Sziasztok és köszönöm!

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek!
Főleg azoknak, akik írtak és velem voltak egy pillanatig, mikor megfogalmazták az üzenetüket, de azoknak is, akik lélekben voltak mellettem. 
Köszönöm,hogy ennyien gondoltatok rám, hogy segíteni próbáltok és tanácsokkal igyekeztek a helyes irányba terelni.
Én is igyekszem! Próbálom feldolgozni ami történt és elfogadni, hogy vannak dolgok, amiket már nem tudunk megváltoztatni, még ha odaadnánk érte mindenünket sem.
Nem akarom azt hinni, hogy rossz itt, mert pontosan Ti valamennyien emlékeztettek arra, hogy igen is vannak jó és érző emberek.
Akarom hinni, hogy a világ is ilyen, és akarom hinni,  hogy egyszer majd újra így érzem én is, és azt is, hogy még van itt helyem!
Tovább lépek, vagy legalább is próbálkozom, és péntekre vagy szombatra hozok egy új részt.
Megpróbálom, mert ha tudok írni, akkor nem gondolkodom máson. 
Talán nem lesz annyira vicces mint eddig, de igyekezni fogok. 
Kérlek ne legyetek túlzottan kritikusak, sok munkám lesz benne! 
Újra kezdem! Ökölbe szorított kézzel, de kimegyek az emberek közé, és elmegyek suliba is akár mi is lesz....
Szembe nézek az emberekkel és a sorsommal, aztán majd meglátjuk!
Szóval, hétvégén találkozunk, és köszönöm, hogy velem voltatok, biztattatok és vártatok rám!

Mindenkit ölelek, Luna

Azt mondják, ettől majd könnyebb lesz!

Sziasztok

Hát itt vagyok újra!

Megfogadom a pszichológus tanácsát és kiírom magamból a fájdalmamat.

Ezt ő mondta, szerintem hülyeség, ha ezt ki lehetne írni, az emberek nagy része már Tolsztoji magaslatú, önmarcangoló vallomásokkal rendelkezne.

De abban igaza van, hogy nincs ennél megfelelőbb hely, ha az ember fizetni akar a hibáiért, ha kiteszi egy blogra, hogy olvassa csak mindenki, mennyire gyűlöli magát.

Kicsit olyan, mint hajdan, mikor pellengérre állítottak valakit és megbélyegezték vagy megkövezték….

Búcsúzni kell….és búcsúzni nehéz, de meg kell legyen!

Nem szoktam tanácsokat osztogatni, legfeljebb véleményt mondok, ha kérdeznek. Úgy hiszem, túl fiatal vagyok a tanácsokhoz és túl keveset éltem, bár a pszichológusom szerint, én már többet megéltem, ezalatt a néhány évem alatt, mint más egész életében….. Nem hinném, hogy örülnöm kéne ennek!

Most mégis azt tanácsolnám azoknak, akik azért olvasták a blogot, mert szerették a – visszajelzések szerint, - könnyed, humoros írásmódomat, hogy ne olvassák ezt el! Itt nem lesz se humor, se vicc! És valószínűleg, nem ez az írás lesz a legmaradandóbb remekművem sem.

A gondolataim csapongani fognak és abban sem vagyok biztos, hogy értelmesen fogják követni egymást. Hiszen én sem értem saját magamat, hogy is várhatnám el tőletek, hogy megértsetek?

Szóval most itt vagyok és ülök az üres oldal előtt már percek óta. Azt, hogy leírom, kiírom magamból a fájdalmat, és amit érzek….ez egy jó alapgondolat, de a megvalósítás korántsem egyszerű. Most csak bámulok magam elé, és nem tudom, hogy is kezdjem, mi az, amit le szeretnék, és mi az, amit egyáltalán leírhatok ide, és nem tudom. Nem akarok titkokba és személyiségjogi ügyekbe nyúlni…csak arról írok, ami rám tartozik és engem érintett, ami velem történt….meg amire emlékszem.

Olyan kusza minden és hirtelen eltűnik az összes gondolat a fejemből.

Tudom, hogy eljött az idő, hogy szembenézzek a történtekkel és önmagammal, de ez cseppet sem könnyű.

Búcsúzni kell….el kell köszönni, és el kell engedni a múltat, hogy jöhessen a jövő.

Akkor is, ha sötétnek, hidegnek és reménytelennek látod, mert a jövőt, a holnap hozza el, amíg létezünk, akár akarjuk akár nem!

Meg kell élni egyik napot a másik után. Levegőt venni, reggel felkelni, és erőt venni magadon, hogy mosakodj, moss fogat és fésüld meg azt a szénakazlat, amit mindenki úgy szeret rajtad kívül…..

Aztán felöltözöl, és nem fekszel az ágyban egész nap pizsamában a plafonra meresztett könnytől maszatos arccal, vörös, kiszáradt szemekkel.

Iszod a kávét, és titkon az erkélyen szívod hozzá a cigiket….egyiket a másik után, pedig eddig nem is cigiztél…de most kell, mert belekapaszkodsz akár egy mentőövbe. Ha rágyújtasz és megpróbálod leszívni a füstöt anélkül, hogy megköhögtetne, ellazulsz tőle és képes vagy csak úgy létezni, és nem gondolkozni.

És ez egy ideig jó, de aztán előbukkannak a véres képek. Újra érzed a hideget, és hallod a fejedben a saját sikoltozásodat, és ez már nem jó, akkor már a cigi sem segít, akkor már gyógyszer kell, mert remegni kezd mindened. Reszketve fázol, és közben a homlokodon csorog a jéghideg verejték, a szemeid égnek és az arcod is és a füleid viszketnek. A szíved úgy ver akár a kolibrié, és nyelned kell újra meg újra, mert úgy érzed, kiugrik a torkodon, és nem kapsz levegőt, hiába igyekszel lélegzeni, hiába szívód mélyen a tüdődbe, nincs levegő….

A nap elejéről nincs mit mondani. Kellemes volt, és még jobbnak ígérkezett minden. Vendégünk volt, egy férfi. Mit mondhatnék róla?

Sokat emlegettem már, mennyire imádom Norvégiát, és egyszer szeretnék ott élni. A táncos lány barátnőm is volt már kint, nagyszerű hely. Ez a férfi oda valósi, egy igazi skandináv. A közelben járt és eljött meglátogatni minket. Örültünk neki, jól elbeszélgettünk, rendben volt minden.

Az öcsémmel hamar megtalálták a közös hangot, a rallyt. Amatőr rallys, de hát a skandinávoknál ez szinte kötelező. Az öcsi meg imádja a rallyt. Itt nálunk is szoktak rendezni, olyankor kint dekkol egész nap és bámulja a kocsikat. Annyira lelkesedett, hogy a férfi felajánlotta neki, másnap menjenek el valahova, ahol nincs forgalom és próbálják meg. Az öcsémnek csak úgy ragyogott az arca, annyira boldog volt, én meg rávágtam, miért holnap? Menjünk inkább most!

Ha csöndben maradok, ha befogom a szám….

Az öcsi persze mindjárt mondta, hogy tud jó helyet, ott, ahol a rallyt szokták bonyolítani, arra nincs is forgalom. Lehet, kilinccsel előre driftelni, én meg csak mondogattam, hogy na, hát akkor menjünk egy kicsit nevetni, meg szórakozni….

Szóval elindultunk, megbámultuk a kocsit, ő meg nevetve felajánlotta, hogy vezessek. Nem akartam…..talán, ha nincs ott más megpróbálom, de nyáron már vezettem mellette egy fele ennyire fullos autót, és annak is majdnem az lett a vége, hogy padlógázzal belerohantam egy halom parkoló kocsiba, míg ő lefejelte a fagyiját a repülő startomtól.

Ez a kocsi jobbkormányos volt, és hát minden máshol volt rajta. Ball kézzel sebességet váltani? Kizárt dolog nálam!

Ebben a rémes napban ez volt az egyetlen helyes döntésem, mert ha én vezetek valószínűleg mind meghalunk….

Én ültem az anyósülésben, mert úgy volt, hogy majd aztán az öcsém vezet, és én kerülök hátra, mert hát jobb, ha ül mellette egy tapasztalt vezető. Volt még valaki velünk de róla nem akarok beszélni...

Ez a férfi idősebb nálunk, elmúlt 30 és nagyon rutinos a kormánynál, szóval nyugodtan rá mertem magunkat bízni, egy cseppet se féltem.

Megmutatta milyen a kanyarba becsúszás, meg mit tudom én miket, de jó volt, nagyszerűen szórakoztunk. Ugrasztottunk és rengeteget nevettünk, hihetetlen dolgokat tudott művelni a kocsival.

Aztán azt mondta, kocsikázzunk egyet, ugorjunk fel a fővárosba, és nézzük meg kivilágítva a várból, közben meg iszunk meg eszünk valamit.

Hát ugye, én magyar vagyok és nagyon messze se lakom Budapesttől, de még sosem voltam a várban, nem hogy este, nappal se.

Gondoltam, miért is ne? És az egyik plázában is mutatni akartunk neki valami érdekest. Ráérünk, és ő jó anyagi körülmények között él, neki ez a kis kiruccanás igazán nem gond….

Elindultunk és közben beszélgettünk, ami nem volt annyira egyszerű, mert az öcsém németes, a férfi meg az anyanyelvén kívül csak angolul tudott, de nem volt gond.

Pár kilométer után megváltozott az idő. Szitált az eső és egyre nagyobb lett a köd, szinte teljesen betakart bennünket.

Kanyargós mellékutakon haladtunk, direkt azt választottuk, mert annyira élvezetes volt, ahogy biztos kézzel vitte be a kanyarokba az autót és egy cseppet se féltünk. Van arra felé szerpentin meg néhány érdekes útszakasz. Mondhatom nagyon fura érzés, egy olyan kocsiban ülni, aminek a másik oldalán van a kormánya, annyira idegenszerű az egész, nem is értem, hogy tud valaki ennyire jól vezetni, hogy az egyik percben jobbos kocsival megy, a másikban meg már balkormányossal.

Egy olyan részre értünk, ami nagyon kanyargós volt és az út mellett közvetlenül emelkedett a sziklafal. Szinte bele van vésve az út. Kibukkantunk a kanyarból és akkor megláttuk…

Annyira hihetetlen, döbbenetes látvány volt az egész, hogy szerintem, mi fel sem fogtuk mi történik, én még nevettem, amikor a sofőr már beletaposott a fékbe és tekerte a kormányt.

Biztos hallottátok már azt a kifejezést, arcodra fagy a mosoly! Nos én át is éltem! Minden olyan gyorsan történt, hogy szinte mosolyogva száguldottunk a halálba, és ahogy ezt írom, megint csak sírnom kell.

A kanyarban felbukkant egy terepjáró, a mi sávunkban felén tartott, egyenesen nekünk rohant, és a motorházán egy hatalmas szarvas feküdt. Pillanatokkal előtte ütötték el és a ködös, nyálkás aszfalton, megállíthatatlanul csúsztak a blokkoló kerekeikkel, egyenest belénk.

Én ültem azon az oldalon, pont engem kaptak volna telibe, és a testemre zúdult volna egy több mázsás rúgkapáló állat. A sofőr mellettem nem kifelé rántotta a kormányt, ahogy minden más ember tette volna reflexből, hogy magát védje, és minél messzebb kerüljön a terepjárótól meg a vadtól, hanem pont ellenkezőleg.

Felém tekerte és valamit csinált, amitől szinte helyben megpördültünk, és így én kerültem a legmesszebb a kocsitól.

Mindenkiben ott van a feltétlen reflex, hogy akaratlan, önkéntelen védjük magunkat. Ő legyőzte ezt!

Nem tudom mit művelt ott mellettem, csak azt tudom, hogy megmentette az életemet. Azt tudom, hogy a kiérkező rendőrök is azt firtatták, hogy volt képes egyetlen pillanat alatt arra, hogy így megpördítse az autót.

Minden olyan gyorsan, pillanatok alatt történt.

Mi még mozdulni sem tudtunk, csak meredtem előre kitágult szemekkel, mellettem a férfi felém fordult és rám borult.

Aztán utána érkezett minden. Hallottam a csattanást, és a kasztnik csikorgását meg a ropogást, ahogy törik, és a motorháztetőről ránk zúdult a rúgkapáló, haldokló szarvas.

Soha nem fogom elfelejteni azt a néhány másodpercet, soha egész életemben!

A férfi rajtam feküdt és próbált védeni, és a szarvas egyszer csak bezúdult ránk, és az ablakok szétrobbantak, és minden tele volt üvegszilánkokkal. Az arcunk, a hajamból még napok múltán is szedegették.

És akkor megláttam a szarvast. Iszonyatos volt, a feje szétszabdalva, véres kilógó húscafatok, a szemei kimeredve engem bámultak és vicsorgott. Hatalmas fogakkal és rémisztő hangon hörgött és rúgott. A sofőr magához rántott ahogy tudott, és a következő pillanatban, a fejem mellett becsapódott a patája, és kiszakított a hajamból egy jókora darabot, ahol csak úgy dőlt a vér a fejemből, és darabokra törte a fejtámlát. Mindenütt ott voltak a lábai, és csak rugdalt én meg sikoltoztam, és éreztem, ahogy a férfi teste összerándul és megfeszül rajtam, és még úgy is éreztem, a tompa puffanást, ahogy belerúgott az állat, és hallottam, ahogy felnyög a fájdalomtól, és hallottam az öcsém jajgatását is.

Aztán néma csönd volt, halálos csend, csak a szarvas patái dobogtak, ahogy újra meg újra eltalálnak minket. Engem csak kétszer rúgott meg, egyszer a hajam tépte ki és egyszer a hasamba, vagy inkább az oldalamba talált, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy majdnem magával vigyen.

Aztán csend lett….néma döbbent fülsértő üvöltő csend. Nem tudom máshogy leírni, mert így volt, halálos nyugalom és csend volt néhány másodpercig, miközben üvöltött körülöttünk valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan érzés vagy fájdalom.

Lehet, hogy egy kis időre elvesztettem az eszméletemet is, nem tudom, mert egyszer csak véget ért a csend.

A másik kocsiból, ami a szikláknak csapódott rohantak az emberek.

Láttam felettem a sofőr fájdalomtól eltorzult arcát, és láttam mellette a szarvast. Rajtunk feküdt, haldoklott és engem nézett az iszonytató szemével és a szétfolyt fejével, és ahogy hörgött, folyt a vér a szájából meg az orrából ránk, és a lábai rángatóztak….

Iszonyatos volt, nem tudtam nézni, nem akartam ott maradni alatta, nem akartam látni, ahogy haldoklik, nem akartam ott lenni…..

Nem akartam ott maradni, ki akartam szállni bármi áron. Ott feküdtem és körülöttem mindenki kiabált meg magyarázott, és egyetlen magyar szót se hallottam, és hiába mondtam, hogy ki akarok szállni….

És akkor hirtelen úgy éreztem, hogy megpattant bennem valami, és rám borul a karosszéria és nem kaptam levegőt, hiába kapkodtam.

Rettenetes volt, és kiakartam szállni, hiába mondogatták, hogy ne mozogjak. És ahelyett hogy nyugton maradtam volna, sikoltozni kezdtem, meg vergődni a roncsban. Aztán már nem emlékszem…..

Arra tértem magamhoz, hogy nagyon hideg van, a földön fekszem a sofőr ölében. Reszketek, úgy fázom és közben valami melegség volt körülöttem. Tudtam mi az,  így volt 2 éve is, mikor a mellkasomból dőlt a vér.

Ránéztem és tiszta vér volt az arca, meg mindene, és nem tudtam, hogy az ő vére, az enyém, vagy a szarvasé…

A karjában tartott és egyre mondogatta, hogy ne félj, minden rendben lesz…..

De én láttam, hogy folynak a könnyei a véres arcán és tudtam, hogy baj van, nagy baj van….

Aztán remegni kezdtem és átöleltem a nyakát, ő magához ölelt, pedig szegénynek nagy fájdalmai lehettek. Én meg csak kapaszkodtam benne és úgy szorítottam, mintha az életem múlna tőle. Nem tudtam elengedni, még csak lazítani se a szorításomon, aztán már nem volt semmi….

Nem emlékszem a mentőre, se arra, hogy miként jutottunk be a kórházba. Csak valami kiabálásra, és arra hogy összevissza rángatnak. Levesznek az ágyról, és valamire felfektetnek, aztán megint levesznek, és megint feltesznek valahova, és közben szurkáltak mindenütt, és egy orvos beszélt hozzám, hogy válaszoljak, de nem tudtam, és nem is akartam.

Mikor magamhoz tértem már egy kórteremben feküdtem. Az első pillantásom anyura esett. Ott állt az ágyam végében és nagyon sírt, és a sofőr ölelte őt, folytak a könnyei és csak álltak ott némán.

Nekem pedig, az jutott eszembe, hogy ha egy férfi arcát látod amikor élvez és amikor sír, már mindent tudsz róla anélkül, hogy bármit elmondana.

Szerintetek normális ember az, akinek ilyen az első gondolata az után, hogy visszahozták az életbe? Ugye nem! Én nem vagyok normális, őrült vagyok, nekem baj van az agyammal!

Talán az a mentségem, hogy nem emlékeztem semmire, azt se tudtam, hol vagyok, azt meg végképp nem, hogy miért?  Megmozdultam és azt tudom, hogy ránéztem a kezemre, mert be volt kötve a vér, az ágyam mellett meg ült egy nővér, akit nagyon jól ismerek. Ahogy összenéztünk felpattan és fölém hajolt. Azt mondta semmi baj Luna, most már minden rendben lesz, itt vagy velünk. Az öcsi is jól van!

Aztán megfogta a kezem, sírni kezdett és azt mondta, olyan jó téged újra látni!

Abban a rettenetes pillanatban értettem meg mindent! A fülemben újra hallottam a fémes csikorgást meg ropogást, ahogy a két kocsi összeütközött és tört a kasztni és hallottam az állat iszonyatos hörgését. És akkor már tudtam, hogy nagy baj van, hogy valami szörnyűség történt.

Odajöttek hozzám, aztán anyut elhívták az öcsémhez….valamit alá kellett írjon, és mi ott maradtunk ketten a sofőrrel, aki megmentette az életem. Belenéztem az elgyötört, bűntudattól megtört arcába, de erről nem tudok beszélni…

Iszonyatos súlyként nehezedik rám azóta is a tudat, hogy valaki meghalt miattam, mert nem voltam képes nyugton maradni. Mostantól ezzel a gondolattal kell reggel kelnem, és este, ha lefekszem, ez az utolsó gondolatom.

Nem érdekelt semmi a világon, nem akartam enni se inni, és nem szólaltam meg.

Aztán a pszichológus leült mellém és azt mondta, ezzel csak magadnak ártasz. Amíg nem beszélsz, és nem viselkedsz normálisan, nem engedlek haza.

És rájöttem, hogy igaza van, hülyeséget csinálok. Ezzel csak meghosszabbítom a kórházi tartózkodásomat, pedig már az első tiszta pillanatomban mentem volna haza.

Hát szocializálódtam, elkezdtem normálisan viselkedni. Ettem, ittam és tiszta, értelmes válaszokat adtam a kérdéseire.

Tudom, hogy kell, egyszer már végigcsináltam ezt. Egy évig a pszichológus volt a legjobb barátom, megtanultam a leckét. Úgy csináltam, ahogy kell, óráról órára, napról napra javítottam a kedélyállapotomon, hogy elégedett legyen mindenki. Készséges voltam és együttműködő. Amit elém tettek megettem, megittam és bevettem mindent. Aztán kihánytam a wc-be, de ezt már senki se látta. Végül elértem hogy haza jöhessek. Akkor már semmi más nem érdekelt, csak az, hogy végre bemehessek a szobámba, és egyedül lehessek.

Akkor már tudtam mindent. Hogy valakinek sose hallom a hangját, hogy az öcsémnek helyrerakták a kificamodott karját, és megműtötték a törött csuklóját, és hogy a sofőrt is meg kellett operálni.

Haza jöttem, lepakoltunk, átestem az ölelkezéseken és csak tébláboltam a lakásban, nem találtam a helyem. Nehezemre esett válaszolni a kérdésekre, és nehezemre esett kontrollálni magam, hogy ne bántsak meg senkit. Dühös voltam, és most is az vagyok! Haragszom magamra és a világra!

Végül kimentem az erkélyre. Már napok óta nem voltam levegőn, és akkor, ahogy ott álldogáltam szédelegve, hirtelen kisütött a nap, és Tubi a vadgalamb, akit minden nap etetünk és bejár hozzánk, a két támaszkodó kezem közé repült a korlátra, és beszélt hozzám a maga nyelvén.

És én mosolyogni kezdtem és arra gondoltam, hogy milyen jó itthon….milyen jó élni!

És az igazi sokk akkor ért! Akkor döbbentem rá, hogy milyen érzéketlen, szívtelen ember is vagyok. Nem érdemlek se sajnálatot, se együttérzést, se szeretetet senkitől.

Elvesztettem valakit a balesetben és mégis boldog vagyok!

Neki soha nem fognak énekelni a madarak, és már soha nem látja sütni a napot. És én képes voltam mosolyogni, és örülni a nyomorult életemnek.

Hát milyen ember az ilyen? Gonosz vagyok, szívtelen és érzéketlen! Nekem kellett volna meghalnom! Tönkretettem mindenki életét azzal, hogy ott voltam és engem védtek. Az öcsémet és a sofőrt műteni kellett, talán sosem lesz a régi. És én? Nekem még csak egy törésem se lett. Összevarrt sebek, zúzódások és lila foltok….. de élek!

Akkor gyújtottam rá az első cigimre, azóta már számtalanra.

Gyűlölöm magam! Teljes szívemből olyan mélyen, ahogy még soha senkit nem gyűlöltem eddig. Egy álszent gonosz némber vagyok, aki nem érdemel semmit.

„Igen jól vagyok, jól aludtam, minden rendben nem kell aggódni, nem kell több gyógyszer, ne gyere el, nem kell senki, jól vagyok, nem vagyok fent, nem nézem a sötétet, és nem ülnek a halottak árnyai az ágyam szélén, alszom akár a bunda.”

Hazugság az elejétől a végéig, és minden nap újra kezdődik akár egy végtelenített lemez.

Ha lehunyom a szemem, fényképeket látok arról, aki már nincs velünk, pedig néha még úgy érzem, hogy itt van velem.

És a haldokló szétroncsolt fejű szarvast látom, meg a könnyező férfit, és a torkomban egy csomó lesz, amit nem tudok lenyelni, és amitől nem kapok levegőt.

Ahogy közeledik az este, és vele a sötétség, újra kezdődik a harcom a démonjaimmal, hogy ne üljek fent a fényképek fölött sírva egész éjjel, és ne szívjam egyik cigit a másik után, és főleg ne osonjak ki, és ne lopjak az italok közül, mert rájöttem, ha iszom, könnyebben alszom el…

És tudom, hogy a körülöttem levők pontosan tudják mit teszek, hogy figyelnek és minden lépésemmel tisztába vannak, csak próbálnak hagyni, időt adni, hogy magamhoz térjek és ez olyan megalázó és szánalmas….

Ahogy a harcom is. Küzdök valamiért és közben meg sem tudom fogalmazni miért? A túlélésért? Hiszen élek! A boldogságért? Hát az meg nevetséges! Csak áltatjuk magunkat.

Nincs olyan, hogy boldogság…..csak haladék van, a lidérces álmoktól és a fájdalmaktól, ami úgy is eljön, és rád talál, újra meg újra, hiába próbálsz menekülni, hiába hiszed, hogy elbújhatsz előle, vagy azt, hogy erős vagy. Nem vagy az, semmi sem vagy, mert amikor már kezded magabiztosnak és határozottnak érezni magad, a sors mindig figyelmeztet. És ez a figyelmeztetés fájdalmas és halálos!

Akkor meg miért küzdünk? Miért akarunk annyira élni?

A pszichológustól a szokásos vicc…Luna olyan akár egy angyal….és az angyalok folyton maguk közé akarják vinni, de mi nem engedjük.

Hát nem lenne egyszerűbb szép csendesen lefeküdni, és örökre elaludni, mint Csipkerózsika? Neki jött a szőke hercege, de a valóságban nincsenek hercegek, csak véres torzók és állati hullák.

 Minden besározódott ebbe az eltorzult, érzéketlen világban.

Mi a francnak van egyáltalán értelme ebben az átkozott életben?

Gyereket szülni? Látom anyut, mennyit szenved miattunk, és akkor még a saját problémáit nem is számítom.

Nem… nem fontolgatok semmi butaságot, csak ezek a gondolatok egyszerűen nem hagynak nyugodni. Talán nem gondolkodom túl racionálisan, és a viselkedésem is biztosan sok kivetnivalót hagy maga után, de nem akarok még itt is hazudni.

Minden napom egy hazugság áradat. Hazugsággal nyitok, és hazugsággal fejezem be.

A gyomromban állandóan egy kő van, és ettől nem tudok se enni, se inni. Persze próbálom, mert akkor még jobban rám szállnának, de kifordul minden belőlem, annyira ideges vagyok, csak azt várom, mikor vehetem be a következő nyugtatót, hogy attól egy kicsit ellazuljak és aludjak tovább….

Egyszer már leálltam a gyógyszerről magamtól úgy, hogy a nővéremék segítettek, de nem tudom, hogy fog-e még egyszer sikerülni. És azt sem tudom, mit hoz a holnap, vagy egyáltalán van-e olyan, hogy holnap?

Ami biztos, hogy most itt vagyok, és ha már így sikerült, megpróbálom még egyszer. Nekifutok a játéknak, ahol mindenki csal, és az erősebb legyűri a gyengébbet, és az érzelmes, lelkiismeretes emberek csak vesztenek, ebben a kegyetlen játékban, amit jól vagy rosszul velem együtt ti is játszotok, és aminek Élet a neve…

Köszönöm mindenkinek

Sziasztok!

Nem tudok mit mondani!
Már percek óta ülök itt, és nem tudom mit kellene írnom. Nincsenek gondolataim, se érzéseim, néha úgy érzem talán már én sem vagyok....
Tudom, mindez a gyógyszer hatása.....hogy ne fájjon annyira....
Mindenek előtt köszönöm nektek az együtt érző és biztató sorokat, mindenkinek aki írt a családomnak és nekem.
Nem tudok erről írni mert már most is annyira sírok, hogy nem megy...
Nem érdemlem meg....semmit se érdemlek.
Üresnek érzem magam kívül és belül egy olyan világban, ahol nyüzsögnek körülöttem az emberek és mindenki segíteni akar......én meg csak azt akarom, hogy hagyjanak békén!
Így érzem magam, kívülállónak!
Aki vezette a kocsit és megmentette az életem, csak annyit mondott anyu hálálkodására, tettem amit kellett!
Nekem kellett volna meghalni! Én akartam arra menni!
Abban a kocsiban mindenkinek kisiklott az élete.
Miattam talán már senki sem lesz olyan mint régen. 
Sokkal könnyebb meghalni, mint túlélni és együtt élni az emlékekkel és következményekkel...
Tudom, hogy eljön az idő amikor majd szembe kell néznem az igazsággal és önmagammal, de még nem megy...
Az orvosom azt mondta, írjam ki magamból a fájdalmat és az önostorozást, és ne zárkózzak be, hogy tovább tudjak lépni.
Hát megteszem! Talán már a hétvégén! Leírom ami történt, hogy könnyebb legyen, akarom,  hogy könnyebb legyen, vagy legyen végre vége mindennek!
Aki a vidám történeteket szereti ne olvassa el....
Csináltam magamnak egy másik blogot, hogy ott megemlékezzek és elbúcsúzzam a múltamtól. Nem gondoltam, hogy rátaláltok....
Ezért most ide is kiteszem, ha nem bánjátok, és még egyszer köszönöm, hogy gondoltatok rám..
Mindenkinek köszönöm, Luna

Köszönöm mindenkinek...

Sziasztok!

Nem hittem, hogy ennyi embernek számítok....

Teljes szívemből köszönöm....

Nem érdemlem meg....

Csak egy kis időt kérek....

Még nehezen tudok mozogni....

Csak egy kis időt még, hogy elbúcsúzzam attól, akit már sohasem ölelhetek meg, és kisírhassam magam...

Azoknak akik követik és szeretik a blogot

Sajnálattal tudatjuk mindenkivel, hogy a blog egy kis időre szünetel.
Nagyon nehéz erről bármit mondani.
A húgom súlyos autóbalesetet szenvedett a hétvégén.
Az életét a kocsit vezető sofőrnek köszönheti, aki a saját testi épségét tette kockára, hogy őt védje.
Nem találunk szavakat arra ami történt, olyan felfoghatatlan és szürreális az egész.
Majdnem másodszor is elvesztettük őt egy szarvas miatt.
A testvérem a baleset következtében sokkot kapott, majd a kórházba szállítás után erős vérzés lépett fel nála, és mi tehetetlenül néztük ahogy küzdenek az életéért.
A fizikális állapota már kielégítő, de mentálisan sajnos nagyon labilis.
Segítségre lesz szüksége, sok szeretetre és támogatásra.
A blog hamarosan folytatódik, a húgom nagyon lelkiismeretes, kötelességtudó, és az orvos is azt tanácsolta, hogy minél több dologgal foglalja le magát, különben újra magába fordul és bezárkózik.
Kérlek benneteket, akik követitek és szeretitek az blogot, ne legyetek hűtlenek hozzá.
Megértéseteket és türelmeteket köszönjük.
Üdvözlettel a családja

Sajnáljuk!

Sziasztok!

Elnézést kell kérnünk mindenkitől, akik várták a következő részt!
Luna nincs a hétvégén, de megkért minket, hogy tegyük fel az új fejezetet.
Szerettük volna meglepni egy virtuális cicával a blogján, ami sikerült is, de közben sajnálatos módon elvesztettük az átküldött részt.:(
Megpróbáltuk egy helyreállító programmal visszahozni, de nem sikerült.
Nagyon sajnáljuk, hétfőn biztosan kint lesz az új rész!

Üdv: Luna barátnői

28. rész - Minä rakastan sinua....

Újra Szia Mindenki!:)

Akkor a második próbálkozásomnál megemlítem, hogy utólag majd teszek még bele képeket, csak most nagyon siettem, ráadásul a fele család is itt settenkedik állandóan körülöttem, és nem akarom, hogy lássák mit csinálok!
Ezt a néhányat csak azért volt muszáj betennem mert olyan édesek:)
Nézegetem itt a tankönyveimet de ma még ezek sem tudják elvenni a jókedvemet.
Pedig lenne miért.... Tudtátok, hogy Európában nálunk Magyaroknál a legmagasabb az öngyilkosságok aránya?
A megyénkre kivetítve szerencsére az otthonom környékén a legkevesebb 16,5 - 24,5 % közé esik de még ezek a számok is borzasztóak!
És az is, hogy utánunk Finnország jön az öngyilkosságok számával. Szomorú statisztika!
Apropó statisztika! Statisztikailag sajnos elvesztettem a norvégiai olvasóimat:(, és eltűnt Makaó, és Poerto Rico is:(!
Már csak Malajzia és Indonézia maradt nekem az egzotikumokból, de nekik nagyon örülök és innen is millió puszit küldök és várok vissza mindenkit ám!:)
Hát akkor minden jót kívánok nektek ehhez a héthez!
puszi, nora

28. rész - Minä rakastan sinua.....

Sziasztok!

Csak most értem haza! Két napig nem voltam és ezt a részt még tegnapelőtt készítettem idegességemben a suliban, mielőtt mentem az öcsivel az egészségügyi vizsgájára, amit sikeresen letettünk, és immár egy ideiglenes jogosítvány büszke tulajdonosai vagyunk!:)
A fejezet olvasásakor talán arra is rájöttök milyen órán készítettem!
Szóval csak azért írom ezt, hogy értékeljétek néhány kommenttel az elkötelezettségemet, hogy két napnyi távollét után ahelyett, hogy pihennék vagy a családommal lennék, hozom a részt!
Így a sietség miatt, a nagy számok törvénye alapján, előfordulhatnak benne esetleges hibák!:(
Azért mert nem akarok csalódást okozni, azért mert szeretlek benneteket ha írtok, és akkor is ha nem:), és én is imádok írni!
Visszatekintve eddigi létem mind a 18 évére azt kell, hogy mondjam, ez volt életem két legboldogabb napja!:)
És igenis az élet szép! És vannak még csodák! És az angyalok vigyáznak ránk!
Nem, nem vagyok bolond, csak BOLDOG!:)
Millió csók és nagy ölelés mindenkinek, nora

„Amilyen jó szeretni valakit,

Ugyanolyan fájdalmas is,

Nem tudom az emberek,

Hogy élik ezt túl”

Kimi….

Fújtatva indulok a keresésére. Nem tudom, merre csámboroghat azt se vettem észre mikor jött haza, annyira felidegesítettem magam. Úgy fest, Jenni elérte amit akart. Legalább fél évvel tolódik a válásunk, miután hivatalosan is igazolta, hogy Amerikába szerződött és a kontinensek közötti távolság miatt, meg a szerinte még megmenthető házasságunk érdekében, félévnyi próbaidőre felfüggesztették a válást.

Komolyan mondom, nem értem miért büntetnek? Mi olyan érthetetlen abban, hogy nem akarok tovább azzal a nővel élni?

Riku szerint, ha hivatalosan igazolom, hogy már mással élek élettársi közösségben, vagy esetleg egy terhességgel, akkor a válás kibékíthetetlen ellentétekre való hivatkozással kimondható. Egész eddig arról próbált meggyőzni, hogy idéztessem be Krisztit, és ami még jobb lenne, az esetleg egy terhesség……

Na azt már nem! Ha lesz is terhesség, azt én a világon senki avatatlan orrára nem kötöm, és persze soha nem egyeznék bele, hogy becitálják a bíróság elé, ezt a félszegen harcias, vagy harciasan félszeg lányt. Tudom, milyen tapintatlan kérdéseket kapna, és ráadásul Jenni ügyvédje is kikérdezhetné. Ha csak fele olyan gátlástalan és arcátlan, mint az ügyfele, Krisztit ott feszítik keresztre az álszent képmutató farizeus bírák.

Ő lenne az oka a házasságom megromlásának még akkor is, ha bizonyítani tudnám, hogy mikor szétköltöztünk nem is ismertem őt. Ezeknek nem számítanának a tények, a sajtó koncot akar és bűnbakot.

Dühös szuszogással lassítok a hálónknál.

Az ajtóban állok karba tett kézzel, az öklömmel az államat támogatva, hogy le ne essen. Minden férfi vágyálma kel életre a szemem előtt. Valami csacska zenére egyetlen bugyiba és egy aprócska topban, kis terpeszben állva fenekét rázva törölgeti a port.

Kriszti…..

Úgy oson be, hogy meg sem hallom, csak már mikor beleszuszog a nyakamba, és kezét megérzem a derekamon. Nem ijedek meg, mert tudom, hogy csak ő lehet, és mellette biztonságban vagyok.

-      Mit gondolsz a reggeli merevedésről? – érdeklődik szorosan mögöttem.

-      Hol van már a reggel?

-      Most a Greenwichi időről akarsz vitatkozni velem?

-      Nem…..csak megjegyeztem….

-      Mi lenne, ha inkább megérintenéd?

-      Érzékelem a problémát!

-      Lehetne inkább, hogy orvosold?

-      Lehetne…. – nyújtom felé a szám.

Mire felocsúdok, már a bugyimban van a keze. Izgatóan simogat, közben szája a melleimet marcangolja a toppomon keresztül. Pontosan tudja mit tegyen, hogy végérvényesen elveszítsem a fejem.

-      Ne…jaj….- próbálok kijönni a csókjaiból.

-      Mi…mi a baj? – liheg, és közben már a bugyimat rángatja le rólam.

-      Mindjárt….mindjárt itt van Seb. Jaj, ne már….ne csináld kérlek…

-      De…majd gyors leszek…

-      Nem akarom, hogy gyors legyél. – meredek a szemébe egy pillanatra megfeledkezve a védekezésről. Érdekes arcot vághatok, mert hangosan felnevet.

-      Akkor alapos leszek, és leszarjuk a szomszédot, had kopácsoljon, majd megunja és elmegy.

-      De tudja a kódot….és ha bejön és ránk nyit?

-      Akkor sírva fakad és elszalad….de én azt is leszarom, ha mozizik egyet, csak gyere már ide. – húzza át a fejemen a pólóm.

-      Ó istenem! – nyögöm.

-      Még nem, de dolgozom rajta. – mosolyog a nyakamba. Forró csókjától libabőrös leszek. – Itt akarlak. Most! – liheg. – Most nagyon megduglak!  - csapódunk a falnak. Két kezemnél fogva felszegez, összeszűkült, kéjre vágyó szemmel, lihegve néz. – Most nagyon megduglak! – ismétli rekedten, és a számnak esik.

A hajába túrok, sóhajtozva adom oda magam.  A fenekem alá nyúl és felemel. Csak egy bermuda van rajta, a következő percben már megérzem a testembe fúródó férfiasságát. Keményen a falhoz szegez vele, és közben trágár szavakat suttog a nyakamban. Akaratlanul felsikoltok, belemarkolok a hajába.

-      Fá…fáj…? – dadogná, de nem tudja, mert a hajánál fogva húzom a dadogó száját az enyémre.

Őrültként csókolom, ő meg nagyon keményen présel fel a falra. Belenyög a csókunkba, teste egyre hevesebben jár az enyémben. Eszementként őrjöngve marcangoljuk egymást és a legmeglepőbb, hogy én is.

Felhördül és lemerevedik. Egy pillanatig még érzem, hogy élvez a testemben, aztán összerándít valami hihetetlen gyönyör. A karjaiban tart és néz, ahogy rángatózok és hallom a saját sikolyom is. Minden olyan mintha nem is velem történt volna. Lihegve borulok rá, és ha nem tart olyan erősen a karjaiban, bizonyosan a földre esem. Mindenem remeg, a gyomrom, az egész testem. A szívem olyan hevesen, és összevissza dobog, hogy szívroham esetén sem produkálnék különbet.

Egyre csak ölelem, és szorítom magamhoz, ő meg dadogva suttog szerelmes szavakat, és nyugtatva simogatja a testem.

-      Mi…mi történt velem? – nézek rá az iménti sikoltozásom miatt, szégyellősen de még mindig levegő után kapkodva.

-      Nem tudom cica. – mosolyog féloldalasan. – De kibaszott nagyot élveztél, és nincs is ennél nagyobb öröm egy férfinak….és azt akarom, ez mindig így maradjon. – csókolgatja a nyakam. – Jaj, ne vágj már ilyen riadt arcot! Hiszen ez kurva jó volt! Imádom, hogy ilyen hangos vagy! Csak sikoltozz mindig, had irigyeljenek!

-      De mitől….mitől volt most ennyire intenzív ez az egész? Hiszen még csak ágyba se feküdtünk….csak úgy felnyomtál ide a falra…istenem én biztosan beteg vagyok…egy  perverz!

-      Hogy mi van? - tesz le az ágyra nevetve, és ahogy elfekszik, rögtön magához is húz.

-      Élveztem….

-      Hát azt szerintem itt a környéken mindenki hallotta….és maradjon is ez így a jövőben is. – puszilgatja a nyakam meg az állam.

-      De nem…!

-      De, de!

-      Nem az nem! Hát nem érted?

-      Kicsit sok nekem a nem, de majd biztosan megmagyarázod mi zaklatott fel, egy jó szex után ennyire.

-      Az, hogy felizgattál azzal, hogy csúnyán beszéltél velem….és hogy ilyen kemény voltál,….hogy ilyen durván nekinyomtál, és nekem estél…és én rettenetesen élveztem.

-      Igen, azt hallottam cica. – puszil a számra. – Durva voltam?

-      Nem….csak kemény!

-      De az jó, nem?

-      Jaj, Kimi!

-      Na….mi a baj?

-      Az, hogy minden jó, amit te csinálsz, és már megint kívánlak, pedig csak beszélünk róla. Mi a franc van velem?- nézek rá könnyes szemekkel.

-      Már nehogy sírni kezd, mert kívánsz engem? Tényleg fura vagy!

-      Én nem kívánlak….én állandóan akarlak, és már attól zakatol a szívem, hogy erre gondolok….

-      Hát rég nem az a kis apáca vagy már…..de jó ez így,nincs ezzel semmi baj….és ha akarsz még egy menetet, - húzza a kezem az ölére, - én és az örömbotom készen állunk!

-      Nem…nem érdekel az örömbotod, inkább vidd ki és fürdesd meg egy kis hideg vízbe….

-      Nem akarod te megmosni? – könyököl fölöttem.

-      Majd este inkább…

-      Szóval este is lesz szex? – néz le rám csillogó szemekkel.

-      Én nem ezt mondtam…. – szabadkozom.

-      És én nem is kérdeztem! –harap a számba gyengéden.

Elvesztem!

Kimi….

-      Cica gyere el velem a futamomra…..nem akarlak itthon hagyni egyedül….olyan furcsa érzésem van, és rohadtul hiányoznál. Én nem bírom ki egy hétig szex nélkül….

-      …Tudom én, és azt is, hogy nem is fogod kibírni! – vág a szavamba villámló szemekkel. – Látod, ezért nem akartam ezt az egészet, mert amíg itt vagy, addig persze oké minden, de aztán elmész, és akkor már nem akarsz engem, hanem valami dögös agyonsminkelt nőt….

-      Hahó! – hajolok közel az arcához. Kimi bolygó hívja Krisztit! Gyere vissza hozzám! Ne képzelj olyant, ami nincs is….basszus mi most vitatkozunk? – meredek a könnyes szemeibe.

Nem válaszol csak szív egyet az orrán. Muszáj mosolyognom. Magamhoz ölelem, és csak tartom a karjaimban, ahogy hozzám bújik menedéket várva, akár egy gyerek. Nem beszélünk, csak öleljük egymást a csendben. A csengő ugraszt szét. Megjött a német, azt hiszem.

-      Jaj, - kapja rám a fejét. – Látod, már itt is van!

-      Na és akkor mi van? Eredjél, mosakodj meg, én meg addig szóval tartom a kölyköt.

-      Jó! – iramodik meg. Mosolyogva fordulok utána, mert a nagy riadalomban elfeledkezett a meztelenségéről, és végre nem takargatja magát, inkább riadtan rohangál és kapkodja a szétszórt ruháit.

Felkapok egy pólót, és komótosan lekocogok a földszintre. Az egész ajtót betölti a vigyorgó szőke fej.

-      Dicsértessék! – kurjant.

-      Ó, hogy baszódnál meg! – fordulok sarkon és hagyom faképnél. – Mi van már megjelent a bulvárban is?

-      Kriszti említette. – vigyorog még jobban. – Ne aggódj, tudom mi a gyónási titok. Eddig azt kerestem a neten. Teljesen kiműveltem magam a puritánizmusból és a katekizmusból.

-      Na majd vele is elbeszélgetek egy kicsit…. – somolygok. – Mi ez a birka nálad?

-      Ez nem birka, hanem a kutyám. – sértődi meg. – És teljesen fajtiszta.

-      Egen? Hasonlít a sérótok! Neve is van?

-      Fürtös!

Felröhögök, és majdnem magamra öntöm az éppen felbontott sört.

-      És komoly?… Gyóntál? – jár izgatottan a nyomomban a markába nyomott sörrel.

-      Eeeh, igen….

-      És….hogyan?

-      Hát, ahogy kell.

-      Na baszd meg! – csattan fel idegesen a kis kíváncsi.

-      Jaj, hát az atya beült a házába….

-      Milyen házába?

-      Hát abba a hülye kuckóba, aminek nekem a másik szobájába kellett térdelnem, és egy kisablakon elsusogni a vétkeimet.

-      Ja, a gyóntatószékre gondolsz? – röhög a szemtelen németje.

-      Nevezd, aminek akarod, szerintem inkább egy kínzószék!

-      És térdeltél?

-      Térdeltem…ezúttal… kivételesen én. Legalább kipróbáltam a másik oldalt is.

-      És suttogtál?

-      Suttogtam! – egyezek bele, had örüljön a kölyök. Megvárom, amíg már kap levegőt a röhögéstől, és akkor folytatom.

-      De tudod közben eszembe jutott valami….

-      A pofám szakad le.

-      Hát az enyém is eleinte….de aztán gondolkodtam….. A norma ugye egy viselkedési szabály, melynek megszegése szankciókat von maga után. És hát ugye, lehet, hogy én általában egy kicsit eltérek a megszokottól, vagyis mások szemébe deviáns vagyok….

-      És akkor még most nagyon szépen és árnyaltam fogalmaztál. – vihog a kapafogú. Nem veszem fel a kesztyűt, inkább folytatom.

-      Mert ugye vannak eltérő erkölcsi normák a különböző társadalmakban és vallásokban. Ott vannak mindjárt a mormonok. Ugye náluk dívik a többnejűség….és hát egy bizonyos szemszögből nézve, így már nem is vétkezem annyit. Sőt, ha több szemszöget megvizsgálok, és szembe állítok egymással kiderül, én vagyok a legtisztább, legőszintébb ember Isten után szorosan.

-      Te aztán alaposan kiforgattad a katekizmust….

-      Ki Sebi, de mégsem mondhattam azt egy férfinak, még ha csuhában volt is, és ontotta magából a szoknyás vicceket, hogy gyakorlatig 24 órán keresztül kergetem ebben a nagy házban álló farokkal a lányt, akit magához vett! Te mit szólnál, ha lenne egy lányod, és neked ezt mondaná egy férfi?

-      Letépném a tökeit!

-      Hát ez az! Én is ettől tartottam. Mióta Kriszti beviharzott az életembe, a heréim folyamatos veszélyben vannak. Előbb ő akarta lerúgni, mostanság a macska vetett rá szemet, és akkor még ott az atya is….

-      Komolyan mondom, a végén még megsajnállak te fasz. Akkor vajon miért vágsz ilyen tenyérbe mászóan elégedett képet egész nap?

-      Hát…. mert elégedett vagyok, élni tudni kell a lehetőségekkel Sebike. – A szexuális életem maga a tökély, és a rally is nagyon rendben van. Anyu szereti Krisztit….és Ramiék is. Mindenki szeret mindenkit, és mindenki elégedett. Beírattam egy suliba, hétfőn kezd, mint magántanuló, nem akarom, hogy csak itthon üljön és lesse a kívánságaimat. Mire elvégzi, kap tőlem egy olyan kertészetet, hogy megirigyelhetné meg az a Semiramis is, vagy kinek van az a kibaszott függőkertje.

Kriszti imádja az ókorról szóló ismeretterjesztő filmeket. – sóhajtok a német lemerevedett arca és felrántott szemöldökei alatt rám bámuló, kikerekedett Manga szemei láttán.

Mögöttem viszont lelkendezve érkezik a nő.

-      Jaj de édes! Hát ki vagy te? – hajol le a lelkesen maradék farkot csóváló, rettentő göndör kutyaféléhez.

-      Téged tényleg nagyon frusztrál a hajad Vettel. – csóválom a fejem. – Találd már meg magad! A neve egyébként, – fordulok a még mindig térdeplő lányhoz, - Fürtös. Szerinted?

-      Háát….találó! – mosolyog. – Fürtős, ez itt Morcos! –mutat be a kutyának.

Vettel felnyerít.

-      Hát én mindjárt megharaplak! – hápogok.

-      Fürtös, tévedtünk! Akkor inkább Harapós! – incselkedik, pedig tudhatná, hogy ezért este szigorúan megbüntetem. Vagy lehet, épp ezért teszi…..?

Hát nem baj, - vált duruzsoló hangra, és magához öleli az egyre lelkesebb birkát, - ha Fürtös, hát Fürtös! Akkor is tündéri vagy! Gyere, csak gyere! – invitálja a sarokról kukucskáló Ajaxot. - Látod? Lett egy játszótársad! Örültök egymásnak? Ugye milyen jó? Már nincs egyedül a mi Ajaxunk!

Azon kapom magam, hogy Sebivel együtt ellágyulva figyeljük, ahogy a lány gügyörög a kutyákhoz. Olyan mintha kisgyerekkel beszélne, ahogy ott térdel közöttük.

Ajax óvatosan lépeget, nagyon megfontoltan dugja össze az orrát, a maradék farkát ezerrel csóváló göndörödő ebbel. Rövidke szimatoló barátkozás után kiügetnek Krisztivel a konyhába.

Ekkor a tálaló mögül két sárgán villogó szempár lobban közénk. Senor Sangria jobbnak véli a szekrényke mögé leskelődve szemügyre venni a megszaporodott csaholók táborát. Mielőtt elő merészkedne, előbb felméri, az újonnan érkező göngyör birkaszerű veszélyforrást.

Na, legalább nem tépi szét a gatyamadzagomat. Lassan már állandóan a tökömet markolászva közlekszem itthon, mert a fekete álcázkodó kandúr, a legkiszámíthatatlanabb helyekről pattanva elő, a legváratlanabb, és egyben sokszor, a legkellemetlenebb helyzetekben ugrik a himbálózó madzagnak. Volt rá eset, hogy olyankor, mikor a szerszám egy cseppet sem himbálózott és éppen akciózni készültem. Hirtelen hanyatlás és érdeklődésvesztés következtében, mely néhány mélyen a bőrömbe akadó macskakaromnak volt köszönhető, és kicsit harsányabb nemtetszésemnek hangot adva, néhány percre felborult itthon a dolgok megtervezett menete.

Senkinek sem kívánom, hogy miközben óvakodva lopakodik álló farokkal szerelmi aktust remélvén a kiszemelt áldozat háta mögött, az elkövetkezendő percben, helyette egy harci támadó kandúrt kapjon az ágyékába, kikerekedő szemmel lelkesen köpködve és támadva játékos hevületében, melyet első fájdalmamban és riadalmamban, egy jól irányzott horoggal állítottam meg. Ezek után felváltva kellett vigasztalnom a szédelgő kandúrt és morcos gazdáját, és még bocsánatot is kellett kérnem, NEKEM egy macskától!

Vagy ha nem hát szexelhettem volna aznap Ajaxal….

-      Nem védekezünk…. – kottyantom el magam.

-      Mi? – térít magamhoz a német meglepett hangja.

-      Mi van? – förmedek rá.

-      Kimi mi a faszt bámulsz ilyen hülyén magad elé. Te komolyan képes vagy azért gyereket csinálni Krisztinek, hogy előbb elválhass?

-      Azt hittem ismersz már annyira, hogy nem kérdezel tőlem ilyen baromságot.

-      De hát most mondtad, hogy nem védekeztek.

-      Nem…de ennek Jennihez semmi köze.

-      És ha terhes lesz?

-      Akkor terhes lesz….

-      És ő akarja?

-      Nézd, azért mert nem szexelt rendszeresen ő is tudhatja mi az a védekezés…

-      De nem kéne ezt megbeszélnetek?

-      Eeeh, már megbeszéljük, ha netán terhes lesz…..akkor örülünk.

-      És nem lesz túl korai? Nem fogja megbánni?

-      Olyannak ismered őt, hogy rohan és elveteti?

-      Nem…..biztos, hogy nem. …és annál sokkal jobban szeret téged is, hogy ilyent tegyen. ….meg a babát is imádná.

-      Miből gondolod, hogy szeret? Mondta? – kérdem mohón.

-      Nem….nem mondta….és én nem is kérdeztem! Jaj már Kimi, - csattan fel, és ver alaposan vállon - hát persze hogy szeret! Beköltözne másként a szobádba? Jajgatna az izomláza miatt, ha nem így lenne? Szülne gyereket? Szerinted, a fizetésemelésért teszi?

-      Barom! Már nem dolgozik nekem! 

-      Kirúgtad?

-      A státuszából igen, de az ágyamba beköltöztettem.

-      És hogy fogadta?

-      Meggyőztem. – vigyorgok.

-      Vajon mivel sikerülhetett? – tamáskodik.

-      Van rá módszerem….és mondhatom alaposan megjegyezted ezt az izomláz dolgot…..

-      Te jeges pöcs! Mekkora egy farok vagy!

-      Már késő a hízelgés Sebike.

-      Meg bunkó is…..!

-      Nem én, hanem te, ha ilyeneket kérdezel.

-       De te? Te mondtad már neki? – hagyja az újabb sértést figyelmen kívül.

-      Mit? – teszem az értetlen.

-      Azt hogy szereted te fasz!

-      Nyilvánvaló nem?

-      Hát nem!

-      Nálam miért nem, ha nála igen?

-      Mert te használod őt, és nem fordítva.

-      Hát ez azért így, ebben a formában nem igaz.

-      Mé’nem?

-      Én nem használom, nagyon is egyenlő partnerként kezelem…és – folytatom vigyorogva – nagyon is odafigyelek rá…..hogy neki is jó legyen.

-      Egy cseppet se vagyok kíváncsi a szexuális életedre. – puffog a német.

-      Eeeh, dehogy nem! Gondoltam mesélek, én csinálom, te hallgatod.

-      Ne tereld rám a szót….. ismerlek már.

-      Jó, hát majd mondok neki valamit.

-      Mégis mit? Hogy tisztítsd ki a cipőmet.

-      Te fasz!

-      Hát akkor meg mi az a valami?

-      Eeeeh, majd valahogy….- előbb hosszan szívom be a fogaim közt a levegőt, aztán nagyot fújok, és lassan engedem ki. – Tudod, attól félek, ha elhalmozom a szerelmemmel az lesz, mint Jennivel.

-      Mi?

-      Hát….,hogy ha tudja majd mennyire szeretem, hogy milyen fontos nekem, elbízza magát.

-      Ő nem Jenni, Kimi.

-      Hát nagyon remélem…. – fújok nagyot.

-      De akkor ne is büntesd őt Jenni helyett.

-      Mi?

-      Akár mennyire megértő, akár mennyire imád is téged, biztos, hogy ő is szeretné hallani, ahogy mindenki azt a szót….azt, hogy szeretlek! – dörgi nagy átéléssel.

-      Én is Sebike, - pislogok a konyha felé, - de nem ígérhetek semmit! –verem hátba nevetve.

-      Faszfej! – csattan a német.

-      Jól van na! Igazad van! – csitítgatom. - Ez a szó meg különben is Jennit illeti meg velem szemben. Már levédette! – röhögök.

A hosszúra nyúlt búcsúzkodás közepette befutott Mark is.

-      Cica, - ölelget, - Mark azért jött, hogy intézze a szállásokat. Gondold meg, nagyon szeretném, ha velünk jönnél…

-      Nem azért jött hogy edzetek?

-      Nem,…..nem…..ez nem a Forma 1. Nem kell folyton edzenem. Jó a heti 2-3 alkalom, a többi napon elég, ha veled izzasztom magam. – rágcsál a fülembe olyan hangon, hogy szinte már dorombol, a Mark érkezésére szikrázó szemekkel közénk toppanó kandúrhoz hasonlóan.

Senor Sangria egyszerűen ájuldozik a kopasz tréner láttán. A szerelem megköttetett és nem érdeklik olyan apróságok, melyekre Mark vérszegény hessegetés közben igyekszik felhívni a figyelmét…..miszerint,…. foglalat vagyok,….már másé a szívem,….feleségem van….és farkam! Ez a kapcsolat reménytelen!

Senor Sangria és a szerelem leszarja ezt!

-      Szóval cica….? – fordul el a bájosan civódó furi pártól.

-      Már megbeszéltük…..nem akarok elmenni. Itt az iskola, te hoztad a nyakamra, és hétfőn jön a tanár az első órámra. Rá kell készülnöm ….

-      Hisz még nem is kaptál tanulnivalót?

-      ….lelkileg! És nem kezdhetem rögtön úgy, hogy most mégse jöjjön mert Brazíliában vagyok

-      Mexikóban…..

-      Lényegtelen a hely…

-      Hát azé nem éppen. – mondok csendesen ellent. – Bármit lehet cica a pénzünkért.

-      Jó, akkor csak nem akarom! Én normális életet akarok és nem elszállni a pénzedtől, ami ráadásul még csak nem is az enyém.

-      De igen…..ami az enyém, az a tied is. Megmondtam az atyának is.

Kriszti…..

Seb idegesen toporog az ajtóban Markkal. Mennének már, de a jégember nem kapkod.

-         De hát csak egy kolbászt megyünk venni….nem a holdra! – nyávog a szomszéd.

-         Hiányozni fogok? – öleli át a derekam.

-         Persze, nagyon. – biztosítom. – Hogy is hívnak? – töröm le elégedett vigyorát a német előtt.

Összeszűkült szemekkel mér végig.

-         Ezért megfizetsz, majd ha visszajöttem.

-         Talán megpucoltatod vele az összes ablakot? – kottyant közbe a germán.

-         Elviszem vacsorázni a Ritzbe és csigát, rákot, kagylót meg halat rendelek neki. Desszertnek meg narancsot, aztán majd röhögök én is.

Vele ne merek bajuszt akasztani, inkább a vigyorgó németre támadok.

-         Hashajtót adok a kutyádnak mielőtt megérkeznél, aztán majd meglátjuk, hogy vigyorogsz holnap. – dühöngök.

-         Mért mindig engem basztatsz ha ez bunkózik? – bök a Kimire.

-         Mert a barátom….

-         Én nem?

-         Meg is ölnélek…. – vág közbe a finn.

-         Te is csak nem annyira…..

-         Akkor cseréld le…..

-         Meg a főnököm is.

-         Hát ha váltáson töröd a fejed nekem van egy ajánlatom….

-         …nekem is de azt nem teszed ki a facebook oldaladra – löki ki az ajtón a mogorva házigazda.

Kriszti este….

Kicsit elfáradtam. Nagy volt a nyüzsgés és elszoktam a társaságtól. Mark, ha már itt volt, maradt egy kis grillkolbászra, melyen testvériesen megosztoztak az örömmámorban úszó senor Sangriával. Aztán itt volt nekem Sebi és Morcos örök szópárbaja, és Ajax meg Fürtös, aki magával ragadott egy jókora adag, sütésre váró kolbászt.

Nem akartuk megbántani a szomszédot, de akadnak még fegyelmezési gondok a jókora termetű, rendkívül mozgékony, és falánk ebecskével.

Ajax estére már csak a fejét emelgette, és alig bírta magát elvonszolni a párnájáig melyet napközben a szemtelen kölyökszomszéd bitorolt.

Míg senor Sangria szinte dúdolgatva, begörbített farokkal kocogott aludni, bár még visszafordul egy búcsúpillantásra, a megtört tréner után.

Aztán magunkra zártuk az ajtót és megtaláltuk egymást a zuhany alatt.

Azt ígérted megmosdatod, duruzsolta a fülembe. Megtettem, és cserébe ő is végigcirógatta a testem, a ribizli illatú tusfürdőmmel.

Aztán beszédelegtünk az ágyba.

-      Gyere – dadogta két csók közt, - most te leszel felül.

-      Elfáradtál?

-      Szemtelen! Csak tanítalak…. – húz magára.

Fölé térdelek szememet a szemébe mélyesztve lassan ereszkedek a meredező férfiasságára. Lassan fogadom magamba, de ő azonnal vágyakozva mozdul, és szinte felnyársal. A fenekembe markol, és mozgatni kezd, amíg ráérzek a ritmusra, aztán hagyja, hogy elszabaduljanak a vágyaim. Egyszerre mozdulunk, együtt fedezzük fel egymás testét. Végül magára ránt, és belém robban. Közben ölel a két izmos karjával, és finn szavakat dadog a fülembe.

-      Minä…rakastan….sinua….- suttogja újra meg újra annyiszor, hogy akaratlanul rögzül az agyamban.

Kicsivel később miután sikerült felkelnem a melléről és újra zuhanyoztunk, lekocog egy sörért. Míg távol van, beütöm hangzás után kicsit hibásan, a laptop fordítójába az iménti szavakat. A program kijavítja magát, én meg csak bámulom az egyetlen kiadott szót, szeretlek! Én is Kimi, mindennél jobban…..

Nem akarom, hogy lássa mennyire elérzékenyültem.  Könnyeimet nyeldesve felkapok egy magazint, és buzgón böngészni kezdem.

-      Igaz, hogy a férfiak minden 5-ik percben a szexre gondolnak? – pillantok fel az újságból.

-      Eeeh…nem tudok a többi férfi nevében beszélni, de én nem gondolni akarnék rá 5 percenként, inkább csinálni….

-      Kár, hogy nem vagy nyúl.

-      Heh, még mindig meg tudsz lepni. – nevet. – Szeretnéd, ha nyúl lennék?

-      Nem…..nem hinném, hogy szegény nyúlanyu is úgy élvezi a szexet, mint én.

-      Te élvezed cica? – ölel magához.

-      Azt hittem érzed. – mosolygok.

-      És….te, hogy vagy ezzel az 5 perces limittel? Lenne kedved….?

-      Már azt hittem sose kérdezed meg….. – húzom magamra. – Minä rakastan simua – súgom a nyakába.

Szavaim hallatán egy pillanatra megdöbben, lemerevedik, és a szemembe néz, olyan halvány mosollyal a szája sarkában és olyan tiszta pillantással, hogy belesajdul a szívem.

Aztán szeretni kezd és, hogy mit tesz, és miként, azt már nem tudom elmondani, azt nem lehet szavakba foglalni, csak átélni és talán, -  de már ebben sem vagyok biztos, - túlélni!

Hát most hirtelen ennyi lenne!

Remélem tetszeni fog és elégedettek lesztek a rész hosszúságával is.

puszi, nora

Megint letiltott ez a gonosz!:(