16. rész - Bom dia Portugal.... - Jó reggelt Portugália....

..És csak nevettem vele, és vitte a lelkem.

Megállította ezt a pörgő világot.

Finoman leemelte szívemről azt a fekete fátylat,

Melytől már hónapok óta függök.

Kriszti…

-         Atyám – kiabálok a telefonba – az álmok szigetén vagyok.

-         Jézus Mária, Szent József, te részeg vagy lányom? – csattan a hangja aztán. – Oh, bocsáss meg nekem Istenem, hogy ok nélkül a számra vettelek. – csendesedik.

-         Endre atya …..itt vagyok….Portugáliába! – kiabálok még mindig. – Elhozott ide! Az álmaim szigetére!

-         Nahát….hm…nahát lányom. Mégis csak rendes ember ez a Kimi.

-         Igen! És olyan szobám van hogy mindenütt ablak, meg a zuhanykabinom is….képzelje atya, ha megengedem a vizet, akkor különböző színekkel világít használat közben. Ez valami fényterápia vagy mi, Paula szerint. Ő Kimi édesanyja….és olyan de olyan kedves….olyan anyuka azt hiszem!

-         És a szobám Endre atya, képzelje el, középen van egy hatalmas franciaágy és körbe meg ablakok, és ha feltérdelek az ágyon, akkor látom magam körül az egész világot. És mindenütt lámpák égnek, és tükör az egész szobám, akár egy királylánynak. Az egész hajón ez a legszebb szoba atyám, én olyan …de olyan boldog vagyok, hogy el se tudom mondani. És tudja mi a legszebb? Este kivilágítva ez a hajó! Kívülről körbe van világítva, és ha megyünk oldalt előre, akkor végig kivilágított út vezet. Az egész hajó fényárba úszik én nem is gondoltam, hogy van ilyen gyönyörűség, mint ez a hajó. Még a mennyország se lehet ennél szebb atyám!

-         Nahát lányom….hm, én nem is tudom, mit mondjak. Kérlek, nyugodj meg egy kicsit, mert úgy hadarsz, hogy nem értem, és mondat közbe váltottál magyarra. Érezd nagyon jól magad…..Viselkedj rendesen és figyelj oda az öltözködésre,…hm, ne legyen több gond. És igen….mond meg annak a Kimi anyukájának, hogy üdvözlöm és imádkozom érte….

-         …..És…. azért Kimiért is imádkozik, Endre atya?

-         Akarod, hogy imádkozzam lányom?

-         Szeretném atyám…..mennem kell, kopognak. Mindenkit puszilok!

-         Átöltöztél? – lép be Kimi.

-         Igen….

-         Akkor…mi a baj?

-         Semmi csak telefonáltam. Endre atyával beszéltem. – folytatom kérdő tekintetének.

-         Gyerek induljunk.

-         De hova megyünk?

-         Hát felfedezzük az álmaidat.

-         Kicsit félek…. - tétovázok.

-         Mitől?…Együtt leszünk te, anyu, meg én. Nincs mitől félned. Nem kannibálok lakják, te is tudod.

-         Igen….csak tudod….egész életembe erre vártam…és most itt van előttem. Hirtelen megvalósult és megrémiszt a lehetőség. Mi lesz, ha nem olyan varázslatos, mint amilyennek elképzeltem? Mi lesz, ha csalódok? És a tenger is….Még soha nem láttam…és most itt van, de még nem értem hozzá. Tényleg sós? Asszem megkóstolom!

-         Nem fogsz csalódni ezt már így látatlanba megígérhetem neked. Portugália gyönyörű hely….és az emberek kedvesek.

-         Te már voltál itt?

-         Igen.

-         És most….miért vagyunk itt? …Miattam?

-         Nem – mosolyog halványan – nem csak miattad, hanem miattam is. Versenyem lesz és eszembe jutott, miket meséltél a tengerről meg a szélről, és erről a helyről, és gondoltam összeköthetnénk a kellemest a hasznossal.

Anyunak is nehéz mostanában….és úgy látom, veled jól kijön. Legalább kimozdul egy kicsit. Apu halála óta egyedül van. Néhány napot még hármasba tölthetünk, illetve négyesbe Markkal. Aztán megjön a navigátorom, és a bátyám a két unokaöcsémmel. Úgy volt, hogy a felesége is jön de az nem biztos. Szóval, itt lesz a családom a versenyen, de aztán mennek vissza, csak anyu marad meg mi.

-         Más nem lesz? – kérdem kicsit cincogva.

-         Nem – mosolyog szélesebben. – Mit gondoltál, hogy swinger partit rendezek?

-         Nem tudom mi az, de biztos nem örülnék neki a mosolyodból ítélve.

-         Szerintem se…..na gyere! Vár a szigeted..

-         Jó….de mi az a swinger?

-         Eeeh, majd otthon megbeszéljük…..ne kérdezd meg anyut!

-         Itt vagytok végre? – toporog Mark, Paula mellett a lépcsőknél.

-         Mi van, ma még nem futottál? – morgom.

-         Csak ne, hogy te fuss vadmacska. – somolyog vissza.

-         Irány a bazár! – adja ki a főnök a jelszót.

-         Minek? – nyűgösködők tovább. Nem tehetek róla, így reagálok, ha izgatott vagyok.

-         Kalapot venni, különben leég szegény Mark feje.

-         Na kösz Kimi. – biccent a tréner.

-         Kérlek! – von vállat.

Kedvelem Markot. Ha eljön Kimihez reggelente, néha fél órákat is vár, míg a fenség előcsoszog, rettent morcosan, megroggyant vállakkal, dacosan vakarózva. Addig ő teázgat, amit külön az ő kedvéért tanultam meg elkészíteni. Néha beszélgetünk, de van, hogy perceken keresztül ül az 

az asztalnál keresztbe tett karral mozdulatlan, mosolygósan akár egy megvilágosodott Buddha. Aztán ha megmozdul, senor Sangria rémületében szőrszálakat emelgetve, ijedten köpköd rá. Amúgy nagy a szerelem. A kandúr, ha megjelenik, azonnal körülötte sündörög. Itt a hajón is lassan elválaszthatatlanok.

Alig távolodunk néhány lépésnyire a jachttól máris egy forgalmas piac, vagy inkább kirakodóvásár közepén találjuk magunkat.

Kimi….

-         Gyere, veszek neked egy sombrerót. – ragadom magammal a sokadalomba. Anyu Markkal sétálgat.

-         De hiszen ez egy szalmakalap!

-         Az hát! Mire számítottál sastollakra? Na, tedd csak fel! Tudom, hogy bírtad a napot régen, de szerencsére már egy ideje nem kell kapálnod, és hamar elszokik az ember a dolgoktól. Látnád milyen nehéz edzenem pár hét kihagyás után….. – sóhajtozok, de nem az emlékeknek szól, hanem ennek itt.

Fejébe csapta a kalapot, és felszabadultan nevetgél. Mosolyogva megbámulják a helyiek,  ő meg huncut csábítóan méreget a sombrerója alól.

-         Menjünk enni! – sóhajtozok és a fejembe nyomom a sokat megért kalapomat.

-          Nem akarja elhinni, hogy vannak emberek, akik szeretik, és igenis megeszik a nyers kagylót.

-         Ugye most te akarsz szívatni? – vigyorog rám.

-         Eeeh, hát bizonyos helyzetbe nem mondom szívesen….de ez most nem az. Szóval vedd fel, nyomj rá citromot, aztán ügyesen szürcsöld ki. El se hiszed milyen drága, amit úgy leflegmázol! Ezt hívják osztrigának!

-         Akkor se lett szimpatikusabb.

-         Hát ne is akarjál vele járni, inkább kapd be!

Végül Mark önfeláldozón felszürcsöl egyet bálna módra, és ezzel megnyugtatja a hitetlenkedő lányt.

Milyen bolondok is a gazdagok! – nevet. – Nálunk a kertbe hatalmas meztelen csigák mászkáltak és lerágtak mindent. A nagyi egy zacskó sóval járt a nyomukba és sózta a feneküket.

-         Miért?

-         Attól elpusztultak reggelre. Különben felfaltak volna mindent a kertünkbe. Ha nem figyeltél rájuk léptél és eleshettél rajtuk. És gusztustalanok voltak, ahogy nyálasan csúszkáltak. Akár csak ezek – halkul el a hangja, ahogy a tálba bámul.

Néhány elpusztított osztrigával beljebb halkan odasúgja.

-         Ha csak egy pezot is adtál ezekért itt, rossz vásárt csináltál. Nálunk őrültnek néznék, ha valaki belegázolna a falu széli kis patakba, kagylókra vadászna, aztán kiszürcsölgetné őket. Tuti bezárnák egy időre.

Azóta tudom, hogy a gazdagok minden féle őrültségre adják a pénzüket, mióta láttam a tv-be, hogy kemény pénzeket fizetnek túlélő táborokért meg olyanokért, ahol keményen megdolgoztatják őket. Azok meg boldogan izzadnak és szenvednek a rengeteg pénzükért. Biztos a jólétbe az ember elveszti a józan ítélőképességét……meg a sok vodkától is – pillant a poharamra.

-         Túlélted és már szemtelenkedsz! – csóválom a fejem. Ideje megnevelnem téged. Mit ennél?

-         Amit te! – pillant a spanyol nyelvű étlapba.

-         Ajánlat tőkehal? – dülleszt mellettünk a csillogó szemű pincér. Bacalhau de nata, van neki tejszín. És első jön gazpacho?

Rábólintok, remélem, nem grillezett békacombra bólogatok.

Hátul jön töltött kosár, patel de nata?

-         Mivel töltött kosár? – faggatózik anyu mosolyogva. Látom nagyon bejön neki az extra nyelvérzékkel megáldott pincér, annak meg a cicalány.

-         Van neki mandulaméz és vaníliakrém.

-         Akkor jöhet, biztosan finom. Ettél már mandulamézet? – fordul Krisztihez.

-         Nem, csak gesztenyéset. A falunkba volt méhész és a nagyi mindig vett tőle, ha beteg voltam. Nem is kellett vegyen – teszi hozzá kis szünet után – mindig adtak neki egy kis üveggel, néha az egészen különlegesekből is, aztán abba dugdosott diót, és télen azt etette velem, ha köhögtem.

-         -         Biztosan remek ember volt a nagyanyád. – szólal meg a gyógyfőzetek kopasz tudora.

-         Kiminek is az volt, - mesél anyu - amíg élt ő volt a legnagyobb rajongója….képzeld csak még Magyarországon is járt. Kimi elvitt minket magával egy futamra. Imádta a Forma 1-et meg Kimit.

-         És most hol a nagyi?

-         Sajnos már meghalt ő is.

Kis csend telepedik az asztal köré, mindketten elmerülnek a gondolataikba, talán saját halottaiknál járnak.

-         Ital mi jön ki neked? – néz izgatottan a pincér. Lehet, hogy az évek rutinjával ráérzett a társaságra telepedő elmúlás feletti szomorúságra, de remekül időzített.

Sangria jöjjön ide, de tüstént. – vigyorgok a fura nyelvezetén. Azért is beleharapok, a második töltött kosárkába. Hm, fahéjjal van megszórva…..imádom!

Kapunk mellé egy tartalmas kis kávét. Ír kávé, egyszerűen imádta, és kerek cicaszemekkel vette tudomásul, hogy alkoholt tartalmaz.

-         Egy szuper jó forró kávé inni! – zümmög a latin kávék tudora. - Öntsük a whisky sockeri üveg, lehetőleg ír kávé. Öntsük a kávé a pohár! Keverje hozzá a whisky és a cukor feloldódik. Tejszínhab a kávé, és díszítsük barna cukor! – dülleszt nagyon elégedetten, a minket recepttel is meglepő, csillogó szemű, 50 foggal vigyorgó portugál pincér.

Kriszti kerek szemekkel igyekszik megérteni a kusza magyarázatot.

-         Nahát! – pillog aztán rám is. – Ha haza megyünk, vagyis hozzád, akkor majd készítek ilyent….és megpróbálok habcicát is tenni a tetejére.

-         Milyen hapci? – érdeklődik tettre készen az étlapvirtuóz, de leintem.

-         Már nem fér belénk több. - magyarázkodik mosolyogva a lány.

A tálcák nagymestere ledobja munkája tárgyát és megölelgeti az én háztartási alkalmazottamat. Kicsit elfelejti a kezét itt-ott, de nem vágom állon, mert mindezt fülig vigyorral teszi, és a lány mögött a szívére szorítja a kezét, és „én irigyel neked-del” szomorúan integet utánam!

-         Jó úton haladsz az alkoholizmus felé. – ölelem át a vállát, ahogy kivezetem.

Nem válaszol, inkább bámul bele a napsütésbe. A szemei ide-oda ugrálnak, úgy próbál minél többet megnézni, az elénk táruló zsibongó színes életképből.

Kézen húzva egy narancsfa alá lépek vele és saját kezűleg leszakítok egy gyümölcsöt. Amint a kezébe adom, a meglepett lány hangosan felnevet.

-         He, mi van? – lepődök meg.

-         Mond csak, ismered a bibliát? – kacarászik.

-         Még a Kalevalát se…. – rángatom a vállam.

-         Pedig egy gyümölcs miatt űzettünk ki a Paradicsomból. Azt hiszem, az is ilyen lehet, mint itt. – forog körbe. Kicsit megszédül a karomba zárom.

-         Ne forgolódj itt, mint egy búgócsiga.

-         Mi van a Paradicsommal? – vág közbe Mark.

-         Mióta érdekel téged a keresztény vallás? – meredek a kopaszra. – Hát nem Lutheránus vagy?

-         Attól még érdekelhet…. – védekezik.

-         Szóval – kapaszkodik jókedvűen a karomba, és szerintem észre se veszi, - Éva az első nő, aki a ti oldalbordátokból készült, tépetett a tiltott fáról Ádámmal, az első férfival egy almát. Pedig ott volt egy csomó de neki pont az, az egy kellett, ami tilos.

-         Eeeh, így van ez most is. – okoskodok.

-         Szóval, ezért kiűzettek a Paradicsomból, és azóta, keményen meg kell dolgozzunk az ételért.

-         Neked meg majd azért a három kosárkáért, amit magadba tömtél. – méreget a tréner.

-         Tömnék én mást is – sóhajtozom.  – De újabban csak kosár jut.

-         Akarjam meghallgatni a lelki problémáidat?

-         Még tudom kezelni egyedül is. – állok meg vigyorogva egy rettenetesen tarkára feldíszített villogó ajtó előtt.

 Bemegyünk egy Mangó nevű bárba, ahol mangó krémet eszünk, és a nők mangó likőrt isznak hozzá.

-         Én inkább egy sört, - legyintek elhalóan a csinoska bóbitás leányzónak - a múltkori koktélozást se heverte még ki a szervezetem. – magyarázom Marknak. - Az ötödik pohárnál ordítva ütötte a fejemet belülről az önérzetem, hogy mégis Kimi, mi a jó büdös francot öntesz te magadba, és mérgezel vele engem is?

-         Én is ütném szívesen, ha látom, hogy iszol! –morogja, egy mangó koktéllal a kezébe.

Hát, ez van!   

Kriszti anyuval nagy nevetgélve kiválaszt egy koktélt.

A második Blue Devil-lel már én is rendelek egy White Russiant, figyelmen kívül hagyva Mark korholó tekintetét.

-         Ide figyelj! Most nyaralunk, tehát lazuljál. – oktatom. – Nagy dologra készülök, kell egy kis bíztatás. - emelem a számhoz a fehér italt.

-         Te tejet iszol? – faggat a lány én meg beleköpök a poharamba. Ráadásul még az orromba is ment a röhögéstől. Kicsit köhécselek, a pincérlány jóindulatúan hoz egy pohár vizet, Mark ugrásra készen szorongat egy desszert villát.

-         Remélem, nem azzal akarsz gégét metszeni. – lehelem könnyes szemekkel. - Induljunk inkább.

-         Mi olyan sürgős? – néz pimaszul. Tipikus esete a bátorra iszom magamatnak!

-         Szeretnék veled fürödni a tengerbe, és ha még iszol néhányat, elfelejted az első találkozást a tengerrel.

-         Fürdeni fogunk? – kerekíti rám a zöld szemeit.

-         Azt tervezem…. Itt nagyon szép homokos a part. - nyomok a kezébe egy fagyit.

-         Nahát! – sikkant. – Fagyivirágot kapok tőled?

-         Én meg szívrohamot, ha így sikongatsz!

Mark hátul heherész anyámmal.

Visszasétálunk a hajóra. Alig pár száz méterre horgonyzunk a homokos partvonulattól. Kicsit összetűzök vele, mert tornadresszbe akar jönni. Végül anyu közben jár és morcogva felölti a bikinit. Asszem nem mer anyuval vitatkozni. Azt gondolja, anyu elméretezte a ruhadarabot és óvakodna attól, hogy megsértse, inkább szenved.

-         Ezt vedd fel. – adom a kezébe a színes csíkos ruhát.

-         Hisz ebből kint a fenekem. – szabadkozik.

-         És ami látszik, az hidd el, mindenkit elégedettséggel tölt el!

-         Nem!

-         Jaj, dehogy nem! Bikini van rajtad, azt meg látják ruha nélkül is nem? Vagy felveszel rá esetleg egy esőkabátot, nehogy elázzon?

Dühösen kikapja a kezemből, és magára rángatja. Látom, hogy dühöng, még feszítem egy kicsit. Elé állok, és akkurátusan eligazgatom a pántját, meghúzogatom a derekán, és elégedett arccal szemlélgetem.

Úgy felfújja az arcát akár egy kis lufi. Mielőtt kidurranna elnevetem magam és megölelem.

Mark nem akar velünk jönni.

-         Gyere csak – méregeti a lány – ha esetleg fuldokolnék, te biztosan kimentesz.

-         Béreljek neked egy vízi mentőt? – faggatom duzzogva.

-         Olyan Baywatch-osat, nagy cicikkel?

-         Az inkább nekem….. – sóhajtozom halkan.

Kisétálunk a homokos részre. Megáll és úgy néz körbe mintha örökre az emlékezetébe akarná vésni a látottakat. Megbámulja a pálmafát. Zavartan körbe kémlel, és mikor meggyőződik róla, hogy senki se figyeli, odalép egy behajló fához, és megfogja a levelét. Arca csak úgy ragyog, és nem a napfénytől, olyan mintha belülről világítaná meg a boldogság lámpása. Lehuny szemmel simítja arcát a fa rostos törzséhez.

-         Hát itt vagy te gyönyörű. – suttogja.

Anyu elfordul. Látom, hogy könnyeit nyeldesi.

-         Vedd le a ruhád. – szólalok meg rekedten. – Bemegyünk a vízbe. – köszörülöm meg a hangom és magyarázok kérdő tekintetének.

Szó nélkül engedelmeskedik. Lepakolunk Mark vállalja az örzést, anyu se érzi még szükségét a megmártózásnak.

-         Gyere! – nyújtom érte a kezem.

Az ajkaiba harap, nagyot sóhajt és csak pislog szaporán. Türelmesen várok és elé tartom a mancsom. Látom, hogy fél és próbálja húzni az időt. Végül csak a kezembe csúsztatja a tenyerét. Elindulok a vízbe. Lassan gázolok a bokámat simogató langyos hullámokba, félve jön mellettem.

-         Vannak itt cápák?

-         Csak bálnák.

-         Hehe.

-         Komolyan, és a bálnák elűzik a cápákat.

-         Biztos?

-         -         Tudod mit? Ha mégis jönne egy majd jól állkapcson vágom, oké?

Csak elvigyorodik végre…

Óvatosan haladunk előre. Mélyeket, hangosan lélegzik, ha a combjához csapódik egy hullám. Tekintete a távoli horizontot pásztázza.

-         Olyan igazságtalan az élet. – suttogja könnyezve.

-         Mi a baj? – torpanok meg.

-         Nézd! – mutat a távolba. – Hát láttál már ennél szebbet? Megérinti az ember szívét! Van aki minden reggel erre ébred, és vannak, akik egész életükbe a földet túrják, hogy megéljenek.

Meredten bámul a távolba, hagyja hogy egy könnycsepp kibuggyanjon a szeméből. Lassan folyik végig az arcán. Csillogó nyomát megvilágítja az alábukni készülő nap. Érte nyúlok és leemelem az ujjbegyemmel. Végig simogatom az arcát, aztán a nyakát és a vállait.

Nekem te érinted meg a szívemet….

-         Azért hoztalak ide hogy boldog legyél, te meg sírsz…..

-         Hiszen boldog vagyok….- szipog – Nem is hiszed mennyire…..

-         Ha telekönnyezed a vizet, tényleg sós lesz.

Felnevet a könnyeit nyeldesve.

-         Na gyere! Most úszni fogunk egy kicsit. Ideje hogy lehűtsem magam! – sóhajtozok.

-         Meleged van? – pillant rám könnyein keresztül, a szeme zöld smaragdként fénylik.

-         Azt te el se hiszed mennyire. – szuszogok gondterhelten.

Nem akar kijönni a vízből. Hagyja hogy visszamenjek Markékhoz ő meg leül a parti vízbe és csak bámulja a messzi semmibe, a nyílt egybefüggő vizet és a tetejét meglovagló tarajos hullámokat.

-         Éreztem én hogy mára nem kell semmi programot csinálnunk. Jó ha este el tudjuk majd innen cipelni.

-         Te Kimi, – néz meglepően komolyan Mark – ugye tudod, hogy ez egy nagyon különleges lány. – int a parton anyuval nagy egyetértésben ücsörgő felé.

-         Tudom….

-         Én csak…..szóval nem kéne lerohannod azt hiszem.

-         Miből gondolod…..

-      -         Ugyan már Kimi! Hány éve is ismerlek? Elhoztad nyaralni a házvezetőnődet!

-         És a masszőröm is itt van….

-         Mert két nap múlva kezdődik a futamod. Ne akarj ködösíteni.

-         Mi bajod?

-         Semmi…..csak nem akarom hogy elrontsd! Jenni….eh, tudod te is!

Ő egy remek ember és nagyszerű társ lenne, de nem biztos hogy kész még erre.

-         Tudom Mark….és jó hogy törődsz velem. – mosolygok rá. – Most viszont megyek és leszedem arról a szikláról azt a zöldszemű sellőt. Éhes vagyok!

-         Hihetetlen hogy te mindig a gyomrodra gondolsz…..

-         Néha másra is de hiába! Így inkább eszem helyette…..meg iszom is! – teszem hozzá rövid gondolkodás után.

-         Azonnal gyere le onnan. – óbégatok akár egy ideges szülő.

-         Mert ha nem? – pimaszkodik.

-         Ne menjek oda érted!

-         Mert akkor mi lesz?

-         Azt hiszem, most én haraplak meg! Ja és nem a nyakadat. – vigyorgok.

Végül anyunak fogad szót, és learaszol a fekete bazalt sziklákról. Indulok, hogy segítsek neki. Persze, fenékkel felém lengedez, istenem mond miért 

kínzol? Sóhajtozva forgatom a szemem és leemelem a hosszú lábú pókként csöngő nőt a sziklatömbről.

Visszasétálunk a hajóra. Megdicsérem a szorgoskodó személyzetet és leülünk vacsorázni.

-         Megint hal?

-         Mi bajod vele?

-         Semmi csak régen sose ettem halat.

-         Hogy lehet az?

-         Hát a mezőn viszonylag kevés ponty ugrándozik.

-         Eeeh, itt meg a vízen nem vízisíznek a csirkék!

Mark ráharap a kanalára így visszatartja szétterülni kezdő vigyorát az arcán.

-         Ha ettünk, menjél, öltözz át….

-         Már megint? Nem mondtad, hogy titokba divatbemutatón veszek részt.

-         Nézd, tőlem ebbe is jöhetsz, - pillantok végig a csíkos kis mini strandruhán, - de szórakozni megyünk és én személy szerint, nem fogok verekedni miattad. Esetleg kérdezd Markot.

-         Minek megyünk még el?

-         Belehasítunk az éjszakába. – vigyorgok.

-         És az, jó lesz nekem? – pislog aggódva anyura.

-         Persze…..mind megyünk. – biztosítja.

-         Mit vegyek fel? – kérdi sóhajtva.

-         Ha rám hallgatsz semmit és beülünk a jakuzziba…..tőlem jöhetsz a lila virágosba. – helyesbítek anyu tekintete láttán.

-         Jó lesz a délelőtti püspöklila ruhád. – szól közbe anyu.

Itt a parton azért jó, mert minden elérhető közelségbe van. Nem kell szinte semmit menni, és máris beesel egy bárba, vagy egy étterembe. És ezek egymást érik. Mindenütt zene szól, és vidám nevetést hoz felénk a szél.

-         Na melyikbe menjünk? – teszem fel a kérdést gálánsan.

Egy nagyon tanácstalan arcú cicatekintet néz vissza.

-         Talán oda. – mutat anyu egy lila virággal befuttatott kapura.

-         Te vagy a főnök! – biztosítom sietve.

Letelepszünk egy asztal köré a színes lampionok alatt, rendelek egy kancsó mojitot, és élvezzük a portugál zenei flórklórt.

-         Mikor táncoltál utoljára? – faggatom óvatosan.

-         Azt hiszem még soha életembe. – vigyorog az asztalra könyökölve, és gyönyörködik, a virtuóz sombreros szólógitáros, ujjainak boszorkányos fürge játékán.

-         Akkor itt az ideje. – emelkedek fel sóhajtva.

-         Mi…mi van? – mered rám.

Nem válaszolok, csak állok előtte kinyújtott kézzel, halványan mosollyal, és türelmesen várok. Nagyon nem akar táncolni, de az egyre kínosabbá váló szituáció miatt, és anyu csendes unszolásának engedve felemelkedik, és a kezembe csúsztatja az ujjait. Közben olyan arcot vág, mint akit most értesítettek arról, hogy két hét múlva világvége, ő meg már befizetett, egy világ körüli útra.

Mark előzékenyen táncba viszi anyut. Csak úgy lebeg a karjaiba.

-         Eeeeh, lehet, hogy inkább Markkal kellett volna ropnod egyet. Velem csak lépegetni fogsz.

-         Azt hiszem, most még azt is soknak találom. – súgja a fülembe, ahogy átölelem.

-         Akkor búj gyorsan hozzám, had higgyék, hogy szerelmesek vagyunk, és nem törődünk se a világgal, se a ritmussal, csak egymással.

Magamhoz ölelem, és kicsit eltartom a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Visszanéz, közben ajkai megnyílnak, úgy csodálkozik rám, mintha sose látott volna még.

-         Mi van…. –nyögöm rekedten.

-         Nem tudom. – suttogja, és  fejét a mellkasomra hajtja.

Két karommal szorítom magamhoz. A testünk szinte eggyé válik, egyszerre mozdulunk, egyszerre lélegzünk….

-         Jól érzed magad?

-         Nagyon…..

-         Én is! – ölelem még szorosabban, pedig már nem is szól a zene.

Nyitott tenyeremmel a hátát simogatom, ő meg a mellkasomon nyugtatja a fejét és hagyja, hogy a nyakába csókoljak.

Most ennyi lenne! Remélem tetszeni fog!

Mást most nem írok, mert eléggé nem jól vagyok, inkább pihenek egy kicsit!

Jó olvasást, és kellemes szórakozást mindenkinek!

És ne feledkezzetek meg a komikról meg a pipákról se!:)

puszi, egy beteg nora