19. rész - Nem akarom a piros pirulát.....

Sziasztok!
Kicsit nehezen készültem el ezzel a résszel, mert őszintén bevallom nem nagyon értek a rallyhoz.:(
Valamit azért igyekeztem összehozni, remélem nem lett nagyon gyengusz!
Ha elolvassátok nyitott vagyok a negatív kritikákra is!:)
Képzeljétek, tegnap megtörtént életem első autóvezetős rendőri igazoltatása!
Rettentőn izgultam, mert az öcsém minden féle futó kék fényekkel szerelte belül tele és egyszer anyunak is akkor indultak el mikor megállította a rendőr. Közösen megcsodálták, milyen ügyes a gyerek, aztán segített neki megkeresni, hogy hova van rejtve a kikapcsoló gomb.
De most minden rendben volt, én az egészségügyi doboz miatt görcsöltem, de öcsém szerint, aki most jár a tanfolyamra már nem kötelező, csak segítséget kell tudj nyújtani ha szükséges.....
Szerintem ez ugyan az pepitába, de mindegy!
A rendőr rendes volt, megcsodálta a külső led világításunkat, - öcsém után szabadon, - tényleg jó, de szegény, öreg Opel Astra kombink nem ér már annyit, amennyit ez a kuka gyerek költ rá!
Szóval rendben voltam és megúsztuk végre büntetés nélkül!:)
Akkor jöjjön az új rész!
Jó olvasást, kellemes időtöltést a hétvégén!
puszi, nora

„ A kék visszavisz a Mátrixba.

Holnap reggel felébredsz az ágyadban, és nem emlékszek semmire.

Az életed megy tovább a régi „normális” kerékvágásban.

De ha a pirosat választod,

Az életed már soha nem lesz az, ami régen volt.

Kilépsz a Mátrixból, és megismered a Valóságot!”

Kriszti…..

Ez az egész kirándulás kezd olyanná válni, mintha a legtitkosabb álmom valósulna meg. Néha azon gondolkodom, mi van, ha nem is történnek ezek velem, csak alszom, és ezt álmodom? De végül is nem számít!

Ha álom se érdekel, csak sose érjen véget.

„ A kék visszavisz a Mátrixba. Holnap reggel felébredsz az ágyadban, és nem emlékszek semmire. Az életed megy tovább a régi „normális” kerékvágásban.

De ha a pirosat választod, az életed már soha nem lesz az, ami régen volt.

Kilépsz a Mátrixból, és megismered a Valóságot!”

Én aztán nem veszem be a piros pirulát, ha ez csak álom én örökké akarok álmodni. Talán jobb is lenne. Az álmomba nem lenne leküzdhetetlen akadály a szegény kis takarítólányka meg a milliárdos celeb közt.

Nem vagyok hülye, tudom én, hogy kellek neki, nem véletlen tepeszt így utánam, de meddig? Nem hiszem, hogy olyant tudnék neki nyújtani, ami mellettem tartaná. Ha jobban belegondolok semmit se tudok nyújtani, mert a szexnek a gondolatától is összeugrik a gyomrom.

Pedig utána olvastam, tudom, hogy már nem fájna úgy, mint akkor, de mégis. Ha a szexre gondolok, csak egy kimeredt szemű lihegő kopasz férfit látok és kiráz a hideg.

Elméletben persze rendbe vagyok a dolgokkal, de a gyakorlat?

Ráérős óráimba szex tanácsadással foglalkozó oldalakat böngészgetek és megnéztem pár pornó filmet is, és az ott látottak alapján egyre mélyebb a kétségbeesésem.

Azt mesélte eszkortlányokat vesz magának, akiknek a szex a hivatásuk. Nyilván ott vannak a szeren, még ha nem is szívből csinálják, csak kötelességből. Bár vele kapcsolatban nem hiszem, hogy sok nő elutasítaná.

És épp ez az? Ha bárkit megkaphatna, mi a fenét akar tőlem? Egy szánalmas buta kórótól?

Nagyot sóhajtok, és indulok, hogy elhagyjam a szobám. Kora reggel óta fent vagyok, egyre csak az esti csókunkon pörgök. Már másodszor történt meg, rohan végig rajtam a boldogság már a gondolattól. Nem hiszem, hogy van jobb dolog annál, hogy ő a karjaiba szorít. Nem hiszem, hogy létezik csodásabb érzés annál, hogy beletúrok a sűrű szőke sörényébe. Tudom, hogy nincs jobb dolog annál, ha ő csókol! Ha a testem összepréselődik az ő testével, az orrom az ő leheletét szívja és eltelítődik az ő illatával.

-      Nem érdekel! – mondom ki hangosan.

Igen, nem érdekel tovább, hogy mi lesz később, hogy mi lesz, ha haza megyünk. Nem érdekel, ha majd elfelejt, és haza hoz egy másik nőt, és nekem reggelit kell majd készítenem, amit lenge öltözetbe fogyasztanak el vagy felviszi a szobájukba, sóhajtok összeszorult szívvel.

-      Nem érdekel! – mondom ki újra, hogy megkeményítsem a szívem.

A mának akarok élni, a mostanra akarok gondolni. Arra, hogy megnézem életem első rallyját, és látni fogom őt, ahogy vezet, amiért úgy szeretik az emberek.

Én is szeretem, jobban bárkinél a világon és ez megrémiszt!

Leódalgok a konyhába és sűrű bocsánatkérő ábrázattal beolvadok a kukták közé. Próbálok nem tolakodó lenni, mint tegnap Paula, így nem akadnak ki a látogatásomtól. Mosolyogva figyelik ügyködésem és Kumal, a fekete pincér csak a fejét rázza a művemtől. Megiszunk egy közös kávét, és kicsit elbeszélgetünk. Kumál Trinidadi, jó messze került a szülőhazájától, de azt mondja, jól érzi magát Olaszországba. A másik srác Aleandro helyi, és jól megértik egymást. Megköszönöm a kávét és a segítségüket, aztán felsétálok a fedélzetre.

A többiek is fent vannak. Olyan furcsa üres így minden Kimi nélkül. Már hajnalba elment, jöttek érte, és már ott van a verseny helyszínén. Én meg most nem találom a helyem, és leginkább az rémiszt, hogy ha véget ér ez a nyaralás ő nyilván utazgatni fog, nekem meg bele szakad a szívem, ha nem fogom látni. Az életem majd abból áll, hogy ikszelgetem a naptárba, mennyi van még hátra a haza tértéig.

Ahogy visszatértünk beiratkozom egy kertészeti iskolába, az legalább lefoglalja a gondolataimat.

-      Sziasztok! – mosolygok a két durcás álmos lapos pillantással ücsörgő szőkeségre. – Ma én csináltam nektek reggelit….olyan bohókást. Mindjárt hozzák a fiúk, remélem, mindent megesztek, és hamar indulhatunk a versenyre, mert én már nagyon kíváncsi vagyok….

-      Milyen bohókásat….. – kerekít rám csodaszép Raikkönen szemeket Titus.

-      Csak figyelj, már jön is! A fő fogás, alvós mackó a másik meg, kukacos kolbász.

-      Az milyen….az a kukacos kolbász? – néz riadtan Titus.

-      Biztos valami különleges. – inti le a bátyja. – Kriszti nem adna nekünk rossz kaját, igaz? – néz rám tipikus Kimi mosollyal.

-      Igaz! – nyelek nagyot. Még szerencse hogy megérkezik a mű.

Fura mód Paulának tetszik a legjobban. Hangosan nevetgél az első fogás láttán.

 

-      Mi a csuda ez te lány?

-      Csak sima omlett, barna rizs, sajt, meg egy kis fantázia.

Soha ekkora sikere még tojásnak nem volt ezen a hajó szerintem. A fiúk verseny faltak és izgatottan várták a következő fogást.

-      Az is mackós lesz? – faggat Titus.

-      Nem…..ha mindig ugyan azt eszed ráunsz. Cserélgetni kell. Most jön a kukacos virsli.

És már szervírozzák is a második fogást. Bőséges reggelink van, nem tudom, ott lehet-e enni, és megkérdezni persze nem merem, ne lássák már milyen buta vagyok.

-      Na azért ezt már mond el nekem, hogy készült? – mered a tányérjára Paula.

-      Nem jó?

-      Fantasztikus, csak nem értem….

-      Pedig egyszerű. A kemény nyers spagettit átszurkáltuk a virsli falatkákon és együtt megfűztük. Jóleső érzéssel kebelezem be az elismerő pillantását. Mégis csak Kimi anyukája, és lám, neki is tudok újat mutatni…..

-      Csinálsz holnap is ilyen reggelit? – faggat Juustu.

-      Ugyan ilyent?

-      Nem….valami másat. Kutyusost vagy cicásost! – veszi át a szót az apróbbik Raikkönen.

-      Talán….ha eszembe jut valami reggelre, jó?

-      Aha! – tömi tele a száját virslivel.

Rami nem szól, csak mosolyog. Lám van valami, amiben hasonlítanak egymásra, anélkül hogy megszólalnának, könyvelem el.

Taxi jön értünk, én hátra szorulok a gyerekekkel és Paulával. Egy aprócska Raikkönen ücsörög az ölembe, cica módra hozzám dörgölődzik néha, ha biztos benne hogy senki se látja. Nekem meg egyre jobban sajog a szívem a tejföl szőke fejecskére bandzsítva, ahogy a melleimen pihenget. Vajon lesz nekem valaha ilyen csodám? És vajon lehetne attól, akire egyre hevesebben vágyom? Milyen jó lenne tőle egy kisgyerek, sóhajtozom.

-      Sokat ettél? – faggat Paula.

-      Nem……miért gondolja? – nézek rá meglepve.

-      Mert úgy szuszogsz, mint aki épp kidurranni készül.

Lángba borul az arcom inkább Titus szőke tincsei közé rejtem az arcom. Nem akarom, hogy tudja, miért is sóhajtozom olyan elkeseredetten.

Kimi…..

-      Na végre! Már azt hittem ide se értek! – fogadom őket kedvesen.

-      A gyerekek eddig eszegettek.  – ment ki Rami – Ha látnád micsoda reggelit készített nekünk Kriszti. – vigyorog sejtelmesen.

-      Te főztél? – meredek rá dühösen.

-      Nem….. – leheli - csak a gyerekeknek……unatkoztam. Hiányoztál….. – ad egy kegyelemdöfést.

-      Még egy nap. – higgadok le rögtön. – Holnap után este már együtt leszünk. Gyere! – ragadom magammal.

-      Hova megyünk? – követ bukdácsolva a kövek közt. - Az előbb nem figyeltem és egy jókora lukba léptem. Majdnem leharaptam a nyelvem. – nyafog cicásan.

-      Arra vigyázz – vigyorgok – még szükségünk lesz rá.

Elég megpillantanom, elég egy mondat és máris jókedvem van. Menthetetlenül elvesztem, és ezt még magamnak se akarom bevallani.

-      Ő itt Kaj, a navigátorom. Már sokat meséltem róla. – állítom meg a negyvenes kedves arcú mosolygós szőke előtt.

-      Nagyon örülök. – nyújtja kezét a finn. – Remélem csak jókat mondott.

-      Igen. – mosolyog Kriszti – Arról mesélt milyen jól viseli a fejenállást.

-      Nem olyan vészes, és Kimivel még fejre állni is jó dolog. – nevet.

-      Cica – simogatok végig a hátán – tegezd nyugodtan Kajt, hogy ő is tegezhessen téged. Így sokkal egyszerűbb a beszélgetés.

-      Rendben, akkor szia Kaj. – mosolyog.

-      Üdvözöllek a fedélzeten. Mész egy kört Kimivel a nap végén, ha nem töri nagyon össze a kocsit, és nem kell egész éjjel a szervizparkba dekkolnunk?- húzódik el vigyorogva a felé csápoló kezemtől.

-      Eeeh, ülsz te még mellettem. Rámegyek a legnagyobb kőre, ha nem figyelsz! – fenyegetőzöm.

-      Nem hinném, hogy elbírná még azt is a szívem. – tiltakozik a lány. - Már volt helikopter meg hajó és láttam, hogy vezet….úgy érzem, többet nem bírnék már. – nevet.

-      Pedig így vagy úgy, de beülsz velem abba a kocsiba, és megyünk egy kört. Ha nem akarod, hogy felkapjalak, és mindenki előtt erőszakkal betuszkoljalak, akkor szállj be magadtól. – simítok végig a hátán.

Nem akarok nagyon bizalmaskodni vele, bár itt hátul vagyunk ez a privát területünk, a sátorba, de sose tudni mikor lopakodik be egy fotós. Távol akarom őt tartani mindentől. Nem tudom, hogy birkózna meg az üldöző riporterek sokaságával, és a mindenhova követő fotósok hadával. Emlékszem Jennit is padlóra vitte, pedig akkor már profi modell volt, megszokhatta a vakukat. Mégis kikészült teljesen…

-         Valami instrukció az útra? – mosolyog Krisztire Kaj. – Hogy előzzük meg az előttünk haladót?

-         Imádkozz! - tanácsolja a lány – Ez a lélektani hadviselés, de ha az nem elég tegyünk darazsat a sebváltó gombjába. – nevet.

-         Ez igen, – néz Kaj elismerően – te aztán remek tanácsadó lennél. Kimi vedd be a csapatba.

-         Tervezem… - mosolygok féloldalasan.

Teljesen felszabadult köztünk, Kajban van valami ösztönös kedvesség, ami a legtöbb embert leveszi a lábáról. Olyan mosolygós mackó fajta.

Elköszönnek egymástól aztán visszakísérem a lányt anyuékhoz.

Szeretném behúzni valahova egy jó utat csókra, de helyette csak Juustut kapom a nyakamba.

Kimegyek a kordonhoz a nevemet kiabálók közé és kiosztok néhány autógrammot. A két törpének is aláírom a sapkáját, had örüljenek.

Mosolyogva várom a riporterek támadását. Valahogy egy kicsit se érzem most frusztrálónak a dolgot.

Még mindig a Forma 1 a téma. Mintha nem is itt versenyeznék, hanem csak betévedtem volna ide, és most lerohannak, hogy mik a jövő évi terveim. Jó lenne már, ha nem a múltról faggatnának, hanem a jelen érdekelné őket, vagy esetleg a jövő.

De most még ez se zavar, mert ha kitekintek a mikrofonok erdeje mögül, egy farmeros, szalmakalapos lányt látok, aki megfelelő távolságra ugyan de ott áll anyám és a bátyám közt.

Őket most mindkettőjüket interjúvolják, pedig jobban örülnék, ha békén hagynák a családom. Legalább is anyut. Attól tartok esetleg egy ostobább riporter olyan kérdést tesz fel neki apu halálával kapcsolatba, amire nincs felkészülve. A riporternek az a dolga, hogy kérdezzen és minél érdekesebb, mocskosabb részeket fedjen fel az életünkből. Még ha az nem is tartozik, se a nagyközönségre, se a versenyzésbe. Apu halála még mindig hálás téma az újságokba.

Anyu meg is elégeli a dolgot és kedves mosollyal tovább lép a lányhoz és a gyerekekhez. Juustuék egy percre se tágítanak mellőle. Kriszti zavartan szorongatja Ajax pórázát és Titus kezét. Igyekszik a gyerekekkel beszédbe elegyedni, így kerüli ki, a feléjük irányuló média érdeklődést. 

Markot keresem a szememmel, aki rögtön érti a pillantásom és már meg is indult a tanácstalan társaság felé. Mosolyogva de nagyon határozottan terelgeti őket a sátor felé, és finoman teszi arrébb a tolakodóbb fotósokat.

Rami teljesen elszigetelődik tőlük. Ügyesen csinálja. Még véletlen sincsenek egy kameraállásba.

Gyorsan szerzek magamnak egy kávét a szervizsátorba. Hát igen, ez csak műanyag pohár és hozzá Kaj mosolygós arca jár, nem egy zöld szemű mámorító boszorkányé. 

Morogva igyekszem az autógramm osztásra, mert picit lekéstem róla. A többiek folyamatosan ugratnak, mert reggel csak az utolsó pillanatba jöttem meg, ráadásul Ken célozgatott picit tapír módon, a kellemes környezetre a jachtomon.

Nincs okuk irigykedni, különösen Leob-nek nincs, akinek kislányát már többször is volt szerencsém megcsodálni, és olyan szerencsés férj, hogy már a feleségével is indult futamokon úgy, hogy az asszony a navigátora. 

Ha valaki ilyen szerencsés csillagzat alatt születik az ne baszogassa a másikat, gondolom, és egyszerűen elcsórom a székét. Most végig kell állja az autógramm osztást, és már cseppet se vigyorog olyan elégedetten. Nekem viszont határozottan jó napom van, még akkor is, ha két napig nem leszek az én vadmacskám közelébe.

Sebastian ígérget nekem minden féle pikáns dolgot a székkel és a szexel kapcsolatba, de csak a kezem tárom szét, és a vállam vonogatom a többiek meg röhögnek. Nagyon szorgalmasan írogatom alá az autógramm kártyákat.

Megkérem Ramit figyeljen a lányra, a hajón is. Ne érezze magát egyedül.

-         Ne aggódj, - nevet – a gyerekek teljesen kisajátítják. Olyan reggelit rittyentett nekik, hogy lefotóztam és elküldtem Kriistinek. Macit csinált tojásból! – nevet.

-         Eeeh, gyakran elég eredeti.

-         Ő jó anya lesz öcsi. – vereget vállon.

Jenni találkozni akar velem. - szalad ki a számon a gyerek említésére.

-         Most?

-         Nem, üzenetet küldött. Kéri, hogy keressem meg ha hazatértem, hogy meg tudjunk egyezni. Azt írja belefáradt már ő is, tegyünk minél előbb pontot a végére. Jó lenne! – sóhajtok a lány után nézve. – Nem merek vele komolyabban kezdeni, mert félek Jenni miatt hisztizni fog.

-         Öcsém ez nem fog.

-         Miből gondolod? – meredek rá. – Mondta?

-         Nem mondott semmit. Ha szóba kerülsz, csak elpirul, de amennyire megismertem, nem fog Jenni miatt hisztizni.

-         Szerinted nem bántja?

-         Dehogy nem! De elfogadja, mert nem hülye. Megérti, hogy nem tudsz rajta egyik napról a másikra változtatni. Ő nem egy üres fejű plaza cica, aki hisztizni fog meg toporzékolni, mert még nem váltál el. Szépen kivárja az idejét, és nem hátráltatni fog, hanem segíteni azzal, hogy melletted áll.

-         Bár a látnok beszélne belőled. – sóhajtok.

-         Ez csak rajtad múlik. Ő félénk, de mindenre kapható emberke, ha megfelelően közeledsz hozzá.

-         Azzal most várni kell! – sóhajtok. - Két napig itt leszek a főhadiszálláson, nem hagyom el a szobánkat, mert este a futam után át kell vennünk, hogy mit rontottunk el, meg kell beszélnünk az itinert, és többször is kielemezzük a videóra felvett anyagot. Muszáj tanulnom, mert ezeknek a srácoknak itt évek vannak a kezükbe, én meg csak az idén ültem bele ebbe az autóba. Ahhoz képest elégedett vagyok az eddigi helyezéseimmel, bár annak jobban örülnék, ha kevesebbet feküdnék a hátamon. A média imádja felfújni a bukásaimat. Nem értik vagy nem akarják, hogy nem vagyok egy szinten azokkal a fiukkal, akik itt vannak velem, és a junior csapatból kerültek, ki vagy egy másik kategóriából, és már évek óta járnak versenyről versenyre. A forma 1 és a rally két teljesen külön világ, és én mindkettőt kedvelem, legalább is, ha a vezetésről van szó. Ott a politikával lett tele a tököm, itt meg azzal, hogy más mondja meg, mit kell csinálnom. Nem könnyű más akaratának engedelmeskednem, és valahányszor felülbírálom az itinert, borulás lesz a vége. Az emberek szeretik a szuvenírokat. A múltkor egy fejen állós szaltó után, valaki ellopta az autó leszakadt sárvédőjét és az aljából is egy darabot. Vajon mit kezd vele?

Kriszti….

Kaptam tőle egy műsorfüzet szerűt. Ide le vannak írva a szakaszok, meg hogy hány kilométerek egyenként és összesen meg egy kis hely propaganda

Európában számos olyan ország van, ahol gyönyörű a tengerpart, és turisták ezrei nyüzsögnek. Algarve ebben a tekintetben is más. Itt nincsenek fizetős strandok, és nincsenek hering-módjára sütkérező turisták. A szabad strandok hosszan elnyúló partjai hol homokos, hol sziklákkal szabdaltak, itt-ott barlangokat rejtenek, másutt zegzugosak, ahol a lagúnák olyanok, mint egy-egy gondosan ápolt belső kert.

Elgondolkodom a lagúna szón, mert nem pontosan tudom, mit is takar valójában. Végül úgy döntök, nem kérdem meg, majd utána nézek inkább……

-         Az ellenőrzési pontokon leellenőrzik a versenyzők felszerelését és mérik az idejüket. – kezdem hangosan betűzgetni. - Milyen felszerelést? – kapom a fejem Ramira.

-         Tűzvédő kesztyű, maszk a kocsi állapotát ilyesmi….

-         Van, aki nem vesz fel tűzvédő kesztyűt?

-         Persze! Senki se úgy indul, hogy fejen áll és égni fog.

-         Igaz! – egyezek bele.

-         A verseny 18 szakaszból áll, melyek távja összesen 355 km. A szakaszok murvás kavicsos útszakaszokon vannak kijelölve. Összesen 74 induló áll a rajthoz.

-         Kíváncsi leszek, hányan fejezik be. – néz körbe Rami.

-         Mért nem fejezi be mindenki?

-         Van, hogy a fele elvérzik a végére.

-         Olyan veszélyes ez a rally? – kerekítem rá a szemem.

-         Ne nézz ilyen rémülten, - mosolyog – nem úgy mondanám, hogy veszélyes, hanem inkább embert és kocsit próbáló.

-         He, ezzel a mondattal most aztán sokat segítettél. – morgok.

-         Haza jön, ne félj!

-         Én nem félek…. – motyogom és lehajolok Ajaxhoz, mert érzem, ahogy pattognak a hajtöveim a lángba borult arcomtól.

Kimi…

Indulunk! Remélem, végig tudom csinálni, és nem borulok előtte is. Most nagyon akarom, hogy sikerüljön.

Murvás, poros utakon tapossuk neki. Mondtam Krisztinek, ne álljanak közel a korláthoz a gyerekekkel, mert ahogy elmegy egy autó, az arcukba veri a hatalmas port, és az apróbb kavicstörmeléket.

Amúgy szuper minden! A drifftelés, a hatalmas ugrasztók a poros szakaszokon, és a jókora kövek kerülgetése, mert mindenütt szétszórva hevernek az úton. Pontosan ott, ahol nem kéne legyenek, így sikerült egy defektet is beszereznem miattuk. Talán túl agresszíven mentünk néhány helyen, túlságosan akartam….

Gyors kerékcsere és már nyomtam is neki tovább. Elkapott a versenyszellem és egyre jobb időket megyünk.

Az első gyorsasági nagyon jól sikerült, a 8. legjobb időeredmény lett a miénk, ám a második szakasz végén elment két hengerünk. Kicsit szenvedtünk az autóval, volt olyan emelkedő, ahol attól féltem esetleg nem érünk fel. Végül csak sikerült elvergődni a végéig és a szervizparkban a csapat megoldotta a problémát.

A délután már lényegesen élvezhetőbb volt, az autó hibátlanul működött, s végre lett egy kör, ami három gyorsasági szakaszból állt, amelyen tényleg a versenyzésre tudtam koncentrálni. Meg is lett az eredménye. Volt olyan gyorsasági szakasz, ahol a 3.legjobb időeredményt értem el. Ennél nem is kívánhatok többet.

Nehéz volt a három gyorsasági szakaszra beosztani a gumikat, de végül sikerült egy újabb defekt nélkül megúszni. Egy kanyarba lecsúsztam az útról és megfeneklettem a homokba. Kicsit hintáztattam előre hátra és sikerült kiugrani. Nem vesztettünk túl sok időt.

Szokásomtól eltérően boldogan adok interjút. Tudom, hogy van itt valaki, akit érdekel…

A második napom a hibamentes száguldásról és a felzárkózásról szólt. Maradt még egy szett abroncs az utolsó körre, azt feltették és nekilendültünk

A nap végén végre egy kicsit velük lehettem.

Olyan volt akár egy gondoskodó tyúkanyó. Eligazgatta az overállom és szörnyülködött a kisebesedett levert bütykeimen.

-         Nem hittem volna…. – meregette azokat a zöld szemeit és a kezem simogatta.

-         Mit? – nyögöm és próbáltam úgy állni, hogy más ne lássa, ahogy fészkelődöm a tűzállómba.

-         Hogy milliárdos létedre ilyesmiket művelsz.

-         Miket?

-         Hát letérdelsz a földre és olajos alkatrészeket, meg kereket cserélsz, és izzadsz a porba, meg a tűző napon. – nézett őszinte csodálattal a szemébe.

Ezt a tekintetet elvittem magammal a verseny további szakaszára. Végül a 10 helyen végeztem. A műszaki problémát, defektet és a jelenlegi tapasztalatomat, szóval mindent egybe véve elégedett vagyok az eredménnyel.

A futamon Ogier nyerte…..legyen vele boldog!

74-en indultunk és végül 51-en értünk célba. A nagyhangú Amerikai, szegény Block is kiesett.

A hajó előtt fekvő partszakasznál szállok ki a taxiból és fizetek. A sofőr még vigyorogva ellát némi jó tanáccsal melyeket aházva, és mosolyogva hallgatok. Nem avatom be, hogy egyetlen szót se értek portugálul. Talán néhányat a szexel kapcsolatba hallottam, miközben az árokba borult kollegákat tolták fel a meredek parton a segítőkész nézők, de remélem ez itt nem gondolt velem olyanra.

Kiemelem a táskám, és jókedvűen intek a vigyorgó lelkes taxisnak. Végre, gondolom, 3 nap után újra itt, és megfordulok.

De nem a jachtot nézem. Itt áll előttem, csillogó szemmel lihegve. Míg fizettem kifutott elém a hajóról. Nem jön közelebb, néhány méterre álldogál.

Egy pillanatra lehunyom a szemem és hagyom, hogy elöntse az egész testem ez a mérhetetlen jóérzés. Nagyot sóhajtok, és elindulok felé. Hosszan fújom ki a levegőt, megállok előtte. Nem szólok, nem is érek hozzá csak a földre dobom a hátizsákom.

Juustu lódulna elém a fedélzetről, de az apja még idejébe nyakon ragadja. Heves tiltakozást hoz felénk az eukaliptusz illatú szél.

A két vállára teszem a kezem, és gyengéden lesimogatok a karjáig. Kicsit magam felé húzom, azonnal mozdul, lehunyt szemmel nyújtja felém a száját. Lassan hajolok fölé, elbűvölnek, a szívemig hatolnak ezek az önként felajánlott ajkak.

A szájára puszilok, szándékosan nem érek hozzá, pedig az ideg szétvet már. Azt akarom, ő mozduljon előbb. Akkor borulok a szájára, mikor karjait a nyakam köré fonja. Magamhoz rántom és úgy falom a száját akár egy őrül. Belemarkol a hajamba, ugyan azt a heves vágyódást érzem a mozdulataiból, amit magamon.

Csak csókolom, csókolom és szinte eszemet vesztem, mikor belenyöszörög a csókunkba.

Hát ennyi lenne a mostani rész!

Vélek némi helyesírási hibákat felfedezni, de ha belejavítok megváltozik a betű nagysága, úgy hogy kérlek suhanjatok át felettük ti is nagyvonalúan!:)

Várom az észrevételeket,

puszi, nora