Csak úgy mára....:)

Sziasztok!

Ez még nem a következő rész, de gondoltam itt ez a szép dátum, és már olyan régen meséltem hányatott életemről, hát mikor is tehetném meg a legjobbkor, ha nem egy ilyen napon?

Az október nálunk nagyon húzós, főleg most ebben az évben. Elsején volt 10 éve, hogy a nagyapánkat, akit úgy imádtam elveszítettük!

De nagyon különleges jó érzés volt a szívemnek, hogy ha nem is októberben, de otthon tudtam lenni, és kint voltunk náluk, leróttuk a tiszteletünket, és lerendeztünk mindent, hogy olyan méltóképpen nyugodjanak otthon, ahogyan szeretnénk, és ahogyan most már megengedhetjük magunknak. Sajnos nem tudunk már mást adni nekik, csak egy szép nyughelyet!

Aztán 10-én jött a nagy nap, öcsénk szülinapja!

És 21-én Dani szülinapja, amit Texasban ünneplünk a szüleivel, mert ez is egy különleges nap lesz, aztán majd itthon is Gabeszéval együtt, ami 25-én lesz esedékes.

30-án Sziszinek lesz, a 31-ével pedig egyszerre köszönt be körcsike szülinapja és a Halloween.

Tomi most lett 21 és ez valóban nagy vízválasztó nap, mert itt most lesz nagykorú, rengeteg felelősséggel kötelezettséggel és lehetőséggel, amik eddig nem voltak adottak számára.

Hatalmas nagy születésnapi partyt akartunk csinálni, és én minden igyekezetem és tapasztalatom, amit az itteni évek alatt szereztem belepakoltam, hogy olyan 21 legyen neki, amit soha életében nem fog elfelejteni.

És hát, ahogy már az ilyen lenni szokott, ha valamire nagyon készülsz, azt sikerül elrontani, vagy messze elmarad a várakozástól!

Hát nekem majdnem sikerült tönkretennem a szülinapját, pedig annyira igyekeztem, és az előzmények ismeretében sokkal jobban figyelek is magamra, mégis, egyre inkább elfogadom, hogy én vonzom a fura, megmagyarázhatatlan és kínos helyzeteket, és aminek meg kell történnie, az meg is történik.

A fent említett előzményekről még most sem szeretek beszélni. Idő kell, hogy ne azzal az érzéssel menjek be Petihez, hogy ne arra gondoljak, a kollégái biztosan összesúgnak vagy mosolyognak a hátam mögött. Biztos van, aki alkoholistának, és nyilván vannak, akik drogosnak tartanak.

Pedig józan voltam és éber, baromkodás közben mégis sikerült fejjel előre beleszorulnom egy vízzel teli ültető gödörbe, és félig megfulladnom, mire a földön röhögve fetrengő Tarzan és a többiek észrevették, hogy nem jókedvemben állok fejen, és nem jókedvemben rugdalódzom vadul, akár egy szélfútta kukoricaszál – ezt a dédike mondta később - mikor már tudtunk nevetni az eseten.

Hát legalább is ők, mert nekem még annyira most se megy, ha eszembe jut, amit átéltem abban a néhány percben.

Mire kiszedtek fuldokoltam, hörögtem, a szemeim fennakadtak, pánikrohamom volt, mert úgy éreztem magam ott a föld alatt, mintha eltemettek volna élve, pedig csak derékig voltam elsüllyedve. És mikor előszedtek, úgy is festettem, mint egy viseltes zombi. Egyáltalán nem kaptam levegőt még akkor sem, mert tele volt mindenem iszappal, és a valóságban nagyon nem úgy van, ahogy a filmeken látni, hogy köhécselsz párat aztán már nincs is semmi baj. Mert az iszap lerakódott mindenembe és kint sem voltam képes lélegezni!

Mikor hányni kezdtem, azt mondták azonnal kórház, mert ha a tüdő légzsákocskáim megteltek iszappal, nem fognak oxigént szállítani, és éjjel álmomban meghalok! Ezt nevezik másodlagos halálnak.

Egyáltalán nem akartam kórházba menni az iszapos fejemmel a kibőgött szemeimmel úgy festettem, mint aki már Halloween-re gyakorol.

Szégyelltem magam a Peti miatt is, hogy mit fognak mondani a beosztottjai, mindenki rajta röhög majd, hogy milyen hülye felesége van, de őt egyáltalán nem zavarták ezek a problémáim, helyette egyre csak ismételgette, hogy nincs semmi baj, nincs semmi baj, aztán meg a kezeit tördelte, hogy Jézusom mit tegyek, hogy segítsek, és ezzel egy cseppet sem nyugtatott meg.

Aztán gépre tettek és akkor már nem érdekelt semmi, csakhogy túléljem ezt az egészet. 7 órán keresztül egy gép lélegeztetett, és én elvesztettem minden méltóságom, és a testem már nem az én akaratomnak engedelmeskedett. Rettegtem, hogy leáll és megfulladok, ha jön egy áramszünet. És közben csak hallgattam, ahogy pityeg a szívem, hogy még dobog. Rettegtem mindenütt becsövezve kiszolgáltatottan, és ez nagyon rossz érzés, még akkor is, ha ott ült végig mellettem a Peti és fogta a kezem, én meg nem csak a kezébe, hanem a tekintetébe is kapaszkodtam, és hajtogattam magamban, hogy nyugodt vagyok, ki fogom bírni, és nem fogok felrobbanni és megőrülni.

Mikor hazavittek a kórházból mindenki nagyon tapintatos volt, és feszült volt a hangulat, az mellett, hogy nagyon örültek, de valahogy úgy viselkedtek velem, mintha valami törékeny kisbaba volnék. Tarzan loholt mellettem, még a wc-re is kísérni akart, eléggé nyomasztó volt.

Aztán az este még nyomasztóbb lett. Elkezdett pörögni az agyam, hogy mi van, ha már megint én leszek a kivétel? Mi van, ha nekem nem 24 óra között, hanem 3 nap után telítődnek tele a golyócskáim? Mi van, ha nekem annyival erősebb a tüdőm a tánc, meg a sok edzés miatt, hogy nem következik be a másodlagos fulladás csak 3 nappal később?

Jött a lefekvés ideje, és persze a szexről szó sem volt, láttam, hogy Peti is feszült, és mikor lefeküdtünk, a mellére húzott, és elkezdett kettőnkről, az érzéseiről és a terveiről beszélni, szóval a múltunkról és a jövőnkről. És közben simogatta a hajam meg a vállam. Addig cirógatott, amíg ellazultam és elszenderültem a zsongító hangja alatt. Aztán felriadtam, felkaptam a fejem és összenéztem vele. Hajnali 3 volt és ő még fent volt és figyelte, ahogy lélegzem!

Szóval nem csak én rettegtem, hogy dacára a tudománynak meghalok, hanem ő is.

Kicsit elbizonytalanodtam az úszással kapcsolatban is, mert ahogy ellöktem magam az vízben, úgy éreztem, hogy most fogja megint ellepni az arcom, és ilyenkor szinte haraptam a levegőt, de aztán túljutottam rajta, addig loholt Tarzan a nyomomban. Vagy inkább úszott!:)

 

És ezek után azt hittem, már nincs lejjebb! Gondoltam rendben, egy életen át magamon viselem majd, hogy drogos vagyok vagy alkoholista, mert mással ilyen ostoba véletlen nem eshet, de tévedtem!

Szombaton ugyan megtartottuk a bárban a mindent elsöprő 21-es bulit, de a családi éneklős köszöntő még hátra volt!

Hétfő volt, mínusz egy nap, Tomas szülinapjáig, és nagy izgalom, mert vizsgázni voltam!

Hát én ilyenkor, ha végzek – és úgy sikerül, ahogy reméltem – úgy szeretem az egész világot, hogy fékeznem kell magam, nehogy megöleljek mindenkit, aki szembe jön, hogy osztozzon velem, vagy inkább át tudjam valakinek adni azt a rengeteg boldogságot és szeretetet, amit érzek!

De most annyira nem voltam boldog, mert míg én igyekeztem méltóképpen helytállni, mint Mrs. Sullivan, anyu telefonált a nővéremnek, hogy menjen haza, mert a dédike rosszul érzi magát. Nővérem persze azonnal indult, és nem szólt nekem, hogy nyugodtan vizsgázzak, és ne idegesítsem magam.

Így mikor kijöttem végre, és Tarzan után őt hívtam, közölte, hogy már otthon van, és ne aggódjak, dédike jól van, csak a vérnyomása megint, és kicsit szapora volt a szívverése, azért ijedt meg anyu.

Nyilván ezek után ezerrel bevágtattam a bárba, hogy nem tudok jönni.

Olyan nagyon fontos ő nekem, mindig mellettem volt, ha valami baj történt és én bezárkóztam. Mindig segíteni próbált, és kihozni a fényre a maga módján. Most is, hogy az az ostoba baleset történt. Elmesélt egy történetet magáról, mikor vele is megesett egy fura baleset, búcsúkor megbotlott, és ahelyett, hogy eldobta volna a kancsót, bőszen védelmezte, és inkább fejjel előre beleesett az ajtófélfába és ketté nyílt a feje, és ezért a falu a szájára vette, hogy biztos részeg volt, de ő nem törődött vele.

Sőt a papámról is meséltek egy történetet, amikor azért úszott meg katona korában utasként egy motor balesetet néhány aranyszöggel szegecselt vállal, mert átrepültek a villanyvezetéken, és egy ülepítőben landoltak. Hát ugye, még mondja valaki, hogy a szar nem hoz szerencsét!:)

Szóval most megint nagyon közel került hozzám és képtelen voltam a fenekemen ülni, mennem kellett, hogy bátorítsam, hogy ott legyek mellette bármi is lesz, ha kórházba kell vinni, akkor nem mozdulok mellőle, hogy ne érezze magát kiszolgáltatva egyedül.

Öcsém Nathannál volt még, így rábíztam Kakukkra mindent, aki „szakmain” van, és irányítja az építkezést, közben meg figyeli, milyen munkálatok vannak, és a mesterek magyaráznak neki mindent a szakma rejtelmeiről, mert tudják már, hogy a jövendő munkaadójukat tanítják be.:)

Felajánlotta, hogy jön velem, de mondtam, inkább itt tegye hasznossá magát.

 Petinek se szóltam, mert tudom, ő is rohanna, de nem akartam, hogy megint eljöjjön, úgy is nemsokára megyünk Texasba sógorom szülinapjára, és halálra hajtja magát, hogy sok szabadnapja legyen.

 

Hát száguldottam hazafelé, eléggé beletapostam, végül is a Jeep-emmel voltam, amiben azért nem kell félnem, és forgalom sem volt, mert eléggé szakadt az eső!

Aztán egy kietlen erdős részen egyszer csak kifutott elém egy szőrös kis család, és én majdnem elcsaptam őket.

Persze egyből beletapostam a fékbe, meg elrántottam a kormányt. Hát ugye ott voltam egy erdő közepén, de nekem sikerült az útszélén megtalálnom az egyetlen vízgyűjtő gödröt, és szépen orral előre belefúródott az én Hópihém a sárba, akár egy megfáradt Gólem belesüllyedtünk és se ki, meg se be. Picit kézen állt a kocsi, de nem volt olyan vészes, nem is ijedtem meg annyira, mert biztos voltam, hogy az összkerékkel simán kikecmergek innen.

Nem is erőltettem, mert az állatkákat akartam látni, hogy mi történt. Mert ha elütöttem egyet, akkor már viszem is haza, hogy Dani segítsen rajta.

Arra gondoltam, hogy talán egy mosómaci família vagy – fogalmam sincs honnan jött a gondolat, – hogy egy borz család.

Na és innen kezdődött a horror!

Én kinyitottam az ajtót és leugrottam a sárba, közben egy picike úgy visított, mintha az életéért küzdene, a mami meg kaffogott, füttyögött, vagy mit művelt, szóval rémisztő hangok voltak.

Az egyik pici beleesett a vízbe, ahogy a kocsim másik oldalán maradt, és volt némi visítozás köpködés és riadalom, de szerencsésen kievickélt a pocsolyából. Már éppen akartam visszamászni, hogy ok, rendben van mindenki, akkor én is megpróbálok tovább haladni a dédikéhez. Ekkor azonban a mami valamiért úgy ítélte meg, hogy veszélyben vannak, és én vagyok egy személyben az ellenség, és nekem támadott. Mégpedig eléggé sajátságos módot választott, rémisztő torokhangok, puffogások kíséretében, egyszer csak kézen állásba dobta magát, felém farolt, felemelte a szép loboncos farkincáját, és lepisilt.

Mindenütt lespriccelt, a szépséges kosztümöm, a felsőm és még a kezemre is ment egy-két csöpp. Úgy égetett, mintha valami maró folyadék lenne, reflexből letöröltem.

Hát bevallom én annyira megijedtem az egész reakciójától, mert valahogy nem voltam képben és elképzelni sem tudtam, hogy most mi van, meg mi fog következni, hogy szégyen a futás, de hasznosat választottam, és vadul igyekeztem volna vissza a biztonságot nyújtó Hópihémbe. Félig már bent voltam a nyitott ajtóban, és ekkor ért utol egy újabb spriccelés. Szerencsémre éppen bemozdultam, mert különben a fejemre kaptam volna a megtiszteltetést.

A kis állatka meg még mindig akrobatikázott a két első kezén, én meg visszaugrottam a kocsiba, ami pont úgy állt két lábon, mint a mami, még pont időben csaptam be az ajtót, mert az üveget végigspriccelte azzal a gusztustalan sárgás folyadékkal. Közben előkerült a sikoltozó kicsike, odafutott a mamihoz, és mint aki jól végezte a dolgát, füttyögött még egy picit aztán elkocogtak. Én meg ott reszkettem az orra bukott kocsimban akár egy sovány riadt vadmalacka. Azt se tudtam mit csináljak.

Jutott a pisiből a kezemre, a ruhámra és a kocsi belsejébe is, sajnos!

És a riadalom múltával visszatért a szaglásom, és valami elképzelhetetlenül undorító, csípősen maró, és gyomorforgató, de valóban szavakban kifejezhetetlen bűz csapta meg az orrom, és kezdte marni rettentően a kezem. Annyira rettenetes volt, hogy meg is feledkeztem a felbőszült mamiról, és egyből kipattantam a kocsiból. Szerencsére a megnyugodott család már vidáman kocogott tovább az esőben, én meg ott álltam a kibírhatatlan bűzfelhőt árasztó kocsim mellett, és be kellett látnom, hogy nem csak a kocsinak volt kibírhatatlan szaga, ráadásul égetett is ahol hozzám ért, amivel lespriccelt, még ruhán keresztül is.

Gondolkodás nélkül letéptem magamról mindent, mert hirtelen mindenféle Alien filmek jutottak eszembe, ott szteppeltem az esőben, tangában melltartóban, a márkás magassarkúmat vadul szorongatva, hogy most mi is legyen?

Először arra gondoltam, hogy kiállok, de a kocsiban olyan büdös volt, hogy képtelen lettem volna hazáig vezetni.

Nem volt más, fogtam a telómat és hívtam öcsémet, aki persze először ordítozott velem, hogy miért nem jöhetett ő is, aztán meg nagyon nem akart megérteni.

Hát eléggé nehezen fogta fel, hogy mi történt, hogy ki pisilt le engem az esőben, és miért nem tudok visszaülni a kocsimba, meg miért áll kézen a Jeep.

De leginkább az érdekelte, hogy megsérültem-e, valószínű, mert már gondolatban Tarzan számát hívta s.o.s.

Mondtam semmi bajom, csak a Jeep áll kézen és elmeséltem mi történt, és jöjjön már segítsen, mert képtelenség beülni a kocsimban.

Szerintem percekig fuldoklott a röhögéstől, és később Nathan is, aki átvette, és újra csak el kellett mesélnem neki is a kellemetlen kis kalandomat.

Megemlítettem nekik, hogy ha már kiröhögték magukat, akkor esetleg jöhetnének, mert itt állok fél pucéran és félek!

Ez hatott, már pattantak is a kocsiba és Nathan szerint öcsém ezerrel hajtott.

Míg odaértek, ahogy itt kint már lenni szokott kivettem a pisztolyom, beálltam a fák közé nagyon riadtan, akár egy reszkető vadmalacka és vártam.

Azt nem tudom, hogy képes lennék-e valakire rálőni, mégis biztonságérzetet ad, és Peti ragaszkodott hozzá, hogy nekem is legyen.

Illetve tudom, hogy mernék lőni, ha a helyzet elfajulna, csak azt nem tudom, hogy vajon felismerném-e mikor kell meghúzni a ravaszt, vagy várnék, amíg már késő.

De úgy vagyok vele, ha kell belepufogtatok néhányat a levegőbe, mert a pisztoly se olyan, ahogy a filmekben van, bizony szól akkorát, hogy a frászt hozza mindenkire.

Szóval ott reszkettem és imádkoztam, hogy ne jöjjön se ember, se állat. Ja, és a kezemet alaposan lemostam az esővízben, és volt nálam fertőtlenítő kendő azzal is, de hasztalan, rohadtul égett és büdös voltam akár egy pöcegödör.

Minden fellelhető eszközzel, esővízzel, nedves avarral, földdel próbáltam lemosni a kezemről azt a förtelmet, amit rám spriccelt. És még szerencse, hogy olyan akkurátus vagyok, és mindig van a kocsimban túlélő csomag, így át tudtam venni a szoknyám egy joggingra. Oda lett a csinos kis fekete kosztümöm, amit annyira szerettem, és volt higi kendő is nálam, bár valójában nem sok hasznát vettem az illatosított lemosónak.

Hát eljöttek értem!

És az út hátralevő részét, egy Pickup hátulján ülve tettem meg a szakadó esőben, cseppet sem vidám ábrázattal, és nem daloltam, hogy „Singin In The Rain”

Inkább erősen aggódtam, mert valahányszor hátra fordultak, hogy megtekintsék az értékes rakományt – ők neveztek így - ott hátul, annyira nevettek, hogy már attól féltem, megint az árokban végezzük. Gyönyörű lehettem precízen kitámasztott kapaszkodó karokkal, csüggedten ücsörögve a szakadó esőben.

Konkrétan röhögő görcsöt kaptak, ahogy ecsetelgették, hogy egy elveszett, riadt, ázott gúnár feszeng és bűzölög hátul. Volt bennük annyi tapintat, még prosztóban is, hogy nem libát mondtak! Meg hogy mennyire fog ennek majd Tarzan örülni!

Akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettünk neki szólni.

Azt mondja öcsém ő szólt, de értekezleten volt, ezért csak annyit mondott, hogy elromlott a kocsim! Tarzan nem értette miért akartam hazamenni, de nem firtatta az ügyet, azt ígérte majd visszahív, ahogy tud, és jön ő is.

Hát ennek nem örültem, annak meg végkép, hogy mindent a kocsiban hagytam ugye, a táskámat is, meg a telóm, mert idő kell mindennek, hogy magához térjen a szagból.

Hazaértünk, és amint beléptem, az otthoniak egy emberként kiáltottak fel, hogy úr isten, mi ez a fertelmes bűz?

Hát mondom én!

Aztán beálltam az ajtóba, és egyszerre sikerült produkálnom a nevetést és a bömbölést, mert akkor már nagyon el voltam keseredve, égett a bőröm, és rosszul voltam a saját szagomtól.

Az egyetlen vigaszom az volt, hogy még a dédike is előtipegett, és mikor meghallotta mi történt velem annyira nevetett, hogy le kellett üljön, és annyit mondott csak, te lány, mi történik még veled?

Nathan elmondta, hogy égessék el a ruhám, és menjek a vízbe, mert sose múlik el rólam ez a bűz.

Anyu beparancsolt az első kádba, és telenyomták mindennel, ami csak illatot tud produkálni, öcsémék visszaindultak a kocsimért, nővérem meg indult felhívni az állatorvosok gyöngyét, hogy mi ilyenkor a teendő.

Miután megkapta az elixír receptjét, hívta az én jó Tarzanomat, hogy vásároljon be, vagy kérjen a kórházban a szerekből, és íziben siessen haza az ő sellőjéhez, mielőtt még lesikálom magamról mind a 7 réteg bőrömet.

Meg se mertem tőle kérdezni, hogy mit szólt a Dani, azt meg végképp nem, hogy mit az én szépséges férjem!

Tarzan előbb nem értette, mert öcsém csak annyit közölt, hogy elromlott a Jeep, aztán szokás szerint bömbölt és rohant.

És mikor a kocsimhoz ér is ez volt. Előbb ordított, hát mi a faszomat csinált már megint? Aztán száguldott hazáig, befutott a mogorva Tarzan, rám rontott és azt hajtogatta, egyszer még te leszel a halálom, és ő is vadul dörzsölgette a szívénél a mellkasát, pedig nem volt olyan büdös, mint én, akinek már lassan kiserkent a vére, annyira mostam magam.

Ahogy meglátta a riadt, megszeppent habokból kikandikáló arcomat, képtelen volt megtartani a komolyságát, és elröhögte magát.

A végén már egészen leázott rólam a bőröm is, olyan voltam, mint egy több napos vízi hulla, de aztán ezzel inkább nem vicceltek, tekintve néhány héttel ezelőtti frenetikus teljesítményemre, mikor is beleszorultam és majdnem belefulladtam egy pekándiófa ültető gödrébe

Anyu közben elégette a szépséges kosztümöm, pedig vadul védelmeztem.

Aztán jött Barbi, aki újra konzultált imádott sógorommal és készített nekem valami robbanóelegyed, szódabikarbónából meg hidrogén-peroxidból, ami azért nem jellemző a háztartásokra, kivéve, hogy állat- meg ember dokikkal élsz együtt ugye!

Öcsémék bevontatták a kocsimat, és már csak bent a városban vijjogott rájuk egy rendőr, de amint kiderültek a részletek, már mentek is tovább, és öcsém szerint ők is röhögtek!

Mivel öcsém magával vitte a könnyűbúvár felszerelésének egy részét. Felvette a vízzáró szemüveget is, a csövet meg kidugták az ablakon, és így menet közben sikerül friss levegőhöz jutnia, de tény, hogy elég furán festett a volán mögött.

Otthon teljes szellőztetés volt, a kicsiket elkülönítették tőlem, és olyan voltam, mint egy megbélyegzett, egy skarlát betűs nő! És mindenki dőlt a röhögéstől, egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni, és mikor megérkezett feldúlt sógorom, amiért kimaradt a buliból, még nem átallotta megkérdezni, hogy miért is gondoltam, hogy bajuszt akasztok egy szkunkkal?

Mondom nem gondoltam, hogy szkunk, azt hittem egy mosómaci mami vagy egy borz anyu.

És nem volt elég bajom, még nekiállt velem tudorkodni, hogy de hát a borz az Európában él, nem itt!

Hát mondom méhész borzra gondoltam!

Erre meg csak fixírozta, és azt mondja erre olyan halványan mosolyogva, ahogy Tarzan szokott, hogy az se Luna, a méhész borz meg afrikai!

Hát ugye, mi vagyunk akik agyonra cikiztük az öcsit, amiért egykoron anyut faggatta, hogy van foga a Tubinknak, vagy miként töri fel a kukoricát? Most pedig lám kiderül, hogy én, aki majdnem eltévelyegtem a biológus pálya felé, még azt sem tudom, hogy egy borz melyik kontinensen honos!

Jogosan háborodtam fel, hogy hát tessék! Most akkor biológiából kell vizsgáznom megint vagy földrajzból?

Ilyen, ha valakinek állatorvos a sógora, nem is mondtam semmit, mert mit is mondhatnék erre?

Miután elmúlt a riadalom hosszan ecsetelgette mindegyik, hogy mit éreztek, Tarzan is erős képzelőerővel van hála istennek megáldva, és alaposan kimulatták magukat az én káromra.

Egyszerűen fetreng a röhögéstől családom minden tagja és menekülnek a közelemből.

Még mókica is fintorgott.

És nem csak ő, hanem mindenki röhögött, meg kaffogtak és füttyögtek nekem. Sőt apu odáig ment, hogy vízipisztollyal lőtt rám, Dani egyik állatos mesekönyvet lobogtatta, hogy vegyük át, talán kezdjük a gerinceseknél, és tudom-e, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár?

Én meg csak vigyorogtam nagy kényszeredetten, hogy röhögjetek csak majd lesz ez még így sem! Egyszer megfizetek ezekért mind!

Pedig szerintem éjjelre már nem szaglottam, inkább úgy illatoztam akár egy bódító trópusi gyűjteményes kert.

És nem volt elég bajom, este még jött Tarzan és nyomulni kezdett, hogy én illatos méhészborz hölgyem, szagos nőstény bűzborzom, meg ilyenek, és csak nyomult. Hát totál kész voltam, nem is tudtam röhögjek vagy sértődjek meg, de akkor oda a szex, és nyűgös lesz nekem holnap, mint Gabóca. De hiába, mert aztán olyan röhögő görcsöt kaptam, hogy sírtam, csuklottam, de mégsem tudtam abbahagyni. És egy idő után ő is csatlakozott hozzám, és azon az estén csak röhögés volt, de nem duzzogott érte!

És éjfélkor mikor lopakodtunk, hogy felköszöntsük a nagykorút, csak pisszegtünk, mert valaki mindig felröhögött, és Tomas is úgy aludt ezerrel, hogy közben fülig ugrott a szája, és csak úgy rázkódott a válla!

Régen kiskoromban még, énekelve beszélgettünk, és egy ideje fokozatosan visszahoztuk ezt a szokást, hogy Tarzan minél többet gyakorolhasson és edzhesse a hangját.

Ám egy időre, most átvették nálunk – hála nekem – az állatok az irányítást!

 

Az eset óta Tarzan minden este állatost játszik és meglep valamivel. Tegnap például oroszlánkirályost, és hirtelen öntudatára ébredt mókicával, rettentően ordítottak, hogy mutassák ki a király. Észrevettek egy magányos büdös szkunkkot – ez voltam én - majd Tarzan felszólított, hogy adjam meg magam és vegyem fel a behódoló pózt az oroszlánok királyának. Mondom, jól van, mindjárt a hátamra hemperedek és feltartom a mancsaimat, de Tarzan máshogy gondoltam, és már mögém penderülve rettentő mancsait a hátamra téve követelte, hogy tartsam a nyakam, hogy megharaphassa.

És persze nyomult a kis oroszlán herceg is, aki annyira beleélte magát a játékba, hogy egyszerűen a vállamba harapott! Mókica is vadul morgott és ordított, és rettentően élvezte a játékot.

Hát eléggé meglepődtem, és akartam kiabálni, hogy ez a farkasoknál a behódolás jele, és ne harapjanak már, de ha Tarzan egyszer beindul, átírja még az Evolúciót is, és tesz a bevésődött szokásokra.

Én már sírtam a röhögéstől miközben Tarzan a tarkómat harapdálta, mókica töfködte a hátsómat akár egy kis barika, és persze megérkezett anyu a legkisebb pöcsössel a karjában, és becsatlakozott, és ő is vadul felmordult oroszlán mama hangon, és követelte Tarzantól a tiszteletet, mint rangidős nőstény.

A harc vége az lett, hogy a picivel érkező oroszlán mama átvette a hatalmat, és mint korelnök felszólította Tarzant, hogy helyedre zsenge sörényű Béta hímem.

Apu nagyon elégedetten terpeszkedett a kanapén, mint Alfa hím és öntudatosan kortyolgatta a sörét, amíg mókica észrevette és rárontott.

Apu is eléggé meglepődött mikor bokán harapta, meg is öntözte magukat a maradék söritalával.

A tudálékos sógor persze egyből, a korelnök nőstény az elefántoknál van, de nővérem leintette az ő Béta sörényesét, hogy hallgass inkább.

Körcsi viszont trombitálva berontott, hogy a matuzsálem elefánt nagynéni átveszi a hatalmat és az irányítást.

Apu halkan és vigyorogva érdeklődött az ő nősténye felé, hogy Diti te mit gondolsz erről?

Senkinek se volt ellenvetése!

És ez megy nálunk minden este!:)

És az egyetlen pozitívum, mert Tarzan azt, mondja, minden helyzetet kezeljek pozitívan, először is, hogy még élek, másodszor, hogy itt vagyunk egymásnak és szeretjük egymást, és harmadik már nem is kell – szóval ezek után igyekeztem pozitív maradni, bár fájt ez az etnikai kiközösítés, és arra gondoltam milyen szerencse, hogy vizsga után voltam. Mert ha ilyen büdösen megyek be vizsgázni, biztos, hogy kihívták volna rám a járványügyet és a vegyi kommandót, de a legjobb esetben is hazazavarnak és nem lesz meg a vizsgám!

Szóval hurrá, és hajrá Péntek 13!

És a szokástól eltérően, ma is nagy bulit csapunk, csak azért is!:)

Hát ez van, és ez történt velem!

Mielőtt elutazunk Texasba, még hozom a következő részt is!

Szép hétvégét, puszi mindenkinek, Luna

És tudom nem ide tartozik, de öcsém szösszenete megint mindent vitt, bár szomorú, hogy van némi valóságalapja.