37. rész - Egy angyalt hoztam, hogy vigyázzon rád....

Kriszti…..

-         Mi ez? – meredek a kezében tartott szerkentyűre. – Nem vagyok lázas!

-         És ez nem is lázmérő. – nyugtatgat mosolyogva.

-         Akkor mit csináljak vele?

-         Pisild le!

-         Mi? – nevetek.

-         Jaj Krisztikém! Ugye tudod, hogy szülésznő voltam hosszá éveken át. Én már akkor látom egy nőn, hogy terhes mikor ő még nem is tud róla. Ráadásul te olyan tipikus jeleket produkálsz, hogy csak a vak, te, meg a te sofőröd nem veszitek észre.

-         Azt akarod ezzel mondani… - meredek rá.

-         Azt szívem. – bólogat. – Állapotos vagy, és ha lepisiled ezt a tesztet, te is látni fogod. A kérdés csak, hogy milyen idős.

Hatalmasra tágult szemekkel meredek rá. Csak tátogni tudok. A tenyerem akaratlanul siklik a hasamra.

-         Én állapotos? – nyelek hatalmasat. – Én?....Biztos? – vékonyodik el a hangom.

-         Megtudjuk Krisztikém, ha bemész végre a mosdóba. – tuszkol gyengéd erőszakkal az ajtó felé.

Félénk izgalommal megye vele és teszem, amit mond. Annyira szeretném, de nem merem még beleélni magam. Akarat nélkül engedelmeskedem minden szavának.

Aztán várunk néhány végtelennek tűnő, rettenetes percen át.

Tenyerem izzad az idegességtől, a rettegés a bizonytalanság lassan elborít. Biztos nem lehet. Annyira örülnék. Bárcsak még egyszer megtörténne, bárcsak megadhatnám neki is, amire annyira vágyik. De félek, hogy nem fog, csak egy álom marad, mert nem vigyáztam mikor esélyem lehetett volna a csodára. Eljátszottam a lehetőségemet.

Lotte hangja hoz vissza az önkínzó marcangolásból.

-         Már megnézheted….

-         Nem merem!

-         Dehogy nem! Ne félj már, te jó vagy és Isten veled van!

-         Nézd meg inkább te, te még nálam is jobb vagy!

-         Ezt neked kell megtenned. Bízz magadban és a Jóisten végtelen szeretetében.

Sóhajtva indulok a mosdóra helyezett szerkentyűért. Felemelem és  félelemtől dobogó szívvel rápillantok.

Aztán csak állok, visszatartott lélegzettel, a könnyeimet nyeldesve. Megpördülök és a várakozó Lottera meredek.

-         Na? – emeli fel reménykedve a szemöldökét.

-         Igen! Igen, nézd! – borulok a nyakába.

Sokáig ölelgetjük egymást és zokogunk felváltva.

Végül ő embereli meg magát.

-         Gyere, van még időd, elviszlek egy ismerősömhöz.

-         Ho…hova?

-         Egy nőgyógyászhoz! Ő majd kiszámolja, mikorra érkezik a baba.

-         Te nem tudod? – meredek rá.

-         De igen, csak ő meg is vizsgál és úgy már egészen biztos lesz az eredményed. Mikor menstruáltál utoljára?

-         Nem is tudom… - mélázok el.

-         Az ilyenre mindig figyelni kell. – csóválja fejét rosszallóan.

Egy óra múltával boldog révületben csukom be magam mögött a rendelő ajtaját. Lotte mellettem szedegeti a lábait, mosolyogva nyúl a kezemért és cinkosan megszorítja.

-         És most…. mit fogsz csinálni? Ugye tudod, hogy az életed már sohasem lesz olyan mint eddig. Felkészültél?

-         Igen….

-         És ő?

-         Tudom, hogy ő is!

-         Az atya odáig lesz, ha megtudja.

-         Lotte….ne mondjuk még el neki.

-         De miért? – mered rám megütközve. Annyira megdöbben, hogy megáll így engem is visszaránt a kezemnél fogva. – Csak nem valami butaságot tervezel?

-         Hogy is gondolhatsz ilyenre! – meredek rá. – Csak….Kimi az édesapja ennek a picurnak, - simogatom meg a hasam, - és szeretném…..azt akarom, hogy ő tudja meg legelőször. Ugye megérted?

-         Hát persze! Látod milyen ostoba vagyok? És te milyen figyelmes vagy! – mosolyog féltő szeretettel a szemében. - Mikor mondod el neki?

-         Ahogy haza ér! – ugrik vigyorra a szám.

-         És hogyan?

-         Hát….- akad meg a pillantásom egy üzlet kirakatán, - …..hát van egy ötletem! – vigyorgok tovább. – Bejössz velem oda az üzletbe? Vennék pár dolgot.

-         Hát jó! – sóhajtozik. – Csak siessünk, ha nem akarod velük közölni ezt az örömhírt, mert furcsállni fogják a távollétünket és hiányolni is fognak.

Délutánba hajlik az idő mire visszaindulok. Igyekeznem kell, mert még van egy kis dolgom mielőtt Kimi megérkezne.

Zürichbe ment és nagyon titokzatoskodott. Gondolom ajándékot vesz, meg valami dolga van az ügyvéddel is, utána meg bekukkant a csapat karácsonyi ünnepségére.

-         Benézek, - sóhajtozott, hátha elmozdult az ügy valamerre. - Jó lenne, ha Jenni találna magának valami hülyét akivel elvetethetné magát. Akkor könnyebben megegyezhetnénk.

-         Gondolod? - simogattam a haját ahogy a mellemen nyugtatta az a gyönyörű skandináv fejét.

-         Persze, - szuszogott élvezkedve az ujjaim játéka alatt, - nem az anyagiakon vitázunk. Már mindent odaígértem neki. Ő csak egyszerűen keresztbe akar tenni nekem és hátráltatni a válást, ameddig csak lehet.

Csak vacsorára ígérte az érkezését. Még van időm. És nekem a karácsonyi ajándékkal sem kellett sokat vesződnöm. Két perc alatt eldöntöttem és meg is vettem neki, a néhány frankos aprócska ajándékot. Mégis azt hiszem ez lesz élete legszebb karácsonyi meglepetéssel egybekötött ajándéka.

Az orvossal végül is sikeresen kiderítettük, hogy mikor is menstruáltam utoljára. Eszembe jutott, hogy azért nem jegyeztem fel, mert október utolsó napján jött meg és gondoltam ezt nem felejtem el. Érdekes, hogy pont ma vagyok a hetedik hétben. Holnap már a nyolcadikat kezdem. Mostantól minden nap nézem majd a kalkulátorban, hogy hol tart a babánk fejlődése. Augusztus 7-ére érkezik a mi kis drágánk. Nyáron már szülők leszünk, könnyesedik be a szemem. Csak szuszogok rozmárként, hogy visszatartsam az előtörni készülő könnyeimet. Nyárra már anyuka leszek. Igazi anyuka, nem olyan, mint az enyém volt. Én aztán soha nem dobnám el, az életem árán is megvédeném.

Vigyázni fogok rád picikém, simogatok végig a még lapos pocakomon, egész életemben és megvédelek mindentől akár még az életem árán is, esküszöm! Óvni foglak és rengeteget játszunk majd. Mindig lesz rád időm, ahogy a nagyinak is volt rám, akár milyen fáradt is volt az egész napos megerőltető kapálástól a tűző napon. Soha nem küldött el magától, se ő, se a papa.

Olyan leszek mint te nagyi, torzul sírásba az arcom. Majd meglátod onnan fentről milyen remek anyuka leszek, büszke lehetsz rám ott az Isten mellett, csak figyelj! Képzeld nagyi! Lotte szerint már egy hete dobog a kis kezdetleges tömlő alakú szívecskéje. Itt verdes egy aprócska pici visszhang az enyém mellett már egy hete, és én még csak nem is tudtam róla. Édesanya leszek, szülők leszünk a férfival, akit a világon mindennél jobban szeretek. A legszebb ajándékot kapja tőlem és a lehető legjobbkor, hiszen olyan mélabús és szomorkás, ha az utazásra gondol. Négy nap múlva lesz az édesapja halálának az évfordulója, és remélem ez a csodás meglepetés felrázza a melankóliájából.

Előveszek egy zsebkendőt és óvatosan, hogy ne lássák a velem egy kupéban utazok, megtörölgetem a szemem meg az orrom. Teljesen elérzékenyültem, az orvos szerint ez is a terhesség velejárója. Mostantól kezdve olyanon is megsértődöm, vagy éppen elsírom magam akár örömömben akár bánatomban, amit eddig észre se vettem. Szegény Kimi, sóhajtozom a könnyeimen áttörő mosollyal.

Na tessék! Akár a májusi időjárás. Az előbb még sírtam most meg nevetek!

Hátradöntöm a fejem, és lehunyt szemmel álmodozom tovább az út hátralevő részében.

Látom az ablakból, ahogy közelít a ház felé. A lemenő nap elvakít, és csak a körvonalait világítja meg, de ugyan ki tévesztené őt össze bárkivel is? Lezserül farmerja zsebébe süllyesztett kezeivel, vállát picit felhúzva pislog a házra, de nem vesz észre. Nem is láthat, hiszen nem kapcsoltam lámpát, csak a hálószobában ég néhány gondosan elhelyezett gyertya. Szokásomtól eltérően nem futok elé, és nem vetem magam a nyakába. Inkább besietek a hálószobába mellkasomat verdeső izgalomtól lüktető szívvel, helyezem az aprócska ajándékot az ágyra, aztán mellé mászok, és feltérdelve, izgalomtól remegő szájjal várom az érkezőt. Nem viselek mást, csak egy fekete melltartót és csipkésvégű combfix harisnyát egy piros selyem, fehér prémszegélyű miniszoknyával és egy bojtos mikulássapkával kiegészítve.  Izgalomtól felhevülten szinte lihegve várom.

Kimi….

Picit jókedvűen az elfogyasztott pezsgőtől eldobom a hátizsákom az előszobában, aztán hahózva, és a nevét kiabálva követem a fényt akár egy pillangó és nyitok be a hálószobánkba.

A látvány magáért beszél, és sok kellemes órát ígér. Előbb felrántom a szemöldököm, aztán széles vigyor terül el az arcomon. Ez igen baby, ha nekem kell megterveznem a mai estét, én se találhattam volna ki jobbat, simogatom végig a szememmel a melltartóból kibukkanó domborulatát és kúszik be a pillantásom a fekete necc harisnyás  combok közt a prémes fehér csík közé. Igazi karácsonyi előzetes, izgalmas, erotikus ajándék mikuláslánnyal….

Előbb mozdul meg az ágyékom mint én. Arcomat elönti a mosoly, vágyakozva legeltetem a kívánatos ágydíszen a szemem. Szórakozottan pillantok a takarón nyugvó keze mellé, és meglepve rántom fel a szemöldököm a homlokomig a szépen elrendezett aprócska bébi cipőcskék láttán. Mit találtál ki már megint te lány…..

-         Mi van? Megcsalsz egy törpével? –hajtom mosolyogva oldalt a fejem.

Nem válaszol, leutánozza a mozdulatomat, ő is oldalra billentett fejjel mosolyog. De valahogy máshogy, mint eddig. Olyan átszellemült akár egy jelenés. Szemei gyanúsan fénylenek a lenge gyertyafény játékban.

Lassan kúszik be az agyamba egy kósza gondolat. Elkomorodok, ahogy visszanézek a kis cipőkre. A szívem egyre hevesebben kezd dobogni és valami, ez idáig soha nem tapasztalt édes érzés szorítja össze a torkom.

Újra a mosolygó lányra pillantok, szemem hatalmasra kerekítem a néma kérdéstől. Megérti, és aprókat bólogat válaszként.

Nyelek egy hatalmast és csak tátogok, ahogy megindulok felé.

Két tenyerembe zárt arcát bámulom, végigsimogatok a nyakán, a karján, kezeim a derekára csúsztatom és kiemelem az ágyból.

A mellkasomra fekteti ujjait lassú simogató mozdulatokkal halad a tarkóm felé. Nem szólunk egy szót se, csak könnyektől elhomályosult tekintettel bámuljuk egymást.

-         Ez….ez igaz? – nyögöm rekedten.

-         Igen! – néz könnyes szemekkel rám. – Ha akarod, apuka leszel!

-         Terhes vagy…..gyerekünk lesz? – kapkodom a levegőt.

Csak bólogat, száját összeszorítja, és szeméből kibuggyan az első könnycsepp.

-         Cica….kicsim! – ölelem magamhoz és elborítom a csókjaimmal, ahol csak eléri a szám.

Nevetve sír, ujjai a hajam simogatják.

-         Örülsz neki? – hüppög.

Már vagy fél órája fekszem az ágyban a könyökömre támaszkodva. Gyengéden cirógatom a meztelen hasán a bőrét, és apró csókokkal borítom el újra meg újra.

Itt van bent, már növekszik, és nemsokára érezni fogom, ahogy mozog a kezem alatt. Aztán látni is fogom és a karomban tartani és beszélni hozzá, tanítani, szeretni, imádni mindennél jobban…..

-         Tudja már valaki? – nézek fel a hanyatt fekvő nőre.

Mosolyogva pillant rám. Ujjai finoman simogatják a hajam.

-         Kinek mondanám el előtted? Hiszen te vagy az édesapja…..

Mondana még néhány hízelkedő szót, de felmászok hozzá, és mohó csókjaimmal belé fojtom a szót.

Reggel a simogató kezére és a gyönyörű pillantására ébredek. Sokáig fent virrasztottam az éjjel. Ő már rég aludt, édes feje a mellkasomon pihent, én meg ébren figyeltem a halk egyenletes légvételét. Képtelen voltam elaludni, a gondolatok egymást kergették a fejemben. Néha fájdalmasak, ha apu jutott eszembe és az, vajon mennyire örülne ennek a hírnek.

Aztán már mosolyogtam, ahogy anyu arcát, a szemüveg mögül hatalmasra tágult csodálkozó szemeit képzeltem magam elé. Hogy fogja majd ölelgetni Krisztit, és mennyit fog aggódni a terhesség alatt, ahogy Kristii esetében is tette. És az én Krisztimnek ráadásul még édesanyja sincs, bár Lotte vetekszik bármelyik édesanyával, és az atya is jobb hozzá, mint sok édesapa a saját gyermekéhez.

Anyu állandó visszajáró vendég lesz nálunk, jön majd minden valós vagy mondvacsinált indokkal, hogy Kriszti és a születendő unoka közelében legyen, főleg ha versenyen leszek…hát igen a versenyzés. Most át kell ezt is alaposan gondolnom, elvégre apa leszek, felelőséggel tartozom ennek az aprócska gyerekkezdeménynek. Mostantól megfontoltabban át kell gondolnom minden lépést, és ez Jennire és a válásra is vonatkozik. Egy nagy szart adok oda neki mindent, amit csak szeszélye szerint újra, meg újra követel. Semmit se kap! Menjen úgy, ahogy jött, és vigyen annyit, amennyit hozott ebbe a házasságba.

Ő akart annyira önálló lenni, ő akart saját clubot, meg keresetet, hobbyt meg életet! Hát akkor éljen meg abból, én is azt teszem! Majd az ügyvédeink megküzdenek egymással, nekem aztán mindegy, tart ameddig tart.

A válópert megsürgetem, most hogy igazolni tudom útban a gyermekem, nem mondhatja az a frigid taláros picsa, hogy ez a házasság még megér egy próbát. Nincs próba, baba van!

Kénytelen lesz a kedves bírónő kimondani a válást. Nekem csak az kell, engem csak a házasságot felbontó papír érdekel. Bánom is én, ha tíz év múltán is marakodunk még a vagyonon. Csak ő acsarkodik, neki lesz kínos, ha zárolják a közöst és egyikünk se nyúlhat hozzá. Nekem jön annyi, hogy gondtalanul és igen nagyvonalúan éldegéljek a kis családommal. Az a geci Montezemolo biztos nem gondolta, mikor önelégült arccal aláírta a csekkemet, hogy mennyire boldoggá tesz azzal a pénzzel. Azok a milliók már csak a mieink kiscicám, mert akkor már hivatalosan külön éltünk, nem volt életközösségünk, ahhoz a pénzhez nincs köze ennek az elégedetlen gonosz szukának!

Csinálok magamnak egy csapatot! – villan belém a felismerés. – Egy saját csapatot, ahol én is indulhatok a rallyban, és mellette segíthetek más fiatal tehetségnek. Igen….ezt még át kell gondolnom….ha megérkeztünk anyuhoz felhívom Rikut és Davidot is. Eladom nekik a Räikkönen-Robertson Racing rám eső részét, és elindítok egy saját csapatot. Majd Riku kitalál valami ütős nevet….igen, ha a fiam vagy a lányom egyszer versenyezni szeretne, azt a saját családi csapatban fogja megtenni. Talán még együtt is indulhatunk egy gokart csatában, vigyorgok vágyakozva.

Jaj, bár már ott tartanánk, bárcsak már a kezemben tarthatnálak édeském.

Mit szeretnél, bömbölte az előbb ez a drága, kisfiút vagy kislányt. Azt válaszoltam, nekem teljességgel mindegy csak egészséges legyen, és legyen meg mindene, ami kell! Nem számít, hogy kék rugdalózóba öltöztetem vagy rózsaszínbe, a lényeg hogy itt legyen velünk és hallgathassuk a szuszogását, gyönyörködhessünk az alvó kis arcában, és ellágyulhassunk a nevetésétől. Alig várom már, hogy elújságoljam az örömhírt anyunak. Milyen boldog lesz, ha megtudja. Végre megnyugodhat, végre a kisebbik fia is révbe ért….

Kriszti….

Hosszú, hetek óta tartó gyötrődés után végre kiböktem neki, amire annyira vágyakozom. Mikor az édesapjára és a sírra, amit majd meglátogatunk terelte a szót, addig sóhajtoztam, míg türelmes keresztkérdésekkel kiszedte belőlem a féltve rejtegetett álmom.

Elrebegtem neki, hogy szeretném megcsináltatni a nagyiék sírját, hogy megvan rá a pénzem, mert az atya nem fogadta el az eddig összegyűjtögetett keresetemet, mikor felajánlottam a templom javára, hogy segítsem vele a szegényeket. Azt mondta, nem a te feladatod így segíteni. Te már megtetted, amit tudtál és teszed most is. A pénzt olyanok adják, akiknek több van, mint amit el tudnak költeni, vagy van olyan tartalékuk, aminek nem éreznék a hiányát a mindennapjaikban. Neked még kellhet ez az összeg, ki tudja, talán egyszer még szükséged lehet rá, hogy valami okos dologra költsd.

Hát igen, most már tudom, mennyire igaza volt az atyának, hiszen egy időre teljesen megfeledkeztem a nagyiék lepusztult, egyszerű kis földhalomból emelt sírjáról. De most majd csináltatok nekik egy olyan gyönyörűségeset, ami csak kitelik a pénzemből. Azt akarom, hogy az egész falu a csodájára járjon az én drágáim nyughelyének, hogy lássák mennyire fontosak nekem, hogy milyen mérhetetlen szeretettel gondolok rájuk, azért amiért nem dobtak el maguktól, hanem hajlott koruk ellenére is vállalták a velem járó vesződséget és felelősséget. Nem tudok, és soha nem is tudtam nekik eléggé hálás lenni, amiért felneveltek!

-         Haza kell mennem egy kis időre. – pillantok a felettem könyöklő meglepett arcára.

-         Mármint… oda haza? Magyarországra? – meredez.

-         Igen! Muszáj ott lennem személyesen mikor megrendelem a sírkövet, és szeretnék ott lenni, akkor is mikor kihelyezik a sírra. Szeretnék tőlük újra elköszönni. Ezúttal úgy ahogy megérdemlik, mert akkor mikor a nagyi temetése volt, képtelen voltam bármilyen érzelmet vagy egyáltalán érzést és gondolatot is kicsikarni magamból. Annyira lebénított a fájdalom és az ismeretlentől való rettegés, meg az idegen férfitól, aki durván markolászta a karomat, aki ugyan az apám volt, de számomra ez a szó semmit se jelentett, csak félelemmel töltött el. Szeretnék elköszönni tőlük, mert nem valószínű, hogy valaha még visszatérek oda. Nincs már senki és semmi, amiért érdemes lenne…..csak egy…csak még ….még van ott valaki….vagyis… - hallgatok el félénken.

-         Mondjad cica! Ki van ott? Kit szeretnél még látni? Vagy szeretnéd, ha ide jönne?

-         Igen…..nagyon szeretném! – sóhajtok. – De félek, te nem örülnél neki….és az se biztos, hogy egyáltalán még él szegénykém.

-         Kiről beszélsz? – néz a szemembe meglepetten.

-         Gonoszkáról…..a kiscicámról! Tudom, - sóhajtok nagyot, - neked már senor Sangria is sok, és még itt van senor Pezo is, én meg most még szeretnék ide hozni a nyakad….

Nem tudom folytatni, mert a számra hajol és rátapasztja a sajátját, így kényszerít arra, hogy elhallgassak. Nyelve gyengéden simogat, ajkai puha csókokkal hintik tele az arcom, forró leheletétől most is meglódul a szívem, mint mindig.

-         Ez a te otthonod is cica…- suttog miközben fogaival gyengéden marcangolja az ajkaim, - és azt hozol ide amit csak akarsz…. Ha vízilovat….akkor ezentúl egy Hugóval osztozom a medencén.

-         Biztos? – görbül sírásra a szám.

-         Ja, de azért egy tengeri csikóért jobban tudnék lelkesedni….és a hely is több lenne.

Morcosan csattan a tenyerem a mellkasán. Nevetve kapja el és emeli a szájához. Belecsókol a tenyerembe, ujjai simogatják a kézfejemet, ahogy feltolja a hajába az ujjaimat, hogy cirógassam.

Kéjenc!

-         Figyelj ide cica! Szégyellem magam, hogy eddig nekem nem jutott ez eszembe és nem ajánlottam már fel, hogy tetessük rendbe a nagyszüleid sírját. Nem fogod kifizetni, mert nem engedem! Én csináltatom meg, és közösen választjuk ki a síremléket is, meg a virágokat is mindent….mert nekik én is köszönettel tartozom azért, hogy ilyen jó embert neveltek belőled.

De van egy rossz hírem is kicsim! – pislog rám sajnálkozó arccal. – Ne is ábrándozz arról, hogy ebben az állapotban elengedlek Magyarországra. Nem hogy egyedül, még együtt se megyünk oda. Azok után ami történt….amit át kellett élnünk….nem….én nem engedem meg, hogy akár egyetlen egy olyan lépést is tegyél amivel veszélyezteted magad vagy a picikénk életét. Ha kell nyomkövetőt szereltetek rád, és egy egész nyomozóirodát uszítok a nyomodba. Nem fogom engedni, hogy most tedd ki magad egy ilyen lelki megrázkódtatásnak és izgalomnak, ami a régi kedvesek sírjának megpillantásával jár, vagy egy elvesztett, imádott állat felkutatásával. Nem fogod felizgatni magad, és nem fogod felzaklatni az én kicsikémet ott bent a pocakodban. Legyél egy kicsit türelmes cica. Tudom, hogy mennyire fontos neked látni a nagyid sírját, de ez nem a legjobb időzítés. Még olyan pici a mi kiscicánk ott bent a pocakodban….

Ha akarod, elküldök valakit abba a faluba és megkerestetem vele a te biciklikosárban szundikáló cicádat. Olyant küldök, aki előteremti neked akár a föld alól is. Itt lehet veled, amíg csak él…..bár úgy emlékszem Kristii mellől is elvitték a kutyájukat a terhessége idején. Úgy tudom, nem tesz jót a kismamának az állatok közelsége, de tudod mit? Majd megkérdezzük a nőgyógyászunktól, akit kiválasztunk magunknak…

-         Már voltam orvosnál…- szakítom félbe ezt a tőle meglepően hosszúra nyúlt monológot.

-         Igen…tudom! De azt szeretném, ha a legmodernebb kórházban hoznád a világra a mi picikénket. Hogy minden kéznél legyen, ha esetleg szüksége van segítségre és te is a legjobb a legszínvonalasabb ellátást kapd….meg én is ha elájulok. – mosolyog az arcomba féloldalasan.

-         Szeretnél bent lenni a születésénél? – nézek fel rá félénken.

-         Ki nem hagynám! – biztosít szerelmes tekintettel. – Többé semmiről se akarok lemaradni….ha te nem bánod!

-         Jó! – szusszanok, hogy eltereljem a meghatódottságomról a figyelmet. – Én is szeretném, ha ott lennél velem….hogy ne legyek egyedül….mert hát nem nagyon tudom mi fog majd történni….vagyis hogy, miként zajlik le egy szülés és főleg, hogy mennyi ideig tart. Lotte szerint van olyan nő, aki napokig vajúdik. – riadozom. – És olyan is, aki megszül 30 perc alatt.

-         Hát reméljük te az utóbbihoz tatozol majd, és akkor talán engem is csak egyszer kell felmosni a földről. Emlékszem még Ramira a szülés utáni órákban. Csak habogott, hogy baszki az a rengeteg vér, és csak meregette a szemeit maga körül hamuszürke arccal. Egész éjjel egy vodkás üveget szorongatott. Ahogy fogyott a pia, úgy tért vissza a színe. Másodszor már profin viselte…..még a köldökkábelt is ő vágta el.

-         És te? – somolygok.

-         Mit én? Milyen leszek a másodiknál? Valószínűleg azt már itthon levezetem neked….tudod, hogy mindenhez értek és gyorsan tanulok!

-         Milyen második? – háborgok.

-         Most hogy beindultunk….csak nem torpanunk meg az első akadálynál? – harap vigyorogva a nyakamba, én meg visongva átölelem.

-         Akkor? Megegyeztünk? Várunk még azzal az utazással? – használja ki a kedvező hangulatot.

-         Jó! – sóhajtozok. – De hát látod, hogy nincs semmi bajom!

-         Ennek őszintén örülök is. Éhes vagyok. – pislog az óra felé. - Te nem? Enned kell rendszeresen. – magyaráz tudálékosan.

-         Készítek reggelit, mit ennél? – kelek ki az ágyból.

-         Lazacos tésztát! – vágja rá.

-         Reggelire?- fordulok vissza meglepetten.

-         Mért, arra mérgez? Akkor meg ne kérdezd, ha nem tetszik, amit mondok. –vigyorog.

-         Rendben megkapod a lazacos tésztád. – egyezek bele.

Halkan dalolászva megyek lefelé. Mióta senor Sangria az alagsorban bentre is kapott cica WC-t, már nem türelmetlenkedik reggelente. Most is elégedett dorombolással dörgölőzik a lábamhoz, és kocog utánam, mintha tudná, hogy most aztán igazi cica ínyencségek kerülnek terítékre.

-         Nem sokára kapsz egy játszópajtást! – magyarázok neki. – Egy igazi magyar cicust a javából. Egy cicapapát, mert ő már nem ilyen kamaszka mint te, úgy hogy legyél majd vele nagyon figyelmes és tisztelettudó, különben megrángatja ezt a szép fényes bundádat.

Kiveszem a hűtőből a húst, felteszem a vizet a tésztának. Jókedvűen dúdolgatok. Kibontom a piros halszeleteket.

Ekkor rettenetes rosszullét tör rám. Kicsúszik a kezemből a tányér, és hangos csörömpöléssel törik szét a kövön. Talán fel is kiálltok, nem tudom. A konyhapultba kapaszkodom, remeg mindenem, a homlokomról szakad a víz.

Kimi riadtan és a lépcsőfokokat kettesével szedve érkezik.

-         Mi….mi történt? Kriszti mi a baj? – próbál átölelni.

Az egész testem ellepi a verejték, nem tudok válaszolni.

                                        * * *

Sziasztok!
Sikerült hoznom az új részt. Kicsit kapkodós lett a dolog, de remélem nem lesz benne több hiba az átlagosnál és a megszokottnál.:)
Holnap újra találkozunk azokkal akiket érdekel milyen érzés megsimogatni egy delfint, vagy belenézni egy gyilkos bálna szájába!
Most rohanás van! 
puszi mindenkinek, Luna