89. rész - Az élet sokféleképpen próbára tudja tenni az ember kitartását....

Sziasztok!

Az új rész, immár az új hazából, fogadjátok szeretettel!:)

A fejezet végére írok pár sort, de most ezt valóban nagyon rohamtempóban írtam, hogy még időben eljusson hozzátok!

Jó szórakozást! Remélem tetszik a rész, és a véleményeteket meg is osztjátok velem!:)

Puszi mindenkinek, Luna

Kimi…

-         Rendben – köszörülök rekedten – mert elmegy a hangom az izgalomtól. - Megvettem. Csomagoltassa be, kérem! – simogatom a szűk öltönykabát alatt a szívemet. - Az összes képet Mr. Newey vásárolta meg? – érdeklődöm elkalandozó tekintettel.

-         Nem! – pillant az előtte levő papírokba. - Egyet, az Álarc címűt, a kiállítás egyik védnöke.

-         Ő kicsoda?

-         A rehabilitációs központ szociális munkása, aki segít a visszailleszkedésben.  – veszi át a szót az imént magára hagyott galériatulajdonos. - Néha vásárolnak valami emléket, a megkedvelt gondozottjuktól.

-         Tehát a festő egy betege volt? – fordulok felé.

-         Nem a betege. A védnöknő egy szociális munkás abban a rehabilitációs programban, amit a kórház üzemeltet. A szociális munkások akkor segítenek, mikor a sérült emberek felgyógyulnak, és vissza kell, illeszkedjenek a társadalomba.

-         Miből gyógyulnak fel?

-         Általában valami nagy sokkhatás után vannak. Vagy súlyos baleset, mozgásban elszenvedett maradandó károsodás, amnézia, ilyesmi.

-         És a modell? A képen szerepelő hölgy? Róla tud valamit? Van gyereke? Egy kislány! – kérdezgetem reménykedve.

-         Nem…sajnos nem tudok a hölgyről semmit…. Mi itt csak a kiállítást és az aukciót bonyolítjuk le. A művészekről a gondozóval kell beszéljen.

-         És hol találhatom ezt a szociális munkást? Itt van?

-         Már nincs! Csak a nyitásra ugrott be és vásárolt egy képet, aztán indult Írországba, egy konferenciára. Egy hétig lesz oda.

-         Az Istenit! – feledkezem meg magamról. – Elnézést! – szabadkozom megbotránkozó tekintete láttán. – Sürgősen beszélnem kellene vele! Esetleg a telefonszámát meg tudná adni?

-         Persze! De miért? Úgy értem esetleg én is tudnék segíteni. A hölgy a feleségem…

-         Igen? Nahát! – makogok zavartan. Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. – Azt hiszem ismertem, vagyis ismerem a hölgyet a képről. És egy ideje nem hallottam felőle semmit. Nyomtalanul eltűnt és most, hogy itt megpillantottam… Segítsen kérem! Muszáj megtalálnom! Rengeteg ember aggódik miatta! Igen jelentős összeggel járulnék az intézményük üzemeltetéséhez. Még be sem mutatkoztam, Kimi Raikkönen vagyok!

-         Ó örvendek Mr. Raikkönen!  - derül fel a képe. – Megtiszteltetés, hogy itt üdvözölhetem. Felmegyek az irodámba és azonnal felhívom a feleségem! Várjon meg az előtérben.

-         Köszönöm!

Indulnék a kiviharzó igazgatóság után, ám ekkor megpillantom Newey-t, a kezében egy Kisut ábrázoló aktképpel, amint épp kisurranni készül.

Na nem! Azt már nem! Dühösen felhorkanok és utána eredek.

-         Add ezt ide! – tépem ki a kezéből durván.

-         Megőrültél Raikkönen? – rikoltozik a kopasz meglepetten.

-         Nem engedem, hogy bámuld, ő az enyém! – ölelem magamhoz a festményt mintha Kisu lenne.  Lehet abban valami, amit az imént kérdezett. Lehet, hogy megőrültem?

-         De hát mi bajod már megint? Elmentél inni egyet? Ennyi idő alatt sikerült agresszívra varázsolódnod? Megártott a pezsgő?

-         Józan vagyok és éber! Azért nem tudtál elosonni! A képet meg viszem! Mond meg mi az ára!

-         Nem eladó – puffog morcosan.

-         Akkor köszi! Kedves tőled, hogy meglepsz egy ilyen akttal.

-         Nem adom neked!

-         Dehogy nem!

-         Másnak ígértem!

-         Felejtsd el! Azt már nem! Ez az enyém!

-         Miért ragaszkodsz pont ahhoz a képhez?

-         Beleszerettem…a vonalvezetésébe – jutnak hirtelen eszembe az aukciós dicsérő szavai.

-         Igen? Akkor nesze Raikkönen! Ezt még ráadásnak, hogy merenghess a vonalvezetésén! – és hozzám vág, egy hatalmas aganccsal büszkélkedő szarvasos képet.

Ez a sértés vért kívánna, de mivel feltűnni látom az igazgatót, sietősen faképnél hagyom. Had ünnepelje csak magát. Majd találok még alkalmat a bosszúra!

Magamhoz ölelem a képet. Úgy szorítom, a végén még kárt teszek benne.

-         Mr. Raikkönen – siet világító mosollyal elém a főnök – sikerült elérnem a feleségemet. Itt a név és a cím, ráírtam a névkártyánk hátuljára. A művész neve Sara Faraday, ott a címe is.

-         Köszönöm uram! Nagyon hálás leszek ezért.

-         Ó semmiség volt. Örülök, hogy segíthettem – szorítja meg a kezem. – A névkártyán ott az alapítvány bankszámlaszáma is….

Talán mondana még mást is, de a hangja belevész a magam mögött hagyott kulturált zsongásba.

A szívem nem fér a mellkasomba, Kisu él, most már biztos, mondhatnak nekem, amit csak akarnak. Mutogathatnak holtesteket, bizonyítványokat, tényeket, jelentéseket, amit csak akarnak, mert a szívem tudja, megsúgta már régóta, hogy valami nem okés, de most már….Istenem mindjárt leáll a szívem. Most nem hagyhatsz cserben, dörzsölgetem, meg kell találnom őt, haza kell vinnem.

Édes kis törékeny verebem, hát túlélted? Hát elvesztethetted a memóriádat? Nem emlékszel ránk? Csak így történhetett, ezért néztél rám idegenként!

Mennyire rémült lehettél mikor magadhoz tértél, mikor nem állt melletted senki a nehéz pillanatokban. Vajon mi lehet a mi Sisunkkal? Él a kislányunk? Lehet, hogy itt van valahol a közelemben és én semmit se tudok rólatok? Mi történhetett veletek kicsi cicám? Édes istenem miken mehettél keresztül, mi az én fájdalmam a tiedéhez képest?

Nem számít már semmi. Se idő se pénzt, annyit várok, amennyit kell, tudom, hogy megtalállak!

Kirohanok a hónom alatt 3 festménnyel. Ekkor döbbenek rá, hogy nincs kocsim, Newey hozott ki a rendőrőrsről.

Mire kétségbeesnék a portás már oda is int egy taxit. Hálásan megköszönöm, berogyok a hátsó ülésre a zsákmányaimmal, és már kotrom is elő a telefonom.

Mielőtt lenyomnám a hívás gombot ráeszmélek, hogy éjjel van. Talán nem ez a megfelelő pillanat a hölgy megkeresésére, főként mert igen csak szükségem lesz a jóindulatára. Ő az egyetlen aki Kisu nyomára vezethet.

-         Vigyen a Jurys Inn-be – szólok a sofőrnek.

Majd holnap reggel telefonálok és megbeszélek vele egy találkozót. Most jobb, ha a szállodámba vitetem magam és megpróbálok egy kicsit lehiggadni. Addig is…nem ő az egyetlen, aki segíthet.

-         Itt Raikkönen.

-         Szia Kimi. Már rajta vagyok az ügyön. Felfogadtam néhány magánkopót és igyekszem megszerezni a jelzőlámpák kameráinak felvételeit. Amint megtörtént az azonosítás, már meg is van a lány. Ne aggódj, most már sínen vagyunk. Ha Kisut láttad, holnapra előkerítem neked!

-         Rendben Riku, azóta történt egy kis változás.

-         Tévedtél a lánnyal kapcsolatban? Nézd semmi gond, megértelek, hogy megcsaltak az érzékeid. Tudom mennyire szeretted…milyen fontos volt neked az a lány.

-         Nem! Vagyis persze, mindennél fontosabb, de pont, hogy most már még biztosabb vagyok abban, hogy őt láttam. Most jövök az aukcióról…Riku nem hiszed el, de egy tucat festményről nézett rám vissza Kisu. Azt hittem megőrültem, de nem! Kisu kórházban volt, és ott ebben a rehabos programban egy másik nő, akinek már meg is szereztem a nevét és a címét, lefestette őt. Megszereztem róla két képet! Itt vannak mellettem az ülésen, el sem merem hinni Riku, hogy ekkor a szerencsém van. Hatalmas adományt kell küldeni, juttasd majd eszembe, megígértem az igazgatónak a festőnő címéért cserébe.

-         Hát…ez döbbenetes! És most? Mit tegyek?

-         Tudd meg a kórház nevét és címét, ahol a betegek feküdtek. Én barom a nagy boldogságban elfelejtettem megkérdezni. És ha megvan, azonnal odautazom és kifaggatom a személyzetet, a betegeket, mindenkit. Addig nem jövök el onnan, míg meg nem tudok valamit Kisuról és a kislányunkról.

-         Jobb lenne, ha inkább rám hagynád ez Kimi.

-         Eszembe sincs!

-         Ne akard pont most lebuktatni magad. Mégis mit gondolsz, mekkora port verne fel, ha őrült módjára faggatóznál egy volt betegük után? Épp hívni akartalak. Anyukád keresett az imént, hogy egyeztessen velem a születésnapi partyddal kapcsolatban és, hogy közölje az örömhírt….a kis Krisztii-t kiadják. Ő lesz a szülinapi meglepetésed. Itt vagy Kimi?

-         Igen…csak ez most …váratlanul ért! –nyögöm zavartan.

-         Igen! Azt hiszem itt az ideje, hogy beszélj édesanyáddal, és eldöntsd, mi legyen a kicsi sorsa.

-         Igen, én is azt hiszem. Ki is ment a fejemből a születésnapom…hát nem maradt túl sok időm….eh, tudod mit? Holnap felkeresem ezt a festőnőt, aztán haza repülök. A többit rád bízom, ok?

-         Rendben Kimi! Mindent el fogok követni, hogy sikert érjünk el.

-         Tudom Riku.

Jenni…

Megbeszéltem a faszfejjel, hogy találkozzunk. Kicsit húzom az agyát, már rég láttam szinte hiányzik a baszogatása. Most majd beviszek néhány övön alulit. Kicsit megint a kölyök ellen hangolom. Még szerencse, hogy az a minden lében kanál sógornőm felhívott, és megérdeklődte kedvesen, részt akarok-e venni a férjem születésnapi partyján. Örülne a kedves család, ha kihagynám, de nem szerzem meg nekik ezt az örömet. Viszont itt az ideje újra befűteni a kis fattyúnak. Kell a fenének. Majd pont egy prosti kölykét fogom nevelgetni. Fog nekem ott nyáladzni meg ordítani. Na, azt már nem. Hogy én a szaros seggét mossam? Ha gyereket akarnék, szülnék egyet magamnak, és akkor legalább az én génjeimmel küszködnék. Nem fogom más fattyát pátyolgatni. El kell érnem, hogy kivágja azt a kölyköt.

Na, az emlegetett szamár, nyúlok a mobilért.

-         Szia szívem! – mosolyra húzódik a szám, mert elképzelem milyen kétségbeesett képet vághat most.

-         Eh, szia…azért hívlak, mert nem érek a találkozónkra időben. Előtte el kell intéznem egy fontos dolgot. Vagy halasszuk el, vagy késni fogok. Nagyon nem érek rá, mert aztán indulok haza. Anyuék meglepetés partyt készítenek, nem maradhatok le róla.

-         Igen tudom, én is ott leszek. Akár utazatnánk együtt is.

-         Eh, inkább menj külön. Előtte még van néhány elintéznivalóm. A kórházba is be kell mennem.

-         Szívesen elkísérlek. Már felajánlottam párszor.

-         Kösz, de nem akarom! Majd a partyn találkozunk. Szia Jenni.

Letette a bunkó fasz!

Nem baj, semmiből sem árt felhívnom a gépét, hogy mikor indulnak. Bár nekem aztán mindegy hol mélyesztem bele a fullánkom. A kölyöknek pusztulnia kell a házból.

Ha már nem jön el a randinkra, bemegyek a lányokkal egy kávéra. Fárasztó felkészítő edzésünk volt, de jól esett az izmaimnak a lovaglás.

-         Innék egy kávét lányok – fordulok a többiek felé, és elveszem a felém kínált cigarettát.

-         Tudod itt egy jó helyet. Állítólag állati guszta kávékat szolgálnak fel.

-         Messze van Viivi? Mert nem érek rá sokáig.

-         Pár perc az út.

-         Akkor induljunk. Kimivel akarok haza menni. Sietnem kell.

Néhány perc multán egy hangulatos kis kávézó előtt parkolunk le. Valóban közel volt, épp csak annyi időm maradt, hogy egyeztessek a reptérrel, mikor indul a faszfej gépe.

Ott leszek, ne aggódj, kedvesem. Még ma elintézem a kis fattyút. Egy problémával kevesebb az életünkben!

Mosolyogva lépek a hangulatos kávézóba. Sweet Cafe, még a neve is émelygős, remélem megérte az utat.

Az asztalhoz lépve körbepillantok. Az első, amit megpillantok, egy könnyes szemeit törölgető, telefonáló pincérlány.

Remek! Valakinek szar napja van, és pont ez a kis bőgőmasina fog kiszolgálni minket, sóhajtozom.

A vékonyka lány megfordul, vállig érő vörösesbarna haját kisimogatja az arcából. Könnyei mögül kötelességtudó mosollyal az arcán indul felénk. Táncoló léptekkel, egy kerek tálcát a mellei és a hasa előtt ölelgetve.

Szórakozottan és egy kicsit lesajnálva végigmérem. A következő pillanatban elsötétül előttem minden, de a félhomályban is látom a könnytől csillogó zöldes szemeit, még álmaimban is kísértő, halvány tartózkodó mosolyát. 

Ahogy összenézünk, kiszáll minden erő a végtagjaimból. Elejtem a táskám és a telefonomat is. Viivi és Susanna nevetgélve szedegetik, szerencsére nem látják halottsápadt arcom, a rémülettől kimeredt szemeimet. Tátott szájjal, lihegve bámulom, a kezem úgy remeg, hogy nem tudom átvenni Viivitől a mobilom.

Isten bosszúálló angyala lángoló hajjal, szikrázó könnyes smaragd szemekkel, és szelíd mosollyal lép hozzám.

-         Mit hozhatok? – pillant rám.

Hangja hallatán szédülni kezdek. Remegő kézzel lekapom a szememről a napszemüvegem, mert úgy elsötétült körülöttem minden, hogy semmit se látok. Lihegve kapkodom a levegőt, homlokomat kiveri a halálfélelem verejtéke.

*  *  *

Ahonnan most ezeket a sorokat írom, még csak délután van!

Percek óta azon gondolkodom, hogy mit írjak le ide nektek abból a rengeteg érzésből, ami bennem kavarog…és ne haragudjatok, de úgy érzem , nem tudok még semmit.

Még nagyon friss, roppantul új minden. Hazudnék, ha azt mondanám, nem könnyesedik el a szemem, ha az otthonomra gondolok, mert ott messze, ahol most Ti vagytok, az az én igazi otthonom! Ott vannak a szeretteim a temetőben és én nem lehetek ott Mindenszentekkor, nem gyújthatok gyertyát a sírjukon vagy egy gazos útszélen, és ez nagyon fáj! Itt szórakozni fogunk, otthon sírnék!

De majd idővel megnyugszunk és megszokunk itt. A hely csodálatos, a ház és a környék gyönyörű, nincs miért szomorkodni, csak hát….:/

Kicsit boldogabb vagyok mióta velem vannak a cicáim újra. Alig akartak megismerni, vagy lehet, hogy haragudtak rám, talán azt hittél eldobtam őket. Itthon mindenkit megfürdettem, ami csak még fokozta az ellenszenvüket, de most már itt dorombol az én picurkám az ölemben, és minden jó!

Rengeteget dolgozunk, mindenütt szakemberek, de a káoszból kezd megszületni az álmom! Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt vagyok, és ha körbe nézek, itt minden értem van. Nem hiszem, hogy valaha is meg tudom hálálni ezt, mert nem tudom, hogy lehet köszönetet mondani, egy megvalósult álomért!

Halloween-ra megnyitom az iskolámat! Kinyitunk mindent, egy épületben van a bárunk és az iskolám, beöltözünk, készítünk egy csomó mindent, amit itt ilyenkor csinálnak, kidíszítjük az épületet meg a házunkat is, aztán a többi már nem rajtunk múlik!

Nagyon izgulok, mert ezen a napon indul el igazán az itteni életem, és azt, hogy miként fogadnak majd, azt nem tudom befolyásolni. Amit lehet megtettem, és most szívdobogva várom, hogy döntenek az itteniek!:)

Rajtam nem fog múlni! Ha engedik, én mindent megteszek értük, szeretni és tisztelni fogom azokat az embereket, akik megtisztelnek a bizalmukkal!

Ez az utolsó haladék! Halloween után végre lecsendesedik minden. Hétvégén elutazom Texasba, mert dolgom lesz ott. Ezért nem vasárnap, hanem csak hétfőn érkezik a következő rész, de aztán rendszeresen érkezem mindkét blogomra, ha sikerül hetente kétszer.

Bízom bennetek, hogy nem pártoltok el tőlem, ha már eddig velem voltatok!

Tudom milyen fontos a rendszeresség, és gyűlölöm, ha valamivel csúszok, vagy nem tudom megtenni, amit ígértem. De egy költözés talán elfogadható magyarázat, ugye?:)

Szóval Halloween után ugyan az a lelkiismeretes, szorgalmas lány leszek, aki régen voltam. Már ki is találtam, hogy majd az iskolámban írok délután, ha nem lesz órám. Otthon akkor lesz este!

Van itt egy kislány, aki annyira izgatott, hogy még aludni sem tud. Soron kívüli farsangi bálja lesz, igazi cicalánynak öltözik, ahogy mi is mind. Anyu aranyos lesz, pocakos cicamamának, és a dédike is, mint öreg cicamama!:)

Most megyek! Olyan ideges vagyok, hogy csak ostobaságokat fecsegek itt! Sütünk, főzünk, varrunk, építünk, takarítunk és ismerkedünk!

A következő résznél mesélek majd arról, milyen itt az életünk!

Puszi, Luna

U.i: Bejegyzés Oldalmegjelenítés Magyarország 1540 Szlovákia 18 Hollandia 12 Egyesült Államok 10 Románia 9 Ausztria 7 Finnország 3 Ukrajna 3 Németország 2 Brit Indiai-óceáni Terület 2

Ide süssetek! Brit Indiai-óceáni Terület! Innen van olvasóm – akit ezuton is puszilok! :) Hát nem azért, de fogalmam nem volt, nem hogy arról, hogy hol helyezkedik el ez sziget, de még arról sem, hogy egyáltalán létezik ilyen!:)

Eddig Macao, Puerto Rico, Indonézia, és India volt a legegzotikusabb hely, de ez most mindent visz! Már csak azért is, mert a tudorok doktora, még a nővérem szeme is fennakadt egy pillanatra mikor kérdeztem tőle, hogy te Barbi, hol található a Brit Indiai-óceáni Terület? És mi az egyáltalán? Mivel zseni, a brit gyarmatosításból, meg az Indiai óceánból, nagyjából beazonosította a helyzetét térképileg, de hogy mi is ez, arról foggggalma sem volt!:) Hát nem vagyok gonosz, hogy ennek örülök? Lám még ő sem tökéletes, akkor ki?:)