36. rész - Meghaltam....?

Kriszti…

Bámulok a félhomályban a férfire, szívem egyre hevesebben dobog, és tátott szájjal kapkodom a levegőt.

Állunk egymással szemben egy végtelennek tűnő néma pillanatig. A puffanás térít magamhoz, ahogy a földre dobja a hátizsákját. Már nincs rajta se kabát, se cipő, se pulóver. 

Kitárja a karját, én pedig hozzá rohanok, és a nyakába vetem magam. Egyszerre sírok és nevetek, és csak szorítom az a vaskos nyakát a két karommal.

Ő sem tétlenkedik, a fenekem alá nyúl és az ölébe kap. Átkulcsolom a combjaimmal a derekát, miközben idegen szavakat dadogva csókolja a nyakam és a szám. Két kezemmel fésülök a gyönyörű hajába, ő pedig összeszorított szemmel fogait csikorgatva élvezi, és közben megindul velem felfelé.

-         Annyira hiányoztál….annyira hiányoztál… - ismételgetem a karjaiba bújva szerelmesen.

Kimi….

-         Ha csak fele annyira cica mint nekem, akkor nagyon szar volt neked is az elmúlt pár hét. – morgom a nyakába két leheletfinom csók között, és miután fenékkel belököm a hálószoba ajtót, az ágyra ereszkedem vele.

-         Kriszti…cica….na ezt azért szeretem! – kezdek el mosolyogni. - Látom már vártál haza. – bámulok le a szétnyílt köpenyből előbukkanó melleire. – Hiányzott ez a finom bőröd és a ribizli illatod….a forró tested…..a szád. – hajolok rá újra.

Egészen lassan csókolom. Élvezettel nyújtom a hamarosan többszörösen is kielégülő szexuális vágyam. Mélyeket sóhajtozva simogatom a selymes bőrét és szívom el a szája elől az éltető oxigént.

Ujjaival a derekamat simogatja, ahogy kigombolja a gombom és lehúzza cipzáram.

Felemelkedem vele, fél kézzel leküzdöm a farmerom és a gatyám, rálépek a szárára és kilépek belőle. Lassan ülök vissza, és óvatosan eresztem a farkamra. Elakadó lélegzettel sóhajtozva fogad magába.

Elhelyezkedik az ölemben, lehúzza rólam a pólóm, aztán karjait a nyakam köré fonja. Forró szája égeti a kulcscsontom, combjaival szorosan átkarol, és ahogy ficereg, egyre jobban gerjeszti a vágyam. Olyan forró, olyan finom…

Egyik kezemmel a fenekébe markolok, így irányítom a mozgását kedvemre. Másik tenyeremmel a mellét simogatom gyengéden, számmal az ajkait falom.

Tökéletes pillanat, miközben egyre hevesebben tör rám az édes kielégülés előtti mámor, hatalmasat nyelve koncentrálok az ölemben lihegve mozgó nőre.

-         Nem vigyáztál…. – szuszogja egy fél óra múltán.

-         Eeh….nem szóltál…

-         Hát….tegnap mondtam a telefonban!

-         Ja, az tegnap volt! – fekszem el elégedetten az ágyon és húzom magamra.

Egy ideig így maradunk, csak fekszünk a csendben és hallgatjuk egymás szívdobogását. Nem gondolok semmire, igyekszem az egész világot kizárni magamból erre a tökéletes néhány pillanatra, amit ezzel a nővel tölthetek. Két tenyerem védelmezőn borul a derekára és lassan simogatok fel egészen a válláig a finom izzadságpermetben fürdő tökéletes bőrén.

Nagyot sóhajt és belepuszil a nyakamba, mielőtt felemeli a fejét a mellkasomról, és a szemembe néz.

-         Akkor most már akár le is feküdhetnénk, - pillantok mosolyogva a puha ölükkel hívogatóan csábítgató párnák felé.

-         Neked sosem elég? – néz kacéran.

-         Miről beszélsz? Hisz még csak éppen üdvözöltél, hogy haza tértem.

-         Győztesen? – vigyorog egyre szemtelenebbül.

-         A részvétel a fontos. – oktatom türelmesen, és fölé gördülök. – Nagy a szád volt háztartási alkalmazott, itt az ideje, hogy befogjam valamivel.

Aztán valamikor éjjel újra.

-         Már megint nem vigyáztál!

-         Gondoltam, most már mindegy, nem?

-         De! – adja meg magát.

-         Aludnunk kéne…az újdonsült világbajnok ebéd utánra jelezte jöttét.

-         Jön Seb? – bújik a mellkasomra.

-         Azt ígérte! Ráadásul szingli lesz, itt fog nekem siránkozni egész éjjel…talán kellene még egy menet a biztonság kedvéért.

-         Ne legyél már ilyen önző!

-         Mé’ neked nem volt jó? – heveredek fölé.

-         Nem hát! Unalmamban karmolásztalak össze! Sebbel ne legyél ilyen undok.

-         Nem akarom, hogy elbízza magát. Főleg, hogy világbajnok lett! Azt hiszi most már velem egyenrangú.

-         És nem?

-         Remélem ez csak egy gyenge poén volt a részedről, ami a késői órának és a fáradságodnak tudható be. És azt is remélem benned fel sem merül ez a kérdés. – kezdek elmélyülni a nyakában.

-         Persze csak vicc volt, de aludjunk inkább. Hajnal van, és nem szeretném, ha az asztal alá inna téged holnap…..persze csak a fáradtság miatt. – teszi hozzá, miután a döbbenettől kikerekedett szemeimmel találja szemben magát.

Erre a példátlan szemtelenségre csak egyféle válasz létezik. Térdeimet finoman fúrom a combjai közé. Miközben nyelvemmel a mellbimbóját izgatom, lenyúlok a térdéhez és felhúzom a lábát.

Engedelmesen emeli a másikat is, talpai az ágynak feszülnek.

Feltérdelek, a két tenyeremen tartom magam, így jobban hozzá férek, még mélyebben merülök a testében.

Egyre gyorsabban mozgok, hátrafeszíti a fejét. Zihálva borulok rá, lehunyt szemmel élvezem a varázsát!

-         Olyanról még nem hallottam, hogy egy skandináv másnapos lenne. – okítom félálomban, kicsit megkésve a válasszal. - Beülnek a szaunába, kiizzadják, isznak rá egy 6 pack sört és meggyógyultak.

-         Jól van, elég lesz már. – hámozgatom ki az öleléséből. – Eredjél inkább egy kávét főzni. – terelgetem a könnyezgető nőt a konyha felé féltékenyen. - Na mi van? – fordulok a vigyori felé kitárt karral. – Gyűrött vagy akár egy Shar-pei kutya.

-         Hehe, két napja iszom egyfolytában.

-         Hannát megismered még?

-         Persze te barom!

-         Akkor nincs baj! Gratulálok kölyök, szép munka volt, büntettél, ahogy kellett.

-         Láttad Alonso fejét? Majdnem elsírta magát. – heherész.

-         Ja, nem úgy mint te, aki úgy bömbölt Heikki vállán akár egy elhagyott menyasszony!

-         Azok csak örömkönnyek voltak! Ugye Sebi? – jön már az anyatigris villogó szemekkel és veszi védelmébe az elanyátlanodott bajnokot.

-         Semmi kávé, semmi vacsora! Öltözzetek, hívok egy taxit, és már megyünk is.

-         És hova visz az utunk? – kíváncsiskodom.

-         A vendégeim vagytok! Telik a prémium pénzből! – biggyeszt nagyarcúan.

-         Igazad is van, én csak egy szegény rallys vagyok.

-         Na, azért a bulvár szerint benne vagy a topban a kereseteddel.

-         Ja, hát valamivel be kellett tömni a szám nekem is. Azért, – segítem Krisztire a kabátját, - szívesen gratuláltam volna személyesen Alonsonak a második helyéhez.

Kriszti…..

Néhány óra és néhány üveg Jägermmeisteres sör meg vodka elfogyasztása után egyre emelkedettebb lesz a hangulat. Egymás szavába vágva mesélnek és röhögünk a felemlegetett pilóták kárára.

Hiába csitítgatom őket, egyre vidámabb a hangulat.

Kimi végül énekelni kezd cseppet sem zavartatva magát, hogy az éneklés nem a legtökéletesebb tulajdonsága.

-         Inkább táncolna.  – fanyalgom.

-         Miért?- faggat Seb, mielőtt csatlakozna a harsány kappanhangon dalolóhoz.

-         Mert a port jobban bírom. – sóhajtok csüggedten.

Aztán felcsendül a múlt és a feledés jótékony homályába veszett Vettel féle szülinapi partin dalolt parázna finn nóták sokasága.

Végül az egyik mogorva pincér rosszindulatúan megjegyzi az újabb kör rendelésénél.

-         Talán már nem kellene többet igyanak. Vagy te egyáltalán 21? – fürkészi a talpáig megsértett világbajnokot.

-         Ki ez a béna gekkó? – mered a konyhaszekrénynyi vállakat magán cipelő pincérre. – Hát hol él ez a dzsungelben? Mi az, hogy nem tudja ki vagyok? Hát elkopott már a szájam a sok interjútól, és ínhüvelygyulladásom van a sok kiosztott autogramtól.

-         Arról nem az autogramod tehet. – csikorog alig érthetően boldog, bamba mosollyal Kimi az arcán.

A vérig sértett világbajnoknak nincs ideje reagálni. Még mindig frusztrált.

-         Én 21? Hát velem van tele a TV! – próbálja befókuszálnia az elmenőben, meg a tököm is, mondatot elmormogó pincért.

-         Gyere Seb, folytassuk inkább otthon. Ott senkit se irritál a jókedvetek. Neked megártott Brazília. - próbálom vigyorogva elrángatni őket.

-      Jézusom! – tántorodok ki a WC-ből meggondolatlanul a számra véve Isten nevét. 

-      Hát már megbocsáss, – veszi magára az én szöszkém, – de a saját WC-ben had szarjam már ki magam tisztességesen!

-      Nem is azzal van a baj, de ez a szaga után ítélve rohadt volt már mikor megetted is. Egy frissen rakott trágyadomb jobb szagú, ott nincs ilyen büdös. A szüreti bál meg a pálinkafőzés időszakát juttatja eszembe. Azokban a napokban nem lehetett, egy férfi után elmenni a WC-re a cefre szagtól, csak gázálarcban. Pont mint itt. Szólj legközelebb, hogy felkészülhessek.

-      Legközelebb majd átmegyek Vettelhez. Vagy tudod mit? Felállíttatok egy tábori budit. Mint gyerekkoromban. Vissza a gyökerekhez. – vigyorog.

-      Hagyjuk inkább a gyökereket. – sóhajtozom. – A szomszédok meg biztosan örülnének a WC-nek. Talán kitehetnél rá valami veszélyes anyag, gázálarc viselése erősen ajánlott jelzést…

-      Majd leszarom őket is! Az egyik biztos nem mer majd ugatni.

-      Inkább ne igyál….

-      Mi van, beszéltél anyámmal? – meredez rám összevont szemöldökkel rájátszva, a haragvó arckifejezésre.

Felfüggesztjük a szócsatát, mert az egyik vendégháló felöl, elhaló nyögdécselés száll felénk. Sietve bekukkantunk az ébredező, sárgásfehér színben pompázó újdonsült világbajnokra.

Van végre egy saját hullánk is! – célzok az öntudatlan tátott szájjal szunnyadó kölyökre, és kötelességtudón indulok a gyógyszerért és a kávéért.

-      Meghaltam? – nyöszörög az éledező tetem.

-      Nem, de nagyon igyekeztél. – vigyorog a házigazda. - Esetleg vehetnél majd Krisztinek valamit. Ember honnan jött belőled ennyi pia ki az éjjel?

-      Hánytam?

-      Mint egy vulkán! Hanyatt fekve! Én hagytalak volna, de Kriszti elfordított meg ne fulladj.

-      Jaj… - temeti a kezébe az arcát. - És? Volt még valami?

-      Éjfélkor minden áron hattyúkat akartál nézni a vízen, és a tenger homokjába bele akartad hugyozni a világbajnoki szignód.

-      Hol?

-      Hát ez az?

-      Mitől ilyen rohadt büdös a szám?

-      Mert úgy szívtál, mint egy Bibó szivattyú.

-      Mit szívtam….? – riadozik.

-      Hát ez az! – emelgeti a kérdezett a szemöldökét huncutul.

-      Azt ordítoztátok tietek a világ. – veszem át a szót és az irányítást. - Mindenki segget csókolhat nektek, és nem pont ezt a kifejezést használtátok. Vesztek egy tavat kilóra, és áthozatjátok bele a rohadt Angliából a Loch Nessi szörnyet. Nagyon a begyedben van neked Milton Keynes. – nevetek a megszeppen Sebre. - Meg akartál küzdeni a kurva vörös bikával, te meg, - fordulok a kárörvendőn somolygó házigazda felé, - te meg valami Wokingiakat emlegettél, és paraszt módon köpködtél közben.  A köpködésből te is kivetted a részed! – mutatok összevont szemöldökkel a kaján vigyorban magára találó kölyökre. – És ha megnézed a csukáidat rájössz, hogy van még mit gyakorolnod.

-      De hiszen én nem is itt lakom! – vált témát hirtelen, és állapítja meg nagy éleslátón.  - Mi a fenét kerestem az ágyadban? – mered Kimire.

-      Tudom én? – vonogatja a megszólított a vállait. – Biztos te is velem akartál aludni……gyakori ez! – nyom el egy mosolyt.

-      Mi?

-      Én próbáltalak kidobni, mert inkább Krisztire vártam volna, de te ragaszkodtál hozzám.  Nézd meg milyen piros az állam! Egész éjjel dörgölőztél hozzám.

-      Az kizárt! Kriszti? – néz rám segélykérőn.

Akár egy bagzó macska. – bólogatok egy gyógyszert tolva az orra alá.

Engedelmesen kitátja a száját, hát jó, az éjszaka után már ez is belefér, helyezem a nyelvére, ahogy Endre atya szokta az ostyát. Lesz, ami lesz alapon, a szájához emelem az üveget, hogy megitassam, de kiveszi a kezeim közül.

-      Furcsán ébredtem ma…. – nyeldesi a vizet nagy kortyokban.

-      Fájó fenékkel? – vigyorog Kimi

-      Te kizártad éjjelre ezt a vadkant? – mered rám válasz helyett riadozva.

-      Nem kell aggódnod, vigyáztam rátok. – nyugtatgatom.

-      Esélyem se lett volna mögéd kerülni kis herceg, folyamatosan ürítettél valamelyik nyílásodból.

-      Annyira röstellem…. – bámul rám lángvörös arccal.

-      Sose szégyelld, - nevetem el magam, - tanulságos éjszaka volt. Amit eddig nem tudtam a férfiakról, azt megtanultam egyetlen éjszaka alatt. Hogy válik két kedves selymes játék mackó, büdös, szőrős, dögszagú grizzlyvé.

-      Szerinted is így történt? – mered Kimi összevont szemöldökkel Sebre.

-      Szerintem meglehetősen nagy az esély rá…. – sunnyog az álnok áruló.

-      A következő ilyennél nem fogok felváltva őrt állni az ágyatok felett, hanem egyszerűen bepakollak benneteket a komposztálóba. – ígérem.

Pontosan egy hónap telt el azóta, az emlékezetes világbajnoki és pótszülinapi ünneplés óta. Seb már regenerálódott, de továbbra is úgy kapkodnak érte akár a cukorkáért. Megválasztották az év sportolójának a hazájában, és kapott még valami sportújságírói díjat is. Átadóról átadóra, és interjúról TV showk-ba rángatják. Egyelőre még bírja az iramot, mosolyog rendületlenül, és sikeresen elejt itt-ott egy-két viccet. Egyet éppen az én szívem szerelme ellen eresztett el, mégpedig Monacóban a FIA gálán, mikor is egy kérdésre a Räikkönenre annyira jellemző hangsúlytalan, egy lélegzetre elmormogott, félig zárt motyogással válaszolt.

Figyelvén a csücsörítve, összehúzott szemmel vigyorgó Kimit, biztos voltam benne, ez nem marad szó nélkül.

És hát mi is utazni készültünk! Eljött az idő, hogy megismerkedjem Finnországgal és a Räikkönen család többi tagjával. Kimi ragaszkodott hozzá, hogy legkésőbb 20-án elinduljunk, bár én igyekeztem húzni az időt, mert kicsit aggaszt az új környezet, az idegen emberek egy olyan országban, aminek nem beszélem a nyelvét, és nem ismerem igazán a kultúráját sem. De beláttam, hogy nem halogathatom tovább, Kimi ott akar lenni az édesapja halálának évfordulóján, hogy együtt emlékezzenek meg róla 22-én, és utána együtt menjünk ki a temetőbe.

Ez meggyőző érv volt, hatott a lelkemre és szó nélkül fogtam a csomagoláshoz.

Most a vonaton döckölődöm, mert nem mehetek el anélkül, hogy elbúcsúznék az én másik családomtól. Nem hozom az ajándékokat, mert majd ha visszatértünk tartunk egy közös nagy utókarácsonyt, most csak meglátogatom őket az utazás előtt, és persze egy kis lelki támogatásra számítok tőlük az utazással kapcsolatban. Emlékszem Endre atyára mennyire figyelemmel kísérte a hajdani Portugál kirándulásomat is. Elönti a mosoly az arcom a visszaemlékezés hatására a tömött kupéban. Lopva körbe pillantok, és gyorsan rendezem magam, ne vigyorogjak már itt mint a tejbe tök!

Az állomáson Fritz vár türelmesen. Elém siet, megölelget, aztán hümmögve méreget.

-      Olyan nyúzott vagy Kriszti! Pihensz te eleget? Nem viszed túlzásba azt a tanulást?

-      Nem Fritz, csak valahogy mindig aludnék…..és lehet, hogy valamivel elrontottam a gyomrom, mert volt már jobb is.

-      Na akkor majd Lotte kikúrálja a nyavalyádat! –huppan be a kormány mögé és száguldozunk versenycsiga tempóban a paplakig.

Lotte melegen ölel a kebleire, és nem tesz rám semmi megjegyzést, csak gyakran elkapom ahogy fürkészve figyelget a háttérből és mosolyog. 

Füstölt sonkát eszem Endre atyával meg Fritzel második reggelire mielőtt érkeznek az apácák az utolsó előtti karácsonyi próbára.

Hallgassam csak meg, biztat az atya, rengeteg munkájuk van benne, és hatalmas a fejlődés az egy hónapihoz képest. Kár hogy nem élvezhetjük majd a karácsonyi előadást a szentmisén, de megérti, hogy most sokkal fontosabb végre megismerkednem az új családtagjaimmal és főleg tiszteletemet tennem a kedvesem édesapjának a sírjánál.

-      Majd eljöttök jövőre, - áll fel nagyot szusszantva a bőséges reggeli után,- mert mi itt leszünk jövőre is, igaz Lotte? – mosolyog a tűzhelyen támaszkodó elgondolkozva figyelő asszonyra.

-      Hát persze atya, - szedi le az asztalt és nyom vissza, hogy ne segítsek, - és jövő karácsonyig még nagyon sok minden fog itt történni. – mondja sejtelmesen.

Fritz iparkodik kifelé, mert még rengeteg a dolga. Hétvégén esküvő is lesz, javítgatja a Betlehemet és előkészül az ünnepi szentmisére.

Sóhajtozva állok fel.

-         Rosszul vagy? – néz Lotte összehúzott szemmel.

-         Nem….miért?

-         Olyan kis sápadtkának tűnsz.

-         Kicsit hányingerem van….lehet, hogy sokat ettem. – sóhajtok nagyot. – Ez a kávé se esik igazán jól…..inkább valami savanyú kéne a gyomromnak. – osonok be az éléskamrába.

Lotte igazi németként hordóban érlelt savanyúságot tart ott. Télen kötelező volt a fogyasztása az itt tartózkodásom ideje alatt.

Most önként nyomogatom félre és merítek egy fém bögrét az előtörő káposztalébe.

Jóízűen szürcsölgetem, annyira megkívántam.

-         Jézusos, mit művelsz? – mered rám Lotte.

-         Csak gondoltam iszom egy kis savanyú káposztalevet….baj?

-         Dehogy baj…..csak nem szoktál ilyesmit….

-         Nem, de most úgy megkívántam…

-         Igen? – meregeti rám a szemeit. Úgy méreget, mintha elcsentem volna a féltve őrzött savanyú káposzta receptjét. – Lehet, hogy ezentúl inkább ezt iszom reggelente! –csettintgetek jólesően.

-         Az lehet…. – hagyja rám Lotte.

-         Megyek, meghallgatom a nővéreket. – indulok a zajosan érkező apácák után. - Te nem jössz? – nézek rá kérdőn.

-         Előbb öltözz fel rendesen, a templomban hideg van. Nehogy most megfázz nekem…. – motyogja Lotte. – Van még egy kis dolgom……

Elhelyezkedem a szokott helyemen, és lehunyt szemmel hallgatom a karácsonyt és Jézust üdvözítő dallamokat. A kellemes hűvösben a hányingerem is alább hagy. Endre atyára leszek figyelmes, ahogy beül a gyóntatószékbe. Valakinek nagyon sürgős lehet, hogy nem tud az esti miséig várni, mosolygok.

Mi ez a bűz?

Fritz az, most töltögeti a lámpákba a spirituszt, fedezem fel a templomszolgát a félhomályban. Teljesen kész vagyok ettől a szagtól. Érdekes eddig nem zavart, csak a tudat, hogy a temetőt juttatja mindig eszembe, most viszont a hányinger kerülgetve iparkodok kifelé a hátsó ajtón.

Belefutok Lottéba.

-         Hát te?

-         Rosszul vagyok a spiritusz szagától. – nézek rá tanácstalanul, mert a kabátban áll előttem, és a gombjait gombolgatja.

-         Hova mész?

-         Elfutok a patikába.

-         Mi olyan sürgős? Szívesen elmegyek én, úgy is ráérek.

-         Nem…inkább én intézném, jövök azonnal. – siet ki a kapun.

Nincs időm gondolkodni, mert a próbától felhevült apácák betódulnak az ajtón és sietősen állnak az ebéd elkészítésének. Fogok egy kést és beállok zöldséget hámozni.

                                     * * *

Sziasztok!
Ma reggel véletlenül a nővérem kabátjában indultam suliba, és már félúton vettem észre, meg azt is, hogy a zsebében a kulcsa meg az igazolványa. Vissza kellett loholnom, persze elkéstem megint, és nem dicsértek meg. 
Mindenkitől elnézést kérek akinek még nem írtam választ akár a komijára, akár privátban. Éjjel élek akár egy bagoly, hogy valahogy meglegyek mindennel, de egyszerűen nem érem utol magam. Öcsém szerint, ne ijedjek meg, ha egyszer a sötétben szembe találkozom saját árnyékommal, mert még az sem ér utol.:(
Reggelente minden nap elalszom, ráadásul ez a kurva telefon szórakozik velem. Elemlámpaként villog rám és ma hajnalban a Boldog szülinapot köszöntő dallal kezdett riogatni. Hát nem voltam felhőtlenül boldog!
Kicsit túlvállaltam magam, de most már végig csinálom. Talán nem volt okos dolog az érettségivel egyszerre elkezdeni a felkészülést a rúdtánc vizsgámra, de most már mindegy. 
A szervezetem is jelezte, hogy gondok vannak, de a doki szerint a testi meg a lelki megrázkódtatások  miatt van, meg mert túledzem magam.
Ebben az egészben csak annyi a pozitívum, hogy a táncoslány barátnőm szerint, lassan feljebb lesz a fenekem mint a mellem olyan feszes, viszont mindkettő nőt egy számot, aminek roppantul örülök!:)
Szóval megpróbálok a nyaralásomról szombatra elkészíteni egy kis úti beszámolót, és a történettel is hetente kétszer jelentkezni. Hogy miért? Nos, remélhetően a közeljövőben erről is be tudok majd számolni.
Addig is mindenkinek jó olvasást, és lehet ám találgatni!
Várom az elképzeléseiteket.:)
puszi, Luna