2017. május 15., hétfő

Anyák Napjára szeretettel


Happy Mother’s day



video






Tudom, hogy már régen ki kellett volna tennem a következő fejezetet, és elnézést, de sajnos megint csak megcsúszok vele különböző okok miatt.
Hát nem is tudom, hol kezdjem!
Én ugye vizsgázom orvérzésig, és be kell vallanom, van, hogy a kettesért, jó esetben a hármasért küzdök, de Tarzan vigasztal, hogy nem számít, csak végezzem el, majd később mellette mindent elsajátítok és megtanulok.
Vizsgázik a nővérem is, ezért nem tudott elmenni a Danival, pedig az apukájára rászakadt egy pajta, mikor Texason végigsöpört néhány hurrikán, és egy barátjánál mentették az állatokat. Így ment vele a Peti.
Agyrázkódást és bokaficamot szenvedett, és bár sok gép nem tudott leszállni, Tarzanék mégis átverekedték magukat a nehézségeken, és már aznap bent voltak nála a kórházban.
Ott kapta a hírt, hogy mennie kell Connecticut-ba egy konferenciára és megtartani egy előadást a főnöke helyett, aki teniszezés közben elcsúszott és eltörte a könyökét.
Nehéz lenne tagadnom, mennyire nagyon hiányzott, és ő is elég feszült volt, és nemcsak mert egy hétig nem találkoztunk, hanem mert volt egy kis lámpaláza is.
Nem lehettem mellette, és ha már segíteni nem tudtam, meg sem említettem neki, hogy mindjárt első nap, ahogy serényen vezettem a város felé, lefékeztem egy szirénázó mentőnek, mögöttem egy türelmetlen öltönyös menedzser meg zokon vette ezt. Mellém húzott leengedte az ablakot és átordibált néhány keresetlen mondatot olyan szlengben, amiből szerencsére csak a Fuck-ozást értettem, ezért a továbbiakban szigorúan betartva a közlekedés szabályait, eléggé megszeppenve robogtam be a stúdióba.

Ráadásul a Cleo megint rosszul lett, elkezdett szédülni és zsibbadni, és nem volt otthon más csak anyu dédike Sziszi Moira meg Cleo. Iszonyatosan felszökött a vérnyomása valamitől, - most egy mérővel a karján közlekszik – és Sziszi, aki otthon volt és ráadásul szülésznő, teljesen leblokkolt mikor látta mi van, mert az ő anyukája a születésekor halt meg agyvérzésben a magas vérnyomása miatt. Még látta a Sziszit aztán meghalt. És Sziszi ezt egész életében magával cipeli, nem tud szabadulni attól, hogy ő ölte meg az anyukáját, és még sok minden nyomja szegénynek a lelkét azért is olyan kedves és csendes ő is.
Mi vagyunk a családja és ez nem egy hangzatos szöveg, hanem ő is valóban így érzi és gondolja. Mindegyikünket testvérének tart és anyuékat a szüleinek. És hát mikor Cleo rosszul lett, Sziszi bepánikozott. Teljesen összeomlott, mert attól félt, hogy Cleo is agyvérzést kap, és nem volt a helyzet magaslatán.
Fura ez, mert annak idején körcsike is belezavarodott és kiakadt, mikor anyu ment szülni, pedig akkor már elég rutinos szülésznő volt, mégis teljesen szétesett, mert féltette anyut.
Anyu szegény egyedül harcolt meg a Cleoval, hogy bejusson a kórházba, és mikor kijöttek szólni, hogy már minden rendben, bizony hangosan elsírta magát.
Én meg, aki időközben befutottam, lelkesen csatlakoztam hozzá és együtt bömböltünk, mikor bevágtatott Nyurga apuval. Hát szegény majdnem összeesett a látványunktól, de hamar tisztáztuk, hogy nincsen semmi baj.
Ettől függetlenül szegény Gabi ezek után nehezen talált önmagára, mondhatnám nem is igazán.

Közben meg Lucus és az Ildi költözködnek el tőlünk, ami szintén rettenetesen megvisel mindenkit, engem meg főleg!
Nagyon fog hiányozni az a kislány. Olyan volt közöttünk, mint téglák között az összekötő habarcs. Mindenkihez volt egy kedves szava és mindenki annyira szereti!
Nagyon nehéz látni, hogy ő is bánkódik, és én nem bömbölhetek kedvemre, hogy nem csoszog már hétvégén fel hozzánk kócosan kinyúlt kedvenc pizsijében, és nem faggat többé, hogy ha nem az öcsénk lesz a férje, akkor őérte is eljön majd egy ilyen Tarzan?
Inkább biztatom, hogy nagyszerű lesz, új otthon, új család, most már neki is lesz élő apukája is, és majd rengeteget fognak együtt játszani.
Más alig várja, kihívásnak él meg minden változást, újdonságot, de én a szokásaim rabja vagyok, gyűlölöm a változásokat!
Hát ennyi minden van így hirtelen dióhéjban.

És hát volt egy kis hangulatingadozásom is, amikor nem volt kedvem semmihez. De olyan szinten, hogy még írni is szégyellek róla. Legszívesebben otthon feküdtem volna az ágyamban és nassoltam volna. Mióta megjöttünk határozottan feljavult az étvágyam, hála a kéthetes koplalásnak. Rossz volt a kedvem, és kerültem az embereket, ami a mi családunkban gyakorlatilag elképzelhetetlen és kivitelezhetetlen, mert ha nem megyek le, akkor egyszerűen feljönnek, mióta öcsénk kétszer ránk tört illedelmesen kopognak, aztán ha nem szólok, akkor is némi várakozás után benyomulnak.
Peti szerint késleltetett depresszióm van, és nem baj ez, szerinte nagyon hősiesen küzdök a múltammal meg az emlékeimmel.
Hát szerintem meg csak túlságosan szeret és igyekszik minden hisztimet meg heppemet megmagyarázni.
Azért persze lehet, hogy valóban úgy van, és annyira nagyon igyekeztem magamban elnyomni a 20-át, Kevin árnyékát és az egész szomorúságot, hogy most jön ki rajtam tudat alatt. Peti szerint én annyira lelkis és "jókislány" vagyok, hogy a lelkem nem képes elviselni, hogy nem emlékeztem meg kellőképpen Kevinről és most így védekezik.
Bárhogy is van, úgy tűnik, előbb-utóbb klinikai eset leszek. És tényleg nagyon – Tarzan szavaival élve – rendkívül lehangolt és letargikus voltam.
És alig teszem túl magam az egyik szomorú emléken, jön a másik.
Jövő hétvégén lesz 6 éve, hogy az életem kettétört. Letértem arról az útról ahol addig haladtam, és egy egészen máson indultam tovább, vagy inkább torpantam meg és maradtam egy zsákutcában egészen addig, amíg a Peti jött és segített.

Azt mondják szeszélyes május!
És lehet is ebben valami, talán az érzelmekre is szélsőségesen hat a sok időjárás változás. Minden esetre én nagyon érzékeny vagyok ebben a hónapban, ami egyrészt betudható a vizsgáimnak, mert azért nagyon megcincálják az idegeimet, hiába nyugtatgat Tarzan meg az egész család.
Másrészt kikészít ez a sok minden, ami történt, főleg a változások.
Kár is tagadnom eléggé kikészültem lelkileg.
Bele se gondolok, mi lenne most velem, ha nem megyünk el Japánba és nem éljük át azt a sok hihetetlen kalandot, és nem nevetünk annyit, hogy nem egyszer az egész étterem azt figyelte érdeklődve felemelt evőpálcikákkal, hogy én próbálok disztingválni, de nem sikerül, mert félpercenként beleordítok az éterbe, hogy Hukk…
Ugyanis valamiért én egy csomó ételtől meg persze a nevetéstől csuklani kezdtem és nem tudtam abbahagyni jó ideig.



Talán nem kötődik szorosan ez a vers az anyák napjához, de számomra nagyon is személyes, nagyon is igen.
Furcsa dolog az elme! Van, hogy egy dallam, egy érzés vagy egy emlék beleveszi magát és nem tudod elengedni.
Máskor meg akár évekre bezár egy emléket, akár egy titkot és teljesen elfeledkezel róla, aztán történik valami, egyedül maradsz, halálra rémülsz, hogy a testvérednek beindul a szülése és eszedbe jut egy dal.
Erről a dalról képtelen vagyok érzelmek nélkül beszélni, bár azt hiszem amúgy is szép, de nekem különös kötődésem van hozzá.
Régen, mikor 16 éves voltam és majdnem bezárt az elmém egy olyan világba ahova nem engedtem be mást, éjjelente véres szemekkel virrasztottam, nehogy jöjjenek a démonok és a rémálmok, anyu bejött hozzám, leült a földre, rákönyökölt az ágyamra és ezt a dalt énekelte, és közben fogta a kezem és simogatta. Megnyugvást hozott és békét a gyönyörű hangja a szívembe, ha csak egy rövid időre is, de jó volt…
Sokszor együtt énekeltük, hogy kizökkentsen onnan ahova lesüllyedtem, és sokszor dúdoltam magam elé a sötétben, hogy elűzzem a démonjaimat.
Sokszor hallgattam könnyek között és most is sírok, ha meghallgatom ennyi idő után is.
És anyu is emlékszik! Egyik este elénekeltem a kisöcsinknek lefekvéskor. Nem tudom honnan jutott eszembe, talán a sok emlék miatt, vagy mert a Peti nem volt itthon, és anyu bejött és elsírta magát.
Ebben a hónapban kétszer hallottam anyut hangosan sírni, és bár én vagyok kikiáltva az ügyeletes érzelgősnek, láttam sírni a nővéremet is, mikor Tarzan a Dani mellé állt, hogy megyek veled Texasba segíteni.
Mondom, hogy különleges érzelmeket megcincáló hónap ez…..



video



Anyák napján együtt beszélgettünk a lenti nappaliban, és a sógorom megkérdezte, mi volt az a szép ének, amit énekeltél Andynak? Annyira tetszett…. És a többiek is, hogy mi volt? Tényleg, énekeljem el.
Leültem a zongorához és elkezdtem. A második sornál már folytak a könnyeim. Talán egy versszakot bírtam, de éreztem, ahogy a „légy”-nél már a könnyeim végigfolynak az arcomon. Aztán ránéztem anyura és láttam, hogy sír, és egyből elcsuklott a hangom.
Tomi mellettem ült, ketten zongoráztunk, és azonnal átvette a szólamot is és az éneket is tőlem. Én meg csak sírdogáltam végig meg anyu is, de nem fájt, inkább jó volt kicsit kiengedni az érzelmeimet és hallgatni anyut, ahogy az ő szemszögéből beszél arról az időszakról a többieknek.. 
Persze Tarzan felnyalábolt, és ahogy hallgattam a Tomit és a mellkasán feküdtem, olyan furcsán, olyan fájdalmasan boldog voltam, hogy alig bírtam visszafogni magam, hogy ne kezdjek hangosan bömbölve zokogni.
Annyi emlék…. annyi szép és jó, fájdalmas és szomorú minden rohant meg, hogy alig bírtam megbirkózni vele.

Anyák napján felnőtt fejjel fura visszagondolni a gyerekkoromra.
Anyura, aki annyi szenvedés fájdalom és nehézség közepette, olyan sok szeretetet, törődést adott nekünk. Még a legnehezebb időszakokban is figyelt olyan apróságokra, hogy ne csak énekeljünk, de színvonalas dalokat is tanuljunk, amiket később a suliban hasznosítani tudtunk, vagy csak elmondhattunk, hogy minket Radnótira altatott az édesanyánk!:)
22 éves leszek, és ahogy múlik az idő, egyre nagyobb szeretettel gondolok az anyukámra, a dédikémre és a nagyszüleimre, akik sajnos már nem lehetnek velünk.
Egyre inkább megértem mekkora emberfeletti küzdelmet folytatott néha anyu azért, hogy mosolyogni lássuk.
Én nem is tudom….
Néha arra gondolok, olyan nagyon szomorú élete volt. Máskor meg arra, hogy itt vagyunk neki és annyira szeretjük, talán boldogabb így, mintha milliárdjai lennének, de senki, aki megölelje tiszta szívvel, szeretettel.
Néha, ha ilyenekről beszélgetünk Tarzannal és jókedvű, ő is ezt mondja. Az élete csak nézőpont kérdése, ahogy a félig teli vagy üres poháré.
Mert bár meghalt az igaz szerelme, apánk megcsalta, megalázta és kifosztotta, az édesanyja tolószékbe kényszerült egy baleset miatt, és mielőtt végleg magatehetetlenné vált volna önkezével vetett véget az életének, apukáját pedig nagyon váratlanul vesztette el, ő mégis boldog volt és most kimondhatatlanul boldog!
Csak megközelítés kérdése minden. Igen, meghalt a Tamás, de amíg volt, őt úgy szerette, amilyen szeretet sokaknak egész életükben nem adatik meg.
Igen, apánk egy szar alak volt, csak fájdalmat okozott neki, de általa kapott három csodát. Ha mi nem lettünk volna, biztos, hogy már ő sem élne, mert sokszor nem lett volna értelme az életének.
Igen, a nagyi elment, mert így akart elmenni, erős volt és tudta mit csinál. Áldozat volt ez tőle, nem akart egy magatehetetlen teher lenni a nyakunkon, inkább úgy ment el, hogy csak a szépre és jóra emlékezhessünk vele kapcsolatban.
Igen, a papa hirtelen halt meg, olyan váratlan volt, még ki sem keveredtünk a pesti csúcsforgalomból mikor jött a telefon. De ott voltunk az utolsó órájában, velem beszélt utoljára, egy holdas mackós hálóinget vett nekem a kórház előtti járdán áruló árusoktól, amibe belenőttem és csak azt viseltem minden éjjel, még akkor is, amikor már cafatokba szakadt a hátamon a sok mosástól, és olyan lukacsos volt, mint egy háló.  
Nem voltam hajlandó lemondani róla, egészen addig, amíg megismertem a Petit, aki kijött hozzánk, ha éjjel rohamom volt, és anyu szégyellte, hogy egy szakadt hálóingben találna.
Halványlila volt, egy mosolygós holdon ülő mackólánnyal, aki előtt egy mackófiú gitározott. Azt mondta a papa ez annyira te vagy Luna, hogy megvettem neked, pedig látom, hogy inkább anyádnak lenne jó, de majd belenősz!
Igaza volt, mert belenőttem és megsirattam mikor lecseréltem, pedig már nem volt színe se, figyelnem kellett ha felvettem nehogy egy lyukba dugjam a kezem, vagy nehogy szétszakadjon egy hirtelen mozdulattól.
Nővérem egy gyűjtögető, ha a ruháiról van szó, képtelen kidobni a régit, de nekem csak ez a szakadt hálóing számított.
És igen, soha nem késő! Mindig lehet újra kezdeni, negyven év fölött is van élet, erre az András és Andyka a legcsodásabb példa!:<3
Énekeltünk anyák napjára, és most először már ott tátogott a mi kis Mókuskánk is, és rettentő boldog volt, ha néha sikerült elkapnia néhány szót vagy a dallamot!
Annyira édes volt, ahogy szorongatta a kis virágját és igyekezett velünk énekelni. Én nem is értem, hogy képes valaki gyereket bántani, és hogy lehet könnyek nélkül megállni egy ilyen apró manó igyekezetét!

Anyu egyedül felnevelt három gyereket és még hozzá három fogadott gyereket is! És most már bármikor nagymama lehet a Cleo jóvoltából! Anyu a Szisziről mesélt és Kakukkról, aki rettentően ideges gyerek volt, és időbe tellett, amíg mellettünk megnyugodott, és mára már nyoma sincs ennek, talán csak a vizsgadrukkokon jön elő. És a Sziszi, aki egészen kicsi volt mikor már járt hozzánk, és anyu volt, hogy kereste, és az előszobában ülve találta meg. Faggatta, hogy miért ül ott, talán megbántotta valaki? Ő pedig mosolygott, rázta a fejét, hogy á dehogy, csak olyan jó itt nálatok!
Anyu is múltat idéz, úgy tűnik ez egy ilyen hónap…..
Kakukk gyakorlatilag az ovi óta, 4 évesen került hozzánk, Sziszi 8 éves volt mikor feljött és ott maradt, amíg várt a buszára, aztán anyu elintézte, hogy velünk lehessen egészen péntekig, ne ingázzon olyan fiatalon.
Cleo 14 éves volt mikor hazahozta a nővérem és azóta velünk van. A legnehezebb korban volt, de anyu megszelídítette, egyformán szeretett és egyformán aggódott mindegyikünkért. És egyformán vállalt felelősséget értünk, és ezért egyre jobban tisztelem. Fogalmam sincs honnan volt hozzá ennyi ereje, de megérdemli azt a szeretetet, amit kap tőlünk ilyenkor vagy szülinapján.
Akkor boldog, ha mind körülötte vagyunk, és néha arra gondolok, ha már nekünk is lesz családunk, akkor is itt fogunk még velük állni anyu előtt, és ettől annyira elérzékenyülök….

Nagyon elfogódott hangulatban vagyok, mert felnőttek az én öcsikéim, befejezték a sulit!
Csak egy év van köztünk, Kakukkal még annyi sem, mégis mindig ő volt a mi kisöcsénk Kakukkal.
Egyik reggel ültem a kávém mellett, mert ezúttal lementünk mi is a családhoz, hogy biztassuk a fiúkat és elküldjük velük a jókívánságainkat és a szeretetünket az öltönyben idétlenül ficergő kamaszoknak.
Figyeltem, ahogy anyu igazgatja Tomin az öltönyét, és idegességét meg a meghatottságát igyekszik leplezni, miközben a nyakára teszi az iskola nyakkendőjét és megköti, duruzsol, hogy ügyes leszel, sikerülni fog, tudod, hogy te egy Nádasdy vagy, soha nem adhatod fel!
Eszembe jutott az a laza baseballsapkás vagy fejkendős gördeszkás, kosaras rapper srác, aki olyan népszerű volt az aszfalton, olyan ügyes trükköket tudott a deszkáján, meg a kosárlabdával, és áhítatos pillantásoktól követve hipp-hoppozott a lüktető zenére.
Az én öcsém a szívem másik fele, akit jobban szerettem a világon mindenkinél!
És mellettük Tarzan kötözgeti Kakukk nyakkendőjét és magyaráz a riadt szemű szőke ifjoncnak, aki kicsit már letekint fogadott nevelőapjára, annyira a fejünkre nőtt!:)
Tarzan máshonnan közelíti meg a biztatás. Csak lélegezz és koncentrálj! Minden a megfelelő időben fog az eszedbe jutni, csak ne ess pánikba, lélegezz és koncentrálj…..:)
Eszembe jutott Tarzan, ahogy jött velem és szurkolt az érettségimen.
És az öcsémékén én is ott ültem a suli előtt a kocsiban órákon át, bár ez semmit se jelentett, mégis úgy éreztem ezzel is erőt adok nekik.
És most elérkeztek megint egy út végére vagy egy kereszteződéshez, ahonnan majd tovább mennek valamerre. Felnőttek! És ez még engem is szíven ütött!
És igen! Ezen a reggelen is sós kávét ittam, mert telepotyogtattam a bögrémet a könnyeimmel!

Nagyon sok munkánk fekszik az itteni életünkbe. Úgy értem, hogy elfogadjanak, hogy beilleszkedjünk, a mindennapok helytállása, azért rengeteg energiánkat felemésztett, és talán nem is ment volna máshogy csak így, együtt szeretetben és összefogásban.
Éppen a minap jutott eszembe valamiről, hogy mikor ide kiköltöztünk és még nem volt senkinek se állása, csak Nyurgának meg a Petinek, akkor Tarzan azt ígérte nekem, hogy nem lesz semmi gond, amíg neki van munkája, mi nem fogunk éhezni, hiszen eddig ő lebzselt nálunk, most viszonozhatja a törődést.
És valóban így volt, már akkor is állta a szavát. Segített, vásárolt, irányított, terelgetett minket, míg mindenki rátalált az útjára. Most, hogy már mind a nekünk tetsző utat járjuk, egyre gyakrabban gondolok vissza a zavaros kezdetekre, a sok félelemre, szorongásra, és egyre nagyobb hálát és szerelmet érzek a férjem iránt.
Azt mondják, minden embernek van egy angyala, aki vigyázz rá.
Néha arra gondolok, én férjhez mentem az enyémhez!
Az életem csodálatos, és ő teszi azzá, és én nem tudok eléggé hálás lenni neki azért, hogy van nekem!

Annyi mindent kellene csinálnom. Annyi tervem van és elvégzendő dolgom, de valahogy mindig késésben vagyok. És az igazság az, hogy az én hibám is, mert olyan hosszú idő óta most először, nem szégyellem bevallani, imádom életem minden pillanatát. Még azt is, ha gond van, mert tudom, hogy úgy is megoldódik, nem is lehet másképp.
Imádok reggel felébredni, imádom a madárcsicsergést hajnalban a teraszról. Imádok bekocsizni Tarzannal a városba, és imádok dolgozni. A sulival sincs gondom, csak nem jut elég időm a tanulásra, mert annyi minden más van, ami fontosabb nekem. Imádom várni Tarzant, hogy jöjjön értem, és imádom, hogy állandóan felhív, vagy kedves pikáns üzenetekkel bombáz. Imádom, ha megjön és összenézünk, és nekem már attól a pillantástól megremeg a bokám és összerándul a gyomrom és alig várom, hogy hazaérjünk.
Imádok otthon lenni a családommal beszélgetni és nevetni. Imádok úszni és teniszezni meg persze lovagolni, és imádok, a világon mindennél jobban imádok Tarzan mellé lefeküdni, átölelni és érezni, hogy ott van mellettem. Tudni, hogy ő mindig ott van, és történhet bármi, ő mindig itt lesz!  Ez a legjobb dolog a világon!
És sajnálom, hogy ennyi minden mellett rengeteg dolgot elhanyagolok, de én is csak egy ember vagyok és most annyira boldog!
Az sem érdekelne, ha a napjaim úgy telnének, hogy bámulom Tarzant, ha kimászik az ágyból, aztán újra bemászik mellém. Nem tudom, meddig bírnám ki így az életet, de azt hiszem sokáig!
A hajam is megnőtt már és mostanában jól mennek a dolgok körülöttem, és én még soha nem voltam ilyen felhőtlenül boldog, magabiztos és felszabadult!
Egyszerűen imádom az életem!
És azt hiszem ez a legcsodásabb dolog, ami egy emberrel történhet!
Azért most már igyekszem visszatérni a Földre, és folytatni a kötelezettségeimet, és hamarosan  jelentkezem.
Mire ezt olvassátok otthon már reggel lesz, szóval szép reggelt kívánok mindenkinek!
Puszi, Luna

Ps.

És, hogy milyen mimóza vagyok?
Ma fél 8-kor kezdődött a futam, megnéztük, miközben az ágyban kávézgattunk. Hogy mennyire lelkis vagyok, mi sem mutatja jobban, hogy már azt is megkönnyeztem, ahogy a kis szurkoló kisfiú elsírta magát a Kimi Verstappen koccanásnál, és mikor a skandináv odaadta a Ferraris sapkáját a kisfiúnak, akkor el is sírtam magam.:)


                                                   *  *  *  



2017. április 16., vasárnap

Kellemes Húsvéti Ünnepeket


Kellemes Húsvéti Ünnepeket és jó pihenést kívánok mindenkinek!













Puszi, Luna



2017. március 27., hétfő

110. rész - A győztesek olyan vesztesek, akik felállnak és még egyszer megpróbálják



Sara…

Miután becsatoltam magam kényelmesen hátradőlök az ülésben. Halk sóhajtással veszem tudomásul, hogy míg az övemmel bíbelődtem, Manuela a nyaka köré tette az alváspárnáját, szemére pedig egy bohókás álarcot húzott, amit a hazaúton még nevetve konstatáltam, mostanra már tudom, hogy valami relax álarc, ami a nyugodt alvás biztosítását van hivatva elősegíteni a fényben és a tömegben, vagyis ezen a repülőn.
Próbálok nem ránézni, mert olyankor mindig nevetnem kell, ugyanis a fura maszk elejére, két hatalmas tágra meredt szemet nyomtattak, és ez annyira vicces, pedig nem illik nevetnem a szorongásán.
Ugyanis Manuela retteg. Iszonyodik a repüléstől, ezért minden útra magára teszi ezt a nevetséges szemellenzőt, akár a lovaknak, bekap valami relax pirulát, és mire lassan emelkedni kezd a kifutó végére ért gépünk orra az aszfaltról, Manuela felől már diszkrét pihegés száll felém.
Hát ez is egy megoldás!
Én imádok repülni! Nem tudom régen, az előző életemben, hogy volt, de most egyszerűen imádom. Az első utamon még aggódtam, hogy rosszul leszek a felszállásnál meg a leszállásnál.
Figyeljek a légzésre, a zacskóra, nyitott szájjal ásítsak az emelkedésnél, és feltétlenül vegyek a számba egy rágót, mert attól, ahogy nyelek, majd kidugul a fülem, és a mentoltól talán rosszul sem leszek, bátorított kedvenc Becky barátnőm.
Ennyi jó tanács után kicsit aggódva indultam Svájcnak, hogy megpróbáljak kideríteni valamit a balesetemről. Aztán elmúlt a szorongás, bár izgatottan hallgattam a tennivalókat, és a zacskó helyes használatát a steward kimerítő beszámolójában, végül nem lett rá szükség.
A felszállást egyszerűen imádtam. Annyira jó volt, vissza kellett fogni magam fel ne nevessek, vagy sikkantsak a boldogságtól, olyan fantasztikus volt. Imádok minden új impulzust, talán mert nem tudom miket veszítettem le, és most próbálok annyit bepótolni, amennyit csak lehet.
Minden percét élveztem a néhány órás repülésnek. Nem kellett se zacskó, se ásítozás, se rágó.
Hát igen, a rágó! Eszeveszetten rágtam a felszállásnál, pedig közben az jutott eszembe, ha most itt letüdőzném, és félrenyelném, ugyan ki segítene?
Szóval a tökéletes boldogságot végül a rágó rontotta el, mert megosztottam a figyelmem a felszállás nyújtotta eufória és a rágó között, és nem tudtam hova dobni suttyomban.
Egy nagydarab férfi ült mellettem, kicsit átlógott hozzám, de nagyon szolgálatkészen magyarázott, hogy a kávé ingyen van, és tegyem csak a táskámat nyugodtan a lábam mellé, nem lesz gond.
Ezek után mégsem köphettem ki azt a gonosz rágót!
Aztán jött a kedves steward fiú és kérdezgetett meg kínálgatott. Mondom hogyne, ha ingyen van, kérek kávét is, és kólát is. Mindent!
Aztán kaptam egy finom croissant és egy aprócska csokit a repülőtársaság emblémájával. Még most is őrzöm, mert annyira imádtam ezt is! És a rágótól is megszabadultam, a croissan szalvétájában végezte rövid pályafutását.
Visszafele is kaptam csokit, ugyanazzal a légitársasággal utaztam, így az egyiket azért megettem, de a másikat eltettem a kevéske emléktárgyam közé!
Olyan gyorsan elszállt ez a néhány nap, annyi dolgom volt, hogy alig maradt időm esténként, egy kis művészi gyakorlásra. Rustyt rajzolgattam, ahogy a kislányom sírja mellett eszeget és barátkozik a kis barna mackóval, és egy másikat, amin egy kőangyalka karjaiban szundizik. Úgy tűnik, az lett az egyik kedvenc helye.
Kellett egy kis gyakorlás, mert ha nem tudom elhárítani annak a Vettelnek az invitálását, csak meg kell festenem előbb-utóbb azt a portrét. Nem szeretném, de ha mégis úgy adódik, nem akarok szégyenben maradni. Mostanában kevés időm volt rajzolgatni, féltem, hogy kijövök a gyakorlatból.
Aztán már készültünk, és megyünk a következő tesztre. Hát most van időm elmélkedni és visszagondolni az elmúlt napok eseményeire.
Egy hét volt, csak egy hétig voltunk otthon, és milyen gyorsan elrohant az a hét! Az életem most már ilyen lesz! Tele izgalommal és rohanással!
Amint leszálltunk Adriann hívott. Szólt, hogy bent van a központban, és később, ha már kipakoltam a szobámban, és ha nincs más dolgom, nem vagyok túl fáradt, és van kedvem beszélgethetnénk egy kávé mellett, akkor a vendége vagyok! Így hát egy gyors zuhanyzás után frissen és üdén szürcsölgettem a habot a Latte Macchiato-m tetejéről, amit ezúttal nem én készítettem, mivel volt néhány szabad napunk a kiküldetés után.
Miután kilelkendeztem magam a fantasztikus időjárású Spanyol honról, ő is előadta a legújabb meglepetését.
-         Képzeld Sara, sikerült bekerülnöd a VIP részleghez, ahol a különleges meghívott vendégeket szolgálják ki. Így nem kell majd a napi rutinban részt venned, se a pilóták, se a személyzet kiszolgálásában, hanem a szabadedzések, időmérő és futam alatt, a Red Bull VIP részlegén szórakozó vendégeknek készíted a kávét, és besegítesz a koktélok díszítésében, és az italok felszolgálásában. Ha megfelelő a kreativitásod, már pedig mi mindketten tudjuk, hogy az, akkor egy-két futamon belül áttesznek a látványkonyhára, ahol már a saját magad ura leszel, nem parancsol senki, nem leszel időhöz kötve, mert a kreativitáshoz, az egyedi díszítésekhez időre van szükség, és főleg nyugalomra.
Míg hallgattam a lelkendezését, olyan izgatott és ideges lettem, hogy félrenyeltem egy kortyot, és egy időre azzal voltam elfoglalva, hogy túléljem, és ne fuldokoljak fennhangon.
Ő a meglepetésnek tudta be a hallgatásom, ezért lelkesen agitált tovább.


-         Persze tudom, ez rengeteg talpalással és munkával jár, de hidd el, sokkal jobb lesz, ha a saját tempódban haladhatsz és dolgozhatsz, ha nem szól bele senki, és főleg nem rángatnak egyik helyről a másikra, mert most éppen ott is szükség lenne rád.
Amit most láttál, az semmi! A futamokon bolondokháza van az egész paddockban. Minden idegszál pattanásig feszül, mindenki ugrásra készen áll, és mindennek tökéletesnek, gördülékenynek és hibátlannak kell lennie. Ez nem csak a pilótákra, az irányító mérnökökre és a szerelőkre vonatkozik, hanem a háttérszemélyzetre is, mert a futam után, ott jönnek össze az emberek, ott beszélgetnek, ott köttetnek üzletek, fontos megállapodások. Hogy ezek jó hangulatú, kellemes légkörben szülessenek meg, a te felelősséged is lesz ezentúl.
A futamon mindenki fontos. A legkisebb láncszem is, és mindenkinek maximumot, tökéletest kell nyújtania. A csapatvezetés hálás lesz az egész évi megfeszített munkáért év végén – engedett el egy széles vigyort végezhetőül, e röpke kis motivációs beszéd után.
Visszamosolyogtam rá, és a szívem megtelt szeretettel. Nem árultam el, hogy Manuela már elkotyogta a nagy hírt, inkább vele örültem. Olyan végtelenül hálás voltam ennek az idegen férfinak, hogy egy véletlen baleset után felkarolt, és segített az életem újraépítésében! És ami még boldogabbá tett, a hír, hogy ő is jön velünk, és ott lesz a barcelonai teszten!
Persze ő nem velünk utazott, hanem a vezetőség magángépén, így be kellett érnem Manuela relax párnájának társaságával, de legalább nem zavarta semmi a felszállás nyújtotta eufóriám.
Amint hazaértem, a kis csillagok alatti szobámba, felhívtam Bradley-t. Morgós medve volt, ki akart jönni elém a reptérre, de mondtam ne duzzogjon már, így is annyi mindenért tartozom neki hálával. A csapat buszával jöttem be a központba a többiekkel. Lezuhanyozom, átöltözöm iszok egy beszélgetős kávét, és már vágtatok is Sarahoz.
Megegyeztünk, hogy ott találkozunk.
Olyan izgatott voltam, hogy látom végre a kis sírt, hogy a rövid útszakaszon többször is átléptem a sebességhatárt, pedig nem szokásom.
Leparkoltam és rohantam a parkoló szélén álló faházhoz, hogy megvegyem a szokásos virágom az én kicsikémnek.
Brad ismer engem! Néha van egy olyan furcsa érzésem, hogy talán még magamnál is többet tud rólam. Ott állt a virágbolt oldalában egy szál rózsával és mosolygott. Én meg bömbölve és nevetve vetődtem a karjaiba. Olyan jó volt végre éreznem a közelségét, a kézzelfogható valóságot, ahogy az izmos karjaiba zár és nevet. Bárhogy is nézem, ez a férfi testesíti meg számomra a múltat, a jelent és talán a jövőt is, szóval ő a családom, mióta Jack-et elvesztettem. És nem akarom őt is elveszteni.
Ezer kérdést tettem fel, míg beértünk a csendes temetőbe.
Mindenki jól van, Becky dolgozik, de este várnak vacsorára, és nincs apelláta, mert személyesen jön értem, hogy megkóstoljam a jövendőbelije újabb vacsora remekét. 
Becky barátnőm erősen próbálkozik elsajátítani a konyhaművészet alapjait több-kevesebb sikerrel, hiszen azelőtt az édesanyja minden nap meleg vacsorával várta a kemény munkából fáradtan, sajgó lábakkal hazatérő lányt.
Szóval boldogok! Készülnek a közös életükre, hamarosan nyitnak egy saját Pub-ot, ahol nem lesznek Walterek, hanem béke és nyugalom. Ők vezetik a vállalkozás, Becky anyukája addig otthon a háztartást.
Figyeltem Brad arcát, ahogy a jövőről beszél. Volt benne valami új, amit eddig még nem láttam soha. Brad igen jóképű pasi, de most valahogy még szebb volt, ha lehet ilyent mondani egy férfi esetében. Megszépítette a boldogság, a kiegyensúlyozottság.
Ez valami olyan lehet, amit én is keresek, egy társ, aki mellett minden szép és könnyű, még az élet megpróbáltatásai is sokkal elviselhetőbbek.
Bradley-re rátalált a boldogság és csak úgy sugárzott!
Megérdemlik! Mindketten jó emberek!
Aztán célba értünk! Alig láttam a könnyeimtől a kis sírt. Szépen gondozott, egy csokor friss virág fekszik mackó ölében.
Bradley összeszedte a kornyadozó őszirózsákat és rágyújtott egy cigire a szemeteskonténer mellett. Adott nekem időt Saraval.
Két kézzel simogattam a fejfát és végre szabadjára engedtem a könnyeimet.
-         Szia kicsikém, édes kicsi hercegnőm! Itt vagyok, itt van anyu, megígértem, hogy jövök, ahogy tudok. Annyira hiányoztál, minden nap rád gondoltam, ahogy volt egy kis szabadidőm, csak te jártál az eszemben.
Édes figyelmeztető füttyögés, apró lábak nesze a száraz levelek között. Rusty akár egy repülőmókus vetődik rám. Végig száguldozik a lábamon és máris a karjaimba fészkeli magát. Boldog, hogy láthat, fészkelődik, pörög a karomban, amíg magamhoz ölelem és elhalmozom a csókjaimmal. Vörös tömött bundáján megállnak könnyeim. Olyan mintha apró üveggyöngyök díszítenék. Ő meg csak prüttyög egyfolytában.
Ölelem és sírok. Nem is tudom miért. Talán most jön ki rajtam az elmúlt napok feszültsége. Az idegesség, hogy nem felelek meg a feladatnak, képtelen leszek megbarátkozni a többiekkel, és nem tudok majd beilleszkedni egy zárt közösségbe, akikkel mostantól hónapokig szinte együtt fogunk élni.
Határozottan jó döntés volt Braddal jönnöm, mikor már nagyon eldurvult volna nálam az érzelmi helyzet, elnyomta a cigijét és közbelépett.
Mire észbe kaptam már fél órája ültünk a padon, simogattam Rustyt és dőlt belőlem a szó. Végre kiadtam magamból a félelmeim, a feszültséget, az elmúlt napokban felhalmozódott rengeteg új impulzust.
A kis mókus deszantosra is volt gondom.
-         Tudtad te kicsi Rustym, hogy nálatok is örök befogadják az elárvult piciket? Hát csak figyeljél, jó, ha tudsz ilyeneket! Néha a mókusokkal is történhet baleset. Néha előfordulhat, hogy egy mókus mamát baleset ér és elfelejti, hogy vannak kicsinyei. Ilyen szörnyűségkor, jó, ha tudod, hogy neked kell a mamájuk helyébe lépned és segítened, hogy felnőhessenek.
Bradley tökéletes férj lesz! Ült mellettem, néha hümmögött, egyetértőn bólogatott, és időnként megpaskolgatta a térdem!
Egyetlen egyszer adott ki magából egy kis érzelmet. Mikor ott tartottam a beszámolómban, hogy ez a finn Raikkönen egy arrogáns pöcs, köhécselni kezdett, mint aki félrenyelt.
Megkértem Bradleyt hogy készítsen egy képet a sírról úgy, hogy Rusty is rajta legyen. Ezért letettem a kis mókus harcost mackók mellé, addig simogattam, míg teljesen elalélt, és képes volt annyi ideig mozdulatlan maradni, míg Brad elkészített néhány fotót.



Később majd kiválasztom a legjobbat és mostantól ez lesz a telefonom nyitólapja. Itt van egy képen minden, ami az enyém, ami fontos nekem!
Elbúcsúztam az én kicsikéimtől. Rustyt elláttam egy zacskónyi eleséggel, amit eldugtunk egy fa tövében. Sokáig simogattam a kis fejfát és búcsúzkodtam. Aztán mikor Brad elfordult és avarral takargatta be a deszantos mókus túlélő eleséget, szemérmesen megpusziltam mackót és a fejfát is. Rustyt Brad előtt is bátran összecsókoltam és átnedvesítettem vörös bundiját a könnyeimmel.
Onnan egyenest hazavitt a mára már belakott új házukba.
Kétszer is velük töltöttem az estét.
Hálás voltam a társaságukért és a megértéséért. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy elnyomjam a szívemben fészket verő érzést.
Irigyeltem őket! Fájt látnom milyen boldogok együtt. És rettentően hiányzott, hogy egyszer végre már engem is úgy öleljen át valaki, olyan szerelmes pillantással igya szavaimat, ahogy Beckynek Brad.


Odáig mentem, hogy búcsúzáskor megígértem, szerzek nekik VIP paddock családtag belépőt a hazai futamra. Úgysincs más, akit elhívhatnék!
Aj, ezek nem jó emlékek! Ilyen gondolatoknak nincs helyük itt a levegőben. Most nem szabad sírnom! Gondolkozz inkább a partyn Sara!
Mivel nem sikerült összehozni a Vettel féle találkozót, a fennmaradó szabadidőmben, elmélyedten keresgéltem süti különlegességeket, hogy egy 5 éves szivárványt imádó kislányt boldoggá tegyek. Rengeteg ötletet találtam, és fura, de magamtól is jöttek a gondolatok. Egyre jobban belemelegedtem, és nagyon boldog voltam, valahogy olyan jó, elégedettség érzés öntött el, mikor nagyot sóhajtva felálltam kinyújtóztatni az elgémberedett tagjaimat, mert mindent megterveztem az utolsó kis szendvics falatkáig.
Aztán persze még a dekoráción is kellett agyalnom. Először szivárványos konfettivel töltött lufikra gondoltam, amiket majd feleresztünk, meg kidurrantjuk, hogy hulljon az ünnepeltre a csillagszivárvány.
Végül elvetettem az ötletet, nehogy futva kelljen elhagynunk a partyt, a pályát és környékét karbantartó és takarító személyzet dühe elől menekülve.
 De valami dekoráció mégis csak kell, és a lufik igenis fontosak egy ilyen gyerek partyn. Így hát lufikat vettem a szivárvány színeiben, amiket majd felfújva egymás fölé erősítünk, mint egy szivárvány diadalívet. Aztán megpróbáltam krepp papírból rózsákat hajtogatni, a kiválasztott illusztráció instrukcióit pontosan követve. Szuperül sikerült!
Kivágunk majd egy kartondobozból egy jókora 5 számot, és ezekkel a papírrózsákkal borítjuk be, az ünnepelt tiszteletére.
Azt hiszem ennyi elég is lesz dekorációnak. Nem tudom, hol állítjuk majd fel. Kell legalább egy asztal, amire kipakoljuk a tortát és a csipegetni valókat.
Bevásároltam és lelkiismeretesen mindenről eltettem a számlát. Előtte persze tisztáztuk, hogy anyagilag meddig mehetek el, de Manuela teljesen szabad kezet adott. Azt mondta, az ember lányának csak egyszer van egy évben születésnapja, és ha megadatik végre, hogy együtt ünnepeljenek, akkor semmi sem drága. Vegyek meg mindent, amire szükség lehet, és ha elvarázsolom tündérországba az ő hercegnőjét, örökre az adósom marad.
Bár az anyagi forrásom végtelennek bizonyult, mégsem rugaszkodtam el a földtől. Mindenből igyekeztem az olcsóbbat, és praktikusabbat vásárolni. Valahogy bennem van a spórolás, azt hiszem azelőtt sem lehettem gazdag, mert ez nem ivódhatott belém azokban a hónapokban, amiket a kóma óta élek. Főleg, hogy eleinte fogalmam sem volt az árakról, sőt semmiről.
Vettem háromféle színben krepp papír tekercset, mert ezekből készül majd az 5 szám dekorációja. Aztán néhány tucat lufit, 4 doboz kagyló alakú édes kekszet, és egy zacskó fehér cukordrazsét a gyöngykagyló sütikhez, és két zacskó halacska alakú gumicukrot.
Becsempésztem a konyhai konténerbe 3 nagy üveg világoskék színű szénsavmentes üdítőt, nehogy gond legyen a becsekkolásnál.
Készítünk neki egy fantasztikus akváriumot, zselében úszkáló aranyhalakkal. Egy kicsit átírjuk a mesét, ezúttal ki kell halászni, és meg kell enni az aranyhalacskát. És ha sikerül, akkor jöhet a kívánság!
Aggódtam, nehogy gond legyen, amiatt a néhány doboz kagylókeksz miatt, amit feladtam a bőröndömmel, de simán feljutottunk velük a gépre.
Ha ezeket megtöltjük színes krémmel, teszünk rá egy szem drazsét, aztán ferdén összenyomunk két darabot, olyan lesz, mint egy nyitott gyöngykagyló. Egyszerű, gyors és mutatós süti egy hercegnőnek!
Kellett még előrecsomagolt marcipán massza fehér és szivárvány színekben. Jó néhány zacskó pillecukor, színes apró dekorgyöngy, és rengeteg zselatin. Jell-O cukormentes porzselatint vásároltam, ami igazából különböző színű-és ízű gyümölcskocsonya. Csak víz kell hozzá, és már készen is van. Végeztünk otthon Manuelával egy gyors tesztet, és határozottan finom áfonya ízű, sötétlila zselét kaptunk. Szóval a célnak tökéletesen megfelel majd.
Arra gondoltam, valami kis sós is kellene, mert lesznek ott felnőttek, a csapat tagjai, és nyilván vannak olyan gyerekek is, akik inkább egy pizzát részesítenek előnyben egy zselé helyett.
Hát pizzát azt nem fogok sütni, de néhány kedves meleg szendvicset pillanatok alatt össze lehet ütni, és frissen megsütni, hogy majd melegen tudják elmajszolni. Ezért a városszéli hipermarketben vásároltam néhány hozzávalót. Többek között két műanyag kiszúrót, az egyik mackó, a másik cicafejet formáz.
És vettem néhány tubus testfestéket a saját kontómra. Majd készítek a kislánynak valami szuper arcfestést. Királylányost, vagy hableányost, amilyent szeretne. Ez lesz az én ajándékom és egy kis plüss mókus. Legyen neki is egy Rustyja!
Tegnap megékezett Manuela, hogy együtt induljunk, és prezentálhattam neki az elképzeléseimet.
Elég bizalmatlanul bámult az ágyamra felhalmozott kupacra.
-  És ezekből biztos kihozol egy fantasztikus partyt? – hitetlenkedett.
-   Hát persze! Cukrot, margarint, meg ilyesmit nem innen fogunk vinni. Ezeket az alapvető élelmiszereket ott is megkapjuk. És biztos akad majd egy kartondoboz az 5 számnak, és valahogy összehozzuk azt a szivárványkaput is.
-         Jó, de hogyan? Mert nekem fogalmam sincs ezekről!
-     Papírrózsát könnyű készíteni, majd megmutatom. A többit meg még nem tudom, de majd kitalálom az úton. Biztos lesz valami megoldás. Megígérem, mire leszállunk, már tudni fogom!
-         Honnan jönnek neked ilyen ötletek?
-         Nem tudom, szeretek elbíbelődni a dolgokkal. Itthon, ha szendvicset vagy sütit készítek, azokat is mindig valamilyen vicces formában csinálom meg. Úgy jobban esik az evés, főleg ha egyedül vagy – mosolygok rá.


Kimi …

Üldögélek a székemen, egyik kezem karban, a másikkal rajta könyökölök és az állam, meg a szám simogatom. Nem akarom folyamatosan a lányt bámulni, ezért néha elmerengek a pálya felé, de azért tisztán hallom az ütődött Vettelt. Már vagy 10 perce elment, hogy saját kezűleg hozza ki a kávénkat, mivel Kisu egyedül van, a másik lány eltűnt valahova, és azóta folyamatosan szóval tartja. Idáig hallom gyerekes lelkesedését és az elfojtott kuncogásukat.
Azt kértem tőle, egy percre tartsa szóval, míg lefotózom, de a németnek rohamosan romlik az időérzéke.
Amíg egyedül vagyok, elküldöm a képet az atyának. Megígértem, ahogy módom lesz rá, küldök Krisztiről egy képet, hogy saját szemével is meggyőződhessen, a lány jól van, és pont olyan, mint amilyennek a szívünkben őrizzük az emlékét.
Hanna sincs, valahol vásárol. Azt mondta fontos, mert holnap, az utolsó tesztnapon Kisuéknál, az egyik felszolgálólány kislányának, szülinapi party lesz. Mindenki hivatalos, vagyis mi is, ezért megy, és vesz valami ajándékot. Megkértem nézzen a nevemben is valamit, ki nem hagynám azt a partyt. Nem feltétlen Micimackóval támadt kedvem bulizni, sokkal inkább Kisu közelébe akarok kerülni.


Elfáradtam és nyomott a hangulatom. Tegnap hiába próbáltam, nem sikerült beszélgetnem vele. Itt van Newey és úgy repked Kisu körül, mint egy aggódó kopasz denevér.
Kiküldött a garázsból, hogy ne kémkedjek, a hülye fasz!
Ha itt lesz a teljes vezérkar, a futamokon nehezebb lesz a dolgom, mint gondoltam.
Lehangoltságomra csak tesz egy lapáttal, hogy eszembe jutnak Endre atya búcsúszavai.
„Tudod fiam, arra gondoltam, hogy mégis csak van isteni gondviselés. Mert ha ez a személyiségcserés dolog nem történik meg, ha a mi Krisztink a helyén marad, és nem kerül ki a mosdóba, akkor ő hal meg a másik nő helyett. Tudom, hogy rettenetes és szörnyű az a tragédia, ami veletek történt, Isten elvette a gyermeketeket, de a vége mégiscsak az, hogy Kriszti él. Rátaláltál, itt van újra veled, és kaptatok a jó Istentől egy második lehetőséget. Az élet a legfontosabb a világon, nincs jogunk sem elvenni, sem eldobni, sem eltékozolni azt!”
Grimaszolok, mert nincs rá semmi válaszom. Igen, ha így nézzük, Isten megtartotta nekem, bármilyen fájdalmas út is vezetett el újra hozzá.
A gyerekünk elveszett! De ha beleszólhattam volna, ha lehetett volna döntési lehetőségem, hogy kit tartson meg, ki maradjon életben, Kriszti, vagy a kicsi, én egy pillanatig sem haboztam volna, még csak fel sem merült volna bennem a választás lehetősége, mert számomra Kriszti volt az első.
És most is az! Vissza akarom kapni! Elegem van a fájdalmas önmarcangolásból, a magányos éjszakákból, a mellkasom markolászásából.
Vissza akarom kapni, és soha többé nem teszem ki ilyen veszélynek. Ez egy jel volt az Istentől, igaza van az atyának. Nem hiszek benne, de nem is tagadom meg, és ezúttal megfogadom a figyelmeztetését. 
Megleckéztetett valamiért. Talán túl kevély vagyok, nem törődöm másokkal, vagy túl sok embert bántottam meg, nem tudom, de ez egy jelzés Istentől.
Elvette a gyerekünket, akit annyira vártunk és majdnem elvette Kisut is. Úgy tűnik nincs tökéletes boldogság! Valami mindig közbejön, egy váratlan esemény, tragédia. Valamiről mindig le kell mondani, kompromisszumot kell kötnünk a sorsunkkal. Valamit későn kapunk meg, vagy túl hamar, és nem értékeljük eléggé. A helyes lépésekre, a hálára mindig túl későn jövünk rá.
A legtöbb esetben már nincs kinek elmondanunk. A tökéletest nem szereti az élet, a sors belenyúl, hogy bezavarjon.
De én nem engedem többet a sorsnak sem, hogy helyettem döntsön! Megteszem én, majd én meglépem azt a lépést, vagy inkább nem lépem meg azt, amitől az életünk maradéktalanul tökéletes lehetne. Megelégszem a boldogsággal és a minden napra kijáró békével és nyugalommal vele. Nem kell a tökéletes…
És ekkor lassan megfogalmazódott bennem egy gondolat. Ijesztő és fájdalmas, de vállalom.
Én nem akarok többet gyereket! Nem akarom még egyszer átélni ezt a rettegést. A félelemmel, aggodalommal fűszerezett hónapokat, aztán a szülés stresszét, a rettegést egy egészséges utódért, és főleg a szenvedő, fájdalmakkal küzdő vajúdó nőért.
Nem kell gyerek! Soha többé nem próbálkozom, elfogadom, hogy nincs tökéletes boldogság, ha választanom kell, a lányt választom. Gyerek nélkül lehet élni, de Kisu nélkül képtelen vagyok!
Fáradtan dörzsölöm a homlokom, hogy elhessegessem ezeket a komor gondolatokat a fejemből. Ekkor figyelek csak fel a német idétlen vihogására. Fülelni kezdek, és nehezemre esik komolynak maradni, akármilyen fájdalmasak is az előbbi gondolataim.
-   De mi nem tetszik benne? Kedvel téged, és Kimit imádják a nők – érvel harsogva a köcsög német.
-         Hát lássuk csak…. – pillant felém Kisu, ahogy a sarokban üldögélek akár egy sors által sokat meggyötört és megtört jégember. - Nehéz lenne egyet kiemelni – mélázik és rájátszva az erőlködésre bőszen ráncolja a homlokát.
Vettel felnevet és tálcával a kezében átsétál végre hozzám, a megtörten Red Bullt kortyolgatóhoz.
-         Mi olyan kurva nevetséges? – fogadom barátságosan.
-         Te! – mosolyog. – Édes Istenem, ez a nő tényleg semmire nem emlékszik, még a nevére sem, de mégis pontosan olyan, mint régen volt. Minden szava mosolyt csal az arcomra. Semmit se változott, csak elvesztette önmagát.
-  Mit mondott? – kérdem, bár hallottam az iménti emelkedett diskurzust.
-    Utál téged….egy öntelt beképzelt nőfaló pöcsnek tart – teszi a kezét a vállamra, bár szerintem Kisu az imént, ennyire nem színezte ki a rólam alkotott képet. - Azt kérdezte, mégis mit akar tőlem az a két lábon járó jóképű pöcs? Én nem az ő súlycsoportja vagyok, és nincs kedvem a megfáradt bajnok homlokát törölgetni, ha éppen nem más nők után vágtat. Nincs sok mindenem, de az önbecsülésemet még nem veszítettem el!
-         Eeeh, vissza a kezdetekhez. – túrok a hajamba.
Sírnom kéne talán, én mégis mosolygok.
Jó, nem ismer meg, talán kicsit utál is. De él! És nincs senkije! Keresi az elvesztett szerelmét! Rám vár, csak még nem tudja!
Él, egészséges, itt áll előttem, és engem már semmi más nem érdekel. Hinni fogok Istenben, vagy amiben csak akarják, mert vannak csodák!
-    Igenis fejlődőképes a kapcsolatunk – mondom a németnek, miután a kávémra pillantok. – Nézd – mutatok rá – végre nem egy szörnyet kaptam!
-         Nem bizony – nyerít – hanem egy igazi harcost!
-


Az érző, érzékeny emberi oldalamat akarom épp megvillantani Kisunak, ezért nem bántom a vihogó hiénát. Felhajtom Darth Vadert, elköszönök kedves barátomtól, aki olyan jóízűeket tud nevetni a káromra, és elsietek.
Kifigyeltem Kisut. Mióta itt vagyunk, minden délelőtt és este kioson a paddock mögé egy tálkával.
Kíváncsivá tett, minden érdekel, ami vele kapcsolatos. Így megvártam míg elmegy, és közelebb lopódzkodtam, hogy megnézzem mit művel.
Egy dagadt cicamamával és három kamasz kölyökkel találtam szembe magam, ahogy két pofára, villogó szemekkel faltak a tálkából.



Morogtak rám! Tanultam már annyit senor Sangriától, hogy felismerjem, ez nem a gyere ide és simogass meg morgás.
A telefonomért nyúlok és hívom Hannát.
- Eeh, nem aggódom! Tudom, hogy remek játékfigurát választasz, és különben sem azon múlik az életem, hogy Ficánka vagy Szimba lesz az ajándék.
-         Akkor min múlik az életed Kimi? – kérdez a lényegre.
Hanna újra és újra meglep engem. Nem kerülgeti a dolgot és locsog perceken át, ahogy a nők többsége, hanem mindjárt rákérdez.
-         Nos, eh igen – motyogok – vásárolgatsz még? – faggatom a témát kerülve akár egy vérbeli nő.
-         Mit szeretnél Kimi?
Válaszom után rövid csend telepszik ránk, de hamar úrrá lesz a döbbenetén, megígéri, hogy megveszi, amit kérek és bontja a vonalat.


-         Aha! Na várjatok csak! – emelem fenyegetőn a mutatóujjam a szőrős bundásokra. - Most visszavonulok, de még visszatérek - ígérem akár egy kötelességtudó terminátor, és hümmögve, nyöszörögve elvonszolom magam a saját motorhome-unk irányába.
Néhány óra múltán átadom a pályát Grosjean-nak. Leveszem a sisakom és a fejvédőm, aztán megtörölgetem az arcom. Elég meleg van, beleizzadtam a tűzállóba, megyek zuhanyozni.
Mark szolgálatkészen pakolja a cuccaimat, aztán jön mellettem a sporttáskát cipelve. 


A konténerünkbe érve egy zacskót nyújt felém.
-         Hanna küldi. Betettem ide, amíg kint köröztél.
-   Eh, erre vártam – vidul fel az arcom. – Hány óra van? – tekingetek a telefonom után. - Remek! Már idő van! - Elégedetten magamhoz veszem a zacskó tartalmát.
Mark az idők kezdete óta mellettem van. Már nem csodálkozik szinte semmin. Ritkán tudom még meglepni, most mégis a homlokáig szalad a szemöldöke a kopasz fején. Hónom alatt egy Whiskas macskakonzervvel masírozok a paddock felé.
-         Ez kinek lesz? – firtatja Mark.
-         Nassolok….
-         Végül is macska kaja….javulhatnak tőle a reflexeid!
-         Meg a látásom is….és szép hosszú szőrős farkam nőhet!
-         Amit isten elspórolt….. – ahogy összenézünk, inkább más hangnemben folytatja. – Csak az eszed nem jön meg tőle – sóhajt és magyarázatra várva néz rám. Hát ne várjon hiába.
-         Kriszti naponta kétszer a bázis mögött cicákat etetget. Akár a régi szép időkben otthon. Kifigyeltem, hozattam egy tápot Hannával, ilyenkor már készülődik, úgyhogy megyek és beelőzöm. Viszek nekik enni, egy David Attenborough leszek, a macskák megmentője! Négy villogó szemű dög volt, remélem, nem marcangolnak szét, ha kinyitom a konzervet.
-         Elkísérjelek?
-         Ura leszek a helyzetnek! Főleg ha befut Kisu. Hülyén adná ki magát, ha a trénerem védelmezne a kardfogúaktól!
-         Igaz! – grimaszol. – Tényleg hülyén adná magát, végtére is te vagy a hős! Esetleg énekelj nekik. Attól megriadnak….
Talán lenne még néhány ötlete, de a pillantásommal belé fojtom a szót.
- Mond csak Mark, szereted te az állásodat? – meredek rezzenéstelenül a szemébe, amúgy Darth Vaderesen.
Rá már nem hatok úgy, ahogy a többségre. Vigyorogva rázza a fejét, és mielőtt ellép mellőlem, még visszaszól.
-         Menj inkább kígyóbűvölőnek, ezzel a nézéssel!
Vagy lézerkard oktatónak, gondolom, de inkább csendben maradok. Majd később folytatjuk! Egyre gyűlik a megtorolandók listája. Most nem foglalkozom vele se tovább, iparkodnom kell, nehogy beelőzzön Kisu.
Halálmegvető bátorsággal kinyitom a dobozt, és beleöntöm a tartalmát a tálba, miközben az éhhalál szélén állók, kétségbeesett nyivákoló hangokat hallatva, villogó szemekkel köröznek körülöttem és döfködik a lábszáramat. Amint leteszem a tálat, rávetik magukat a potya zabára.
A szemem sarkából látom a sarkon feltűnő lányt. Kisu gondtalanul közeleg, egy tányérkával a kezében. Láttamra megtorpan, lassít, aztán leáll és érdeklődve figyeli ügyködésemet.
Hősöket megszégyenítő bátorsággal simogatom meg a legádázabbul doromboló kandúr fejét.


Semmi pánik, csak nyugodtan Kimi, semmi elhamarkodott mozdulat, nyugtatom magam, a hatalmasra nőt anyamacskával szemezve.
A szőrös egy pillanatra kihagy egy rágást, aztán a farkát felvágva, még irtózatosabb dorombolásba kezd, és tovább fal két pofára.
Ezt a hangerőt talán még Kisu is hallja. Óvatosan egy hosszú hatalmas felszabadult sóhajt engedek el, lehajtott fejjel figyelem a boldog családot, ám a szemem sarkából látom, ahogy az eddig tétován álldogáló, érdeklődve figyelő lány lassan megfordul és visszaballag.
Én még nem végeztem, lepottyantom az igazolványom a cicatál mellé. Ha mégsem jön már ide, akkor majd holnap felveszem. Nem valószínű, hogy erre bárki más ellátogat.


A délután hátralevő részében nem maradok a pályán. Mára már végeztem, és azt akarom, hogy ha megtalálja, ne tudja visszaadni.
Sebnek telefonon üzenek, és kasztrálást ígérek, ha el meri tőle venni az igazolványom.
Később elmesélte, hogy szegény Kisu milyen kétségbeesetten keresett, aztán meg szerette volna lepasszolni valakinek az iratom, de nem vállalta senki a postás szerepét.
Hát ebből is látszik, milyen népszerű vagyok a paddockban!
Seb lovagias eleganciával vágta ki magát a feladat alól, megsúgván Kisunak, hogy este gyertyafényes meglepetés vacsorára viszi Hannát. Sajnálja, de most nem tud velem, meg az irataimmal foglalkozni. Különben is, elege van már belőlem, egy trehány pöcs vagyok, a farkamat is csak azért nem hagytam még el, mert az hozzám nőtt. Nemegyszer előfordult már velem, hogy a kupámat felejtettem egy bárban, vagy taxiban. A kupát, amiért minden versenyző a lelke üdvösségét odaadná, ez meg csak úgy elhányja!
Ugye megérted Kimikém, hogy át kellett élnem a szerepem, nehogy gyanút fogjon, védekezett, miután felvetettem, hogy talán nem kellene, ilyen nagy átéléssel savazzon.

Este..

A szállodában megvacsorázunk Markkal, aztán felmegyek a szobámba. Máskor elbeszélgetünk még, de most nincs hozzá türelmem. Az izgalmas várakozás alatt megpróbálok pihenni és nem törni a fejem semmin.
Üzenetem érkezett. Eddig nem is vettem észre. Mosolyogva nyitom meg, Rami az.
„Hai tesó! Megérkeztünk, ha nem zavarunk holnap kilátogatnánk a tesztedre. A fiúk már annyira izgatottak, hogy visszamentél a királykategóriába, hogy megőrjítenek minket miattad, így Kristii kidobott. Írj, ha zavarunk!”
Ledobom a pólóm és mielőtt tovább vetkőznék, elküldök egy gyors egyszavas választ.
„Gyertek!’
Aztán felveszek egy laza rövidnadrágot, elfekszem és próbálok lazítani. Figyelek a légzésemre, és a pozitív gondolatokra, melyektől pozitív energiák áramolnak szét a testemben.
Néhány órával később, gyámoltalan kopogásra riadok. Felpattanok, egy pillanatra a szívemre szorítom a kezem és nyelek egy hatalmasat, hogy visszakényszerítsem a helyére. Aztán tettetett lazasággal slattyogok ajtót nyitni. Rácsodálkozom a küszöbön állóra.
-         Hát te? Gyere be – állok félre, hogy beléphessen.
Tétován toporog, nem igazán akaródzik neki belépni.
-         Gyere már, még meglát valaki, aztán hírbe hoznak minket – segítek neki.
Már bent is van. Kezében az igazolványomat szorongatja. Riadtan nyújtja a hátamnak.
-         Csak ezt hoztam vissza. Leejtetted a pályán.
-    Eh, észre se vettem, hogy eltűnt. Köszi, rendes vagy – fordulok szembe vele, és elveszem tőle.
-         Kérsz egy ásványvizet?
Egy pillanatra megáll a levegő a szobában. Szemünk összekapaszkodik és bámuljuk egymást. Kisu végül elkapja a tekintetét és a meztelen mellkasomra néz.
Pillantása végigsiklik a bőrömön, magába szippant a múlt, és elragadnak az érzelmeim. Nehezen lélegzem, fülledtnek érzem a tökéletesen légkondicionált szoba levegőjét, ahogy ott áll előttem kivágott kis nyári ruhában.


-         Hát eljöttél – suttogom.
-         Igen – nyel nagyot zavarodottan, és ettől csak még sokkal édesebb nekem – ott találtam meg, a cicák mellett. Láttalak…be kell vallanom, rólad feltételeztem a legkevésbé, hogy éhező kóbor cicákat etetsz.
-         Mi olyan hihetetlen ebben? Hogy vannak érzéseim?
-    Nem gondoltam volna rólad, hogy észreveszel fél méternél kisebb lényeket a földön magad körül – próbál élcelődni.
-         Kösz! Megkérhetlek rá, hogy ne mond el?
-         Mit?
-   Hogy ilyen jószívű vagyok. Ártana az aprólékosan felépített image-emnek.
-         Ne aggódj. Ha rajtam múlik a világ szemében továbbra is egy érzéketlen tuskó maradsz! – biztosít mosolyogva.
-   Kösz! – könnyebbülök meg. – Most, hogy végre túl vagyunk a bemutatkozáson, nem akarsz esetleg igazán megismerni?
-         Ugyan miért?
-         Lehetnénk barátok! – vetem le magam a kanapéra.
Végre magára talál. Hangosan felnevet.


Igyekszem komoly maradni, de képtelen vagyok. Hogy leplezzem a mosolyom a megkerült igazolványommal kezdek játszani.
-  Azt hallottam rólad, hogy Newey barátnője vagy. Nagyon odavan érted az öreg csóka. Mondjuk meg tudom érteni!
-         Ez nem igaz! – arcáról eltűnik a mosoly, azok a gyönyörű zöld szemei lángolnak, és ha képes lenne rá, már elevenen elhamvasztott volna.
-   Ja! Persze, hogy nem! De amit rólam mondanak, az persze mind igaz! Annyi városi legenda kering rólam, hogy ha csak a fele is igaz lenne, már rég fel kellett volna fordulnom alkoholmérgezésben, vagy hererákban. Nem gondolod?
-  Rendben – mosolyodik el halványan – talán kicsit elfogult voltam veled, de csak magadnak köszönheted. Vedd tudomásul, hogy nagyon bunkó voltál velem.
-         Eeh, ez igaz! Sajnálom Sara! Nehéz hetek állnak mögöttem, és eléggé magamba fordultam. Kicsit talán túlreagáltam a helyzetet! Tudod mit? Adhatnál nekünk még egy lehetőséget! Nekifuthatnánk az ismerkedésnek még egyszer. Mondjuk, most főzhetnék neked én egy igazi jó zabkását. Nagyon szeretem. Gyerekkoromban anyu sokat csinált. Hamar elkészült, és laktató volt. Kevés ideje maradt a főzésre szegénynek. Apu állandóan dolgozott, hogy mi versenyezhessünk a bátyámmal. Másodállásokat vállalt, volt, hogy három helyen is dolgozott. Így anyura marad minden a ház körül, meg a sok probléma velünk. Elég öntörvényű és eleven gyerek voltam – mosolygok rá, és rettentő nehezemre esik, hogy ne nyúljak érte, és ne simogassam meg az arcát. Tágra nyílt szemekkel, kicsit megnyílt ajkakkal hallgatja a szavaimat.
-  Szegények voltatok? – faggat félénken és leereszkedik egy fotel szélére.
-         Eléggé, de gyerekként nem éltem meg olyan tragédiának. Apu bármiből képes volt nekünk összeeszkábálni egy motort vagy gokartot, mi pedig száguldozhattunk rajtuk. Más nem is kellett. A szüleim jöttek velünk a versenyekre. Igazi varázslók voltak, mert valahogy mindig előkerítették a szükséges összeget az utazásokhoz.
Aztán jöttek a sikereim és a pénzt. És ez leginkább azért volt jó, mert lehetőségem nyílt meghálálni nekik a boldog gyerekkoromat. Apunak volt néhány éve, hogy a saját szórakozásainak élhessen. Versenyezgetett amatőr kategóriákban, utazgattak, többé már nem kellett plusz munkát vállaljon. Sikerült megszépítenem az utolsó éveit, és ez nagyon fontos nekem!
-         Már nem él az apukád? – kérdez halkan.
-   Nem! Karácsonykor ment el. Nagyon hiányzik anyunak is. Nehezen viseli a magányt….
-         Igen – leheli – rossz egyedül…
Nem akarom még jobban elszomorítani, ezét gyorsan folytatom.
-         Csináltam néhány vállalkozást, ahol a bátyámék is dolgoznak. Boldogok, a maguk urai. Van két fiúk, ők a keresztfiaim. Sokat vagyunk együtt, szeretem őket. Nekik már könnyebb lesz az életük! A sógornőm határozott nő, Krisztii-nek hívják. Kedvelem őt, jó fej! Néha mintha anyut látnám benne, az unokaöcséimben meg magunkat.
-         És te? – mosolyodik el.
-         Mi van velem? – somolygok rá vissza.
-         Neked van családod?
-         Persze hogy van! Hiszen egész eddig róluk beszéltem!
Megint felnevet.
-         Rendben, ha nem akarsz beszélgetni, már megyek is. Holnap nehéz napom lesz.
-     Várj! Maradj még egy kicsit! Azért nem szívesen beszélek magamról, mert jelenleg elég bonyolult az életem. Sok dolog történt, ami összekuszált körülöttem mindent. Jelenleg nincs is más, csak ez a versenyzés! Elég magányos vagyok! De dolgozom rajta, hogy mindent helyrehozzak!
A szobatelefon csörgése folytja belém a szót. Meglepve nyúlok érte, szemöldököm egész a fejem tetejéig rántom. Bárki is az, várhatott volna még egy kicsit.
-         Igen? – szólok a készülékbe, majd mikor a vonal túlsó végén lévő elmondja a mondandóját, elmosolyodom, és egy rövid o-val, majd egy újabb igennel bontom a vonalat.
Kisu is felrántja a szemöldökét és vidáman felnevet.
-  Te tényleg nem okozol csalódást. Pont olyan vagy, mint amilyennek látszol!
-         Milyennek látszom? Öntelt pöcsnek?
-         És még szófukarnak is – bólint vidáman.
-         Vendégem jön – közlöm vele a hírt, és ezzel egy villanás alatt letörlöm az arcáról a vidámságot.
Sietve felpattan, menni készül. Próbálom marasztalni.
-         Még mit nem – szabadkozik. – Más se hiányzik nekem csak egy féltékeny barátnő.
-    Miből gondolod, hogy nő jön hozzám? – faggatom mosolyogva.
Megtorpan, egy pillanatra a szemembe néz és elbizonytalanodik. Aztán látom a jól ismert villanást a tekintetében.
-  Szóval akkor igazak a pletykák? – néz rám együttérző szánalommal a szemében. – Szegény lányok, odáig lesznek!
-         Fogalmam sincs, mire gondolsz – méregetem tovább oldalra billent fejjel.
-         A szülinapodra majd kapsz tőlem te is egy szivárvány tortát – nevet fel, a megjátszott dühös összevont szemöldököm láttán. – Mikor is lesz?
-   Októberben! Nem kell szivárvány torta, inkább ünnepeld velem….
Évődő szócsatánknak egy erőteljes kopogás vet véget.
Kisu most már valóban riadt arccal mered rám.
-         A bátyám az – felellek néma kérdésére.
-   Jesszus – sikkant halkan és az ajtó felé veti magát, ahol belerohan az éppen belépni készülő Ramiba.
Kicsit egymásba gabalyodnak, Kisu szabadkozva bontakozik ki bátyám ölelő karjaiból, és fogja menekülőre az útját. Teheti, mert Rami miután összenéztek, akár csak a hitetlen Lót felesége, hirtelen kővé dermedt a megdöbbenéstől. 
Kisu így ügyesen megkerüli és kisurran a nyitott ajtón. Puha léptei neszét még hallom egy ideig, akkora a döbbent csönd a szobában.
Rami megmozdul végre. A száját még mindig tátva tartja, de tapogatózó kezével a szívét masszírozgatva felnyög.
-         Ki….ki volt ez?
-         Ő Sara! – közlöm vele a tényeket.
-         Sa…Sara? – nyögi.
-         Igen, Sara!
-         És milyen Sara? – mered rám. – Istenemre, tisztára olyan, mint szegény Kriszti! Majdnem szívinfarktust kaptam, ahogy megláttam. Ki ez a lány? Hogy vagy képes elviselni a látványát?
-         Nagyon is jól! Sőt, folyamatosan küzdök, hogy a közelébe lehessek. Miatta jöttem vissza a Forma 1-be.
-         Mi? – meredezik rám egyre döbbentebb arckifejezéssel. Nyilván azt firtatja, mikor ment el teljesen az eszem.
-         Ő Kriszti volt Rami – avatom be a titokba.
-         Hát nem Sara? Milyen Kriszti? – dadogja hülyén.
-         A mi Krisztink! Gyere, ülj le, itt egy sör –adok egy üveget a kezébe – elmondok mindent sorjában, ha már így összefutottatok. Kriszti nem halt meg, Kisu él!
Rami végül a maga módján oldja fel a feszültséget. Annyira ledöbben a szavaimtól, hogy csak bámul rám, közben a kezével maga alá próbálja fordítani a fotelt, ami túlpörög, bátyám meg a döbbenettől eltelve belevágódik.
Hatalmas finn szitkok röpködnek a szájából, a sörével együtt, ami szép röppályát leírva beleáll az ablakba és kitöri azt.
-         Na baszd meg! - pattanok az ablakhoz és lebámulok a járdára. Szerencsére sehol senki.
-   Még az kell, hogy valakit kinyírj nekem! Mire az egyik előkerül, lobbizhatok a másikért a börtönbe. Jól vagy tesó? Nem tudsz felállni, vagy csak a döbbenettől maradtál a hátadon akár a bogár.
-         Anya tudja már? – nyögi.
-         Igen…
-         És nekem miért nem mondta el? – hördül fel.
-       Akkor most mi van? Feküdjek melléd, vagy felállsz, és úgy fojtatod a felelősségre vonást? Kapsz még egy sört, de ha ezt is eldobod, nincs több! A tökösök?
-       A szobában maradtak. Esznek, mert megéheztek az úton, és valami mesét néznek, alvás előtt…szerencsére – teszi hozzá rövid szünet után. – Elmondod végre, hogy mi ez az egész?
-  Eh, tesó, hát persze hogy elmondom, csak ülj már fel végre. Hosszú lesz!



Sziasztok!

Remélem, elégedettek vagytok a fejezet hosszával és a tartalmával is.
Gondoltam nem teszek ki néhány oldalt, ami az előző résznél már nagyjából készen állt, inkább egy hosszabbat, és kicsit bele kellett javítanom az előző részbe is, mert kétszer írtam le néhány mondatot. Ezért miután Tarzan elszunnyadt felkeltem, és alvás helyett a bloggal foglalkoztam, hogy legyen időm befejezni.
(Majd tessék ezt értékelni ám!:))
Mivel megérkeztek Dani szülei apu szülinapjára, az estéket nagy közös családi beszélgetésekkel zártuk, szóval nem volt túl sok időm!
Szerettem volna megírni odáig, amíg találkoznak Kisu és a gyerekek, de már így is elég hosszú lett, és mire odáig eljutok, még legalább ennyi lesz. Szóval azt majd legközelebb, ha visszatértem!:),

Néha már komolyan aggódom. A történeteim java része valamilyen formában megtörtént, amit meg kitalálok, az valahogy előbb-utóbb megtörténik. Valahogy egyre több minden üt vissza az életemben. Néha arra gondolok, hogy ezentúl csak émelyítően boldog és vidám dolgokról fogok írni, mert vagy én látok a jövőbe, csak még nem tudok róla, vagy a jövő plágiumoz engem!:)
Most is, kitaláltam ezt a cicás jelenetet, mert otthon figyeltem a selymes bundásokat és olyan kis aranyosak voltak. Erre öcsém mutatja, hogy nézd már az F1-et is megszállják a cicák. És egy cikk a barcelonai tesztről a boxutcában heverésző cicusról.
Betettem ide a képét, mert ezt nem lehetett kihagyni.:)

Hát néhány hétig most nem találkozunk. Nem tudok már mindenkitől elköszönni, ezért inkább ide írok picit hosszabban. Mióta hazajöttünk alig aludtam valamennyit. Előbb Cleo napot tartottunk, pénteken Nyurgát meg apu előrehozott szülinapját, tegnap a bárban voltunk, ráadásul Marylandban is sörfesztivál volt, szóval már rám férne egy kiadós alvás.

New York és a St. Patrick felvonulás fantasztikus volt, bár a hétvégére rettentően elfáradtam, mert nagyon keveset aludtam. Csütörtökön buliztunk, pénteken felvonultunk aztán party volt, és reggel repültünk haza, nem vártuk meg a többieket, mert este meg itthon a bárban volt St. Patrick buli.
Egy igazi vidéki, régi stílusú Pub-ban voltunk, ahol a lányok a pult tetején táncoltak, énekeltek öntötték a piát, és hulahopp karikáztak.
Bevallom ellestem néhány ötletet, úgy tűnik ez már szakmai ártalom, bárhova megyek azt figyelem, mit hasznosíthatnék otthon.
De történt ott valami nagyon jó velem, ezt szeretném elmondani.
Volt ott minden! Zöld ruhában pompáztam, a fiúk meg szoknyácskában, hát hova tart ez a világ?:)
Volt zöld lóherém, ettünk zöld fánkot meg bagelt, volt kígyó, és égett Patrick tüze!
Mindenki táncolt, steppeltek, tapsoltak, vedelték a Guinnesst, énekeltek, olyan volt, mint egy múltszázadi kikötői kocsmában, a neve, Borzodú!:)
Hát hihetetlen, fantasztikus volt!
Figyeltem mindent és szuperül jó volt, bár egy kicsit kivonva magam a forgatagból. Iszogattam a barna söröm, persze csak csínján, mert imádom, de nekem nagyon erős, fejre állok tőle.
Engem is teljesen magával ragadott a hangulat, főleg, hogy mindenki szerepelt, nem volt szégyenkezés és nem számított a fals hang, a csámpás lépés, csak öröm volt és együtt mulatás! Elmondhatatlanul különleges múltszázadbeli hangulata volt az egésznek. Imádtam!
És akkor szólt Peti, hogy a kedvéért, énekeljek én is egy tüzes dalt. És egyből mindenki követelte, hogy énekeljek. Gondoltam hát jó, egy lazát, ami még passzol is a hangulathoz, legyen a tűz a lábam alatt. És mikor megtettem, láttam, hogy meglepődtek.
Peti meg lelkesedett, hogy a feleségem egy művész, ez semmi, látnátok, hogy táncol! Ó az én istennőm!
Szóval nagyon fura volt ez az egész, és a végén feltettek engem is a pultra és ott roptam, a pincérlányokkal, meg steppeltem az ottaniakkal, jól jött a western csizmám.
Sőt még állásajánlatot is kaptam tőlük, meg még valakitől, aki énekesnőt keresett.
Kezdek megnyugodni, hogy nem ment pocsékba az a sok gyakorlás!:)
Aztán elmerengtem ott a seritalom felett, mert hirtelen megvilágosodtam, mint Buddha.
Mindenki énekelt és vedelte a sört, mintha nem is azokkal az előkelő befolyásos emberekkel lettünk volna, akikkel elindultunk otthonról. És persze Tarzan is dalra fakadt, és sikerült tökéletessé tennie az éjszakát. A dalt öcsémtől nyúlta le, aki a tavasznyitó bulinkra tanulja, és a hangja messze nem volt olyan mint Tomié, de laza volt, felszabadult és nekem énekelte!
Azóta se megy ki a fejemből a dal. Ha van kedvetek meghallgatni. Nem nagy durranás, de nekem beette magát a fülembe meg a szívembe!:)


Felvállalt engem! Ott mindenki előtt. És számomra ez volt a legcsodásabb dolog a világon. Tudom másoknak ez természetes, és talán ki s követelik, de nekem ez teljesen új volt.
Büszke volt rám és boldog. Csak úgy áradozott rólam, a tehetségemről, a hangomról, a táncomról, a zongorázásomról, és nekem rettentően sírhatnékom támadt.
Kellek neki úgy, ahogy vagyok, olyannak amilyen vagyok, nem akar megváltoztatni.  Nem szégyell, nem próbál szépíteni, hogy szórakoztatom az embereket, hogy bikiniben táncolok, inkább büszke rám.

Én mindig kerülöm a témát, ha kérdezték mit dolgozom, maradtam az pszichológus hallgatónál, mert az jó Tarzannak. Nem akartam, hogy kellemetlen legyen neki, hogy embereket szórakoztatok, és nem lelkeket ápolok, vagy legalább is nem úgy, ahogy ő, és még tetszik is ez az életstílus.
Tarzan ezen a kezdetektől nevetett, és azt mondta, csak azért hallgat, mert utálná, hogy minden kollégája a bárban csorgatná rám a nyálát, bár élvezné, hogy mennyire irigylik!
Azt hittem csak úgy mondja, hogy jó legyen nálam, de nem! Ő tényleg komolyan gondolta.
El kell végre fogadnom, hogy van valaki, akinek én vagyok a legfontosabb, és az egyetlen az életében. Soha még nem voltam az senkinek. Hiszen három tesóm van és az első pasimnak egy másik nővel is viszonya volt mellettem.
Ott egy New York-i pubban a Borzodúban jöttem rá, hogy ennek a csodás szőke szoknyás kelta félistennek, én vagyok az egyetlen, és a legfontosabb a világon. Hogy tényleg beáldoz értem mindent. Olyan emberek előtt vállalt fel, akik közül többen mutattak irántam némi érdeklődést, akik nagyban befolyásolják a karrierjét, az előrejutását, a reputációját, az egész életét. Nem is tudom a sírás szorongatta a torkom a szívem meg felrobbanni készült a boldogságtól. Az egyik legszebb nap volt ez az éltemben. Ilyen lehet a megvilágosodás, azt hiszem.
A másik, a volt barátom mindig igyekezett visszafogni, miközben azt hangoztatta, hogy számára, az igazi nő független, szabad felfogású egyéniség, ő nem szereti a megalkuvó szürke jelentéktelen nőket, a rágót megrágják és kiköpik, neki karakter kell, erő. De közben minden erejével azon volt, hogy megakadályozza az elképzeléseimet és a táncolásom. Ő úgy képzelte a független szellemet és egyéniséget, hogy persze az legyek, de ő kijelöli a határokat ahol, és amiben én csilloghatok, villoghatok. De közben tudjam a kötelességem, anya legyek mindenekelőtt, és ha ezt teljesítem, a projekt legalább 3 gyerek volt, akkor cserébe megkapok mindent, amire csak vágyom. Ki is fizetett, méghozzá busásan.
Ő bármit megtehetett, bármit. De ha rólam volt szó, akkor jött mindjárt, hogy neki gondolni kell a helyzetére. És ez nem volt igazságos.
Tudom, kicsit keserű és gonosz, ahogy írok róla, de ennyi év után még mindig nem tudom hova tenni őt. Dühös vagyok rá, és még dühösebb magamra, amiért így érzek, mert nem szabad elfelejtenem mennyi mindent tett értem, és nem szabad hálátlannak lennem, szidnom meg hibákat keresnem a múltban, mert ez olyan méltatlan lenne hozzám.
Azt hittem majd az idő elrendezi, és nem is találkoztunk még az idén személyesen. Mégis vitatkozunk miatta, mert hergeli a Petit, sőt eddigi életünk legnagyobb veszekedésében is aktív szerepe volt.
Mert Tarzan szeretne egy oroszlánfejet a hátára vagy a karjára. ő pedig mondogatja, hogy nem is férfi, akinek nincs tetoválása, hogy csináltasson tetkót, miért ilyen papucs, pedig tudja, hogy nem rajongok érte.
Én meg nem annyira szeretném. Úgy szeretem, ahogy van, a tiszta bőrét, az illatát, és nem egy vicsorgó oroszlánt.
Most éppen Hamilton félmeztelen képét mutogatta, hogy wow micsoda oroszlán!
Én meg mondtam wow micsoda kocka izmok!:)
Rohant ellenőrizni a tükörben, hogy neki milyen van! És még mi vagyunk hiúak ugye!:)
Persze nem mondom, hogy ne csináltasson, mert ha akarja, legyen. De én se a piercinget, se a tetkót nem díjazom. Tarzan meg azt akarja, hogy én mondjam neki, hogy ó persze, csináltassál, úgy szeretnék egy oroszlánfejet bámulni a hátadon!
Mondtam rendben, úgy is Nathannal csináltatod, szóval, ha előtte még a hímtagodra ráíratod a nevem, csak a miheztartás végett, akkor ok.
Tarzan elgondolkozott, ezért folytattam.
De nem Luna hanem Rebecca, mert itt ezen a néven élek.
Tarzan itt már ráncolta a homlokát, suttyó öcsém meg vihogott, hogy ráfér ennyi sógor? Tarzan felhördült, micsoda, még az arcképe is mellé! Meg, hogy neked könnyű kissógor, mert nincsenek elvárásaid magaddal szemben, és ezt a szintet mindig hozod! Hát tud a Peti is büntetni, ha akar!:)
Mondtam jó, ebben ennyi volt, inkább ejtsük a témát!

Régebben, mikor próbált kimozdítani a rókaodúmból azt mondta.
Nem kell eszetlenül beleugrani mindenbe, elég, ha néha úszol az árral és hagyod, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok.
De te keresztbe fekszel az úton Luna!
Ne kudarckerülő legyél, hanem sikerorientált!
Ezt az utolsó mondatát, mikor kiköltöztünk ide, kitettem az irodám falára!
Sok mindent máshogy akartam itt kint. Úgy terveztem új világ, új élet, új identitás!
Elhatároztam, hogy új életet kezdek, magam mögött hagyok mindent, még a nevemet is, ezért megváltoztatom, és a Rebeccát írattam a hivatalos papírjaimra.
Persze mostanra már mindenhol, még a bárban is Lunának hívnak, így ha valaki a hivatalos nevemen szólít, előfordul, hogy nem reagálok.
A Borzodúban is így volt, már a fél kocsma a nevemet szajkózta, hogy ráadást kérnek. De én csak merengtem, Tarzan szólt rám magyarul, hogy nem hallod, hogy téged akarnak?
Mondtam, bocs, elméláztam kicsit!
Szóval fantasztikus volt a New York-i kikapcsolódás.
Itthon aztán egész héten ünnepeltünk. Előbb Claudiát, aztán Gábort és apu szülinapját, mert megérkeztek a Dani szülei is.
És Tarzan, ebben az emelkedett hangulatban, úgy érezte előrukkolhat egy remek tervvel, amit ki tudja mióta érlelgetett magában, és érvelt nagy buzgalommal, értem tenné, mert soha többé nem lenne gondunk az életben, és mindent megadhatna, amit csak akarok,
Előadta, hogy tettek neki egy ajánlatot a tiszteletreméltók újfent, ami ezúttal nem szexuális jellegű volt, hanem felajánlották, hogy vállaljon munkát Szíriában, a seregben. Gyerekkatonákat kellene rehabilitálni, ami lassú és igen nehéz folyamat. Ezeket a gyerekeket ölni tanították az iskolában, kivitték őket kivégzésekre, és még számolni is úgy tanultak, hogy ha lefejeztem három hitetlent, hányat kell még lelőnöm, hogy tíz hullát kapjak?
Ez egy különleges feladat, erre nem képes mindenki, és fél év lenne, esetleg több, ha bevállalja. Neki meg van hozzá a képzettsége és a képessége is, hogy helytálljon, és végső érv, hogy a volt barátom is egyetért a tervével, meg még sokan mások is.

Életünk eddigi legnagyobb veszekedése tört ki, vagy hát inkább én veszekedtem, Tarzan csak magyarázott, hogy kettőnkért tenné, meg más is dolgozik frontvonalban, de én megmondtam, hogy ebből nem lesz semmi, erre akár mérget is vehet! Nem fogják felrobbantani, se lelőni, se lefejezni, amíg én élek. Gyógyítsa más a beteg gyerekeket, mert ha kell, én eltöröm kezét-lábát, de nem engedem háborús övezetbe, ahol golyóálló mellényben meg sisakban gyógyítana. Hát azt már nem!
Nagyon csúnyán összevesztünk, még most se hevertem ki azt a megrázkódtatást, hogy ő ilyenre képes lenne, főleg, hogy még azzal is védekezett, hogy a volt barátom is azt mondta, ez egy remek lehetőség neki, ha besoroznák és elvinnék katonának, az tovább tartana! Hát nagyon eldurrant az agyam! Nem is tudom mi dühített fel jobban, hogy ilyen hülyeségeket forgat a fejében, vagy, hogy az a másik befolyásolni próbálja és bíztatja. Nem tudom, mit hoz a jövő, csak azt tudom, hogy ha egyszer nekem születik egy fiam, akit az akarata ellenére be akarnának sorozni, és főleg el akarnák vinni egy háborúba, én akár a Holdra is felköltöznék, de biztos nem csak imádkoznék, nem nézném tétlenül, hogy elvigyék, és más agyszüleménye miatt az életét vessze, vagy egész életére megnyomorodjon. Nincs az az eszme, nincs az a hit, mely fontosabb lehet egy életnél!
És mire magamhoz tértem, már alaposan bevertem a mellkasának néhányat. Ő meg csak ölelt és nevetett, hogy ezt a tüzet imádom benned! De én nem nevettem, hanem ordibáltam, mint egy idióta. Ráadásul, ahogy hápogtam, lenyeltem egy csomó levegőt és egyszer csak elkezdtem csuklani. Ordibáltam, közben meg hukk-hukk. Ráadásul mindez az egész családom előtt.
Persze senki se mert hangosan nevetni, de rázkódott a válluk, hát elég hülyén festhettem.
Mondtam, rendben, csak röhögjetek nyugodtan, addig, amíg nem kell sírni, mert ha valami baja lesz, én biztos utána döglök!
Hát most neheztelek rá egy kicsit, meg a volt barátomra is, még akkor is, ha tudom, milyen sokat köszönhetek neki!
Nővérem jött utánam, ahogy szokott és próbált a lelkemre beszélni, hogy ne húzzam már így fel magam, tudhatnám, hogy baromság ez az egész.
Hogy menne már el, mikor nem bír ki két órát, hogy ne beszéljünk, vagy felhív, vagy idióta üzeneteket küld, vagy kamerán beszélünk, a napi szexről már nem is beszélve. Aki képes utánad menni, ha Washingtonban fotóznak, hogy veled aludjon és ezért két órával előbb indul dolgozni, az nem megy el nélküled még Maine-be se, hidd el húgi.
Ez csak akkor nem gondol a dugásra és rád, ha épp csináljátok. Hogy képes annyit tanulni és gyógyítani nem is tudom. Bírom, ahogy éltek mondta, és még vigyorgott is.
Csak azért nem haragudtam meg rá, mert hallottam, ahogy az apósa megjegyezte apunak, hogy, én inkább bele se gondolok, milyen megpróbáltatásokon mehet keresztül a fiam, ha ez a halvérű lány ilyen temperamentumos!
Nekem az fájt, hogy egyáltalán megfordul ilyen abban az állítólagosan szuper okos fejében, meg, hogy azt gondolja még mindig, hogy még nagyobb vagyont kell felhalmozzon nekem, pedig ez nem így van, és hiába mondom, ezt képtelen megérteni. Nővérem szerint ilyen a jelleme, oroszlán, a hatalom, a pénz, a dicsőség, a szerelem és a csillogás hajtja.

Peti egy látó, azt hiszem. A dolgok mögé vagy mélyére lát. És nálam ez kell, mert én legalább is a múltban sokáig igyekeztem minden erőmmel elrejteni az igazi érzéseimet. Talán mert ezt láttam anyutól, talán mert úgy nőttem fel, hiszen csak az anyu volt, és ő mindig mondta, hogy ő nem lehet gyenge, mert ha mi sírni megtörve félni látjuk, akkor oda a gyerekkorunk, oda a biztonságérzetünk. És ma már tudom, hogy ez így van, hiszen éveken át attól rettegtem, nehogy anyuval történjen valami, nehogy meghaljon, és akkor nekem apámékhoz keljen mennem.
Szerettem és most is tiszta szívemből szeretem az anyut, de valahogy akkor nem is az volt az első szempont nekem gyerek önző buta fejjel, hogy az anyám, ha elmenne, megszűnne az élete, hogy véget érne neki minden, mielőtt még egyáltalán elkezdődhetett volna, mielőtt még egyszer tényleg boldog lehetne. Nem ez járt a fejemben és az sem, hogy jaj, édesanyám csak egy van, nem lesz többé senki, akihez ilyen közel lehetek, aki ott van éjjel ha félek, ott van ha bátorítani kell, ha fáj valami vagy csak ha egy ölelésre vágyom.
Még erre sem gondoltam csak arra, hogy ha anyu elmegy, nekem nem marad már más, csak az apám és odakerülök, és ettől jobban rettegtem gyerekkoromban, mint bármi mástól!
De néha ez a látás sem elég. Mondjuk, mikor elvállalna egy őrült munkát.
Ahogy azt sem látja, hogy nem kell mindig a domináns hímet játszania. Igenis lehet beteg, és sebezhető, mert ez is beletartozik az életünkbe, és én akkor is legalább ennyire fogom szeretni, ha mondjuk lázas és nem tud felkelni egy pohár vízért.
Mondtam neki, hogy ma még fantasztikus szerető, de idővel már csak a társam lesz, és a kezemet fogja, de én akkor is imádni fogom és szeretni életem végéig.
Hát látszik milyen menő pszichológus, mert ezek hallatán rám meredt, sőt rám förmedt, hogy most mi van? Azt akarod, hogy infarktust kapjak?
Hát ennyit a boldog öregkorról!:)

Cleo már 27 hetes és lassan kezd a várakozás izgalomba fordulni. Már nagyon várjuk az új kis családtagot, bár mókicánk idővel majd elgondolkozik, hogy hogyan is van ez? Öcsikém születik, de más az anyukája? De hát egyelőre még nem töri ilyeneken a kis buksiját. Teljes erőbedobással dolgozunk a bili projekten.
Még Valentinkor tettem egy kísérletet mikor otthon voltam vele, hogy üljünk bilikére mind a ketten, ahogy a Lucával is csináltuk. Hát ücsörögtünk ott nagy barátságban és szeretetben, de semmi, hiába próbálkoztunk óránként. Viszont a szünetekben meg prímám becsurrantott.
Végül jött Tarzan és közölte, hogy jobban menne a gyereknek, ha vizuálisan is látná, mit is vársz tőle. Vagyis, hogy pisiljek a bilibe előtte, mert szerinte nincs ebben semmi, sok helyen éjjel most is használják a felnőttek, ahol nincs bent a házban a WC.
Mondtam rendben és bármennyire is sajnálkozott kizavartam a produkció előtt. Aztán megszentségtelenítettem szegény cicus bilikét. Megtekintettük mókus harcossal, örültünk, megtapsoltuk, aztán kiöntöttük, lehúztuk, elöblítettük kezet mostunk, és bekaptunk egy jutalom sütikét.
Majd mikor újra próbálkoztunk neki is sikerült, és ezen annyira fellelkesült, hogy majdnem belelépett örömében.
Szóval lehet, hogy mégiscsak igaza volt Tarzannak. Anyu meg a hír hallatán úgy döntött itt az ideje, hogy legifjabb sarja elengedje a pelust örökre! Hát azért nem ment olyan gördülékenyen, mondtam anyunak, ez azért van, mert nem pisilsz vele együtt, de anyu azt mondta, ez a ház úgy is hemzseg az őrültektől, ő nem áll be közénk!:)
Köri mondta, ő szívesen rátrónol, amíg manikűröz, de apu szerint várjon, előbb öntenek egyet betonból. Ezután csak elsuhanni láttam apámat egy ideig, mert ha megállt körcsi azonnal ott termett és verte a fejét!:)

Szóval egy igen nagy utazás előtt állunk, kicsit hevesebben ver a szívem, ha rágondolok, mert már abban teljesen összezavarodtam, hogy milyen nap is lesz, ha odaérünk!:)
Elég hosszú lesz az út, de legalább kialszom végre magam rendesen, és azt hiszem eddigi életem legegzotikusabb, legizgalmasabb útja lesz, és főleg egy álom, egy kívánság a Bakancslistámról!:)
Remélem, gond nélkül visszatérünk majd a szamurájok földjéről, se Tarzant, se engem nem kaszabol le egy hitehagyott Ronin!
Hát ebből a néhány mondatból már kitalálhatjátok, hogy hova utazunk, és az is látható, hogy elég sokat foglalkozom az ország kultúrájával és igen, bevallom, nagyon izgulok!:)
Apu éjféli köszöntése után hétfő délelőtt indulunk, mert Tarzan valóra váltotta az álmom, és elvisz Japánba, a Felkelő Nap Országába, hogy megnézzük a Sakurát, vagyis a cseresznyefa virágzás ünnepét.
Két hét lesz, vezetővel, és rengeteg hagyományos kulturális programmal. Tarzan úgy szervezte, hogy igazi mély betekintést kaphassunk a régi és az új Japán hagyományaiból, például kimonóban leszünk, egy csomó szertartáson veszünk részt, szóval biztos, hogy egy életre szóló élményben lesz részünk!
Remélem, nem szippant be a varázslatos kelet, túléljük, és hazatérünk!
Sziszit is visszük magunkkal, mivel Lobó majd ott csatlakozik hozzánk, afféle elő nászút lesz nekik.:)
Hát ha meg nem, vonogatja Tarzan a vállát, akkor leteszünk majd egy kapszulahotelben!
Ebből is látszik, hogy Tarzan is alaposan utánanézett az országnak!:)

Azt hiszem a lehető legjobbkor jön ez az egzotikus nyaralás, hogy átbeszéljünk mindent és megértse végre, hogy nekem nem kell több, az kell, hogy tudjam, él és biztonságban van, és minden reggel mellette ébredjek.
Bár péntek óta Tarzan egy másik dimenzióba lépett. Azt hiszem a Dani apukája beszélhetett vele, mert az anyukája engem próbált nyugtatgatni, hogy ez a fiú rajong érted Luna, feleslegesen veszekszel vele, úgy sem megy ő sehova nélküled.
Minden együtt töltött pillanatunkban igyekszik elfelejtetni azt a veszekedést, belátta, hogy butaságot beszélt és lemondott a közel-keleti missziójáról.
Hát akkor most búcsúzom, szép tavaszi napokat kívánok nektek.
Találkozunk néhány hét múlva.
Puszi mindenkinek, Luna