2013. szeptember 27., péntek

17. rész - Csak egy csók......

Sziasztok!
Hát szép lassan csak megérkezem!:)
Az történt, hogy a 3 majomként ücsörgök itthon, vagyis nem látok a lázas könnyes szemeimmel, nem hallok mert bedugult a fülem is és nem beszélek mert nincs hangom. Ráadásnak nem is érzek, mert az orromból papír zsepik meredeznek elő. Már két napja nem tudok enni, és az egész család versenyt aggódik. A dédi szerint szemüveget kell vegyen, hogy meglásson!:(
Gondoltam, oké eszem valamit. Kitámolyogtam és látom, hogy az előbb a szülésznő hozott valami origi csirkemell sonkát. Mondom, elnyammogok pár szeletet és majd úgy teszek mintha szendvicset ettem volna. Eszegetek, egyszer csak kipattan a dédi a szobájából úgy szimatolgatva akár egy vadászkutya. Kérdi, hogy mi ez a fertelmes bűz a lakásba. Mondom dédi nem tudom, mert minden érzékszervem elvesztettem. Erre kikapja a kezemből a csomag felvágottat, beleszagol és hátratántorodik. Azt mondja ez olyan büdös, hogy mindjárt összefut a ház, hogy mit művelünk mi itthon, gyorsan köpd ki Luna. Rohantam köpködni, már ahogy tudtam, de amit én egyszer a számba veszek, azt le is nyelem!:)
Közben megjött anyu az orvostól derékszögben az öcsém által támogatva, és már az ajtóba faggatózott, hogy mi ez a bűz? Rögtön le is zavarták a szeméttel, rám borítottak egy rakás takarót és szellőztetni kezdtek. 
Kiderült, hogy a barátnőmék - akik a másik lépcsőházba laknak albérletbe és nálunk étkeznek amiért anyunak adnak kaja pénzt, - találtak a hűtő mögött egy csomag felvágottat és gondolták áthozzák a cicának. Én meg befaltam!
A dédi szerint ez távozni fog idő előtt belőlem, kérdés, hogy hol!:(
Így eddig a wc közelébe ücsörögtem, de most besettenkedem a géphez, legfeljebb majd rohanok, mert ha futni kell, akkor futni kell......
Ráadásul csúnyán köhögök is, remélem nem lesz baj egy köhögő rohamnál!:)
puszilok mindenkit aki olvassa, nora
Így gépelek!


„Egy másodpercig azon tűnődtem,
Hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket,
De már túl késő lett volna megállni félúton.
Amikor az ajka az ajkamhoz ért,
Tudtam, hogy ha száz évig élnék,
És a világ minden országát bejárnám,
Akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót,
Mint amikor először megcsókoltam,
Tudtam, örökké szeretni fogom."

Kimi….

Éjfél már jócskán elmúlik, mire haza vánszorgunk a kedves kis kerthelyiségből. Eléggé el vagyok varázsolva, és nehezen válok meg a zavart kis háztartási alkalmazottamtól, de anyu, ellentmondást nem tűrőn magával ragadja a karjaim közül.
Pedig ölelgettem volna még…., vetődök az ágyamba morcosan. Egyre jobban éget a lepedő!
Holnap kirándulni megyünk, jobb lesz, ha megpróbálok minél előbb elaludni, mert anyu arcára visszagondolva, már hajnali 6-kor itt fog kopácsolni, mint egy harkály, hogy induljunk. Ha legénykedtél itt az éjjel, legyél most is kemény! Ajaj, sóhajtozom, az én anyám, ismerem!
Még szerencse, hogy az éjjel rá is szakítottam időt, és megtáncoltattam egy kicsit, amíg Mark Krisztit ragadta magával. Előzékenyen nem kezdett virtuózkodni a táncparketten, csak lépegettek, hamar levette, hogy ez a lány még életébe nem táncolt. A lányon gondolkodom…. Riadt dacos tekintetén sete-suta őzike lábain, őszinte gyermeki mosolyán, nyílt tekintetén.
Olyan nekem vele lenni, mintha egy könyv érintetlen tiszta oldalára lapoznék. Ahol még nincs bejegyzés, semmi nem rondítja az oldalt. Minden, ami ezután történik erre az üres, tiszta oldalra kerül, és csak rajtam múlik, hogy mivel töltöm meg a sorokat és az is, hogy happy and lesz-e a vége. Szeretném ezt a riadtan, félénk, mégis olyan vad lányt megszelídíteni. Évtizedek óta tartó legendás nőfaló múltam ellenére is fogalmam sincs, hogy közeledjek hozzá úgy, hogy ne riasszam el. Ne egy másik önző gazdag svájcit lásson bennem, hanem a férfit, aki talán neki van teremtve. Nyílt és őszinte, vad és gyengéd, teljesen megőrjít ez a kettőssége.
Nem tudom róla elképzelni, hogy hazudozni kezdene, és viszony folytatna valakivel a hátam mögött, közben meg alaposan merítgetne a bankszámlámról. Ő nem olyan, és az a baj, hogy annyira más, hogy fogalmam sincs, mit tegyek. Ölelgetem, simogatom, és közben felrobbanok, mert erősen megragadtunk ezen a szinten. Segíthetne nekünk, a te Endre atyád istene sóhajtozom, és végre elaszom….

Kriszti…

Reggel mosolyogva üldögélek az ebédlő asztalnál, és halkan beszélgetek Markkal. Kávét iszogatok és figyelem, ahogy erőlködik. Nem akar megbántani, ezért egyre mélyebb terpeszbe ül a székén, mert senor Sangria az ölébe huppan, és nem hajlandó magára hagyni. Rettenetes izgalomba dagasztja a férfi ágyékát, és csak úgy rezegteti a hangszálait. Mark mosolya egyre hervadtabb és sportos előéletének köszönhetően lassan angol spárgába fogyasztja a reggeli teáját.
Paula frissen és ropogósan telepszik mellém, és mindjárt csacsogni kezd. Az unokáiról mesél.
-         Két rosszcsont egyik pici másik kicsi, szegény menyemnek van dolga velük rendesen. Azért is jönnek most ide nélküle, hogy egy kis levegőhöz jusson. Imádni valóak, úgy tudnak lelkesedni és hízelegni akár egy cica. – pillant a mély terpeszbe hessegető trénerre.
Átnyúl és leemeli a tüsténkedő kandúrt Mark veszélyeztetett férfiasságáról.
-         Eredj Mark, verd ki az ágyból azt az álomszuszékot. Lassan indulhatnánk. – bocsájtja el a trénert.
Az ölébe ülteti a meglepett kandúrt, és mesélés közben simogatni kezdi. Senor Sangria teljesen megzavarodott, hirtelen úgy érzi, őt is az a megtiszteltetés éri, hogy hivatalos az asztalhoz. Ezért kényelmesen nekidől Paula mellének, és első mancsait illedelmesen felhelyezi az asztalra. Épp csak nem rendel egy tonhalas szendvicset. Kerek szemei az éppen távozó Mark kopasz fején csüggnek.
-         Tudom milyen, nekem is alig egy év volt a két fiú között és együtt sírtak együtt nevettek ráadásul egyszerre voltak betegek is. – magyaráz tovább. – De hidd el, a gyerekek rengeteg is örömet adnak az életednek, és ha felnőnek, rettentő büszke leszel rájuk. Úgy érzed a te gyerekeid a legszebbek, legokosabbak szóval mindenkinél különbek. És egy anyának így is kell éreznie! – érinti meg a kezem mosolyogva, aztán visszatér a kandúrhoz, és tovább cirógatja.
Senor Sangria elakadó lélegzettel veszi tudomásul kiemelt helyét, már nem is dorombol, inkább kábultan dúdolgat a kényelmes ölbe.
-         A másik fiamat is nagyon szeretem. Ő is remek sportember, nagyszerű apa és kiválóan helytáll a munkájában. Kimivel van közös érdekeltségük és kicsit egyszerűbb természet az öccsénél. Kimi meg hát… - mosolyog révetegen a távolba. – belőle csak egy van, és nem lehet őt nem szeretni, meg büszkének lenni rá.

Egyetértően bólogatok és igyekszem nem vigyorogni, ahogy megpillantom imádatunk tárgyát kócosan, laposakat pislogva, dühösen vakargatva magát nem a legillendőbb helyen.
-         Igen! – szólalok meg, hogy elfojtsam a nevetésem.
Előbb a számhoz emelem az üres kávéscsészém, aztán rámosolygok a pingvinként totyogó férfira.
Nem viszonozza a jókedvem. Durcásan lerogy egy székre méghozzá zsebre dugott kezekkel, ami lássuk be szép teljesítmény.
Pattanok, és elé teszem a kávéját, sütijét.
-         Ki tudod nyitni a szádat kisfiam, vagy rágjuk is meg neked? – faggatja Paula az iméntitől teljesen eltérő hangnemben imádata tárgyát.
Grimaszolva eltapogat az asztalig.
-         Mért kell hajnalba indulni? – nyűgösködik. – Muszáj nekünk megkongatni a hegyi falukba a reggeli ébresztő harangot?
-         9 óra van….a falukba ilyenkor már egyszer elfáradnak az emberek….. – halkulok el a tekintete alatt.
-         Vegyél fel egy rövid sortot és egy pólót.
-         Már megint kezded? – csattanok fel.
-         Szamaragolni fogunk tőlem jöhetsz így is, de akkor te mész előttem! – vigyorodik végre el.
-         Milyen szamár? – faggatom megzavarodottan.
-         Füles szamár….tudod, azt mondja iá. A te faludba nem volt?
-         Akad az mindenütt, több is, mint kellene. – állok fel vigyorogva és iramodok, hogy átöltözzem.
Ez a hajó! Minden lehetőséget megragadok, hogy körözzek benne. Mark állandóan a jakuzziba ücsörög, de ki a fenét érdekel, mikor ilyen csodálatos faburkolatú gyönyörűségen utazgathatsz? Nem tudtam milyen egy hajó, valahogy olyannak képzeltem, mint otthon a halász ladikokat. De ez itt pontosan úgy van berendezve, mint egy nappali vagy egy hálószoba. Ha nem tudnám, hogy hajón vagyok, és nem látnám a kerek ablakokat, nem is gondolnám, hogy a vízen ringatózom. Inkább olyan mintha egy nagyon is igényes lakásba ücsörögnék. Este a víztükörből visszatükröződnek a fények és a hajó köré sereglenek valamilyen apró halak. Felugranak, ezüstös karcsú testük megcsillan a holdfényben, és izgatottan rontanak rá a bedobott kenyér falatokra.
-         Pilótahalak. – intett felém a kapitány. – Ezek a kis lények együtt utaznak a hajókkal vagy a nagyobb halakkal, és úszás közben néha felvetik magukat a vízből.
Rövid sortba és pólóba indulásra készen térek vissza. A hajó mellett már ott áll néhány hegyi ember édes kis fülesekkel. Alig bírom ki, míg ez még itt elszöszmötöl, rohannék a kedves kis igásokhoz.


Elcsenek pár szem kockacukrot, és már futok is. Leguggolok a pihengető csacsihoz és megetetem a cukorral. A sírás kerülget, ahogy a selymes ajkaik hozzáérnek a tenyeremhez. Nedves orrlyukaival hatalmasakat szusszan és csiklandoz néhány meredező hosszú szőrszálával, amik az ajkai mellett nőttek.
Milyen régen nem érintettem már lovat….
Azelőtt volt nekünk is, míg élt a papa, aztán a nagyi eladta szegényt, jobban boldogultunk a biciklikkel. De a szomszédokba mindig volt, nem csak ló, hanem tehén is és én imádtam ott csellengeni, habos meleg tejet inni, aminek köze nincs ahhoz, amit itt a boltba veszünk.
Nagy nehezen előkerül végre morgó is és felpattanunk a kiosztott csacsikra. Már aki pattan, Paulának elkél a segítség, és kacagva visong, ahogy a szamár a sziklák közt lépdelve kicsit jobban megbillenti a hátán. Nagyot nem esnénk, lábaink szinte súrolják a talajt. Én összenőttem a paripámmal. Végtére is lovas nemzet vagyunk. Úgy feszítek rajta akár egy kentaur.
Csodás tájakon megyünk keresztül. Festő vászonra kívánkozik a felváltva sziklás és homokos part mentén elterülő halászfaluk és szélmalmok. Egyet megnézek közelről, mert ilyent se láttam még.


Lassan poroszkálunk a girbegurba utcákon, melyek képét meghatározzák a kék festett csempével gazdagon díszített házak. A csacsit vezető férfi halkan magyaráz.
-         Ezek a csempén nem csak díszítenek, hanem a nyári hőséget is enyhítik. Érzi kisasszonyka ezt az illatot? A vidéket bejárja az eukaliptuszerdők illata és mindenütt narancs meg citrom nő a kertekbe. Varázslatos ez az illat kavalkád. Előfordulhat, hogy bikaviadalnak is szemtanúi lehetünk, de nem kell megijedni, ellentétben a spanyolokkal, mi nem bántjuk az állatot.
-         Hasonlít a nyelvük? – faggatom.
-         Megértjük egymást, de a portugálok nem szertik, ha a spanyolokhoz hasonlítják őket.
-         Értem!
Többet nem beszél, hagyja, hogy elmerüljek a környék varázsába. Elfogódottan bámulom a búja trópusi növényzetet a pálmafák sokaságát. A megszámlálhatatlan színorgiába pompázó virágokat. Annyira elmerülök a tájba, hogy teljesen megfeledkezem a körülöttem levőkről. Akkor eszmélek fel, mikor bekocogunk egy faluba.
-         Itt fogunk étkezni. – magyaráz az idegenvezetővé avanzsált kedves szamarász.
-         És mit kapunk ebédre? – faggatom pironkodva, mert hatalmasat kordul a hasam. Hiába a jó hegyi levegő….. A háttérben morcos herceg viaskodik az ő táltosával.
-         Tőkehalat készítenek a helyiek.
-         Valamiért nem is csodálkozom. – mosolygok rá, ahogy lesegít délceg paripámról.
-         Az itteni emberek fő tápláléka a hal, hiszen az a tenger ajándéka. A tőkehalat például 365 féle módon tudják az itt élő emberek elkészíteni. – figyel huncutul a kalapja alól.
-         Vagyis minden napra jut egy hal recept? – mosolygok.
-         Igen, és egyik finomabb a másiknál. Pont az ilyen vékonyka szép kisasszonyoknak való, hogy kicsit megasszonyosodjanak tőle. – bókol a portugál.
-         Ideje volt már – huppan közénk az imádni való prosztó – feltörte a hátsóm ez a szamár.
-         Talán nem olyan kényelmes, mint egy rally autó?
-         Eeeh, utálom a lovakat….és ez itt nagyon hajaz egy lóra, csak a füle hosszabb…..meg a farka. – vigyorog rám.
-         Mi bajod a paripákkal?
-         Allergiás vagyok rájuk. – vonogatja a vállát. – És nincsenek velük kapcsolatba jó emlékeim.
-         Akkor mi lesz a boldog befejezéssel? Hiszen te vagy a szőke herceg, hogy lovagolsz így el a kedveseddel a naplementébe?
-         He….majd berakom a kocsiba hátra a bukócsövek közé. – vonogatja a vállát. – az a paripa nagyobb lóerővel bír, mint ezek itt.
-         Nincs benned semmi romantika. – csóválom a fejem.
-         Hát látod, most nagyon a lényegemre tapintottál. – bólogat.
Ebéd után újra körülöttünk sündörög a szamarász.
-         Ez itt a portugál bor. – tesz elénk néhány hosszúnyakú butéliát. - Meg kell kóstolni. A portói, édes, magas alkoholtartalmú desszertbor. Azért édes, mert készítése során brandyt öntenek hozzá, és ezzel megállítják az erjedést.
Lehunyt szemmel emelem a számhoz a sötétrubin színű édes nedűt. Aztán csak csettegek a nyelvemmel, és nyammogok, mert ami finom, az finom…..
Kimi kicsit elbambulva bámulja, ahogy iszogatok. Tényleg korán kelt…. Most nyűgös lenne egész nap, de persze nem mer, mert itt az anyukája.
-         Íme az édesség! A portugálok nagyon szeretik az édes ízeket. Ez egy helyi specialitás, a pastel de nata.
Paula csilingelve felkacag az édesség hallatán.
-         És mivel van töltve? – faggatózik nevetve.
-         Egy tartalmas mandulakrémes tejszínes süti. – magyaráz a férfi, és elégedetten szemléli, ahogy a morgós nagyot harapva tünteti el a második kosárkát a pocakjába, míg Mark, tarkójáig felvont szemöldökkel méregeti.
-         Csak kíváncsi voltam, hogy olyan-e mint a tegnapi?
-         És ezért kell már a harmadikat magadba tuszkolni?
-         És olyan? – faggatom.
-         Ja! – zárja rövidre tele szájjal.
Kicsit még nézelődünk a fantasztikus panorámába. Megszaglászok néhány virágot meg növény, amit előzékenyen mutogatnak. Ezek gyógynövények – lép mellénk a vezetőnk – az itteniek nem szoktak minden apróságért orvoshoz rohanni. Remekül értik a természet adta lehetőségeket.
Haza felé egy másik kedves szamár a csapatból cipel a hátán. Szegény biztosan néhány kilóval nehezebbet visz, mint az, aki ideszállított.
Olyan kis törékenynek tűnik, mégis remekül boldogul, egyszer még el is iramodik velem. A trénerek nagymestere ereszti a saját csacsiját hosszú kantárvégre, és iramodik utánam.
Kimi végig aggódja az utat. Komolyan azt várom mikor hív fel egy specialistát, hogy vajon ha allergiás a lószőrre, az vonatkozik a csacsira is, vagy bátran megsarkantyúzhatja szilaj paripáját.
A kirándulás után a hajón hosszú percekig próbál szipogni, és izgatottan várja, mikor kezd viszketni a szeme, de nem produkál semmi tünetet. Végül belenyugszik, és mi is, hogy megmarad!
Ma a hajón töltjük az estét mert sokat voltunk kint és látom, hogy Paula is fáradt.


Kimi…..

Degeszre ettem magam és ez a sötét selymes vörösbor, komoly alkoholtartalommal rendelkezhetett, mert kicsit elpilledtem tőle. Jó, talán picit többet ittam anyuéknál, de kellett a halat valamibe megúsztatni. Amúgy nem kedvelem különösebben a vörös bort, de ez jó volt….
Visszafelé végig kacarászta az utat, csilingelve szállt a hangja és be nem állt a szája egyetlen pillanatra se. Hol anyut, hol Markot traktálta az élményeivel. Még a szamár is eliramodott vele, amit nem is csodálok. Totál ki vagyok tőle.
Aztán megérkezünk, kifizetem az idegenvezetőket, és bőséges borravalót is adok, mert tényleg jól éreztük magunkat.
Addig ő búcsúzkodik a szamaraktól, mindegyiket külön megölelgeti, mielőtt visszaindulnak a faluba.
Mikor elfogynak a szamarak, az én nyakamba veti magát. Össze-vissza hadarva köszöni meg a nagyszerű kirándulást.


-         Az a rengeteg virág meg pálmafa. Soha,…soha nem fogom elfelejteni, amiket itt láttam, én annyira köszönöm! Igazad volt, a valóság sokkal szebb az álmaimnál!
Olyan hirtelen támad, hogy komoly lépéshiányba keveredek. Teljesen megzavarodom, mire feleszmélek és megölelgetném, már ki is bontakozik a karomból, és nevetve berohan a tengerbe.


 Nem jön fel a hajóra, inkább rövidnadrágba belegázol a vízbe, és beáll a habos tarajú hullámok közé. Nem érdekli, hogy vizes lesz teljesen megkergült.
 A megélénkült szélben, most sokkal szebbek a partra sodródó fodrozódó hullámok, és az, hogy ő ott áll közöttük égnek emelt arccal, széttárt karral nevetve, lenyűgözővé teszi számomra.
Csodálkozva figyelem ezeket a vad, szilaj érzelem kitöréseket, melyek tőlem annyira távol állnak, és úgy egyébként sem jellemzők a finnekre.
Ez meg itt állandóan robban, a leglehetetlenebb pillanatokba, akár a bomba.
Anyunak kell őt kiparancsolni a vízből. Tyúkanyóként terelgeti a jachtra az ő eltévelyedett csibéjét.
A délután folyamán Kumál a szerecsen pincér túlszárnyalta a belé vetett reményemet. Kiderült hogy profi mixer és jobbnál jobb koktélokkal kápráztatja el szívem hölgyeit és a kopasz tréner királyt. Jeges és lángoló csodákat készít felváltva.
Kriszti az előbb csacskán ráfujt egy jeges Amsterdamra, most meg majdnem behörpinti a lángoló Sambucát.
Én jeges áttetsző Kamikáze koktélt kortyolgatok, mert ez megy a hangulatomhoz. Néha megöntözöm egy Black Russiannal. Tegnap fehér volt, akkor ma legyen fekete, beszélem meg magammal nagy egyetértésben.


-         Cica előbb fújd el, csak utána igyál bele. – figyelmeztetem, mert szórakozottan a szájához emeli a lángoló poharat. – Vettel az, - olvasgatom az imént kapott üzenetemet. – A végén, még világbajnok lesz a kölyök.
-         Írd meg neki, hogy fantasztikusan érzem magam és puszilom. – rendelkezik a nekibátorodott alkalmazott egy csíkos lángoló B-52-vel a kezében, amit butácska arccal fújdogál. Remekül elvan egymagában is.
-         Ő is puszil! – húzom el a szám kedvetlenül.


Egy óvatlan pillanatba senor Sangria is belelefetyel az Amsterdamomba, amit kikérek magamnak. Miután bekoktélozott belakja a portugál büszkeség és öntudat szimbólumát.
-         Még szerencse hogy nem csurrantott bele – heherész a nagymacska – szegénykém becsiccsentett és lehet, hogy elfelejtette hol az almocskája.


-         Ahogy így lenézem nem ő az egyetlen részeg macska a hajón. – mosolygok.
Nem érdeklem, inkább megiramodik a hátsó fedélzet korlátjához. Tátott szájjal bámulja a naplementét.
Átölelem a dülöngélő lányt. – vigyázni kell ezekkel a koktélokkal cica. Finom édesek és itatják magukat, aztán észre se veszed, és már együtt hullámzol a hullámokkal.
-         Mert mozog ez a hülye ladik.
-         Ladik? Ugyan mikor fokoztad le szegényt? Tudtad te, hogy ilyen hajó szerepelt egy James Bond filmbe, a Casino Royalba?
-         Akkor is mozog! – szögezi le, és különösebben nem dobogtatja meg a szívét a 007-es ügynök emlegetése. Óvakodom megkérdezni, tudja-e kiről beszélek….
-         Hisz nem is megyünk. – mondok ellent óvatosan.
-         Attól még mozog….a Földel együtt. – néz összevont szemmel.
-         Mi vagy te egy Galilei? – meredek rá megütközve.
-         Aha….ha akarod! – vékonyodik el a hangja, ahogy rám emeli a tekintetét.
A szemébe nézek, ellágyulok és kapitulálok.
-         Jól érzed magad cica?
-         Én olyan boldog vagyok….el se tudom neked mondani. Valóra váltottad minden álmomat. – sóhajt egy hatalmasat és megnyílt ajkakkal néz a messzeségbe.
-         Még nem mindet. – suttogom rekedten. Magamhoz ölelem, és arcomat a hajába temetem.
-         Kár hogy nem fogadtunk. – hallom Mark hangját a hátam mögött finnül.
-         Mibe? – kapom rá a fejem.
-         Abba hogy mennyire érzek rá a jövőre. – vigyorog elégedetten és kopaszon, és elkocog a hajó elejébe a jakuzzihoz, a villogó szemű becsiccsentett senor Sangriaval a nyomába.


Ketten csodáljuk, ahogy a nap lassan belemerül a vízbe. Oda van a csillagokért a tengerért…..mindenért. Könnyeit nyeldesi, elérzékenyül a sok szépség láttán. Ezért is lep meg nagyon, mikor megszólal, és amit mond.
-         Arra gondoltam – néz a narancsosan félhomályos semmibe elmerengve – megkérem Sebet… Azt mondogatja, hogy a barátom…..és, hogy esetleg baráti alapon….szóval…..tanítson meg csókolózni…- bizonytalanodik el a hangja.
-         Mi? – meredek rá.


-         Mert hát.….szégyellem,….hogy nem tudok…és már olyan öreg vagyok. Ha találnék valakit, kinevetne. Gondoltam…..baráti alapon – von vállat – Seb olyan kedves….közvetlen srác. Mindig azt mondja a barátom…...mit gondolsz? – fordul felém zavartan. Szeme riadtan rebben néhányszor.


-         Azt hogy nem nevetne ki senki, inkább örülne, hogy ilyen tiszta vagy és ártatlan. Ha mégis nevetne, nem érdemelne meg…. – lépek közelebb beszéd közben. – És mért Seb? Velem mi a baj? – simogatok ki gyengéden egy tincset az arcából.
-         Heh,… te! – nyögi. – Egy ilyen pasi… nem foglalkozik olyan lánnyal, mint én. – néz el mellettem zavartan.
-         Milyen pasi? – simítom arcára a tenyerem.
-         Hát….- kapkodja a szemét össze-vissza – elég jó…..meg minden.
-         Mi minden? – csúsztatom a másik kezem is az arcára és még közelebb lépek.
-         Én…. – nyekken vékonyka hangon és akkorát nyel hogy én is hallom. – nem tudom…..
-         Mit nem tudsz? – hajolok lassan egyre közelebb a szájához. Arcát két tenyerembe zárva kicsit felemelem, nagyujjammal végig simogatok az ajkain. – Ezért nem kell átmenned a szomszédba…..én szívesen megmutatom….megtanítalak mindenre, amit csak tudok. – lehelem a szájának.
-         És én….én mit csináljak? – dadog az ajkaimnak.
-         Élvezd, – súgom rekedten – élvezd minden pillanatát.
Gyengéd apró puszikkal borítom el a száját, egyik kezem a tarkójára siklik. Finoman ráharapok az alsó ajkára és megszívom, aztán lehelek rá egy apró csókot. Ugyan ezt teszem a felsővel is.
Újra megpuszilom és a szám, már nem emelem el az ajkától. Rátapadok és gyengéden feszegetem a nyelvemmel a fogait, míg meg nem nyitja. Az egész nő reszket a karomba.
Nyelvemmel a nyelvét keresem, finoman siklok a szájába. Kezeivel gyámoltalanul átölel, tenyere alatt felforrósodik a bőröm, ahogy az agyam is. Folyamatosan hűtenem kell, nehogy elragadtassam magam, és neki essek. Őrülten kívánom, egyszerűen megveszek ezért a tiszta egyenes őszinte nőért. 

Sokáig csókolom, ahogy elengedem, nyelnem kell egy nagyot. Kapkodó lihegése simogatja az arcom. Szája picit nyitva marad, szemeit lezárva tartja, még mindig kapkodva lélegzik. Mosolygós arca fürdik a lemenő napot elnyelt narancsos tengerbe.
Karjait óvatosan lefejtem a derekamról és a nyakam köré teszem. Félénken ölel át, érintésétől még hevesebben ver a szívem. Lassan végigsimogatok az oldalán és átölelem a derekát. Mintha fázna, lehunyt szemmel reszket a karomba. Megnyalja ajkait. Mosolyogva figyelem és kecses nyakára puszilok. Orrom eltelítődik a jellegzetes ribizli illattal. Lassan haladok a szája felé…
-         Csak még egyszer….a biztonság kedvéért…..nehogy elfelejtsd – súgom rekedten.
-         Sose fogom – dadogja – halálom percéig….
Nem engedem befejezni, száját keresem, és ahogy rátapadok bele fojtom a szót. Nyelvemmel gyengéden érintem meg a nyelvét, hogy aztán érzéki vad táncba kezdjenek. Csókolom, hosszan egyre mohóbban, tarkómat simogató ujjainak félénk érintésétől, roppant erőfeszítéseket teszek, hogy leálljak.
Még akkor is így tartom a remegő testét, mikor szétválnak az ajkaink. Szorosan ölelem, magamhoz húzom, a haját puszilgatom újra meg újra. Úgy bújik a mellkasomhoz, mintha ott keresne védelmet a világ gonoszsága elől. Kész vagyok megvédeni…bármire! Gyengéden simogatom a hátát, időt adok neki.
-         Megyek…..lefekszem. – dadogja.
Hatalmas csillogó szemekkel mered rám. Arca valami egészen különös földönkívüli csillogásban tündököl.
-         Minden rendben? – emelem fel az állát és újra, a szájára csókolok.
-         Persze, – nyel nagyot – csak mutasd meg, merre is menjek.


   Ennyi lenne mára!
Ha vannak benne hibák nézzétek el nekem, én is elnéztem!:)
Ja, és várom a véleményeket!:)
puszi, nora

2013. szeptember 24., kedd

16. rész - Bom dia Portugal..... - Jó reggelt Portugália.....

Sziasztok!
Hát igen, megint csak nem sikerül elsőre kitennem!:(
Sajnálom, hogy ennyire béna vagyok hozzá, és komolyan ígérem, ha jobban leszek csinálok egy másik blogot, és azon fogok gyakorolni!
Azt is sajnálom, hogy valakinek nem jelenik meg, én nem akarom megnehezíteni, sőt azt szeretném, ha minél többen olvasnátok és írnátok!
Hát, talán a negatív kritika annyira nem dob fel, de táncos barátnőm szokta mondogatni okító célzattal, "Az élet szar, le kell győznöd!"
Szóval bocsi, számos hiányosságom és hibám mellett, íme egy, nem értek a bloghoz csak szeretem írni!
Helyzetkép: az orromba papír zsebkendőket dugdostam, mert belecsöppen a klaviatúrába, és akkorákat tüsszentek, hogy lefejelem a monitort.
Öcsém, aki már lát, riadtan hőkölt vissza az orromból kilógó mamut agyaraimtól!:(
puszi mindenkinek, nora

16. rész - Bom dia Portugal.... - Jó reggelt Portugália....



..És csak nevettem vele, és vitte a lelkem.
Megállította ezt a pörgő világot.
Finoman leemelte szívemről azt a fekete fátylat,
Melytől már hónapok óta függök.



Kriszti…

-         Atyám – kiabálok a telefonba – az álmok szigetén vagyok.
-         Jézus Mária, Szent József, te részeg vagy lányom? – csattan a hangja aztán. – Oh, bocsáss meg nekem Istenem, hogy ok nélkül a számra vettelek. – csendesedik.
-         Endre atya …..itt vagyok….Portugáliába! – kiabálok még mindig. – Elhozott ide! Az álmaim szigetére!
-         Nahát….hm…nahát lányom. Mégis csak rendes ember ez a Kimi.
-         Igen! És olyan szobám van hogy mindenütt ablak, meg a zuhanykabinom is….képzelje atya, ha megengedem a vizet, akkor különböző színekkel világít használat közben. Ez valami fényterápia vagy mi, Paula szerint. Ő Kimi édesanyja….és olyan de olyan kedves….olyan anyuka azt hiszem!



-         És a szobám Endre atya, képzelje el, középen van egy hatalmas franciaágy és körbe meg ablakok, és ha feltérdelek az ágyon, akkor látom magam körül az egész világot. És mindenütt lámpák égnek, és tükör az egész szobám, akár egy királylánynak. Az egész hajón ez a legszebb szoba atyám, én olyan …de olyan boldog vagyok, hogy el se tudom mondani. És tudja mi a legszebb? Este kivilágítva ez a hajó! Kívülről körbe van világítva, és ha megyünk oldalt előre, akkor végig kivilágított út vezet. Az egész hajó fényárba úszik én nem is gondoltam, hogy van ilyen gyönyörűség, mint ez a hajó. Még a mennyország se lehet ennél szebb atyám!
-         Nahát lányom….hm, én nem is tudom, mit mondjak. Kérlek, nyugodj meg egy kicsit, mert úgy hadarsz, hogy nem értem, és mondat közbe váltottál magyarra. Érezd nagyon jól magad…..Viselkedj rendesen és figyelj oda az öltözködésre,…hm, ne legyen több gond. És igen….mond meg annak a Kimi anyukájának, hogy üdvözlöm és imádkozom érte….
-         …..És…. azért Kimiért is imádkozik, Endre atya?
-         Akarod, hogy imádkozzam lányom?
-         Szeretném atyám…..mennem kell, kopognak. Mindenkit puszilok!

-         Átöltöztél? – lép be Kimi.
-         Igen….
-         Akkor…mi a baj?
-         Semmi csak telefonáltam. Endre atyával beszéltem. – folytatom kérdő tekintetének.
-         Gyerek induljunk.
-         De hova megyünk?
-         Hát felfedezzük az álmaidat.
-         Kicsit félek…. - tétovázok.
-         Mitől?…Együtt leszünk te, anyu, meg én. Nincs mitől félned. Nem kannibálok lakják, te is tudod.
-         Igen….csak tudod….egész életembe erre vártam…és most itt van előttem. Hirtelen megvalósult és megrémiszt a lehetőség. Mi lesz, ha nem olyan varázslatos, mint amilyennek elképzeltem? Mi lesz, ha csalódok? És a tenger is….Még soha nem láttam…és most itt van, de még nem értem hozzá. Tényleg sós? Asszem megkóstolom!
-         Nem fogsz csalódni ezt már így látatlanba megígérhetem neked. Portugália gyönyörű hely….és az emberek kedvesek.
-         Te már voltál itt?
-         Igen.
-         És most….miért vagyunk itt? …Miattam?
-         Nem – mosolyog halványan – nem csak miattad, hanem miattam is. Versenyem lesz és eszembe jutott, miket meséltél a tengerről meg a szélről, és erről a helyről, és gondoltam összeköthetnénk a kellemest a hasznossal.
Anyunak is nehéz mostanában….és úgy látom, veled jól kijön. Legalább kimozdul egy kicsit. Apu halála óta egyedül van. Néhány napot még hármasba tölthetünk, illetve négyesbe Markkal. Aztán megjön a navigátorom, és a bátyám a két unokaöcsémmel. Úgy volt, hogy a felesége is jön de az nem biztos. Szóval, itt lesz a családom a versenyen, de aztán mennek vissza, csak anyu marad meg mi.
-         Más nem lesz? – kérdem kicsit cincogva.
-         Nem – mosolyog szélesebben. – Mit gondoltál, hogy swinger partit rendezek?
-         Nem tudom mi az, de biztos nem örülnék neki a mosolyodból ítélve.
-         Szerintem se…..na gyere! Vár a szigeted..
-         Jó….de mi az a swinger?
-         Eeeh, majd otthon megbeszéljük…..ne kérdezd meg anyut!
-         Itt vagytok végre? – toporog Mark, Paula mellett a lépcsőknél.
-         Mi van, ma még nem futottál? – morgom.
-         Csak ne, hogy te fuss vadmacska. – somolyog vissza.
-         Irány a bazár! – adja ki a főnök a jelszót.
-         Minek? – nyűgösködők tovább. Nem tehetek róla, így reagálok, ha izgatott vagyok.
-         Kalapot venni, különben leég szegény Mark feje.
-         Na kösz Kimi. – biccent a tréner.
-         Kérlek! – von vállat.
Kedvelem Markot. Ha eljön Kimihez reggelente, néha fél órákat is vár, míg a fenség előcsoszog, rettent morcosan, megroggyant vállakkal, dacosan vakarózva. Addig ő teázgat, amit külön az ő kedvéért tanultam meg elkészíteni. Néha beszélgetünk, de van, hogy perceken keresztül ül az 
az asztalnál keresztbe tett karral mozdulatlan, mosolygósan akár egy megvilágosodott Buddha. Aztán ha megmozdul, senor Sangria rémületében szőrszálakat emelgetve, ijedten köpköd rá. Amúgy nagy a szerelem. A kandúr, ha megjelenik, azonnal körülötte sündörög. Itt a hajón is lassan elválaszthatatlanok.
Alig távolodunk néhány lépésnyire a jachttól máris egy forgalmas piac, vagy inkább kirakodóvásár közepén találjuk magunkat.


Kimi….

-         Gyere, veszek neked egy sombrerót. – ragadom magammal a sokadalomba. Anyu Markkal sétálgat.
-         De hiszen ez egy szalmakalap!
-         Az hát! Mire számítottál sastollakra? Na, tedd csak fel! Tudom, hogy bírtad a napot régen, de szerencsére már egy ideje nem kell kapálnod, és hamar elszokik az ember a dolgoktól. Látnád milyen nehéz edzenem pár hét kihagyás után….. – sóhajtozok, de nem az emlékeknek szól, hanem ennek itt.
Fejébe csapta a kalapot, és felszabadultan nevetgél. Mosolyogva megbámulják a helyiek,  ő meg huncut csábítóan méreget a sombrerója alól.
-         Menjünk enni! – sóhajtozok és a fejembe nyomom a sokat megért kalapomat.


-          Nem akarja elhinni, hogy vannak emberek, akik szeretik, és igenis megeszik a nyers kagylót.
-         Ugye most te akarsz szívatni? – vigyorog rám.
-         Eeeh, hát bizonyos helyzetbe nem mondom szívesen….de ez most nem az. Szóval vedd fel, nyomj rá citromot, aztán ügyesen szürcsöld ki. El se hiszed milyen drága, amit úgy leflegmázol! Ezt hívják osztrigának!
-         Akkor se lett szimpatikusabb.
-         Hát ne is akarjál vele járni, inkább kapd be!
Végül Mark önfeláldozón felszürcsöl egyet bálna módra, és ezzel megnyugtatja a hitetlenkedő lányt.
Milyen bolondok is a gazdagok! – nevet. – Nálunk a kertbe hatalmas meztelen csigák mászkáltak és lerágtak mindent. A nagyi egy zacskó sóval járt a nyomukba és sózta a feneküket.
-         Miért?
-         Attól elpusztultak reggelre. Különben felfaltak volna mindent a kertünkbe. Ha nem figyeltél rájuk léptél és eleshettél rajtuk. És gusztustalanok voltak, ahogy nyálasan csúszkáltak. Akár csak ezek – halkul el a hangja, ahogy a tálba bámul.


Néhány elpusztított osztrigával beljebb halkan odasúgja.
-         Ha csak egy pezot is adtál ezekért itt, rossz vásárt csináltál. Nálunk őrültnek néznék, ha valaki belegázolna a falu széli kis patakba, kagylókra vadászna, aztán kiszürcsölgetné őket. Tuti bezárnák egy időre.
Azóta tudom, hogy a gazdagok minden féle őrültségre adják a pénzüket, mióta láttam a tv-be, hogy kemény pénzeket fizetnek túlélő táborokért meg olyanokért, ahol keményen megdolgoztatják őket. Azok meg boldogan izzadnak és szenvednek a rengeteg pénzükért. Biztos a jólétbe az ember elveszti a józan ítélőképességét……meg a sok vodkától is – pillant a poharamra.
-         Túlélted és már szemtelenkedsz! – csóválom a fejem. Ideje megnevelnem téged. Mit ennél?
-         Amit te! – pillant a spanyol nyelvű étlapba.
-         Ajánlat tőkehal? – dülleszt mellettünk a csillogó szemű pincér. Bacalhau de nata, van neki tejszín. És első jön gazpacho?
Rábólintok, remélem, nem grillezett békacombra bólogatok.
Hátul jön töltött kosár, patel de nata?
-         Mivel töltött kosár? – faggatózik anyu mosolyogva. Látom nagyon bejön neki az extra nyelvérzékkel megáldott pincér, annak meg a cicalány.
-         Van neki mandulaméz és vaníliakrém.
-         Akkor jöhet, biztosan finom. Ettél már mandulamézet? – fordul Krisztihez.
-         Nem, csak gesztenyéset. A falunkba volt méhész és a nagyi mindig vett tőle, ha beteg voltam. Nem is kellett vegyen – teszi hozzá kis szünet után – mindig adtak neki egy kis üveggel, néha az egészen különlegesekből is, aztán abba dugdosott diót, és télen azt etette velem, ha köhögtem.
-         -         Biztosan remek ember volt a nagyanyád. – szólal meg a gyógyfőzetek kopasz tudora.
-         Kiminek is az volt, - mesél anyu - amíg élt ő volt a legnagyobb rajongója….képzeld csak még Magyarországon is járt. Kimi elvitt minket magával egy futamra. Imádta a Forma 1-et meg Kimit.
-         És most hol a nagyi?
-         Sajnos már meghalt ő is.
Kis csend telepedik az asztal köré, mindketten elmerülnek a gondolataikba, talán saját halottaiknál járnak.
-         Ital mi jön ki neked? – néz izgatottan a pincér. Lehet, hogy az évek rutinjával ráérzett a társaságra telepedő elmúlás feletti szomorúságra, de remekül időzített.
Sangria jöjjön ide, de tüstént. – vigyorgok a fura nyelvezetén. Azért is beleharapok, a második töltött kosárkába. Hm, fahéjjal van megszórva…..imádom!
Kapunk mellé egy tartalmas kis kávét. Ír kávé, egyszerűen imádta, és kerek cicaszemekkel vette tudomásul, hogy alkoholt tartalmaz.


-         Egy szuper jó forró kávé inni! – zümmög a latin kávék tudora. - Öntsük a whisky sockeri üveg, lehetőleg ír kávé. Öntsük a kávé a pohár! Keverje hozzá a whisky és a cukor feloldódik. Tejszínhab a kávé, és díszítsük barna cukor! – dülleszt nagyon elégedetten, a minket recepttel is meglepő, csillogó szemű, 50 foggal vigyorgó portugál pincér.
Kriszti kerek szemekkel igyekszik megérteni a kusza magyarázatot.
-         Nahát! – pillog aztán rám is. – Ha haza megyünk, vagyis hozzád, akkor majd készítek ilyent….és megpróbálok habcicát is tenni a tetejére.
-         Milyen hapci? – érdeklődik tettre készen az étlapvirtuóz, de leintem.
-         Már nem fér belénk több. - magyarázkodik mosolyogva a lány.
A tálcák nagymestere ledobja munkája tárgyát és megölelgeti az én háztartási alkalmazottamat. Kicsit elfelejti a kezét itt-ott, de nem vágom állon, mert mindezt fülig vigyorral teszi, és a lány mögött a szívére szorítja a kezét, és „én irigyel neked-del” szomorúan integet utánam!
-         Jó úton haladsz az alkoholizmus felé. – ölelem át a vállát, ahogy kivezetem.
Nem válaszol, inkább bámul bele a napsütésbe. A szemei ide-oda ugrálnak, úgy próbál minél többet megnézni, az elénk táruló zsibongó színes életképből.
Kézen húzva egy narancsfa alá lépek vele és saját kezűleg leszakítok egy gyümölcsöt. Amint a kezébe adom, a meglepett lány hangosan felnevet.


-         He, mi van? – lepődök meg.
-         Mond csak, ismered a bibliát? – kacarászik.
-         Még a Kalevalát se…. – rángatom a vállam.
-         Pedig egy gyümölcs miatt űzettünk ki a Paradicsomból. Azt hiszem, az is ilyen lehet, mint itt. – forog körbe. Kicsit megszédül a karomba zárom.
-         Ne forgolódj itt, mint egy búgócsiga.
-         Mi van a Paradicsommal? – vág közbe Mark.
-         Mióta érdekel téged a keresztény vallás? – meredek a kopaszra. – Hát nem Lutheránus vagy?
-         Attól még érdekelhet…. – védekezik.
-         Szóval – kapaszkodik jókedvűen a karomba, és szerintem észre se veszi, - Éva az első nő, aki a ti oldalbordátokból készült, tépetett a tiltott fáról Ádámmal, az első férfival egy almát. Pedig ott volt egy csomó de neki pont az, az egy kellett, ami tilos.
-         Eeeh, így van ez most is. – okoskodok.
-         Szóval, ezért kiűzettek a Paradicsomból, és azóta, keményen meg kell dolgozzunk az ételért.
-         Neked meg majd azért a három kosárkáért, amit magadba tömtél. – méreget a tréner.
-         Tömnék én mást is – sóhajtozom.  – De újabban csak kosár jut.
-         Akarjam meghallgatni a lelki problémáidat?
-         Még tudom kezelni egyedül is. – állok meg vigyorogva egy rettenetesen tarkára feldíszített villogó ajtó előtt.


 Bemegyünk egy Mangó nevű bárba, ahol mangó krémet eszünk, és a nők mangó likőrt isznak hozzá.
-         Én inkább egy sört, - legyintek elhalóan a csinoska bóbitás leányzónak - a múltkori koktélozást se heverte még ki a szervezetem. – magyarázom Marknak. - Az ötödik pohárnál ordítva ütötte a fejemet belülről az önérzetem, hogy mégis Kimi, mi a jó büdös francot öntesz te magadba, és mérgezel vele engem is?

-         Én is ütném szívesen, ha látom, hogy iszol! –morogja, egy mangó koktéllal a kezébe.
Hát, ez van!   
Kriszti anyuval nagy nevetgélve kiválaszt egy koktélt.


A második Blue Devil-lel már én is rendelek egy White Russiant, figyelmen kívül hagyva Mark korholó tekintetét.
-         Ide figyelj! Most nyaralunk, tehát lazuljál. – oktatom. – Nagy dologra készülök, kell egy kis bíztatás. - emelem a számhoz a fehér italt.


-         Te tejet iszol? – faggat a lány én meg beleköpök a poharamba. Ráadásul még az orromba is ment a röhögéstől. Kicsit köhécselek, a pincérlány jóindulatúan hoz egy pohár vizet, Mark ugrásra készen szorongat egy desszert villát.
-         Remélem, nem azzal akarsz gégét metszeni. – lehelem könnyes szemekkel. - Induljunk inkább.
-         Mi olyan sürgős? – néz pimaszul. Tipikus esete a bátorra iszom magamatnak!
-         Szeretnék veled fürödni a tengerbe, és ha még iszol néhányat, elfelejted az első találkozást a tengerrel.
-         Fürdeni fogunk? – kerekíti rám a zöld szemeit.
-         Azt tervezem…. Itt nagyon szép homokos a part. - nyomok a kezébe egy fagyit.

-         Nahát! – sikkant. – Fagyivirágot kapok tőled?
-         Én meg szívrohamot, ha így sikongatsz!
Mark hátul heherész anyámmal.
Visszasétálunk a hajóra. Alig pár száz méterre horgonyzunk a homokos partvonulattól. Kicsit összetűzök vele, mert tornadresszbe akar jönni. Végül anyu közben jár és morcogva felölti a bikinit. Asszem nem mer anyuval vitatkozni. Azt gondolja, anyu elméretezte a ruhadarabot és óvakodna attól, hogy megsértse, inkább szenved.


-         Ezt vedd fel. – adom a kezébe a színes csíkos ruhát.
-         Hisz ebből kint a fenekem. – szabadkozik.
-         És ami látszik, az hidd el, mindenkit elégedettséggel tölt el!
-         Nem!
-         Jaj, dehogy nem! Bikini van rajtad, azt meg látják ruha nélkül is nem? Vagy felveszel rá esetleg egy esőkabátot, nehogy elázzon?
Dühösen kikapja a kezemből, és magára rángatja. Látom, hogy dühöng, még feszítem egy kicsit. Elé állok, és akkurátusan eligazgatom a pántját, meghúzogatom a derekán, és elégedett arccal szemlélgetem.
Úgy felfújja az arcát akár egy kis lufi. Mielőtt kidurranna elnevetem magam és megölelem.
Mark nem akar velünk jönni.
-         Gyere csak – méregeti a lány – ha esetleg fuldokolnék, te biztosan kimentesz.
-         Béreljek neked egy vízi mentőt? – faggatom duzzogva.
-         Olyan Baywatch-osat, nagy cicikkel?
-         Az inkább nekem….. – sóhajtozom halkan.


Kisétálunk a homokos részre. Megáll és úgy néz körbe mintha örökre az emlékezetébe akarná vésni a látottakat. Megbámulja a pálmafát. Zavartan körbe kémlel, és mikor meggyőződik róla, hogy senki se figyeli, odalép egy behajló fához, és megfogja a levelét. Arca csak úgy ragyog, és nem a napfénytől, olyan mintha belülről világítaná meg a boldogság lámpása. Lehuny szemmel simítja arcát a fa rostos törzséhez.
-         Hát itt vagy te gyönyörű. – suttogja.
Anyu elfordul. Látom, hogy könnyeit nyeldesi.
-         Vedd le a ruhád. – szólalok meg rekedten. – Bemegyünk a vízbe. – köszörülöm meg a hangom és magyarázok kérdő tekintetének.
Szó nélkül engedelmeskedik. Lepakolunk Mark vállalja az örzést, anyu se érzi még szükségét a megmártózásnak.
-         Gyere! – nyújtom érte a kezem.
Az ajkaiba harap, nagyot sóhajt és csak pislog szaporán. Türelmesen várok és elé tartom a mancsom. Látom, hogy fél és próbálja húzni az időt. Végül csak a kezembe csúsztatja a tenyerét. Elindulok a vízbe. Lassan gázolok a bokámat simogató langyos hullámokba, félve jön mellettem.
-         Vannak itt cápák?
-         Csak bálnák.
-         Hehe.
-         Komolyan, és a bálnák elűzik a cápákat.
-         Biztos?
-         -         Tudod mit? Ha mégis jönne egy majd jól állkapcson vágom, oké?
Csak elvigyorodik végre…


Óvatosan haladunk előre. Mélyeket, hangosan lélegzik, ha a combjához csapódik egy hullám. Tekintete a távoli horizontot pásztázza.
-         Olyan igazságtalan az élet. – suttogja könnyezve.
-         Mi a baj? – torpanok meg.
-         Nézd! – mutat a távolba. – Hát láttál már ennél szebbet? Megérinti az ember szívét! Van aki minden reggel erre ébred, és vannak, akik egész életükbe a földet túrják, hogy megéljenek.
Meredten bámul a távolba, hagyja hogy egy könnycsepp kibuggyanjon a szeméből. Lassan folyik végig az arcán. Csillogó nyomát megvilágítja az alábukni készülő nap. Érte nyúlok és leemelem az ujjbegyemmel. Végig simogatom az arcát, aztán a nyakát és a vállait.
Nekem te érinted meg a szívemet….
-         Azért hoztalak ide hogy boldog legyél, te meg sírsz…..
-         Hiszen boldog vagyok….- szipog – Nem is hiszed mennyire…..
-         Ha telekönnyezed a vizet, tényleg sós lesz.
Felnevet a könnyeit nyeldesve.
-         Na gyere! Most úszni fogunk egy kicsit. Ideje hogy lehűtsem magam! – sóhajtozok.
-         Meleged van? – pillant rám könnyein keresztül, a szeme zöld smaragdként fénylik.
-         Azt te el se hiszed mennyire. – szuszogok gondterhelten.


Nem akar kijönni a vízből. Hagyja hogy visszamenjek Markékhoz ő meg leül a parti vízbe és csak bámulja a messzi semmibe, a nyílt egybefüggő vizet és a tetejét meglovagló tarajos hullámokat.
-         Éreztem én hogy mára nem kell semmi programot csinálnunk. Jó ha este el tudjuk majd innen cipelni.
-         Te Kimi, – néz meglepően komolyan Mark – ugye tudod, hogy ez egy nagyon különleges lány. – int a parton anyuval nagy egyetértésben ücsörgő felé.
-         Tudom….
-         Én csak…..szóval nem kéne lerohannod azt hiszem.
-         Miből gondolod…..
-      -         Ugyan már Kimi! Hány éve is ismerlek? Elhoztad nyaralni a házvezetőnődet!
-         És a masszőröm is itt van….
-         Mert két nap múlva kezdődik a futamod. Ne akarj ködösíteni.
-         Mi bajod?
-         Semmi…..csak nem akarom hogy elrontsd! Jenni….eh, tudod te is!
Ő egy remek ember és nagyszerű társ lenne, de nem biztos hogy kész még erre.
-         Tudom Mark….és jó hogy törődsz velem. – mosolygok rá. – Most viszont megyek és leszedem arról a szikláról azt a zöldszemű sellőt. Éhes vagyok!
-         Hihetetlen hogy te mindig a gyomrodra gondolsz…..
-         Néha másra is de hiába! Így inkább eszem helyette…..meg iszom is! – teszem hozzá rövid gondolkodás után.



-         Azonnal gyere le onnan. – óbégatok akár egy ideges szülő.
-         Mert ha nem? – pimaszkodik.
-         Ne menjek oda érted!
-         Mert akkor mi lesz?
-         Azt hiszem, most én haraplak meg! Ja és nem a nyakadat. – vigyorgok.
Végül anyunak fogad szót, és learaszol a fekete bazalt sziklákról. Indulok, hogy segítsek neki. Persze, fenékkel felém lengedez, istenem mond miért 
kínzol? Sóhajtozva forgatom a szemem és leemelem a hosszú lábú pókként csöngő nőt a sziklatömbről.
Visszasétálunk a hajóra. Megdicsérem a szorgoskodó személyzetet és leülünk vacsorázni.
-         Megint hal?
-         Mi bajod vele?
-         Semmi csak régen sose ettem halat.
-         Hogy lehet az?
-         Hát a mezőn viszonylag kevés ponty ugrándozik.
-         Eeeh, itt meg a vízen nem vízisíznek a csirkék!
Mark ráharap a kanalára így visszatartja szétterülni kezdő vigyorát az arcán.
-         Ha ettünk, menjél, öltözz át….
-         Már megint? Nem mondtad, hogy titokba divatbemutatón veszek részt.
-         Nézd, tőlem ebbe is jöhetsz, - pillantok végig a csíkos kis mini strandruhán, - de szórakozni megyünk és én személy szerint, nem fogok verekedni miattad. Esetleg kérdezd Markot.
-         Minek megyünk még el?
-         Belehasítunk az éjszakába. – vigyorgok.
-         És az, jó lesz nekem? – pislog aggódva anyura.
-         Persze…..mind megyünk. – biztosítja.
-         Mit vegyek fel? – kérdi sóhajtva.
-         Ha rám hallgatsz semmit és beülünk a jakuzziba…..tőlem jöhetsz a lila virágosba. – helyesbítek anyu tekintete láttán.
-         Jó lesz a délelőtti püspöklila ruhád. – szól közbe anyu.
Itt a parton azért jó, mert minden elérhető közelségbe van. Nem kell szinte semmit menni, és máris beesel egy bárba, vagy egy étterembe. És ezek egymást érik. Mindenütt zene szól, és vidám nevetést hoz felénk a szél.
-         Na melyikbe menjünk? – teszem fel a kérdést gálánsan.
Egy nagyon tanácstalan arcú cicatekintet néz vissza.


-         Talán oda. – mutat anyu egy lila virággal befuttatott kapura.
-         Te vagy a főnök! – biztosítom sietve.
Letelepszünk egy asztal köré a színes lampionok alatt, rendelek egy kancsó mojitot, és élvezzük a portugál zenei flórklórt.
-         Mikor táncoltál utoljára? – faggatom óvatosan.
-         Azt hiszem még soha életembe. – vigyorog az asztalra könyökölve, és gyönyörködik, a virtuóz sombreros szólógitáros, ujjainak boszorkányos fürge játékán.
-         Akkor itt az ideje. – emelkedek fel sóhajtva.
-         Mi…mi van? – mered rám.
Nem válaszolok, csak állok előtte kinyújtott kézzel, halványan mosollyal, és türelmesen várok. Nagyon nem akar táncolni, de az egyre kínosabbá váló szituáció miatt, és anyu csendes unszolásának engedve felemelkedik, és a kezembe csúsztatja az ujjait. Közben olyan arcot vág, mint akit most értesítettek arról, hogy két hét múlva világvége, ő meg már befizetett, egy világ körüli útra.
Mark előzékenyen táncba viszi anyut. Csak úgy lebeg a karjaiba.
-         Eeeeh, lehet, hogy inkább Markkal kellett volna ropnod egyet. Velem csak lépegetni fogsz.
-         Azt hiszem, most még azt is soknak találom. – súgja a fülembe, ahogy átölelem.
-         Akkor búj gyorsan hozzám, had higgyék, hogy szerelmesek vagyunk, és nem törődünk se a világgal, se a ritmussal, csak egymással.
Magamhoz ölelem, és kicsit eltartom a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Visszanéz, közben ajkai megnyílnak, úgy csodálkozik rám, mintha sose látott volna még.
-         Mi van…. –nyögöm rekedten.
-         Nem tudom. – suttogja, és  fejét a mellkasomra hajtja.
Két karommal szorítom magamhoz. A testünk szinte eggyé válik, egyszerre mozdulunk, egyszerre lélegzünk….
-         Jól érzed magad?
-         Nagyon…..
-         Én is! – ölelem még szorosabban, pedig már nem is szól a zene.
Nyitott tenyeremmel a hátát simogatom, ő meg a mellkasomon nyugtatja a fejét és hagyja, hogy a nyakába csókoljak.

Most ennyi lenne! Remélem tetszeni fog!
Mást most nem írok, mert eléggé nem jól vagyok, inkább pihenek egy kicsit!
Jó olvasást, és kellemes szórakozást mindenkinek!
És ne feledkezzetek meg a komikról meg a pipákról se!:)
puszi, egy beteg nora