3. rész - Ahol egy ajtó bezárul, ott mindig kinyílik egy ablak....

"Aniwnak szeretettel"

Kriszti…

Egy magyar papra bukkantam Zürich egyik templomában! Hát kell ennél nagyobb csoda?

-    Nyugodj meg lányom! – duruzsolta. – Endre atya vagyok, Karsai Endre. Mond el, hogy kerültél ide – kérlelt.

 Elég sokáig tartott, míg összefüggően képes volta elmesélni a történetem.

Nem sürgetett, leültünk az első padokba, azt mondta, vegyem úgy, hogy most meggyónok neki, és szótlanul végighallgatta az egész életemet.

-    Van pénzem…. – nyúltam a hátizsákomhoz, de lefogta a kezem.

- Hm,… ezt inkább hagyd. Lopni bűn, de vannak esetek…..hm, jól jöhet az a pénz még másra is. Éhes vagy? – mosolyodott el halványan.

-    Egy kicsit. Kiflit vettem, de tej helyett, tejszínt sikerült…..

-    És most mi a terved? Mit szeretnél kezdeni magaddal?

-    Nem tudom – suttogom. Valami munka kéne, megcsinálok bármit, nem félek a fizikai munkától sem. Ha egy kicsit biztosabb lesz az életem, majd gondolkodom a jövőmön.

-   Hm, figyelj csak Krisztina. Innen alig félórányira van az egyházközösség, ahol szolgálok. Egy megbeszélés miatt jöttem ide, hogy Isten az utamba vezéreljen. Nem lehet véletlen, hogy találkoztunk. Elviszlek magammal. A plébánián, hajléktalanokat és menekülteket fogadunk be, és etetjük őket. Egy nagy ingyen konyhánk van, amit a házvezetőnőm üzemeltet apácák segítségével. Elkelne a segítség, úgy gondolom, tőled sem idegen a főzés.

Nem válaszolok, csak a fejem rázom.

-   Szóval, nálunk ellakhatsz egyelőre. Kapsz egy szobát és besegítesz. Többet nem tudok érted tenni.  Mit gondolsz?

-    Örülnék, ha magával vinne… - suttogom.

- Hm, akkor reggel indulunk is. Ma éjjel elalhatsz a szobámban, én meg addig itt elimádkozgatok.

-    Nem akarok a terhére lenni….

- Nem vagy! Az a dolgom, hogy meghallgassam azembereket, a helyes útra tereljem és segítsek nekik! Majd bemegyünk a hivatalba és bejelentjük, hogy elvesztetted az irataidat…..hm, ami egy bizonyos szemszögből nézve igaz is! – ad bólintva nyomatékot a szavainak. – Ha lesznek rendes papírjaid könnyebb lesz munkát találnod. Addig meg a konyhán beszélgetsz a rászorulókkal és gyakorolod a nyelvet – emelkedik fel ellentmondást nem tűrőn. – Gyere, enned kell és pihenned. Imádkozzál és bízz Istenben, mert ő mindig veled van. Azokat teszi próbára, akiket nagyon szeret……

Lázas izgalommal ülök megint a vonaton. Este bőségesen megvacsoráztattak és ágyba parancsoltak. Reggel korán keltünk, és rövid búcsúzkodás után, elindultunk új otthonom felé.

-    Jó látni a csillogást a szemedben te lány – mosolygott rám.
– Az én templomom nem olyan nagy, mint Zürichben. Csendes helyen van, afféle falusi.

-    Akkor biztosan tetszeni fog – bizakodok.

Az állomáson egy mosolygós, pocakos férfihoz sétáltunk, miután kölcsönösen bemutatkoztunk egymásnak, megtudom, ő Fritz a templomszolga. Beültem hátra a kocsiba és elindultunk.

A tájat figyeltem, a két férfi meg elől csendesen beszélgetett. Mindenütt hegyek és zöldellő fák, olyan volt, akár egy természetfilmben. Még a falumban se volt ennyi szín. Ott csak sík mezők voltak, meg szőlőültetvények. De itt, dombok és lejtők, telis tele fákkal, és mindenütt teheneket láttam legelni. Úgy éreztem, álmodom, és egy mesevilágba kerültem! Az Alföldön ritkán látni hegyeket itt meg….. Az alatt a néhány perc alatt, míg a kocsiban bámészkodtam, úgy éreztem, a hegyek szerelmese lettem.

Apró kővel kirakott keskeny utakon kanyarogtunk lassan, és az emberek minden felől integettek az atyának. Ahogy megpillantottam a templomot, tudtam, hogy jó helyen vagyok, szinte olyan volt, mint a mienk otthon. Megilletődötten álldogáltam, az elénk siető termetes asszonyság előtt.

Endre atya valamit magyarázott, közben engem nézegettek. Igyekeztem még kisebbre összehúzni magam. Lássák, hogy kis helyen is elférek….

-    Lányom, ő itt Lotte mama, így hívják itt az emberek. Hát,…hm, angolul ugye keveset tud, magyarul meg nem beszél, de azért biztosan jól meglesztek.

Riadtan nyújtottam kezet az ötvenes nőnek, aki nyájasan megölelt. Erős termetével ellentétben, nagyon kellemes, lágy hangja volt, amin most nekem magyarázott mosolyogva, sajnos nem sok eredménnyel. Zavartan tapogatóztam a táskámba dugott szótár felé, de csak legyintett és nevetett, aztán a karomnál fogva magával vonszolt, hogy Endre atya alig tudott követni minket a reverendájában.

Így kerültem Pfäffikonba és itt töltöttem majdnem négy évet. Kaptam egy szobát, ami azelőtt afféle raktár volt, itt gyűjtötték az adomány ruhákat a rászorulóknak.

Fritzel aki a templomszolga volt, és többek között, az atya fuvarozása is a feladatai közé tartozott, kifestettük szép zöldre, és rengeteg égőt tett be, lelógatva a plafonról, ha már annyit olvasok, vigyorogta.

Nem volt sok bútor benne, csak ágy két szék, egy pici asztal, és egy nagy szekrény mindennek. De nekem a mennyország volt!

Lotte-val főztünk a konyhán, és kiszolgáltuk az ételadagokat, a naponta érkező apácákkal együtt.

Ők a hajléktalanokkal foglalkoztak. Kötözték a sebeiket, tisztították a ruháikat, meghallgatták a panaszaikat, és elkísérték orvoshoz a betegeket, vagy éppen hivatalos leveleket fogalmaztak.

A mi birodalmunk a konyha volt, meg hát, én nem is nagyon értettem szót az itteniekkel. Esténként németül tanultam, és a napközben ellesett egyszerű mondatokat gyakoroltam. Bárhogy is, nem volt probléma a nyelvi nehézség.

Annyira hálás voltam, hogy a szabadidőmben beosontam a templomba, és a kegytárgyakat fényesítettem, míg az atya rám nem talált, és ki nem zavart. Nézzem a TV-t mondogatta, akkor megragadnak bennem a szavak.

Lotte egy nap kézen fogott, beültünk az autóba, lekocsiztunk a városközpontba, és bevonszolt egy irodába. Utóbb kiderült a plébániával kapcsolatban álló munkaerő közvetítőhöz vitt.

Állásom lett, kutyákat sétáltattam! Mikor megértettem mi a dolgom elnevettem magam, aztán nem győztem szabadkozni a megbotránkozott tekintetük súlya alatt. Az ’Ich entschuldige mich’ lett a legelőször megtanult német szavam……

Később rájöttem, bármilyen nevetséges is a számomra itt jól lehet keresni kutya sétáltatással! Volt 5 kutyusom, akikkel nagyokat sétáltam és beszélgettem. Velük teljesen el tudtam magam engedni, bár otthon inkább cicás voltam…

Fél év múltán, már csacsogtam néhány alap mondatot, meg azért a városban, az angolt is teljesen értették, és használták. Megint csak a munkaközvetítő irodában találtam magam, és felvettek állandóra, egy takarítócéghez. Endre atya kezességet vállalt értem. Azt mondta, úgy takarítok, mint egy angyal!

Innentől rendben zajlottak a napjaim. Délelőtt dolgozni mentem, délután kutyát sétáltattam, este segítettem elmosogatni, és előkészülni Lotte mamának a holnapi főzéshez, aztán kiültünk a kertbe, és a tájat bámultuk.

-    Az ott Baar - mutatott a szemben elterülő hegyre.

Hétvégén együtt készítettük az ebédet, aztán meghallgattuk a misét. Már nem csodálkoztak rám, ha Lotte mama, és Endre atya társaságában betértem egy üzletbe, és ruhát vásároltunk. Befogadott a kis közösség, otthonra találtam……

Aztán jött az ajánlat, személyesen keresték meg vele az atyát, mert elégedettek voltak a munkámmal. Gyors voltam, pontos, és nem sokat beszéltem!

-    Bentlakásos házvezetőnő, csak egy kutyára kell felügyelni és rendben tartani a házat, meg a kertet. Kint nincs sok munka, csak a füvet locsolni, meg vágni.

-    Egy házért, oda kellene költözzek? – csodálkoztam. – Most négyben takarítok…

-    Hát, ne egy szerény lakásra gondolj – mosolygott az ügyintéző. – Egy nagyon gazdag ügyfelünk, igen nagy házzal. Azt még te se tudnád, egy nap alatt kitakarítani.

-    Akkora tán, mint egy templom?

-    Talán egy picikét nagyobb. – mosolygott az arcomon.

-    Nem lesz baj, a ház full extrás. Mélygarázs, konditerem, uszoda, szauna, játékszoba, mozi, bár….

-    Mindez hány szinten? – hüledezek.

-    Hát, van pince, aztán egy alagsor, ahol a garázs van meg te is laknál. Erre jön a földszint és végül még egy emelet. Az alagsorban, külön lakrészed lesz. Szoba, fürdő, konyha…..és nyugodtan használhatod a konditermet is. A tulajdonos csak annyit kötött ki, hogy egyedülálló költözhet be. Se férj, se gyerek, se rokon, senki! Ezt az állást, neked találták ki!

-    És mi lett azzal, aki eddig csinálta?

-    Haza költözött. Ő is vendégmunkás volt, de nem bírta ezt a klímát, meg az elszigeteltséget. Népes családból származott, visszament Bulgáriába.

-    És hol lenne ez az álom munka? – aggodalmaskodtam.

-    Baar-ban! Vonattal egy óra az út. A hétvégéid szabadok, akkor meglátogathatod az atyáékat….

Megcirógatom a szundikáló kutya hátát.

-    Megérkeztünk! Gyere, most leszállunk.

Engedelmesen indul mellettem.

-    Szervusz Kriszti – ölel meg Fritz és kinyitja a kocsiajtót.

-    Micsoda úr lettem! – vigyorgok hátul, mert Ajax nem volt hajlandó egyedül ott maradni. – Már nagyon hiányoztak nekem – mosolygok az idős férfira a visszapillantó tükörből.

-    Te is nekünk - pillant ő is bele – a nevetésed nélkül komor itt minden. És a csacsogásod is hiányzik.

-    Akkor most bepótoljuk. – nevetek. – Napok óta csak Ajaxal, senor Pezoval, meg senor Sangriával beszélhettem, és ők nem sokat érvelnek. Alig várom, hogy lássam Lotte mamát, és az atyát.

-    Akkor nem sok minden történt veled. Nincs mit meggyónni?

-    Sajnos! – sóhajtok álszenten.

Kimi este….

-    Miért nem jössz vissza? – fogad a WC-ről visszatérőben durcás arccal.

-    Itt vagyok szívem – vigyorgok rá, és felhúzom a sliccem. – Vagy inkább hagyjam lent? – bökök a lényegre.

-    A Forma 1-be, te barom – löki le magáról ölelő karom. – Jesszus ne igyál többet, nem alhatsz velem – riadoz akár egy szűzlány.

-    Félsz hogy kárt teszek benned?

-    Attól tartok, teljesen összerázta az agyad az a rally. Én férfi, nem nő! – mutat magára, a híres Vettel ujjal.

-    Na, ezen a mondaton, azért el tudnék időzni egy kicsit – ásítok. – Van még sör?

-    Hozom! – pattan fel.

- Olyan kis házias vagy, komolyan megfontolom az összeköltözést.

-    Hanna nem örülne….

-    Azt mondtad szakítottatok!

-    Aha…de még nem tudom mennyire.

-    Lehet kicsit is? – röhögök.

-    Persze, ha nem nyit rád három nővel az ágyban, csak mondjuk eggyel.

-    Azért mert én, férfi! – bökök magamra nyomatékkal. – Te 3 nővel csak pókerezni tudnál, nekem megy más is – vigyorgok öntelten.

Nem válaszol, csak a fejét rázza.

-    Jól érzem magam a rallyban – fordítom komolyra a szót, miután meghúztam az újonnan érkezett üveget. - Nincs az a sok basztatás, a PR szinte már hiányzik. Ott nem gond, ha átmegyünk egymás Home-jába, nem suttognak mindjárt összeesküvésről. Azok ott emberek, nem kitenyésztett pilóták. Együtt zabálunk nagyokat, és megyünk szórakozni, nem kell titokba barátkozni, mert senki sem nézi ferde szemmel. Szeretem azt a légkört és a versenyzést is. A jégen száguldozva szinte felforr a vérem, utánozhatatlan élmény, meg a hepehupás aszfalton drifftelni is.

- De többet állsz fejem, mint egy rapper táncos….

-    Eeeh, hát bele kell még jönnöm. Kicsit furcsa, hogy más mondja, mennyivel menjek, meg hányadikba kanyarodjak. Néha nem hiszek neki, aztán fejen állva hallgatom Kajt a bizalomról, meg a csapatmunkáról.

-    Hiányzik a gumifal?

-    Cseppet sem. A múltkor majdnem elütöttem egy rénszarvas családot. Hol van ilyen élmény a te pályádon? Kanadába csak mormoták üldöztek.

-    Vajon mért….? – halkul el a hangja a pillantásom alatt.

-    Itt nem tudom megtanulni a pályákat, mert mindig más. Elég egy nagyobb szél, és máris átrendezi, ha telefújja apró kaviccsal, vagy földet terít rá, már máshogy kell vezetni. Persze követek még el rengeteg hibát, mert belém ivódott a Forma 1. A legutóbbi borulásomnál, kinéztem egy szemetest. Pont a fékező ponton volt kirakva. Gondoltam oké, Kaj te csak szövegelj, én majd fékezek, ha jön a kuka…. – húzom fél mosolyra a szám.

-    És? – kerekíti rám a szemeit.

-    És szőke herceg? Valami barom arrébb húzta. Csúnyán benéztem. Kaj szegény feküdt a hátán, mint a bogár, és egyre csak kérdezgetett. De most miért, hát pont nem ezt mondtam. Rossz a fülesed?

-    Az egyik sajtókonferencián Webber azt mondta, csodálja Kaj bátorságát. A finneknél nagy az öngyilkosok aránya…

-    Webber egy fasz!

-    Az! – helyesel. – Feküdjünk le….külön szobába! – folytatja félrebillentett mosolygós fejemre, és széttárt karomra pillantva. – Reggel jön Hekki, futni megyünk. Jöhetnél te is…

-    Az én kínzómesterem is tiszteletét teszi délután. Addig kicsit körülnézek otthon. Valami nőt is felvettek, most az van Ajaxal. Még nem találkoztunk…..

-    Lehet, hogy szerelem lesz első látásra? – vigyorog.

-    Egen! Esténként, ha lefekszem, és a fejem alá teszem a két kezem, egy hatvanas, nagydarab, szorgalmas német nőről ábrándozok, aki portörlővel a kezében futkároz körülöttem, és gombóccal traktál.

-    Nem minden német ilyen! – fortyan fel benne a hazafias buzgalom.

-    Az se érdekel! – ásítok.

*  *  *