4. rész - A találkozás....

Kriszti……

Az apácák mindig varrtak valamit. Ha nem a rászorulók ruháit javították, akkor faliképeket hímeztek, vagy pulóvert kötöttek, télen meg kesztyűket, sapkákat horgoltak. Ha ideje engedte Lotte mama is horgolt, így elkerülhetetlen volt, hogy én is megtanuljam. Eleinte sehogy se állt rá a kezem, hiába a kapához volt szokva, és csak nevettek, mert a nyelvemet is kilógattam nagy igyekezetemben, akár a cicák. Velük nevettem én is, mert nem gúnyból, szeretetből mulattak rajtam. Az első svájci telemet, a saját kötésű kesztyűmben kezdem, bár csak egyujjasra sikeredett, és a sapkába is be kellett az egyik apácának segítenie, de sikerült!

Tegnap mindent előkészítettünk, segítettem, amiben csak tudtam, ma kicsit pihenhet Lotte mama, nélküle is boldogulnak az apácák. Kiülünk a hátsó aprócska udvarra, ami teljesen el van különítve a plébánia kertjétől. Innen csak a konyha, meg az én régi szobám

ajtaja nyílik.

-    Itt a kávé – teszem le a tálcát. – Tejet is hoztam. Az atya nem jön?

Megbeszélése van.

-    Ilyen korán?

-    Esküvő lesz, és a jegyespár most ér rá. Tudod milyen rugalmas – mosolyog.

-    Tudom – bólintok.

Annak idején az én érdekemben is füllentett néhányat, aztán csak köszörülgetett, meg hümmögött, mint mindig, ha valami olyant mond, ami nincs ínyére.

Ajax az ölembe ejti a fejét és szusszan egy nagyot.

-    Ugye milyen fincsi ez a jó hegyi levegő? Te is elálmosodsz tőle? – simogatom.  – Nem ám az a füstös Baar. Eredjél kicsit futkározni, mert nemsokára megyünk haza.

-    Úgy bánsz vele akár egy gyerekkel – mosolyog Lotte. – Egyszer majd jó anya leszel.

-    Hát nem hiszem. Ugyan kinek kellenék?

-    Ne kezd megint, az atya úgyse engedi.

-    Még egy év…..megígértem, hogy kivárom az öt évet, és ha közben nem teper le a szerelem, kérem a felvételem az apácák közé.

-    De mi a bajod az életeddel?

-    Semmi, csak értelmetlen az egész. Nem ismerem ezt az országot, idegen a kultúrája. Ha az emberek beszélgetnek valamiről és nevetnek, nem értem miért, mert nincsenek itt gyökereim. Nem a jelenem a baj, hanem a múltam. Nem érzek magamban erőt, hogy egyetemre járjak. Meg aztán minek is? Üljek egy irodában?

-    Lehetnél állatorvos….

-    Annyi pénzem nekem sose lesz. Talán egy menhelyre vagy állatklinikára….. igen oda szívesen elmennék dolgozni. Majd utána nézek, mi kell hozzá. A számítógéphez se értek valami sokat. A falunkban nem volt, még az atya is jobban gépel nálam.

-    Taníthatnál…..

-    Mentem meghalnék, ha ki kéne állnom 30 gyerek elé. Még ha picik, akkor is. De nem is a gyerekek a gond. Ha egyszer erősebben rám szólna egy apuka biztos, elsírnám magam. Emlékszem odahaza is voltak elfogult szülők.

Mosolyogva emeli szájához a csészét és élvezettel kortyolgatja.

-    Reménytelen eset vagyok mama, gyáva, falusi, gyökértelen liba. Talán még az apácáknak se kellenék – sóhajtozom.

-    Nem akarom ezt hallani. Néz rám, elvesztettem a családom egy autóbalesetben, mert valaki nem bírta megállni, hogy ne igyon. Egyedül maradtam, és szörnyen teltek a napjaim, de most itt vagyok, és boldognak érzem magam újra az atya mellett. Mindig van remény!

-    Igen….szeretnék én is ilyen erős lenni….de félek….mindentől!

-    Krisztina, te erősebb, vagy mint gondolod. Eljöttél alig 18 évesen a nagyvilágba, belevágtál a bizonytalanba. Ki a bátor, ha nem te?

-    Én nem is tudom…csak menekültem. Két választásom volt, és a másik alternatívához nem volt kedvem…..

-    Csak akarni kell. Jegyezd meg, amit egy ember meg tud tenni, az neked is sikerülhet! Látod, milyen faliképet horgoltál? Hát annyira büszke vagyok rád! Ha hazaértél, rögtön tedd fel a falra, és ha alá fekszel, majd mindig eszedbe jutunk, és akkor már nem leszel egyedül.

-    Igen, el se hiszem, hogy én csináltam. Olyan kopár rideg volt az a szoba. Kicsit félek, mi lesz, ha meglátja a tulajdonos, vagy kijönnek az ügynökségtől.

-    Nincs benne a szerződésedbe, hogy nem festheted ki.

-    Hát az nincs, de én lefestettem a falra az egész régi házunkat. A tornácot a virágokkal, meg a futó szőlővel, ami alá csak kiálltam, kinyitottam a szám, és már bele is lógott egy hatalmas fürt édes szőlő – mosolygok ellágyultan az emléktől.

-    Te Kriszti, én már kitaláltam mi kell neked! Egy kertészeti iskolába íratlak, vagy virágkötőnek. Hiszen a virágok a mindened, meg növények. Sose aggódj, míg engem látsz, ha nem tetszel a tulajnak, majd visszajössz, és itt segítesz, míg elvégzed az iskolát. Apropó tulajdonos, még mindig nem jelentkezett?

-    Nem!  Azóta hogy az ügynökség megmutatta a házat, a kódokat, és átadta a kulcsokat meg Ajaxot, senki nem járt nálam. Pedig azt mondták, majd ellenőriznek, de ők se jöttek. Egy nő kereste ezt a Kimit tegnap, és közben úgy méregetett, mintha megloptam volna a krumpliföldjét. 

-    Ki volt az?

-    Nem mondta meg – vonok vállat.

-    Hát, ha nem tetszik nekik az ízlésed, majd átfestjük megint fehérre. Ezzel ne törődj.

-    Senor Pezo és senor Sangria is aggaszt. Ugye az állatokról se sokat beszéltünk….

-    Nekik is lesz itt helyük mindig. A kis Sangria elfutkosott az apácák közt, Pezo meg nem sok vizet zavar – nevet. – Nem is értem, kinek jutott eszébe, azokat az ártatlan kis hörcsögöket, berakni egy befőttes üvegbe, és betenni a templom padjába. Csak valami gyerek lehetett. Még jó, hogy mind az ötnek találtunk helyet.

Megérkezik az atya és Fritz is. Gyorsan öntök kávét, még nem hűlt ki.

-    Sajnálom lányom, hogy nincs időm ma rád, ne haragudj, ha legközelebb jössz, majd egész nap beszélgetünk. Ez a párocska mindig valami új kéréssel rukkol elő. Szegény Fritznek táncolnak az idegein. Ilyen virág, olyan díszítés, amolyan terítők….

-    Nem számít Endre atya, azért vagyok itt – mosolyog a zömök férfi. – Régen minden munkám elvetted – hajol hozzám. – Mire felkeltem már kifényesítetted a kegytárgyakat, virágokat tettél a vázákba, és letörölted a padokat. Most néha nem bánnám, ha megint itt lennél.

-    Nekem is hiányzik, hogy nem harangszóra ébredek – sóhajtok.

A plébánia felől csengetést hoz a szél.

-    Mennünk kell – emelkedik fel a két férfi. – Gyere lányom – tárja felém a karját és megölel – vigyázz az úton. Ha megérkeztél hívj fel minket, hogy ne aggódjunk Lotteval. Napok óta a születésnapi tortádat tervezi. Jövő héten várunk a nagy napon – siet a lak felé. – Majd én kinyitom – int a másik férfinak.

-    Kiviszlek az állomásra Kriszti. Kihozom a táskád – áll fel Fritz is.

Lotte mama mindig megpakol friss gyümölccsel, és saját sütésű csodákkal. Olyan akár egy édesanya. A következő szombaton leszek 23 éves, és nem felejtették el, készülnek rá, hatódok meg. Senkinek se jutna eszébe, hogy születésnapom van, ha ők nem lennének. Sokáig ölelgetem, nehezen válok meg tőlük.

Hazafelé a vonaton, a szavain gondolkodom. Talán nem is lenne butaság virágokkal foglalkozni. Persze egy saját üzlethez rengeteg pénz kellene, de másnál is dolgozhatok, nem kell mindjárt tulajdonosnak lenni. Aztán majd meglátjuk…. – mosolygok bele a tovasuhanó tájba.

Mosolyomat csak a leszállásnál vesztem el. Szakad az eső, és persze nem hoztunk semmit. Mire innen begyalogolunk, akár a kiöntött ürge, olyanok leszünk.

-    Jól van na – simogatom engesztelve a kérdőn néző kutyát – a múltkor még tetszett neked az esőben ugrálni. Most se olvadunk el. Majd odahaza gyorsan megtörölgetlek, aztán eszünk valami finomat és durmolhatsz egyet, a szegény magányos Sangriával, míg felküzdöm a falra a faliképem. Jó lesz kiskutyám? – húzom a fejemre a kapucnim.

Kimi…..

Reggel Seb panaszos hangjára ébredtem.

-    Hagyj aludni – vágtam hozzá a párnát.

-    Kelj fel Kimi, mindjárt itt lesz Hekki.

-    Nem érdekel! Te mész futni nem én.

-    De este azt kérted, semmi kép se hagyjalak aludni, addig basztassalak, amíg haza nem mész.

-    Este részeg voltam, most menj a picsába….

-    Nem megyek! Te induljál hazafelé! Délután edzened kell, és addig fel akarod hívni Jennit.

Jenni név hallatán teljesen elszállt az álmosságom, de az életkedvem is.

-    Mért kell így elbasznod, ezt a csodás reggelt? – ásítottam és kikászálódtam az ágyból.

-    Te meztelen alszol? – botránkozik a német.

-    Mé’ nem anyád keltett! Nincs mit szégyellnem… - vigyorgok rá.

-    Gyere le kész a kávéd – fordul ki duzzogva.

Nagyot sóhajtva indulok el a feljárón. Ez a Seb menthetetlen. Nem hiszem el, hogy ilyen szakadó esőben, képes volt futni menni. Persze lehet, hogy akkor még nem esett, kicsit elbambultam a kávém fölött.

Nehezen szánom rá magam, a Jennivel való találkozásra. Olyan hatást kell bennem, mint akit tökön rúgtak. Melyik férfi szereti azt?

Sóhajtozva felhúzom a kapucnim, hogy ne ázzak szarrá a rövid szakaszon, mert úgy szakad, alig látni a házamat, a sűrű vízfüggönyben.

Nem számít, egy perc és otthon vagyok. Már vagy fél éve nem tettem be a házba a lábam.

Az ajtómban állva lecövekelek és bámulok. Valószínűleg még nem józanodtam ki, vagy Seb kávéjában volt valami. A konyhámban egy félmeztelen szépség szorgoskodik. Csak egy ormótlan nagy bugyi van rajta, de fölül semmi. Formás, kerek, feszes mellei meredeznek rám, ahogy Ajaxnak ugrabugrál. Nem nagyok pont egy tenyérbe valók, nekem abszolút tökéletesek.

Kicsit beljebb osonok, nehogy már eltűnjön ez a jelenés, és megfogadom, ha közelebb érve szertefoszlik, visszaloholok a némethez, és ellopom a kávéját. Annyira elidőzök a látványon, hogy még a kapucnim se veszem le a fejemről, csak kukkolok lopakodva, a saját lakásomban. Ráadásul fogalmam sincs, ki lehet ez a fiatal, gusztusos ínyenc falat.

Vigyorogva készülök megérinteni, kinyújtott kezekkel lépek egyet, hogy még idejében megragadjam, mielőtt eltűnne, ha valami látomás.

Szólni akarok, de a torkomra forr a mondat, és a következő percben megnyílik alattam a föld, és rám szakad az ég……

Kriszti…..

Amint haza úsztunk az esőben, leszórok magamról minden vizes cuccot. Bugyiban törölgetem Ajax átnedvesedett bundáját, amit kedves morranásokkal köszön meg.

Nem tudok várni, annyira izgatott vagyok. Kiszedem a táskámból a terítőt, gyorsan ráterítem a földön várakozó, kikészített kemény kartonra, és egy tűzőgép segítségével, pillanatok alatt felerősítem, aztán áhítatosan felakasztom, az előre bevert szögre.

Megilletődötten álldogálok előtte, és teljesen meghatódom. Lehet, hogy másnak nem, de számomra csodaszép. A régi életemben elképzelhetetlen lett volna, ilyen fajta tevékenység. Dologidőben nem volt elég hosszú a nap, este sokszor még TV-t se néztünk, csak beájultunk Gonoszkával az ágyba, és reggelig aludtam, mint akit agyonvertek. Most meg képes voltam egy ilyenre….még ha be is segített Lotte mama.

-    Hát nem csodaszép? – borzolom a száradó bundást. – Gondoltad volna, hogy ilyen ügyes leszek? Hát én se!

Régen megszoktam már, hogy beszélgetek az állatokkal. A hét öt napján egyedül vagyok velük, ha nem szólnék hozzájuk, megőrülnék. Valószínűleg a szobadíszítés is, valamiféle pótcselekvés a magány, és az elszigetelődés ellen.

-    Mit gondolsz Ajax? Lehet, hogy egy cseppet eltúloztam a díszítést? Ez nem szoba, hanem egy szép mesekönyv. Minden falon egy kép a múltamból. Nekem tetszik – rántom meg a vállaim. Gyere, kapsz enni, te maradjál itt senor Sangria, simogatom a törleszkedő cicát. Egy napja nem látott, ilyenkor a szokottnál is lelkesebben üdvözöl. Hozunk le Ajaxnak kaját, és már itt is vagyok veletek. – mosolygok az akvárium oldalát két apró öklével püfölő senor Pezora. Jövök, leülök a képem alá, és egész nap bámulni fogom – indulok fel nevetve.

Ajax botladozva követ. A futkározás rendben van, de az állomásról hazagyalogolás után, mindig eljátssza a nagyhalált.

A szemem sarkából veszem észre a beosonó alakot. Fekete kapucniban álldogál a sötét folyosón, és engem bámul. A vér megfagy az ereimben. A kutyát se értem, miért nem támad, vagy legalább ugat? Aztán rádöbbenek, hogy jobb is. Ugyan mihez kezdenék, ha leleplezné ezt a betörőt. Édes Istenem mit tegyek? Csak óvatosan, ne jöjjön rá, hogy észrevettem. Zuhog kint az eső, ha sikoltozom, se hallják meg. Na és ki is segítene? A szomszéd ház is mindig üres. Ha eljutok a pultig…..

A hajamat törölgetem egy törölközőben és feltűzöm, közben nyomulok, akár egy buldog. Ajaxnak magyarázok, szökkenek néhányat, hogy lám mennyire felszabadult vagyok. Szívós kitartással haladok a célom felé. Már nem félek, tudom, hogy nincs esélyem, csak ha higgadt maradok. Majd ráérek utána elájulni és meghalni…..

Csak ügyesen, ver a szívem, még két aprócska lépés, dobom el a kutya labdáját a férfival ellenkező irányba, nehogy most leplezze le az állat.

Remélem ő is az elfutó ebet nézi, és most végre elérem a fiókot, és az oldalának támasztott, felső szintről lecsent golfütőt. Fesztelenül beszélek Ajaxhoz, kihúzom, remegő ujjal nyomom meg a belsejébe rejtett pánik gombot, és félelemtől izzadt tenyerembe szorítom, a benne tartott borsspray-t, amit Fritz győzködésére fogadtam el.

Egyedül vagy, ki tudja, ki figyeli ki, mégis csak egy milliárdosnál laksz….jól jöhet még, bár Isten adja, hogy sose legyen rá szükséged.

Hát, most van Fritz, köszönöm, sóhajtok fel, és ezzel együtt, egy hatalmas levegőt veszek, lenyelem a kiugrani készülő szívem és támadok.

Éles sikítás tölti el a házat, és sokáig visszhangozva játszanak a szintek a hanggal. Valószínűleg én sikoltok, mert a férfi rekedt hangon, és számomra teljesen ismeretlen, furcsa nyelven káromkodik.

Szinte beleütközöm, mikor elfordulok a fióktól. Kitárt karral, lassan jön felém, akár egy zombi, fejét mélyen a kapucniba rejtve. Halálfélelmem van, és nem mérlegelek. Előrenyújtott kézzel fújom a kapucniba a spray tartalmát. Fuldokló köhögés és köpködés, meg vélhetőleg káromkodás rá a válasz.

Nem adok neki időt magához térni. Lábon rúgom, és hatalmas jobb horgot viszek be a kapucninak. Lehet, hogy eltörtem a nagyujjam, mert az öklöm szorításában maradt, hiába, gyerekkorom óta nem verekedtem! Hatalmasat reccsent, de most még nem fáj. Bár az is lehet, hogy a zombi orra volt.

Védekezni próbál, és a két karjával átölelve igyekszik leszorítani, és lefogni.

Na, ekkor teljesen elveszítem a fejem! Úgy szorított, ahogy annak idején Bruno von Wartburg tette. Azt már nem! Engem még egyszer nem bánthat egy svájci! Felrántom a térdem, ahogy a mellkasához préselődöm, nem találom telibe, de így is megretten. Rögvest védeni próbálja a férfiasságát és ellankad a figyelme.

Ezt kihasználva kiszakítom az öleléséből az egyik kezem, kitapogatom a fióknak támasztott golfütőt, felkapom, és verni kezdem vele a kapucnit. Nem férek jól hozzá, mert túl közel van, de azért így is megérzi.

Persze a második ütés után még dühösebben káromkodik, és elrántja a fejét. Én nem is tudom mi történt velem, de hirtelen felrémlik előttem a szabaddá vált rendkívül vastag nyaka, és gondolkodás nélkül belemélyesztem a fogaim. A férfi most már tényleg begurul. Még hangosabban felhördül, belemarkol a vizesen feltűzött hajamba, és igyekszik lelépni magáról. A másik kezével a nyakáról próbálja a fogaimat leválasztani.

Vesztésre állok, már csak pillanataim voltak az erős férfival szemben, és Ajax ahelyett, hogy a segítségemre sietne, leül és valamiféle eddig nem hallott, panaszos vonyításba kezd. A férfi lefejti fogaimat a nyakáról, és erős markát az én vékony nyakamra szorítja, miközben másik kezével, még mindig a hajamnál fogva próbál letépni magáról. Szorítása alatt karikák kezdenek táncolni a szemem előtt, és egyre fogy a levegő.

Ebben a szorongatott helyzetben robban be az ajtó, és özönlötték el a konyhát a kommandósok. Ennyi időbe telt, hogy kiérjenek, azt hiszem a svájci különítmény jelesre vizsgázott. Úgy zúdulnak be, akár egy förgeteg.

Leszakítják rólam a férfit. Az egyik beakasztja a lábát és kigáncsolja. Hátracsavarja a kezét, amivel eddig a torkom szorongatta, és leviszi a földre. Karját a hátára húzza és megfeszíti. Térdel a hátán, és ordítozva magyaráz valamit, míg a másik bilincset kattint a kegyetlenül káromkodó fekvő férfi csuklójára.

Idegességemben, helyben futok az egész jelenet alatt. Csak akkor térek valamelyest magamhoz, mikor találkozom a kommandósok érdeklődő, és elégedetten csillogó pillantásával, ahogy a melleimet fixírozzák. A veszély elhárult és minden szem rám szegeződik. Nagy a derültség a helyiségben a káromra. Zavaromban egy konyharuhát kaptok magam elé, vagy tíz férfi előtt álldogáltam szinte mezítelen.

De a rettenet még csak ezután kezdődik.

Ajax bánatosan odaballag a földön fekvő férfihez és megnyalja az arcát. Az meg nagyon dühös hangon magyarázgat valamit. Angolul beszél, de annyira ki vagyok bukva, hogy nem értem egyetlen szavát se.

Nem úgy a kommandósok. Előbb a hátán térdeplő emelkedik fel, valamit motoznak az előszobában hagyott hátizsákjában, aztán hirtelen nagyon serények, és tisztelettudók lesznek. Leveszik a férfi bilincsét, talpra állítják, még tán le is porolják.

Hát elég viseltesnek tűnik! Mentőt hívnak, a férfi egy székhez tántorog és rárogy. Ajax mellé heveredik, és tanácstalanul rám kapja a fejét.

Nem értem, teljes zavarodottságba szorongatom a melleim előtt a konyharuhát, ekkor hozzám lép a parancsnok.

-    Tévedés történt kisasszony. Akit ön betörőnek vélt, az Kimi Raikkönen, a ház tulajdonosa. Nem akarta önt megijeszteni, csak az eső miatt volt rajta kapucni, és nem betört, haza jött……

*  *  *