2014. május 21., szerda

62. rész - A búcsúszó elmaradt....elmentél örökre....


Sziasztok!

Elég kemény heten vagyok túl! Totálisan ledöntött a betegség a lábamról, de most már rohamtempóban lábadozom!:)
A jövőben már igyekszem majd újra rendszeresen jönni!
Amúgy nagyon hiányzott az írás, és Ti is!:)




Kimi…

Az atya érkezik vissza. Ahogy rám néz, azonnal felméri az állapotom, látja, hogy rosszulléttel küzdök.
-         Erősnek kell lenned fiam! – szorítja meg a vállam.
Nem válaszolok, ugyan mit mondhatnék? Ahogy a sápadt arcába tekintek, felismerem a saját fájdalmamat a szemében.


-         Haza sem ment atyám? – nyögöm végül, mert valamit csak kell mondanom…látom a könyörgést a tekintetében, hogy szóljak már… beszéljek vele.
-         Nem mozdulok innen…senki sem tagadhatja meg tőlem az imádkozást. – kezdi olyan hévvel, mintha valakivel szemben védenie kellene az álláspontját. - Most Krisztinek van rám a legnagyobb szüksége…minden más várhat.
-         És a templom?
-         Fritz intézi a legsürgősebb dolgokat, amíg haza térek. Képes rá…
-         És az ünnepség? – faggatom tovább, bár érzem magam is mennyire groteszk, és nem ide illő ez a szó.
-         Nem érdekel…a püspök úr is megértheti…itt a helyem, ahol a legnagyobb a szükség…majd megtartom az 51. születésnapomat, ha az úr megengedi.
-         Nem ilyen ünnepre készültünk…- motyogom.
-         Engem nem érdekel!
Kényszeredett beszélgetésünket az ajtó kicsapódása és a boncmester felbukkanása zavarja meg.
-         Doktor úr, sajnálom, de be kell jönnöm. Az angol csecsemőért jöttek, most szállítják haza.
-         Persze… jöjjön csak, végezze a munkáját.
A boncmester átmegy a másik üveggel elválasztott helyiségbe. Egy fémajtóhoz siet, kinyitja és kihúzza a fémasztalt. A fehér lepedő alatt egy aprócska kis halom mutatja a csöppnyi gyermek körvonalait.
Az atya képtelen ellenállni, most is pap, ezekben a fájdalmas órákban. Belép a másik helyiségbe, az apró halotthoz siet, halkan imádkozni kezd, kezét áldón terjeszti a pici halom fölé. A doktor utána indul, én meg tanácstalanul követem őket.
-         Most már te is isten gyermeke vagy. Isten egy apró szentje. Áldott a kereszténységen.  – vet keresztet a pici test felett. – Mondanék egy imát az édesanyja lelki üdvéért is. – fordul az orvos felé.
-         Az anya még él atyám. Mesterséges kómában tartják, súlyos koponyasérülése van, a baleset óta eszméletlen, de már sikerült stabilizálnunk és minden esélye megvan arra, hogy életben maradjon.
-         Értem….ennek örülök a fiatalasszony miatt. Szegénynek súlyos trauma lesz, ha majd magához tér és megtudja, hogy elvesztette a gyermekét. És az apa?
-         Nem tudjuk….lehet, hogy ő is a vonaton volt. Egyelőre senki sem keresi a kismamát és a csecsemőt.
Hallgatom a beszélgetést, de közben meg nem tudom levenni a szemem a picinyke halomról. Ott, egyedül fekszik egy pici csecsemő! A rideg lepedő alatt, az enyémhez hasonló kis lény hever immár örökre mozdulatlanul. Akár az én lányom is lehetne. Ő is kislány, de neki itt nem volt szerencséje, pedig neki még él az édesanyja. Ő inkább magát áldozta fel, meghalt, hogy az anyja élhessen. Ő egy igazi angyal, igaza van az atyának.
Elgondolkozva sétálok az én egyetlenem letakart testét rejtő ajtóhoz. Néma kérésemre a boncmester szó nélkül kinyitja, és kihúzza Kisu testét. A fájdalom újra elborít, tekintetemet a mellkasán fekvő rózsaszálra szegezem. Óvatosan emelem fel, és letépek róla néhány vöröslő bársonyos szirmot, aztán visszafektetem a drága testre, és megvárom, míg a férfi visszatolja, és immár végérvényesen bezárja az ajtót.
Az apró testecskéhez sétálok, és gyengéden rászórom. Fogalmam sincs miért, de úgy érzem, ezt kell tennem, és a könnyeimmel küzdök.
Szegény pici lélek…meghaltál, és nincs senki, aki gyászoljon. Csak egy idegen, lelkiismeretes, kötelességtudó pappal állunk itt melletted megrendülten, magam sem tudom miért.
Aztán az anyjára gondolok. A fájdalmára, ha majd magához tér. Krisztire, ahogy óvón minduntalan a hasára fektette a kezét. A fájdalomra, amit érezne ha élne, és mi veszítettük volna el a kicsit. Sajnálom, mélyen együtt érzek azzal az idegen anyával.
Ahogy megpillantom a fémkoporsót, amiben szállítani fogják, elfordulok, és sietve indulok kifelé. Nem bírom nézni, ahogy behelyezik a törékeny apró élettelen testecskét. Nem bírom nézni a pléh tepsit, mert közben egy másik testet látok benne, egy édes kedves arcot, ami nincs már többé. Őt is így szállították ide, egy ilyen ijesztő rideg fémkoporsóban.
Nem várom meg se az atyát se az orvost. Levegőre van szükségem, kitántorgok a kórház belső udvarába, hogy elkerüljem az épület környékén köröző fotós hiénákat, akik szenzációra éhesen figyelik a fájdalmukkal összeroppant távozókat, és kérlelhetetlenül igyekeznek meginterjúvolni a gyászoló embereket.
Rágyújtok, és mélyen leszívom a füstöt. Már a mozdulatsor is megnyugtat. Próbálom kiszellőztetni a fejem, de a gondolatok nem engednek szabadulni.
Miért? Miért nem Kisu maradt életben? Annak a nőnek sikerült, neki miért nem?
Inkább ez a szánalomra méltó életképtelen csecsemő ment volna el. Most csak szenved, kinek jó az, hogy minden testnyílásából csövek lógnak ki? Nem hiszem el, hogy nem érez semmi fájdalmat. Neki sem jó…nekünk sem!
Ha ő megy el, megsiratjuk, meggyászoljuk…ketten együtt…átvészeltük volna egymást támogatva. Annyira figyeltem volna minden rezdülésére, egy pillanatra sem tágítottam volna mellőle, nem engedném, hogy elmerüljön a szomorúságban és a depresszióban…Bárcsak sírnál! Bárcsak fájna még neked kicsim, szorul össze a gyomrom.


Közben a folyosó másik szárnyán egy intenzív szobában gépek között, ütemes pityegések zenéjében eszméletlen nők fekszenek. Az egyiket most készítik az utazásra. Már levették az oxigénről, a nő állapota rohamosan javul, képes önálló légzésre, és pozitívan reagál a reflexvizsgálatokra. Épp csak nem tér magához….



A kísérő orvos átveszi a papírokat, meghallgatja az utasításokat, figyelmesen bólogat. Hamarosan kitolják innen az udvaron várakozó mentőhöz, amivel a repülőtérre szállítják, hogy hazavigyék, és ott folytathassák a gyógykezelését. Már szinte minden angol beteget elszállítottak rajta kívül. A töréseket megoperálták, és helyre tették, állapotukat stabilizálták, és felkészítették az utazásra.
A halottakat kiviszik a reptérre, és egy külön katonai géppel szállítják haza. Teljes titokban igyekeznek minél előbb befejezni a szállítást, mielőtt még a kórház előtt táborozó nemzetközi sajtó megsejt valamit. Így sikerül majd Angliában is titokban elhelyezni a holttesteket tartalmazó koporsókat a kijelölt halottasházakban.
A hordágyon fiatal nő fekszik. Hosszú vörösesbarna haja fejének egyik oldalán szétterül, a másikon viszont rövidre vágott, sőt a vastag kötés alatt leborotvált. Arcát számtalan vágás szabdalja, ahogy a vállát is. Karja sínbe rakva gipszben pihen, vénájába infúzió csepeg.
Fiatal orvos siet be egy vastag puha takaróval. Gyengéden a nőre teríti, aztán csak álldogál az ágya mellett, és az arcát fürkészi.
-         Én láttam őt el a baleset helyszínén. – kezd magyarázkodni a meglepetten figyelő nővérnek. – Rettenetes volt az egész. Mindenütt jajgató, sikoltozó emberek…ez a fiatalasszony pedig a törmelék alá volt szorulva. Beindult a szülés és ott bent volt egyedül, segítség nélkül. Mire hozzá fértünk a magzat már elhalt. Beszorult a szülőcsatornába. Ilyenkor már nem lehet császározni, és nem is volt értelme…nem észleltem szívhangot. A nő észnél volt…egyszer csak magához tért, és az ép kezével megragadta a karomat. Annyira megrémültem, - pillant a nővérre zavart mosollyal, - hogy elejtettem az injekciót amit éppen beadni készültem. Sose felejtem el az eszelős, könyörgő tekintetét, ahogy összenéztünk. Könyörgött, …hogy segítsek,…hogy mentsem meg a gyermekét. Tele volt zúzódásokkal, vágásokkal és sebekkel. A karján nyílt törés volt, ami iszonyú fájdalommal jár, de nem törődött vele, talán nem is érezte. Semmi sem érdekelte csak a gyermeke. Nehezen értettem, angolul beszélt és alig halhatóan…én meg német vagyok. Könyörgött, hogy mentsem meg, hogy a picinek segítsek ne neki. Úgy szorította a kezem, hogy szinte fájt. – nyúl az eszméletlen kezéért és gyengéden a tenyerébe fekteti. Vigyázva, nehogy kimozdítsa a bekötött és rögzített infúziót. – Amíg észnél volt, végig a gyermekéért könyörgött.
Döntenem kellett és a magzatnak már nem volt szívhangja. Az anyát mentettem, így is majdnem ráment. Súlyos koponyasérülése volt és a felgyülemlett víz nyomta az agyállományt. Csak pár percig volt eszméleténél…mire kiszedtem belőle a magzatot már eszméletlen volt. Talán jobb is így, nem kellett ott abban a sokkos lelkiállapotában szembesülnie a tényekkel. Azt hittem jobb a státusza, annyira harcolt, nem gondoltam…aztán egyszer csak fibrillált és leállt a szíve. Háromszor hoztam vissza, de nem lélegzett önállóan. Végig lélegeztettem, és próbáltam újraéleszteni. A végén már mindenütt vérzett, csoda hogy életben maradt. Ő egy igazi harcos! Valaki nagyon várhatja itt, mert nagyon akart élni! – mosolyog a nőre.


Minden jót Sara. Vigyázzon magára és legyen boldog. Tegnap háromszor is megszületett, megérdemli a boldogságot. Remélem, otthon Angliában, majd megtalálja a párját. – simogat végig a kézfején, mielőtt visszafekteti a karját a teste mellé, és betakarja a vastag takaróval.
Előre siet, hogy megfogja a liftajtót, míg betolják az eszméletlen nőt. A liftben halkan beszélgetnek, a tegnapi baleset hozott néhány szürreális pillanatot. Nem az ágyon fekvő lány az egyetlen, aki csodával határos módon maradt életben, minden mentő embernek megvolt a maga története.

A füstölgő cigit forgatom az ujjaim közt, próbálok nem gondolni semmire és megnyugodni. Hirtelen pattan fel a másik szárny ajtaja, és kinyomakodik rajta három orvos, meg egy hordágy. Hamar betolják a nyitott ajtókkal várokozó mentőbe. Mélyet szívok a cigimbe, és a kartonokkal hadonászó fiatal orvost figyelem. Olyan ismerős…mintha már láttam volna valahol….
-         Vigyázzanak rá,- int mosolyogva a nő mellé ugró mentősöknek, – sokat küzdöttem érte…nagyon megdolgoztatott.
Hát persze! A tegnapi doki, aki egy nő felett ült egy hasonló ágyon és nyomkodta a mellkasát. Az orvos, akit megcsodáltam lelkiismeretéért és önfeláldozásáért. Lám, egy újabb győzelem írható a számlájára, ez a betege is életben maradt. Kár, hogy nem hozzá került Kisu…ő talán megmentette volna… Mit te őrült..sóhajtok fel hosszan, hiszen nincs is hol lélegeztetni…. Őt csak Isten tudta volna megmenteni, de az valamiért nem foglalkozott vele tegnap….


Mire visszatérek, fent anyu átveszi a hatalmat. Már nem a koraszülött intenzíven vannak, egy nővér elkísér egy közeli szobáig.
Anya kivett egy tágas szobát kanapékkal, ággyal, mellékhelyiséggel. Mikor belépek, Lotte már legyőzötten pihen a belső szobában. Anyu, ellentmondást nem tűrőn magával vonszolta, és lefektette a teljes kimerültség szélén támolygó, fájdalomtól félőrült nőt. Beleerőltetett egy nyugtatót de arra már, hogy egyen pár falatot nem tudta rávenni. Lotte pillanatok alatt kidőlhetett a gyógyszertől, mert mire belépek, már alszik.
Anyu most Endre atyát rendezi, míg Rami idegesen áll az ablak előtt és bámul kifelé az utcára.
Az atya egy műanyag poharas teával a kezében szendvicset majszol. A csomagolásról arra következtetek, innen van valamelyik automatából.
Anyu halkan duruzsol és dorgálja a kimerült férfit.
-         Azt akarja, hogy ide kerüljön ön is? Milyen dolog ez? Az még rendben, hogy nem evett semmit egy napja, de hogy nem is ivott? A végén még leáll a veséje atyám. Nem lehet beteg, most mindannyiunknak erősnek kell lennünk. Szegény Krisztikémnek meg kell adnunk a végtisztességet, és a picinek is segítenünk kell. Pihenjen le atyám ön is, most már itt leszek…nem megyek vissza, amíg jobban nem lesz az unokám. Innen már csak együtt megyünk haza.
-         Olyan volt nekem, mint a lányom… - dadog az anyai törődéstől elgyengült férfi.
-         Tudom atyám….én is lányomként szerettem. Éppen ezért kell erősnek maradnunk és mindent elkövetnünk ezért a csöppségért. Kriszti az életét adta érte, és akkor is így döntött volna, ha nem baleset történik, hanem van választási lehetősége. Bármit feláldozott volna ezért a kicsiért, ..hogy adjon egy gyermeket a fiamnak.. – sírja el magát végül.
Rami mellé siet, átkarolja, és a kanapéhoz vezeti. Halkan magyaráz neki, az atya némán maga elé meredve eszeget, csak én állok hülyén az ajtónak dőlve, kirekesztve akár egy idegen.
Úgy is érzem magam, nem idevalónak. Én nem aggódom, nem érdekel az a tehetetlen gyilkos ott az inkubátorban, nem érdekel mi lesz vele, engem csak Kisu érdekel, semmi és senki más nem.
Gondolatban most is vele vagyok, miközben őt is kiemelik a tárolóból pont úgy, ahogy az előbb azt az apró testecskét. Beteszik a fekete hullaszállítóba és elszállítják az atya plébániájára, ahol Fritz már várja, hogy felravatalozhassa.  Eltemetjük, le a hideg földbe. Ott marad örökre, magányosan egyedül…ahogy én itt fent.

Az orvos érkezése zavar fel keserves kínlódásomból.
-         Elnézést…elhoztam önöknek a hölgy személyes dolgait, a zárójelentést, és a halotti anyakönyvi kivonatát.
Hozzá szédelgek, nem engedek senkit Kisu dolgaihoz. Ezek azok dolgok, amiket utoljára érintett, amiben utoljára vett levegőt, és beszélt velem telefonon. Itt van minden….A véres ruhái….a táskája….
-         Kérem, nézze át uram, hogy minden egyezik a listával és vegye át.
Sóhajtva pakolok a véres oldalú táskában…telefon, pénztárca, iratok, köztük egy közös kép rólunk….ultrahangos fotó a kicsiről. Ezt biztosan Lottenak szerette volna megmutatni…. A lánc Ajax fotójával és a gyűrű, amit olyan zavartan hordott. Idegesítette a drága kő, ahogy a luxus is, amihez nem volt ideje hozzászokni. Tanácstalanul forgatom az ujjaim közt, és a feliratot betűzgetem. Mennyi szeretet, mennyi remény volt bennem, mikor ezt készíttettem…. – homályosítják el a könnyek a szemem.
Zsebkendők, kulcs, dezodor, és a könyv….istenem a könyv, amit akkor olvasott mikor beszéltünk! Az oldalait átitatta az ő drága vére. Talán akkor is a kezében volt mikor a baleset történt?
Végig simogatok a borítóján, és összeharapom a szám, hogy visszatartsam a könnyeim.
-         Igen…- köszörülöm meg a hangom, - minden itt van.
Aláírom a nyomtatványt, kezet fogok a távozó orvossal.
Úgy szorítom a könyvet, hogy a borítója megroppan a tenyerem alatt.
-          Megkaptuk a halotti anyakönyvet…és ezzel az engedélyt a temetésre. – motyogom alig hallhatón.
-         Már intézkedtem fiam…Krisztit a templom kertjében helyezzük örök nyugalomra, ha neked is megfelel. Minden papnak van ott egy kijelölt sírhelye…én felhívtam az esperes urat és kértem, hogy átadhassam. Ő a legméltóbb arra a helyre…isten megszentelt templomának árnyékában fog nyugodni…ott leszek vele minden nap, minden órában amíg csak élek. Nehezen ment, de végül megkaptam a különleges engedélyt a temetésre. A te engedélyedet is szeretném kérni fiam!
-         Ön tudja atyám, - szorítom össze a szám,- ha azt mondja, hogy ott lesz neki a legjobb….akkor legyen úgy….majd rendezem a számlát.
-         Már megtettem fiam.

Anya meg Lotte még visszasietnek egy pillanatra az intenzívre, hogy elbúcsúzzanak a kicsitől. Hiába hívnak, nem megyek!
Anyu nem erőlteti, azt gondolja, idő kell nekem, pedig nem az, ami kell, hanem Kisu…és mivel az ott az inkubátorban nem tudja már visszaadni, semmi sem érdekel…..


Idegesen várom őket az aulában. Mennék már, nincs itt senki, akiért érdemes lenne ezen az elátkozott helyen maradnom….
Egy igen jó kiállású férfi érkezik, és egy nő felől érdeklődik. Elmondja, hogy néz ki, idegesen toporog az információnál, míg anyuékra várunk.
-         Van egy ismeretlen angol nő, akit terhesen vettünk fel, azonnal szólok a kezelőorvosának. – nyúl a telefonért a recepciós.
Megint a fiatal doki érkezik. Sietségében lobog utána a fehér köpenyének két szára.
-         Ön keresi az angol kismamát?
-         A feleségemmel összevesztünk, - kezd újra hadarni az ideges férfi, - terhes, érzékeny, én meg nem voltam elég türelmes. Összekapkodott pár dolgot, kiviharzott a házból és elrobogott. Lehetséges, hogy a vonaton utazott, azóta nem sikerült érintkezésbe lépnem vele, hiába hívogatom, nagyon aggódom. Esetleg láthatnám a hölgyet?
-         Honnan tud róla?
-         Betelefonáltam a kórházakat és érdeklődtem. Itt említették a balesetes kismamát.
-         Jöjjön az irodámba uram…tudok fényképeket mutatni a hölgyről.
-         Nem láthatnám….?
-         Már átszállítottuk Angliába. Az imént kísértem ki a mentőhöz, ami repülőhöz vitte.
-         Értem…és a kicsi? A kislányom? Jól van? Minden rendben a babánál?
-         Előbb tekintse meg a fényképet, azután majd megbeszéljük a státuszukat. Jöjjön, kérem.

Néhány perc múltán.
-         Köszönöm a segítséget, hát nagy kő esett le a szívemről, hogy nem ők azok. Remélem, mihamarabb add valami életjelet és megenyhül a haragja, nekem meg sikerül a nyomukra bukkannom. Még egyszer köszönöm…nagy kő esett le a szívemről, hogy nem az én családom. Minden jót doktor úr.
A férfi miközben kifelé sétál, magában morfondíroz.
Mi a csuda történhetett? A nő él, a gyereke meghalt…de akkor ki az a gyerek, akiért itt küzdenek, és aki áthúzta a megbízóm számításait? Mi az isten történt abban a fülkében? Haza megyek, és egy üveg whisky mellett, újra hallgatom a felvételt a balesetig, és megfejtem ezt a rejtélyt.
Aztán hívnom kell a nőt, mert nagyon hisztizik. Mondjuk, igaza van, kifizetett és nem végeztük el a munkát a pénzéért.
Meg kell ölnöm a nőt, már másodszor siklik ki a karmaim közül…micsoda mázlista! Most repülhetek Angliába utána. Megdolgoztat a kis ribanc! Szeretem az ilyen erős nőket, mosolyodik el alattomosan.

Otthon újabb megpróbáltatásnak vagyok kitéve, mintha nem lenne így is éppen elég bajom. Jenni áll elém a megértő arcát magára öltve. Jól ismerem miden rezdülését, ha valamit el akart érni, ezt az arckifejezést erőltette magára. Nem állt jól neki, és nem is bírta sokáig hordani.


-         Maradhatnék egy ideig a házban?
-         Felőlem…. – rántom meg a vállam. Óvakodott otthonunknak nevezni, szerencséje van, különben azonnal kivágom.
-         Nem fogok zavarni, neked meg szükséged van valakire, aki rendben tartja a házat, meg az állatokat…
-         Rendben….de ajánlom, ne akadj az utamba! Nagy ez a ház, amíg nem látlak, maradhatsz…korlátozd, a tartózkodásodat a szobádra, amíg itthon vagyok…
-         Rallyzni mész?
-         Nem! Szarok a rallyra….meg mindenre!
-         Akkor hova mész?
-         Semmi közöd hozzá! – hagyom faképnél.
Nagy léptekkel dühösen megyek a szobánkba. De a haragos, öntudatos viselkedés csak addig tart, míg látnak. A barátságos szobába érve körbe pillantok és újra összeomlok. Az öltözőszobából egy fekete koktélruhát emelek ki. Egyenes szabású, még a terhessége elején vettük, kényelmesen elfért benne jó ideig. Beletemetem az arcom, ráborulok vele az ágyra, szinte fuldoklom a néma zokogástól, ahogy mélyen beszívom a ruhán maradó ismerős illatot.
Muszáj összeszednem magam, Lotte várja a ruhát. Mélyeket lélegzem, lehunyt szemmel rendezem a vonásaim. Néhány másodperc múltán, már rezzenéstelen arccal adom át, csak a szemeim égnek tűzben, és szinte már véresre harapdáltam a szám.
Lotte sírva távozik. Ő fogja felöltöztetni, nem hajlandó átengedni másnak. Ebben a ruhában fogjuk örök nyugalomra helyezni Kisut.
Nem tudok leülni, szeretnék üvöltve elrohanni, ki valahova a vadonba, ahol nem találkozom senkivel, nem bámul rám senki együtt érzőn, se szánakozva.

Már harmadszor jelez a telefonom. Valaki nagyon beszélni akar velem és nem adja fel. Sóhajtozva nyúlok érte.
-         Átmenjek?...Van kedved beszélgetni? – faggat félénken. – Ajax nálunk van, Hanna szívesen vigyáz rá.
-         Gyere Seb… - nyögök lemondón. Csak most tűnik fel, hogy nem láttam a kutyát.
Sört hoz és kávét főz, aztán behozza a szobába. Kihalt ez a kurva nagy ház, mindenki a szobájába kuksol, se anyu, se Rami nem kerülnek elő. Seb beszélgetni próbál, terelni a gondolataimat. Felesleges erőlködés.
-         Jenni mit keres még itt? Miért nem dobod már ki?
-         Gyakorlatilag ez még az ő háza is…még nem egyeztünk meg a vagyonelosztással és a válást se mondták még ki. Ha nem kerül az utamba leszarom… - vonogatom a vállam.
-         Mikor lesz a következő futamod? Talán jót tenne, ha elmennél, és kicsit kikapcsolnál. Nem hiszem, hogy a kicsivel addig gond lenne. Anyukád úgy is itt marad vele most már…gondolom….
-         Nem megyek a futamra….
-         De hát…miért?
-         Mert leszarom! Nem tudok és nem is akarok másra gondolni csak Krisztire.
-         Idővel majd jobb lesz…- suttogja, - enyhül a fájdalom…


-         Hagyd abba! Hagyd abba ezeket a baromságokat. Elegem van ezekből az elcsépelt nyálas közhelyekből! Engem nem kell vigasztalni! Egy átkozott fasz vagyok…gyűlölöm magam!
-         De hát miért? – meregeti rám ijedten a szemeit.
-         Mert nem érdemlem meg…semmit se érdemlek! …Ha csak egy pillanatra visszamehetnék az időbe… Nem megmásítani akarom, ha így kellett legyen….de elfordultam, hallod? Intett a kapuból én meg elfordultam. Egy átkozott bunkó fasz vagyok. Megvert az isten, mert nem értékeltem eléggé. Csak el akart menni, felköszönteni az a papot, én meg bunkóztam, pedig olyan volt neki akár az apja. Mond miért nem mentem vele? Miért nem vittem el?
-         De hisz…neki akartál jót…a meglepetés….- dadogja.
Nem figyelek rá.
-          Tele a kibaszott garázsom kocsikkal, és a nő, aki gyerekemet hordta a szíve alatt taxival ment…. Azért történt ez az egész, mert megérdemeltem. Engem vert a sors, de az ő életét vette el. Mért nem én döglöttem meg? Mért vagyok megátkozva? Ennyi év után megtaláltam…anyám imádta….ő rajongott anyámért. Annyira tökéletes volt minden….annyira boldog voltam. Tudom, nem mutattam, én nem teszem a kirakatba, amit érzek, de ő volt a minden….a mindenem. – csuklik el a hangom a sírástól.
-         Tudta ő…tudta ezt Kimi…és kaptál egy gyereket tőle.
-         És? Most mond meg mi a faszt kezdjek vele? Megölte őt. Ha Krisztit mentik, talán még élne..
-         Te is tudod, már …már halott volt, mikor kivették a gyereket…. – képtelen befejezni. – Nem a baba tehet róla. Jaj, Kimi annyira akarta azt a gyereket olyan boldog volt veled, nem teheted ezt a kicsivel. Ő kettőtökből van, Kisu és te! Ott vagytok benne….ő is. Krisztinek nem volt se anyja se apja, azt akarod a gyereke is így járjon? A nagyija nevelje fel, mint az anyját?
-         Hát nem érted? Mostantól csak az emlékeimben lesz, itt fog élni a fejemben. Vajon meddig fogok emlékezni a hangjára? Vagy a kezének érintésére? A ribizli illatára… – rándul grimaszba az arcom a fájdalomtól. – Mikor fogom elfelejteni, a mosolyát? A szeme színét? Egyszer majd úgy ébredek, hogy már nem emlékszem a hangjára, vagy az arcára… és abba beledöglöm. Nem akarom megérni ezt az érzést! Nem akarok egyáltalán semmire gondolni, nem akarok emlékezni.
-         Kimi….És a lányod…vele mi lesz?
-         Nem tudom Seb….. nem akarok vele foglalkozni…..még nem! Most csak Kriszti számít. Ő már nem kap több figyelmet. A gyerek az se biztos, hogy megmarad….lehet, hogy túl se éli, hisz olyan pici és gyenge. És ha megmarad se biztos, hogy egészséges lesz. Annyira törékeny… az is hihetetlen hogy még él. Hogy ennyire küzd…. Mit kezdjek vele. ha csak vegetálni fog?
-         Ne is gondolj ilyenekre! Küzd, mert a te lányod….meg Krisztié. Hát nem ilyen volt ő is? Egy igazi harcos! Rendbe fog jönni!
-         Eeeh….ez nem értheted Seb.
-         Dehogy nem! Elveszítetted, és most szenvedsz. Hidd el, mindenki megérti.
-         Nem….nem erről van szó! Seb….én ezért a lányért kifordultam önmagamból. Annak idején mikor megismertem….mikor pofán vágott már akkor is….de ahogy visszajött és beszélgetni kezdtünk és megnéztem végre magamnak……olyan más volt, mint az eddigiek. Műnők, szilikon mellek, műkörmök meg műhajak. Ő meg…. A szemébe lógó hajával, meg a bujkáló pillantású, csillogó zöld macskaszemeivel. A mindig riadt pillantásával…olyan riadt volt, mégis támadott….és valami megmoccant bennem. Itt legbelül hirtelen azt éreztem, nem lehet véletlen, hogy itt van. Annyi mindenki más jöhetett volna, volt előtte itt egy lány, gyakran találkoztam vele, de soha nem foglalkoztunk egymással különösebben, igaz akkor még Jenni is feltűnt néha.
Ő más volt… törődött velem… etetett, itatott, pedig nem is volt kötelessége. Figyelni kezdtem, és egy fura gondolat kezdett kibontakozni a fejemben. Aztán egyre jobban elhatalmasodott bennem. Úgy éreztem ő a második esélyem. Azért jött, hogy boldog legyek vele. Minden megvolt benne, ami nekem kellett. Kedves, figyelmes, teljesen tapasztalatlan. Ki ne szeretne olyan nőt, akit még nem másztak meg előtte százan?
Faggatni kezdtem magam, vajon képes lennék szeretni? Képes lennék mellette maradni? Nem akartam még egyszer elszúrni, és ahogy egyre jobban megismertem, és egyre közelebb kerültem hozzá rájöttem, hogy helyesen döntöttem. Ő a jövöm, és már többé nem számított a többi nő, az elhalasztott lehetőségek egy kis kikapcsolódásra, és élvezetre. Fontosabb volt ő az otthonomban, mert ő tette ezt a házat otthonná. Boldog voltam újra….vagy talán először ebben a házban….
Én lemondtam mindenről….a haverokról, a piáról és a nőkről. Nem felhánytorgatom, hisz szabad akaratomból tettem, csak azt akarom, hogy értsd meg…..mindent eldobtam, ami azelőtt egy ideje már voltam, hogy vele újra kezdhessem. És tökéletes volt…. úgy ahogy volt, tökéletes! Nem vágytam el mellőle senkihez. Aztán a gyerek ….. mond, én miért nem lehetek boldog? Milyen kibaszott rossz karma alatt születtem, hogy ez történik velem?
-         A kislány még megvan…..


-         De nem érted? Nem érdekel a kislány….én öt akarom! Mit kezdjek egy kislánnyal? Mit kezdjek egy gyerekkel? Esténként üljek az ágya mellé és meséljem el milyen napom volt, és kérdezzem meg, ő mit csinált, aztán öleljem át éjjel, ahogy alszunk? Én nem gyereket akarok, hanem őt! Vissza akarom kapni! Vissza kell kapnom! Nem akarok magányosan élni!
-         Majd idővel….
-         Nem! Nem lesz jobb idővel! Most se zokogok, nem tépem a hajam, pontosan tisztába vagyok a cselekedeteimmel és a szavaimmal is. Nem lesz jobb idővel, mert nem lesz más! Én többet nem próbálkozom! Nem leszek szerelmes, és nem költözöm össze senkivel! Persze tudom….lesznek majd nők…..de  csak… mint azelőtt. A testem szükségleteit elégítik ki, de többet senki nem érinti meg a szívem. Jönnek és mennek, és nem számítanak. Nem érintenek meg, csak használnak, ahogy én is őket.
-         Jaj, Kimi…ne mond ezt…hogy lesz ezután? Mit fog csinálni…mihez kezdesz az életeddel? Nem beszélhetsz így! – hajlik sírásba az ő hangja is.
-         Hagyj békén Seb. Nagyon fáj….. – horkanok fel.
-         Mindenkinek fáj Kimi…..segíteni szeretnénk…



                                                                             *  *  *

Nézzétek csak! A klip elején Kisu képe van! Érdemes meghallgatni, a dal gyönyörű és passzol ide!




           
Sziasztok!

Rég találkoztunk, de mostanság valami mindig közbejön!:)
Nem akarom sajnáltatni magam, de rengeteget tanultam. Ezért aztán alig vártam már, hogy eljöjjön a szombat és irány a buli!:)
Összekötöttük a kellemest a hasznossal, és mentünk dolgozni is, mind a hárman. Kevés a lány, mindenki beteg, valami járvány van…
Így aztán a nővérem, a barátnőm, jómagam és a dilidoki, - mert neki mindenütt ott kell lennie, - indultunk meghódítani utoljára a Hajógyári szigetet!
Mindjárt úgy indítottunk, hogy otthon felejtettük a bukszámat, amiben a pénz volt, mert a jegyeket elővételbe vetettük meg, ezért kevesebbe került. Így a lánynak várnia kellett hajnalig, mikor is megkaptuk a keresetünket!:(
A bárban most szuper jól ment. Valami nagyon különös dolog történt, és ilyenkor gyakran elgondolkodom azon, hogy tényleg nincsenek véletlenek?
Totál telt házunk volt, a főnök már azt mondta a végén, lányok szabad kéz, mindenki oda röppenjen, ahonnan többet lát!
Így aztán improvizáltunk!:) A barátnőm volt a főnök, mégis csak ő a profi! Igyekeztünk együtt menni asztalhoz. Ez azért jó, mert így elég sok nyelvet behatárolunk. Ők beszélik az angolt, németet, meg az olasz, - latinnal keverve,:) - én meg még az oroszt hozzá, és sok az orosz vendég.
A pszichológusunkat beültettük egy korrekt sarokba, - innen nézelődjél, és keresd magadnak a klinikai eseteket, az új pácienseket, és az élethelyzeteket a példabeszédekhez,- mondatocskával, meg egy üveg vörösborral a sorsára hagytuk!:)
Azért néha kikukkantottunk rá, nem tűnt úgy, hogy unatkozna, vagy nagyon kétségbe lenne esve. Akadt néhány klinikai eset az éjszaka is. Egy nagyon nívós multigyár külföldi gazdasági igazgatója például gatyára vetkőzve kergette a munkatársait, és a nyakkendőjével csapkodta a feneküket, - meg a lányokét is! Aztán mindenkit felparancsolt a rúdra, - mármint a társaságából, - úgy tűnt ő a legnagyobb góré, mert nyomultak a pockos pasik a rúdra. A főnök már attól félt, eltörik a rúd, csak a fejét fogta, aztán bevert egy whiskyt legyintett egyet és kiment cigizni!:(
Kifogtunk egy pasit, úgy 30 körüli volt és jól nézett ki. Hát a fura az, hogy nem is mi fogtuk ki, hanem a doki, ugyanis valahogy összenéztek és megismerték egymást. Kiderült, hogy együtt jártak gimibe még ott kint, mielőtt a doki idetelepült volna. A pasi nagyon jól érezte magát velünk, elmondta, hogy amatőr rallys is, bennfentes az autóversenyek világában, hogy ismeri a barátomat!
Persze én nem mondtam, hogy ő az én barátom, neki se szívesen mondom el a történetet, mert bár azt mondta, nem gátol semmiben, nem hinném, hogy nagyon örülne annak, hogy megint dolgoztam! Ha megtudja, haragudni fog, hogy egy olyannak táncoltam, akit ismer. L
Ráadásul minden áron tartani akarta a kapcsolatot velünk meg a dokival, és felírta a telefonszámát, - a combomra, - mert hogy nem volt nála papír. A dokinak nem nagyon tetszett, - nekem sem, - aztán csak annyit mondott, akkor most haza viszlek, és lefűzlek a névjegyzékembe!
Rengeteget kerestünk, 6 jegyű összeggel mentünk a buliba fejenként! Oda is adtuk a dokinak, hogy vigyázzon rá, mégis csak ő az egyetlen férfi közöttünk.:) 

  Ittunk indulás előtt valami Aleoverás vitaminitalt, hogy fittek legyünk, aztán futás hajnalban, mert várt a Hajógyári záróbuli!:)
Olyan idióta taxis fogtunk ki, hogy már halálfélelmem volt, az út végére a Barbi meg is jegyezte nagy rezignáltan, most már nekünk is le kell vizsgázni, hiszen már a barmok is vezetnek!
Többen is mentünk, és már a taxikra vártunk mikor az egyik lány közölte, hogy jó az a vitamin ital, csak nekem mindig megy a hasam tőle!:(
Hát mondhatta volna előbb is! Nem akarom se eltúlozni, se szépíteni, de konkrétan végig fostuk az éjszakát…vagy inkább azt mondanám pisiltünk, csak rossz lukból folyt!:(
Rettenetes volt, de közben meg úgy röhögtünk, hogy levegőt se kaptunk, na és azok a rémes hangok, amiket egy hasmenés ügye kísér…most gondoljátok el, négyen kuporogtunk egy bokrosban, 3 lány meg a doki…L rémes volt!
A barátnőm jegyezte meg találóan, hát gyerekek egy jó hasmenés mindjárt elmossa a gátlásokat meg a szemérmességet! Eltűntek a gátak!:(
Elmondhatom, hogy sikerült felderítenünk Budapest zöldövezetét…és még a vonatról hazafelé is igen csak sürgős volt!
A buli amúgy szuper volt, rohantunk egyik helyről a másikra, mert hát már hajnalban értünk oda, de még akkor is telt ház volt. Ahogy táncoltunk a barátnőm mindjárt le is bukott. Megkérdezték tőle, te is táncosnő vagy?
Nem értette hogy szúrták ki, mert nem csináltuk az agyunkat, csak lájtosan topogtunk. Azt mondta a srác, kidobó vagyok egy lokálban és azt figyeltem, micsoda jó mozgásotok van, meg szuper csajok vagytok, és hogy úgy táncoltok, hogy az egyik kezetek a levegőben van, mintha a rudat keresnétek.
Ezen aztán elgondolkoztam, és valóban! Sokkal könnyebb úgy táncolni, hogy fogod a rudat, nem kell az egyensúlyodat keresni, nem kell forogni, egy kis fenékrázás meg forgatás, az meg nekünk nem probléma. Szóval lebuktunk, a jövőben majd figyelni kell még ilyenekre is!
De nem volt probléma, mert a Coronita, az tényleg egy olyan hely, ahol senki sem mert bokszolni, mert nem tudni, hogy a másikat milyen cucc hajtja, és akkor ugye nem érez fájdalmat!:)
Kicsit sztorizgattunk a helyről, ahol minden volt, csak hideg víz nem, - hogy miért, hát találjátok ki,:) - és ahol a hűtött ásványvíz volt a legdrágább!:)
A nővérem azt mondta, szeretett ide járni télen, mert a mosdóban szinte forró víz folyt mindig. Ő boldogan melegedett alatta, a sok átkozódó, szitkozódó ember közt!

Haza felé ahogy vágtunk át a téren, testvériesen osztoztunk egy bodzabokron, a jókedvű kiművelt nővérem meg valami „égő csipkebokrot” emlegetett, de a doki már nem volt annyira tudásszomjas, és csak legyintett, hogy engedd el Barbi, - ezen ugye megint csak sírtunk a röhögéstől, - vagy gyújtsuk fel az a bokrot.
Egy giroszosnál vettünk kaját, mert már szédelegtünk az éhségtől a kiürült gyomrunkkal meg ásványvizet, mert inni is kellett volna. Végre beleharapok a szendvicsbe, fél liter víz után, erre jön szembe egy bandányi részeg barom. Az egyik fennakadt a fenekemen, volt egy kis harc, a rohadék állatja meg közben lehányta a cipőmet!:(
Sajnálom de olyan undorító volt, hogy mellé hánytam!:(
Szegény dilidoki törölgette a cipőm, mert én csak öklendeztem, a nővéremék meg újfent bokrot kerestek!
Odébb látjuk ám, hogy néhányan lufikat aggatnak a Deák téren a kerítésre, meg transzparenseket osztogatnak. Nem tudtuk mi az, a nővérem meg elegánsan felmászott és leakasztott egy kupacot, picit visszament az időben, mert azt mondta, vigyünk párat a Tominak!:)
Eléggé csúnyán néztek ránk, és nem csak a téren, hanem a vonaton is, ahogy villogtunk fél tucat EU. szavazatra buzdító lufival. Anyu mondta itthon, hogy az Európa Parlamenti Választásokra kitett kampány lufikat nyúltuk le!:(
Az öcsém nem jöhetett, mert még nincs 18, helyette valami autós bemutatós meg gyorsulós bulin volt otthon. Tetszett neki egész nap arról zengedezett annak, akit éppen elkapott! Végül azt mondta, jobb, ha egy székkel a wc ajtó elé ülök!:(

A hétfői hasmenés kedden átment általános rosszullétbe, de azt hittem csak az idegtől van. Ugyanis reggel jött a doki meg egy adag kávé, és biztatgat, hogy mindent bele, ha társulni akarsz a magánrendelőmbe, mint pszichológus. Mondom, de hát holnap lesz a biosz vizsgám! Ő meg, nem-nem, most néztem meg, jó ha igyekszel, el ne késs!
Hát gondolhatjátok, egyből visszaesés mutatkozott a hasmenésemben a kávém alul-fölül távozni akart!:( Hát így indultam emeltszintűzni!:(
A doki vitt el, mert tényleg rosszul voltam, a rohadék osztálytársaim meg kikezdtek vele, mert azt hiszik ő a pasim!
Délután még rosszabbul éreztem magam, de azt hittem a vizsgadrukk miatt.

Szerdán már fájt a torkom kegyetlenül, és lázas voltam, de nem mondtam, mert vizsgára kellett mennem. Csak a barátomnak szóltam, hogy ne jöjjön, mert lázam van, és nem kaphatja el, ő nem lehet beteg!:(
Nem volt túl boldog, hát én sem…L persze felhívta a dilidokit, hogy figyeljen rám, na az meg egyből átrongyolt, hogy mi van, lázam van, és nem is szólok, biztos a bárban kaptam el valakitől. Hát, ha ezt megosztotta a barátommal is, akkor megint lesz veszekedés!:(
Ráadásul, ahogy üldögéltem a jegyzeteim fölött, egyszer csak egy hatalmas robajt hallottam, - úgy szólt, mint mikor a hangszóróban az erősítő fullra fel van tekerve, de nem szól benne semmi, és egyszer csak megreccsen, - és ahogy kinéztem az ablakon, azt látom, hogy elindult felém az erdő, akár egy Shakespeare drámában:), és a lombkorona hatalmas robajjal, károgó varjastól bekukkantott. Ugye ez nem ment másként, alaposan kitörte az ablakaimat!:(
A robaj után bámultunk hülyén egymásra, és ebben az emelkedett hangulatban a 6 db EU-s lufi lassan leszállt a plafonról a földre.
Az ütődött öcsém meg kinyújtotta a kezét, és kimeredt szemekkel, síri hangon azt mondta: Vingardium leviosa!
Hát ott ültünk egy halom üvegcserép fölött, kintről a tűzoltók kukucskáltak befelé, azt hitték, sokkot kaptunk, mert mi fuldokoltunk a röhögéstől!
A hétvégén a gyerek sok Harry Pottert nézett a Lucával!:)
Kiszedték a keretet mi meg leengedtük a redőnyt. Még az volt a jó, hogy fűtöttek, mert nagyon hideg volt, és akkora szél, hogy a Tomi meg a doki éjjel megint a vágtató kukákra vadászgatott.

Csütörtökön az emelt kémia vizsgámat 38, 5 fokos lázzal csináltam meg, ami nem olyan nagy gond, mert a kémia a kedvenc tantárgyam, csak végig izgultam észre ne vegyék, hogy beteg vagyok! Ittam, mint egy kacsa, egy másfél literes ásványvizet vittem magammal.

Este már nagyon szarul voltam. Az öcsém szerint félrebeszéltem, 40 fok fölött volt a lázam. L
Átjött a nővérem ő be van oltva, meg a doki és az öcsém volt az áldozat. Ők vigyáztak rám, mert a barátnőméknek két suliban vannak vizsgáik, a szülésznő barátnőm meg mellette még éjjeles. Folyton cserélnie kell, de szerencséje van, mert sokak meg inkább a délelőttöst szeretik, már akiknek gyerekük van. Így általában délután dolgozik, vagy éjjel szegény.
Anyut védjük, mert bármikor bejelentheti az örömhírt, a dédit és aput is, mert most megy motorozni. Albániába! Hát nem bolond? Anyu mondta is, addig itt nem lesz gyerek, amíg vissza nem jössz! Nem akarok még egyet egyedül felnevelni! Ebből is kitűnik milyen pozitív a túrával kapcsolatban!:)
Lázgörcsöm volt, a nővérem adott injekciókat, és a hideg zuhany alá állítottak a dokival. Nem nagyon emlékszem semmire, csak hogy állandóan noszogatott, hogy igyak, meg mérjünk lázat.

Szombaton már kicsit fent tudtam lenni, előbb az asztalnál próbáltam írni, de le kellett feküdnöm, aztán már az ágyban sem ment, mert forgott minden.
Apa utazik, és nem lehet beteg, anyu sem, és a dédike sem, így száműzve vagyok, két önkéntessel, az öcsémmel és a dilidokimmal. Lassan már a nevemre vehetem, mondtam is neki, mert rosszabb, mint anyu!
Jön és állandóan lázat méret, mert hogy 39 fok, de már nem akarom többet mérni, erre azt ígérte, dughatja máshova is. Hát jó, velem lehet beszélni, akkor már inkább mérem én…:)
Most teát főz nekem meg sertepertél a konyhában az öcsémmel, én meg halódom. Fáj a torkom a fejem és minden porcikám még a hajam is. A doki szerint a láztól.
Jó lenne összeszednem magam, mert hétvégén lesz az első USA fotózásom, az ügynököm naponta többször telefonál és elhaló halálsikolyokat hallat a készülékben férfi létére, de én megígértem, hogy nem halok meg hétvégére, élni fogok, és ott leszek,…szebben mint valaha, csak ne aggódjon már...
Hát ennyi történt velem az elmúlt másfél hétben!
Most megyek, fekszem és regenerálódom, hogy hétvégére fitt legyek és gyönyörű! Az öcsém meg azt dünnyögi itt mellettem, hogy van ugye azért egy határ, amit nem lehet átlépni…. Most figyelmen kívül hagyom a pikírt megjegyzéseit, mert ő főzi reggelente a kávém!:)
Mindenkinek kellemes, betegségmentes hetet kívánok!
Jó olvasást!
Puszi, Luna

                     

A hétvége után valahogy így éreztem magam…persze már akkor is beteg voltam csak még nem tudtam róla!:)



A végére kis szösszenet a családomból. A betegségem alatt mindenki képekkel bombázott….ez itt a pszichológusomtól….eh mit is tehetnék hozzá?:)



Tesómék már készülődnek, két sikeres vizsga közt lazítani kell!:)



És öcsém…aki mint mindig,- ez az iskolai tanulmányaira jellemző leginkább,- kicsit megkésve kapcsol!:)




11 megjegyzés:

  1. Imádlak olvasni. Fergeteges vagy!
    A 62.-et végigbőgtem.
    Csók ma27

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves margo27!

      Sajnálom, vagyis örülök!:)
      Sajnálom, hogy miattam sírtál, ugyan akkor örülök, hogy ennyire megérintett amit írtam!
      Köszönöm a dicséretet, boldoggá tesz, hogy szereted az írásom, most úgy sincs túl jó kedvem, legalább ennek örülhetek!:)
      Remélem az új rész is tetszeni fog!
      puszi, Luna

      Törlés
  2. Szia drága,
    épp most válaszoltam a nálam lévő kommentedre és nagyon nagyon örültem neki :) És engedélyt kérnék, hogy kikerülhess te is nálam.
    Hát a részed, szívszaggató volt. Egyre csak imádkoztam, Kimi nézze meg az angol nőt, vagy legalább a fényképpel véletlenül találkozzon. Pityeregve és imádkozva olvastam. És sajnos nem értem Kimi viselkedését... hisz abban a babában benne van egy kicsit a szerelme (legalábbis ő azt hiszi).
    Te pedig gyógyulj meg. nagyon jó kis ápolósegédeid vannak és bizony hallgass rájuk. Viszont a buli részletein most is nagyokat sikerült nevetnem, épp mint mikor először mesélted. Most megyek vár egy epres tortaa, sajnos nem megenni, csak megsütni :(
    Puszi, Christine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem kell engedélyt kérned, ha akarsz csak tegyél ki nyugodtan. Sők, köszönöm!:)
      Hát most mondhatnám azt, amit az öcsémnek szoktam, mikor elégedetlenkedik egy film történetén. Ha meglátja és találkoznak, akkor miről szólna ezután a többi rész?:)
      A babával kapcsolatban meg, azt hiszem amíg mi magunk nem kerülünk bele egy bizonyos helyzetbe élesben, nem alkothatunk véleményt, hogy én bezzeg..... Az ember nagyon különösen regalál a fájdalomra, a pánikra, vagy például arra is ha megváltozik az életsznvonala. És hogy miként meg hogyan azt nem tudhatjuk egészen addig amíg át nem éljük azt az élethelyzetet. Csak azután mondhatjuk valakiről, hogy nem értem miért így....
      Ő így reagál....ha kemény vagy, és megszokod,hogy az élettől megkapod amit akarsz, akkor hevesebben reagálsz a veszteségre mint egy olyan akinek állandó lemondás az élete, a szenvedés ugymond már a részévé vált. Az ilyen embereknek akik erősnek és érelemmentesnek akarják mutatni magukat, kell egy bűnbak, akire rázúdithatják a haragjukat, hogy megkönnyebbüljenek.
      Azt hiszem ilyenek a férfiak...legalább is az az egy akit én ismerek!:)

      Köszönöm, már jobban vagyok. Nem a láz, sokkal inkább a magány ver le a lábamról és lopta el a jókedvemet!:)
      Gondolom sikerült a torta....én is szeretem az epret!:)
      Tanulgassál te is szorgalmasan, és ne törődj egyelőre semmi és senki mással.
      Fel a fejjel!:)
      sok puszi, Luna

      Törlés
  3. Szia Luna!
    A fejezetet megkönnyeztem. Egyszerűen nem tudom megérteni Kimi viselkedését. Most még inkább ragaszkodnia kellene a kislányához, és azért küzdenie, hogy minden jobbra forduljon. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan fogja majd "meglátni" Krisztit. A fejezetet szuperül megírtad :) Gyógyulj meg hamar!! Én már 2 hete benne vagyok ebben a lázas torokgyulladásos nyavalyában. Reggel mikor felkeltem nem volt hangom. Anya először jót nevetett, mert úgy néztem ki mint amikor egy ponty tátok. Mondjuk ha belegondolok tényleg vicces lehetett :D A buli nagyon jól sikerülhetett :D amíg olvastam a vigyort le sem lehetett törölni az arcomról :D jó kis csapat vagytok :D
    Sok puszi Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gréti!

      Köszönöm, és neked is jobbulást! Azt hiszem, ha nekem nem lenne hangom pár napig, örülnének itt páran, én meg teljesen el lennék nyomva!:)
      Ő ilyen, még nagyon fáj neki Kisu elvesztése, még nincs ereje ahhoz, hogy a kislánnyal törődjön. Mindennek eljön az ideje, nem szabad siettetni a dolgokat, ert az erőszakosság később úgy is visszaütne. Tudja ezt az anyukája is, azért nem erőlteti tulságosan a dolgokat. Ő ismeri a fiát, és érzi, hogy most csak Krisztié a figyelme, mert ő már többé nem kaphat semmit, neki már véget ért az élet.
      Hogy miként fogja majd meglátni? Amúgy találó a kifejezés!:) Nos, mondhatnám, hogy találd ki, ha tudod, de szerintem úgy sem jönnél rá, - persze rácáfolhatsz a szavamra!:) A találkozás nagyon prózai lesz, egyszerűbb mint gondolnád, de aranyos kis balhé alakul majd ki belőle!
      Ez persze még picit odébb van!
      A dícséretet köszönöm a családom nevében is!:)
      sok puszi, Luna

      Törlés
  4. Szia Luna!

    Végül eljutottam ide is. A rész ismét jó lett. De persze ez eddig sem volt kétséges.
    Várom a folytatást, amit majd mindjárt olvasok is, és utána persze oda is jelzek.. :-)

    Puszi,
    Dee

    VálaszTörlés
  5. Szia és köszi! :)
    Azt hittem már nem érdekellek és nem is írsz többet!:(
    Szomorú voltam!:(
    De most már nem!:)
    puszi, Luna

    VálaszTörlés
  6. Köszönetet mondok a valódi és erőteljes Voodo varázsló lordnak, hogy visszahozta a szeretőmet. Csak annyit mondott, hogy adjam meg azokat a tárgyakat, amelyekre szüksége lesz ahhoz, hogy a varázslat nagyon hatékony legyen, én pedig megadtam a tárgyakat, feltett néhány kérdést, és én válaszoltam. Miután megkapta a tárgyakat, azt mondta, negyvennyolc óra (48 óra) múlva elkezdem látni az általa varázsolt varázslat eredményét, és pontosan ez történt, minden, amit mondott, pontosan úgy jött ki, ahogy mondta. lenni. Voodoo lord egy igazi férfi a szavaihoz. Lépjen kapcsolatba vele, hogy egyszer s mindenkorra megoldja a problémáit.
    E-mail: voodooconnect60@gmail.com
    WhatsApp: +234 8097014925

    VálaszTörlés
  7. A világnak ismernie kell egy nagyszerű varázslót, `` Voodoo Lord``, aki tökéletes megoldást kínál a párkapcsolati, házassági, egészségügyi, pénzügyi és minden más, az emberiséget nyugtalanító problémára. A fő ok, amiért elmentem egy voodoo lordhoz, az volt, hogy megoldást keressek a férjem visszahozására és teherbe esésére, mert a férjem elhagyott, mert nem tudtam teherbe esni 14 év házasság után. Nemrég olvastam néhány tanúvallomást az interneten, hogy néhányan a voodoo Lordról írtak, és nagyon boldog voltam, és úgy döntöttem, hogy segítséget kérek. Tökéletesen végezte a dolgát azzal, hogy a férjem visszajött hozzám és bocsánatot kért, néhány hónappal később teherbe estem. Most ikrek, egy fiú és egy lány büszke édesanyja vagyok, és a férjem soha nem szűnt meg szeretni, és nagyon boldogan élünk együtt. Nem tehetek róla, de felteszem a nevét az internetre, mert jó munkát végzett értem. Bárki, akinek szüksége van a segítségére, lépjen kapcsolatba vele e-mailben [voodooconnect60@gmail.com], vagy vegye fel a WhatsApp-on [+234 8097014925]. Felveheti vele még ma, hogy megoldja problémáit, és örökké boldog maradjon.

    VálaszTörlés
  8. Egy szomszéd megadta nekem a voodoo lord elérhetőségét, amikor nagyon szükségem volt házastársi segítségre, mert a voodoo lord már segített neki. Komoly problémáim voltak a házasságomban, mert a feleségem annyira drogfüggő volt, és volt egy férfija, aki ellátta ezekkel a drogokkal. otthagyott engem és a fiunkat, hogy a férfival éljünk egy másik városban, de Voodoo lord segítségével sikerült visszaszereznem a feleségemet. A Voodoo lord azt mondta nekem, hogy a fent említett férfi valójában valamilyen szellemi erővel manipulálja a feleségemet. De most minden rendben van, otthonunk most tele van szeretettel és boldogsággal. A feleségem most jó feleség nekem és jó anya a fiunknak, abbahagyta a kábítószer-használatot is, és a voodoo lord megszakította a lelki láncot, amit a gonosz ember használt a feleségemen. Mindezt Voodoo lordnak köszönhetjük. Ez a bizonyságtétel az egyik ígéretem neki, felveheti vele a kapcsolatot. Nagyon erős, és úgy gondolom, hogy biztosan talál megoldást bármilyen problémára, amelyet felhoz neki. Írjon neki e-mailben voodooconnect60@gmail.com... WhatsApp +2348097014925

    VálaszTörlés