet, hogy megörülnének neki. Már ha ebben az állapotában
lehet ennek itt örülni – grimaszol.
- De hát mi bajod vele?
- Segítenél? – förmed rám válasz
helyett, mert még mindig egyedül támogatja a kornyadozót, én úgy állok mellette,
mintha egy új tánclépést próbálnék. Riadtan kapom le a kezeimet a csípőmről, és
próbálom Kimi karját barátian a nyakam köré fonni.
- Olyan ártatlan! – igyekszem Sara
szemébe nézni a finn hóna alól kikandikálva. Hát nem sikerül meghatnom!
- Ez akkor volt utoljára ártatlan,
mikor megszületett. Bár azt hiszem akkor sem, amilyen renyhe, alaposan
megkínozhatta az édesanyját! Nem is értem, hogy tudott pont ő leszületni!
- Má mér? – méregetem őket
felváltva oldalra billent fejjel akár az eget kémlelő gúnár.
-
Hihetetlen, hogy ő volt a
leggyorsabb sperma!
- Nahát Sara! – nem kell színészkednem,
valóban ledöbbentem.
- Helyzetemből adódóan rengeteg
orvosi szakirodalmat olvastam – mosolyog sóhajtva. – Be kell látnod, szörnyen
lusta!
-
Elkeseredett! – indulunk meg
vele a lift felé.
-
És büdös is!
-
Ej, hát nehéz napja volt!
- Aha, gondolom! Nyilván, a végére
meg annyira elfáradt, hogy nem volt már kedve mosogatni a konyhán, inkább
megitta a pohárkákból a maradékot.
- Akkor hazavigyük? – nézek rá
várakozón a gombok felé nyúlva.
-
Hát jobb híján! – forgatja
türelmetlenül a szemeit.
- Jól van na… - ölelem
szerelemesen magamhoz a finnt. Lehet nehéz Kisunak, azért ilyen morcos!
- Örülhetne inkább, hogy egyáltalán van
élete. Azt hiszem, néha még az is jó, ha tudod, hogy fáj valami, mert emlékszel
rá.
Összenézünk, és mivel nem tudja, amit
én, a részvéttel teli pillantásom félreérti. Azt hiszi megbántott.
- Igazad van – sóhajt békülékenyen. - Nem
láthatják ilyen elázottan.
- Tényleg! – csillan fel a fejem a szó hallatán.
Tegyük egy kád hideg vízbe! Attól majd felébred és kijózanodik kissé – szinte megtáltosodtam
gondolatilag most, hogy végre közreműködőbb.
- Gondolod? – méreget minket felváltva. Úgy
érzem egyikünktől sincs elragadtatva.
- Aztán aludhat reggelig. Te mit gondolsz?
– próbálok hízelegni, miközben sikerül végre lehúznom a kártyát és bejutunk a
finn szobájába.
Leültetjük egy fotelba, és végre
szusszanunk egyet.
-
Hát, a hideg víz mindenre jó. Leviszi a
lázat, és ha hisztiznek a kicsik, hideg vízzel fröcskölik le őket. Ez itt tüzel
és hisztis is, szóval vizet neki! – mosolyog Sara immár megkönnyebbülten. - Mit
művelsz? – sikkant fel és arcára fagy a mosoly.
-
Hát levetkőztetem.
-
De miért?
-
Ruhában mégse tehetem a vízbe.
-
Mert?
- Hát – nézek rá tanácstalanul – mert nem
illik! Inkább gyere, segíts! Húzd a farmerja másik szárát.
A sliccénél matatok, mikor megint
felneszel.
- Mit művelsz Vettel? Ez már túl megy a
barátságon – vigyorog és lehunyja a szemét.
Jobb lett volna, ha inkább ki sem
nyitja. Főleg a száját! Zavartan veszem tudomásul, hogy elpirultam Sara fürkész
tekintete alatt. A lány is vigyorog. Próbálja elnyomni a mosolyát, miközben a
pólójából hámozza ki a hálátlant. Ettől még inkább nekivörösödöm. Sokkal jobban
megy neki a vetkőztetés. Csak simán felfele lerántja a finnről a pólót, én még
mindig a nadrág száraival bíbelődöm.
- Hát jó… - esik meg rajtam végre a szíve,
vagy csak távolabb akar kerülni a félmeztelentől. – Megengedem a vizet. Bírni
fogod egyedül?
-
Persze! Sokat fogyott mostanában.
-
Mennyire legyen hideg? – szól ki a
fürdőből.
-
Nem tudom!
-
Arra azért figyeljek, hogy az ujjai ne
fagyjanak el tőle?
-
Szerintem mást jobban féltene!
-
Ujjak nélkül, hogy vezetne?
- Eh – nyögök, mintha őt hallanám, és
felnyalábolva megindulunk az éltető víz felé – hagyjuk inkább!
- Jó, hagyjuk! – húzódik félre, hogy belehengergessem a
magatehetetlent játszó finnt a kádba.
- Jaj… - sikkant fel, mikor Kimi homlokkal
előre a kád oldalának csapódik. A csobogáson túl is tisztán kivehető a kongás.
-
Basszus! Hol a víz?
- Lehet, megittam… - kornyadozik
összetöpörödve, akár egy magzat az anyaméhben.
-
Sara? Mit tettél? Nem dugtad be a kádat?
-
Nem, nehogy belefulladjon….
-
Jó, így meg most lett egy tülke!
- Lenyomjuk….amúgy meg jól áll neki! –
próbálja eltakarni az arcát, de a hangtalan nevetéstől rázkódik a válla.
-
Látnád, hogy áll a másik ott lent –
csuklik fel az érintett.
-
Aludj, csak aludj – legyint a lány és
kimegy. Elrendezem végre a megéledő finnt, aztán felpillantok a visszaérkező
lányra, és megfagy az ereimben a vér.
-
Mit akarsz azzal a késsel? – riadozom.
- Lenyomom a szarvát.
-
Jó ötlet ez?
- Hát, ha most nem tesszük meg, lehet, holnap
nem fér a fejére a sisak! Az is lehet, levédik, mint az utolsó egyszarvút. Úgy
hallottam, anyagi gondjai vannak a csapatának. Így legalább megoldódna!
- Gyere, csak gyere! Ide bele a szívembe
azzal a késsel, legalább nem fáj tovább! – tér öntudatára a finn unikornis.
- Fel kell hívnom Hannát! – nyögöm ki színtelen
hangon. Most jut eszembe kedvesem, ebben a sordöntő pillanatban, akinek
megesküdtem, hogy mindenről részletesen beszámolok.
Magukra hagyom őket, történjen, aminek
történnie kell! A végzet ellen, mit sem tehetünk. Főleg én nem!
Mire visszatérek, már
lecsillapodtak a kedélyek, és a púpja is eltűnt. Szerencsére a kést se látom.
Helyette kötszerek hevernek az asztalon.
Az ébredező, és nyiladozó Kimi
is részleges beismerő vallomást tehetett, mert Kisu úgy korholja, akár egy
kisfiút, miközben a sérült kezét törölgeti és kötözgeti.
- Őrült vagy! Hogy vezetsz majd
így? Muszáj volt bántanod? Nem lesz ebből bajod? Mi volt a bűne?
- Bántotta azt, aki a
legfontosabb nekem – leheli. Hatalmasra tágult pupillákkal mered a lányra.
- Nahát! Leszólta a kocsidat?
Vagy az egódat? – szemléli az elkészült remekművét mosolyogva a lány.
-
Ha tudnád kicsim, ki az a
mocsok… - sóhajtozik a kezei közt.
-
Kivel verekedett össze? – néz
fel rám kérdőn.
- Fogalmam sincs – ingatom a
fejem, és nem nézek a szemébe, mert mint mindig, ha hazudok, elpirulok.– Nem
volt hajlandó válaszolni, csak rébuszokban beszélt valamit a múltról - érzem,
ahogy elönti a forróság az arcom.
Szerencsére nem néz rám, elfoglalt.
Megütögeti a párnákat, aztán elfekteti rá a finnt, be is takargatja, csak éppen
jó éjt puszit nem ad neki, mikor elköszön tőle, és a lelkére köti, hogy éjjel
ha megébred, igyon az ágya mellé készített ásványvízből, hogy minél előbb
kitisztuljon a szervezetéből az alkohol.
- Nézd – egyenesedik fel és néz a
szemembe - most már tisztába raktam a gyerekedet. Te virrasszál mellette éjjel,
és reggel etesd meg valami gyomorkímélővel…Remek választás lesz neki egy kis
zabkása, arra úgy is harap ez az elmebajnok. Nekem pihenem kell, hajnalban
korán kelek. Sziasztok! – int vissza az ajtóból.
- Szia Sara. Egy élmény volt!...És
köszönöm! – oldalra pillantok, a kezemet megint úgy tartom, mintha az iskolában
jelentkeznék. Kimit nézem, aki megkövülten bámul az ajtóra, mintha egy jelenést
látott volna. Nem pislog, talán levegőt sem vesz, arcát mégis földöntúli
boldogság önti el.
* * *
Sziasztok!
Hát
itt az új rész, remélem, élvezitek, én jókat nevettem írás közben!
Nagyon
igyekeztem, mert állatira megszaporodtak a teendőim, de mostantól rendszeresen
jövök, ahogy megígértem!
Képzeljétek,
úgy tűnik szaporodni fogunk, és sajnálatos módon, lesznek, akiket elveszítünk,
a szó jó értelmében. Meg kell szerveznem egy újabb családi esküvőt, és holnap,
a sógorom szülinapja lesz, mi meg délelőtt utazunk Texasba.
Imádom
Texast! Annyira, de annyira fel vagyok ajzva, hogy néha már tényleg helyben
futok! Itt ez a rengeteg sok boldogság! Nem bírom már!:)
Csodálatos
napokat kívánok mindenkinek, és mindent amire csak vágytok!
Puszi,
Luna
