88. rész - A szerelem az....

Sziasztok!

Nem akarom folyton magyarázkodással és bocsánatkéréssel kezdeni a fejezeteket, de Oroszország egyszerűen levett a lábamról!:)

De most már itt vagyok, ezen a különleges és csodálatos napon. Különlegesen kezdődött éjfél után egy pillanattal, és immár itthon fejeződik be veletek, éjfél előtt egy pillanattal!:)

Most csak egy részt hozok, de holnap folytatom reményeim szerint!:)

Jó szórakozást!

Kimi…

Lassú mozdulatokkal keverem a kávét, amit az egyik rendőrnő tett elém kedves mosollyal. Hosszan szívom be az illatát, igyekszem megnyugodni, és közönyös arccal tekinteni az arcomba bámuló rendvédelmi szervekre. Egy autógrammot kér cserébe…

Hát persze baszd meg! Már, hogy ne írnám alá a gumibotodat! Bármit, csak engedjetek már az utamra!

Túl egy vérvételen és vizeletminta adáson, elkobzott iratokkal és mobillal, teljesen ki vagyok szolgáltatva a jóindulatuknak. Nem tudják, de megtennék bármit, csak mehessek már a dolgomra.

Sikerült lehiggadnom, közönyös arcom mögött azonban gigászi küzdelmet vívok az érzelmeimmel. Sírni szeretnék, és üvöltve őrjöngeni a boldogság és fájdalom koktéljától, amit néhány órája, az élet, véletlen nevű mixerje, a nyakamba zúdított.

Láttam! Él! Én kicsi szürke verebecském!

Nem ismert meg! Fogalmam sincs miért, érthetetlen számomra mi történhetett!

Nem gyűlöl, ezt azonnal levettem, miután magamhoz tértem és képes voltam a normális gondolkodásra. Nem utál, mert ha megvetne, akkor nem nevetett volna rám. Úgy viselkedett velem mintha még sose látott volna, mintha nem ismerne!

Lehetséges lenne? Elképzelhető, hogy valami olyan nagy szörnyűség érte, hogy kitörölt az elméjéből?

Baromság! Az nem lehet, hogy elfelejtsen!

Nem? Akkor miért nézett át rajtad?

Biztos, hogy ő volt? Biztos!

Egyedül volt! Hol lehet a kislányom? Hol rejtegetheti előlem Marie-t?

Ha ő él és egészséges, akkor a kislányomnak sem eshetett baja.

Hogy lehet ilyen kegyetlen? Miért titkolja el előlem? Hát nem tudja mennyire vártam, mennyire aggódtam azért a piciért? Megváltoztam értük! Megpróbáltam olyan jó lenni, amennyire csak erőmből tellett.

Miért nem volt neked elég? Szívtelen magyar lány! Tönkretettél! Életem minden pillanatában szemrehányást teszek magamnak! Tönkretetted az életem, összetörted a szívem!

Megtalállak, megkereslek, ha addig élek is! Tudnom kell az igazat! Tudnom kell a válaszokat, tudnom kell, miért nézel át rajtam….

Órák óta kergetik ezek a gondolatok egymást az agyamban. Az egyik percben imádom, és boldog vagyok a tudattól, hogy él. A másikban meg gyűlölöm, haragszom rá, mert ellökött és büntet valamiért.

Talán igaza van, nem voltam megértő vele az utolsó percünkben. Hagytam elmenni, nem néztem utána, nem kísértem ki, mert egy csökönyös barom vagyok, pedig majd a szívem szakadt meg.

Kisu, ha visszakaplak, ha kiderül, hogy szeretsz még és csak valami őrült félreértés áldozatai lettünk, esküszöm neked, én soha többé nem fogom az érzéseimet a fapofám mögé rejteni. Megtanultam! Keserves lecke volt! Nem fogok félni, kimondani, amit érzek, és legfőképp nem fogom eltitkolni. Éreztetni fogom veled életünk minden egyes pillanatában azt, hogy te vagy a minden, a legfontosabb, a levegő a tüdőmnek, a vér a szívemnek, gondolat az agyamnak, érzelem a lelkemnek, értelem az életemnek!

-    Jöjjön – áll meg mellettem egy marcona – megengedtek önnek egy telefont.

-    Köszönöm… - lehelem.

Ódzkodom attól, hogy újra véleményt nyilvánítsak. Az elején még felemelt hangon adtam hangot arról, hogy mit gondolok erről az egész eljárásról és róluk. Aztán néhány óra előzetesben, egy vérvétel és megalázó rám szegeződő tekintetek előtti vizeletadás után, kicsit inkább visszafogtam. Nincs értelme szembe hugyozni a széllel. Nekik nem sürgős, ők elszórakozgatnak itt velem. Én rohannék neki a vakvilágnak, hogy megtaláljam azt a látomást, aki rám nevetett egy kék autóból, mielőtt elporzott.

Hiába dühöngtem egyszerűen rabosítottak, és egy órát ültem egy elkerített cellában, mint hónapokkal ezelőtt szegény Ajax, mikor bántalmazták, és egy sintértelepen akadtam a nyomára, a belé ültetett chipnek köszönhetően. Szegény kutyám ült ilyen bánatos képpel a rácsos kennelben, mint most én. Akkor is elvesztettem a gyermekemet!

Egy óra múlva végre egy magasabb beosztású rendőr elé kísértek, aki kellő szigorral az arcán, arcpirító összegű óvadékot állapított meg. Kérdésére, hogy tudomásul veszem-e és elfogadom, csak bólintottam. Még hálás is voltam, hogy nem kellett várnom egy bírói döntésre, hanem a nyomozásban résztvevő rendőr is kiszabhatta rám az óvadékot.

Most végre telefonálhatok. Kérdés, hogy ki a faszomat hívjak itt most hírtelen? És főként kinél van kapásból ennyi pénz?

-    Haló… - nyekereg. A jól ismert hang hallatán hirtelen elfelejtettem mindent, az előre eltervezett mondatokból, segítségről, óvadékról.

-    Seb! Megtaláltam, hallod! Él!

-    Ki a franc vagy te büdös bunkó pöcs… - nyűgösködik.

-    Kimi vagyok te fasz!

-    Kimi…? – nyöszörög. – Mi a tököm van?

-    Megtaláltam, hallod? Alszol, vagy mi a faszom van?

-    Hát persze hogy alszom! Japánban vagyok…itt éjjel van még… - panaszkodik.

Ki az, hallom Hanna hangját.

Kimi!

Valami baja van, hallom még álmosan is az aggodalmat a hangjában, és ez végre magamhoz térít.

-    Ne haragudj Seb! Elfelejtettem, hogy ti a világ másik felében vagytok! Te kölyök, ezek nem fognak örülni, ha megkapják a számlát.

-    Milyen számlát? Részeg vagy?

-    Józan vagyok! Ne kezd te is!

-    Akkor meg mi van?

-    Megtaláltam Kisut! Tőletek jött el mikor megpillantottam.

-    Mi? Otthon vagy? Mit keresne Kisu nálunk? Csak úgy hirtelen megjelent? – faggatózik riadtan.

-    Nem otthon te pöcs, Angliában vagyok, és néhány órája megpillantottam őt, ahogy kihajtott Milton Keynesből.

-    Micsoda? Biztos minden rendben Kimi?

-    Letartóztattak, de ez nem fontos…

-    Mit beszélsz? Mit műveltél te szerencsétlen! Letartóztatták! – ezt már Hannának magyarázza teljesen éberen.

-    Nem csináltam semmit.

-    Hát? Nem tetszett a Bobyknak a baseball sapkád színe?

-    Azt hitték részeg vagyok.

-    És nem? – vékonyodik el a bizonytalanságtól a hangja.

-    Nem! Figyelj kölyök! Az történt, hogy jöttem el a központból, mikor beálltam egy autó mellé, amiben egy Red Bullos dobozba vidáman énekelve tombolt egy lány. Aztán rám nézett, nevetett és elhajtott. Én meg ott maradtam ledermedve, mert Kisu volt az.  Mire magamhoz tértem már elporzott. Utána akartam hajtani, de piros volt a lámpa. Leállított egy rendőr és nekiállt magyarázni, én meg csak bámultam rá hülyén, mert teljesen lesokkolt Kisu látványa.

-    És?

-    Oktatott, én meg csak bámultam rá, totál kibuktam, hogy feltart ahelyett, hogy Kisu után rohannék. Ő meg úgy hitte, részeg vagyok vagy drogos. Kicsit összeszólalkoztunk, előállított, már túl vagyok egy vérvételen és vizeletminta adáson. Pont mintha doppingellenőrzést kaptam volna. . Most itt vagyok egy kellemes kis cellában, és te voltál az első, akit felhívtam..

Te most röhögsz?

-    Inkább sírok…szóval, most börtönben vagy?

-    Úgy mondanám inkább, hogy a fogdában. De ez nem fontos. Megvan! Él! Hallod Seb, megtaláltam!

-    Megtaláltad?

-    Jaj baszd meg, hát ébredj már fel! – emelem fel a hangom dühösen.

-    Fent vagyok! Teljesen éber, úgy értem, hogy tudod is hol van?

-    Nem…de nem fontos! Nem olyan nagy Anglia, hogy el tudjon bújni előlem. Ha kell, felforgatom az egész országot, és felfogadok minden magánnyomozót, akit csak találok. Hajtóvadászatot szerveztetek, olyan angliai rókavadászat szerűt, és a nyomozók lesznek a hajtók. Ha kell, minden bokorba bekukkantanak, nem bújhat el, meg kell, hogy találjam! Ha meglesz a kocsi rendszáma már gyerekjáték az egész.

-    De hát ő nem tud vezetni! – kezd el itt nekem tamáskodni.

-    Te sem. – morgom dühösen.

-    Igen? Akkor mégis ki lett tavaly világbajnok?

-    Tudja a faszom. – vonogatom a vállam mosolyogva. – Segítség kéne!

-    Na, mondjad! Mit tehetünk érted – szól a kisherceg.

-    Pénz kéne, illetve valaki, akinek van itt pénze az óvadékra.

-    Talán hívd fel Neweyt – gondolkozik hangosan.

-    Itthon van? – csodálkozom.

-    Hazament, amíg én itt bohóckodom. Hoz néhány újítást, meg valami dolga is volt…személyes.

-    Jó! Akkor már hívom is! Mond a számát – pillantok a készülék alá kihelyezett ceruzára és papírra.

-    Keresem már – nyűgösködik tovább, aztán diktálja az életmentő számot.

-    Te Seb, azért telefonálj már rá te is. Lehet, hogy nem engednek még egy beszélgetést, nem akarok itt ragadni.

-    Hát persze…már hívom is! Te meg csak óvatosan a zuhanyzóban!

-    Kapd be Seb!

-    Én nem viccelődnék ott ilyesmivel a te helyedben – heherész.

-    De nem vagy a helyemben – nyomom ki finoman a falon függő készülékre támaszkodva.

Próbálok észrevétlenül újra tárcsázni, közben hangtalanul imádkozom, hogy felvegye.

-      Itt Kimi! – könnyebbülök meg a hangja hallatán.

-      Szia Kimikém! Mit tehetek érted? – érdeklődik vidáman.

-      Hát…lenne itt valami – vakaródzom kínomban. – Most épp merre jársz?

-      Néhány órája érkeztem haza, most egy ismerősöm látogattam meg. Mondjad csak!

-      Kéne egy kis pénz.

-      No, túlköltekeztél és a nyakadon maradt az utolsó kör vodka?

-      Óvadék kéne. Börtönben vagyok.

-      Mi az istent csináltál Kimi?

-      Eh, semmit, csak azt hiszik, be vagyok drogozva…esetleg részeg vagyok.

-      És nem?

-      Ezt meg se hallottam, különben le kellene tennem.

-      És akkor rács mögött maradnál.

-      Legalább kipihenem magam. Csak gondoltam elkísérnélek arra az aukcióra, de ha nem…

-      Ne manipulálj engem Raikkönen, ha nem tudnád, én üzleti hiénák és cápák közt tervezem az autóimat, már túl vagyok ezeken a gyermeteg próbálkozásokon. Mond inkább, mennyit vigyek és hova menjek. Kaphatnék egy tollat vagy ceruzát Sara?

-      Hehe csak nem nőnél vagy! Vén kecske, asszony, hogy van? – nyerítek fel feledve a helyet és helyzetet, de a rendőr megrovó tekintetet láttán behúzom a nyakam és lehalkulok.

-      Nem az, aminek gondolod – magyarázkodik a kagyló zavartan – egy kedves ismerősöm, a lányom lehetne….ha jobban belegondolok az is, a fogadott lányom, akire nagyon fogok vigyázni, hogy az ilyen romlott férfiemberek ne juthassanak a közelébe.

-      Ma úgy keltél fel, hogy he, de szép napom van, ma gecizni fogok a Raikkönennel? Mert ha igen, akkor hagyom, nem válaszolok, nehogy elrontsam a kedved papi.

-      Jó – sóhajtozik a kagyló – mond, mit tegyek érted!

-      Hozd a bankkártyádat és az öltönyöd.

-      Neked meg nézzek egy menyasszonyi ruhát?

-      Igyekezz, ha kérhetlek! Éhes vagyok és szomjas, kellőképpen nyűgös, és tele a tököm. Ezek után..ahogy gondolod azt a ruhát… – bontom a vonalat, mert a rendőr feltűnően az órájára pillant és elindul felém.

Folyt.köv.:)

Newey…

-      Jó lesz, ha felkötöd a gatyádat Raikkönen és ezt most szó szerint értem! Még szerencséd, hogy nem pakoltam ki és volt nálam tartalék öltöny, de ez az egyik kedvencem, nem véletlen cipelem magammal a Föld körül, te meg most majd a szárán járkálsz.

-      Te most komolyan azon a talán két centin akadékoskodsz? – csodálkozik rám.

-      Dolgom lenne, és ahelyett hogy azt intézném, itt pátyolgatlak. Mi az istent műveltél?

-      Eeh, nézeteltérésem volt egy rendőrrel… - hebeg.

-      De ekkora? – kerekítem rá a szemem. – Nem szoktak előzetesbe tenni egy kis összeszólalkozás miatt.

-      Talán nagyobbacska volt… most nem mindegy neked? – meregeti rám a szemeit. - Köszönöm, hogy kisegítettél, a pénzt is utaltatom természetesen, ne legyél már ilyen nyűgös. Mi az a sürgős dolog? Tudtommal az aukcióra megyünk mindketten, nem?

-      De igen, csak nekem már ott kellene lennem. Megígértem valakinek, hogy sietek – magyarázkodom a hányavetin rángatódzó vállainak.

Dühös vagyok, mert legalább fél órát várakoztattak mire sikerült letennem az óvadékot ennek a kelekótyának, aztán meg az összeg nagyságától is meglepődtem, de leginkább ettől a sráctól. Letartóztatták, és ha jól értettem alaposan megfingatták a tesztekkel, mégis jókedvű.

Mi történhetett vele? Tényleg ennyire jó hatással van rá a rally? Talán nem volt ostobaság, hogy elutasította a Bull ajánlatát és nem jött át hozzánk? Sajnálom, mert szívesen dolgoztam volna vele újra.

Hogy is mondta Sara? Buszmegállófiú, lesek a visszapillantóba mosolyogva.

Alig érkeztem meg hozzá és hallgattam végig az izgatott élménybeszámolóját az utolsó Milton Keynesben tett látogatásáról, hogy már megkapta a munkaruháját és a belépőkártyáját is, mikor megszólalt a mobilom. Mondjuk arra, aki hívott nem számítottam, de azonnal felismertem a régi rekedtes hangot.

Éppen nagy győzködésben voltam Saraval, hogy jöjjön el velem az aukcióra, de hallani sem akart róla.

-      De hát miért nem? Azok a képek csodásak voltak. Igazi műremekek. Csak büszke lehetsz rájuk, ráadásul azért készítetted, hogy kiállítsák és megvegyék, így segítesz a klinikának. Akkor meg mi a baj?

-      Valami butaságot csináltam… - mormogja zavartan maga elé meredve.

-      Mégis mit? Nem színeztél ki egy felhőcskét? – próbálom elbagatellizálni a zavarát, de nem veszi a lapot, csak sóhajtozik.

-      Jó, hát ha ekkora a baj, akkor talán mond el, hátha meg tudjuk oldani – bíztatom jóindulatú, nyugtató mosollyal.

-      Egy este…kicsit többet ittam a kelleténél – néz maga elé rettenetesen aranyos kétségbeeséssel. – Aznap elvesztettem az egyetlen embert, akihez kötődni tudtam azután, hogy magamhoz tértem, és nem emlékeztem semmire a múltamból. Fogta a kezemet a sötétben és kivezetett a fényre. A vezetéknevemet is tőle kaptam…az ő nevét vettem fel. Messzire szólította a munkája. Tőle kaptam Nonót…mielőtt elutazott. Nagyon rossz hangulatba kerültem és ittam egy kicsit. Aztán nekiálltam festeni….és készítettem magamról egy aktképet – suttog olyan halkan hogy alig értem a szavait. – Nem tudom mi ütött belém, másnap elraktam a mappámba és ott felejtettem. Teljesen kiment ebből az ostoba fejemből. Aztán jött Carol…a kapcsolattartóm és lecsapott a képeimre. Olyan volt, mint egy cunami, hiába tiltakoztam, az összest elvitte…azt is, amin meztelen vagyok. Nagyon szégyellem…- biggyed le gyerekesen a szája.

-      De hát számtalan festő készít aktot – értetlenkedek.

-      De nem magáról… - vékonyodik el a hangja. – Belehalnék, ha valaki felismerne.

-      Jó, tudod mit? Majd én megvásárolom és visszahozom.

-      De akkor látni fogsz te is?

-      Igen, de akkor is, ha nem veszem meg. Hivatalos vagyok az aukcióra. Kötelességem elmenni hivatalból. Többek között azért jöhettem most haza.

-      Ez igaz? – néz lebiggyedő szájjal.

-      Hát hazudok én? Kinézel belőlem ennyi találékonyságot?

-      Nem! – neveti el magát. Olyan az arca, mint a félénk nap mögül előbukkanó szivárvány, eső után.

A mobilomért nyúlok, és a lányt hívom. Folyamatosan szabadkozik, komolyan kikészült a gondolattól, hogy megpillantom egy festményen ruha nélkül. Próbálom elviccelni a helyzetet, végül rövidre zárom a beszélgetést, és elbúcsúzok, mert feltűnik a rendezvény bejárata.

Beparkírozok a luxuskocsik hosszú sora mellé, és mielőtt kiszállnék a hirtelen megélénkült, türelmetlenül topogó finn mellé, még elküldök egy rövid sms-t neki.

„És most megszerzem az összes műremeked!”

Kimi….

Ha valaki bebámulna Newey kocsijának hátuljába, valószínűleg félreértené a helyzetet. Ha újságíró lenne, már vadul csattogtatná a gépét, és a holnapi lapok címoldalán, a „Raikkönen példátlan orgiája a hátsó ülésen” címmel jelenne meg.

Pedig nem teszek mást, csak letépem magamról a ruhám, és megpróbálom magam beleküzdeni Adriann vőlegény öltönyébe. Nem könnyű művelet, nyögdécselés közben elkapom, a tükörből fürkésző tekintetét.

-      Eh, sikerült találnod egy húsz évvel ezelőtti öltönyt?

-      Mi bajod vele? Tökéletes és divatos, a feleségemtől kaptam.

-      Azt hittem anyádtól még a ballagásodra. Eeh, hát nem férek bele!

-      Mert alaposan elengedted magad Raikkönen. Akkora vagy, mint egy ketrecharcos!

-      Ez izom! Kell a rallyba.

-      Minek? Ha fejre állsz, a nézők emelnek vissza az útra. – vigyorog gonoszul.

-      Majd emlékeztess erre, ha már végeztem veled – morgok. – Végre ehetek kedvemre, és nem kell állandóan a súlyomra figyelnem. Öved van? Ha felteszem, nem látszik, hogy nincs begombolva a gatyánk – vonom be a közösbe.

-      Csak zsebre ne tedd a kezeid, ahogy szoktad – vigyorog.

-      Eeh, az tényleg nem lenne jó. Mennyi még, míg odaérünk?

-      Talán fél óra, ha jó a forgalom.

-      Telefonálnom kell….

-      Csak nyugodtan. Nekem is kellene. Elrohantam attól a szegény lánytól miattad, pedig magammal akartam hozni az aukcióra.

-      Jaj, ne’má! Most még felveszünk valami nyávogó luvnyát?

-      Nem nyávog, és nem vesszük fel! Nem is engedném veled egy légtérbe, tudom milyen farok vagy.

-      Aljas rágalom! – tapogatózok az első ülésen felejtett telefonom után. – Ha minden igaz lenne, ahány kalandom meg kapcsolatom volt a firkászok szerint, már elkopott volna a farkam.

-      És?  Látta valaki mostában? Ki tudná megerősíteni vagy cáfolni ezt az állítást? – vidám mosolya rácáfol durcás szavaira. Jókedvű, hiába igyekszik titkolni.

-      Egy kíváncsi macska meg egy dagadt hörcsög… - próbálok a hangulatához igazodni.

-      Milyen hörcsög? – pillant felhúzott szemöldökkel a visszapillantóba. Nyilván a szellemi frissességemet próbálja felmérni.

-      Olyan szőrősfajta.

-      Nem is tudtam, hogy ilyen állatbarát vagy. És mi van a macskaallergiáddal?

-      Csak kétlábúak esetében újul ki. Amúgy rendben vagyok. A lovaktól van allergiám. És ha akarod, villanthatok neked egyet! Úgy is kilóg a gatyádból.

-      Tedd csak el inkább! Más se hiányzik, csak meglássanak, a végén még összehoznak veled. Mindenfélét olvasni rólad! – riadozik vigyorogva.

-      Igen, én is láttam, hogy újabban a férfiakat szeretem, de ne aggódj – vigyorodom el elégedetten, mert végre megvan a mobil – a dús hajú, hamvas srácokra bukom. Nem tudom mondták-e már, kopasz vagy akár az öreg nyírfa télvíz idején…

-      Kimi? – csendül fel végre Riku hangja, így a válasz a durcás Newey-ben marad.

Finnre váltok. Valami megmagyarázhatatlan szemérmesség arra kényszerít, hogy eltitkoljam Adriann előtt az izgalmam valódi okát.

-      Riku pakolj, és ahogy tudsz, indulj Angliába! Megtaláltam, Kisu él!

-      Micsoda? Ez komoly? Kisu előkerült? És jól van? Ha megtaláltad, minek menjek oda? Miért nem hozod haza? – kérdez levegővétel nélkül.

-      Eh, mert megtaláltam, de el is veszítettem… Azt akarom, hogy gyere ide és keresd meg!

-      Jó…de hogyan? Mi az, hogy elvesztetted? Mit mondott, miért nem keresett eddig?

-      Nem mondott semmit, mert nem ismert fel!

-      Nem ismert fel? – ismétli papagáj módjára.

-      Nem!

-      De hát…mi az isten történt ott Kimi?

-      Riku nem hiszed el, de jöttem Milton Keynesből, és egyszer csak a mellettem levő kocsiban megláttam őt. Jól van, egészséges és boldog! Énekelt egy kibaszott Red Bullos dobozba, rám nevetett, aztán elporzott, én meg ott maradtam ledermedve. Majdnem megállt a szívem! Egy fasz vagyok, mert csak bámultam ahelyett, hogy utána rohantam volna.

-      Nem is mentél utána?

-      Akartam, de letartoztattak!

-      Mi? De hát mi a picsát csináltál?

-      Átmentem a piroson, aztán meg összezördültem egy rendőrrel. Gecizett velem, én meg rohantam volna Kisu után. Előállított, azt hitték részeg vagyok. Tele volt a tököm, aztán már nem, mert hugyoztam, vért adtam, végül óvadék ellenében kiengedtek. De időbe tellett, míg sikerült a rend őreit meggyőznöm a tisztaságomról. Az igazságot nem mondhattam el, ha jobban belegondolok csak rontott volna a helyzetemen, ha közlöm velük, hogy láttam a halott kedvesemet elhúzni mellettem, és utána indultam, mikor lemeszeltek a piros lámpánál. Kezdhettem volna elölről a procedúrát, és már ha letépem a tököm, se tudok többet pisilni!

-      Heh…hát ez így elsőre elég morbid és hihetetlen! – nyögdécsel a vonal.

-      Pedig nem mondom el még egyszer, inkább kapd össze magad, utazz ide, és keresd meg! Kerítsd elő nekem a föld alól is Riku! Valahol itt kell legyen, úgy tűnik, itt volt egész idő alatt, én meg eltemettem, elsirattam…ebbe kezdek lassan beleőrülni.

-      És nem ismert fel?

-      Nem…. – suttogom és elkeseredetten ingatom a fejem.

-      De hogy lehet…?

-      Fogalmam sincs, de azt akarom, hogy te keresd meg, és derítsd ki! Ha kell, mozgósítsd az ország összes magánszimatát, nem érdekel mibe kerül, de kerítsd elő nekem Riku.

-      Jó…hát mindent megpróbálok. Hol is láttad meg?

-      A Milton Keynesi bevezető út lámpáinál. Torlódás volt, és mellé soroltam.

-      Akkor oda repülök, és megpróbálom megszerezni, a lámpa térfigyelő kamráiból a rendszámát. Milyen kocsi volt?

-      Ha agyonlőnének, se tudnám megmondani, nem hogy a típusát, még a színét se. Teljesen leblokkoltam, ahogy rám nevetett!

-      Jó, akkor majd a te kocsidat követem a kamerán, aztán csak meglátom, ki mellett blokkoltál le. Indulok Kimi, ne aggódj, ha itt van, megtalálom! Vigyázz magadra Kimi, ne csinálj semmi hülyeséget. Most hol vagy?

-      Newey-val! A kocsijában ülök, és megyünk arra a kibaszott rendezvényre. A faszom kivan tőle. Itt feszítek Newey kinőtt öltönyében. Pont ahhoz van most kedvem, hogy édelegjek, néhány éltes fasszal, meg kimaszkírozott picsával.

-      Newey az jó! Maradj vele, mellette nem kerülsz bajba, és ne igyál! Más se hiányzik, csak részegen elkezd keresgélni! Ahogy megérkeztem hívlak, és akkor is, ha megtudok valamit!

Sóhajtva teszem magam mellé a mobilt, hátrahajtom a fejem, és hosszan elgondolkozom. Időbe telik, míg felfigyelek a heherésző Adriannra. Nocsak! Valami nőcskével vicceskedik. Kár volt erőlködnöm a finnel, esze ágában sincs rám figyelni. Sőt, talán meg is feledkezett rólam, annyira boldog, azzal az érzékeny lelkű libájával.

Az utca végén megpillantom a kivilágított bejáratot. Előtte táblákon harsog a rendezvény védnökeinek neve. Sóhajtozva igyekszem összeszedni magam, és felölteni a partyarcom.

Beállok a sorba, és miután egyeztettünk a meghívottak listájával, idegesen topogva, számat húzogatva veszem fel, a jófiús kinézetem.

Kínomban zsebre dugom a kezem, a másikba egy hosszúszárú karcsú pezsgőspoharat veszek, a fásult arcú kínáló fiútól.

-      Faszomat… - mormolom, és zavartan kihúzom a zsebemből a kezem, miután észreveszem Adriann figyelmeztetőn sliccünke meredő tekintetét.

Ha nem a méreteim kápráztatták el, akkor kint volt a tököm, csücsörítek zavartan, és sietős léptekkel eliramodok az első ajtó felé, magára hagyva a tervezővirtuózt, aki fogalmam sincs miért, de máris fizetni akar. Nyilván zavarba hozták a méreteim….

A terembe érve lelassítok, aztán megállok. Döbbenetemben kiveri a víz a homlokom, és rémisztő, hörgő hang tör fel a torkomból. Egy pillanatig attól tartok megőrültem, vagy a poharamba került valami drog.

Olyan mintha valaki ráült volna a mellkasomra. Próbálok levegőt venni, de képtelen vagyok. Forog velem a szoba, mindenütt Kisu néz rám a képekről, annyira szürreális az egész, hogy döbbenetemben összeroppantom a hosszúszárú pezsgőspoharat a kezemben. Vagyis inkább letöröm a száráról.

Teljesen megzavarodok. Szinte eszemet vesztve, öltönyös és estélyi ruhás embereket lökdösve magam előtt, rohanok a kiállítás szervezőhöz, hogy megtudjam ki azoknak a képeknek a festője?

A szervező a V.I.P. szobában van, valami pénzes nagykutyákkal. Hát, ha akarom én is az vagyok, de nem erőlködöm. A segítségére van szükségem, nem az unszimpátiájára.

Végül csak előkerül nagy nehezen. Izgatott kérdésemre elmondja, az összes műalkotást, a rehabilitációs programjukban résztvevő gyógyult, vagy gyógyulóban lévő betegek, vagy volt betegeik készítették. A gyógyultak hálából és azért, hogy így próbáljanak segíteni az intézetben kezelt sorstársaikon. Különféle rehabilitációs programokat működtetnek….kezd bele egy végeláthatatlan propagandabeszédbe, engem meg a guta kerülget tőle. Míg hallgatom, látom, hogy kezdik leszedegetni a képeit a falról.

A büdös picsába, valami barom beelőz és megveszi az én Kisum. Azt már nem!

Várok egy pillanatot, mikor levegőt vesz, elnézést kérek, rávillantom a legelragadóbb és legellenállhatatlanabb mosolyomat, és ellépek mellőle. Loholok a vásárlás levezénylő emberhez és még menet közben rámutatok az első közelemben levő képére.

-         Megveszem! Az összest ettől a festőtől!

-         Elnézést uram – forgatja riadtan a szemeit – már el van adva.

-         Mi az, hogy el van adva? – horkanok. -  Akkor a másikat kérem mellette.

-         Az is elkelt – vág kétségbeesett arcot. – Az imént egy úr valamennyi képét felvásárolta ennek a kiállítónak.

-         Mi? Ki a faszom…. – dühöngök.

-         Mr. Adriann Newey – leheli rápillantva a csekkre.

-         He? – ráncolom össze a szemöldököm. – Hát nem arról volt szó, hogy elárverezik a képeket? – dühöngök.

-         De igen uram. Azokat, amik nem kelnek el. A képeket, egyéb műveket, amik nem találnak gazdára, így egy jelképes összeg ellenében minden alkotás elkel. Mr.Newey egy nagyon méltányos árat fizet a képekért.

-         Egy se maradt? – faggatom reménykedve.

-         Hááát…talán a főfalon….ahol minden művésznek egy képe van megtekintésre kitéve. Talán az még megvan.

-         Rendben megveszem!

-         De hát nem is látta mit ábrázol.

-         Remélem ezt a lányt itt – bámulok a körém tett és csomagolt képekre.

-         Igen, azt hiszem. Ha kívánja uram, rögtön idehozatom.

-         Kívánom! – bólintok. – Addig kitöltöm a csekket. És szeretném tudni, ki a festő?

A férfi intézkedik, már érkeznek is a képpel. Nem látom, mert a hátulját tartja felém. Szívdobogva várom, hogy megfordítsa, aztán csak bámulom visszatartott lélegzettel.

Késpenge vékonyságúra húzom a szám, minden erőmmel igyekszem, hogy visszatartsam a könnyeimet a jól ismert, oly sokszor elsiratott kedves arc láttán.

Édes istenem! Kicsi cicám….

-         Csak ez a szénrajz maradt a kiállítótól – szabadkozik az aukciós. - De nézze milyen szép a vonalvezetése, és milyen kidolgozottak a részletek. Szinte életre kell, ez az arc- ajánlgatja.

Ha tisztába lenne azzal, hogy mit jelent nekem ez a kép, nem erőlködne. Nincs az a pénz, amit meg ne adnék érte.

Nehezemre esik közönyös arcot vágni.

Meg kell tudnom ki festette! Meg kell tudnom, hol találom a festőt és a modellt, kerül, amibe kerül! Bármi áron!

*  *  *

Imádom az őszi hónapokat! A szeptembert is, bár szerintem nem olyan jó szűz jegyűnek lenni. Rengeteg munkám van magamban, hogy változzak. Hogy ne legyek visszahúzódó, kényszeres, ami gyakran előjön akár a rendmániámban, akár a mindent mindig megtervezek, és néha talán agyonbonyolítom. Egyszerűbb lenne csak nekimenni a dolgoknak, helyette én mindent pontosan megtervezek, még a vészhelyzetekre is felkészülök, hogyha ez nem jön össze, akkor mindig legyen egy B terv is!:/

Gyakran elaprózom magam és folyton túlvállalom. Nem találom még az arany középutat, akkor vagyok elégedett, ha összeesem a fáradtságtól, ahelyett hogy élvezném az életem. Nem tudok felejteni, ha valaki megbánt évekig rágódok rajta, és nem felejtek.

Míg a mérlegek vagy a rákok puffognak, hirtelen kidurrannak, kiadják magukból a mérgüket, aztán néhány perc múltán úgy tesznek mintha semmi sem történt volna. Élvezik az életet, nem rettegnek folyton a bizonytalanságtól, mert bíznak magukban és tudják, hogy megoldják majd azt a helyzetet is, és nem kell félni a jövőtől, én folyton parázok! Mi lesz ha…

Az októberi emberek humorosak kedvesek, valahogy mindenkivel megszerettetik magukat, bohémok és végtelenül önzetlenek. Az irigységnek még csak a csírája sincs bennük, ahogy a rákokban sem. Olyan könnyen élnek, nem olyan földhözragadtak, mint én.

Pedig rengeteget változtam, nem sértődöm meg, együtt nevetek, ha cikiznek, nyitottam az emberek felé, legyőztem a gyávaságom, saját határaimat feszegetem, mégis irigylem az októberi embereket.

Ahogy a skorpiókat meg csodálom! Minden akadályt legyőznek, és ölnek azokért, akiket közel engedtek magukhoz és szeretnek.

Minden barátnőm skorpió, és még jó pár ember a környezetemben. De most a mérlegeken az ünneplés ideje. Túl vagyunk az öcsém szülinapján – majd holnap elmesélem:) – a barátomét a hétvégén tartjuk, ma pedig…hát igen.

Kicsit utána néztem és ezen a napon

-            1979-ben Teréz anya Nobel-békedíjat kapott.

-           1992 óta ez a nap a szegénység elleni küzdelem világnapja

-   2007-ben Washingtonban, Bush elnök jelenlétében átnyújtották a dalai lámának a Kongresszusi Aranyérmet, az amerikai törvényhozás civileknek adományozható legmagasabb kitüntetését.

És persze születtek is nagyszerű emberek ezen a napon.

-           1253-ban Szent Ivo, a jogászok védőszentje

-           1972-ben Eminem és Tarkan, egy török énekes

-           És végül, de nem utolsó sorban Kimi Räikkönen!:)

Isten éltesse őket!:)

*  *  *