6. rész - Az első lépés....hogy megsimogathass....

Sziasztok!

Hát, úgy tűnik valami történt, és eltűntem a színről.

Most megpróbálok újra bejelentkezni.

Remélem, hogy látlak még benneteket!!!

6. rész - Az első lépés.....hogy megsimogathass....

„Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.”

Kimi….

Gondolom, ismered már a járást – mutatok a kanapéra, és én is leülök.

Félénken kucorodik a szélére. Kezeit a térdére fekteti, akár egy kisiskolás, mosolyognom kéne rajta, nehezemre esik érzéketlen fapofát vágnom.

Eszembe jut valami, ahogy megmozdulok, riadtan hátrahőköl.

Nem reagálok rá, viszem tovább a kezem.

-    Ha már így újra összejöttünk, bemutatkoznék. Kimi Raikkönen – nyújtom felé.

-    Kemenes Krisztina – érinti meg óvatosan a tenyerem.

-    Azt én csináltam? – bökök állal a nyakán húzódó vörös csíkokra.

-    Igen….

-    Sajnálom! – tűzöm fel a hajamra a szemüveget. - Nem vagy idevalósi, igaz?

-    Magyar vagyok. – bólint.

-    Eeeeh, Budapest? – jut eszembe a város neve. Jártam ott néhányszor anno.

-    Igen…… - leheli halkan.

Fürkészve nézegetem. Vendégmunkás, ezzel nincs is bajom, de van ez a lány 18? Még csak az hiányzik, hogy egy fiatalkorút dolgoztassak. Megkérdezzem? Úgyse mondja meg… Majd utána nézetek Rikuval.

-    Egyedül vagy itt?

-    Igen….

Hát, nem beszélsz sokat. A tökéletes páros lennénk.

-    És a szüleid, hogy engedhettek el?

-    Nagykorú vagyok, azt teszem, amit akarok – néz végre a szemembe.

Ahogy összenézünk, megrebben a tekintete, és nyel egy nagyot, aztán elkapja rólam a szemét. Rettentően zavarban van.

A ház patyolat tiszta, a kert sose volt ilyen tökéletes, Ajax az ölébe tartja a fejét mióta leült, nem akarom elüldözni. Kicsit nyitok felé. Meglátjuk, hogy reagál.

-    Erős kezed van – nézek elismerően, és megreszkírozok egy nagyon halvány mosolyt.

-    A sok kapálástól – mosolyodig végre el. – Maga is jól megszorongatott - simít végig a nyakán – alig tudok nyelni.

-    Eeeh, sajnálom…..a nyakamba zúdultál, mint valami kőomlás.

-    Csöngethetett volna….

-    A saját lakásomba? – horkanok fel.

-    Akkor szólhatott volna, és nem letámadni, mint egy zombi.

-    Gondoltam picit megfogdoslak, mielőtt bemutatkozunk. Félmeztelen ugráltál a konyhámban, nem hittem, hogy ilyen keményvonalas leszel, és szétvered a fejem, a saját golfütőmmel.

-    De hát, hogy gondolta, hogy csak úgy megfogdos egy idegen nőt?

-    Azt hittem, egyik haverom jött el, egy kicsit kikapcsolódni.

-    A maga barátai csak úgy bejárnak, ha nincs itthon?  Ismerik a kódot?- kerekedik el a macskaszeme a rémülettől.

-    Néhányan…..Ne aggódj – emelem fel fél mosollyal a kezem – miután már újra láttam, mindet körbetelefonáltam, hogy menjenek inkább egy másik lakásomba, vagy ha mégis jönnek, szigorúan védőfelszeléssel, hangosan hahózva, mert a ház lakott. Legközelebb én is sisakban jövök, és azt hiszem, felveszek egy Hansot is, legalább védi a nyakam – simogatok a kötésre.

-    Haragszik?

-    Dehogy….Most, hogy kiderült nem vagy veszett és túlélem….- nevetek egy rövidet, és karba teszem a kezem. – Úgy védted a házam, akár egy véreb, és látom Ajax is kedvel.

-    Muszáj volt összeszoknunk….nem túl nagy itt a forgalom. Egy nő kereste a minap – teszi hozzá kis gondolkodás után.

-    Eh, igen….jó, hogy mondod. Akkor? Megtárgyaltuk az afférunkat?

-    Igen – mosolyog végre rám.

-    És maradsz?

-    Szeretnék…..

-    Akkor pakolj le. Mindjárt vendégünk lesz – sóhajtok. – Az a nő…..

Kriszti…..

Megkönnyebbült sóhajjal indulok az alagsorba.

-    Nem jelent fel, és még csak ki se rúgott! – újságolom a telefonba a várakozó atyának.

-    Rendben lányom. Akkor haza robogok, te meg nagyon vigyázz magadra, meg azzal a fiatalemberrel is. Szombaton várunk, Isten áldjon lányom.

Ledobom a táskám az ágyra, gyorsan kiszedem senor Pezot az üvegből, és visszateszem az otthonába. Boldogan lohol a futókájában, és mire kifele indulok, már száguldozik a forgókerekében.

Halkan ciccogok a garázsban. Rekedt, szemrehányó kandúrnyávogás a válasz. Nagyot nyújtózkodva, kényelmesen előtipeg egy kocsi alól.

-    Senor Sangria, kicsi cicám – kapom fel és puszilgatom. – Annyira aggódtam – nézek a duzzogó cicafejre - ne morcogjál már. Nem tehettem mást, de most már itt vagyok, és ha legközelebb menni kell te is jössz. Hétfőn, első dolgom lesz egy cicaszállítót venni. – ígérem.

Felviszem a szobámba, kicsit még duzzog, mert rögtön a takaró alá kúszik, és összegömbölyödve durmolni kezd.

Felteszek egy kávét a pici teakonyhámban, és mire átöltözöm, már le is főtt. Felkucorodok az ágyamra, végtére ma még szabad napom van. Az ajtóra szegezem a tekintetem, és csak most merek a férfin gondolkozni.

Akaratlanul elönti az arcom a pirosság, ahogy felidézem az arcát. Ki gondolta volna? Ebbe a házba nincs egyetlen fotó se, és ugyan mondták a nevét az ügynökségen, meg, hogy milliárdos, de nem érdeklődtem utána, mert nem érdekelt.

Fogalmam sincs, ki lehet. Nyilván valami playboy, ilyen szép arccal, önt el a forróság. Nem gondoltam, hogy ilyen fiatal lesz, azt meg végkép nem, hogy ilyen jóképű. Az a gyönyörű szőke haja! Mikor kicsoszogott és ránéztem, teljesen lefagytam. Még sose láttam élőben ilyen szép férfit, akár egy filmszínész. Pedig akkor még nem is láttam a szemét…

Talán jobb is, mert elszaladok, ha összenézek vele a kapuban. Ijesztő tekintet, soha nem éreztem ilyent, valaki jelenlétében. Éget a pillantása, közben meg hideg, mint a jég. Ha belenézek, melegem lesz és fázik a szívem. Világos szem, nem tudnám megmondani milyen színű, pedig valahányszor megreszkíroztam egy pillantást rá, mindig a szeme színét igyekeztem megfejteni.

Felkelek és megfésülködöm. Az atya motorja teljesen összekuszálta a hajam. Sokáig állok a tükör előtt és az arcom fürkészem.

Gesztenyebarna haj, ha rásüt a nap, vöröses árnyalatú. A nagyi szerint, szép sűrű, erős a hajam, akár a ló sörénye. A szemem olyan zöldes. A faluba azt mondták, azért szeretem úgy a cicákat, mert én is az vagyok, egy nagy macska. Jó, ez még rendben is lenne, de nagy az orrom, és kicsik a melleim. Vékony vagyok, a nagyi is paszulynak, vagy kis karós babomnak hívott, ha bolondozott. A falusi emberek, az erős nőket szeretik, akik bírják a munkát. Az olyan faros, bögyösöket. Nekem meg se farom, se bögyöm!

Majd lesz angyalkám, csak ne sürgessed, mondogatta a nagyi. De hát, most szombaton leszek 23 éves. Ha eddig nem bögyösödtem, tartok tőle, hogy már nem is fogok. Még mindig úgy festek, mint egy vékony, esetlen kamaszlány. Ugyan ki venne észre, sóhajtok. Elfordulok a tükörtől, nem akarok azon agyalni, hogy miért pont most morfondírozok párkapcsolati kérdéseken, ha eddig fikarcnyit se izgatott a dolog, hogy nincs, és nem is volt soha senkim.

-    Hát nem apáca akarok lenni? – kérdem a tükörképemtől.

-    Nem! – válaszolok saját magamnak, és ettől megrémülök.

Beteges párbeszédem csengőszó zavarja meg.

Aha, itt az agár testű, zsiráf nő! Na, tessék, most meg gúnyos jelzőkkel illetem, pedig nem is ismerem. Miért? Féltékenységből? De hát mire? Mi bajom vele?

Amíg itt van, megfőzöm az ebédem, igyekszem elterelni a nőről a gondolatimat. Tejfölös gombapörköltet csinálok nokedlivel, nyelek nagyot.

Megrázom a fejem, és gyorsan kisietek, hogy beengedjem a türelmetlenül újra csengetőt. A főnök, az imént külön megkért rá, hogy kísérjem be a nőt.

Főnök! Így hívom, ha magam vagyok és beszélek róla. Ráadásul magyarul ejtem ki a szót, hogy még véletlen se értse senki. Zavarban vagyok a jelenlétében. Nem merem Kiminek szólítani, mert az olyan bizalmaskodó lenne, a Mr. Raikkönen meg olyan hivatalos. Hogy hívhatnak egy férfit Kiminek?

Kimi…..

Jenni céltudatosan, vékonyan és ropogósan érkezik. A kapcsolatunkban voltak olyan szakaszok, hogy ha ránéztem, fülelni kezdtem, hallom-e zörögni a csontjait. Most se sokkal teltebb, de elegáns, mint mindig. Drága ruha és táska, ahogy egy ilyen nőnek dukál.

Profin sminkelt szemével, lenéző pillantást vet a mögötte igyekvő lányra, és festett száját, gúnyos mosolyra húzza. Vagy egy fejjel magasabb Krisztinél. Megjegyeztem rögtön a nevét, a sógornőmet is így hívják. Érdekes…

-    Látom nehéz hétvégéd volt – céloz a piros szemeimre, köszönés helyett. – Te már soha nem fogsz megváltozni - dobja le magát a nappaliba -  egy alkoholista, két lábon járó, álló fasz maradsz, akit csak a dugás érdekel.

-    Furcsa ezt a te szádból hallani drágám. Ha csak azért hívtál fel, hogy kielemezd az önéletrajzomat, már mehetsz is – recsegek dühösen, mert a lány is itt van, és persze végig hallgatja az egészet.

Az ő hibája a vörös szemem, most meg úgy fest, mintha belül roppantul mulatna rajtam.

-    Hozhatok valamit? – negédeskedik.

-    Újabban a bejárónőkre buksz? – néz gúnyosa Jenni, és szerencsére finnül kérdi.

-    Nem tartozom magyarázattal…..és van olyan jó nő, mint te – térek át az anyanyelvemre. Nem is értem miért védem….

-    Biztos? – búg a hangja, a szokottnál is mélyebben. 

-    Igazad van…. ő fiatalabb!

-    Baszd meg! – sziszegi.

-    Majd meglátom! – vigyorgok öntelten. – Kávét kérek, és hozzál ásványvizet – váltok angolra. - Te is kérsz? – fordulok az én életemhez, kezeimet a farmerom zsebébe dugva dőlök hátra.

Farkas mosollyal bólint. A lány eltipeg.

’Ha most valaki megsúgná, hogy ezzel az öntelt, odaszúrt mondattal, elindítok egy lavinát, ami majd magával sodor mindent, ami a boldogságot jelenti a számomra, és fájdalmat, magányos űrt hagyva maga után, elveszi az egyetlent, aki fontos nekem, és akiért élni akartam, valószínűleg a nyelvem nyelném inkább le, és megadnék neki mindent, amit csak akar, de a sors mást tartogatott……’

Kisétálok a teraszra, onnan figyelem, a csikorgó gumikkal elporzó ügyes kis kabriót. Ajándék tőlem, a faszfejtől – biggyesztem le a szám, a távozáskor hozzám vágott jelzőn filózgatva.

Mélyeket sóhajtok, nagyon felbosszantott, le kell higgadnom, és nem megy könnyen. Megkeresem a lányt, leállok az alagsor lépcsőjére, és lekiabálom a nevét.

Azonnal megjelenik. A jövőben majd ki kell erre valamit találnom. Ha fentről akarok szólni, nem fogok lefutni három szintet.

A lánnyal együtt valami fergeteges illatfelhő is elözönli a nappalit.

-    Mi ez a jó szag? – érdeklődöm.

-    Tejszínes gombás spagetti – vágja ki rövid gondolkodás után.

-    Tudsz főzni?

-    Persze.

Hatalmasat kordul a gyomrom. A francba!

-    Éhes? – kérdi félre billentett fejjel.

-    Aha!

-    Megkóstolja…. – érdeklődik bátortalanul.

-    Szívesen. Szeretem a tésztát….

-    Én is…..gyorsan elkészül. Biztos jó lesz? Készíthetek más is…..

-    Egy ideig Olaszországban éltem….ott szoktam rá.

-    Akkor főzök ki itt fent tésztát – indul a konyha felé. – Itt nagyobb a konyha – vesz elő egy edényt és enged bele vizet.

-    Honnan tudsz te főzni? – figyelem milyen otthonosan mozog a konyhámban.

-    Mindig is tudtam….kiskorom óta….meg itt kint is…a plébánián, az apácákkal főztem az ingyen konyhán.

-    Hogyan kerültél ki Svájcba? – ülök a pulthoz egy magas székre, és lekönyökölök.

-    Ide indult vonat…

-    Ez komoly? – meredezek.

Csak bólogat.

-    Elindultál úgy, hogy nem tudtad melyik országba tartasz?

-    Azt tudtam, olyan helyre megyek, ami az EU-n belül van, mert nincs útlevelem. És hát volt egy csomó svájci frankom….. – mosolyog bele a forró vízbe bágyadtan.

-    Még nem ismerlek, nem tudom, mikor beszélsz őszintén – mosolyodom el halványan.

-    Pedig nagyon egyszerű – villantja ki a fogait is - én mindig igazat mondok! Kis dolgokban füllentek, mert utálok gyónni. Felhozom a szószt – fut le a lépcsőn.

Egyedül maradok Ajaxal, aki velem együtt, egyre türelmetlenebbül várja a kifövő tésztát. A lány nyomában újult erővel támadó, ínycsiklandó illatra ő laffant egyet, én meg nyelek egy hatalmasat.

A kanapén fekszem elterülve. Aggódva méregetem a hasam. Még néhány ilyen ebéd, és bajba leszek. Főleg, hogy mindjárt érkezik Mark. Mondjuk ma nem lesz edzés, ha elmesélem, hogy jártam, nyilván röhög egy jót, esetleg átmasszíroz, mert a hátam továbbra is sajog.

Mark egy orákulum, biztos tud szert a szememre is. Úgy festek, mint egy albínó. Diszkréten böffentek egyet. Degeszre zabáltam magam. Hozzászoktam anyám mellett a hazai koszthoz, és ez is volt olyan jó….

-    Kér valamit?

-    He? – kapom rá a fejem.

-    Egy kávét?

-    Ja, igen…..az jó lenne. Meg egy sört is hozzál.

Mosolyognom kell, ahogy sertepertél körülöttem. Az előbb nem akart velem enni. Most meg robog a tálcával, kinyitja a söröm, és a kezembe adja, csakhogy meg nem itat. Biztos lelkiismeret furdalása van, lehet is, ha a szemembe néz. Mondjuk az ő nyaka is rondán belilult….

-    Kér még valamit?

-    Nem….köszönöm.

-    Akkor lemegyek a szobámba. Kiáltson, ha kellek.

-    Van mobilod?

-    Persze! – néz meghökkenve.

-    Mond csak a számodat. Beírom, és ha valami kell, megcsöngetlek. Hétfőn rendelek egy belső telefonrendszert a házba. Beköttetem minden helységbe – pötyögöm a mobilba a számokat.

-    Ja igen…. – szólok utána – ma még várok valakit. Egy kopasz férfi lesz, engedd be légszíves, és ne verd agyon.

-    Rendben – bólint vigyorogva, és lefut a lépcsőn.

Mark, Sebbel érkezik.

-    Ő kicsoda? – kérdi finnül.

-    A házőrző….

-    Nem Ajaxra gondoltam.

-    Én se a kutyáról beszélek. Úgy őrzi a házat, akár egy veszett véreb – folytatom kérdő tekintetének –tegnap szétverte a fejem, és majdnem elharapta a nyaki ütőerem, mert azt hitte, betörő vagyok.

-    A saját lakásodban?

 

-    Még nem találkoztunk – vonok vállat – és úgy tűnik, nem jár, de még csak nem is követi figyelemmel, a Forma 1-et, és a rallyt se.

-    Akkor nem térdelt le? – a hangja határozottan kárörvendő, de nem veszem fel, mert a tökömig lóg majd a nyelvem. Még edzés előtt vagyunk.

-    Én térdeltem….aztán meg feküdtem egy nagyon morcos rendőrrel a hátamon. Na ő viszont, beletérdelt a lapockámba, míg megbilincselt.

-    Mi?

-    Tegnap láttad volna – kottyan közbe a német – a csaj leütötte egy golfütővel, kiharapta a nyakát, felképelte, megrugdosta…..ja és lefújta sprayval. Miután megszabadították a bilincseitől, és ellátták a mentősök a sebeit, egész nap az elsötétített szobában haldoklott látványosan. Nekem kellett SMS-t írnom. Csak akkor kapta össze magát, mikor megjelent a lány. Ha láttad volna, hogy szorongatta a golfütőjét… - röhög szemérmetlenül.

-    Nem akarsz haza menni Seb?

-    Nem!

-    Hogy bírt el veled egy ekkora lány? – hitetlenkedik. Keményebb edzésre kell fogjalak. Mostantól többet erősítünk.

-    Azért mert Sebike nem a történelmi sorrendben adta elő az eseményeket. Előbb váratlanul, és orvul lefújt, és mikor már vak voltam és harcképtelen, vert agyon – mérgelődök. A fasz kivan, ha még ennél is jobban meghajt.

-    Békével jöttem! – emeli áldásra Mark a kezeit.

-    Jó – bólint a lány kicsit értetlen arccal. – Én meg azért jöttem, hogy megkérdezzem, hozzak valamit?

Kegyesen rendelek tőle.

-    Szívesen megtapogatnám a muszklijait – vigyorog a német.

-    Én meg szívesen végignézném, amit utána kapnál – röhögök.

-    Hadd halljam az egész sztorit – rogy le közben Mark, Seb mellé.

A német persze, hatalmas lelkesedéssel, sutyorogva magyaráz, hogy a lány ne értse. Nem is hallani mást, csak a harsány felcsattanó nevetésüket. Nehéz elhinnem, de Mark a térdét csapkodja, Seb kissé eltúlzott testjátékán. Elég szar pantomimes lenne. Nem szólok közbe, mert Mark kibasz velem.

A lány másodszor is visszatér. Az előbb a poharakat hozta, most a vizeket.

-    Magának minden barátja bolond? – súgja felém félénken, riadt pillantásokkal méregetve, az idétlen hangokat hallató röhögő duót.

-    Eeeeh…kinek mi jut – nyögöm vigyorogva.

A lány sürög-forog, már a kávét pakolja elém, a kezembe adja a poharat. Komolyan azt várom, hogy megitat, aztán megtörli a számat és megböfiztet.

Eltünteti a kiürült üvegeket, és újakat hoz helyettük. Kiviszi a kutyát.

Mark végig élénk figyelemmel kíséri minden mozdulatát. Mosolya nem fogy el az arcán. A szemei jobban csillognak kopasz fejénél, amire eddig tüzelt a nap jótékony sugaraival, de a hölgyemény rá való tekintettel, figyelmesen elsötétített.

-    Vajon mit szólna a nejed ezekhez az áhítatos pillantásokhoz? – szúrok oda finnül.

-    Miattad örülök – veti vissza.

-    Miattam? – lepődök meg. – Aztán minek?

-    Adj egy hónapot a válaszra – vigyorog hülyén. – Nagyon kedves köszönöm  – folytatja a lány felé angolul.

Hiába kedveskedik, csak egy riadt bólintást kap, és már kotor is le az alagsorba a vadmacska. Tart a bolondoktól úgy tűnik…. – bámulok utána elgondolkozva.

-    De jó illat van…. – hoz vissza Seb.

-    Aha.….azt hiszem, ribizli illata van.

-    Minek?

-    A lánynak….vagy miről beszélsz? – meredek rá.

-    A kajaszagról – néz vissza furcsán méregetve.

-    Eeh, tejszínes gombás tésztát kaptam – vigyorgok Sebre. – Finom volt. Képzeld csak, ez itt főzni is tud - fordulok Markhoz. - Jenni a hűtőt is alig találta meg…. – mélázok el a múlton.

-    Igen, emlékszem – sóhajtozik.

Nem volt nagy szerelem közte, és a feleségem közt. Talán, mert Jenni őt is a szolgájának képzelte, és kérni nem tudott soha, csak követelni, meg parancsolni.

-    Akkor, hogy lesz? Mikor indulunk? – faggat a kicsi csillogó szemekkel.

-    Talán szerdán….még van dolgom. Ha este indulunk, aludhatunk az úton. Holnap beszélnem kell az ügyvédemmel, és Jennivel is meg kell próbálnom még egyszer egyezkedni, hátha sikerül szót értenünk.

-    Vannak dolgok Kimi, amik reménytelenek – bölcselkedik Mark.

-    Eeeh,.. lehet. A lényeg, hogy ott leszünk szombatra. Aztán irány a hajóm, lesz ott néhány barátom, meg ez az, kicsi meglepetés a mi születésnaposunknak – verem vállon a vigyorgó németet. – Hihetetlen, hogy még csak 23 leszel szombaton. Egy taknyos kölyök!

-    Ja, még két évig nem ihatok pezsgőt, ha nyerek a török futamon – heherész.

Később Seb távozik, mi meg Markkal levonulunk a konditerem melletti szobába, ami masszírozónak van berendezve, hogy felmérje a rajtam esett károkat, és igyekezzen azokat helyre hozni.

Útközben összeütközünk a felfelé igyekvő háztartási alkalmazottal. Kegyesen elengedtem aludni, mondom neki, ma már nincs rá szükség, és hogy holnap korán elmegyek, valószínűleg, csak este jövök meg. Délelőtt jönnek, hogy beszereljék a belső telefonokat.

Mark miután megszemléli a lila ujjnyomaimat viselő nyakát, felajánl neki is egy masszást. Nyilván máshol is lila, ha a nyakát ilyen rondán elintéztem.

A lány, ahogy megértette, hogy Mark meztelen szeretné lemasszírozni, riadt arccal  visszahátrált a szobájába, magára zárta, majd jól hallhatóan kifejtette a fán keresztül, mondtam én, hogy bolond!

Még masszás közben is felröhögtem a kopasz arcát magam elé idézve, pedig okozott némi fájdalmat. Aztán aranyérkenőcsöt ígért a szememre, ezért leálltam.

Kár hogy a kis német ebből kimaradt!

*  *  *