22. rész - Az éremnek is két oldala.....

Sziasztok!
Kicsit későn, de megjöttem!
És ahhoz képest, hogy mennyire fáradt vagyok azt hiszem elég sokat is írtam!
Jó olvasást mindenkinek!
üdv, nora

„Egy könnycsepp gördül le arcomon

Mond miért tetted ezt velem?

Egy lány sír a szobában…

Hát ez lenne a szerelem?”

Kimi….

Alig várom, hogy haza érjek végre, és átöleljem. Annyira felbasztam az agyam, szükségem van a melegségére és a nyugalomra, ami elönt mellette.

Kicsit meglep, hogy dudálok, de nem fut ki elém. Nem baj, lehet, hogy főz vagy zuhanyozik, húzódik mosolyra a szám. Jó lenne beállni mögé, és végre átölelni a meztelen karcsú testét, felnyomni a csempére, és eszeveszetten megdugni…..

-         Eeeh, - nyögök hangosan. Látszik hogy rég voltam nővel.

Besietek a lakásba, a konyhába van valami sütit készít. Nem jön elém, csak felém fordul, igyekszik semleges arcot vágni, hogy ne látszódjon rajta semmilyen érzelem, de olyan a szeme, mintha napok óta sírna.

Hozzá lépek, meg akarom csókolni, de elhúzza a fejét.

-         Én nem vagyok olyan lány…. – mondja akadozva.

-         Milyen?

-         Hát… olyan eszkortos….

-         Ez egy percig se volt kétséges számomra. – mosolyodom el.

Nem akarom észre venni, hogy valami baj van. Nem akarok itt is veszekedni. Annyira vágyom a csendre, a megnyugvásra és egy ölelő női karra, meg egy engedelmes női ölre…..

Megszólal a telefonja. Csak oda pillant nem nyúl érte. Seb van a kijelzőn.

-         Miért nem veszed fel? – kérdem élesen.

Vállat von és a mobilér nyúl.

-         Jól vagyok….nem, nincs semmi bajom, csak nem akartalak olyan korán felébreszteni.

-         Azért nem vettem fel, mert nem voltam a házba. Sétáltam Ajaxal egész délelőtt,….. gondolkoznom kellett.

-         Ne…ne gyere át. Nem vagyok egyedül…..megjött Kimi…. – a nevem már szinte suttogva ejti ki, és köszönés nélkül nyomja ki a telefont. Azt is észrevettem, úgy mondta a házba, és nem azt, hogy itthon…..

Zavartan állok előtte és követem a bujkáló tekintetét, ami az asztalra dobott újságon állapodik meg. A címlapon vagyok…..eszeveszetten smárolok Jennivel!

Lassan és hangosan fújom ki a tüdőmből a levegőt. Iszonyatosan dühös vagyok, és nem akarom rajta levezetni a haragom. Igyekszem visszafogni magam, nem sikerül túl jól….

-         Ezért? Ezért haragszol? – nézek rá reményvesztetten. Most jön majd a hiszti meg az ordítozás…..

-         Én nem haragszom…..csak tudom hol a helyem.

-         Mi van?

-         Ami történt….szép volt….egy igazi álom. Azok ott, akik úgy nyaltak, faltak meg bújtak hozzád, biztosan nem ütköznek meg azon, ha repülőre kell üljenek, és imádják ha egy kabrióba száguldva lobog a hajuk, és a jachtodról fejest ugrálnak a delfinek közé. Ők valók hozzád nem én, aki csak bámultam és elsírtam magam a tenger láttán. Tudom én, és te is tudod ezt. Nem kell engem vigasztalni, akkor is tisztába voltam ezzel, és elfogadtam. Akartam azt, ami történt köztünk, és soha életembe nem fogom elfelejteni. A legszebb dolog voltál az életembe….maradjon is ez így. Ne szennyezzük be hazugságokkal meg veszekedésekkel. Én mindig féltékeny lennék rád, és ez megmérgezné a lelkem és a kapcsolatunkat is. – néz tiszta tekintettel a szemembe.

Még mindig nem értem. Oké, ott az a hülye fénykép, de ez még nem ok arra, hogy így viselkedjen, legalább hallgatna meg…..

-          Megbántad?

-         Mit? – néz oldalra zavartan.

-         A csókot….

-         Nem bántam meg….semmit se bánok. De az álom véget ért és ez itt a valóság. Nem…..soha életembe nem fogom elfelejteni. – mosolyog szégyellősen. – Csak hát más az álom, meg más a valóság. Néz rám, itt állok egy konyharuhával a kezembe. Te meg a milliós autód kulcsával. Szerinted passzolunk? Ugye nem! És te ezt sokkal jobban tudod nálam.

-         Sebnek is ilyen kulcsa van…. vele miért nem gond? – kérdem élesen.

-         Seb nem csókolt meg…. És nem is akarnám, hogy megtegye.

-         És ha én akarnálak? – suttogom.

-         Itt akarnám - teszi a tenyerét a szívére, - de itt már nem! – mutat a homlokára.

Hosszú másodpercekig bámulom meredten. Még levegőt se veszek. Ha megszólalok, üvölteni fogok itt is, és azt nem akarom. Megrándul a szája, össze-vissza pislog, és hatalmasat nyel, de állja a tekintetem. Hatalmasat sóhajt és megnyalja a száját.

Összeszorítom a szám és a szemem, ahogy dühösen rámeredek, magamhoz intem a kutyát, aztán szó nélkül kifordulok az ajtón. Hallom hogy felzokog mögöttem, de nem fordulok vissza.

Kriszti….

-         Jaj atyám….. – sírok a telefonba.

-         Mária, istennek szent anyja mi történt Kriszti? – riadozik szegény.

-         Jaj atyám, haza akarok menni….kérem, jöjjön el értem….kérem, vigyen engem el innen…..kérem, segítsen!

-         Kriszti kislányom, mond már, mi van! Bántottak….valaki bántott?

-         Ne…nem bántott senki. – csuklik el a hangom. – Csak el akarok innen menni. Kérem atya, vigyen magával. Jó leszek, észre se veszi, hogy ott vagyok, és mindent megcsinálok, amit csak mondanak….és elmegyek dolgozni is, és azt teszem, amit mond, csak vigyen el innen, könyörgöm…- vékonyodik el a hangom.

-         De jól vagy? Kriszti? Mondj már valamit a szentlélekre, halálra rémisztesz!

-         Jól vagyok Endre atya…. – nyögöm gúnyosan. – Jól vagyok…..

-         És hol vagy?

-         Itt vagyok az Üvegbörtönbe…..a Pillangó házba.

-         Kiminél?

-         Igen…..

-         Bántott téged az a férfi? Mond meg nekem lányom, tett veled valamit?

-         Nem….csak már nem akarok itt lenni. El kell innen mennem….belehalok, ha itt kell maradnom, atyám! – úgy szól a hangom akár egy segélykiáltás.

Ő is meghallja, mert nem faggat tovább.

-         Figyelj rám, azonnal indulok, oda megyek motorral. Fritz ruhákat vitt….nincs itt a kocsi, de elmegyek érted. Gyere ki az utca elejébe, oda, ahol az a kávézó van. Ott felveszlek. Rendben?

-         Ih…igen atyám. – hüppögök.

-         Már indulok is Kriszti. – teszi le a telefont.

Lefutok a szobámba. A vonat egy óra alatt ér Pfäffikonba. Az atya, ha siet, kicsit előbb. Nekem is sietnem kell….

Kétségbeesetten nézek körül. Előbb az állatok! Fogom senor Pezot és beteszem az utazó befőttes üvegébe. Szórok rá almocskát is, most kicsit izgatottan ugrál, de ha megnyugszik, úgy is elalszik. Nem hagyom itt, ha elvisz az atya, és senor Sangriát se.

A cica nincs meg, biztosan kint csatangol valahol. Előveszem a szállítóját, ha megtalálom, belezárom. Aztán előkapom a bőröndöm és beleszórom, először is a fehérneműm, azt semmi kép se hagynám itt, aztán a papírjaimat és az a kevéske emléket, ami megmaradt nekem a régi életemből. És elrakom Bruno von Wartburg iratait is. Nem merem itt hagyni. Néhány pólót szórok még be a fogkefém meg a fésűm egyéb pipere dolgaim. Össze visszakapkodok, nem tudom, mit vigyek el, mit hagyjak itt. Nem akarok többet visszajönni.

Felrohanok és kiteszem a kulcsaimat az ebédlő asztalra. Nem viszem magammal…de a bőröndöt se tudom! Akkor meg minek pakoltam bele? Átvigyem Sebhez? Nem! Ő se kell, nem kell senki! Kiszedem belőle az irataimat meg Wartburgét is, és a táskámba teszem senor Pezo mellé. Fülön fogom az előkerült senor Sangriát, és őt is bezárom. Nem tetszik neki, dühösen nyávog rám. Nem baj, nem tudja, hogy jót akarok, nem akarom őt magára hagyni.

A derekamra kötök egy hosszú kötött kardigánt, keresztbe a vállamra teszem a táskám, az izgatottan ugráló senor Pezoval, és felkapom a cicakompot.

Száraz szemmel megyek ki a házból, beütöm a kódot, és úgy gyalogolok végig utoljára az udvaron, hogy nem nézek vissza.

Elsétálok a medence mellett, ahol együtt úsztunk, és először kerültünk közel egymáshoz, a plexi kerítés mellett, amit nem mosok le többet. Kimegyek a kapun, és utoljára beütöm a kódját, hogy bezáródjon mögöttem.

Hát ennyi volt….

Nem fordulok vissza….nem akarok sírni…..

Sietősen indulok az utca vége felé és reménykedem, hogy nem futunk össze.

Az atya 40 perc alatt ide ért. Alaposan belehúzott, remélem, nem kap gyorshajtásos büntetést. Alig értem ki az utca végére már fékezett is mellettem. Picit meglepődött a cica láttán, de nem szólt csak a kezembe adta a sisakot és intett hogy üljek mögé.

Legnagyobb meglepetésemre nem haza vitt hanem Zürichbe, egészen pontosan abba a templomba ahol először találkoztunk. Miután köszöntöttük a régen látott ottani tiszteletest bementünk egy pici szobába. Leültetett és ő is helyet foglalt velem szembe, aztán megfogta a kezemet és a szemembe nézett.

-         Most pedig mondjál el mindent, töviről hegyire. Mindent lányom…..az egész történetet hallani akarom.

-         Elment atyám.

-         És miért?

-          Mert meg akart csókolni.

-         És?

-         Nem hagytam.

-         Erőszakoskodott veled?

-         Dehogy…..csak megcsókolt egyszer….meg még egy párszor ott a tengeren.

-         És te akartad?

-         Igen…

-         Most meg nem?

-         Igen….

-         És most miért nem?

Tudja atyám….ott az álmok szigetén bármi megtörténhetett. De itt ez már a valóság. És én a valóságban csak egy takarítónő vagyok ő meg egy híres milliárdos. Felesleges lenne áltatni magam.

-         És ő mit mondott?

-         Semmit….csak nézett rám azokkal a gyönyörű szemeivel aztán elment szó nélkül….. – pityeredek el.

-         Hm, lányom….na ne itasd már az egereket hm,….néha történnek ilyen dolgok….azt hiszem….. kell esetleg valamiért aggódnunk? – néz zavartan. – szóljak Lottenak?

-         Nem….nem tettem semmi olyant… - suttogom könnyek közt.

-         Jó! – sóhajt megkönnyebbülten. – Akkor most vegyél egy mély lélegzetet és mond el az egészet az elejétől fogva, mert semmit se értek! Tegnap még boldog voltál…..most meg nem akarsz többet visszamenni. Tegnap még örültél, hogy megcsókolt, ma meg nem engedted neki. Légy szíves próbálj értelmesen elmondani. Vagy ha úgy tetszik meggyónni nekem mindent, mert addig innen nem megyünk el, míg meg nem fejtjük mi lelt téged, még akkor se, ha Fitznek kell megcsinálnia a holnap esti litániát.

Seb….

Nahát….örülök, hogy látlak! – kocogok a képernyők új reality sztárja elé.

-         Eeeh! –nyögi faarccal, és kezet nyújt és lerogy a kanapéra. Fura, hogy pont oda, ahol tegnap Kriszti sírt….

Úgy látom nincs jó kedve. Meglepve nézek a kutyára.

-         Mért hoztad magaddal Ajaxot?

-         Az enyém nem? – csattan.

-         Húha….ma is be kell rúgnom?

-         Má’mé, tegnap kellett?

-         Kellett! – egyezek bele.

-         És elmondod mi a faszom van itthon?

-         Krisztire gondolsz? – teszem fel a felesleges kérdést.

-         Azt hittem, majd más lesz, mint a többi…..de ez se más. Pont olyan értetlen hisztis picsa… - csóválja elkeseredetten a fejét.

-         Talán azért, - szólok óvatosan, - mert egyenes adásba élvezte végig a forró csókotokat Jennivel meg a combtőre és mellekre adott aláírásodat, ami persze tudjuk mindketten, mekkora PR értékkel bír, de Krisztit eléggé mellbe vágta, hogy maradjak a helyes szófordulatnál.

-         Mi van? – mered rám.

-         Azt próbálom ecsetelni, hogy érintette, miközben épp arról beszéltem, milyen jó, hogy megtaláltad magadnak, egyszer csak megjelentél a tv-be mint a képernyők új reality sztárja, és a szád tele volt Jennivel. Állom pár meg nem igaz a válás, és elhidegülés…

-         Mi a fasz van? – horkan akár egy sebzett vadkan.

-         ….és a kiugrott Forma 1-es pilóta kellemes női társaságban fejezte be az estét, néhány lelkes rajongó személyében. – fejezem be. – Itt ült és csak bámulta hogy kézimunkázol a lelkesen sikongató rajongó táborocskádon, közben meg potyogtak a könnyei. Aztán megpróbált mosolyogva elmenni, végül vagy egy órát zokogott a mellemen, teljesen szétáztatta az új pólómat, és őszintén szólva tesó, nem tudtam, hogy vigasztaljam. Azt, amiket láttunk, nehéz volt megmagyarázni.

Sokáig ül néma csendben. Én se szólok, megtanultam már, hogy ilyenkor ne zavarjam. Szüksége van a csendre maga körül, ha gondolkodik. Így hát kimegyek néhány sörért.

-         És végül haza ment? – szólal meg hirtelen.

-         Nem…..berúgtunk…..vagyis inkább csak leitattam. Ne mondj semmit, - emelem fel védekezve a kezem, mert úgy kapja rám a fejét és horkan fel, mint a ló, ha orron vágják, - tőled tanultam! Azért én is ittam egy kicsit, hogy lássa, de belediktáltam egy csomó jóféle whiskyt, pedig Neweytől kaptam.

-         Legalább egy órát zokogott a vállamon. Szegényke egyre csak hajtogatta, jól vagyok, semmi baj. Mondom neki, látom milyen remekül vagy, ennyi könny egy temetésre is sok lenne. Ő meg, tényleg jól vagyok, csak nem tudom abbahagyni….olyan jól esik végre kisírni magamat, majd úgy is a piára fogom meg rád, és csak bömbölt tovább.  Egy idő után már nem sírt, inkább tett néhány igen pikírt megjegyzést, amibe belevonta saját magát, téged, sőt még engem is, meg az egész világegyetemet. Jót nevettem volna, ha nem fájdalomból fakad a jókedve, és nem fogcsikorgatva ironizált volna. Végül kidőlt, akkor felvittem a vendégszobába és betakartam. Nyitva hagytam az ajtókat, hogy halljam, ha esetleg rosszul van, vagy szüksége van valamire, mégis olyan halkan elosont hajnalban, hogy nem ébredtem fel.

Egy levélkét hagyott az ágyamon, azt írta, köszöni, hogy törődtem vele, most gondolkodnia kell, talán elmegy egyet sétálni Ajaxal……ja, és, hogy betakargatott! – vigyorodom el Kimi arcán.

-         Én is mindjárt… - dünnyögi tenyerét a szája előtt húzogatva.

-         Nézd, ha nem akarsz, ne beszéljünk róla…..de neked tényleg most jött meg az étvágyad Jennire?

Csak felnyög és arcát, a két kezébe temeti.

-         Együtt élsz évekig egy nővel. A feleséged….azt hiszed, ismered, vagy legalább is reménykedsz ebbe…..aztán elhidegültök, elköltözik, és te csak bámulsz leesett állal micsoda rohadt egy dög, és micsoda tökéletes csapdát állít neked, hogy kicsináljon. Rendesen betartott Jenni, úgy átbaszott, mint lószart a palánkon, hogy maradjunk a megfelelő hasonlatoknál.

-         De mi történt? – ülök le mellé, és egy sört adok a kezébe.

-         El se hiszed…..nem számoltam Jennivel, ez a nő maga az ördög……Nem értem őt….nem értem, hogy mit akar…..És az a legriasztóbb, hogy szerintem ő maga se tudja. Csak vergődik, dühöng és acsarkodik a válás miatt. Nem tudom, talán azt képzelte majd évekig könyörgöm neki…..vagy, hogy egyszerűen visszajön, ha úgy tartja kedve, ahogy tette már párszor. Te Seb teljesen kifordult önmagából…..megfenyegetett, és azt hiszem komolyan kéne vennem.

-         Téged? – meredek rá.

-         Nem…..Krisztit.

-         Mi?

-         Tud Krisztiről….és rettentő dühös.

-         Mi az, hogy tud róla?

-         Olyanokat mondott Seb, hogy inkább meg se ismétlem, bár miután elég rég volt már szex nem bánnám, egyetlen szavát se, ha hirtelen beteljesülne. – sóhajt. Acsarkodott és játszott velem. Mi jött le a tv-n? – néz rám a söre mögül.

-         Egészen röviden összefoglalva egy kisebb gruppen party melybe főszereplő voltál Jennivel, kedves aláfestő szöveggel, miszerint lám minden oké, együtt múlatjátok az éjszakát. És ahogy elnéztem, ha éppen nem Krisztit próbáltam vigasztalni, nem volt túlságosan ellenedre a dolog.

-         Találkoztunk, és azt kérte legyek a segítségére valami jótékony szarságba.  Jelenjek meg, mint díszvendég, egy sérült embereknek rendezett terem motocross versenyen, emelve ezzel a rendezvény ázsióját. Csak pár percet kér az oldalán, aztán megbeszéljük a válást. Mondom, rendben csak essünk már túl az egészen minél előbb!

Erre bevitt egy terembe, ahol valami vad motoros buli tombolt, volt kamera meg riporter, és egyszer csak nekem esett, és lesmárolt.

Úgy rám mászott, hogy hirtelen le se tudtam vakarni magamról, ráadásul hiába tuszkoltam lefele nem vette ki magát a számból. Mégse üthettem meg élő adásba! Vagy szerinted azt kellett volna?

-         Nem….a’sszem nem! – egyezek bele.

-         Eeeeh, - túr a hajába – a kibaszott életbe. – Hihetetlen hogy behúzott a csőbe az a büdös ribanc. Aztán elment nyilatkozni és rám uszított egy rakat kiéhezett vérszívó kurvát. Komolyan mondom harcolnom kellett velük a testemért.

-         És te ettől megrettentél?

-         Tudod Seb ez nem olyan szokásos rajongói lerohanás volt…..Volt, hogy a Forma 1- be is megrohantak minket, és volt néha éles a helyzet, de ezek gátlástalanok voltak. A farkam fogdosták. – meredek rá.

-         Na ne már….és ez téged megrettentett?

-         Az én farkam csak az foghatja, akinek a kezébe adom….és ott nem volt olyan egy se. Hát nem érted? Összevissza fogdostak, és úgy visongtag meg dörgölőztek hozzám, mintha partnerek lennénk a mókába. Profik voltak, ezt el kell ismernem. A végén már nagyon durván lökdösődtem, de közben meg attól féltem majd megint jön egy fotó, hogy Raikkönen fellökte a rajongóit. A bunkó finn nőket ver.

Kicsinált, a büdös kurva. Lejárató hadjáratot indított ellennem, egyszerűen megveszett. Ezer nőm volt és mind leszarta, ezt az egyet meg úgy gyűlöli, olyan háborút indított ellene, mint a hittérítők, a boszorkányok ellen.

Hiába próbáltam jobb belátásra bírni….ígértem már neki mindent, csak legyen vége. Egyre csak fröcsögött, komolyan mondom féltem ezt a lányt. Nagyon furcsa volt Jenni, mint akinek az agyára ment Kriszti. Alig vártam, hogy haza érjek, hogy végre átöleljem és megnyugodjak mellette, erre mit kapok? Le se szarik….

-         Talán, mert egyedes adásba néztük végig a tévébe az elmúlt két napod összefoglalóját, és a felvételen, hogy úgy mondjam, ugyan csak tele volt a szád Jennivel, és a kezeid is folyton foglaltak voltak….

-         Mi lenne, ha nem ismételgetnéd ezt állandóan? – förmed rám.

-         Mert mást nemigen tudok mondani..... Hülyén jön le, hogy azok után, amit láttunk, még te hibáztatod őt.

-         Eeeh, …én nem hibáztatom….csak annyira, másra számítottam. – sóhajt. – Nagyon kedvelem ezt a lányt. Talán…ha jobban belegondolok ezek után, egy cseppet se olyan, mint a többi. Nem vert pofán, nem is ordítozott, mint Jenni, csak közölte, hogy felébredt, itt az ideje nekem is…. – áll fel elgondolkozva.

-         Most meg hova mész?

-         Ha álom kell neki, akkor tovább álmodom vele. – fordul ki a házból és hagy kettesbe Ajaxal.

Csak vakargatom a fejem. Ha ezt teszi a szerelem egy ilyen higgadt megfontolt férfival….milyen lehetek én?

Kimi…..

Nem rohanok haza, lassan sétálok, hogy legyen időm átgondolni, mit is fogok mondani. Hirtelen fogalmam sincs, hogy győzhetném meg arról, hogy amit látott az nem igaz, ne higgyen a szemének, néha a valóságnak is több arca van!

Komótosan lebattyogok az alagsorba, jól nevelten kopácsolok is, és ….semmi.

Akár rosszul is lehet, nyitok be és a látványtól, én leszek rosszul.

A szoba szinte feldúlva. Szétdobált ruhák az ágyon, egy bőrönd a szoba közepén, viszont hiányzik senor Pezo, és nem találkoztam senor Sangriával se.

Mi az isten….sietek fel a nevét kiabálva.

Az asztalon ott a kulcsa meg a házhoz tartozó kártyák.

Elment! Ez nem akar visszajönni!

Nem is gondolkodom, dühösen rohanok ki a garázsba. Hát nem! Nem fogom hagyni….ennek így nem lehet vége! Fehér lovam nincs, csak fehér autóm…..

Mérges gázfröccsel indítok.

Az úton aztán egymást kergetik a gondolatok a fejembe, közbe a táblákat is figyelem el ne tévedjek.

A hülye motorversenyen jár az agyam. Hogy a picsába keveredett abba Jenni? Szinte cuppogott az állott erotikától az egész. Félmeztelen gridgirls-ek, bőrszerkós hostessek, az egésznek valami fullasztó szexuális izzása volt.

Kimentem arra az átkozott versenyre és Jenni azonnal rám mászott és erőszakkal szájon csókolt, „duhaj jókedvében”, a régi idők emlékére. És persze a kamera meg éppen ott volt, és ha már ott volt, és be volt kapcsolva, gyorsan felvette az egészet.

-         Ugyan már csak nem kezdesz ezért nyavalyogni? Mintha nem csókoltalak volna számtalanszor. – vigyorgott elégedetten.

-         De mostanság már más szájába jársz….és nyilván más is van a szádba a cigiden kívül, nekem meg ahhoz nincs gusztusom. És igényem se…..már nem szorulok a néha napján nekem is juttatott szexuális szolgáltatásodra.

-         Hát persze hogy nem, mert ott a kis cseléd, most azt baszogatod. Gondolom, mindent megtesz neked, ami csak eszedbe jut a perverz beteg agyaddal. Még kezdőcske és tapasztalatlan. Belead apait, anyait, majd ha idősebb és tapasztaltabb lesz már kevésbé lesz ilyen lelkes. Szerencsés vagy, hogy te törheted be.

-         Ő nem egy ló Jenni…és én nem törtem be.  Honnan szedsz ilyen baromságot?.....Egyáltalán…. honnan vetted, hogy ő van nekem?

-         Tudom és kész! Tudok a csöpögős tengerparti csókcsatákról….mindenről!

-         Annyira igyekeztem elrejteni őt a nyilvánosság elől, hogy ne bántsák. Honnan tudtad…..ki árult el?

-         Jó lenne most azt mondani, valaki a feltételezett barátaid közül kedvesem, de nem így van. A válaszom rettentőn prózai, nem vagyok olyan hülye, mint képzeled, csak mert szépségkirálynő voltam. Figyelek, és a fejemet gondolkodásra is használom. Láttalak a portugál rallyn. És elcsíptem egy pillanatot, ahogy anyád állt a fotósok közt és kit látok mellette? A két ördög Raikkönen gyereket meg a házvezetőnőt? Vajon hogy került oda? És vajon miért viselkedett olyan felszabadultan a gyerekekkel? Vagyis miért nem tágított a két ördögfióka egy percre se mellőle? Mert szép fényesre súrolja a WC-t? Ugye nem? Hát innen már nem volt nehéz kikövetkeztetnem miért akarsz te hirtelen annyira válni. Ezért felfogadtam egy detektívet, méghozzá nőt, és elsírtam magam, a kisemmizett megalázott feleség, akinek esélye sincs a fiatalka butácska kis vadvirággal szembe. Remek alakítás volt, büszke lehetsz rám drágám, a nő szinte személyes sértésnek vette, és helyettem is gyűlölte a kopár mezők vadvirágát.

-         Őrült vagy! – meredtem rá. – Képes voltál magánnyomozót küldeni a nyakunkra? Annak a lánynak semmi köze nincs a mi megromlott házasságunkhoz. Annyi másnak lehetne köze, de pont neki, hidd el semmi. Én csak újra akarom kezdeni….tiszta lappal. Azt hittem neked is jobb lesz így.

-         Nem foglak elengedni, tudom, hogy el akarod venni a kis takarító ringyód. Mi van már csak úgy áll fel, ha beöltözik bóbitába és hajlong előtted. – acsarkodik.

-         Hm, ezt még nem próbáltuk, – mélázok el az állam dörgölve – de most, hogy említed…..

-         Gondolom, bekapja neked, amikor csak akarod. Még nem szedte meg magát…

-         Most már elég legyen! Őt hagyd ki ebből… - sokallok be.

-         Te vontad bele! – villog a szeme.

Akkor kezdtem először komolyan venni, mert egy pillanatra gyilkos indulat villan fel a tekintetébe, de sajnos nem törődtem vele eléggé.

-         Ki akarsz semmizni, pedig nekem is jár a vagyonodból az eltöltött évek után.

-         És mégis még mit szeretnél? Megkaptad a Bläk-ot, részesedést a vállalatból egy szép kerek összeget. Mit akarsz még?

-         A monacói házat.

-         Rendben!

-         Mi? Ennyi?

-         Legyen a tied, csak tűnj már el az életemből.

-         Te szemét! Összeszedtél valami ostoba apácát, és most kedvedre baszogatod, engem meg el akarsz dobni, mint egy elhasznált rongyot?

-         Javíts ki, a tévednék…..nem te basztál félre és léptél le?

-         Undorító vagy!

-         Akkor meg mi a faszt akarsz tőlem? – tör ki belőlem és tárom szét a kezem.

-         Nem fogom hagyni, hogy rajtam röhögjetek a kis kóróval. Jár nekem a tisztelet! Majd meglátod! Nem ismersz még engem!

-         Én nem röhögök rajtad, nem is gondolok rád….ő meg nem is ismer. Azt se tudja ki vagy, és nem is érdekled.

-         Szerinted ez az igazság? – mered a szemembe.

-         Tudtam, hogy meglepődsz majd, ha egyszer találkozol vele. – mosolygok gonoszul a jól sikerült szóviccen.

-         Te szemét!

-         Ne személyeskedj drága. Lépjünk már túl ezen.

Kriszti….

-         Kiment valami motor versenyre. A nők lerohamozták, és neki egyáltalán nem volt ellenére. Nem elég, hogy a feleségével csókolózott még egy csomó nőt összefogdosott és ráírta a nevét a bőrükre….olyan illetlen helyeken. – sütöm le a szemem.

Mielőtt kérdezhetne a helyeket illetően, szerencsére megszólal a telefonja.

Meglepetten hallgatja az izgatott női hangot, mintha Lotte lenne. Aztán mosolyogva megrázza a fejét és elköszön.

A te Kimid éppen ott van a templomunkba, és azt dörgi, hogy adjunk ki neki, mert beszélni akar veled, és addig onnan el nem megy, amíg nem tisztáztatok mindent. Azt mondja, ha nem mész vissza hozzá szépszerével, akár még fel is jelent, mert megszegted a szerződésben foglaltakat a munkáddal kapcsolatban, és még azt is képes lesz mondani, hogy eltűntek dolgok a lakásból.

-         Micsoda? – tátom el a szám a döbbenettől. – De hát hogy lehet ilyen aljas?

-         Nem aljas lányom…..valami egészen más. Most pedig felülünk a motorra, visszaviszlek és beszélsz vele.

-         De atya….ne tegye ezt velem. Ő nem is ember, csak néz rám meredten akár egy hal, pislogás nélkül…..

-         Már pedig így lesz! – néz rám nagyon határozottan. – Pislogsz te helyette is. – teszi csípőre a kezét és kínjában, olyan mozdulatot tesz, mintha táncra akarna perdülni. Szerencsére nem teszi.

-         Aztán, ha még mindig el akarsz jönni, akkor szólok Fritznek, hogy jöjjön a kocsival és fuvarozzon haza. Rendben lesz így?

Nem is vár választ, máris szedelődzködni kezd. A kezembe nyomja a sisakot, felkapja a cicakompot, és toporogva sürgeti az indulást, ami nekem nagyon nem akaródzik.

-         Ne aggódj már Kriszti, - simogat végig a karomon, - az a fiú nagyon kétségbe volt esve. Azt mondta Lotte, hogy látszott rajta milyen nagyon hiányzol neki.

-         Na persze…azért csókolgatta a feleségét….

-         Ne ítélj, hogy ne ítéltessél…. – emeli rám dörögve a mutató ujját. – Most pedig indulás! – rúgja be a motort.

-         Kapaszkodj lányom!

 Riadtan megyek be a házba, de sehol se látom. Gyorsan lefutok a szobámba. Rendesen szétdobáltam a cuccaimat zavarodottságomba. – nézek körül. Kiengedem az egyre csak méltatlankodó kandúrt, és a zavarodott senor Pezot, aki meghitt lakába érve vad vágtába kezd a futókájába.

-         Emlékszel még Bruno von Wartburg? – szólal meg mögöttem egy csendes rekedtes hang, amitől minden egyes szőrszálam ágaskodni kezd, és az agyamba dübörgő hangon zakatol a vér.

-         Ha akarnám se tudnám elfelejteni. – sütöm le a szemem.

-         Nem sértegetni akarlak…..csak azt akarom mondani, ha akkor nem ütsz olyan nagyot, és nem ájul el,hanem kihívja a rendőrséget, és azt mondja, te begorombultál, bántottad és kifosztottak, szerinted mi lett volna? A te szavad lett volna egy elismert befolyásos üzletemberével szembe. Ki hitt volna neked?

Egy darabig hallgat, keresi a szavakat, nekem meg nincs mit mondanom.

-      Csak azt akarom ezzel érzékeltetni, hogy néha a dolgok nem úgy történnek, ahogy látszanak. Néha… összefognak ellened, a külső körülmények, főleg ha van egy némber, aki besegít a körülményeknek. Tudom, ez nem vigasz neked, de én még akkor se fogdosnék kamerák előtt nőket, ha senki nem lenne az életembe, aki fontos nekem.

Soha nem éltem a kameráknak, soha nem adnék ennyi rágcsálni valót magamról a sajtónak. Az megtörtént, hogy olyant vettek fel, amit talán nem kellett volna, de akkor még fiatal voltam, és nem törődtem sok mindennel. De már nem vagyok kölyök, és azt is tudom, mit akarok. Talán kielégít, de engem már nem tesz boldoggá, néhány sikongatva az ölembe vetődő rajongó. Nekem ennél több kell, és azzal, akit én választok, nem, aki a nyakamba veti magát.

Volt idő, amikor fontos volt nekem, de már nem szeretem a feleségem. Kibaszott velem, rájátszott a jelenetre, ő nagyon is tudta, hogy van ott kamera. Bizonyítani nem tudom, és nem is akarom….ha elhiszed jó, ha nem ….akkor se tudok tenni semmit. Akkor Jenni nyert. – tárja szét a kezét. - Az biztos, hogy nem fogom iderángatni, hogy bizonygattassam vele előtted az ártatlanságomat. Ekkora örömet nem szerzek neki még akkor, se ha elveszítelek. Ennyi!.....Nem tudok többet mondani, mert nincs mit. …..A többi lány, a rajongók se úgy volt. Az egy profin megvágott manipulált felvétel….nem tudom mennyibe volt Jenninek, de ügyesen összehozta.

Hallgatunk, és a csend kezd kínossá válni. Irtózatos erőfeszítésembe kerül, hogy ne rohanjak oda hozzá, és ne vessem magam zokogva a nyakába. Hogy kérjem, öleljen át, szorítson magához úgy, mint régen, és szeressen….szeressen engem!

-      Hiszel nekem? Mondj már valamit… - rezzenek fel a rekedt érzéki hangjára közvetlen a hátam mögött.

Nem válaszolok, hatalmasat sóhajtok és picit hátradőlök. Fejem a vállának támasztom.

Két erős kar fonódik a derekam köré, lassan engedi ki a levegőt olyan hosszan, hogy el se hiszem, hogy valaki ennyi oxigént képes a tüdejébe tartani.

Aztán megragadja a két vállam, megfordít, és magához szorít.

Két kézzel kapaszkodom a nyakába, mintha meg kellene mentsen, úgy lógok rajta, ő meg ölel és simogatja a hátam. Belepuszil a hajamba, és a fülembe súgja, cica….kicsim!

-      Talán zavarunk? – hasít bele ebbe a tökéletes pillanatba Seb idétlen kölyökhangja. – Ha ilyent játszotok, zárjátok be az ajtót belülről.

-      Mire minddel végzek, beesteledik……és hát nem is hívott téged senki…. – jegyzi meg Kimi mosolyogva.

-      Nem! – bólogat a rakoncátlan göndör tincses. – És ezt meg is jegyzem, hogy az érdekes részekből kihagytok, csak a panasszal találtok meg.  Visszahoztam a kutyádat, mert miközben elrohantál, mint Speedy Gonzales, őt ott felejtetted. Nekem meg lenne egy órás dolgom, ahova nem vihetem magammal.

-      Te elvesztetted Ajaxot? – meredek a még mindig ölelgető pasira.

-      Ez így nem egészen pontos – billenti oldalra a fejét, - úgy mondanám, jó helyen hagytam, mert tudom, hogy az én barátom megbízható, ha kutyákról van szó. Vettel rendes srác a másodosztályú vicceivel…..

-      Te szemét..

-      Na, oda a béke! – forgatom a szemeimet. – Ki kér kávét? Vagy nagyon sietsz?

-      Annyira nem…. –heherész és az asztalhoz lép.

-      Hát ez meg?

-      Én rajzoltam…..ő Ajax.

-      Mutasd! – kapja ki a figyelmes házi gazda a kezéből. És ez? – veszi el tőlem a rejtegetni próbált alkotást.

-      Ez meg….csak úgy….

-      Hisz ez te vagy! – csodálkozik rám Seb.

-      Ez komoly? Te rajzoltad? – simogat a mosolygós szemeivel Kimi.

-      Mért nem hasonlít?

-      De….inkább baromi jó. Te nem csak verekedni tudsz?

Hagyjon már….. – magázom le zavaromba.

-      Most magázódni kezdünk újra, vagy átlendülünk ezen? – ölel magához nevetve.

-      Én mit ölelgessek?

-      A kutyát…..ha már visszahoztad! Menjünk fel…..

-      Tényleg….ki hozott haza? – pillant rám Seb.

-      Mért kérded?

-      Láttam, hogy egy motorról szálltál le….

Kimi….

-         Te most féltékeny vagy? - mered rám miután kettesbe maradunk.

-         Nem vagyok féltékeny, csak tudni akarom ki hozott haza. –húzom fel magam.

-         Az atya volt….

-         Motorral? – csattanok.

-         Igen, képzeld ő egy modern pap. Nem üldöz boszorkányt, és nem férfi soviniszta. Tiszteli a nőket, fantasztikusan gépel 10 ujjal, és imád motorozni. – indul kifelé.

-         Tényleg? – kapom el a karját.

Egy fasz vagyok már megint megbántottam. El kellene neki mondanom milyen nehéz nekem megbízni valakibe Jenni után, pedig mennyire szeretnék, de nem megy….

Nem válaszol rám se néz, valahol a hasamat fixírozhatja.

-         He! – emelem meg az állát. – Ne duzzogj már. Elszoktam a nőktől. Te szereted a papokat, akkor tudjál megbocsájtani. Legyen neked az a keresztényi feladatod, hogy megszelídítesz engem, és nem sértődsz meg mindenen, mert én egy nyers fasz vagyok.

-         Igen! – mormogja, és mosolyra húzza a szája szélét.

-         He, azért nem kell ennyire helyeselni. – dohogok.

Oldalra billentett fejjel fürkészi az arcom. Muszáj egy gyors puszit lehelnem a szájára.

-         Tudod mit, hívd meg legközelebb az atyát és mutasd meg neki a garázst. Itt aztán talál kedvére valót mindenből. Ha akarja, ki is próbálhatja, persze ha összetöri behajtom istennél… - hajolok el a keze elől nevetve.

Jó olvasást!

És most valami egészen más.....

Kedves Liina, 1olvasó, Dee - aki az én lelki gurum, - Bella, Eszti, Barbara, Porcica, Christine és a Többiek akik kedvelik a bolgomat!

Két nap alatt nagyon sok minden történt velem! Többek között megfogadtam, hogy soha többet nem fogok nyavalyogni és sajnáltatni magam...

Nem vagyok egy elkényeztetett kislány szeretném ha tudnátok és ezért elmondom nektek, hogy kezdtem el írni....

Jó két évvel ezelőtt Pesten voltunk az öcsémmel és az RTL klubba dolgoztunk statisztaként. Nagyon tetszett, volt hogy éjfélig vagy még tovább tartott a felvétel. Akkor 16 évesen állandóan a neten lógtam és persze megosztottam boldog-boldogtalannal, hogy mit csinálunk. Nem kellett volna!

Egy este egyedül mentem a mamáékhoz, az öcsém elmaradt udvarolni, azt hiszem az első csók volt nála születőben.... Egyedül battyogtam haza, éjjel volt és akkor valaki megtámadott. Megütött egy párszor és minden ocsmány dolgot fröcsögött rám, hogy miket tesz majd velem. Közben harcoltunk és beszorított egy kapualjba. Aztán egyszer csak a kezébe volt egy kés és majdnem szíven szúrt. A házból kijöttek, azt hitték betörők vagyunk, ez volt a szerencsém. Ahogy a férfi kinyitotta az ajtót ráestem, ő elkapott, belőlem meg dőlt a vér. Ki akart rohanni, én meg sikoltoztam, hogy ne mert kés van nála. Aztán hívták a mentőket, feküdtem az ölébe és a kezét a sebemre szorította. Azért nem véreztem el, mert a tenyere a sebemen volt és elindult a hegesedés. Ott állt kint a felesége meg két kamasz gyereke és csak néztek. Aztán betettek a mentőbe, a férfi még utánam jött és mondta ne féljek, nem lesz semmi baj. Egy tűzoltó volt és megmentette az életem! Később felkerestük és megköszöntem neki...

A mentőbe már kiabált az orvos, hogy nem fogunk beérni vele, gyorsan mentünk és lesodródtunk az útról, ő meg ahogy rajtam feküdt kitépte belőlem az infúziót és vissza szúrta belém. Aztán a kórházba elakadt a lift, és annyira rángattak, hogy majdnem lerepültem az ágyról, és jól bevertem a fejem a lift oldalába! - Ugye ez jellemző rám! -

A vizsgálóba próbáltak vért venni, de nem tudtak. Aztán mégis sikerült, de a doktornő idegességébe elejtette. Akkor már tudtam, hogy baj van, mert rettentően káromkodott és szidta magát. Egy másik orvos oda jött és szikével belevágott a karomba. Azt hittem parazsat tettek a kezembe. Görcsbe rándult a karom és az összes ujjam, nagyon fájt! Addigra már mindenütt összeszurkáltak, hátha találnak vénát, de nem. És ami érdekes, nem vagyok szeplős, de ezek a szúrások, mind megmaradtak apró anyajegynek. A kézfejemen, a nyakamon, a bokámon, mindenütt!

Egy másik orvos állt a fejemnél és kérdezgetett, a nevem, hogy mi a kedvenc könyvem, meg dalom. Szavaljak vagy meséljek magamról. Én meg mondtam, hogy hagyjon békén, fáradt vagyok, ő meg, hogy ne aludj el, maradj velünk, nem szabad aludnod. Aztán már semmire se emlékszem....

Elfojt a vérem és nagyon ritka RH negatív anti D faktoros, nem volt elég belőle. Az egyik orvos mellém feküdt és a karjából adta közvetlen a vérét. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, mostanában sokat segít a nővéreméknek.

Kétszer élesztettek újra. Arra tértem magamhoz, hogy tolnak egy folyosón és az anyu zokogva borul rám, a nővéremék támogatták, és ott volt szegény öcsém is. Minden olyan furcsa visszhangos volt akár egy templomba és én kérdeztem tőle, hogy tényleg itt vagy? Ő meg csak sírt, és mondta, itt vagyok, ne haragudj, hogy nem voltam veled...

Aztán haza jöttünk, azóta két születésnapot tartok és utána minden rossz lett egy ideig. Nem mertem kimenni az utcára, mert minden kapucnis férfiban őt láttam. Mondtam a rendőröknek is, hiába faggattak, hogy nem láttam az arcát, nem emlékszem csak arra, hogy jobb kézzel szúrt....

Pszichológushoz jártam, és ő azt tanácsolta, hogy próbáljam meg kiírni magamból a félelmeimet. Akkor kezdtem el írni és lassan a szenvedélyemmé vált. Állandóan írtam, lejegyeztem mindent ami körülöttem történt. 

Mostanában már nem nagyon jön elő ez a dolog, a sebem szinte nem is látszik olyan szépen megcsinálták, csak most, hogy ezt a szegény cicust megtaláltuk, és láttam, hogy szenved meg fél, és néz azokkal a riadt kis könnyes szemeivel valahogy feltépett bennem mindent.

Nem mentem be velük a kórházba, anyu nem engedte, de megmarad a cica, most injekciót kap és rendbe jön. Egyedül voltam a dédivel és akkor feljött a szülésznő, azt mondta készüljek, megyünk valahova. Lent várt egy kollégája és bevittek a kórházba. Bekísért egy 30 körüli férfihoz, hogy beszélgessek vele egy picit. Soha ilyent még nem láttam! Hosszabb haja volt mint nekem, és copfba volt! És valami kockás dolog volt rajta, amiről meg se tudtam állapítani, hogy szoknya vagy rövidnadrág. Leült, lezser volt és jópofa és egyszer csak azt vettem észre, hogy nevetek!

Akkor megkérdezte, hogy gyorsan mondjak 3 dolgot ami kívülről tetszik magamon. Nem nagyon tudok, de mondtam, hogy a szemöldököm, a fogaim meg a fejem formája, olyan klassz ovális. Erre nevetni kezdett, hogy itt már sok mindent mondtak erre a kérdésre, de a szemöldököt még soha. Pedig egyszer a táncos barátnőm is elrángatott a kozmetikusához, hogy ilyenre szedje ki neki. Az meg mondta, előbb növessz ilyent, aztán majd kiigazítom!

A doki azt mondta, hogy jobb lesz ha megváltozok, mert ez a V alakú madárszárny szemöldök erőszakos, harcias kitartó jellemet takar!

És mondott két dolgot amivel most megpróbálok változtatni.

Azt mondta, hogy inverzbe látom magam és kényszeres megfelelni vágyásom van a családom felé. 

Nem értettem, és elmagyarázta, hogy félre értem az embereket, nem azért nézik meg a nagyon göndör szőke hajam meg a nagyon világos szemem mert csúnya, hanem mert érdekes. Ahogy az se csúnya, hogy vékony nyúlánk vagyok, és sokan szeretnének ilyen elől-hátul laposak lenni.... Az mondta olyan vagyok, mint egy pasztell jelenés egy Manet képből. Úgy hogy most Manet-tet fogok tanulmányozni.

A másik dolog meg az, hogy a családomba mindenki magát okolta azért ami velem történt, mert egyedül hagytak éjjel az utcán. Pedig erről senki se tehetett! Ezért állandóan figyeltek, és minden rezdülésemre ugrottak, nehogy bajom legyen. Én meg igyekeztem mindig vidám lenni, akkor is ha nem voltam az, csak hogy ne idegeskedjenek és ez felőrölte az idegeimet. Asszem igaza van! Azt mondta, beszéljek a családommal, hogy engedjenek felnőni és ne aggódjanak annyira értem!

Aztán meg kikísért és láttam, hogy nézett a barátnőmre!:)

És a kezembe adott egy slusszkulcsot, hogy menjünk nézzük meg a cicát. Lementünk és beültünk a kocsijába, és olyan volt akár egy számítógép vezérelt űrhajó. Nekünk egy diesel Opelunk van, semmi extra,  hogy az öcsém meg tudja szerelni. Ez meg.....

Egyszer nyáron vezettem egy hasonló még szuperebb kocsit. Egy ismerősömé volt, és nem hitte el, hogy tudok vezetni. Beültünk a hihetetlen kocsijába és azt mondta előre és nyalta a fagyiját. Én meg sebességbe se tudtam tenni. Erre megmutatta, és intett, hogy gyerünk. Én hátra fordultam, hogy kitolassak mert csak úgy tudok, és közben rákönyököltem a szervó aprócska kormányra amin egy csomó gomb volt. Az egyiket megnyomtam és akkorát szólt a kocsiba valami rettenet zene, hogy ijedtembe padló gázzal indultam. Letaroltam volna egy csomó kocsit, ő lefejelte a fagyiját, aztán berántotta kéziféket, elcsavarta a kormány, szóval rendbe tette a kocsit. Ránéztem és nagyon meg voltam ijedve, ráadásul a hosszú orrával lefejelte a fagyit és olyan volt akár egy hazugságon fogott Pinocchio. Nem mertem nevetni, ő kezdett el röhögni és a térdét csapkodta, hogy ilyen képet még nem látott nőn amit én vágtam!

Hát ilyen volt az első extrás vezetésem, de ezzel a kocsival sikeresen odaértünk a kisállat klinikára és meglátogattuk a cicust, mert az ottani doki meg a nővéremnek szeretne udvarolgatni....

Vissza fele persze az öcsi ült mellettem és tiszta ideg volt, hogy nem vezethette a csodát, de a szülésznő mondta, nagyon vigyázzunk mert egész életünkbe kereshetünk rá, ha baja lesz!

Szóval, ez egy szeletke az életemből, ezért kezdtem írni és ezért fordulok néha magamba, meg vagyok olyan lelkizős, meg önbizalom hiányos...

De mostantól más leszek, és nem fogok gyáván lapulni és nem érdekel, ha bámulják az emberek a hülye göndör hajamat meg a világos szemem!

Hát ennyi lenne! Egyszer majd erről is írok, ha befejeztem a mostanit és még fogtok olvasni!

Köszönöm, hogy itt vagytok velem, hogy vigasztaltatok így ismeretlenül is. Nagyon megható, hogy 30 fölött is olvastok és, hogy Bellának én szépítem meg a napját, hát ennek meg végtelenül örülök!:)

Köszönök mindent, jó éjszakát!

puszi, nora