Az történt, hogy reggelig írtam itt, mert olyan izgatott vagyok már, hogy nem tudok aludni. Aztán csak álmos lehettem, mert valahogy átnyomtam privátba és úgy maradt!
Máris elhárítva a vészhelyzet!:)
Fogadjátok szeretettel, az év utolsó előtti napján!
puszi, Luna
Jenni….
Amint
hazaértem, felrohantam a szobámba. Nincs kedven a nyálas családi jelenetekhez,
most nem vagyok olyan idegállapotban, hogy huzamosabb ideig elviseljem őket.
Esetleg olyant találok mondani, amit nehezen magyaráznék ki.
Idegesen
várom a hívását. Miért nem szólal már meg ez a kurva telefon?
Ez
a bunkó, meg az anyjával susmusol lent, biztos a kölyökről. Mi a francot
csináljak holnapig, hogy az a kurva kölyök ne kerüljön ide? Teljesen
tanácstalan vagyok, nem ezért dobtam ki az a rengeteg pénzt! Egyre inkább
összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Itt a kis fattyú, amott az igazi
zabigyerek, az amnéziás kurvával. Hát mi van itt, kérem?
Ha
a pincérlány kinyiffan, a fattya is eltűnik a süllyesztőben. Már ha még időben
tudok cselekedni, és rájuk nem bukkan valamelyik. Mondjuk a vigyorgó német. Na,
az lenne ám a nagy meglepetés, ha egy nap haza állítana Milton Keynesből, a
libával meg a kölykével!
Ez
nem történhet meg! Kerül, amibe kerül, de pontot kell tennem, ennek az ügynek a
végére!
Mintha
megérezte volna, hogy itt a végszó, megzizzen a mobilom. Idegesen veszem a
fülemhez, és egyetlen pillanat alatt elveszítem, a magamra erőltetet nyugalmat
a férfi hangjától.
-Mi tartott eddig? – förmedek
rá.
-Nem vagyok Európában és időbe tellett,
amíg utána néztem a dolgoknak. Nem ma történ és nem maga az egyetlen ügyfelem.
-Engem nem érdekel, hol van, az
se, ha magával Jézussal tárgyal. Fizettem, és maga nem végezte el a munkát.
-Téved Jenni! Végig ott volt
mellettem, én mindenben teljesítettem a megállapodásunkat. Elkábítottuk és
kicseréltük a két célszemélyt. Arról, hogy történt az a szerencsétlenség nem
tehetek. Nem vagyok Isten! Én is elvesztettem az embereimet.
-Magasról teszek rá! Azért
fizettem, hogy eltüntesse, és miután kiderült, hogy él, maga elhitette velem,
hogy megkereste és elintézte. Még a haját is elküldte nekem! Azt mondta, az után
vágta le, hogy bebizonyítsa, végzett vele! Maga átvágott engem.
-Akkor mikor levágtam a haját,
Sara már nem létezett. Sajnálom, úgy tűnik, ennek a nőnek 9 élete van. Miután
eljöttem, mert nem ácsoroghattam ott a hajával a kezemben, míg le nem vitték a
proszektúrára, megpróbálták újraéleszteni, és visszajött. Nem tudtam róla,
elvégeztem a feladatom és eljöttem. Én voltam ott személyesen, nem bíztam
senkire, nehogy megint probléma legyen. Ennek a nőnek a szerencse fogja a
kezét.
-Akkor törje el a kezét és utána
végezzen vele! Magának mi probléma, ha ez nem az?
-Sajnálom hölgyem, más dolgom is
van, mint egy bolond lányt üldözzek! Totál zakkant, nem emlékszik semmire. Maga
is látta.
-De nem teljesítette az ígéretét!
Követelem, hogy végezzen vele!
-Sajnálom, pereljen be Jenni.
-Nem ….valami egészen mást teszek
– csikorgatom a fogaimat – megbízok egy másik bérgyilkost, hogy végezzen a
ribanccal. Annak a kurvának, meg kell halnia!
-Nem lesz ez így jó Jenni. Ne
beszéljen ilyen szamárságokat a telefonba.
-Nem érdekel a véleménye, maga
gyáva féreg! Azt akarom, hogy pusztuljon, és ha maga nem teszi meg, hát majd
megteszi más!
-Fejezze be ezt az esztelen
gyűlölködést Jenni, mert hamar a börtönben találhatja magát. És ott nem lesz szobaszerviz,
meg szolárium, de még masszőr sem! Vigyázzon, mit beszél és főleg, hogy mit
tesz!
-Ha börtönbe kerülök, jön maga
is velem! Azt hiszi, nem fogom elmondani, hogy mit tettek?
-Gondolja meg Jenni! A
fenyegetés nagyon súlyos dolog! A börtönből ki lehet jönni, de a halál az
végleges!
Halálosan
nyugodt marad végig. Talán ha ideges lesz, védekezik, vagy kiabál, nem veszítem
el ennyire a fejem, de így teljesen kifordított magamból. Pont úgy viselkedett
velem, ahogy ez a szemét szokott, aki épp lent hullat örömkönnyeket az
anyjával.
Most
azonban megéreztem a hangjában a burkolt halálos fenyegetést. Ez a mondat elég
volt ahhoz, hogy eszembe jusson, ki is ez a férfi, mennyire rettegtek tőle,
azok a sokat megélt gyilkosok.
Az
ajkamba harapok, mélyeket lélegzem, és próbálom visszanyerni a nyugalmam.
Hülyeség
volt megkeresnem! Egyértelmű, hogy átvert. Ugyan mit várok most tőle?
Le
kell ráznom! Meg kell szabadulnom tőle! El kell hitetnem vele, hogy megrémisztett
a jövő, amit felvázolt elém, és nem kívánom már a ribanc halálát!
-Rendben – sóhajtok megadóan. –
Nézze, sajnálom! Kicsit talán elragadtattam magam! Csak annyira gyűlölöm azt a
lányt! Ő minden bajom okozója, ha nem létezne, az életem problémamentes, és
tökéletes lenne, mint azelőtt.
-Nem ő a probléma Jenni! Próbáljon
meg, változni! Figyeljen oda a férjére, és beszélgessen vele. Talán ez is elég
kezdetnek. Az nem megoldás, hogy eltüntetjük, aki az utunkban áll. Mindig jön
egy újabb Krisztina. Magunkban kell keresni a hibát, és az okokat ahhoz, hogy
változtatni tudjunk. Nem kell teljes hátra arcot csinálni, elég, ha csak
kedvesen visszaköszön…aztán ki tudja! Csak egy lépés kell, egy apró lépés a
sikerhez.
-Igen – sóhajtozok – talán nem
késő még változtatni. Hiszen olyan régóta együtt vagyunk…és annyi mindenen
átmentünk már. Sajnálom, hogy elvesztettem a fejem. Köszönöm a türelmét, minden
jót Jack! Többet nem zavarom!
-Minden jót Jenni – nyomja ki
rögtön a telefont.
A
számat harapdálom, és a gondolatok csak úgy száguldoznak a fejemben. Vajon
bevette? Elég könnyedén leráztam. Vagy csak álca? Eh…nem érdekes. Nem hinném,
hogy utánam jön csak azért, hogy leellenőrizzen. Van ennek a pasinak más dolga
is, mint egy ostoba kis parasztlányt ajnározni.
Döntöttem!
Máris keresem a számot a mobilban.
- Haló…igen én vagyok! Átgondoltam a dolgot! Adja a fickót!
Rövid
motozás után, meghallom az alkoholkarcos, primitív férfihangot. Nem adok neki
időt a barátkozásra.
-Mehet az akció!
-Biztos benne hölgyem? Ha most
megegyezünk, nem léphet vissza.
-Eszembe sincs! Tegyék, amiben
megegyeztek a közvetítőmmel. A nőt Angliában, Milton Keynesben keressék, egy
Sweet nevű kávézóban. A többi instrukciót megkapják az ügyvédemtől, valamint az
anyagiakat is ő rendezi. Tökéletes munkát várok el!
-Eddig minden munkákkal
elégedett volt a megbízónk!
Ez
az ostoba férfi nem lelkizik, nem magyaráz nekem itt a belső békéről. Csak teszi,
amivel megbíztam, és amiért kifizetem. Majd megpumpolom a számládat drágám!
Elsőnek
is ezt a fazont kellett volna megbíznom. Nem lett volna tökéletes akció, nem
lett volna elégtétel, akárhányszor az én faszfejem kimegy a kertjébe, és megáll
az örök szerelme holtestén, hogy élvezze a hűvös, nyugati naplementét.
Túl
sokat akartam! Már nem kell semmi más, csakhogy pusztuljon!
Elégedetten
öntök egy pohár édes vörösbort, és immár boldogan heveredek a kanapéra, hogy
egy cigi mellett elkortyolgassam. Csak beszélgess a vénasszonnyal, most nagy a
boldogságotok. Hogy lehet valaki ekkora faszfej! Tudja, hogy nem az övé a
gyerek, és még így is vállalja. Lehet ennek akárhány milliója, akkor is csak
egy vesztes!
Kimi….
-Csak egyedül? – lép be az
edzőterembe Mark.
-Steve-ék igyekeznek presztízsveszteség
nélkül kihátrálni a rallys szerződésemből, David meg már úton van Koreába.
-Biztos minden követ megmozgat
majd! Bíznod kell benne Kimi.
-Persze tudom….de – vonok vállat
– a csodára sajnos ő sem képes.
-Akkor majd kitalálunk valami
mást! Elszerződtetjük, a csapatodhoz, vagy mit tudom én!
-Eh, mit tudok én felkínálni a
Bullal szemben?
-Családias légkört egy kis
csapatban. Majd meglátjuk! Előbb várjuk meg, hogy jelentkezzen David. Paula?
-Túl vagyunk rajta! Nem viselte
meg annyira a helyzet. A kicsi elvesztését kompenzálta, hogy Kisu él! Anya
nagyon szereti Krisztit – sóhajtok mosolyogva, mert kimondhatatlan jó érzéssel
tölt el, hogy jelen időben beszélhetek erről a szeretetről. – Valaki keres –
nyúlok a mobilért.
-Szia Kimi! – recseg a kölyök
hangja nagyon messziről. – Itt még
térerő sincs, egy ablakhoz tapadok akár egy sötétítőfüggöny. Tudsz már valamit?
-Szia Seb! De örülök neked!
-Na! Ennyire nem lehetsz
magányos! – nevet jókedvűen. Talán mert megnyugtatja, hogy vidám vagyok. Az utóbbi
időben én voltam Mr. Depi.
- Nagyon jó hírem van Seb. Kiadják a kislányt. Hazavihetjük végre!
-Mi? Szar ez a kurva vonal! Ez
már biztos?
-Igen! Remekül van, jól
fejlődik, szóval nincs további orvosi felügyeletre szüksége! Ő lesz az én
születésnapi meglepetés ajándékom!
-Mi a szar! Hát ez kurva jó hír
haver! Várj! Hanna is itt van, kihangosítalak! Hallod Hanna? A kis Kikit holnap
kiadják ennek a pupáknak!
-Szia kimi! El se merem hinni!
Ez már biztos? – hallom szaggatottan a kedves hangot.
-Igen, már nagyjából elrendeztem
itthon a sorsát.
-Ahogy el tudok innen szabadulni,
indulunk haza! Szükségem van egy kis pihenőre, és akkor elmondasz mindent! –
veszi vissza a szót a német.
-Nekem is szükségem lenne egy
kis lazulásra. Ütős napom volt. Totál kikészültem.
-Mi történt?
-Elmondtam anyunak …
-Mit?
-Mindent… - sóhajtozom.
-És hogy fogadta?
-Először rosszul. De az volt a
baja, hogy titokban tartottam a kétségeimet. Hogy nem állhatott mellettem.
Tudod milyen lelkis meg tettre kész, ha rólunk van szó.
-Tudom…akár az én anyám. És
most?
-Hát megértette, hogy Lotte-nél
lesz a legjobb helyen a kislány.
Hirtelen
erős csattogás, hangos szóváltás, majd Seb lihegése jön vissza.
-He, mi van? Szexelsz, vagy csak
most ébredtél férfiúi öntudatodra?
-Hehe…mennem kell Kimi! A végén
még lemaradok a parádéról! Adom Hannát! Mondj el neki mindent, ő meg majd nekem
a futam után!
-Rendben kölyök! Te csak a versenyedre
koncentrálj! Mutasd meg, ki a bajnok! Basz oda nekik akkor is, ha már tied a
bajnokság! Ha hazajössz, majd mindent megbeszélünk.
-Oké Kimi!
-Itt vagy Hanna?
-Persze Kimi hallgatlak.
-Nem akartam Seb előtt mondani,
nem akarom felizgatni a verseny előtt, de van valami, amit el kell mondanom.
-Mondjad Kimi. Valami baj van?
-Kisu él! Hallod Hanna! Kriszti
túlélte a balesetet!
-Nahát…ez …nagyszerű hír, de
biztos? Úgy értem, nem kellene, nagyon belelovald magad…
-Biztos! Kriszti él! Túlélte a
balesetet, egy fatális csere történt, egy kibaszott véletlen! Amnéziás és
Angliában lakik! Képzeld él, csak nem emlékszik rám! Senkire! De legalább él! Már
azonosítottuk Akival is, a leletei alapján! Kétséget kizárva ő az! Rikku
találkozott vele! Ott álltak szemtől szembe! Kisu nem ismerte fel, amnéziája
van! Semmire sem emlékszik! - hadarom boldogan.
-Édes Istenem! És mit mondott
neki Rikku?
-Semmit, mert valami baja van.
Nem rohanhatjuk le hirtelen a múltjával, mert összezavarhatjuk az agyát!
-Igen, az amnéziásokkal
gyengéden kell bánni – hallom megint Hannát.
-Mindent el fogok követni, ha
végre a közelébe kerülök, hogy eszébe jussak! Van még valami Hanna. Ne mond el
még Sebnek, majd én szeretném, de Kisu, állítólag a Red Bullnál dolgozik.
-Mi? Itt? Ez komoly? De hát…hol?
-Na, erről látod, fogalmam
sincs! De ha visszajöttök, lesz egy megbízatásom a pasidnak.
-Körbenézünk mindent Kimi, ezt megígérhetem….de
jó lenne tudni, mégis merre kezdjük keresni. Elég sok ember dolgozik itt.
-Fogalmam sincs Hanna. És még
egy csomó dologról se ezen kívül. Ki vagy hangosítva, itt van Mark is.
-Szia Hanna!
-Üdv Mark.
-Milyen problémád van Kimi? –
érdeklődik kedvesen.
-Hát például a meghívóm a
jótékonysági aukcióra. Valaki a hátuljára kézzel írt nekem egy külön névre
szóló üzenetet, hogy ha elmegyek erre a rendezvényre, biztos nem fogom
megbánni. Valaki tudja Kisut! Valaki szórakozik velünk, és nekem fogalmam sincs,
hogy ki lehet az!
-Nem lehet Jenni?
-Az kizárt! Jenni előbb szúrná
hátba egy tollal, minthogy írjon vele, és segítsen nekünk.
-Akkor ki lehet?
-Nem tudom, és nagyon aggasztó,
hogy azt se tudom, mit akarhat ezzel az egésszel. Ha egy normális ember és
idejön azzal, hogy látta a kedvesemet, él, és tudja hol találom meg, nem
tudott volna olyan arcpirító összeget kiejteni a száján, amire ne bólintottam
volna rá azonnal, ha be tudja bizonyítani, hogy a hír igaz! Mindent megadtam
volna Kisuért cserébe. Mégsem jelentkezett, csak ezt az ostoba kis üzenetet
küldte. Nem értem!
-Davidék mit mondanak?
-Egyelőre semmit, és ha egy
ügyvéd is tanácstalan, akkor ott azért nagy a gubanc!
-Most ne foglalkozz ezzel! A
lényeg, hogy él, és ha a nyomára bukkanunk, vigyázunk rá, nem engedjük, hogy
egyedül maradjon, és valaki a közelébe férkőzzön. Majd én megpróbálok közel
kerülni hozzá. Ha olyan, mint régen volt, nem lesz nehéz barátkozni vele. Ha
itt van, egy percre sem hagyom magára, amíg kitaláltok valamit.
-Köszönöm Hanna! Te jobb vagy
hozzám, mint amit érdemlek.
-Nem is érted teszem Kimi – hallom,
ahogy kuncog – Kisu a barátnőm volt, függetlenül attól, hogy te mit éreztél
iránta, mert egy kedves jóindulatú lánynak ismertem meg. Akkor is segítenék
neki, ha te már továbbléptél volna. Mennem kell Kimi! Már most óvatosan
körbekémlelek, és Sebnek majd csak a repülőn mondom el a jó hírt!
-Köszönöm Hanna!
Miután
kilép az éterből, egy ideig csendesen ücsörgünk és hallgatunk. Mindketten a
gondolatainkba mélyedünk, végül Mark mondja ki.
-Ez a Seb…..rendes kölyök! Képes
volt felhívni az időeltolódás ellenére is, még szakított rád időt a futam
előtt.
-Igen! Mindketten nagyon rendben
vannak, megérdemlik egymást! – sóhajtok. – Bárcsak azzal jönnének haza, hogy
rátaláltak!
-Minden rendben lesz, csak
hinned kell!
-Nem vagyok hívő, tudod….de
hiszek Istenben, és éjjel, amíg gondolkoztam ezen az egészen, eszembe jutott
egy furcsaság. A temetés után rendezgettem a dolgait, és találtam két kis
cetlit. Egy szerencse sütibe voltak, Kisu eltette emlékbe. Az egyiken, valami
olyan volt, „Nem minden az, aminek látszik…még a halál sem!” A másikon meg, „A
múltat nem mossa el a feledés vize!” Hát nem furcsa? Olyan mintha ezek a kis
papír fecnik, a mostani helyzetre utaltak volna, ezelőtt egy évvel….
-Néha történnek furcsa,
megmagyarázhatatlan dolgok az életben Kimi, amit nem érthetünk, jobb ha
elfogadjuk.
-Igen… - vakargatom az állam
elgondolkozva. – Emlékszel Fritz-re? Kedves, jó szándékú kisöreg, Endre atya
mindenese.
-Persze, emlékszem! Volt vele
valami gond!
-Igen….túlhajszolta magát.
Legalább is Endre atya azt hitte, mikor Fritz egy napon azzal állt elő, hogy
látta Kisut. Azt bizonygatta, hogy a lány ott járt a templomban, és meglátogatta
a sírját! – nézek a döbbent tekintetű Mark arcába. – Ez az egész….egyre
furcsább – suttogom.
-Most ne ezen agyalj – kapja
össze magát, tanácstalanságom láttán - inkább azon, hogy mi lesz a következő
lépés!
-Elmegyek az atyáékhoz, és
beszélek velük, talán ott találom Lotte-t. Ha nem, akkor bemegyek a kórházba.
Megnézem a kicsit, és megkeresem azt az orvost, aki a sérültekkel foglalkozott.
Egy angol állapotos nőt fogok keresni, aki halott kislányt szült és
elveszítette az emlékezetét!
Sara….
Nincs
sok időm, hamarosan indul a gépem, de előtte még muszáj kirohannom a temetőbe.
Annyira izgatott vagyok, és nincs senki, akivel megoszthatnám a gondolataim.
Bradley-nak dolga akadt, Becky dolgozik, más meg nincs, akivel beszélhetnék,
így marad a temető.
Hát
remélem, eddigi életem során, voltam már jobb színben is.
Belebámulok
a tükörbe, és megrettenek attól a lánytól, aki visszanéz. Sápadt arc, karikás
szemek, nyúzott tekintet.
Alig
aludtam valamit. Tegnap miután megnéztem azt a híres időmérőt, képtelen voltam
kikapcsolni az agyam. Egyre csak azon pörögtem, hogy nem volt-e túl nagy
merészség, egy ilyen híres csapathoz csatlakozni.
Figyeltem
a képernyőről, ahogy együtt örültek, ünnepeltek a második rajthelynek. A fiatal
vigyorgó pilótát, aki kurjongatott és a mutató ujját lobogtatta, az őt ünneplő
tömegnek.
Még
így is sikere volt, hogy csak második lett. Úgy láttam, nem okoz nekik túl nagy
problémát. Tudom ő a híres Vettel, Becky idolja. De nem csak ő volt boldog,
hanem az egész csapat. A vezetőség, annál a kis bárpult szerű valami előtt
ücsörögve, az egyik csak úgy rezegtette a csukáit, olyan mulatságos volt. És
micsoda boldog meglepetés, hogy mellette nem más, mint Adrian nyomogatta a
gombokat és idegeskedett. Aztán a szerelők, akik a kerekeket cserélték,
ölelkeztek és gratuláltak egymásnak. Mindenki eleven és vidám volt, nem olyanok,
mint én, aki Bradley szerint, egy halvány orosz ikonra hasonlítok, a madonnás
szomorkás mosolyommal.
Csak
nehezen értettem meg, hogy a csapat már megnyerte a konstruktőri bajnokságot,
és az a Vettel is világbajnok már, dacára annak, hogy még hátra van néhány
futam.
Hát
így már érthető, miért ez a nagy örömködés! Egy profi csapat, tökéletesen
felkészült versenyzővel és szerelőkkel. Gondolom, a kiszolgáló személyzet sem
lehet selejtes….
Megint
elkap az a jól ismert érzés, a félelem. Az újtól, a bizonytalantól való
rettegés. Valamiért iszonyodom a változásoktól. Már nem tartom olyan jó
ötletnek, hogy ekkora kalandba hagytam magam belelovalni. Nem vagyok én egy
világjáró, csak egy buta pincérlány, aki még a nevét se tudja. Összepakoltam az
útra, kitakarítottam, mindent újra, meg újra átgondoltam, aztán lefeküdtem
aludni, hogy kipihenten ébredjek. De nem ment!
Becky
járt a fejemben, a könnyes szemei, ahogy utoljára átölelt, mikor letettem a
pultra a kötényem. Úgy éreztem, mintha kitettem volna arra a pultra egy darabot
a lelkemből.
Hajnali
egy körül végleg feladtam, mert addigra már felidegesítettem magam a folytonos
forgolódásomtól. Felültem, összekuporodtam a kis lámpa fényében, és féltem a
homályos jövőtől, és olyan magányosnak éreztem magam, hogy majd beleszakadt a
szívem.
Sírtam
egy sort, Dylan-nel, aztán felkeltem. A mackót beraktam a táskámba, nem viszek
csak egy váltás ruhát, nem lesz gond a súlyhatárral.
Könnytől
maszatos arccal elővettem az ecseteimet, megálltam az egyik falnál és a hajnali
ködfátyol alatt, melyben a felkelő nap elkeseredett harcot vívott, hogy
átszakítsa a homály burkát, és aranyló sugarakkal borítsa be a földet, festeni
kezdtem.
Azt
vittem fel a falra, amit kint láttam. A napfelkeltét, ahogy aranyló sugaraival
felveszi a harcot, minden nap kétszer, a sötétség ellen a fénnyel, hogy
legyőzzék egymást, és néhány órára uralják a földet és a világot!
Egy
kis házikót is odabiggyesztettem a zöldellő dombtetőre, meg egy szomorúfűzt,
ami leginkább visszaadta a kedélyállapotomat. Egy halk csobogású folyót, mely
fölött gyengéd szellő suhan tova, megcirógatva a narancsos fényben fürdő nap
arcát. Végül néhány szépen ívelt követ, melyeket az idő vasfoga és a szél szép
simára csiszolt. Nem akartam a képet elszomorítani egy kis sírral, de arra
gondoltam, én tudom, hogy ezek az egymásra fektetett kövek a kislányom sírját
rejtik az idegen bámész emberek elől. Ez a mi titkunk! Ezt nem tudja senki más,
csak a kis Sara, Dylan és én! Végül egy apró, vörös pontot is oda pöttyintettem
a szomorúfűzre, és így már Rusty is velünk volt, senki sem hiányzott a
családból….
Annyira
elmerültem a művészetbe, hogy mindenről elfeledkeztem. Nem tudom az okát, de
nyugalommal és valami megmagyarázhatatlan boldogsággal tölt el, ahogy a kép
alatt ücsörgök törökülésben és bámulom. Korgó gyomrom hozott vissza a
valóságba. Ettem egy gyors rántottát a maradék tojásokból, lezuhanyoztam és
kirohantam Rustyhoz.
Mióta
elköszöntem Beckytől, sokkal érzékenyebb vagyok. Folyton könnybe lábad a
szemem. Talán a bizonytalanság az oka, és a rettegő félelem az újtól. Nem jó
érzés, hogy teljesen magam vagyok a világban, és jelenleg, ebben a pillanatban
nincs munkám. A bárban már nem, a Red Bullnál még nem dolgozom. Ha most
történne velem valami, vagy a lakásban egy nagyobb csőtörés vagy bármi, ki se
tudnám fizetni. Rettegek ettől a bizonytalanságtól!
Míg
várom, hogy kifolyjon a kellemes illatú, reggeli ébresztőm, idegességemben
felfestek a konyhafalra, egy gőzölgő csésze kávét, és fölé felírom a volt
munkahelyem nevét. Bizonyosságnak, hogy emlékezzek, egyszerű már volt
munkahelyem, képes vagyok rá, és lehet még jobb is!
Aztán
leülök a tv elé, és nézni kezdem a futamot.
Elhatározom,
hogy ezt soha nem mondom majd el az új helyemen, de úgy 15 perc után elaludtam,
és csak a végén, a sportriporter ujjongására riadtam fel. Ha jól vettem ki a
szavaiból, egy angol lett a második, de eléggé zavarodott voltam.
A
csapatom nyert, az a Vettel! Hát éljen!
Gyorsan
megmosakszom, felkapom a táskám, belegyömöszölök némi magvacskát. Még van egy
órám, annyi elég, hogy megnézzem a kis Sarat és Rustyt.
Ki
kell mennem, ha csak egy pillanatra is. Szükségem van rájuk. Látnom kell a
lányom sírját, és azt a kis hálás, boldog mókusfit, az egyetlen élőlényt, aki
velem élt, akivel megosztottam az otthonomat, ebben az új életemben.
Nem
akarom magamnak bevallani, de félek a repüléstől, és ez eléggé kétségbe ejt.
Hát, hogy akarok én egy olyan helyen dolgozni, ami az utazásról szól, ha
betojok tőle?
-Nőlj fel Sara! – bíztatom magam
hangosan. – A temető után irány a reptér! Csak össze ne keverd!
Hát,
sóhajtozom, miközben bezárom az ajtóm, ez így elsőre elég morbidan szólt….
* * *
A
múltkori utolsó fejezet után elmeséltem a bécsi fellépésünket a mikulás és a
szalagavató előkészületeket. Ezért most arra gondoltam, elmondom mi történt a
következő, héten a szalagavatón és a legénybúcsún. Még elég élénken emlékszem
mindenre, és néhány mondatban szeretném megörökíteni, mert elég ütősre
sikeredett.
Szóval
akkor mikulás után 7-én indítok, mikor haza értünk, és becsempésztem minden
csizmácskába, csukácskába, és mamuszba az ajándékomat. Mindenkinek hozott a
mikulás valami apróságot a topogójába, pedig ki sem tisztította a sok lusta
kandúr, és az ablakba se tette ki. Kivéve a lelkes kis Lucát, aki még az anyuja
csizmáját is kifényesítette és kipakolta. Olyan kis drágam ahogy így hisz még
és lelkesedik!:)
Így
pottyantottam egy mikulást az Ildinek is. A Barbi mentolos mikulást kapott – ez
a kedvence, és bevágtattam érte a bécsi vásárt!
Kaptunk
egy nagyon érdekes felkérést, úgyhogy, ha csak időnk volt, gyakoroltunk ész
nélkül. Legénybúcsúba mentünk, még sosem voltam ilyenen.
Azt
mondták, legyen valami „világszám”! Hát mondtam csendesen, akkor eltévesztették
a számot, mert arra még várni kell!:)
De
úgy gondolták, hogy adjunk elő valami nagy „klasszikust”.
Hát
ezért volt elég magas a léc, azt se tudtam, hogy hol áll a fejem, mert nekem
kellett összehoznom, mert hát ugye „te ott kint is ezt csinálod, fog ez menni,
hugi”!
Állítólag
menő celebekkel lépünk fel – ezt azóta, már meg tudom erősíteni, - így volt, de
hogy kik voltak még ott, azt inkább nem írom le!:) Egy nagyon exkluzív
legénybúcsú volt!
Szóval
ész nélkül gyakoroltunk és készültünk, ezzel a számmal, és nem akarom magunkat dicsérni,
de tökéletes volt. Még énekeltem is, ha volt elég levegőm!
De
akkor még csak gyakoroltunk, ráadásul előttem lebeget miss Caramel, a francia táncos
lány fenéktechnikája, szóval takarítás, mosás közben is eszelősen gyakoroltam,
feltűzött hajjal, melltartóba és egy tangába, mert azt hittem egyedül vagyok.
Szó szerint életem paródiáját adtam elő táncolva. Nagyon kifigurázva, laza
terpeszben, eltúlzott mozdulatokkal ráztam a fenekem meg még a cicimet is, és
forgattam a hátsóm, és még énekeltem is közben, hogy legyen elég kondi meg
szusz bennem végig. Gyakoroltam a Beyonce klipet, meg a szalagavatós táncot, és
végül csak eszeveszettem twerkeltem, ahogy ellestem a francia lánytól.
Aztán
mikor megfordultam, a sógorommal és a skandinávval találtam magam szemben. Hát
eléggé tátották a szájukat, én meg csak álltam, lihegtem és reméltem, hogy
elsüllyedek szégyenemben, de nem!
Ő meg
szép komótosan hozzám sétált azzal a kifürkészhetetlen arcával, kivette a
hajamból a csatot, és annyit mondott, hiányzol.
Később
megnyugtattam a Barbit, most már örülhet, egyforma a hajkoronánk, mert nekem a
fele legalább kiégett, annyira szégyelltem magam, talpig tangában.
Nehéz
úgy szakítani valakivel, hogy előtte végigélvezett néhány perc intenzív
fenékrázást, forgatást, csípőringást, meg amit csak egy hátsóval művelni lehet.
Csúcsformában vagyok, lassan már a saját határaimat feszegetem….ők meg
végignézték.
Azt
hiszem mindent megbeszéltünk. De annyira furcsa és szomorú, hogy ennek kellett
történnie ahhoz, hogy megértsük egymást, és igazán nyíltan beszéljünk mindenről,
ami nem volt jó a másikban, és úgy lássuk egymást, amilyenek valójában vagyunk.
Azt
mondta félreismert és hibázott, mert nem figyelt rám eléggé. Azt hitte, mivel
ilyen fiatal vagyok egyszerű lesz velem, mint a többivel. Azt hitte eléggé
elvarázsol a gazdagságával, hogy van az a pénzt, amiért eltűrök majd mindent.
Nem volt már kioktató, meg erőszakosan határozott, hanem teljesen normálisan igyekezett
megbeszélni mindent.
És
mikor megkérdeztem grimaszolva, hogy van olyan, aki ezt a fájdalmat, amit most érzek,
ha a szemedbe nézek, elviseli a pénzért, azt válaszolta….több mint gondolnád!
Azt
hiszem ez volt a fő baj köztünk. Ő megszokta már, hogy pénzzel mindent
megoldhat és megkaphat. Majd kapok egy jókora gyémántgyűrűt megint, vagy bármit
és minden el van rendezve, mintha semmi se történt volna. Lenézett, lekezelt
engem, mégis csak közénk állt a társadalmi különbség.
Én
meg sosem hittem annyira magamban, hogy elmerjem fogadni, hogy egy ilyen pasi
lát bennem annyi értéket, szépet és jót, hogy képes legyen magamért szeretni.
De
nem veszekedtünk, hanem végre megbeszéltünk mindent.
Azt
hittem majd elmegy, de maradt….
És
a kicsit kínos, feszélyezett hangulatot is ő oldotta meg végül.
A
Tomi szépítkezett, és közben nassolgatott, és kitette a bécsi ajándékát, az „arc tejszínhabja” nevű
borotvahabot, meg egy doboz tejszínhabot az asztalra. Hol az egyikből nyomott
az arcára, hol a másikból a szájába. A skandináv meg oldani akarta kicsit a
feszültséget, felkapta az egyiket, vigyorogva felrázta és belenyomott a szájába
belőle, egy jókora adagot. Otthon utoljára rólam fogyasztott el, egy flakonnyi
tejszínhabot, de ez egy másik történet, most meg gondolom, arra az éjszakára
próbált finoman célozni.
Szóval
ügyesen a szájába nyomott egy adagot, aztán hadonászva, köpködve fack-ozva
kirohant a wc-re.
Fulladoztunk
a röhögéstől. Hát azért így elég nehéz neheztelni valakire! Még a dédike is
megjegyezte, furák ezek a skandinávok!
Öcsém
nagyon ütős bulit akart, és elég magasra emelte a lécet. Megértettem őt,
mindenki búcsúzik, emlékszem milyen volt, és igyekeztem maximálisan segíteni.
Azt találtuk ki, hogy megsütjük a mogyorót szorongató mackókat, de nem mogyit
teszünk a kezükbe, hanem készítünk mindenkinek egy tanácsot, és azt, egy apró
tésztagolyócskába göngyöljük, és adjuk a macik kezébe. Hát volt vele gond….
Kitalálni, megtervezni, leírni aprócska betűkkel a tanácsokat – ezt Nyurga
csinálta.
Aztán
kivagdosni, amitől totál ideges lettem.
A
macikba belekarcolni minden gyerek monogramját, hogy a megfelelő üzenet jusson
el hozzájuk.
És
ez csak egy süti volt!
Aztán
jött az őszibarack nevű. Hát a bánat vigye azt a sütit! Álló délelőtt
kapargattam a gombócok belsejét, mert abba lett töltve a krém. Aztán még
befesteni egyik orcáját pirosra, a másikat zöldre, és cukorba hentergetni. A
Tomi meg lement bukszusra vadászni, mert kellett a baracknak szép fényes magyal
levél is. A hócipőm tele volt azzal a
sütivel.
És
akkor jött miss Szakácskönyv, a nővérem a szuper ötletével.
Kiszaggattunk
valami tésztából kerek linzereket kettesével. Aztán az egyik karikából még
kiszaggattunk egy kisebb karikát. A karimát, ami maradt ráraktuk a másik
kerekre, így kis kosárkák lettek, és meg kellett kenni tojással, de jaj….le ne
folyjon, mert akkor nem jön fel!:)
És
tényleg, mire megsültek kis dobozkák lettek, a kicsi kerekek meg tetők rájuk.
Ebbe tettünk krémeket. Tojásost, majonézes halast, töpörtyűpástétomot.
Ez
nagyon jó volt, hamar be is falta a sok kiéhezett kandúr.
A
majonézes halkrém az egyetlen, amit szeretek és halból van. No, meg a
tonhalkrémet! Tudom, tudom, szegény tonhalak, de nem tehetek róla….:(
Kint
az oroszoknál, egyszer megkínáltak - és muszáj volt megkóstolnom - valami
abszurd étellel, ami állítólag marinírozott hal volt. A lényege, hogy valami
hagymás édes-savanyú páclében úszkált egy rántott halszelet.
Hát
miután kijöttem, diszkréten megtiszteltem egy sarkot, és kitettem szegény
halat. Azt hittem belehalok olyan szörnyű volt.
Végül
gyártottunk egy csoki tortát, amire ráírtuk a suli nevét és az osztályt, és
annyi gyertyát tettünk rá, ahányan az osztályba jártak, aztán mikor bevittük,
egy seregnyi kandúr megrohamozta, és egyszerre elfújták.
Amíg
küzdöttünk a rohadt sütikkel, - mert a skandináv is serénykedett a szépséges
kezeivel - a gróf úr, ha szabad volt, kipattant a zongorához és engem utánozva
énekelte a No Princess című számot, vagy a John Legendtől az All of Me-t, de
nem fejhangon, hanem erőből kiénekelte, mert tud az én öcsém, vagy Jorden
Sparks Battlefield számát. Már a fülem is füstölt olyan dühös voltam rá, de
aztán a skandináv egy idő után felé fordul, egy félig kikapargatott fél
őszibarackkal és rákérdezett. Te most engem szívatsz? Még egy ilyen dalocska,
és összenyomom a golyódat. Elméláztam azon, hogy aki majd megeszi ezt a sütit,
vajon gondolná-e, hogy ki kapargatta, rettentőn csücsörítve a koncentrálástól,
meg azon is, hogy egészen pontosan melyik golyóra is gondolt a szőke.
És
akkor még nem is tudtam, hogy nem csak az öcsém fejében maradt meg a Battlefield
és a Butterfly szavakhoz való különös kötődésem.
Végül
nem lett csatatér, és egy pasas ingyen élvezte a táncpróbákat. Először egyedül
tanultuk meg a mozdulatokat meg a lépéseket. Aztán jön a ritmus, aztán együtt
az összehangolás, mert mindennek egyszerre kell történnie, ez a lényege. Végül megfenyegettek,
hogy ne merészeljem még egyszer kiejteni a számon, hogy egyszerre, mert akkor
egyszerre vernek be egyet!:/
Pedig
csak azt akartam, hogy tökéletes legyen!
Ő
meg ott pöffeszkedett, mint egy szőke herceg a kanapén, és bámult, ahogy
gyakoroltunk együtt, gyakoroltam egyedül a Beyance-t, a Chunamis
vizsgaszámomat, Major Lazer - Watch Out For This (Bumaye) (Hunter
Siegel Remix) a végén az User – Love in This club-ot.
Azt,
hogy a szalagavatón, mit és hogyan táncoltunk, már leírtam a másik blogomon. A
lényeg, hogy 3-szor tapsoltak minket vissza, méghozzá állva hujjogtak. A
rosszmájúak szerint ebben az én cicijeim, meg a hátsóm is közrejátszottak, mert
a végén mikor dobogtattunk volt kis sóhajtozás, meg beszólogatás a nézőtérről,
mert ugye a többi osztály lent ült az első sorokban, mögöttük voltak a
vendégek. Ráadásul szép öcsém, annyira belelkesült, hogy egy merész
pillanatában az elején, mikor bejövök és körbe simizem az izmoska felsőtestét,
aztán lehajolok az arany szandimhoz nyújtott lábbal, a popsimat a nézők felé
mutatva, a tánc hevében rácsapott a fenekemre, pedig ez nem volt a
koreográfiában. A harmadik visszatapsolásnál felborult a széksor, néhány
túlsportolt egyén nem bírta már a ritmust, volt kis hőzöngés, de alapjában
annyira jól éreztem magam, hogy el se tudom mondani. Ha rajtunk múlik még ma is
ott táncolnánk, mert az öcsémnek is csak úgy ragyogott a feje, és a mi
kondinkkal minden ok.
De
a legmeghatóbb pillanat az volt, mikor a tanár úr feltűzte a Tomi öltönyére a
szalagot, és kezet fogott vele, meg Kakukkal is. Nyurga ezerrel kamerázott,
mindenkit félretaszított, hogy a lehető legapróbb részeket is meg tudjuk
mutatni otthon anyunak, aki szegénykém annyira sírt, hogy nem lehet ott az
egyetlen kisfia szalagavatóján! Hiába mondogattuk, hogy majd a következőnél, ha
autóvillamosságit tanul ott kint, nem nyugtattuk meg.
Az ünnepség után odajött egy édes,
óriási kék szemű kislány, és két fonnyadt, letépett szárú apró kamillavirágot
vagy mit, nyújtott az öcsém felé, hogy te vagy itt a legszebb. Aztán kicsit
tétovázott, kettévette, és az egyik kornyadozót felém nyújtotta, hogy meg te!
Kezdtem meghatódni, hogy milyen aranyos, ekkor azonban Luca, mint egy fúria
vette védelmébe az öcsémet, és elüldözte a konkurenciát. Féltékeny kis
nőszemély. A nővérem epésen megjegyezte, látod, lenne mit tanulnod tőle, ha
ilyen lennél nem itt tartanál, de te inkább Houdinit játszol. Lehet mondott
volna még ezt-azt, de a tekintetem láttán inkább elhallgatott, merthogy az én
szőke hercegem, a várakozással ellentétben nem ment vissza, hanem ott maradt,
és végignézte az öcsém szalagavatóját, és már nagyon kezdett elegem lenni a
burkolt célzásokból és cikizésből! Anélkül is pontosan tudom, mekkora vesztes
vagyok!
A műsor után mi haza mentünk a
skandinávval, mert indult vissza, valami dolga volt, és még előtte elbúcsúzott,
és átadta a karácsonyi ajándékait.
Csak utolsó nap adta oda mikor
elment. És mikor szabadkoztam, hogy én nem vettem semmit, nem is gondoltam rá, mert
hát kettőnkkel kapcsolatban most minden bizonytalan bennem, akkor annyit
mondott, vedd ki a kulcsot a zárból, legyen ez az ajándékom!
Mindig ezzel piszkált régebben,
hogy onnan fogja tudni, ha már nem kell nekem, ha bezárom az ajtót és bent hagyom
a zárban a kulcsot, hogy ne tudjon éjjel bejönni, ha váratlanul megérkezik.
Most emlékezett erre is, ahogy sok
minden másra is, amikre azelőtt nem figyelt.
Egy LV táskát kaptam, világos drapp
színben, jellegzetes mintával, ami annyira tetszett nyáron.
Meg akartam köszönni, de mutatta a
szemével, hogy nyissam ki.
Egy zöld jade mécses tartó volt
benne, pillangókkal kifaragva, amik a szárnyuknál meg a csápjuknál értek össze.
Gyönyörű márványozott zöld és az aljában bele volt vésve, hogy Kevinnek! Nagyon
megérintett, mert ezzel munkája volt és gondolkozott rajta, és nagyon nagy örömet
szerzett vele. A zöld jade kő a mindenem, egy láncot kaptam egy zöld jade
szitakötő medállal. A kedvenc angol szavam a Dragonfly, de ezt már leírtam a
másik blogomon….
Jó érzés volt, hogy emlékezett
ezekre a dolgokra, és szomorú is, hogy most jutott el idáig, hogy nem tudjuk
mit is hoz kettőnk számára a jövő….
Nagyon nehéz és szívbe markoló
érzés elküldeni, és elengedni a férfit, akit mindennél jobban szeretsz, és
végignézni, ahogy a taxitól még visszafordul, és egy végtelen másodpercre
összekapcsolódik a szemetek….talán utoljára.
Nem az a fontos mit érez most,
hanem, hogy mit fog érezni néhány hónap múlva!
Az öcsémék osztályostól meg a tesómékkal
mentek ki apu tóparti házába. Ott tartottuk a bulit, mert ott legfeljebb csak
néhány kóbor rókát meg vaddisznót zavartunk a zenénkkel.
Miután a szőke elment, taxival
mentem utánuk, és jó is volt egy kis magány, hogy átgondoljam, meg összeszedjem
magam egy kicsit.
Mire
odaértem, kint a nyaralóban egy osztálynyi mutáló kamasz vonyította a holdat.
Akkorát vokáloztunk, hogy az valami fantasztikus. Annyira hiányzott ez az egész!
Duót játszottunk a zongorán, én csak kísértem, ő meg játszott, énekeltünk,
aztán csak impróztunk, amíg egyik számról váltott a másikra.
Vele
zenélni – a táncon kívül - a másik dolog, ami teljesen el tud lazítani, és ki
tud kapcsolni minden rosszat az agyamból.
Miután
elment a szőke, Kakukk oda settenkedett hozzám, és félénken megkérdezte, hogy
akkor most mi van? Az a helyzet, hogy mind bírják a skandinávot, és hiányozna
nekik, azt hiszem. Persze nem jobban, mint nekem.
Mondtam
neki, hogy nem tudom, majd tavasszal kiderül, de nem aggódom a jövőm miatt,
hiszen valaki még az oviban a szavát adta, hogy feleségül vesz, ha nem kellek
senkinek. Ezen aztán felderült a képe, mert eszébe jutott, hogy mikor oviba
kerültünk, nagyon szeretett volna barátkozni a Tomival, de mi csak együtt
játszottunk. Mindig is elvoltunk egymással, ő babázott én kocsiztam, meg fociztam,
vagy csak ültünk, fogtuk egymás kezét, és néztünk ki a fejünkből – apánknál.
Kakukk
megnyugtatott, ha minden kötél szakad, áll még az ajánlata, meghozza értem ezt
az áldozatot!:)
Aztán
kiosztottuk a süti ajándékot, elég nagy sikere volt, és befalták az
osztálytortát. Kivittünk egy rakat virslit meg hot-dog kiflit és a hot-dog
gépet, amit még a szőke vett annak idején, mikor berendezte a konyhát. Falták a
hot-dogot, és jó ötlet volt, mert ezt szinte mindenki szereti, és egyszerű volt
frissen elkészíteni.
A nővéremék
készítettek még néhány tepsi virslis lábtörlőt, a sok éhes pasas meg csak
kézzel szétmarcangolta és befalta, miután megcsodálták. Mindent felzabbantottak
ezek a sáskák!
A
sógorom és Nyurga voltak a kajafelelősek!
Viszont
készítettünk egy szupi koktélt. Még kint vettem meg a Harry Potter
szakácskönyvet, amiben minden recept le van írva, amit a filmekben, illetve a
regényben elkészítenek. Így van benne egy koktél, Luna Lovegood koktél néven.
No, ezt készítettük el Welcome Drinknek.
Íme
a recept, a Harry Potter rajongóknak:
A koktélt
ihlette: Luna Lovegood (Harry Potter film egyik szereplője)
Hozzávalók:
-8 mentalevél
-4,5 cl amerikai whiskey (pl.: Jim Beam vagy
Jack Daniel’s)
-3 cl firss citromlé
-2 cl cukorszirup
Elkészítés:
Rakjuk
a mentaleveleket és a cukorszirupot a sékerbe, és a leveleket nyomkodjuk meg
törőfával (muddler).
Töltsünk
jeget a sékerbe, és adjuk hozzá a citromlevet és az amerikai whiskey-t.
Rázzuk
jól össze, és az italt töltsük egy jéggel teli cső pohárba.
A koktélt
díszítsük egy mentalevéllel!
Én
szolgáltam fel – Tomi bóbitás miniszoknyás szobalányjelmezben rendelte meg - de
csak egy fenékberúgást kapott.
Szabad
szájú osztályfőnökük is eljött, megtáncoltatta a nagyszájú nővérünket – ez a Barbi
– aki anyatigrisként vesz részt a szülői értekezleteken, és harcol az öcsénkért,
míg anyu szegény, igyekezett észrevétlen maradni, és csak csendesen hallgatott
anno.
És
alig ért véget a szalagavatós buli, egy kicsit sikerült aludnunk, aztán már
indultunk is a másikra.
Na,
erről a legénybúcsúról aztán tudnék mesélni, de inkább nem teszem. A lényeg,
hogy ott láttunk jégszobrot, és onnan jött az ötlet, a nővérem esküvőjére is,
meg még sok minden másra is.
Néhány
apróság! Olyan limuzinban tettünk meg egy panoráma kört az éjszakai Budapesten,
amilyent csak az USA rapper klipekben látni. Ültem már Limuzinban, de olyanban,
amiben beépített rúd is volt még nem. Akár egy jachton, hűtő, italos pult, épp
csak jakuzzi nem volt.
Egy
csomó fellépő volt, többek közt egy meztelen – vagyis tejszínhabba öltözött
lány – aki egy tortából ugrott elő, a megvadult pasik meg elfogyasztották róla
a habot.
Megmondom
őszintén ekkor kicsit már aggódtam, nem azért hogy molesztálnának, mert ez a
család egy nagyon korrekt, nagyon befolyásos família, és tudják, kivel meddig
lehet elmenni, sokkal inkább azért, hogy egy meztelenül ugráló lány után,
mennyire fogunk mi tetszeni?
Még
arra is adtak pénzt, hogy egyforma jelmezünk legyen. Egy masni volt a bikininken
cicinknél, meg a fenekünkön is – ajándék – jelképeként a vőlegénynek! Ez a ruha
a Beyonce tánchoz volt, mert minden produkcióhoz át kellett öltöznünk.
Leadtuk
a táncot, aztán jött valami énekes, addig szusszantunk, és jött a páros
rúdtáncunk, aztán valami bűvész volt, és megint mi. Énekeltem, a tesómék meg
rudaztak a háttérben. 3 rúd is fel volt szerelve, a végén csináltunk egy hármas
forgást, meg egy kis talajt, ami nagyon menő, mert kinyomod a hátsód vagy
hajlítod a könyököd mint a fekvőtámasznál és úgy nyomod ki magad, és kicsit
alulról kell nézni. Nekem meg a fenékrezegtetés ülve, állva, fekve, fejen állva
mindenhogyan megy, szóval rendben voltunk totálisan elégedettek voltak.
Nagyon
meg akartunk felelni a mércének. Egyrészt mert egy csomó, hivatásos profi
előadóval léptünk fel, másrészt mert már kértünk tőlük segítséget, és még
szándékunkban volt a Barbi esküvőjével kapcsolatban, és ők mindig segítettek,
tartották a szavukat. Aztán meg elképesztő nagy gázsit kaptunk, először nem is
akartuk elfogadni, de azt mondták más még többet kért, és a mi műsorunk
tetszett a legjobban. Ha ez így van, akkor komolyan jók voltunk, ha képesek
voltunk überelni a meztelen tortalányt!:)
A
vőlegény szavakba is öntötte az érzéseit.
Odadülöngélt,
mert már nagyon jókedvű volt, és azt mondta, egyem a szíveteket göndörke. Hát
ugye ez én volnék!:/ Tovább barátkozott, hogy Szöszi, én úúúúgy szeretem a
feleségem, és soha nem fogom megcsalni, ha elvettem, mert megígértem neki, de
még nem vettem el, és téged úúúgy megcsinálnálak – nem pontosan ezt a szót
használta. Meg még hasonló bókokat küldözgetett felém, aztán a nővéremen akadt
meg a szeme, és tesókám, téged is nagyon, biztosította. Aztán faggatni kezdte,
szilikon a cicid? A Barbi meg, nem! És a feneked? Akkor már nevetett és mondta,
ez mind saját fejlesztés, különleges eljárással, ha megérinted, összemegy tőle
a farkad!
Ezzel
kapcsolatban voltak ellenérvei a boldog férjjelöltnek, de ennél tovább nem
mentek, ezt is csak a vőlegény engedte meg magának.
Viszont
történt más, amit le kell írnom, mert emlékezni akarok rá!
Már
vége volt az összes számunknak, a függönyök mögött rohangásztam, hogy mindent összeszedjek,
meg szomjas voltam, ásványvizet kerestem. Volt kint minden, mi szem szájnak
ingere, de én egy bizonyos júliusi hétvége óta, csak abból iszom meg eszem,
amit előttem nyitnak ki, és tudom miből készült!
És
ekkor belefutottam valakibe. Épp bocsánatot készültem rebegni, mikor
felsikoltott.
Nem tudom, mit higgyek. Talán van
néhány egyedi vonás rajtam, amiről emlékezni szoktak rám, de egy nő, akinek az
a hivatása, hogy embereket fogad és jósol nekik, annyi arcot lát, hogy
elképzelhetetlennek tartom, hogy pont az enyémre emlékezzen. Márpedig a következő
történt.
Neki mentem véletlen a nagy
igyekezetben. Összerázkódott tőlem, és egy jézusommal meredt rám. Mondom,
bocsánat. Ő meg, te vagy? Rettentő koszos az aurád! Mi történt veled?
A jósnő volt, akinél szeptemberben
voltam.
Ott álltam akár egy idióta. Mondom
mi az, hogy koszos, mikor úgy hívnak otthon is, hogy mosómedve? Hát majd
kimosom magam, nyögtem zavartan.
Nem is figyelt rám, csak elkapta a
kezem, előrehajolt és az arcomba bámult. Totál kínban voltam, mint először, mikor be akartam neki mutatkozni, ő meg felemelte a kezét, hogy ne mondj semmit, és beszélni kezdett az életemről.
Most is azt mondja,
szóval most sem sikerült? Nem futhatsz el, minden elől ugye tudod?
Nem válaszoltam, mert nem is tudtam,
csak bámultam rá. Totál megrémiszt mindig. Ő meg folytatta.
Megmondtam
már, ti egyek vagytok. Egyszer egy másik életben már az övé voltál, de
elveszített téged, az ő hibájából. Gyilkolt miattad, ezért vannak most
problémái, mert a lelkének fizetnie kell. Ezért ragaszkodik érted ennyire.
És
most megint hibázott. Most sem lesztek tökéletesen boldogok soha.
Mondtam már, mindig két férfi
ismétlődik a sorsodban, két férfi lesz az életedben, az egyiknek gyereket
szülsz a másikhoz hozzá mész feleségül. Hogy melyikkel mit teszel, az csak
rajtad áll.
És két férfi ártott neked az
életedben, de már mindkettő elment és most fizetnek! Apádnak fáj, nem talál
megnyugvást, bocsáss meg neki a te érdekedben. A másik egy gonosz lélek volt,
ne törődj többet vele, inkább azzal, aki él. Ő a lelki társad is!
Szeret téged, de elkövetett valamit,
aminek egész életében viselni fogja a következményeit. Sosem lesz tökéletesen boldog
nélküled, ahogy te sem nélküle. Senki sem tökéletes ez nem a te hibád, ne okold
magad és ne akarj mártír lenni.
Tudom, butaság, de megijeszt az a
nő. Próbáltam elhátrálni, de ő még nem fejezte be.
Hihetetlen szerencsés vagy te lány,
mondta, és erre csak elvakkantottam magam. Ő meg nagyon szigorúan nézett rám,
és folytatta. Igen tudom, de akkor is! Minden okkal történik. De te nagyon jó
helyre születtél, és mindent megkaptál már az élettől, amire másnak még esélye
sincs. Egy második esélyt, egy új, tiszta lappal kezdett életet! Fogadd el és
tanulj meg élni vele. és ne menekülj, felesleges, ő nem fog elengedni. Már a múltkor
is megmondtam, csak két férfi lesz az életedben, kettőt fogsz szeretni. Az
egyikhez hozzá mész feleségül, a másiknak gyereket szülsz!
Olyasmiket mondott, ami nagyon
meglepett és néha már arra gondoltam, hogy talán látja mennyire zavarodott
vagyok, mekkora sokk ért ezzel a történettel, és így próbálja a lelki
egyensúlyom, meg az önbecsülésem helyrebillenteni. Mert nem tudom elhinni, hogy
neki nagyobb szüksége van rám, mint nekem rá. Bárcsak így lenne! Ez nagyon
hihetetlen, főleg a jelenlegi helyzetben, bár azért ő igyekszik kiismerhetetlen
maradni és elzárni az érzéseit, hát nem
tudom. Ő nagyon más, mint én, vagy bárki, akit eddig ismertem. Ijesztően
logikusan, nyersen gondolkozik, lecsontozva mindent az érzelmekről. Csak a
tényeket, semmi érzelmi töltés, és képes szétválasztani ezeket. Ő képes arra,
hogy együtt dolgozzon egy olyan emberrel, akivel nagyon rossz a privát
kapcsolata, de ezt egyáltalán nem érezteti. Én képtelen vagyok erre. Ha valakit
nem szeretek, azt nagyívben elkerülöm.
És az volt a legdöbbenetesebb az
egészben, hogy pontosan ezt mondta a születésnapomkor is. Azóta sokszor
elgondolkodom ezen.
Mégis milyen életem lesz nekem?
Miért nem élhetek azzal, akitől gyerekem lesz? És miért nem annak szülök, aki
feleségül vesz? Próbálok a filmvilágába menekülni, és a Terminátorból idézni. A
jövő nem végleges!:)
Nem
akartam erről beszélni, mert kicsit gáz, hogy teljesen megbolondított ezzel a
misztikus dologgal, és kezdek már úgy nézni a pasira is, mint egy áldozatra,
pedig hát azért ez még tőlem is túlzás.
Az ember hamar bele tud süllyedni az ilyen misztikus világba.
És
ez azért is rettentő fura, és talán azért hatott ennyire a lelkemre, mert a
nővérem kapott egy értesítést, hogy megtalálták a pálmalevelét. Nem tudom,
mennyire ismeritek a történetet, az indiai buddhista templomról, ahol
mindenkinek őrzik a pálmalevélre írott sorsát. Apuét már megtalálták, még
mielőtt összekerültek volna anyuval, és most a nővéremét is, de ez egy másik
történet és hosszabb magyarázatot érdemel.
És
mindez még nem volt elég a hétre, vasárnap, lazításként Pesten voltunk
cicakiállításon. Annyira édesek és szépek voltak azok a kis selymes bundájú
puha tappancsos cicuskák! Órákon át bámultuk őket! Lucát bevezettem a cicák
különleges világába, és igyekeztem sokat mesélni a burmai meg a rozettás
macskoszokról, mert ezek a kedvenceim. Persze esélytelen tudorkodni egy
állatorvos mellett, de hát ez van!
Felvettünk
a Tomival, egy csomó gyerek klipet, és hazafelé végig énekeltünk úgy, ahogy a
regényben írtam, csak nem Red Bullos dobozokba, hanem üdítősbe ordítottuk a
mesedalokat, a Hupikék Törpikéktől, A cicunak máj címűt, ugye a kiállítás miatt. Aztán
átváltottunk a Coco Jambo-ra, onnan meg a Gumimacikra, és rettentően rugóztunk meg csápoltunk a kezünkkel.
Ez
a Luca kedvence. Ne gondoljátok, hogy hülyeség ilyent énekelni, mert meg vannak
pörgetve, és mikor voltunk egyszer egy profi énektanárnál, azt mondta,
ilyeneket lehet, nyelvtörőnek, hogy pörögjön a nyelved. És ez tényleg így van!
Aztán
jött a Barbie Girl, amitől a nővérem megdobált minket mindennel, ami a keze
ügyébe került, de a hangulat töretlen volt. Beálltunk egy Mekibe, és ott is
énekeltünk, a jégvarázst, a kajakiadó meg csak bámult be a kocsiba meg
vigyorgott, gondolom szerette volna látni, kik azok az eszetlenek, de a komoly
állatorvos csak gyors fizetett és már tűztünk is tovább, a Holly Dolly-val, meg
a Bűvös csákóval.
Aztán
mikor jött Füles mackótól, a Jó éjt gyerekek….akkor a Tomi is annyira elkezdett
nevetni, hogy félrenyelt, attól féltünk meg kell állni. Én türelmes vagyok,
empatikus, a végletekig alkalmazkodó, főleg ha a zenéről van szó…egyetlen
dolog, illetve dal van, amitől kifutok a világból, kicsi korom óta, az pedig ez
a nóta. Nem tudom miért, kicsinek, ha meghallottam sikítottam, menekültem a
szekrénybe, ahova a papa jött utánam, és mondta, gyere ki Luna itt nem látnak a
csillagok, én meg bömböltem, hogy kapcsold ki, úgy utáltam vagy féltem a daltól
már nem tudom, de totál kikészített mindig. És most elénekeltem a Luca
kedvéért, ez a kislány nem is sejti mennyire szeretem, mit meg nem teszek érte.
No, hát ennyit mára, mert szépen rám virradt, és hamarosan kezdünk az esküvőre készülődni!:)
Este ha eszetekbe jutunk, gondoljatok a nővéremre szeretettel, mert nagyon megérdemli, és remélem nagyon boldog lesz, nem csak ma, hanem egész életében!:)
.jpg)
