2013. december 18., szerda

Karácsonyi előzetes......






Sziasztok!

Szóval, most csak azért jöttem, hogy szóljak, pénteken még hozok egy részt élőben, aztán nem leszek, DE…..
Elméletileg kedden és pénteken megjelenik majd egy-egy bejegyzés. Ha nem írná ki, akkor is kattintsatok az oldalra, mert nagyon remélem, a blog jövőjének érdekében, J hogy kint legyen, aminek kint kell lennie!

Hát egy kis ünnepek előtti helyzetjelentés a nálunk folyó idegbaj nevű életről…..

Szegény táncoslány barátnőmmel nagyon kellemetlen dolog történt. Holland visszatérő vendégei voltak, - akik saját bevallásuk szerint csak az ő kedvéért járnak vissza, - és egész éjszakára lefoglalták.
Azt mondja táncolni se kellett, csak beszélgetni, és persze a boldog viszontlátás meg a közelgő ünnepek örömére folyt rendesen a pezsgő.
Na most van neki egy bizonyos szisztémája, hogy milyen alkoholt mivel tud semlegesíteni – egy bizonyos pontig J
Sajnos ez a pont lassan elmúlt, és már nem volt közömbösítés J

Annyira jó kedve volt, hogy erős késztetést érzett egy fellépésre, mert hát még nem táncolt, nem dolgozott meg a pénzéért. Kipenderült a színpadra, és valami olyasmit művelt, amihez nem árt egy picit bemelegíteni, meg rákoncentrálni.


(Mint ez a lány itt, mert ettől a profitól szoktunk tanulni, az oroszok meg az ukránok nagyon brutálok. Ő ráadásul Vivaldira nyomatja, de a Carmina Burana-ra is csodásan táncolt.
Estem már le jó néhányszor, mert egy pillanatra kihagytam, és hirtelen arra gondoltam mit keresek én itt? És közben csak a combommal szorítottam rá, és valahogy elengedtem, és rendesen becsapódtam a parkettába. Elég egy pillanat koncentráció kiesés és már lent is vagy, de nagyon megdobogtatja a szívemet, mondjuk amúgy is szinte minden tánc, de ez egy kicsit más ott fent J
(Van gyakorló videó is, ha kedvet kaptok és mobil rúd, többféle, az enyém forgós profi és szakember szerelte fel. J

Szóval a barátnőm lobogott fejjel lefelé a rúdon akár egy beteg fáklya, közben meg mindenkiben megállt az ütő, mikor a föld előtt néhány centivel fékezte le magát a szabadesésben. Ő akkor úgy érezte, most a legjobb, és övé a világ J
Végül a főnök futva érkezett, vastapsot rendelt el, és biztosította a barátnőm, hogy már eleget szerepelt, elég lesz és gyönyörű volt, igazi profi munka.
Lefújta a továbbiakat, így a barátnőm is megúszta sérülések nélkül.
Aztán úgy gondolta, van ő olyan sportos, hogy haza jön gyalog, de végül csak szerencsésen kikerült az állomásra.
Aztán vonatra szállt, picit alkoholos mámorban még átnézte a jegyzeteit, és álomba szenderült, gondolván a kalauz majd úgy is felébreszti.
Győrben ébredt meg, kétszer annyit utazott, mint szokott,
 Addigra már hülyére hívogattuk, hogy ma a bánat van már vele!
Hát volt egy szövegszerkezete mikor rádöbbent, hogy hol is van, nem kellett kihangosítani a telefont, úgy is prímán hallottuk, talán még a fenti pálinkás szomszéd is. Csak úgy őrjöngött, hogy csak jöjjön a köcsög kalauz, majd ő most megmondja a magáét, mi az hogy nem kezelték a jegyét? Máskor bezzeg 5-ször is zaklatják, szóval tombolt, és később elmondta, az egész vagon érdeklődve figyelte, mert közben közeledett a jegykezelő. Kora reggel nincs is jobb egy kis akciózásnál…
Most mennem kell, felkiáltással kinyomott minket, és nála meg a nővéremnél, ilyenkor verés következik.
Kicsit idegesen vártuk hogy jelentkezzen. Végül hívott és teljesen zavarba volt.
Azt mondja, felkészült, hogy most aztán leordítja a kalauz fejét, és nagyon csúnyán véleményt mond a MÁV-ról, mert ugye a diákigazolványa nem Győrig szól, és pótjegyet kellett volna vegyen, meg ott a büntetés….
Erre vagányan odatartotta a diákiját, és már vette a levegőt, hogy na majd most……
A jegykezelő meg kedvesen rámosolygott, és köszönöm további jó utat és szép napot-tal otthagyta, ő meg csak tátogott, mint hal a parton.
Volt kis derültség a kupéban.
Ráadásul mikor szállt le rácsukódott az ajtó, és imádott telefonjának az eleje összetört, most vette pár hete, és nem valószínű, hogy kicserélik. Használható a készülék, csak meg kell találni azt a dőlésszöget, amivel hajlandó működni, és fölé kell hajolni, mint egy adóvevőnek. Jól mutat vele az utcán J
Mikor haza ért, ledobott mindent a konyhába, lezuhanyozott és dühösen átrohant aludni, mert hogy nála ugye, J szerelik a fürdőt, és nincs wc, meg víz se J
Ott hagyta a cuccait, és hát ugye, a hollandok hoztak neki, egy bizonyos fajta sütit kóstolóba, mert a múltkor sokat beszéltek róla, és mi még nem láttuk olyant, meg nem is kóstoltunk, állítólag nem lesz baja tőle az embernek.
Szóval ott volt a süti, anyu meg nekiállt tevékenykedni a konyhában.
Odapillantott az asztalra, ohó, mi ez? Egy töppedt süti? Szegénykém befalta, mert hogy éppen sütni készült, próba sütit karácsonyra, és gondolta mindjárt lesz friss. Ennek, az lett a következménye, hogy nagyokat kacarászva tevékenykedett a konyhában, és mikor földhöz vágott egy tepsi sajtos rudacskát úgy nevetett, hogy zengett a hát. Kicsit aggódtunk érte, mert már nem is tudtuk, hogy most sír vagy nevet, annyira kacagott.
Hamar telefonálgattam is, hogy mi van ilyenkor, de azt mondták a messzi Skandináviából, hogy el fog múlni, nem lesz semmi baj, nem gondolta, de örömmel konstatálja, hogy a magyarok mindenben ilyen mohók, - ezt nem osztottam meg a többiekkel, - mert hogy ott kint ebből csak csipegetni szoktak…..
Anyu végül bevágta a szunyát, mi meg álltunk fölötte aggódva, mint az orgonasípok, dédike meg próbált valamit megmenteni a süteményből.
Anyu szegény letisztulva nem győzött magyarázkodni, a dédi meg csak forgatta a szemeit, és Istent szólongatta, de anyu azt mondta neki, hagyd dédi, ne zavard, hiába is hívod, mindig foglalt! J
Lehet, hogy még volt egy kis süti a szervezetébenJ

Ha már a barátom szóba került, vele is volt egy érdekes kalandomJ
Miután sikerült a hegyen tűzet raknunk, én sütögettem, a többiek meg kóstolgatták a pálinkákat meg a borokat. A vége az lett, hogy a szomszéd bácsi dalra fakadt a barátommal, akit nem ejtett kétségbe nagyon a magyar nyelvtudás hiánya. Dalolgattak összeborulva én meg igyekeztem nem röhögni…..de rémes volt. Szerintem jobb lenne, ha felhagyna az énekléssel, és maradna inkább a vezetésnél, azt jól csinálja!
A hegyről lefelé meg hát én vezettem, és azóta, nem nagyon megy az nekem…. Ráadásul kicsit túlzsúfoltak voltunk, a félszárnyú púpos például elöl a barátom lába között ült a földön, és okított a vezetésből. Mondtam neki csönd, vagy nyomok egy satuféket, aztán leolvashatják a kesztyűtartó elején levő logó lenyomatát a homlokodról!
Hátul meg anyuék négyen nyomorogtak, és nekik is elég jó kedvük volt ám! Mert a skandinávoknak van néhány rossz tulajdonságuk, például, hogy nem tudsz nekik nemet mondani…..és hát anyu szervezetéből is hiányzik az alkoholt lebontó enzim – ez ugye indián ősökre vall, és ennek utána is néztem J Majd később, megértitek ezt a következő bejelentkezésemnélJ
Aztán éjjel ugye a sok borra ki kellett menjen a mosdóba. És ha menni kell, akkor menni kell! Picit még aludhatott is talán az én életem, minden esetre úgy döntött, a beépített szekrényt tiszteli meg. Muszáj voltam finoman megragadni és mutatni az utat a világtalannak” ő meg még magyarázott is nekem közben, hogy hol fogjam, és gyors megvitattuk a botváltó jó tulajdonságait J.
Ráadásul a szomszéd bácsi a biztonság kedvéért, - ha esetleg nem jönne össze a sütögetés, - készített egy bogrács magyaros csülkös bablevest, ami határozottan bejön a skandinávnak. Zabálta!
Én inkább kihagytam, mert hát a bab sok jó élettani hatása mellett, rendelkezik egy kevésbé kellemessel, és gondoltam inkább nem.
Hát úgy tűnik a skandinávokat a puffadás sem zavarja, volt némi hangzavar pisilés közben, és hát ugye, nálam is van egy határ, amikor már képtelen vagyok visszatartani a röhögést.
Ő meg picit mosolyogva, felhúzott maradék szemöldökkel rám pillant, hogy a magyar nők talán nem szoktak?
Mondom, teljességgel kizárt! Mi genetikailag képtelenek vagyunk ilyenre.
Visszafelé az ágyban motyogott erről ezt-azt…… Hogy hosszú távra tervez nincs helye a szüzességnek J
Gondolom a szemérmeskedésre gondolt, csak tisztában volt a nyelvi akadályokkal és áthidalta.

Ott masírozik előttem talpig a szépséges bőrében, egyéb szükségleteit végzi, picit szól fent, picit szól lent, teljes az akusztikai hatás, hát kész voltam, de még így is olyan gyönyörű volt! J
Komolyan nem sok kellett hogy félrelökjem a wc elől, és én vetődjek rá, mert a visszafojtott röhögéstől majdnem bepisiltemJ
Reggel azért kérdezte, volt valami az éjjel? Tud valamit ez a pálinka, bólogatott elismerően, ő viszont semmit az elmúlt néhány óráról….
Mondom semmi, abszolút éber voltál és ura a helyzetnek.
Ő meg, az oké, de szex sem volt?
Mondom, nem ezúttal csak a télikabátomat tetted magadévá….
Ő meg, téged nem?
Mondom, most sajnos nem kerültem sorra.
Pótolni akarta, de gyors kifutottam kávét főzni, hogy igyon egyet, mert rettentő bagolyodú szagú volt a szájaJ
Aztán délután ebédelgettünk, és nagy vidoran a sok sütire pislogva a magyaros fogás mögül megkérdezte, desszert nem lesz?
Mondom neki, majd én ráülök egy kistányérra!
Erre, ő nagy bátran, hogy ne a tányérra inkább a farkamra. Mert ugye a dédi csak németül meg oroszul, az öcsém németül, anyu meg az orosz mellett alapfokon beszéli az angolt, de ez a szószerkezet az ő szókincsében nem szerepel. Csak épp a tudor nővéremről feledkezett meg, aki csendesen vigyorogva megjegyezte, előtte kérd meg Lunát táncoljon az új rúdján, ha végig nézed, lesz is mibe beleüljön…
Szegényke elég érdekes arcot vágott, mert ezt az egészet csak nekem szánta volna!

Az éjjel néztem egy úti filmet, a világ fürdőzési szokásairól, és a muszlin férfiak fürdője után a finnek szokásait mutatta be. Gondoltam megnézem már, mert hát ugye közel vannak egymáshoz. És látom, hogy teljesen lazán öregek és fiatalok, nők és férfiak meztelenre vetkőzve szaunáznak picit sem zavartatva magukat. És hogy náluk ez természetes, és alapfelszerelés.
Így már kicsit érthetőbb számomra ez a mérhetetlen lezserség, gátlástalanság, és a szemérmesség teljes hiánya.
Én elég nehezen gyűröm le a meztelenség miatti zavaromat, állandó lopakodó üzemmódban vagyok, de hát nem születtem Skandinávnak J

Akkor is nagyon értelmes arcot vágott mikor szellőztetéskor bejött Tubi a vadgalambunk és lelkesen burukkolt neki a kanapé fejtámláján a feje mellett, és szeretete jeléül kicsit megbögyörészte a szépséges szöszke sörényét a csőrével. Imádja a hajakat J Az ölében egy cica dagonyázta a legféltettebb kincsét, a kutyus meg minden áron szexuális kontaktusba akart kerülni a lábával J
Riadtan nézegetett, és valami allergiát emlegetett, ezért bátorításul kikaptam egy hörcsögöt az akváriumból és felé kínáltam. A fejét nem merte mozdítani, nehogy megzavarja az elmélyült Tubi barátkozást, de a kezével intett, hogy köszöni inkább nem!

Valamikor levette az óráját, mert nem nagyon hord, és aztán itt felejtette. Anyu főnöke meg felugrott, mert egy ügyfélnek tehenészete van és kapott egy csomó házi sajtot, és hozott nekünk két gurigával cserébe némi sajtos ropogtatni való abrakért. Meglátta az órát, és csak hápogott, hogy kié ez? Mondja a nővérem hamisítvány, a púpos kapja karácsonyra.
A főnök meg csak nevetett, hogy ez még hamisítványban is drága, az eredeti meg több mint jó néhány ember éves keresete, és itt nem feltétlen a minimálbéresekre gondol.L  Az ember nem lehet elég óvatos!
Adott a kérdés, mit lehet ajándékozni egy ilyen pasinak karácsonyra?

Az éjjel a dédinek is volt egy kis kalandja! Selymes, a hosszúszőrű aranyhörcsögünk úgy döntött, felfedezi magának a világot, és a körútja a dédi ágyában ért véget. Dédike meg, ahogy fordult érzelmes szőrős csókot váltott a hörcsögfivel. Hát, volt némi hangzavar, és bár a dédi nagyon kedves emberke, most nem sok kellett, hogy végezzen szegény Selymessel első riadalmában, az meg csak csüggött ott a markában, esdeklő, nagy kerek fekete szemeket meregetve rá.
Nem értem, hogy tudta kiküzdeni magát az akváriumból, ráadásul pont a dédinél kötött ki!

És hogy végül én se maradjak ki a sorból…
Bementem anyu munkahelyére, mert faxolnom kellett. Azt mondja anyu, ha már itt vagy nem vinnéd ki a szemetet a konyhából? Mondom dehogy nem, és kocogtam a nagyon keskeny helyiség felé. Lehajolok, kapom a szemetes zacskót, közben meg a hajam beakadt a szalagfüggönybe. Gyakran hordom a fejem tetején felcopfozva, mert úgy tetszik, ahogy leomlik a sok göndör hajam. Régen az RTL klubban úgy is hívtak, hogy szökőkúthajú lány.
Szóval, beleakadt a hajamba az a kurva függöny, és sehogy se bírtam kiszabadítani. Gondoltam, oké most ügyfelek vannak, addig nem kurjongatok, majd csak feltűnik valakinek a hiányom. Hát nem tűnt! Anyu jegyzőkönyvet írt, én meg ott hajoltam a konyhában derékszögben, a fejemet egy bizonyos szögben tartva várakozva, egyre reményvesztettebben. Sportos vagyok, meg sokat táncolok, gondoltam mit nekem egy kis derékszög, de egy idő után már rohadtul nem volt vicces.
Végül anyu főnöke kijött, mert közben kiszólt, hogy vinnék-e be neki egy ásványvizet, és hát ugye, nem érkezett a nedű.
Kérdi, mit csinálsz te ott?
Mondom, próbálom felvenni Rodin Gondolkodójának a pózát, csak nem nagyon sikerül így emlékezetből. (Hát, mint lehet erre mondani?
Ő, meg közülünk való J azt hogy oké, nem akar zavarni a szellemi munkámban, csak adjak már neki egy vizet a hűtőből, mert annyit magyarázott az ügyfélnek, hogy téglát köp, és nem fér a hűtőhöz mert előtte próbálok.  
Mondom, szabadíts ki, mert rossz vége lesz ennek.
Erre nekiállt kitépkedni a hajam a függönyből, ez ugye nem ment minden zaj nélkül, ráadásul a konyha olyan keskeny, hogy fel kellett vegyen mögöttem egy bizonyos erotikus pózt, erősen mögém kellett kerüljön, ami egyre kínosabbá tette az egészet.
Végül azt mondta, nem fog paráználkodni velem, inkább kiszólt anyunak, aki az ügyféllel volt, hogy hozz már ki egy ollót.
Mondom neki, most nagyon remélem, hogy a nyüves szalagfüggönyödnek kell az, az olló!
Erre ő, hogy ha másra gondolnék, anyád le is vágna belőlem egy kiálló darabot.
Anyu meg mögüle nagy rezignáltan, és itt nem az orrodra gondolnék. J
Sose legyen rosszabb főnökünk, nem igaz?


U.i: A púposnak levették a gipszet a kezéről. Tegnap eltöltött néhány órát a fürdéssel, megelőzve a nővéremet, aki kint ragadt. Időnként megdöngette a fürdő ajtót, hogy most aztán használd mindkét kezed púpos!
Csak gúnyos kacaj jött kifelé, akár a Parasztbecsületben.
 Anyu is szorgos harkály módjára kopácsol az ajtón, hogy adjon néha életjelt, mert ebben a családban sosem lehet tudni…J



Nagyon sok türelmet és ötletet kívánok nektek a vásárláshoz és az ajándék készítéshezJ


Puszi mindenkinek, Luna


3 megjegyzés:

  1. Szia Luna, hát nagyon jókat kuncogtam a beszámolókon :D az írásod alapján nagyon bele lehetsz zúgva ebbe a rejtélyes barátodba (bocs ha rosszul szűrtem le) Ajándéktipp: magad, egy masnival?
    A sütit én is megkóstolnám és az irodai kalandodon egyenesen szakadtam a röhögéstől. Várom az új részeket nagyon, de ezeket a beszámolóidat is imádom.
    Üdv: Christine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Christine!

      Az ötlet nem rossz, sőt egyenesen remek! Picit még formába öntöm, esetleg valami leehető masnit? Csak ne legyen tömény, nehogy félúton elmenjen a kedve, vagy jól lakjon:)
      A masni nagyon jó, bár a tejszínhabon is filóztam, de fogynia kéne, hát lehet hogy marad a masni:)
      Ja, és igen, azt hiszem én is, hogy bele vagyok :)
      Köszi a tipp, bár minden ilyen hamar megoldódna!
      És köszi a komit is!
      puszi, Luna

      Törlés
  2. Szia Luna!

    Hehehehe, hát ez a beszámoló se semmi... :-D Olyan Lunás :-D Hát szokás szerint zajlik az élet körülötted, vagyis inkább körülöttetek. :-D Hát a barát is hozza a formáját úgy látom... :-) Azért az autós hazafelé utat elképzeltem, és olyan lehetett, mint egy jól megpakolt heringes doboz. :-) Szerintem minden rendben lesz az időzítéssel, mert úgy látom elsőre ez is ment most már a link cserés oldalakon. Szóval nem lesz gond az időzített bejegyzésekkel, melyet nagyon várok, persze a pénteki élő mellett... :-)

    Addig is, neked is nagyon jó készülődést kívánok. :-)

    Puszi,
    Dee :-)

    VálaszTörlés