31. rész - Bejegyzés, "Az egy angyal szülei vagyunk" részhez.....

Sziasztok!

Szóval most gyorsan leírom, hogy mik fognak következni az elkövetkezendő napokban és azt is, hogy mit történnek velem, mert nagyon különleges napok elé nézek, tele érzelmekkel és tartok tőle könnyekkel is, de biztos vagyok benne, hogy ez lesz az egyik legszebb karácsonyom, mert nem rólam fog szólni, hanem azokról, akik magányosak és betegek…..

Felteszek majd az időzítőre néhány részt, meg történetet magamról, és két előzetest a következő két írásomból – jó hosszút,J - ha esetleg történne velem valami, tudom is én, jön egy cápa vagy egy légörvény, és mégsem érnék időben haza, tudjatok mit olvasni. Ezek nagyon különleges írások a számomra, hogy miért azt majd egy másik alkalommal elmondom. A lényeg, hogy bár két különböző történet, egy ponton mégis összekapcsolódnak és úgy folytatódnak tovább, és van még egy ennél is érdekesebb része, de ezt is majd később….:)

A két történet előzetesére feltétlenül kérnék véleményt, hogy érdekel-e benneteket!!!!

Remélem igen, mert nagyon szeretném elmesélni!

Különleges vendégünk volt az elmúlt napokban, és ha éppen nem szundikált egy perc nyugtom sem volt tőle. Állandóan intézkedett, szervezett és előre be nem tervezett programokkal hozakodott elő. Nehezen viseltem, mert én meg pont a bezárkózós időszakomat élem, és hát nem nagyon foglalkozott vele.

Menni kellett….

Anyu szerint direkt, hogy kimozdítson végre, és hogy ne legyek vele szigorú, mert neki sem könnyebb, mint nekem…..

Vadast készítettünk egyik napra, és ugyancsak ízlett neki….talán innen jött a fejezethez is az ötlet. Kicsit megfagyott a levegő mikor megkérdezte, hogy milyen húsból készült, a nővérem meg ugye, a konyhák tudor docense, az étlaptervezés professzora és a menük kandidátusa mell düllesztve rávágta, hogy ez most marhából, de szarvasból a legjobb……

A megállt bennünk a levegő egy pillanatra, de aztán Dédike izgalmában lehúzott egy pohár tiszta tömény narancsszörpöt, aminek ugye szinte azonnal voltak következményei. J

Szerelmes vagyok, pedig nem lenne szabad, mert egy egész világ választ el minket egymástól, és félek nem lesz jó vége…

Majdnem18 évig vártam az elsőre, és nem bántam meg egy pillanatig sem, mert azon kevés napok közé tartozott, amiről elmondhatom, hogy tökéletes volt!

El kéne engednem, de önző vagyok, és nem tudom!

Ahogy nem tudom neki megadni azt sem, amire vágyik, hiszen még csak most kezdem az életem, vagyis alig éltem még valamit….

Persze most azt mondja, hogy nem számít, és tud várni, csak tanuljak, de én meg tudom, hogy ez nem így lesz, és a távkapcsolatoknak sem vagyok elkötelezett híve. Én mondjuk biztos kibírnám, de róla egy cseppet sem vagyok meggyőződve. Azokban a körökben, ahol ő forog, és amihez nekem semmi közöm sincs, nem szoktak sokáig egyedül maradni, az ilyen bitang jó férfiak.

Miért van az, hogy ha találsz egy tökéletest az a világ másik felén él?

Úgy hiszem, ennek a pofátlanul gyönyörű pasinak, rövid idő alatt volt alkalma betekintést nyerni, a nem minden napi világunkba, hogy úgy mondjam, az otthonunkba, ami nekünk egy saját privát bolygóJ - néha már kicsit túlzsúfolt isJ

Azt mondja, az egyik rohadtul hideg csípős délutánon, hogy náluk ilyenkor kimennek, és a szabadban tábortüzet gyújtanak, és ott sütnek kolbászt meg efféléket. És hogy menjünk mi is, majd ő megmutatja, hogy kell.

Mondom neki, és hol gondolod a tábortüzet, az autópálya körgyűrűjében? Mert azt olyan jó, ahogy körbe-körbe megyünk…..

Persze anyu megszervezte a pálinkás szomszéd bácsival, és mentünk a hegybe sütögetni, közben meg úgy fáztam, hogy ha lenne tömés a fogaimban, biztos elhagyom. Serényen tüzet gyújtottunk, miután végig ízlelték a bácsi pálinkakészletét, és megállapították, hogy a csudába a vodkával és a nyelvi nehézségekkel. A szomszéd bácsi kedélyesen ölelgette a mi norvégunkat, nem is sejtvén, hogy egy világ választja el őket egymástól, a társadalmi különbségről már nem is beszélve. Ahogy minket is, sajnos! L

Aztán nekiálltunk, nem ég ez a kurva tűz óbégatott, és közben járta a sámántáncot, vagy az eszkimót a máglya körül. Gondoltam segítek egy kicsit a tűznek és laza csuklómozdulattal löttyintettem rá a maradék tűzcsináló folyadékot, amit egy pohárba tárolt a tűz mellett nagy gondosan, és abból öntözgette a fát. A könnyed löttyintés hatására egy üstökös típusú és besorolású tűzcsóva vágódott ki, ő meg pont belehajolt.

Nagyon megijedtem, hogy felgyullad a feje, de csak egy pillanatig tartott a tűzoszlop és már el is múlt, mert hogy vizes a fa vagy mi. Álltam ott rémülten, ő meg felém fordult nagy komolyan és azt mondta, most összevonnám a szemöldököm, ha lenne.

Hát, muszáj nevetni egy ilyen pasin.

Beülni az mellé, akivel balesetet szenvedtünk, hát nem kis próbatétel volt számomra, de azt mondta, ha kell, a hátán visz a kocsiig, pedig még nem emelhetne nagyot. Nem bízik bennem, hogy megcsináltatom egyedül időre az útlevelem.

Leizzadtam Budapestig. Mikor felértünk lebukott a lábamhoz, mondom mi a fenét művelsz? Ő meg, hogy csak megnézte, mennyire rúgtam szét a kocsi elejét, mert lassan már nem kap autót ettől a társaságtól, ha ezt is totálkárra teszi.

Kicsit feszült voltam, és én is folyton fékeztem a saját oldalamon, pedig ott nem is volt pedál.

Aztán meg valamiért azt hittem, hogy a Belügyminisztériumba megyünk és már izgatottan vártam, más okokból kifolyólag, amit most nem említenék, de az egyik új elbeszélésemben meglelitek, ha olvassátokJ

De nem oda tartottunk, hanem a Központi Okmányirodába. Arcpirító felárért 24 órán belül megvan az útlevél. Ami jó, hogy lehet kártyával is fizetni, úgyhogy tüsténkedett is a férfiember, amíg én a levegőért kapkodtam.

Azért kell az útlevél, mert a norvég barátom úgy döntött, hogy elvisz kikapcsolódni egy kicsit. Én viszont már most nagyon aggódom, mert nem ültem még sosem repülőn, sőt külföldön se nagyon jártam soha. És hát úszni se tökéletesen megy, olyan Kriszti módra, vagy csak egy picivel jobbanL

Na mindegy, mentünk és intézkedtünk, aztán persze vásároltunk, ha már ott voltunk, mert szerinte az a TV, ami nekem van a konyhába való.

Vett egy akkorát, hogy játszani kellett a dobozzal, hogy valahogy betuszkoljuk hátra, pedig elég impozáns autóval érkezett. Otthon meg mikor bekapcsolta, hátrahőköltünk olyan nagy volt meg hangos.

Ugye a lakásomban jelenleg csak egy franciaágy meg egy újonnan vásárolt nagyobbacska tv található. Azt mondja a vendég, hamar menjünk, vegyünk még ezt-azt! Nem akartam, mert már nagyon kellemetlen nekem ez az egész, de egy skandinávnak nem lehet nemet mondani. Nem értik, pedig én azt hittem, hogy a bolgároknál van fordítva, a nem jelenti az igent, és ha rázod a fejed, az a beleegyezés…..

Mentünk, jött ugye a félszárnyú púpos is.

Vett egy duplaajtós brutál hihetetlen hűtőt meg egy hűtőládát és néhány edényt. Elég sokk cuccunk volt, ezért az edényeket egy szintén akkor vásárolt szemetes zacskóba pakoltuk, a púpos meg a hátára vette. Mi meg vittük a többit dolgokat, mert kajából is rendesen bevételezett.

Az első lépcsősor közepén kiszakadt a zacskó, és az össze új edény, iszonyatos csörömpöléssel lepotyogott a fokokon. Ott álltunk, az öcsém, a norvég barátom kicsit zavarodottan, és jómagam, néhány érdeklődő szomszéd pillantásának kereszttüzében, egy igen kései órában.

Egyszer régen voltam ilyen minisztérium szerűben, vagyis a Parlamentben, még kiskoromban, valamikor alsóban.

És nem sok minden ragadt meg bennem az ott elhangzottakból meg látottaktól, csak a korona és a hozzá tartozó dolgok, - hogy miért azt majd egy következő írásomból megtudjátok, - és a gyufából készült mini Parlament.

Történt ugyanis, hogy elcsentem a nővérem fantasztikus kutyusos tolltartó szerű neszesszerét. Valami versenyen kapta ajándékba és nagy becsben tartotta. Olyan volt, mint egy tacskókutya. A fejében volt a pénztárca része, a teste meg tolltartó volt, és a farkincájával lehetett behúzni meg a száján. Gondoltam ebbe bele fér pénz, telefon papírzsepi, gyógyszer a hányás ellen, és majd szépen fogom és villogok vele. Hát addig villogtam, míg jól leejtettem a karzatról. A biztonsági őr meg közölte, hogy nem lehet bemenni a miniszteri székek közé, én meg mondtam, engem lenyel a nővérem méghozzá keresztben, ha nem viszem haza a féltett tolltartóját. Inkább idefekszem a kőre és lőjenek csak le nyugodtan, az nem olyan félelmetes, mint az én nővérem. Kisebb vita után beengedtek, sűrű testőri felügyelet mellett keresgéltük a kutyusomat és egy fehér kesztyűs őr végül rátalált.

Akkor meg rám jött a pisilés a nagy izgalmakra és kerestem egy mosdót, de közben a csoport haladt, és a népszámlálásnál kiderült, elvesztem! Ugye, a hajam miatt hamar rájöttek, ki hiányzik, a kutyás lány.

Keresni kezdtek, közben én is bóklásztam egy kicsit, bementem valami cifra terembe, de gyanítottam, hogy ennek se örülnének, így álldogáltam kicsit a folyosón a sok faburkolat meg ajtó között eléggé elanyátlanodva. Jött egy takarítós pasi egy porszívóval nagy dudorászva, én meg majdnem a frászt hoztam rá, helyből megugrotta magasugrásból a kvalifikációs szintet az Olimpiára.

Mikor megtaláltak a biztonságiak főnöke nagyon kedvesen érdeklődött, hogy honnan is érkeztem, és szándékomban áll-e a közeljövőben újra tiszteletemet tenni, mert akkor ő nem lenne itt. Nem szeretett engem, pedig olyan kedvesen mosolyogtam rá…! Akkoriban még sokkal talpraesettebb voltam, mint mostanság…..

Ilyen élmények után picit elfogódottan indultam útnak, de aztán kiderült, hogy nem lesz se Minisztérium, se Parlament.

Azért az biztos, hogy ha nem jön velem, én sose fizettem volna ki ennyi pénzt, de most már mindegy, világutazó leszek! J Reszkess Világ, jövök!

Szerintem az egyik legjobb karácsonyi reklám és zene. Imádom! Sajnos az énekesnőnek nem hozott szerencsét vagy inkább örök „Csodálatos álom”-ba vitte, mert miután felénekelték a dalt lezuhant a repülőjük és mind szörnyethaltak. De azért a coca-cola megtartotta a dalt tisztelgése jeléül, mint egy főhajtást, és szerintem csuda jó!

Jó éjszakát mindenkinek és boldog meg izgatott ünnep várást!

Puszi, Luna