2014. augusztus 31., vasárnap

83. rész - A barát elfogad annak aki vagy....

Sziasztok!

Sikerült ide érnem, és kitennem a fejezetet.
Kicsit nehezen gépelek, mert most, hogy végre előjöhet eddig mellőzött cicám az ölembe telepedett, és semmiképp se hajlandó távozni, viszont az orrocskája belelóg a klaviatúrába.:/
Szóval holnap vagy hétfőn még hozok ide egy részt - ennek a beszélgetésnek a folytatását - aztán egy kis időre elbúcsúzunk. Nem, ne gondoljatok semmire, csak néhány napról van szó, majd a végén leírom miért!
Ide még csak annyit, hogy mielőtt szünetelünk, igyekszem minden kérdésre válaszolni, és ha sikerül, a másik blogomon talán hozok részeket, ha gépközelben leszek.
A következő résznél majd ejtek néhány szót a jövőről, a döntéseimről, a ti leveleitekről és annak következményeiről az életemben.
Most jó olvasást!:)
puszi, Luna



Sara…

Késő éjszaka, sőt már hajnal van, mire haza érek. Még soha nem maradtam el ilyen sokáig, nem is mernék, de most biztonságban éreztem magam, mert nem akármilyen kísérőre találtam. Bradley megvárt a kocsijában zárás után, és arra kért, üljek át hozzá. Kicsit vonakodva tettem eleget a kérésének, fogalmam se volt hova akar vinni.
Jöjjön Sara. Csak nem fél tőlem? – mosolygott.
- Dehogy, csak nem szoktam eljárni éjjel. Meg aztán otthon van Rusty is. – szabadkozom, mert az igazság az kicsit féltem.
Ugyan kinek hiányoznék, ha valami történne velem? Talán Walternek, mert holnaptól mást kellene keressen, akivel kedvére ordibálhat.
 Jöjjön, és bízzon bennem – intett a fejével – mást úgy se tehet. – Vigyázni akarok magára, most pedig beszélgetni egy kicsit. Elviszem egy elvarázsolt helyre. Még biztosan nem látott affélét.
Sóhajtva huppantam mellé az ülésre, egy utolsó pillantással búcsúztam a megcsalt Nonómtól.
Majd visszajövünk érte – találta ki a gondolatomat – felesleges két kocsival mennünk, és így útközben is tudunk beszélgetni.


20 perc elteltével bekanyarodott egy keskeny bekötőútra, aztán ami onnan a szemem elé tárult, az felülmúlta minden várakozásomat.
Varázslatos helyre érkeztünk. Egy tó partján körben kis pavilonok voltak felállítva, körbevonva szúnyoghálóval, ezzel is takarva az indiszkrét pillantások elől a bentieket.  Az asztal fölé belógatva, egy fura lámpa reszkető lángnyelve világított. A pincérek halkan suhantak a frissítőkkel, és a távolban halk zeneszó hallatszott. Elkerekedett szemmel bámultam a megvilágított tavat, melynek közepén, a zene dallamára, egy szökőkútból vízsugarak szöktek a magasba illékony táncukkal. Káprázat volt az egész, akár egy tündérálom!
És az idő csak úgy rohant. Észre se vettem, hogy órákon át beszélgetünk, és egy idő után felszabadultan meséltem arról a kevésről, amit új elmém elraktározott. De leginkább a vágyról beszéltem, ami az elmúlt hónapok alatt egy kicsit sem halványult. A vágyról, hogy megtaláljam a régi életem és a régi családom!
Elgondolkozva hallgatott, szája sarkában halvány mosoly játszadozott, és nekem ettől a mosolytól valahogy jókedvem lett. Mintha valamire emlékeztetne, vagy talán valakire, akivel boldog voltam, ha így mosolygott rám.
Csak Walterről kérdezett. Tudni akarta miket tett velem az a pondró, és kérte, ha a jövőben is hozzám merne érni akár csak egy ujjal is, szóljak neki. Ő azért van, hogy megvédjen.
Mosolyogva hallgattam, jó is lenne, sóhajtoztam, de ő nem nevetett velem, csak nézet figyelmesen és nyomatékul bólogatott.
Jó volt végre valakivel beszélgetnem, jó volt megismernem egy másik ember gondolatait, és terveit. Mikor hajnalban visszavitt a magányosan árválkodó Nonóhoz, már egy csepp félelmet sem éreztem mellette, a kihalt parkírozóban.
Miután elbúcsúztunk, megvárta, hogy beüljek és elinduljak. Az úton többször is belenéztem a visszapillantóba, hogy leellenőrizzem, de ő ott volt. Egészen hazáig követett. Megvárta míg leparkolok, és elsietek a kapuig. Kizártam az ajtót, és búcsúzóul intettem mielőtt beléptem a lépcsőházba.
Még akkor is ott állt, mikor beléptem a fülsiketítő, dühös füttykoncerttel üdvözlő Rusty uralta szobámba, csak akkor hajtott el megvillantva fényszóróját, mikor Dylant az ablakban árválkodó mackót bevettem, hogy velem aludjon.


Reggel jólesett volna egy kis lustálkodás, de egy örökké éhes, morcos mókus eltökélte, hogy kifüttyög az ágyból. Egy ideig megpróbáltam nem figyelni rá, és győzködtem magam, hogy nem olyan zajos ez a kis terrorista, de végül feladtam. Kapott enni, lassan kezd pocakot ereszteni, és míg a reggeli kávémat kortyolgattam, azon gondolkoztam, meddig tartsam még magamnál. Nem tudom, mi lenne a helyes. Engedjem vissza valahol az erdőben, vagy maradjon még? Nemsokára jön a tél, szeptember van, ez a szegény meg, ha gyűjtött is eleséget, elég messze került a raktárától, és nincs rá bizonyosság, hogy visszatalál a régi odújához. 


Míg elmélkedem, a kis haszontalanon megágyaz magának egy halom papír zsebkendőn és elszundít. Legalább csend van!
Rustytól ihletet kaptam az ebédemhez.
Kivettem egy leveles tésztát a hűtőből, míg hajat mostam kiolvadt. Gyorsan kinyújtottam, kiszaggattam egy pohárral, és malacka fejet formáltam belőlük a sütőpapíron. Tökmagból szemet kaptak, és már mentek is a sütőbe. Holnap viszek Beckynek belőlük, olyan jókat nevet az idétlen sületlenségeimen.


Néhány perc múlva az illatuktól megkordul a gyomrom. Vízforralón melegítek egy bögre vizet a zacskós levesemhez, és már kész is az ebédem. Hát nem egy 4 csillagos, de nekem jó, majd délután készítek valamit, ha megéhezem, most már nagyon mehetnék. Bűntudatom van, egy apró sír vár magányosan, már napok óta.
Készülődés közben megállok egy pillanatra a rajzállványom előtt. Már napok óta nem festettem, itt az utolsó félbe maradt munkám, pedig valamelyik délelőtt kaptam egy telefont, hogy lassan összeszedik a munkákat a kiállításra. Jobb lesz, ha belehúzok, ne gondolják, hogy nem akartok segíteni az intézetnek, jól tudom, hogy a pénz amit a tárgyakért kapnak, hozzájuk folyik be, és szükségük is van erre a bevételre.
Hát nem tudom mennyire lesz elbűvölve attól, hogy gyakorlatilag csak saját magamat festettem és rajzoltam. Reméltem, hogy így jobban megismerem azt az idegen lányt, aki reggelente rám köszön a tükörből. De nem ismertem meg jobban, csak megszoktam. 
-    Ő, ez itt Sara! Sara, ez ott Ő! – mutatkoztam be néha a tükörképemnek, ha már végkép elborította a lelkem a reménytelen fájdalom.
-    Ez a kép egy kicsit más a többinél, ugye Rusty? Neki köszönhetlek..



Nem tudom megállni, és egy kicsit belejavítok az agancsába. De csak egy pillanatot maradok a kép előtt, mert mindig így kezdődik. Csak egy kis satírozás, egy erősebb kontúr a szemem zugában, aztán arra riadok, hogy rám sötétedett, és szédelgek az éhségtől.
Most viszont mennem kell, vár az én kicsikém.

-    Szia – helyezem óvatosan a fejhájának támasztva a fehér rezgőkkel díszített margaréta csokrot. - Hogy vagy kicsikém? Ugye nem haragszol, hogy eddig nem jöttem? Rengeteg dolog történt anyuval, de akár mi is van az életemben, azt tudnod kell, hogy nekem nálad már soha senki nem lesz fontosabb. Te vagy az egyetlen kapocs a múltamhoz, az én édes kislányom, a mindenem.. – rendezgetem a sírját, leszedem a ráhullott leveleket, kitépek néhány kósza gazt, ami a pár nap alatt, míg nem jártam itt kihajtott, az apró sír mellett.
Leülök a földre, nem érdekel a pad, amit még Jack készített nekünk, az majd jó lesz az esőben, de most hétágra süt a nap. Így közelebb kerülök hozzá, amennyire csak tudok, mert ennél soha nem fogom közelebb érezni magamhoz. Kezemmel a fejfát simogatom, és a virágokat, amik teljes pompájukban virágoznak és ontják illatukat.


-    Hozok mindjárt vizet nektek, hogy sokáig boldogítsátok az én kis Sarámat. Remélem, szépeket álmodsz, nem zavarja meg semmi a pihenésed.
A kezembe veszem a mosolygós barna plüssmackót, aki a fejfájának támaszkodva ücsörög, őrzi a kis hercegnőm álmát, és társa az örök pihenésében.
-    Képzeld megint balesetem volt! Nem, ne ijedj meg, ez most nem olyan, mint amikor téged elveszítettelek, csak egy koccanás. Egy Bambi ráült Nonóra. Alaposan rám ijesztett, majdnem frászt kaptam, ráadásul még egy mókuska is beugrott a lehúzott ablakon. Most otthon van betegállományban. Megsérült a keze, aranyos gézengúz, ha teljesen felépül, elengedem…. Figyelj csak kicsi Sara, arra gondoltam, ide kihozom hozzád, hogy ne legyél egyedül. Itt rengeteg fa van, talán veszek neki egy odú otthont, és valahogy felszerelem az egyik törzsére, hogy maradásra bírjam. És akkor nem lennél egyedül, és én is mindig találkoznék vele, ha jövök hozzád. Akkor már ketten szeretnénk, meg mackó is, mit gondolsz? Szerinted helyes ötlet itt elengedni? Szerintem úgysem talál vissza a régi otthonába. Rustynak hívom - nevetem el magam halkan - ugye találó név a Rozsdás, egy mókusfiúnak?
És van más is – folytatom rövid hallgatás után. - Anyu megismerkedett két férfival is. Nem kell aggódnod, apu helye nincs veszélyben, a szívemben. Oda nem engedek be addig senkit, amíg nem tudom meg, hogy ki az apukád, és miért nem keresett minket. Addig nem kezdünk új életet, míg nem sikerül lezárnom a régit. Pedig az egyik ugyancsak jóképű és kedves férfi. Tegnap este elvitt egy csodás helyre. Olyan gyönyörű tóparti kis pagodában ücsörögtem, amilyent még a filmeken is csak ritkán látni. Nagyon kedves férfi, azt ígérte megvéd attól a gonosz Waltertől. Meséltem rólad, hogy mennyire szeretlek, hogy te vagy nekem a minden, az egyetlen biztos pont az életemben arra, hogy volt múltam. Különben néha még arra is gondolhatnék, hogy talán csak úgy klónoztak engem, és megszöktem valami kísérleti laborból. De te – komolyodok el – te vagy a bizonyítéka annak, hogy valaha szerettem és viszont szerettek. Biztosan boldogok voltunk…nagyon boldogok – bólogatok nyomatékot adva szavaimnak. - Nem nyugszom – törlök ki egy könnycseppet a szemem sarjából – ígérem, nem nyugszom, míg rá nem találok újra a boldogságunkra.
Néhány másodpercig csak ülök a fűben és nézem a nyugodt tájat. A hátunk mögött ugyan ott a szemétlerakat, ahova az elszáradt koszorúkat és virágokat hordják, hiszen ez az ingyenes parcella, de előttünk meghitt nyugodt a táj. A fák alatt elterülős sírok sokaságát, a sok halom mind egy-egy fájdalmat, drámát vagy tragédiát rejt magában. Ez itt a fájdalom kertje, ahova az emberek megnyugvásért járnak. Azért, hogy elhitessék magukkal, ha éltükben nem is tettek meg mindent, most vezekelhetnek, és ha utólag is, de megpróbálják. Ide azért járnak, hogy maguknak szerezzenek belső békét. Elhitessék, hogy aki ott fekszik, megbocsájt, nem haragszik, és immár boldog az öröklétben. Ez a kert nem azoknak kell, akik elmentek a hosszú útra, hanem az ittmaradottaknak. Az ő harcukhoz nyújt segítséget, az ő lelki sebeiket gyógyítja, ha lehajolnak meggyújtani egy mécsest, vagy reszkető kézzel egy csokor virágot helyeznek rá.
-    És egy másik kedves emberrel is barátságot kötöttem. Érdekes volt, miközben a sérüléseket ellenőriztem, amit Bambi okozott, hátulról belerohant Nonóba. Alaposan beütöttem ezt a bolond fejemet, mert Nonó hanyatt lökött. Olyan vidám fickó, mindig nevetésre késztet, pedig híres ember, azt mondják ő a Forma 1 Einstein-ne. Hogy mi az a Forma 1? Valami autós verseny, nem érdekes…. Adriannak hívják, és akár a nagyapád is lehetne. Mindenki odavan érte, az emberek megbámulják, úgy tűnik valóban híres ember. Látod, rajtad és Beckyn kívül már van még két ember, akikkel tudok beszélgetni. Ugye szépen fejlődik anyu?

Leállítom Nonót, és gyalog indulok, a két háztömbbel arrébb, csalogatóan hívogató élelmiszerboltba. Ilyenkor szoktam bevásárolni egész hétre, mert ha dolgozom, megpróbálok a lehető legtovább lustálkodni. Egy forró kávéval olvasgatni az ágyban, vagy megnézni a reggeli híreket, és élvezni a puha takaró ölelő simogatását.
Nem sikerült kiszellőztetnem a fejem a kellemes szellőben. A szomorú gondolatok továbbra is ott motoznak bent. Annyiszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy nem akarok újra belemerülni, de úgy érzem, soha nem fogom tudni elfogadni a tényt, hogy a kislányom egy sírhalom alatt nyugszik. Anélkül került a földbe, hogy valaha is, csak legalább egyszer megpillanthattam volna.
Már nem lázadozok, elvette az isten, biztos tudja mit, miért csinál.
Gonosz voltam, ez érdemlem? De akkor miért őt büntette és nem engem? Azért mert így jobban fáj, adom meg a választ.  Elfogadom, mindent, csak azt nem, hogy még azt az érzést is megtagadta tőlem, hogy csak egyetlen egyszer, egy pillanatra a karomba zárhattam volna. Hogy legalább emlékeznék valamire. A szeme színére, a kis arcára, vagy az illatára. Az érintésre, amit a bőre kiváltott, bármire, amit hozzá köthetnék, de nincs semmi.
Csak egy gazos sírhalom volt, egy elferdült olcsó kereszttel.
Mostanra már rendbe tettem. Az aprócska sírt virágok borítják, és gondosan kigazoltam körülötte is a földet. Jack lerakatott nekem egy padot, így hideg időben is mellette tudok maradni, és télen is elücsöröghetek, ha jól felöltözöm. Kár hogy elvesztettem Jacket. Apám helyett apám volt, hiányzik, de remélem boldog ott ahol most él.
-    Üdvözlöm Sara.
-    Szia! – suttogom elgondolkozva, még mindig a kislányomon jár az eszem. Talán tőle köszöntem el újra. – Jó napot, elnézést, elgondolkoztam – szabadkozom a férfira pillantva.
-    Ugyan, nem probléma. Az imént pillantottam meg, ahogy itt sétál. Láttam nagyon elgondolkozott. Szomorúnak tűnik, gondoltam megállok egy pár percre. Elromlott az autó? – faggat aggodalmaskodva.
-    Nem – mosolygok – tökéletesen működik, csak egy kicsit sétáltam, hogy kiszellőztessem a fejem. Nincs jó napom….
-    Valami gond van? Inkább jöjjek vissza egy másik alkalommal?
-    Nem…dehogy! Örülök, hogy látom.
-    Nem szeretnék zavarni.
-    Nem maga zavar, hanem amit itt belül érzek – sóhajtozom. – Csak szomorú vagyok és magányos. Nincs kedve beszélgetni?
-    Örülnék…
-    Akkor jöjjön fel és maradjon velem egy kicsit – kérlelem oldalra billent fejjel.
-    Látom rosszkedvű – suta zavart mozdulattal nyúl a nehéz szatyorért, és kiveszi a kezemből – majd én felvidítom.
Furcsa jóleső érzés kap el a jelenet láttán. Valószínűleg ez mindennapos lenne, ha nem magányosan tölteném az estéim. Egy gondoskodó férfi, aki figyelmesen elveszi a nehéz táskát, sóhajtozom, és előre engedem a kapuban.

 

Belülről harsány füttykoncert fogad és egy boldogan ugráló viháncoló vörös bundás csillogó szemű pasi!
Na tessék. Férfit akartam, hát megkaptam!
-    Nem baj, ha kiengedem Rustyt? – fordulok mosolyogva a még mindig toporgó férfi felé.
-    Tegyem a torkom elé a tenyerem? – néz riadtan.
-    Nem hinném, hogy szükséges, ha csak nem akarja, hogy odaugorjon és homlokon csókolja.
-    Nem….bár ezt a homlokot még egy rövidlátó mókus is eltalálná.
-    Nem úgy gondoltam- nevetek vele.
Rusty farokfelvágva, vagy inkább kunkorítva szinte kitör a kalitkából, és páros lábbal pattogva köröz körbe-körbe a szobában. Kell neki néhány perc, hogy lehiggadjon.
-    Vacsorázni indultam – szabadkozik mikor gyomra hatalmasat kordul.
-    Készítek néhány szendvicset gyorsan, és van süti is – indulok a konyhába – addig foglalja el magát, barátkozzanak. Esetleg van ott némi szárított kukac meg gyümölcs, bár Rusty nagyon harciasan védi az ő mogyoróját.
-    Mi férfiak, általában hasonlóképp vélekedünk a sajátunkról – vigyorog.
-    Én a gyümölcsre gondoltam…
-    Ja! Én meg nem..
-    Hehe. Gondolom a génjeiben van a raktározás, azért ilyen mohó mostanában. Mindent bespájzol, nem győzöm kidobálni, mert jönnek rá a muslicák.
-    Inkább megvárnám azt a szendvicset. Nem akarok presztízst veszteni, egy fiatal mókuslegénnyel folytatott harcban.


-    Íme tojásos. Hirtelen ezt tudtam, de mindjárt jön még uborkás is.
-    Hűha, ez olyan szép, hogy nincs is kedvem beleharapni. Honnan tud maga ilyeneket?
-    Tanultam, meg kedvelem a vicces dolgokat. Olyan jópofa egy ilyen mosolygós kukac vagy egy dühös krokodil - helyezem elé a másik tányért.




-    Húú, ebbe már bele se merek harapni. Micsoda fogsor!
-    Harapjon a farkába – ajánlgatom.
-    Na, az egy férfi esetében veszélyesebb, mint a fogsora.
Felszabadultan bolondozok vele, még a kétértelmű vicce sem hoz zavarba.
Miután eltüntette a szendvicsek javát, egy újabb meglepő ötlettel áll elő.
-    Ha már szóba került az imént a tegeződés, esetleg visszatérhetnénk rá.
-    Sajnálom, ha megbántottam – szabadkozom.
-    Nem, dehogy. Inkább úgy értettem, hogy ha nem gond önnek se, akkor bár én vagyok a férfi, nem nekem illene ezt felajánlanom, viszont így korelnök lévén esetleg, szóval arra gondoltam, hogy letegeződhetnénk. Úgy mégis csak kellemesebb és egyszerűbb a beszélgetés, mit gondol róla Sara?
-    Bene vagyok! Azt hiszem ilyenkor koccintani szoktak ugye, hogy letegeződjünk.
-    Igen, de ha nincs alkohol a házban, anélkül is megteszi. És ha ennyire mereven ragaszkodik az etiketthez, meg a hagyományokhoz, hajlandó vagyok vízzel is koccintani és pertut inni.
-    Már miért ne lenne itt alkohol?  - kerekítem rá a szemem, és térek át a tegeződésre. – Hát elfeledted, hogy egy pultosnál vagy vendégségben?
Hosszan és jóízűen nevet, aztán elveszi tőlem az üveg pezsgőt, amit az imént cipelt fel, mert akciósan vettem, gondolván a közelgő ünnepekre.
-    Jobb, ha nem a tálcával próbálkozom, még eldobom és beégek itt, egy pincérlány jelenlétében.
-    Kár lenne, mert poharak számát illetően gondban vagyok. Ha ezek eltörnek vagy marad a bögre, vagy üregből húzunk nagyokat.
-    Akkor legközelebb egy különleges limitált darabszámú Red Bullos pohárkészletet fogok hozni.
-    Ennek nagyon örülök. Nem is a poharaknak, hanem hogy lesz legközelebb – figyelem elismerően hümmögve a dugó röptét.
-    A betyárját, hát milyen tervezőmérnök vagyok? – néz rám és nevetve rázza a fejét. – Hogy kiszámoltam már ezt a röppályát? – büszkélkedik.
-    Aah, igen! - meredezek akár csak Rusty szegény, akinek a feje mellett csapódott a falba a parafa dugó – Aki tud, az tud! És nem bújhatunk ki a bőrünkből. A zsenialitás itt is utat tört magának. Csak a festék jött le, vagy a vakolat is?
-    Sara te tudsz gúnyolódni? – vált ő is barátira. – Kislány, hát alaposan félreismertelek. Azt hittem, egy kis nebántsvirág vagy, aztán tessék, egy igazi harci kaktusz!
-    A kaktusz csak magát védi a tüskéktől. Tudtad, hogy egyes népek még meg is főzik? Szegény csak védekezik. A csípős fügekaktusz már évezredek óta stabil alapját képezi a mexikói, és a közép-amerikai étkezésnek. Az USA néhány részén nagy népszerűségnek örven ez a csemege, és igen egészséges. Az aztékok ivóvizet nyertek belőle, és a kemény bőr lehántása után lédús húsából salátát készítettek, vagy kaktuszpálinkát. Egyes fajai hallucinogén anyagokat tartalmaz így rituális célokra is alkalmasak. A kaktuszok többsége Amerikában honos.
-    Te meg honnan szedsz ilyeneket?
-    Fogalmam sincs – meredek magam elé. - Valahonnan előjött a mélyből.
-    Aki szereti a virágokat, rossz ember nem lehet – emeli rám a poharát. – Szia Sara, mostantól szólíts Adriannak.

* * *






És a végére egy személyes dolog!

Hamarosan lesz a születésnapom, és úgy tűnik zsenge korom, és zárkózott életvitelem ellenére is, rengeteg barátom van. Meglepően sokan bejelentkeztek, hogy szeretnék velem tölteni, ezt az utolsó ittenit. Többek közt a volt osztályom, régi táncos, zenés, sulis társak. Valahogy csak elterjedt a híre a távozásomnak, és valószínűleg valahol a volt tanáraimé a dicséret, de összerántják magukat, és egy szülinapi partival egybekötött búcsúestét tartunk. Kicsit elfogódott vagyok az ilyesmivel kapcsolatban, de én leszek az ünnepelt, részt kell vennem rajta. Nem tervezek semmit, majd lesz, ahogy lesz. Az óta a szörnyű hét óta megfogadtam, hogy többet nem készülök izgatottan sem évfordulóra, se bulira, semmire, mert minél jobban vágysz rá és tervezel, annál pocsékabb lesz, bár a hatását elérte, emlékezni fogok rá egész életemben.

 Valahogy össze kellett tennem a dolgokat. Nem akarom, hogy ide feljöjjünk, nagyon el se férnénk. Kibérelni helyet sem szeretnék, ott az erdészlak, de oda busz is kéne, szóval annyira nem akarok elrugaszkodni a valóságtól. Végül apu házára esett a választásom. Ez a tóparti ház nem abban a városban van ahol lakunk, de úgy negyed órára lehetünk egymástól azzal a másik várossal.

A lényeg, hogy ki kell vennem pár napot! Előbb a barátaimmal bulizom, aztán itthon is lesz valami, gondolom, nyolcadika körül beesik a barátom is.

Mivel még mindig nem tudom, mikor távozom, én kicsit az öcsémet is ünneplem. Közben gőzerővel hajtunk a szalagavatós táncukra, mert ugye itt az újabb zsarolási pont - azt ígérted velem táncolod a szólót - és néz azokkal a gyönyörű kék szemeivel a férfi, akiért kész lennék, még meghalni is. Félreértés ne essék, az öcsémről beszélek!:)

Szóval 9-én buli lesz, aztán gondolom, pár napra magával ragad a barátom. Persze lehet, hogy nem, most a megváltozott körülmények között már nem tudok előre tervezni, de valamit biztos fog produkálni. És 19-én meg az anyukámnak lesz a szülinapja, szóval arra gondoltam, legalább egy hetet kivennék. Azért a másik blogomat hoznám, ott vannak előre megírt részek, mert azzal sokkal könnyebben boldogulok még az elején. Nem annyira összetett és bonyolult, mint Kisu története, ahol már eléggé figyelmem kell, nehogy valami fontos rész kimaradjon, vagy pl. a 80. fejezet végén azt írtam, este bejön Jack, pedig hát nem Jack jött, hanem Bradley:/
Szóval figyelnem kell! Csak megjegyzem, hogy egyikőtök se írta meg, szóval átsiklottatok felette, tessék sokkal figyelmesebben olvasni! Nahát!:)

A lényeg, hogy 1 vagy 2 hétig nem leszek, vagy legalább is nem írok komikat, csak részeket teszek ki a másikra, ha sikerül. Szükségem van erre a szünetre, ez a születésnap most nagyon sokat jelen nekem, itt utoljára együtt a családommal, a régi szomszédjaimmal, barátaimmal, a régi megszokott kopott utcákon, jól ismert fák és illatok közt, még utoljára együtt lenni mindenkivel, akiknek számítottam, és akiket szeretek, és elbúcsúzni, tudom, lesznek olyanok – akiktől örökre! Az otthonomtól, ahol felnőttem és majdnem édesanya lettem, a szobámtól, ami rengeteg könnyet és boldogságot őriz örökre. És ha erre gondolok, nagyon nehezen szedem össze magam. Azt hittem majd boldogan hagyok itt mindent, de ahogy közeledik a perc egyre nehezebb. A lényeg, majd beszélek erről is, meg mindenről ami eszembe jut.
Szép estét kívánok mindenkinek.:)

Puszi, Luna







12 megjegyzés:

  1. szia Luna!
    még mindig majd megszakad a szívem a temetős jeleneteken :( de hiszem, hogy fog még Kisu szíve alatt egy kis élet növekedni :)
    látod én optimista vagyok, te meg szereted a happy endet :) azt hiszem én egy kicsit jegelem a másik sztorit és belevetem magam az ellopott múltba, mert nem úgy haladok, ahogy akarok :( aztán, ha végeztem, addigra lesz kellő mennyiségű pótolnivaló :)
    búcsúzz el nyugodtan a szeretteidtől igen, valószínűleg lesz olyan, akit utoljára látsz, de, akik igazán fontosak azokkal úgyis megmarad a kapcsolat, mert ők túl fontosak, hogy ne így legyen :) legalábbis nálam így van, akiket elvesztettem, azokat nem sajnálom, akik igazán számítottak megmaradtak, még, ha nem is beszélünk sűrűn :)
    szerintem normális, hogy szomorú vagy bár én nem költöztem ilyen messze, de a pár kerület is megviselt attól a helytől, ahol felnőttem
    vigyázz magadra és ünnepeld ki magad és anyukádat is :)
    puszi:Aniw

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nem csak te, én is sírdogálok a temetős jeleneteken!:( Rendben, te maradj optimista, én meg ragaszkodom a happy-hez.
      Hát csak jegeljed, ha úgy érzed, már előre izgulok, hogy milyen hiányosságokra fogsz majd rámutatni!:/ :D

      Igazad van persze, a fontosak megmaradnak és a búcsú mindig fáj, mert olyanoktól is elköszönök akiket talán a koruk miatt nem látok többet. Pár napja a Lucával volt egy szívbemarkoló beszélgetésem. Látta mennyit sírtam valami miatt, meg a búcsúzás miatt is, és megkérdezte, hogy már nem szeretem a barátom? Mondtam neki, de igen szeretem, azért sírok. Ő meg, hogy ha valaki szeret akkor mindig sír? És ezen nagyon elgondolkoztam:) Íme egy ovis adja meg a választ! A szerelem fáj? Akkor is ha nagyon jó, mert úgy érzed már nem vagy képes elviselni több boldogságot, és akkor is mikor valami rossz történik, és neked összetörik a szíved. A Luca meg megkérdezte, akkor miért akar mindenki szerelmesnek lenni?:) Komoly kihívás volt számomra a válasz!:) Arra gondoltam nem csak a szerelem az élet is fáj, és mi mégis azért küzdünk, hogy minél tovább itt lehessünk és fájhasson!:) Fogós, elgondolkoztató kérdések ezek!:)
      Köszi mindent, ja igen, az a falvédő egyre több ötletet ad nekem!:)
      puszi, Luna

      Törlés
  2. Szia!
    Érdekes területet kerülgetsz.. a végén még Kisu fog emlékezni mindenre..:)Igazad van..Bradleyt nem is említettem meg múltkor..pedig ahogy elnézem keverni fogja még itt a történetet.. Múlasd ki magad és várunk vissza! Próbáld mindig pozitívan szemlélni az életet..Nem tudni, másnap mi is fog történni veled.. :) Itt a blogom címe: http://f1blog20120.blogspot.hu/. Puszi Eszty
    u.i.: Várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszi, hogy írtál! Megpróbálok eleget tenni mindenki elvárásának és közben még jól is érezni magam!:)
      Ha időm lesz benézek majd hozzád is. Addig is sok sikert és kitartást a blogodhoz!:)
      puszi, Luna

      Törlés
  3. Szia Drága Luna!

    Hát nem szeret engem mostanában az internet. Már vagy harmadszor állok neki, hogy véleményt írjak, de eddig minden alkotásom kitörölte, mielőtt közzé tudtam volna tenni. A munkahelyemen meg volt egy áramszünet ami annyira lesokkolta a gépemet, hogy nem is tért magához utána. Az informatikusainknak beletelt egy hétbe, mire kaptam gépet :((. Még jó, hogy többen szabadságon voltak az irodában így legalább tudtam dolgozni (bár ugye 3 ember helyett kellett). De azóta sem működik minden rendben, pl. a net korlátozottan jön be, bizonyos funkciókat nem engedélyez, ami nagyon megkeseríti a munkámat. Itthon meg valamiért másfél hete nem akar rendesen betölteni, van hogy fél óra elteltével sem jeleníti meg az oldalt, szóval küzdök vele. De nem adom fel! Most úgy döntöttem, ha fene fenét eszik is megírom ezt a hozzászólást. Na ennyit a panaszkodásból.
    Szóval egyszerűen imádom ezt a történetet. Végre valami történt ami Kimit is felrázza az önpusztításból, és arra sarkallja, hogy cselekedjen. Kap egy halvány reménysugarat, amiben még nem mer hinni, de már csírát vetett a fejében és a szívében. Persze nagyon sok újabb kérdést hoz maga után, amit meg kell válaszolni mire egyáltalán újra megpillantja Krisztit, na és még hol vagyunk attól, hogy Kriszti emlékei visszatérjenek. (szóval eső mi, imádom azt a részt is. Portugália mellett azokat részeket olvastam a legtöbbször, mikor nem volt friss, vagy lehangolt voltam.) Az is szépen alakul, ahogy Kriszti (bocs nekem ő mindig Kriszti, vagy Kisu marad) Newey-val barátkozik, szépen felépített emberi kontaktusok. Azt azért remélem, hogy Bradley fiú nem fogja kiütni a nyeregből plakát fiút, még ha csak egy kis időre is. Bár azt hiszem Kriszti tisztaságát mi sem példázza jobban, mint hogy folyamatosan arra gondol, hogy ő tartozik valakihez, neki van múltja és amíg ezt meg nem ismeri és le nem zárja nem léphet tovább. Ő még amnéziásan is hű. Azért ez mindent elmond.

    VálaszTörlés
  4. Ez a gonosz net, már megint amit írtam. Most nagyon gyűlölöm. Szóval akkor újra írom a második részét a megjegyzésemnek.
    Nagyon nagy gratula az 1 éves születésnaphoz. Azért ez nagy dolog. A te blogodon ez alatt az idő alatt nem történt színvonal romlás és a történet is szépen halad előre, megszakítások nélkül. Tudod én akkor találtam rá a blogodra, amikor az életem egy elég nehéz periódusában voltam. Kikapcsoltak az írásaid, jó volt egy kicsit elmenekülni a valóság komor pillanataitól az általad megalkotott világba. Köszönöm neked az élményt. Azt hiszem elmondhatom, hogy kissé függővé váltam. Az írásaid tényleg doppingolni tudnak. Szóval csak így tovább. Remélem a jövőbeli terveidben valahogy az írás is helyet kap. Érdemes lenne.
    Engem az érdekelne, hogy arról írtál egyszer, hogy volt idő mikor rengeteg történetet alkottál meg, amiknek nagy része ma már csak a fejedben van meg. Ezeknek a történeteknek szintén egy lány a főszereplője, aki mögött nehéz gyerekkor áll, és valami tragédia történik vele, mielőtt megtalálja a boldogsághoz vezető utat? Vagy van másféle történet is, ha igen akkor milyen témában alkottál még?

    Boldog 19. születésnapot is. Tessék csak úgy ünnepelni ahogy neked jó. A születésnapokon az életet kell ünnepelni, ami így vagy úgy a legnagyobb ajándék. Látod nem is számítasz rá, és kiderül, hogy hány embernek vagy fontos. Néha nem minden az aminek látszik. Szóval érezd nagyon jól magad.

    Mi megvárunk türelmesen.

    Puszi: Reni

    ui,: szeretném megkérdezni, hogy megbántottalak-e valamivel, vagy írtam valami rosszat? mert válaszoltam a leveledre, meg írtam korábbi részhez komit is, de tőled nem jött válasz. Ne érts félre nem kötelező mindig mindenre válaszolni, csak aggódom (tudod én már csak ilyen vagyok).

    VálaszTörlés
  5. Drága Reni!
    Éppen ebédelek és közben felugrottam ide, hogy belekukkantsak a blogomba. Egy ideig csak az első része volt meg a bejegyzésednek, de én már az első sorokból tudtam, hogy Te vagy!:)
    Most nem akarok a bloggal foglalkozni, nem is érek rá, és a komidra is válaszolok majd még hosszabban is, de az "ui:-ra" muszáj reagálnom!
    Nem hinném, hogy Te valaha is tudnál olyan hangnemben írni nekem, hogy megharagudhatnék. Tovább megyek, azt se hiszem, hogy te sok embert bántottál már meg életedben akarattal, mert nem olyan vagy!
    Úgy emlékszem tegnapelőtt éjjel, vagy inkább tegnap hajnalban írtam pontosan pár sort, és ugyan ezt kérdeztem tőled, hogy talán megbántottalak valamivel amiért mostanában nem írsz? Szóval valami kommunikációs galiba lehet, mert én mindenki levelére igyekszem válaszolni, a tiedre és azokéra, akik folyamatosan megtisztelnek a jelenlétükkel meg főleg figyelek.
    (Amúgy engem itt eddig csak egy ember bántott meg - már olyan aki számított - és ez elég jó teljesítmény azt hiszem!:))
    Hálás vagyok, hogy írsz nekem, hogy a "netbarátodnak" tekinthetem magam, hogy segíteni próbálsz ha elvesztem a talajt, és olyan leveleket írsz nekem, hogy a végére mindig sírok a boldogságtól, és a meghatottságtól! Bizony!:)
    Vagytok páran, Te, Porcica és Dee, akik egy olyan felelősségteljes réteget képviseltek, ahol már család van, kötelezettségek, elvárások, nagyobb teher, és mégis megtiszteltek a "netbarátságotokkal", és ez nekem iszonyatosan fontos, és sokat jelent. Rengeteg tanácsot, bíztatást, jó szót, vagy csak egyszerűen figyelmet kaptam azzal, hogy meghallgattatok és írtatok!
    Soha nem fogom tudni eléggé megköszönni, és mindig hálás szívvel fogok rátok gondolni, akár merre is csellengek a világban, ez biztos!
    Na, egyelőre ennyi! Ha írhatom ezt neked, nagyon szeretlek! És most azért fellapozom a levelezésem meg az oldalakat, és ha valóban elkövettem ekkora pimaszságot, hogy nem válaszoltam, hát én megköveztetem magam....de legalább is kiállok az esőbe!:)
    Most ennyi, de jelenkezem még, és köszönöm még egyszer, hogy vagy nekem!:)
    puszi, Luna

    VálaszTörlés
  6. Szia Drága!

    Most akadtam ki igazán. Szépen begépeltem pár soros válaszomat és amikor rányomtam a közzététel gombra eltüntette az egészet. Kiakaszt rendesen. De azért nem hagyom magam. Megpróbálom újra.
    Szóval nincsen semmi baj drága, csak ahogy írtam aggódtam, mert talán leírhatom, hogy én is nagyon szeretlek. Az e-mailodat is csak azután olvastam, hogy végre nagy nehezen sikerült összehoznom a hozzászólásomat. Tényleg nem kötelező semmi. Nem lehet egyszerű mindig mindenkinek reagálni a komijára, és te tényleg lelkiismeretes vagy, ez is egy különlegessége a blogodnak. Néha nálam is besokasodnak a dolgok, meló, elvarratlan szálak és természetesen a kis családom:)), ami persze nem baj, de néha úgy érzem kettő helyett három gyerekem van, ki-ki a maga életkorának megfelelő igényszinttel:)). Időközönként teljesen szétcsúszom, és azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány, na ezért van, hogy hosszabb-rövidebb időre eltűnök. (már ami a levelezést illeti, mert olvasni azért igyekszem)

    Majd írsz amikor tudsz, most tessék úgy igazán bulizni, és az életet ünnepelni. Tudod mindig az aktuálisra emlékszünk, és ebből kell a lehető legjobbat kihozni:))!!

    Puszi:Reni

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Köszönöm a jókívánságot!:) Bevallom, kicsit izgulok ezen a nagy felhajtáson, de bánja kukac, vágjunk bele!:) Jó emberekkel leszek, akik szeretnek, akkor meg nem sülhet el rosszul, ugye?:/

    Igen eső!:) Egy izgalmas vad jelenetet képzelek bele, aminek következménye is lesz!:)
    Megnyugodtam, hogy azt írod sikerült Kisut összebarátkoztatnom Newey-vel, anélkül, hogy erőltetett lenne. Ezen most is dolgozom még, ha van egy kis időm, mert nehéz életszerűen összehoznom és arra vezetnem a beszélgetést, hogy a vége egy ajánlat legyen!:)
    Lesz még szomorú rész, mikor Kimi először szembesül a kislánya sírjával, na mikor ezt írtam, abba kellett hagyjam, mert annyira sírtam, hogy nem láttam, mit írok!:(

    Talán azért is kedvellek annyira, mert valahol hasonlíthat a lelkünk – ha írhatom ezt – én azért kezdtem a történeteimbe, hogy elvigyenek a gonosz démonjaimtól egy másik világba, ahol én döntök a rossz felett és a vége mindig jó. Neked kikapcsolódást nyújtott az életed komor pillanataiban!:) Nem hiszem, hogy van író, aki ennél többet akarhat, úgyhogy én köszönöm ezeket a sorokat neked!:)
    Az van, hogy a történeteimben eddig lányok voltak a főszereplők. Hiszen nem volt semmi kapcsolatom férfiakkal, még apám se volt, nem tudtam elképzelni milyen egy férfi lelke, mire gondol, gondol-e valamire egyáltalán a szexen kívül, mennyire érzékeny vagy éppen kemény, ha kell. Attól tartottam 16 éves koromig, hogy csak valami nyálzó csöpögős, eunukról tudnék írni, 16 évem után, a mellemen egy sebhellyel, pedig csak egy szörnyetegről!:/
    De a másik törimben, úgy 5 rész múlva, egy nagyon érdekes beszélgetés jön Kimi és Mark között. Ez a beszélgetés egy másik történetem főszereplőit hozza be ebbe a sztoryba, és ez nekem nagyon izgalmas lesz, és nagy kihívás is, mert a vége felé összemosom a kettőt. Azt a történetet majd akkor kezdem el, ha Kisuéké véget ér.
    Az a lány jómódú családban él, arisztokrata apa, művész anya, szerető család, orvosnak készül, nagy jövő várományosa. Mindene megvan a boldogsághoz és a boldoguláshoz, és ő maradéktalanul boldog és elégedett. Gőz erővel hajt a céljai felé és imádja az életét.
    De a gonosz kiszemeli őt, és ha egyszer az a sorsunk hogy elbukjunk, hiába vagyunk jók, kötelességtudók, akkor is elbukunk. Az álomvilágból a pokolba kerül, olyan mélyre, ahonnan nem jönnek vissza az emberek. Ahol a nőket tárgyakként adják-veszik a férfiak, hogy a legalantasabb, betegesebb perverziójukat is kielégítsék, és állatként ketrecekben tartják őket. De ő ki kell törjön, nem magáért, hanem a kisfia miatt, aki erőszakból fogant, de nem akarja, hogy gonoszként nőjön fel. Megszökik, de a gonosz utána megy, és elpusztít mindent és mindenkit körülötte. Összetöri az álmait, és soha nem adja fel, hogy visszaszerezze a nőt és a fiát. És évek múltán mikor már híres, sikeres és boldog egy pilóta mellett, olyant tesz vele, amibe beleőrül…De a történetnek nem itt lesz vége!:)
    De rengeteg törim van még, nekem elég, ha leülök és ránézek valamire, tudom én a csésze kávémra, és akkor már megvan a lány, aki kávét vesz egy automatánál, és ahogy megfordul összeütközik a férfivel, és a barna lé a mellére löttyen. Nem kitalálni nehéz egy sztoryt, hanem felépíteni, úgyhogy igényes legyen, olvasható, és a történeten belül életszerű!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy titkom!:) Mesekönyvet írok, a kisöcsémnek! Bizony! Elhatároztam, hogy időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve megírom magyarul, aztán a másik oldalra angolul, és én rajzolok grafikát is, és az elején neki fogom ajánlani. Egyszerű mesékbe illesztve a múltunkat, jelenünket és az elképzelt jövőnket.:) Készítek neki borítót is, kemény fedelest, hogy tartós legyen! Elmegyek egy könyvkötőhöz, és beköttetem! Ez lesz az ajándékom a kisöcsinek. Az utolsó oldalon egy fotóval mindenkiről, aki a családunk része vagy része volt, beleértve a barátainkat is, akik a tágabb körbe lesznek elhelyezve!:)
      Valószínűleg 2 példányban csináltatom meg, egyet majd használni fogunk, de egyet elteszek neki későbbre, ha már értékelni tudja azt is, hogy a múltja gyakorlatilag ott van egy mesekönyvben rendezve rengeteg szeretettel!:) És arra is gondoltam, hogy ezt elkészítem minden családtagom, fogadott tagjai részére is.
      Sőt, egy kedves netbarátnőmtől az ötlet, ő laminált falvédőt készített idézetekkel – tőlem is:) – teleirkálva. Ez is egy terv, csak én szétszórtan helyezném el az idézeteket. A legfontosabbakat kézzel írva, a többit különböző betűtípusban. És ezt tervezem fotókkal is!:)
      Szóval van itt rengeteg terv és munka a kivitelezéshez. Valószínű nem erre a karácsonyra fog elkészülni, mert alapos szöszmöszölő vagyok, és már most úgy érzem a költözés, beszokás, ismerkedés mellett nem lesz elég időm!
      Szegénykém, most aztán olvashattad ezt a kisregény! Alaposan megnyitottam a betűcsapomat!:)
      Ez a fránya eső most úgy szakad, hogyha kiállnék alá beleverne a földbe mint egy dugványt!:)
      Szép napot, millió puszi,
      Luna

      Törlés
  8. Szia Luna!

    Boldog születésnapot és szép ünneplést kívánok! :)

    Amikor a temetőbe megy Kisu, az mindig olyan megindító... ahogy beszélget vele, amit mond, amikor az apukáját említi :(

    Érdekes volt Kisu hirtelen jött ismertetője a kaktuszokról. És gondolom, lesz még egy-két ilyen számára érthetetlenül ismerős dolog, ami eszébe jut... Várom a beszélgetés folytatását Newey-val.

    puszi

    Dina

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    Köszönöm szépen!:)
    Bár a szülinapom csak 9-én lesz, mi már tegnap elkezdtük az ünneplés sorozatot, ugyan is a második nevem Rebeka és hát ugye tegnap volt a napja! Japán stílusban ünnepeltünk, csak egy torta volt magyaros - mondjuk a keletiek nem ünneplik a névnapot, de minket ez cseppet sem zavart - az ételek és az italok is a keleti kultúrát csempészték az ünnepünkbe. Hogy miért, mert a hétvégén volt egy keleti vendégem is, és nagyon sok mindenbe beavatott, már ami a kultúrájukat illeti!:)
    A buli remek volt, a fényét részemről csak az tompította kissé, hogy a végén magamra borítottam egy doboznyi macskaalmot - sajnos már használt volt!:) Azt mondják belelépni szerencse, hát én a fejemre borítottam, biztos ami biztos!:)

    Azt szeretem benned, hogy tökéletesen meglátod a sorok közt elrejtett gondolataimat, és megérted a célzásaimat. Mindig rátapintasz a lényegre, ahogy most is. Bizony a kaktuszos kiselőadás, egy beugrott emlék a múltból!:) Pontosan így gondolom én is, hogy időnként mond dolgokat, és közben a mostani eszével értetlenül áll az előtt, hogy honnan tud ilyeneket!
    Vettem az utolsó mondatban elrejtett kedvesen burkolt célzást!:)
    Ha sikerül még ma olvashatod a folytatását....:)
    Köszönöm, hogy írtál!
    puszi, Luna

    VálaszTörlés