10. rész - Meglepetés.....

Sziasztok!

Itt az új rész, remélem ez is tetszeni fog.

Előre is köszönöm a hozzászólásokat és a pipákat!

puszi, nora

„Építettem egy falat magam köré,

De nem azért hogy kizárjak mindenkit,

Hanem, hogy lássam, ki szeret annyira, hogy megmássza.”

Kriszti….

Csak ügyeseeeen! Most mutasd meeeeg! – bíztatom magam dúdolgatva.

Késő este van, már biztos nem zavar meg senki. Nincs rajtam más csak egy bugyi.

Olyan jó érzés, ahogy a langyos víz simogatja a bőröm. Annyi évnyi lavórban mosakodás után, megragadok minden alkalmat, hogy itt lehessek. Persze nem lehetne, talán ki is rúgnának, ha kiderülne, hogy az uraknak fenntartott vízben áztatom a mostanság fehér bőrömet. Régen bezzeg barna voltam akár egy néger a sok napszámtól. Elmúlt 10 óra, hát, ha most jönnek ki ellenőrizni meg is érdemlik a sikert. A szalagfüggönyt mindenütt behúztam, ide még a madár se lát be. Felosontunk köntösben Ajaxal és hajrá! Neki határozottan jobban megy, lehet meg kéne próbálnom úgy kutyába tempózni, mint őkelme? Ma megpróbálok visszafordulni, és tovább menni. 
Úszni kezdek, koncentrálok, és próbálom egyenletesen venni a levegőt meg tempózni. Jó lenne egyszer oda-vissza is átúszni nem csak oda, aztán a medence végében lógni lihegve.

Valami zavar. Kipillantok a medence szélére. Összenézek az égő világos szemmel. Lemerevedek, mint mindig, ha találkozom ezzel a tekintettel. Bénultan bámulom, és tehetetlenül hagyom, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett…..

Kimi…..

Seb szülinapi bulija után szándékosan nem megyek haza. Nem akarok a közelébe lenni. Izgatja a fantáziám. Tiszta hülye vagyok, de vettem neki, egy plüss egeret. 

Aztán megkezdődött a parádé, és egy időre feledtetett velem mindent a száguldás.

A Finn Rally a 13 WRC verseny közül a leggyorsabb átlagsebességű rally. Ez, és a hihetetlen sok ugrató teszi annyira látványossá a versenyt a szurkolók, és nehézzé a versenyzők számára.

Az idei verseny két és fél napos volt, 19 gyorsasági szakaszból áll, melyek össztávja 310 kilométert tett ki. A versenyen 99 páros indult, melyből 61 ért célba.

A szerda esti kvalifikáció után csütörtökön 11,15-kor indult az első gyorsasági, aznap összesen hat szakasz szerepelt a programban. Pénteken és szombaton legendás finn szakaszokon zajlott a verseny, egyaránt nyolc szakasz szerepelt a két napon. Az utolsó nap került sor az Ouninpohja szakaszra is, mely 33 km-es és mára már egyet jelent a Finn Rallyval.

Nagyon élveztem a versengést. Elég jó helyen is mentem, egészen az utolsó napig a 8-ik voltam. Akkor sajnos a tizenkettedik szakaszon összetörtem az autót. Egy kanyarba kisodródtam és felborultunk.

Végül csak huszonötödikek lettünk.

A versenyt Latvala nyerte. Ha már nem én, legalább egy finn!

Indult egy magyar páros is a viadalon. Nem mintha érdekelne, csak úgy megjegyeztem…..

Anyám furcsán méreget. Lehet, nem érti, miért dugtam el a plüss állatkát, mikor berobbantak a bátyámék gyerekestől. Inkább nem magyarázkodnék neki.

Két napja dekkolok itthon, és égeti a talpam az anyaföld.

-         Este haza megyek anya – ülök mellé a kanapéra.

-         Máris? Azt hittem itthon maradsz – próbál a vesémbe látni.

-         Most egy időre haza költözöm, de gyakran jövök majd….

-         És mért lett olyan sürgős haza költözni?

-         Marknak is rossz így. Elszakítom az otthonától.

-         Eddig nem érdekelt.

-         De most már igen! Családja van, nem tehetem ezt vele.

-         Értem….

-         Eeeh….majd visszajövök hamarosan. Haza kell mennem.

-         Miért?

-         Vettel miatt! – nézek a szemébe bátram, mert nem hazudok.

Késő van, mire begördülök a garázsba. Este van de még nem éjjel. Komótosan kipakolok, nem láttam nagy kivilágítást, gondolom, már alszik.

Azért biztos, ami biztos, óvatosan haladok befelé. Az uszoda kellemes fényben úszik, de a nappaliban sehol senki. Lehet, hogy lent takarított és égve felejtette a lámpákat, indulok lefelé.

Az alagsorban se találom, halkan kopogok az ajtaján. Semmi válasz. Talán benyithatok a saját lakásomba, gondolom vállvonogatva, és lenyomom a kilincset. Megszemlélem az akváriuma sarkában valami zöldséget ropogtató golyóbajnokot, és tanácstalanul figyelem, ahogy senor Sangria a lábamhoz dörgölőzik harsány dorombolás közepette.

Olyan epekedőn néz fel, hogy akaratlanul is megsimogatom. Nahát….eeeh, úgy jöttem haza, hogy kemény leszek és eltökélt. Erre kandúrt simogatok. Még jó hogy nem látta senki….

Hol lehet ez a lány? Ebben a hatalmas házban napokig is rejtőzködhetne előlem. Amilyen jól kiismerte, simán kijátszhat. Hát jó, akkor játszunk szellemesdit, megyek a fény felé.

Óvatosan, hahózva haladok, még a baseball sapkám is leveszem, nehogy megint megkínáljon valamivel.

Megyek a fény után és egyszer csak a medencénél találom magam.

 A lány úszik, a halvány fényben a hullámok megcsillannak meztelen hátán. Nincs rajta csak valami bugyi. Állok és bámulom vékony kislányos alakját, ahogy a víz engedi. Milyen szép….

A kutyával bolondozik, az meg boldogan dolgozik körülötte a lábaival.  Úgy tűnik megkedvelte a jövevényt. Köszörülök egy hangosabbat és előrébb lépek. Összenézünk.

A lány felsikkant, mellei elé kapja a kezét, és elmerül. Érdeklődve figyelem, legutóbb én szenvedtem, most legalább ő küszködik. Prüszkölve felbukkan, rémülten kapálózik és megkapaszkodik a medence szélében. Aztán észreveszi, hogy leplezetlen áhítattal bámulom a hűvös víztől, és a rémülettől ágaskodó melleit. Megint odakap, és újra elmerül. Felbukkan, akár egy sellő köhécsel. Ezt még vagy kétszer eljátssza, én meg türelmesen várok a parton, keresztbe tett karral vigyorogva.

Jó a műsor, bár lassan kezd unalmassá válni. Legközelebb lehetne bugyi nélkül…..

Ekkor ő is vált, a medence széléhez tapadva szépen kiaraszol a lépcsőig. Amint megveti a lábát az első fokon, azonnal a két markába kapja a melleit. Nagyot sóhajtok a látványon.

-         Nem tud csöngetni? – támad akár egy kobra kígyó, feledve a tegeződést.

-         Eeeeh, hisz ez az én lakásom! – hüledezek. – Jó hogy ki nem tiltasz!

-         Nem úgy gondoltam…. – csendesedik vissza.

-          Valami naturista vagy? Szeretsz meztelenkedni? – görénykedek.

Nem válaszol, riadtan keresi a köntösét. Nem találja, mert az én kezemben van.

-         Ezt keresed? – lobogtatom meg.

Dühösen kiragadja a kezemből, közben persze felfedi az egyik mellét. Összenézek az ágaskodó mellbimbójával, és teljesen megfeledkezem a plüss egérről.

Olyan sprintet vesz kifelé, hogy egy futó is megirigyelhetné. Mezítláb trappol el mellettem, úgy félúton megcsúszik, halk sikollyal és heves karkörzéssel próbál korrigálni. Ügyesen elcsúszik az ajtóig. A mutatvány közben elejti a maga elé szorított köntöst, tökéletes képet adva alakjáról és izomzatáról. Elgondolkodom a látottakon. Milyen rég voltam már hokizni….

Ajax nem is próbál utána loholni, inkább leül, és tanácstalanul rám emeli a fejét. Hasonlóképp bámulok le rá. Még nem tudtam kiheverni ezeket a keményen agresszívan rám meredező bimbókat. Akár a gazdájuk.

-         A picsába! – lépek hátra káromkodva.

Ajax eddig várta a gondoskodást. Mivel a háztartási alkalmazott sértődött sellőt játszva kiviharzott, nem törölgette meg senki, hát jól megrázta magát.

-         Köszönöm Ajax, legalább kicsit lehűtöttél – próbálom elrejteni a vigyorom, mert az iménti harci amazon halkan, lesütött szemekkel immáron a derekán megkötött Donald kacsás köntösben settenkedik vissza.

Zavart csend telepedik közénk. Nekem nem sürgős és kibaszottul élvezem. Ő nem annyira, vagy a világítás csal, vagy kicsit zöldbe játszik az arcszíne. Hát persze hogy nem bírja sokáig.

-         Szóval, most mit gondol rólam? – néz fel rám szaporán pislogva.

-         Azt hogy legutóbb már tegeződtünk…..

-         Mondjon már valamit! – szegezi dühödten nekem a kérdést.

-         Eddig kétszer jöttem haza, és te minden alkalommal bugyiban fogadtál. Legközelebb az se legyen. Így már unalmas!

Nem válaszol, csak bámul rám elszántan könnyes szemekkel, ökölbe szorított kézzel.

-         Jaj, ugyan már – csattanok fel. Ez hihetetlen, elég pár perc és már az egekben a vérnyomásom mellette. – Nem történt semmi. Azt hiszed, nem láttam még melleket? Nincs semmi szégyellni valód, inkább légy rájuk büszke, és mutogasd többet. Felőlem akár így is főzhetnél holnap. Akarod, hogy letoljam a gatyámat?

Még mindig rám mered. Szemei megtelnek könnyekkel és a világításban smaragdos fényben csillognak.

-         Ha megtudják mit tettem, kirúgnak…. – suttog és kigördül egy könnycsepp az arcából. Nem hisztizik nőként, úgy sír, mint egy kisgyerek. Legördülő szájjal hüppög.

Mért tetszik nekem ez a lány, mikor bárkit megkaphatok csak ezt nem? – köröz az agyamban szemtelen bogárként. Eeh, Kimi Raikkönenhez nem méltó az efféle gondolat….

-         Itt csak egyvalaki küldhet el téged, és az én vagyok! – mennydörgök akár Zeusz az Akropolisz tetején. Épp csak villámokat nem dobálok, de közel vagyok hozzá.

-         Nem haragszik….? – húzza össze magát félénken.

-         Sose legyen rosszabb belépőm – sóhajtok, mert egy pillanatra engem is utolér a múltam. Gyorsan elhessegetem Jennit, már nincs itt helye! - Idefigyelj – lépek kicsit közelebb hozzá - szeretem, hogy így sertepertélsz körülöttem – sóhajtok nagyot és lassan fújom ki a levegőt. - Annyira más vagy….egy finn nőtől ezt sose kapnám meg. Nem is várhatnám el, nálunk nagy hagyománya van az egyenjogúságnak. Te meg annyira nő vagy. Kedves, gondoskodó, tiszta… már úgy értem a lelked. Olyan vagy, mint egy érintetlen havas fennsík. Tökéletes! Nincsenek allűrjeid…semmi, se egy műköröm, se ékszerek. Letisztult vagy…tökéletesen egyszerű. Semmi ciráda meg dísz, csak a nyers tökéletes valóság, és ezt én nagyon szeretem… És most menjük a lakásba, innom kell valamit! Várj - ragadom meg a vállát - esetleg letegeződhetnénk véglegesen, ha már egyszer szétverted rajtam a golfütőmet, én meg lassan jobban felismerlek mellről, mint arcról.

-         Jaj, hagyjál már! – fordul ki az ajtón.

-         Nem tudsz úszni? – érem utol a nappaliban.

-         Falun nőttem fel. Maximum a kacsaúsztatóban pancsolhattam, de onnan meg kiüldöztek a libák.

-         Eeeh a libákat én se szeretem… te viszont remekül tudsz főzni.

-         Igen,…főzök, mosok, takarítok….

-         Egy igazi főnyeremény leszel valakinek.

-         Hát….nem hiszem. Legfeljebb egy szakácsnak!

-         Van barátod? – puhatolózom.

-         Nincs….nem is volt még soha.

-         Az meg hogy lehet. – lepődök meg.

-         Nem olyan közegben forogtam. A templomba nem járnak udvarolni. Volt néhány kísérletező a házaknál, ahova takarítani jártam, de elvből nem állok le a főnökömmel, se a fiával.

Na tessék!

-         Készítsek valami vacsorát?

-         Jó, de csak valami könnyűt. Vagy inkább rendeljünk.

-         Szívesen főzök. Szeretek sokáig fent lenni.

-         Én is….

Felcipelem a cuccom a szobámba, és egyelőre hagyom az egeret. Míg átöltöztem, olyan omlettet rittyentett, hogy Ajax is izgatottan laffintva kezd morgolódni az illatorgia miatt.

-         Szóval – húzom magam mellé a kanapéra egy üveg sörrel a kezembe, fél szemem a settenkedő kandúrfin tartva - hogy van ez? Mi ez az őrült senorozás nálad?

Zavartan felnevet és megvakargatja a cicafi farktövét, mire az pipiskedve hátsót csücsörít, és hangosan morrant párat.

-         Az utcánkban lakott egy gazdag házaspár. Gyönyörű házuk volt, még csodásabb kerttel. Még banánfájuk is volt meg pálmafa, ami télen se fagyott el. Én még soha életemben nem láttam olyan csodakertet. Egy csomó bokor volt mindenfelé és olyan illatot árasztottak, hogy még a legyek is leestek röptükben. Nem gyümölcsöt meg zöldséget termeltek, csak ilyen díszbokraik voltak, még babérlevél bokruk is. Nála láttam articsókát, mangoldot, meg egy csomó furcsa ehető növényt, amiket mi nem ismertünk. Az asszony Portugáliából származott. Kamionsofőr volt a férje, valahogy úgy ismerkedtek meg, és eljött vele Magyarországra. Mesélt a pénzükről, az ételeikről, meg az italaikról, és a szokásaikról.

Mi hajnalban keltünk és kapáltunk, míg nem sütött erősen a nap. Náluk meg sziesztáztak az emberek. Hallottál már ilyenről? Dologidőben lefeküdni? Sokat mesélt a hazájáról. A sós tengerről, meg a szélről, ami mindig fújt felette. Dühös volt, ha azt mondták rá spanyol. Ő portugál…a spanyol, az teljesen más. Mindig sangriát ivott. Az egy gyenge bor, szinte nincs is alkohol foka. Ahogy mesélt megpróbáltam elképzelni, milyen lehet olyan helyen lakni, ahol zúg a tenger éjjel, és örökké fúj a szél. Az utcán narancsok teremnek meg banán. Minden háznál van medence, és nem kell tűzifát hasogatni, meg havat lapátolni, mert az nincs is. Megfogadtam, hogy egyszer majd megnézem Portugáliát – mosolyog a semmibe.

-         És miért Portugália? Miért nem Spanyolország?

-         Mert az kisebb – von vállat. – Olyan, mintha rájuk ülne Spanyolország.

-         Ez aztán indok – méregetem oldalról. - És az úszás? Kiválóan főzöl, de nem tudsz úszni? Azt nem tartották fontosnak a szüleid?

Senor Sangria embert vált, és harsány dorombolás közepette, megint a lábamhoz dörgölődzik. Mire feleszmélek, szórakozottan simogatom a selymes bundáját, ő meg elszántan töfködi a nedves orrával a tenyerem.

Mi? Én egy macskát simogatok? Döbbenten meredek a kezemre, de csak két hatalmasra kerekített cicaszempár néz vissza.

-         A nagyi nevelt fel – mosolyog a jeleneten – és valóban nem tartotta fontosnak az úszást. Neki csak az volt a fontos, hogy becsületes, istenfélő rendes lány, és majd egyszer asszony legyen belőlem. Ezért jártunk minden héten templomba, és kellett mindig gyónnom meg áldoznom. A nagyi nagyon istenfélő asszony volt. Minden este imádkozott, és nekem vele kellett mondanom az igét.

-         Elég szar lehetett….. – jegyzem meg.

-         Igen – mosolyog – akkor azt hittem én is. Később rájöttem, azt szeretném, ha mindig úgy maradt volna minden. Ha még mindig járhatnék gyónni, és hallgatnám a pap szidalmait, amiért elvertem a szomszéd fiút, és átfutottam egy kocsi előtt az úton, amit ő a tulajdon szentséges szemeivel látott – nevet rám.

-         És ilyenkor mi volt a büntetés? – hajtom oldalt a fejem. Lám csak a férfiverés régi keletű lehet nála…

-         Hát…..meg kellett bánnom a vétkeim….aztán feloldozott és kirótta rám a büntetést, ami imádság volt. Megmondta, hogy mit és hányszor kell elmondanom, hogy az úr megbocsásson.

Aztán hazavittük a fehér oltárterítőket, ha ránk került a sor, és kézzel  hófehérre mostuk a kinti jéghideg forrásvízből, mert az tisztábbra mosta.

Az meg mi?

-         Azok olyan fehér hímzett lepedőszerűk….az oltárt takarják le velük a templomban.

-         Most csak szívatsz igaz?

-         Nem……vannak emberek, akik így élnek. Tudom furcsa ez ebből a betonpalotából.

-         Nem tetszik a házam?

-         Ez nem ház, hanem egy betonerődítmény. Itt még egy háborút is át lehetne vészelni. Az ablakok golyóállók….szerintem a ház bomba és földrengés biztos. Gondolom, van itt még pár rejtekajtó, és a katakombákba egy atom biztos bunker is, több évi élelemmel, itallal, és szórakoztató, meg élvezeti cikkekkel felszerelve.

-         Mire gondolsz? – vigyorgok. Ka-ta-kom-ba???

-         Szimulátor….házimozi….mini bár…guminő… - néz vissza hasonlón.

-         Szemtelen vagy!

-         Tudom! A pap is mondta! …..Istennek se tetszett…. – halkul el és a mosolya fájdalmas lesz. Óvatosan haladok tovább.

-         És most hol van a nagyid?

-         Istennél a mennyekben….remélem ….ő nagyon hitt ebben.

-         Meghalt?

-         Igen…

-         Mostanában?

-         Nem….már régen.

-         De hát …akkor téged ki nevelt fel?

-         Hát ő….

-         Oké, most hány éves is vagy?

-         Mért fontos ez? Hisz tudja…

-         He?

-         Tudod! – mosolyog.

-         Mert szerintem nem vagy 20, bár többet mondtál. És ha a nagyid rég meghalt, érdekelne, hogy nőttél fel. Nem hiszem, hogy az állam bárhol is hagyja, hogy egy kiskorú gyerek az utcán csatangoljon, akár milyen szépen is mossa Isten lepedőit.

-         Már elmúltam 20 – somolyog. Tudod te is….23 vagyok, mint a barátod.

-         És akkor mennyi voltál mikor a nagyi elment?

-         17.

-         Akkor csak nevelt valaki, nem?

-         Igen……az apám.

-         Na….apuról eddig nem volt szó – dőlök hátra. – És ő most hol van?

-         Nem tudom…..

-         Összevesztetek?

-         Elszöktem tőle…..

-         Mért? Túlságosan szigorú volt….az apák néha hajlamosak túlszeretni a lányukat.

-         Hát…..- nevet fel zavartan – esetemben nem ez történt.

-         Hanem?

-         Miért akarsz te mindent tudni? – kapja rám a szemét.

Esküszöm, szikrákat szór. Anyám! Ki ez a lány?

-         Én se tudok semmit rólad!

-         Azért mert én alkalmazlak téged, és nem te engem. Nekem tudnom kell, ki lakik a házamban, mikor nem vagyok itthon. Itt rengeteg felbecsülhetetlen érték van – pöffeszkedek. – Nem mellesleg, én állok szófukar hírében, tehát szíveskedjél ne tőmondatokba válaszolni nekem.

-         Egen….tele a ház használt zoknikkal és alsókkal…. – má’meg vigyorog.

-         Hát….van, aki sokat adna értük.

-         Akkor hirdesd meg a neten…

-         Ne az én gatyám legyen a téma. Inkább a te múltad…

-         Mit akarsz tudni?

-         Azt, hogyan nőttél fel, és keveredtél ide a házamba takarítani. Szép vagy és okos. Vág az eszed meg a nyelved is rendesen……ne értsd félre, nem nézem én le a takarítókat, de egy 23 éves nehézbombázó furcsa ebben a szerepben.

-         Az lennék?

-         Mi?

-         Nehézbombázó? – billenti kedvesen oldalra a fejét.

-         Elég jól nézel ki – mérem végig. – De azért ne bízd el magad. Szóval?

-         El kellett jönnöm onnan, mert nem úgy éltem, ahogy akartam – veti fel a fejét dacosan.

Anyám, ez egy igazi vadóc! Mindjárt megint megharap!

-         És most úgy élsz? – firtatom.

-         Élek…. – vonogatja a vállait – és szabad vagyok, mint a madár.

-         Otthon nem voltál az?

-         Ott rabszolga lettem és ez nem tetszett.

-         Nem értem….. – értetlenkedek. Lehet, hogy a nyelvvel van baj?

-         Én se értelek téged! – villan a szeme – Itt ülsz egyedül a palotádban a rengeteg pénzeden. Magányosan iszogatsz, és engem faggatsz. Nincs jobb dolgod? Azt mondják sikeres vagy és híres. Egy gazdag jóképű, jó testű pasi… hogy sikerült ezt elérned?

-         Tetszem neked?

-         Nem ez volt a kérdés.

-         Mondjuk, korábban jöttem haza és nem telefonáltam – nevetek fel keserűn.

-         Oké a feleséged hibázott, de ez nem tegnap történt. Én már fél éve lakom itt, és még csak fel se bukkantál. Ebben a házban egy egész falu elférne. Minek neked ekkora, ha egyszer magányos vagy? Nem hinném, hogy nehéz lehet ismerkedned. Akkor mi a baj?

-         Nem tudom… - vonogatom a vállam. – Én szeretek így élni….szeretek egyedül lenni……szeretem a csendet és utálom, ha valaki szemtelen és hülye kérdéseket tesz fel. Arra ott vannak a riporterek – fortyanok fel.

-         Elnézést – csendesedik el rögtön.

Felkel, kimegy a konyhába, hallom, hogy mosogat. Mi a francnak, ha egyszer van mosogatógép? Most még ő sértődött meg, dühöngök. Azért se megyek utána. Rá haragszom….őt bántom Jenni miatt.

-         Hoztam még egy sört – kapom fel rá a fejem. Olyan halkan jött észre se vettem. – Kérsz még valamit?

Megrázom a fejem.

-         Akkor lefekszem……jó éjszakát uram – hagy magamra.

Áruló, meredek a lassan feltápászkodó kutyára, ahogy komótosan a lány után ballag. Még hogy uram! Akár egy középkori földesúr. Komolyan mondom, az őrületbe kerget ez a lány, sóhajtok nagyot és hátradőlök.

Ezt kihasználva, az itt felejtődött senor Sangria nem átall az ölembe huppanni. Lefagyok ekkora merészség láttán. Nem úgy a kerekszemű. Örült torokrezegtetés mellett, gyengéden masszírozni kezdi a tappancsaival a farkamat, és két taknyos csókot is lenyom a számra, mire köpködve magamhoz térek.

Na ne! Ez már aztán mindennek a teteje, hessegetem. Erőszakos vagy, akár a gazdád. Szemtelen, nagyszájú, zajos és verekedős. Nincs esélyed, én a nőket szeretem! Bár ennek itt nincs egyetlen jó tulajdonsága se, viszem ki a kiürült üveget a konyhába.

Jó, bámulok körbe szájtátva, takarítani talán tud. Hogy az istenbe csinálta? Csillog-villog minden, alig pár percet volt itt, és még el is mosogatott.

Akkor is az idegeimre megy. Lehet, hogy lecseréltetem. Majd holnap megemlítem neki. Biztosan sírva fakad, ha meghallja, hogy el akarom küldeni, mosolygok elégedetten és felbattyogok a lépcsőn, határozottan kiutasítva a peckesen utánam osonó kandúrt, és visszautasítom a közös alvást is.

Hamar lezuhanyozok, és belevágódok az ágyba. Aztán csak forgolódok. Nem tudok elaludni, mert ha lehunyom a szemem, az ágaskodó melleit látom, meg a dühösen csillogó zöld szemét…..meg a riadt kis arcát, ahogy hozta azt a rohadt sört…..

*  *  *