2013. november 5., kedd

28. rész - Minä rakastan sinua.....

Sziasztok!

Csak most értem haza! Két napig nem voltam és ezt a részt még tegnapelőtt készítettem idegességemben a suliban, mielőtt mentem az öcsivel az egészségügyi vizsgájára, amit sikeresen letettünk, és immár egy ideiglenes jogosítvány büszke tulajdonosai vagyunk!:)
A fejezet olvasásakor talán arra is rájöttök milyen órán készítettem!
Szóval csak azért írom ezt, hogy értékeljétek néhány kommenttel az elkötelezettségemet, hogy két napnyi távollét után ahelyett, hogy pihennék vagy a családommal lennék, hozom a részt!
Így a sietség miatt, a nagy számok törvénye alapján, előfordulhatnak benne esetleges hibák!:(
Azért mert nem akarok csalódást okozni, azért mert szeretlek benneteket ha írtok, és akkor is ha nem:), és én is imádok írni!
Visszatekintve eddigi létem mind a 18 évére azt kell, hogy mondjam, ez volt életem két legboldogabb napja!:)
És igenis az élet szép! És vannak még csodák! És az angyalok vigyáznak ránk!
Nem, nem vagyok bolond, csak BOLDOG!:)
Millió csók és nagy ölelés mindenkinek, nora



Amilyen jó szeretni valakit,
Ugyanolyan fájdalmas is,
Nem tudom az emberek,
Hogy élik ezt túl”

Kimi….

Fújtatva indulok a keresésére. Nem tudom, merre csámboroghat azt se vettem észre mikor jött haza, annyira felidegesítettem magam. Úgy fest, Jenni elérte amit akart. Legalább fél évvel tolódik a válásunk, miután hivatalosan is igazolta, hogy Amerikába szerződött és a kontinensek közötti távolság miatt, meg a szerinte még megmenthető házasságunk érdekében, félévnyi próbaidőre felfüggesztették a válást.
Komolyan mondom, nem értem miért büntetnek? Mi olyan érthetetlen abban, hogy nem akarok tovább azzal a nővel élni?
Riku szerint, ha hivatalosan igazolom, hogy már mással élek élettársi közösségben, vagy esetleg egy terhességgel, akkor a válás kibékíthetetlen ellentétekre való hivatkozással kimondható. Egész eddig arról próbált meggyőzni, hogy idéztessem be Krisztit, és ami még jobb lenne, az esetleg egy terhesség……
Na azt már nem! Ha lesz is terhesség, azt én a világon senki avatatlan orrára nem kötöm, és persze soha nem egyeznék bele, hogy becitálják a bíróság elé, ezt a félszegen harcias, vagy harciasan félszeg lányt. Tudom, milyen tapintatlan kérdéseket kapna, és ráadásul Jenni ügyvédje is kikérdezhetné. Ha csak fele olyan gátlástalan és arcátlan, mint az ügyfele, Krisztit ott feszítik keresztre az álszent képmutató farizeus bírák.
Ő lenne az oka a házasságom megromlásának még akkor is, ha bizonyítani tudnám, hogy mikor szétköltöztünk nem is ismertem őt. Ezeknek nem számítanának a tények, a sajtó koncot akar és bűnbakot.
Dühös szuszogással lassítok a hálónknál.

Az ajtóban állok karba tett kézzel, az öklömmel az államat támogatva, hogy le ne essen. Minden férfi vágyálma kel életre a szemem előtt. Valami csacska zenére egyetlen bugyiba és egy aprócska topban, kis terpeszben állva fenekét rázva törölgeti a port.


Kriszti…..

Úgy oson be, hogy meg sem hallom, csak már mikor beleszuszog a nyakamba, és kezét megérzem a derekamon. Nem ijedek meg, mert tudom, hogy csak ő lehet, és mellette biztonságban vagyok.
-      Mit gondolsz a reggeli merevedésről? – érdeklődik szorosan mögöttem.
-      Hol van már a reggel?
-      Most a Greenwichi időről akarsz vitatkozni velem?
-      Nem…..csak megjegyeztem….
-      Mi lenne, ha inkább megérintenéd?
-      Érzékelem a problémát!
-      Lehetne inkább, hogy orvosold?
-      Lehetne…. – nyújtom felé a szám.
Mire felocsúdok, már a bugyimban van a keze. Izgatóan simogat, közben szája a melleimet marcangolja a toppomon keresztül. Pontosan tudja mit tegyen, hogy végérvényesen elveszítsem a fejem.
-      Ne…jaj….- próbálok kijönni a csókjaiból.
-      Mi…mi a baj? – liheg, és közben már a bugyimat rángatja le rólam.
-      Mindjárt….mindjárt itt van Seb. Jaj, ne már….ne csináld kérlek…
-      De…majd gyors leszek…
-      Nem akarom, hogy gyors legyél. – meredek a szemébe egy pillanatra megfeledkezve a védekezésről. Érdekes arcot vághatok, mert hangosan felnevet.
-      Akkor alapos leszek, és leszarjuk a szomszédot, had kopácsoljon, majd megunja és elmegy.
-      De tudja a kódot….és ha bejön és ránk nyit?
-      Akkor sírva fakad és elszalad….de én azt is leszarom, ha mozizik egyet, csak gyere már ide. – húzza át a fejemen a pólóm.
-      Ó istenem! – nyögöm.
-      Még nem, de dolgozom rajta. – mosolyog a nyakamba. Forró csókjától libabőrös leszek. – Itt akarlak. Most! – liheg. – Most nagyon megduglak!  - csapódunk a falnak. Két kezemnél fogva felszegez, összeszűkült, kéjre vágyó szemmel, lihegve néz. – Most nagyon megduglak! – ismétli rekedten, és a számnak esik.
A hajába túrok, sóhajtozva adom oda magam.  A fenekem alá nyúl és felemel. Csak egy bermuda van rajta, a következő percben már megérzem a testembe fúródó férfiasságát. Keményen a falhoz szegez vele, és közben trágár szavakat suttog a nyakamban. Akaratlanul felsikoltok, belemarkolok a hajába.
-      Fá…fáj…? – dadogná, de nem tudja, mert a hajánál fogva húzom a dadogó száját az enyémre.
Őrültként csókolom, ő meg nagyon keményen présel fel a falra. Belenyög a csókunkba, teste egyre hevesebben jár az enyémben. Eszementként őrjöngve marcangoljuk egymást és a legmeglepőbb, hogy én is.
Felhördül és lemerevedik. Egy pillanatig még érzem, hogy élvez a testemben, aztán összerándít valami hihetetlen gyönyör. A karjaiban tart és néz, ahogy rángatózok és hallom a saját sikolyom is. Minden olyan mintha nem is velem történt volna. Lihegve borulok rá, és ha nem tart olyan erősen a karjaiban, bizonyosan a földre esem. Mindenem remeg, a gyomrom, az egész testem. A szívem olyan hevesen, és összevissza dobog, hogy szívroham esetén sem produkálnék különbet.
Egyre csak ölelem, és szorítom magamhoz, ő meg dadogva suttog szerelmes szavakat, és nyugtatva simogatja a testem.
-      Mi…mi történt velem? – nézek rá az iménti sikoltozásom miatt, szégyellősen de még mindig levegő után kapkodva.
-      Nem tudom cica. – mosolyog féloldalasan. – De kibaszott nagyot élveztél, és nincs is ennél nagyobb öröm egy férfinak….és azt akarom, ez mindig így maradjon. – csókolgatja a nyakam. – Jaj, ne vágj már ilyen riadt arcot! Hiszen ez kurva jó volt! Imádom, hogy ilyen hangos vagy! Csak sikoltozz mindig, had irigyeljenek!
-      De mitől….mitől volt most ennyire intenzív ez az egész? Hiszen még csak ágyba se feküdtünk….csak úgy felnyomtál ide a falra…istenem én biztosan beteg vagyok…egy  perverz!
-      Hogy mi van? - tesz le az ágyra nevetve, és ahogy elfekszik, rögtön magához is húz.
-      Élveztem….
-      Hát azt szerintem itt a környéken mindenki hallotta….és maradjon is ez így a jövőben is. – puszilgatja a nyakam meg az állam.
-      De nem…!
-      De, de!
-      Nem az nem! Hát nem érted?
-      Kicsit sok nekem a nem, de majd biztosan megmagyarázod mi zaklatott fel, egy jó szex után ennyire.
-      Az, hogy felizgattál azzal, hogy csúnyán beszéltél velem….és hogy ilyen kemény voltál,….hogy ilyen durván nekinyomtál, és nekem estél…és én rettenetesen élveztem.
-      Igen, azt hallottam cica. – puszil a számra. – Durva voltam?
-      Nem….csak kemény!
-      De az jó, nem?
-      Jaj, Kimi!
-      Na….mi a baj?
-      Az, hogy minden jó, amit te csinálsz, és már megint kívánlak, pedig csak beszélünk róla. Mi a franc van velem?- nézek rá könnyes szemekkel.
-      Már nehogy sírni kezd, mert kívánsz engem? Tényleg fura vagy!
-      Én nem kívánlak….én állandóan akarlak, és már attól zakatol a szívem, hogy erre gondolok….
-      Hát rég nem az a kis apáca vagy már…..de jó ez így,nincs ezzel semmi baj….és ha akarsz még egy menetet, - húzza a kezem az ölére, - én és az örömbotom készen állunk!
-      Nem…nem érdekel az örömbotod, inkább vidd ki és fürdesd meg egy kis hideg vízbe….
-      Nem akarod te megmosni? – könyököl fölöttem.
-      Majd este inkább…
-      Szóval este is lesz szex? – néz le rám csillogó szemekkel.
-      Én nem ezt mondtam…. – szabadkozom.
-      És én nem is kérdeztem! –harap a számba gyengéden.
Elvesztem!

Kimi….

-      Cica gyere el velem a futamomra…..nem akarlak itthon hagyni egyedül….olyan furcsa érzésem van, és rohadtul hiányoznál. Én nem bírom ki egy hétig szex nélkül….
-      …Tudom én, és azt is, hogy nem is fogod kibírni! – vág a szavamba villámló szemekkel. – Látod, ezért nem akartam ezt az egészet, mert amíg itt vagy, addig persze oké minden, de aztán elmész, és akkor már nem akarsz engem, hanem valami dögös agyonsminkelt nőt….
-      Hahó! – hajolok közel az arcához. Kimi bolygó hívja Krisztit! Gyere vissza hozzám! Ne képzelj olyant, ami nincs is….basszus mi most vitatkozunk? – meredek a könnyes szemeibe.
Nem válaszol csak szív egyet az orrán. Muszáj mosolyognom. Magamhoz ölelem, és csak tartom a karjaimban, ahogy hozzám bújik menedéket várva, akár egy gyerek. Nem beszélünk, csak öleljük egymást a csendben. A csengő ugraszt szét. Megjött a német, azt hiszem.
-      Jaj, - kapja rám a fejét. – Látod, már itt is van!
-      Na és akkor mi van? Eredjél, mosakodj meg, én meg addig szóval tartom a kölyköt.
-      Jó! – iramodik meg. Mosolyogva fordulok utána, mert a nagy riadalomban elfeledkezett a meztelenségéről, és végre nem takargatja magát, inkább riadtan rohangál és kapkodja a szétszórt ruháit.
Felkapok egy pólót, és komótosan lekocogok a földszintre. Az egész ajtót betölti a vigyorgó szőke fej.


-      Dicsértessék! – kurjant.
-      Ó, hogy baszódnál meg! – fordulok sarkon és hagyom faképnél. – Mi van már megjelent a bulvárban is?
-      Kriszti említette. – vigyorog még jobban. – Ne aggódj, tudom mi a gyónási titok. Eddig azt kerestem a neten. Teljesen kiműveltem magam a puritánizmusból és a katekizmusból.
-      Na majd vele is elbeszélgetek egy kicsit…. – somolygok. – Mi ez a birka nálad?
-      Ez nem birka, hanem a kutyám. – sértődi meg. – És teljesen fajtiszta.
-      Egen? Hasonlít a sérótok! Neve is van?
-      Fürtös!
Felröhögök, és majdnem magamra öntöm az éppen felbontott sört.
-      És komoly?… Gyóntál? – jár izgatottan a nyomomban a markába nyomott sörrel.
-      Eeeh, igen….
-      És….hogyan?
-      Hát, ahogy kell.
-      Na baszd meg! – csattan fel idegesen a kis kíváncsi.
-      Jaj, hát az atya beült a házába….
-      Milyen házába?
-      Hát abba a hülye kuckóba, aminek nekem a másik szobájába kellett térdelnem, és egy kisablakon elsusogni a vétkeimet.
-      Ja, a gyóntatószékre gondolsz? – röhög a szemtelen németje.
-      Nevezd, aminek akarod, szerintem inkább egy kínzószék!
-      És térdeltél?
-      Térdeltem…ezúttal… kivételesen én. Legalább kipróbáltam a másik oldalt is.
-      És suttogtál?
-      Suttogtam! – egyezek bele, had örüljön a kölyök. Megvárom, amíg már kap levegőt a röhögéstől, és akkor folytatom.
-      De tudod közben eszembe jutott valami….
-      A pofám szakad le.
-      Hát az enyém is eleinte….de aztán gondolkodtam….. A norma ugye egy viselkedési szabály, melynek megszegése szankciókat von maga után. És hát ugye, lehet, hogy én általában egy kicsit eltérek a megszokottól, vagyis mások szemébe deviáns vagyok….
-      És akkor még most nagyon szépen és árnyaltam fogalmaztál. – vihog a kapafogú. Nem veszem fel a kesztyűt, inkább folytatom.
-      Mert ugye vannak eltérő erkölcsi normák a különböző társadalmakban és vallásokban. Ott vannak mindjárt a mormonok. Ugye náluk dívik a többnejűség….és hát egy bizonyos szemszögből nézve, így már nem is vétkezem annyit. Sőt, ha több szemszöget megvizsgálok, és szembe állítok egymással kiderül, én vagyok a legtisztább, legőszintébb ember Isten után szorosan.
-      Te aztán alaposan kiforgattad a katekizmust….
-      Ki Sebi, de mégsem mondhattam azt egy férfinak, még ha csuhában volt is, és ontotta magából a szoknyás vicceket, hogy gyakorlatig 24 órán keresztül kergetem ebben a nagy házban álló farokkal a lányt, akit magához vett! Te mit szólnál, ha lenne egy lányod, és neked ezt mondaná egy férfi?
-      Letépném a tökeit!
-      Hát ez az! Én is ettől tartottam. Mióta Kriszti beviharzott az életembe, a heréim folyamatos veszélyben vannak. Előbb ő akarta lerúgni, mostanság a macska vetett rá szemet, és akkor még ott az atya is….
-      Komolyan mondom, a végén még megsajnállak te fasz. Akkor vajon miért vágsz ilyen tenyérbe mászóan elégedett képet egész nap?
-      Hát…. mert elégedett vagyok, élni tudni kell a lehetőségekkel Sebike. – A szexuális életem maga a tökély, és a rally is nagyon rendben van. Anyu szereti Krisztit….és Ramiék is. Mindenki szeret mindenkit, és mindenki elégedett. Beírattam egy suliba, hétfőn kezd, mint magántanuló, nem akarom, hogy csak itthon üljön és lesse a kívánságaimat. Mire elvégzi, kap tőlem egy olyan kertészetet, hogy megirigyelhetné meg az a Semiramis is, vagy kinek van az a kibaszott függőkertje.
Kriszti imádja az ókorról szóló ismeretterjesztő filmeket. – sóhajtok a német lemerevedett arca és felrántott szemöldökei alatt rám bámuló, kikerekedett Manga szemei láttán.
Mögöttem viszont lelkendezve érkezik a nő.
-      Jaj de édes! Hát ki vagy te? – hajol le a lelkesen maradék farkot csóváló, rettentő göndör kutyaféléhez.
-      Téged tényleg nagyon frusztrál a hajad Vettel. – csóválom a fejem. – Találd már meg magad! A neve egyébként, – fordulok a még mindig térdeplő lányhoz, - Fürtös. Szerinted?
-      Háát….találó! – mosolyog. – Fürtős, ez itt Morcos! –mutat be a kutyának.
Vettel felnyerít.
-      Hát én mindjárt megharaplak! – hápogok.
-      Fürtös, tévedtünk! Akkor inkább Harapós! – incselkedik, pedig tudhatná, hogy ezért este szigorúan megbüntetem. Vagy lehet, épp ezért teszi…..?
Hát nem baj, - vált duruzsoló hangra, és magához öleli az egyre lelkesebb birkát, - ha Fürtös, hát Fürtös! Akkor is tündéri vagy! Gyere, csak gyere! – invitálja a sarokról kukucskáló Ajaxot. - Látod? Lett egy játszótársad! Örültök egymásnak? Ugye milyen jó? Már nincs egyedül a mi Ajaxunk!
Azon kapom magam, hogy Sebivel együtt ellágyulva figyeljük, ahogy a lány gügyörög a kutyákhoz. Olyan mintha kisgyerekkel beszélne, ahogy ott térdel közöttük.
Ajax óvatosan lépeget, nagyon megfontoltan dugja össze az orrát, a maradék farkát ezerrel csóváló göndörödő ebbel. Rövidke szimatoló barátkozás után kiügetnek Krisztivel a konyhába.
Ekkor a tálaló mögül két sárgán villogó szempár lobban közénk. Senor Sangria jobbnak véli a szekrényke mögé leskelődve szemügyre venni a megszaporodott csaholók táborát. Mielőtt elő merészkedne, előbb felméri, az újonnan érkező göngyör birkaszerű veszélyforrást.


Na, legalább nem tépi szét a gatyamadzagomat. Lassan már állandóan a tökömet markolászva közlekszem itthon, mert a fekete álcázkodó kandúr, a legkiszámíthatatlanabb helyekről pattanva elő, a legváratlanabb, és egyben sokszor, a legkellemetlenebb helyzetekben ugrik a himbálózó madzagnak. Volt rá eset, hogy olyankor, mikor a szerszám egy cseppet sem himbálózott és éppen akciózni készültem. Hirtelen hanyatlás és érdeklődésvesztés következtében, mely néhány mélyen a bőrömbe akadó macskakaromnak volt köszönhető, és kicsit harsányabb nemtetszésemnek hangot adva, néhány percre felborult itthon a dolgok megtervezett menete.
Senkinek sem kívánom, hogy miközben óvakodva lopakodik álló farokkal szerelmi aktust remélvén a kiszemelt áldozat háta mögött, az elkövetkezendő percben, helyette egy harci támadó kandúrt kapjon az ágyékába, kikerekedő szemmel lelkesen köpködve és támadva játékos hevületében, melyet első fájdalmamban és riadalmamban, egy jól irányzott horoggal állítottam meg. Ezek után felváltva kellett vigasztalnom a szédelgő kandúrt és morcos gazdáját, és még bocsánatot is kellett kérnem, NEKEM egy macskától!
Vagy ha nem hát szexelhettem volna aznap Ajaxal….
-      Nem védekezünk…. – kottyantom el magam.
-      Mi? – térít magamhoz a német meglepett hangja.
-      Mi van? – förmedek rá.
-      Kimi mi a faszt bámulsz ilyen hülyén magad elé. Te komolyan képes vagy azért gyereket csinálni Krisztinek, hogy előbb elválhass?
-      Azt hittem ismersz már annyira, hogy nem kérdezel tőlem ilyen baromságot.
-      De hát most mondtad, hogy nem védekeztek.
-      Nem…de ennek Jennihez semmi köze.
-      És ha terhes lesz?
-      Akkor terhes lesz….
-      És ő akarja?
-      Nézd, azért mert nem szexelt rendszeresen ő is tudhatja mi az a védekezés…
-      De nem kéne ezt megbeszélnetek?
-      Eeeh, már megbeszéljük, ha netán terhes lesz…..akkor örülünk.
-      És nem lesz túl korai? Nem fogja megbánni?
-      Olyannak ismered őt, hogy rohan és elveteti?
-      Nem…..biztos, hogy nem. …és annál sokkal jobban szeret téged is, hogy ilyent tegyen. ….meg a babát is imádná.
-      Miből gondolod, hogy szeret? Mondta? – kérdem mohón.
-      Nem….nem mondta….és én nem is kérdeztem! Jaj már Kimi, - csattan fel, és ver alaposan vállon - hát persze hogy szeret! Beköltözne másként a szobádba? Jajgatna az izomláza miatt, ha nem így lenne? Szülne gyereket? Szerinted, a fizetésemelésért teszi?
-      Barom! Már nem dolgozik nekem! 
-      Kirúgtad?
-      A státuszából igen, de az ágyamba beköltöztettem.
-      És hogy fogadta?
-      Meggyőztem. – vigyorgok.
-      Vajon mivel sikerülhetett? – tamáskodik.
-      Van rá módszerem….és mondhatom alaposan megjegyezted ezt az izomláz dolgot…..
-      Te jeges pöcs! Mekkora egy farok vagy!
-      Már késő a hízelgés Sebike.
-      Meg bunkó is…..!
-      Nem én, hanem te, ha ilyeneket kérdezel.
-       De te? Te mondtad már neki? – hagyja az újabb sértést figyelmen kívül.
-      Mit? – teszem az értetlen.
-      Azt hogy szereted te fasz!
-      Nyilvánvaló nem?
-      Hát nem!
-      Nálam miért nem, ha nála igen?
-      Mert te használod őt, és nem fordítva.
-      Hát ez azért így, ebben a formában nem igaz.
-      Mé’nem?
-      Én nem használom, nagyon is egyenlő partnerként kezelem…és – folytatom vigyorogva – nagyon is odafigyelek rá…..hogy neki is jó legyen.
-      Egy cseppet se vagyok kíváncsi a szexuális életedre. – puffog a német.
-      Eeeh, dehogy nem! Gondoltam mesélek, én csinálom, te hallgatod.
-      Ne tereld rám a szót….. ismerlek már.
-      Jó, hát majd mondok neki valamit.
-      Mégis mit? Hogy tisztítsd ki a cipőmet.
-      Te fasz!
-      Hát akkor meg mi az a valami?
-      Eeeeh, majd valahogy….- előbb hosszan szívom be a fogaim közt a levegőt, aztán nagyot fújok, és lassan engedem ki. – Tudod, attól félek, ha elhalmozom a szerelmemmel az lesz, mint Jennivel.
-      Mi?
-      Hát….,hogy ha tudja majd mennyire szeretem, hogy milyen fontos nekem, elbízza magát.
-      Ő nem Jenni, Kimi.
-      Hát nagyon remélem…. – fújok nagyot.
-      De akkor ne is büntesd őt Jenni helyett.
-      Mi?
-      Akár mennyire megértő, akár mennyire imád is téged, biztos, hogy ő is szeretné hallani, ahogy mindenki azt a szót….azt, hogy szeretlek! – dörgi nagy átéléssel.
-      Én is Sebike, - pislogok a konyha felé, - de nem ígérhetek semmit! –verem hátba nevetve.
-      Faszfej! – csattan a német.
-      Jól van na! Igazad van! – csitítgatom. - Ez a szó meg különben is Jennit illeti meg velem szemben. Már levédette! – röhögök.

A hosszúra nyúlt búcsúzkodás közepette befutott Mark is.
-      Cica, - ölelget, - Mark azért jött, hogy intézze a szállásokat. Gondold meg, nagyon szeretném, ha velünk jönnél…
-      Nem azért jött hogy edzetek?
-      Nem,…..nem…..ez nem a Forma 1. Nem kell folyton edzenem. Jó a heti 2-3 alkalom, a többi napon elég, ha veled izzasztom magam. – rágcsál a fülembe olyan hangon, hogy szinte már dorombol, a Mark érkezésére szikrázó szemekkel közénk toppanó kandúrhoz hasonlóan.
Senor Sangria egyszerűen ájuldozik a kopasz tréner láttán. A szerelem megköttetett és nem érdeklik olyan apróságok, melyekre Mark vérszegény hessegetés közben igyekszik felhívni a figyelmét…..miszerint,…. foglalat vagyok,….már másé a szívem,….feleségem van….és farkam! Ez a kapcsolat reménytelen!
Senor Sangria és a szerelem leszarja ezt!
-      Szóval cica….? – fordul el a bájosan civódó furi pártól.
-      Már megbeszéltük…..nem akarok elmenni. Itt az iskola, te hoztad a nyakamra, és hétfőn jön a tanár az első órámra. Rá kell készülnöm ….
-      Hisz még nem is kaptál tanulnivalót?
-      ….lelkileg! És nem kezdhetem rögtön úgy, hogy most mégse jöjjön mert Brazíliában vagyok
-      Mexikóban…..
-      Lényegtelen a hely…
-      Hát azé nem éppen. – mondok csendesen ellent. – Bármit lehet cica a pénzünkért.
-      Jó, akkor csak nem akarom! Én normális életet akarok és nem elszállni a pénzedtől, ami ráadásul még csak nem is az enyém.
-      De igen…..ami az enyém, az a tied is. Megmondtam az atyának is.

Kriszti…..

Seb idegesen toporog az ajtóban Markkal. Mennének már, de a jégember nem kapkod.
-         De hát csak egy kolbászt megyünk venni….nem a holdra! – nyávog a szomszéd.
-         Hiányozni fogok? – öleli át a derekam.
-         Persze, nagyon. – biztosítom. – Hogy is hívnak? – töröm le elégedett vigyorát a német előtt.
Összeszűkült szemekkel mér végig.
-         Ezért megfizetsz, majd ha visszajöttem.
-         Talán megpucoltatod vele az összes ablakot? – kottyant közbe a germán.
-         Elviszem vacsorázni a Ritzbe és csigát, rákot, kagylót meg halat rendelek neki. Desszertnek meg narancsot, aztán majd röhögök én is.
Vele ne merek bajuszt akasztani, inkább a vigyorgó németre támadok.
-         Hashajtót adok a kutyádnak mielőtt megérkeznél, aztán majd meglátjuk, hogy vigyorogsz holnap. – dühöngök.
-         Mért mindig engem basztatsz ha ez bunkózik? – bök a Kimire.
-         Mert a barátom….
-         Én nem?
-         Meg is ölnélek…. – vág közbe a finn.
-         Te is csak nem annyira…..
-         Akkor cseréld le…..
-         Meg a főnököm is.
-         Hát ha váltáson töröd a fejed nekem van egy ajánlatom….
-         …nekem is de azt nem teszed ki a facebook oldaladra – löki ki az ajtón a mogorva házigazda.

Kriszti este….

Kicsit elfáradtam. Nagy volt a nyüzsgés és elszoktam a társaságtól. Mark, ha már itt volt, maradt egy kis grillkolbászra, melyen testvériesen megosztoztak az örömmámorban úszó senor Sangriával. Aztán itt volt nekem Sebi és Morcos örök szópárbaja, és Ajax meg Fürtös, aki magával ragadott egy jókora adag, sütésre váró kolbászt.
Nem akartuk megbántani a szomszédot, de akadnak még fegyelmezési gondok a jókora termetű, rendkívül mozgékony, és falánk ebecskével.
Ajax estére már csak a fejét emelgette, és alig bírta magát elvonszolni a párnájáig melyet napközben a szemtelen kölyökszomszéd bitorolt.
Míg senor Sangria szinte dúdolgatva, begörbített farokkal kocogott aludni, bár még visszafordul egy búcsúpillantásra, a megtört tréner után.
Aztán magunkra zártuk az ajtót és megtaláltuk egymást a zuhany alatt.
Azt ígérted megmosdatod, duruzsolta a fülembe. Megtettem, és cserébe ő is végigcirógatta a testem, a ribizli illatú tusfürdőmmel.
Aztán beszédelegtünk az ágyba.
-      Gyere – dadogta két csók közt, - most te leszel felül.
-      Elfáradtál?
-      Szemtelen! Csak tanítalak…. – húz magára.
Fölé térdelek szememet a szemébe mélyesztve lassan ereszkedek a meredező férfiasságára. Lassan fogadom magamba, de ő azonnal vágyakozva mozdul, és szinte felnyársal. A fenekembe markol, és mozgatni kezd, amíg ráérzek a ritmusra, aztán hagyja, hogy elszabaduljanak a vágyaim. Egyszerre mozdulunk, együtt fedezzük fel egymás testét. Végül magára ránt, és belém robban. Közben ölel a két izmos karjával, és finn szavakat dadog a fülembe.
-      Minä…rakastan….sinua….- suttogja újra meg újra annyiszor, hogy akaratlanul rögzül az agyamban.

Kicsivel később miután sikerült felkelnem a melléről és újra zuhanyoztunk, lekocog egy sörért. Míg távol van, beütöm hangzás után kicsit hibásan, a laptop fordítójába az iménti szavakat. A program kijavítja magát, én meg csak bámulom az egyetlen kiadott szót, szeretlek! Én is Kimi, mindennél jobban…..
Nem akarom, hogy lássa mennyire elérzékenyültem.  Könnyeimet nyeldesve felkapok egy magazint, és buzgón böngészni kezdem.
-      Igaz, hogy a férfiak minden 5-ik percben a szexre gondolnak? – pillantok fel az újságból.
-      Eeeh…nem tudok a többi férfi nevében beszélni, de én nem gondolni akarnék rá 5 percenként, inkább csinálni….
-      Kár, hogy nem vagy nyúl.
-      Heh, még mindig meg tudsz lepni. – nevet. – Szeretnéd, ha nyúl lennék?
-      Nem…..nem hinném, hogy szegény nyúlanyu is úgy élvezi a szexet, mint én.
-      Te élvezed cica? – ölel magához.
-      Azt hittem érzed. – mosolygok.
-      És….te, hogy vagy ezzel az 5 perces limittel? Lenne kedved….?
-      Már azt hittem sose kérdezed meg….. – húzom magamra. – Minä rakastan simua – súgom a nyakába.
Szavaim hallatán egy pillanatra megdöbben, lemerevedik, és a szemembe néz, olyan halvány mosollyal a szája sarkában és olyan tiszta pillantással, hogy belesajdul a szívem.
Aztán szeretni kezd és, hogy mit tesz, és miként, azt már nem tudom elmondani, azt nem lehet szavakba foglalni, csak átélni és talán, -  de már ebben sem vagyok biztos, - túlélni!


Hát most hirtelen ennyi lenne!
Remélem tetszeni fog és elégedettek lesztek a rész hosszúságával is.
puszi, nora

Megint letiltott ez a gonosz!:(








3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szuper lett ez a rész is.
    Jó volt látni, hogy Kriszti is ennyire élvezi a szexet.
    Markot meg a cicát nagyon bírom benne.
    Fürtöske valami isteni volt.
    Sebi mikor fog Hannával kibékülni, mert ha kibékülnének vigyázhatna Kriszti állataira, mert az kínzás vinni mind a hármat a versenyekre vagy elvihetné az atyához hogy vigyázzanak rá, mert szerintem menni fog a versenyre Kimivel, mert nagyon fog hiányozni neki.
    Köszi ezt a csodálatos részt!
    Már nagyon várom a pénteket!
    Üdv Bella

    VálaszTörlés
  2. Szia Drága!

    Hát azt kell mondjam, hogy megint sziporkáztál. :-) Isteni részt hoztál megint. Mind a párbeszédek, mind ami a történetet és a történéseket illeti. :-) Nagyon nagyon jó lett ismét. A mozizás az továbbra is megy. :-)
    Örülök, hogy BOLDOG vagy, és igen, mondtam az élet igen is szép. :-)
    Öcsinek ezúton is gratulálok. :-)

    Kíváncsian várom a következő részt. :-)

    Puszi,
    Dee

    VálaszTörlés
  3. Harmadszor írom be. Grrrrrr....

    Szia!
    Nah, most engem is szívat a technika. Látod? Nem vagy egyedül...
    :)
    Ezt egyszer már beírtam. Grrrr...
    Na, szóval valami ilyesmi volt.
    Olvasgatlak ám meg itt vagyok, csak beszippantott a munka, aztán lassan már karácsonyi lázban égek, nálunk szokás kézzel készített ajándékokat is adni, azok pedig sok időbe telnek, így már párszor megtanultam, hogy nem szabad az utolsó pillanatban nekiállni, szóval már most elkezdtem néhányat.
    A szerencsesütikhez csak annyi megjegyzésem volt, hogy feltűntek az üzenetek, gyanítom visszaköszönnek még. :(
    De! Hál istennek happy end párti vagy, ezért nem szomorkodom előre, majd csak ha oda kerül a sor, ráérek. :) És optimistán várom a folytatást.

    P. Porcica
    :D

    VálaszTörlés