Most nem rész jön, csak egy
rövid bejegyzés, vagyis egy kérés!
Közben persze készül a
következő fejezet a másik blogra, igyekszem holnapra kitenni.
Ide most azért írok, mert
kérdezni szeretnék valamit, és úgy gondolom ezt a blogot többet megnyitjátok,
mint a másikat.
Szóval az van, hogy hivatalos
vagyok egy bálba. Igazából nem is én, hanem a Peti, valami orvos bálba, amit a
kórházi orvosoknak, vagy alkalmazottaknak tartanak – ezt sem tudom pontosan – a
lényeg, hogy megkért kísérjem el, ne egyedül menjen. Mert neki ez fontos, most
építi a kapcsolatait, ismerkedik a főnökséggel és kellene valaki, aki jól mutat
mellette – ez lennék én!:/
Bizonyos körülmények miatt, mindenképp
el akarok menni vele. Történt ugyanis valami, ami miatt egy kicsit megint át
kellet értékelnem a kapcsolataimat, és a körülöttem élő embereket.
Az ember gyakran azt hiszi,
ennél már nem szerethet jobban, aztán mindig rájön, hogy tévedett, igenis lehet
még jobban szeretni.
Én nem tudom, milyen ember vagyok,
azt sem, hogy mi lesz, majd ha idősebb leszek, de nagyon akarom és iparkodok,
hogy csak jót tegyek másoknak, és ne ártsak senkinek szándékosan. Sose tennék
ilyent, még azzal sem, aki bántott.
Azt sem tudom, hogy milyen
barát vagyok, vagy társ, mert az ember elfogult, és nem lát tisztán magával
szemben, elcsúszik vagy pozitív, vagy negatív értelemben. Mást tökéletesen
látok, de magamat nem. Társa meg hát, nem sok embernek voltam még…..
De az biztos, és nem tudom,
hogy ez tudatos, vagy ekkora rohadt nagy mázlim van, hogy a barátaimat, azt
tökéletesen ki tudom választani, és hatalmas szerencsém van velük.
Szeretem a családom, és
mindenkit, aki körülöttünk van, de nem gondoltam, hogy ez az érzés, ahogy telik
az idő, egyre csak erősebb lesz.
Itt ez a 3 pasi, és nem tagadom,
elég sok dolgom van velük. Nem csak fizikailag, hanem szellemileg is, mert
magányosak, idegenek ebben az országban, még a Dani is, ezért egymásra vagyunk
utalva. Keresik a társaságom, mert én vagyok az egyetlen nőnemű, anyapótló a
környezetükben.
Anyu ugye leginkább azzal van
elfoglalva, hogy kiérjen időben a mosdóba, más meg nincs. Ja, még Moira, de őt
inkább hagyjuk, a stílusa és az egész személyisége, megér egy bekezdést majd a
későbbiekben. Biztos, hogy őt is a védőangyalom hozta az utunkba.
Szóval még sose voltam ilyen
helyen, csak ha táncolni kellett, de oda meg minél csicsásabb, annál jobb,
szóval nem szeretnék nevetségessé válni, főleg a Peti miatt.
Tanácsot szeretnék kérni ruha
ügyben! Dee-től meg Aniw-tól már kértem, ők hasonlóan vélekedtek, de nem
magyaráztam el nekik rendesen, és csak két ruha képét küldtem át.
Szóval minden ruhán – legalább is
úgy tervezem lesz pánt, mert nem akarom, hogy egész éjjel a cicimre rángassam
felfele, és nem érezném jól magam. A legbiztonságosabb, hogy hátul, a hátamon
keresztezik egymást, le ne csússzanak, vagy a nyakamba akasztom, akár egy
láncot.
És nem lesz se rózsa, se masni,
mert nekem az ilyenek nem jönnek be.
Szerintem nekem nem áll jól a
hosszított csípőjű ruha – ha így hívják – szóval, ami a csípőmön van elvágva,
főleg húzva, mert elég kerek vagyok lent, meg fent is, viszont nagyon vékony a
derekam.
És mell alatt vágott se kell,
mert az meg olyan kismamás, és attól végképp idegenkedem mostanában!
Ez az egy, amiben egyetértünk a
varrónőmmel, szerinte, akinek ilyen cicije van, azt ki kell rakni, hát én meg
nem annyira érzem így! Most varratok néhány darabot, mert itt ebédeken meg koktél
partikon tárgyalnak az emberek!
Meg a ruha hosszával is
problémázom. Nem szeretném, ha illetlenül rövid lenne, bár csak 19 vagyok. De
mit tudom én?
Én azt akarom, hogy minden
pántnélküli ruha vagy vékony spagetti pánttal készüljön vagy egy nyaklánc szerű
gyöngyös pánt a nyakam köré.
De a varrónő szerint meg kell
tanulnom viselni a melleimet, és őrültség nem hangsúlyozni, akinek ilyen testi
adottságai vannak. Én ezt tudom, hangsúlyozom is, ha táncolok, de ez most más
nem? Nagyon nem szeretném, ha nem a megfelelő ruhában lennék, és kínos
helyzetbe hoznám a partnerem.
Szóval nem akarok túl öreges
lenni, de túl kihívó sem. Azt sem szeretném, ha egy oda nem illő, vagy
illetlenül sokat mutató ruhában hoznám kellemetlen helyzetbe magam, és a kísérőmet.
Nem igazán érzem még, hogy mi a megfelelő, és soha nem is jártam ilyen
helyeken, hogy lenne egyáltalán elképzelésem.
Segítenétek?
Itt van néhány ezek olyan
egyszerűek – de nem túlságosan?
1.
2.
3.
Ez nekem nagyon tetszik.
Ezek strasszosak, de nem túl
sok egy orvos bulira?
4.
5.
6.
7.
Ezek meg hosszúak, de ennél estélyesebbet
nem vagyok hajlandó, szóval olyan bő rokokós mennyasszonyit, azt nem, de lehet,
hogy ez is sok a 19 évemhez? Vagy nem?
8.
9.
10. Talán ez a fekete nem lenne rossz? Vagy sok?
Jaj, segítsetek már!:)
Kiválasztanátok egyet-egyet
mindegyik stílusból, és egyet, amibe most menjek?
És gondoljátok hozzá, hogy szőke vagyok és nagyon világos szemű, meg 165 és kerek lent meg fent is!
Mert nem elég ez a bál, még
lesz néhány jelenésem, pedig nem örülök neki, de majd elmesélem.
Mindegyik pasi engem akar
magával cipelni, ráadásul még az összes kínai ünnepre is hivatalos vagyok!:/
Úgy mondták, nem meghívni, ez kötelező!:)
Kicsit meg vagyok rémülve ettől
az egésztől. Nem szeretek társaságba járni, soha nem is jártam. Mi nem mentünk bulizni,
mert az volt a munkánk. Inkább otthon pihentünk és beszélgettünk a többiekkel,
az volt az igazi kikapcsolódás. Azt se tudom, hogy kell viselkedni egy ilyen
helyen. Az itteni operaházban lesz bál, meg vállalkozók bálja, orvos bál,
ügyvéd bál, és ráadásul Nyurga bulija, ahol nemzetközi szinten lesz képviseltetve
a brüsszeli székhelyű munkahelye. Anyu szegényke már nem tud megjelenni, hát
mondjuk nem is akar, így mind engem akar vinni!
Cipőm az van kettő is, még a
ballagásomra kaptam tőle, és nagyon vigyázok rájuk, egyszerűen nem merem használni őket.
De ott van még a táska!
Őt kaptam karácsonyra, egyszerűen
imádom. Mindig egy ilyen világos táskát szerettem volna, eredetileg baglyokkal,
de ez is gyönyörű. De jó ez ilyen helyre? Vagy kinevetnek vele? Mert végül is ez
márkás, és olyan pici kézitáskám nincsen. Van még ilyen márka egy feketében, de
az még talán nagyobb. Jó ez ilyen
helyre?
Nagyon szépen köszönöm, ha írtok,
és segítetek választani.
Mindenkinek szép hétvégét
kívánok!
Puszi, Luna
u.i.: Azt mondják itt, esküvőre
nem illik se fehérbe, se feketébe menni, csak ha kérik. Nem tudom, ez valóban így van-e,
minden esetre nem reszkíroztam meg.
Íme, a kedvencem! Ebben vezényelem le, életem első
esküvőjét – igazából második, mert a Barbiét is megszerveztem – szóval, ő lesz,
mert ebben tudok mozogni, meg rohangászni és énekelni, és egyszerűen imádom. Még
az sem érdekel, ha kinevetnek!
Vélemény?
Csak pántja is van, és az a valami nem lóg ott középen.
És barna!:)
És még valamit.... Drága Reni!
Napok óta, ha van egy kis időm,
leülök, hogy megírjam azt a levelet. Aztán csak ülök a gép előtt, amíg el nem
hívnak. Nem könnyű, de össze fogom szedni magam és megírom, és köszönöm a Tiedet, meg a
türelmedet is!
Kedves Kata!
Tőled is egy kis türelmet
kérek! Köszönöm a levelet. Nagyon örültem neki, elkezdtem nézni, és szégyellem
bevallani, de elaludtam, pedig annyira érdekel, de valami baj van velem!:(
És szeretett lelki gurum!
Ahogy lesz egy kis időm, és te
is ráérsz, jelentkezni fogok, és már alig várom. Csak ezt a két napot most
tudjam magam mögött!:)
Kedves szerkesztőm!
Sokáig gondolkoztam azon mit is
írhatnék arra a levélre. Igazad volt, nagyon sírtam, de az jó, ha az ember a
meghatottságtól és a boldogságtól könnyezik.
Megvallom őszintén, egészen
másfajta kérdésre számítottam.
Nem is tudok rá mit mondani,
mert nem találok rá megfelelő kifejezést, szót, hogy elmondjam mennyire hálás
vagyok már a gondolatért is, hogy mennyire megérintettél.
Azt mondják egy férfi szívéhez
sok út vezet, egy édesanyához pedig a legbiztosabb, ha a gyermekéért teszel
valamit.
Csak egy egyszerű köszönömöt
tudok mondani, de az biztos, hogy soha, amíg csak élek ezt nem fogom
elfelejteni!
A következő fejezet már majdnem
készen van, ma este, vagyis nektek éjjelre, legkésőbb holnapra hozom. Arra
gondoltam, a jövőben talán picit rövidebb részekkel jövök, míg kicsit beállnak
itt a dolgaim, mert azt hamarabb el tudnám készíteni. De majd meglátom még.
Addig, ha nem bánjátok, hogy
néha teszek egy-egy személyes bejegyzést is ide, akkor most szívesen elmesélném
mi történt velem az elmúlt napokban. Ha valakit nem érdekel az én világom,
irritálják az ilyen fajta személyes bejegyzések, az ne olvassa, illetve ne
kattintson az oldalra olyankor, ha olyan címet lát, ahol nincs megszámozva a
fejezet.
Nehezen indult a hét és tele
volt feszültséggel. A két fiú most kezdte meg az első napjait az eljövendő
munkahelyén, és jómagam is idegesen készültem a visszatérésre, miután csak úgy eltűntem
néhány hétre, családi okokra hivatkozva.
De itt az emberek egészen
mások, vagy legalább is azok, akikkel eddig összehozott a sors itt kint. Vagy csak,
mint tulajdonosra rám is vonatkozik már az, amit a barátom mondott egyszer
kedves részegen túlcsorduló önbizalommal.
„Én tökéletes vagyok! Kívül és
belül is. Hatalmas a farkam, szenzációs vagyok az ágyban, jóképű vagyok, fantasztikus
a testem, a zárkózottságom és flegmaságom ellenére a humorom ellenállhatatlan,
ahogy a mosolyom is. Nyílt és őszinte, igaz barát, jószívű, ja és okos! –
mutatott vigyorogva magára”
Én meg vissza, hogy és az
önképed is tökéletesen rendben van. Azt mondta erre, minden pasi, még a törpe
aszott vénember is ezt hiszi magáról, ha egy vastag köteg euróval van
becsavarva a farka, mert a körülöttünk nyüzsgő pénzéhes potyázó piócák és
hiénák elhitetik velünk”
Ez után a beszélgetés után azon
gondolkoztam, hogy ha ez a sok minden nem is feltétlen igaz rá, - bár én így
látom – az biztos, hogy az esetek többségében tökéletesen tisztában van az öt
körülvevő világról!
Szóval lehet, hogy velem is
csak azért ilyen elnézőek, mert tőlem függnek, még ha nincs is euróval kibélelt
farkam!:)
A bejárónőnk – akit Moirának
hívnak – amint megérkeztünk elment egy hétre, mert itthon van az egyik fia.
Kettő van neki, lent délen élnek, és elég ritkán találkoznak.
Ennek örömére anyuval valami
történt és olyan lett a lába, meg a keze is, mint egy felfújt gumikesztyű,
teljesen bedagadt. A gyűrűjét is nagy harcok árán, szappanos vízben sikerült
levarázsolnia az ujjáról.
Teljes ágynyugalmat rendelt el
neki, az itteni, meg az otthoni orvosi gárda is. Így hirtelen én lettem ennek a
hatalmas háznak a főnöke.
Hát nem ment könnyen. Első nap,
valami irtózatot kellett készítenem, mert már meg volt vásárolva. Tottyadt
pulykamájakat tekergettem szalonnacsíkokba, ügyesen össze kellett volna tűzni,
de ők persze nem akarták ezt, aztán kisütni. A Peti szerint az államig lógott a
nyelvem a nagy igyekezetben, és jó a térérzékem meg remekül lövök, mert ebben a
nagy konyhában, még csak véletlenül se ugrott kétszer egyfelé ki a kezemből az
a nyűves máj. Körbelőttem a konyhát, véres tetemek mindenütt, amit Nyurga
loholva eltüntetett – szóval kiveszi itt mindenki a részét a munkából, csak nem
értünk hozzá! Végül a gyakorló állatorvos átvette a műtéti műveletet
pszichológusi asszisztenciával, én meg végeztem a többi melót. Anyu a kanapén
puffadozva dirigált, és folyton fel akart ugrálni. Én meg lassan olyan lettem,
mint az a buta játék, ahol egy labirintus van, és benne egy golyócskát kell egyik
pontból a másikba vinni. Le-fel rohangásztam, és minden körben visszanyomtam
anyut a helyére, egy simi vagy egy puszi kíséretében.
Esküdtek, hogy a vacsi
tökéletes volt, - én meg gyors leszedtem az asztalt, mert észrevettem, hogy a
tál alján, amibe kitettem, egy kis véres zsír maradt:(.
Szóval másnap, kávézás közben bent
megemlítettem, hogy anyu felfújódott, mint egy aranyos lufi, és még nehezebb
neki a járás meg a mozgás, ráadásul, ha lép, fáj a talpa, ahol a talp boltíve
van. És kényelmetlenül érzi magát a macinacijában, pedig kismama típusú, mégis
idegesíti a pocakján, meg az is, ha letolja a hasa alá.
Ekkor az egyik szakács mondja,
hogy az ő felesége is állapotos és fájt a pocakja a melegítőgumijától, ha meg
lecsúsztatta a pocakja alá őt is idegesítette, és hogy egy Baby boltba olyan
szupi nadrágot vettek, aminek nem volt derékrésze, hanem pocak alatt véget ért
a nadrág onnan meg egy vékony nyúlós, puha gumis anyag simul a pocijára, egészen
fel a gyomráig.
Elmagyarázta, hogy merre kell
menni, hát elég messze volt az üzlet. Végül látta milyen arcot vágok, és
mondta, ha elenged a főnökasszony, szívesen elviszlek.
Mondtam, tudok beszélni a
fejével, hallgat rám, úgy hogy menjünk. Mint mondjak, még soká fogok vérbeli
amerikai mód vezetni, nekem is fájtak az ujjaim a talpamon mire megérkeztünk,
mert végig ökölbe voltak. Annyira szuper kis üzlet volt, totál elkápráztatott
az a sok kis finom puha baba dolog, játék, kocsik meg minden. Vettem egy
nadrágot, természetesen barnát.
Otthon gyorsan átöblítettem és
nagyon hamar megszáradt a törölközőszárítón. Anyu imádta, finoman rásimult a
kisöcsire, nem nyomta, nem csúszott a pocakja alá, és így nyugodtan fel tudja
tenni a lábait, nincs kint a feneke.
Egy csomó mindent láttam,
úgyhogy beütöttük a naviba a címet, és másnap visszamentem, még az ananászos
eset előtt. Vettem még egy világos mogyorószín nacit neki, meg 3 pár zoknit,
ami kívül belül olyan hosszú bolyhos szőrös volt, és nem szorított a száruk,
akár egy mamusz, meg néhány nagyanyó bugyit, mert mióta bedagadtak a lábai meg
a keze is, fáj a pocija meg ég, és ettől kicsit lehangolt én meg ezt nagyon nem
szeretem. Teljesen helyrebillent lelkileg, mikor odaadtam neki, és apu bejött
két kézzel felemelte a hatalmas nagymama bugyogót és meglobogtatta apu előtt
vigyorogva. Apu csendesen mortyogott, hogy nekem már ez is szexi.:)
És igen, tudom, hogy spórolni kellene,
de nem bírtam ott hagyni és vettem a kisöcsinek egy szánkót. Annyira édes,
műanyag és ülés karfa, még biztonsági öv is van rajta, és olyan klassz, akár
egy Forma 1-es autó, formatervezett és mosómaci kinézete van. Egyszerűen
imádtam, persze mikor jobban belegondoltam rájöttem, hogy a mostani télben
sokat nem fogunk szánkózni a kisherceggel, de….:)
Ezek után átbeszéltük a
projektet, és mindenki megkapta a feladatát. Anyu lett az anyagbeszerző, itt
van online vásárlás, rákattansz az üzlet honlapjára, ahol a legapróbb dolog is
fent van, és szépen készítesz egy listát, aztán házhoz szállítják nagyon hamar.
Van ideje átgondolni, és olyant rendelni, ami nem haladja meg a konyhaművészeti
teljesítményemet. Ugye eléggé lent van a mérce!:/
Mióta kint vagyok, minden nap
kimegyek egy picit sétálni bent a városban, és próbálok mindig messzebb menni,
hogy megismerjem a környéket. Két piacot fedeztem fel, az egyik jobbra, a másik
balra van tőlünk. Az egyiken zöldségek meg gyümölcsök elképzelhetetlen
arzenálja, a másikon halak, tengeri herkentyűk meg húsok.
Szóval kicsoszogok minden nap
és veszek magamnak egy ananászt. Egyrészt mert imádom, másrészt nagyon
egészséges, például ha seb van rajtad műtét után, elősegíti a hegesedést, és antioxidánst
tartalmaz. Itt meg szépen levetkőztetik, kiveszik a közepét és már készen kapod,
csak enni kell, nem kell megküzdeni vele.
A vásárlás után gondoltam
megyek és veszek egy ananászt, sőt anyunak is viszek haza egyet. Felöltöztem és
elkocogtam, az ebédszünetemben, szóltam az én főedzőmnek, hogy jövök mindjárt.
Megvettem, és ahogy jöttem visszafelé, bele akartam tenni a táskámba a zacsiba
csomagolt meztelen gyümölcsöt, mondom, megfagy itt nekem, mire hazaérek vele,
olyan rohadt hideg van itt. Be is voltam öltözve, csak a szemem látszódott ki.
Amúgy itt rohadtul élvezem a nézelődést, olyan fura, hogy van egy 6 vagy 8
sávos utca, ahol hömpölyög a forgalom, aztán bekanyarodsz egy mellékutcába, ami
olyan szűk, hogy alig fér el egy kocsi, és hirtelen úgy érzed, a tornyok közül
visszarepültél vagy 100 évet. És másik utcában hatalmas placc, ahol a kölykök
driftelnek meg deszkáznak és bandáznak, körben meg lepukkadt épületek fura bárok
és még furább üzletek. Nagyon heterogén a város szerkezete.
Szóval próbálom beletenni az
ananászt a táskámba, de a táska nem jött le a vállamról, hanem valahogy fennragadt
a fenekemen. Hát egyszerűen nem értettem mi az isten történt, miért nem tudom
előre rángatni, elég nehéz a mozgás kapucniban, sapkában, sálban, meg
kesztyűben. Nagyjából olyan testhelyzetet vettem fel, mint ahogy aludni imádok,
szóval a kicsavarodott Nyaktekercs madár pózt – Dani szerint van ilyen madár –
és küzdök a táskával. Közben meg mentem át az úton az igaz, ráadásul a kapucni
ugye nem fordul az emberrel, és ha hátra fordítottam a fejem, csak
megtekinthettem a kapucni belsejét. De ez is egy keskeny kis semmi utcácska
volt, nem is nagyon figyeltem, mert rájöttem, hogy az történt, hogy a táskám
cipzárja, beleakadt a dzsekim övébe, és becsippentette hátul a hátam közepén.
És most ragaszkodnak egymáshoz, fogva tartja, ezért nem tudom előre venni.
Picit megálltam, hogy kiszabadítsam, mert akkor már a vállamra se bírtam vissza
tenni, szóval lógott a fenekemen, mint egy púp. Ahogy ott szerencsétlenkedem,
egyszer csak jött egy idióta, lefékezett előttem és hröm-hröm-hörmm, elkezdte túráztatni
a kocsiját, aztán meg rám dudált, valami rémes vijjogóval. Persze hogy
megijedtem, ugrottam egyet púpostól, meg félig levetett kabátban totál
elvesztek a kezeim, és szépen megcsúsztam a jégen, magam alá fordult a bokám és
fenékre tottyantam. Ott ültem, két csupasz ananászon, majdnem lótuszban akár
egy megdicsőült Buddha, és úgy nyilallt a bokám, hogy majdnem bepisiltem.
Gondoltam mindjárt összeérintem a két ujjam és feltartom a karom, aztán
meditálok és zümmögök egy ’o mani padme hum-ot’ fájdalom ellen, de letettem
róla, inkább próbáltam volna felállni, át ne hajtson már rajtam ez a barom.
Olyan közel állt hozzám, hogy
mikor próbáltam feltápászkodni belekapaszkodtam a kocsija díszrácsába. Akkor
néztem csak meg mi ijesztgetett engem. Hát még ilyen szép autót se láttam. Egy
tipikus nagy batár USA kocsi volt – a fene tudja a típusát – de a többi az
valami csoda. Az elején, a motorházán
egy hihetetlen élethű fekete párduc feküdt elnyúlva és a szemeimbe meredt.
Elképesztő világító, kerek, csodaszép sárga szemekkel, még a szivárványhártyán
levő kis világító csíkok is bele voltak festve a szemébe. A papámnak volt ilyen
szikrázó szeme, csak kékben….
A teste fekete volt, és
beleveszett a kocsiba, aminek fogalmam sincs milyen színe volt, mert a földön
előtte ülve, előbb feketének, aztán sötétzöldnek tűnt, egészen mélyzöldnek.
Mikor felálltam végre, akkor meg már mély lilának láttam az oldalát. Valami
olyasmit magyarázott később, hogy több réteg festék van rajta, ettől tűnik
mindig más színűnek.
Szóval ülök ott, próbálok
felkapaszkodni, de nem ment. A pasi meg kiszállt. Azt hittem majd ordítozni
fog, mint itthon, de szerencsére nem, inkább meg volt ijedve, leguggolt mellém
és érdeklődött, hogy mi történt, megütöttem magam, hol fáj? Meg elnézést kért,
hogy csak viccelt, az ő hibája blablabla…
Hirtelen megvilágosodtam, nem
véletlen volt a Buddha ülés, hogy ez itt Amerika, és itt mindenért horror
pereket akasztanak az ember nyakába.
Próbáltam oldani a
feszültséget, mondtam, hogy beteg lett a bokám.
Ott guggolt felettem, semmit se
láttam belőle, mert egy fekete kötött sapka volt a szeméig a fejébe húzva, amin
napszemcsi volt, a hóra tűző nap miatt, egy dzsekiben, nyakán körbetekert sál,
még a szája se látszódott, ahogy meredezett kicsit tanácstalanul, aztán valami
olyasmit mondott, hogy a férfiak erősek, biztos túl lesz rajta és rendbe jön…..
Mondom magamnak, mi ez? Jesszus
egy őrült narkósba botlottál, csak ügyesen Luna! Ne bosszantsd fel!
Aztán kezdett gyanús lenni a
szitu, mert nagyon kedvesen nyújtogatta a karját, hogy felsegítsen. Bevillant,
hogy valószínűleg összekevertem a nagybácsi szót a bokával.
Most érkeztem abba a
periódusba, hogy semmilyen nyelven se tudok. Pocsék a magyar helyesírásom, és
keverem az angol szavakat. Mikor bejött a suliba pár lány hogy szeretnének
táncot tanulni meg zongorát is, annyira megörültem nekik, hogy zavaromban oroszul
kezdtem el ujjongani. Gondolom, ez majd elmúlik az álomkórommal együtt, de most
totál tombol bennem az összevisszaság. Néha a legalapvetőbb szavakat is rosszul
írom, vagy külön a ragtól.
Szóval elfilóztam a földön
félhangosan, hogy vagy bokám?
Így már értette. Segített
felállni, és próbáltam lépni, de nem ment egyedül. Viszont elengedte az övemet
a táskám végre!
Felajánlotta, hogy elvisz
orvoshoz vagy haza. Mondtam, hogy nem mert félek. Nem fogok beülni egy idegen
autóba, 3 idegen pasi mellé, egy számomra még idegen országban.
Rájöttem, ha őszinték vagyunk,
sok kellemetlenségtől meg kötelező köröktől megkímélhetjük magunkat. Nem kell elfojtani
a problémát. Talán ha régen is ezt teszem, máshogy alakul minden.
Kérdezte, hogy akkor hova
megyek? Mondtam csak oda a sarokra, és nagyon bíztam benne, hogy ezt már nem
érti félre. Előbb arra gondoltam, azt mondom, egy pszichológus asszisztense
vagyok, aztán hogy egy ügyvéd titkárnője, ez mégis csak ütősebben hangzik,
végül csak annyi lett, hogy az edzőterembe dolgozom.
Mondta, akkor elkísér, és szólt
az egyik srácnak, hogy álljon el a kocsival. Belekaroltam, mert nem ment
másképp és totyogtunk, közben potyogtak a könnyeim úgy fájt, de nem mutattam,
és csak beszéltem mindent zavaromban, hogy ananászért mentem meg ilyenek.
Gyorsan vissza is loholt, az úton feledett árva gyümölcsökért. Aztán a kanyar
előtt gondolom elvesztette már a türelmét, mert erős pingvinvágtában tepertünk,
hirtelen megállt, alám nyúlt és felkapott. Ott voltam a karjaiban, akár
kiskorom álomvilágában az elképzelt szőke hercegemében, aki imígyen majd
belefut velem a lemenő naplementébe, és az igaz szerelem és boldogság
örökkévalóságába.
De hát sajnos nem ő volt a
szőke herceg, és a boldogságról sincs mostanában szó, szóval, kicsit
meghökkentem, aztán tartózkodóan, de átöleltem a nyakát, nehogy ketten
hasaljunk még egyet.
Na és ekkor! A szalon
túloldalán, kicsit hátrébb van a helyi lap szerkesztősége. Ha majd kiadatok valami
remekművet, nem kell messzire vinnem!:)
Most viszont valamelyik ráérő
tréfamester meglátott minket és lefotózott. A másnapi lapban benne voltunk –
sztár lettem – sajna a vicc oldalon!:( - édes teher felirattal.
Szerencsére nem látszik semmi
belőlem, csak a kabátomról ismertem fel magam, meg a bakancsomról.
Két új őrület uralkodott el
rajtam. Még otthon kitaláltam magamnak egy új image-t, hogy legyen valami,
amiről eszükbe jutok az embereknek, hogy tudjanak mihez kapcsolni. Nekem nem
megy az önreklám, sose tudnék elhelyezkedni, ha olyan kérdéseket tennének fel
az állásinterjún, hogy mondjam el, miért vagyok alkalmas az állásra, meg
győzzem meg, miért engem vegyen fel. Hát győzzön a bánat, az már biztos, én
képtelen lennék fényezni magam. Itt se teszem, de arra gondoltam, ha mondjuk
mindig a fejem tetejére felcopfozom a hajam úgy, mint régen, és teszek bele
valamit, akkor tuti emlékezni fognak rám. Egyrészt a hajam miatt, meg a
fazonjáért is mert nem a legdivatosabb, de pont azért egyedi. Így vissza a
kezdetekhez, újra szökőkúthajú lány lettem.
Otthon egy utcán áruló nénitől
vettem egy csomó kendőt. Olyan kétarasznyi szélesek, összefogom, belekötöm a
hajamba, és lóg vele együtt. Szegény nénike úgy örült, megsajnáltam és majdnem
mindet megvettük. Nagyon tetszett, főleg egy mogyorószín fehér nád mintával, és
ugyanilyen barna náddal is. Mostanában megőrülök a barna színért. A Barbi menyasszonyi
ruháját is barna betéttel akartam, de aztán rádöbbentem, hogy ez nem az én
esküvőm lesz, és a nővérem ízlésvilága messze áll, a barnabetétes ruháktól.
De barna az itteni laptopom is
meg az otthoni kocsim is ugye, amit most a Tomi szeretgél.
Összevásároltam még egy csomó
fejpántot, minden színben, széleset, keskenyet, simát, mintást, kövest, meg
díszes hajgumit, és most mindig felteszem a hajam a fejem tetejére, és
valamivel díszítem.
A másik heppem, a párducfoltos
minta mánia. Először egy bakancsot vettem, ami feketének lett eladva én sötét
barnának látom, hátul párducbetéttel meg a nyelve is az, és vastag világos puha
béléses. Még cipzáras dísz is van rajta, akár a méregdrága ballagási cipőmön.
Szerelem volt első látásra, ráadásul le volt árazva 3990-re, és mivel papucsban
futottam neki a világnak, kellett valami télre. Még nem volt bakancsom, és
kicsit aggódtam, de nem nyomja a lábszáram, nem töri a lábam, könnyű és
kényelmes, és jól tartja a lábam, szóval nagyon jó vásár volt, imádom!
Aztán Bécsben láttam egy kabátot,
vagyis dzsekit. A szokásos fél lábszárig érő sötétbarna, de a kapucnin meg a
kabát belsején, a kezén és a gallérján a prémcsík meg a kapucniján is körbe párducmintás.
Megvettem, addig úgy is a Barbi egy régi kabátját hordtam. És itt kint az
anyuéktól kaptam egy nagyon puha termo párducmintás barna kesztyűt meg sálat,
ami jó hosszú, körbe tudom tekerni magamon. És van párducfoltos ruhám is a
jogginghoz. Itt, ha csak tehetem, ezekbe járok, mert kényelmes, felhúzok rá egy
vastag kötött mogyorószín lábszárvédőt, és már nem is fázok. Szeretem a kötött
ruhákat, a kedvencem egy barna norvégmintás!:)
Szóval szépen hazáig cipelt ez
a pasi, és az ajtóban átadott a riadt arccal közeledő főedzőnek, aztán már
tépett is, hogy siet. Gondolom félt, hogy beperelem!:)
Szegény edzősegédem nagyon igyekezett
nem röhögni a sztori hallatán, lassan kezd megismerni, mert a távozásom előtt
volt egy esernyős esetem is, mikor a szél magával ragadott, és neki kellett
összeszednie városszerte a széthullajtott darabkáimat, de ezt majd egyszer
elmesélem.
Megvártam, míg befut a Peti és
csak két páciense volt, aztán szólt, hogy ha keresik majd holnap lesz, és haza
fuvarozott. Elég ronda lett a bokám, olyan duckó mint anyué!:)
Már csak abban reménykedem,
hogy azt mondta Moira – a bejárónő – hogy biztos nem jön még a héten a baba.
Otthon kihozattam a dokival a
gurulós székemet. Ráültem és prímán gördültem a hűtő, a mosogató, meg a tűzhely
között. Teljesen rendben volt a dolog, csak rolliztam mindenhova, mert itt
hatalmas a tér, és nincsenek küszöbök. Apu elég érdekes arcot vágott mikor
megjött, és egy pufók herceghordozó, a kanapén folydogálva adta a főzési
instrukciókat, egy rokkant meg épp elszáguldott a tolókocsi székével, kész a
vacsi csatakiállatással.
A Peti terített, mert a sógor és
a Gabi pár percre jelezte jöttét. Az a jó itt kint, hogy minden félkész. Még a
palacsinta meg a sütik is félig el vannak készítve. Rengeteg kaja, pácolt
dolgok, szóval nem olyan nehéz a főzés, ha kiismered magad a zacskók között. Krokett volt, csak sütni kellett, és pácolt
marhaszelet, Peti féle vegyes salátával, amiben paradicsom endívia uborka retek
meg tudom is még mi került. De jó volt az öntet rajta!:) végül meg ugye az
ananász!:)
Csak a Dani merte a fülembe
súgni, hogy a családban szaporodik a mozgáskorlátozottak száma!:(
Egy vacsora utáni helyzetkép.
A puha süppedően becuppantó
bőrkanapén, a herceghordozó pihent boldog mosollyal, előtte apu egy hozzá
tartozó zsámolyon vagy valami olyasmin, aminek nincs háttámlája, én csak
zongoraszéknek hívom – szóval anyu lába az ölében és gyengéden masszírozgatja
közben meg duruzsol, hogy így Diti meg úgy Diti. Én a Diti mellett elterülve,
előttem a Peti egy zsámolyon ölében a dagadt lábam és masszírozgatja, a sok
munka után megpihent szenvedőt, néha megkérdi, duruzsoljak, szép szerelmes
szavakat vagy csak masszírozzalak. Kedvességem határtalan, ha róla van szó, és
mióta megfenyegetett, hogy mi lesz majd, ha a főnököm lesz, ezért csak ennyit
mondtam, dolgozz rabszolga! Serényen!
Közben a Dani mosogatott,
Nyurga meg teát és forral bort készített – ő nagy konyhatündér, sokat lefutott
a dédikéhez szakmai tanácsért – finom édes kaliforniai vörösborból. Az
állatorvos meg a pszichológus összehozott a bokámra egy ecetes borogatós
dunsztkötést. A sógor felajánlotta, hogy megoperál, és összehúzza a meglazult
szalagomat, de a tekintetem láttán maradtunk a borogatásnál. Aztán
letelepedtünk sorban, mint a fecskék a dróton, és bámultuk a tv, mivel anyu már
leginkább csak ülve tud jóízűen aludni. Itt annyi a csatorna, és olyan szépek
ezek a nagy tv-k, hogy néha már abban elálmosodom, mire találok valamit, amit
megnéznék!
Hát kb. úgy 5 perc múlva az
egész csapat hortyogott, én konkrétan arra ébredtem a Peti vállán, hogy a sógor
elégedetlenkedik, hogy hát azért van határa a barátságnak is….mikor Nyurga az
ölébe borult, ráadásnak megkapta az ölelkező Pajor cicát, aki a nővéremé ezért
a Dani megkülönböztetett figyelemben részesíti. Nálam Bendegúz horpasztott.
De!
Ezzel még nincs vége a sztorinak.
Reggelre viszonylag rendben
volt a bokám – hála a maszírnak, meg a dédike féle borogatásnak. Tudtam vele
járni, csak nem ugrabugrálok.
Épp megebédeltem a bárban, és
visszatipegtem a kávémmal, mikor nyílt az ajtó, és egy pasi jött be. Tétován
körbe nézett, a főedző robogott felé, ő meg közölte, hogy a lányt keresi, aki
itt dolgozik. Hát hamar rájött, hogy én lehetek, ezért felém fordult én meg
előcsoszogtam.
Képzeljétek el a szitut,
álltunk egymással szemben és bámultunk, én kezdtem mosolyogni, ugye a pocsék
arcmemóriámmal mondom, ki vagy te és mi vajon a szíved terve.
Ő meg hirtelen rám vigyorog,
akkor láttam, micsoda vakító, tökéletes fogsor, és azt mondja, nahát, te vagy
az! Ezt a meglepetést! Nem láttam tegnap sokat belőled.
Hát ő volt, a tegnapi pasi! És
nem azért, de micsoda pasi! Tiszta Peti volt, szinte egy Bradley Cooper! Sötét
szőke, vállig érő, összevissza haj, fülig vigyor, csodás fogak, és szép kék
szem. Annyira jóképű volt, hogy totál ledöbbentem, csak bámultam rá. Úgy egy jó
fejjel magasabb, magas izmos hát, nagyon jó pasi, mert levette a kabátját
később, és jól megnéztem magamnak. Totál olyan volt, mint a pszichodokink!
Szóval mondta, hogy ő cipelt
haza a karjaiban és csak érdekelte, hogy mi van a bokámmal, mellesleg a nagybátyám
állapota is érdekelné, ha már megemlítettem….hát így indult a beszélgetésünk….
És hozott nekem egy ananászt!:)
Hívott, hogy menjünk át az
étterembe egy kólára, de mondtam, nem hagyhatom itt a termet – nem akartam,
hogy megtudja, az enyém az egész – jobb ez így.
De mondtam van itt nálunk
ásvány, meg turbós víz, ha már ilyen figyelmes és meglátogatott meghívom én egyre.
Elég sokat beszélgettünk, és
csak bámultam, micsoda bitang jó pasi, ha rám nézett, és megvillantotta a
fogait, egész zavarba jöttem. És már ő sem tartott attól, hogy feljelentem,
mert humorizálni is mert. Megemlítettem neki, milyen gyönyörű a kocsija, hogy
mese szép szeme van a párducának. Erre azt mondta, olyan akár neked, téged
megtalált magának a kocsim! Hát nem aranyos!:)
A dokinak már nem jött be
annyira, az időközben megérkező Peti elég vércseszemekkel méregette, már
féltem, hogy elragadja és kap egy soron kívüli kezelést a bűnelkövető.
Mielőtt elment beiratkozott,
vett bérletet, és mondta, hogy hozza a haverjait is.
Elmesélte az egész életét. Egy
autószerelő műhelyben dolgozik az apjával, akit két éve baleset ért azóta
nehezebben mozog, így van két szerelőjük meg ő, de ő inkább kocsi festéssel
foglalkozik, olyanokat csinál, ami az övén is volt, bármit, amit csak
megrendelnek.
Mellette meg egy haverjával visznek
egy tetováló szalont, és imádja csinálni.
Hát nem érdekes, egy pasi, aki
eléggé kreatív kell legyen, jól rajzol, meg minden, ahogy dumált úgy éreztem,
elég sok közös van bennünk. Klassz tetkó van az egyik csuklójától fel a
könyökéig.
Mondom akkor te kocsi tetováló
vagy?
Csak nevetett, hogy hát így még
nem fogalmazták meg, de mondhatjuk ezt is. És felajánlotta, hogy csinál a
kocsimra amit csak akarok, fájdalomdíjként. De nem akartam megmutatni neki a
szépséges Jeepemet, inkább elnapoltuk a dolgot.
Elgondolkoztam rajta, mert egy
szép hó párduc nekem is tetszene az elején. Esetleg felette a hold meg
csillagok? Vagy egy kacsa a nád között, akár a Nádasdy címer?
Lehet, hogy itt élném ki a
tetováló kedvemet? Volt egy ilyen kérdés a díjas kérdéssoromban:)
Mikor elment, a Peti kezdett zsongani,
hogy tudja most nehéz énekem, pont azért szól, mert sebezhető vagyok, ne
ugorjak meggondolatlanul bele egy új kapcsolatba, látta, hogy néz rám ez az
amcsi…..blablabla….
Mondtam neki, nahát, tényleg?
Észre se vettem. Meg, hogy kösz az aggódást, de eszembe sincs. Előbb még a
mostani kapcsolatomat kell tisztáznom, aztán jön a tesó, meg az egyetem. Nem ez
a legmegfelelőbb időszak egy új kapcsolat kibontakozására. Azért mert jól
éreztem magam vele és elbeszélgettünk, még nem jelenti, hogy holnap haza viszem
és bemutatom. Már csak azért sem, mert nem jelezte, hogy tiszteletét tenné
nálunk, és nekem is merőben más terveim vannak a jövőmre nézve!
Mindenesetre, öcsémnek biztos
bejönne a srác, aki nem Bradley és 25 éves!:)
Kíváncsi vagyok mit fog szólni,
ha elmondom, hogy egy kocsi festő pasival megismerkedtem. Majd utána kell
néznem mi ennek a foglalkozásnak a neve.
De ami a lényeg!
Elvitt néhány szórólapot, és
azt mondta, visszajön a haverjaival, sőt kiteszi a szalonba meg a műhelybe is,
és toborozni fog nekem. Hát ennek azért örülnék, kíváncsi vagyok, hogy vajon
lesz-e ennek folytatása. Azon gondolkoztam, hogy ezt az esetet most a „jódolgok
vagy rosszdolgok” üvegbe dobjam. Mert igaz, hogy megütöttem magam, de ha
valóban komolyan gondolta, és járni fog hozzám a haverjaival, meg toboroz nekem
embereket, akkor sokkal inkább pozitív dolog.
Ja, igen az üveg!
Vivkó blogján olvastam, hogy
készít egy „jódolgok” üveget, és abba cetliket ír, olyan jó eseményekről, amik
vele történnek, hogy az évvégén emlékezzen rájuk. Én kibővítettem, és
készítettem egy „rosszdolgok” üveget is, így az év elmúltával, majd össze tudom
hasonlítani, hogy pozitív vagy negatív évet zárok!:)
Ezt az ismeretséget jónak
veszem, mert rengeteg lehetőséget látok benne. Ha olyan ügyesen tetovál, ahogy
azt a kocsit megfestette, rengetegen járhatnak hozzá, és hozhat nekem
vendégeket, most még eléggé szükségem lenne egy kis felfuttatásra.
Jönnek-jönnek, de még messze vagyunk a nyereségtől.
És még mindig nincs vége a
sztorinak, mert rá egy napra újra eljött. 5 haverjával bejöttek edzeni, aztán
megnézték apu kung-fu edzését, és pofátlanul bebámult a rúdtáncórámba.
Annyira bírom látni az arcokon,
ahogy először megjelenik az a tipikus férfi vigyor, amit annyiszor láttam
otthon, aztán a bunkó elővesz egy köteg pénzt a zsebéből, és a lábam elé dobja
azzal, hogy van az a pénz, amiért letérdelsz nekem. Nem pont ezekkel a
szavakkal, de a lényeg ugyanaz.
És van a normálisabb, aki
figyelni kezd és látja, milyen erő kell hozzá meg koncentráció, mert elég egy
apró kihagyás, és máris a fenekeddel landolsz a padlón, és a bárban nincs
szivacs a rúd alatt.:)
Ő bejött, és mosolyogva
mustrálgatva mondta, úgy gondolom ez a sport nem nekem való.
Mondtam, ne gondolja, egyre
több pasit érdekel, ha majd itt lesz az öcsém, együtt fogunk oktatni.
A barátai átmentek a bárba
biliárdozni, ő meg ott maradt és beszélgettünk.
És persze hazudtam neki! Neki
is, mert úgy tűnik, én már nem tudok változni. Megkérdezte, hol az öcsém, és
mondtam, hogy a családom egy része még Európában van. És akkor rákérdezett, a
barátom is? Mert azt nem gondolná, hogy egy ilyen lánynak nincs senkije.
Hát mit mondhattam volna erre?
Az igazat, azt semmiképp sem. Még olyannak se tudok beszélni róla, akit ismerek
vagy szeretek. Azt, hogy nincs senkim? Lehet, de a szívem az biztos, hogy nem
így érzi még!
És az a senki, a minap felhívta
az anyut, és érdeklődött hogy van, és mindennap megcsörget egyszer, és beszél
körülöttem mindenkivel, csak velem nem, mert nem veszem fel. Képtelen vagyok
rá. Attól félek, ha hallanám a hangját, én kérném, hogy jöjjön el, nem
számítana többé semmi. De nem tehetem, rá boldog hónapok várnak, olyanok, amit
én nem tudtam megadni neki.
Azt mondtam a barátom katona és
Irakban szolgál. Ugye milyen szánalmas vagyok? Nem tudom honnan jutott eszembe.
Talán a pár miatt, akiknek betanítom az esküvői táncot, ott volt katona a
vőlegény, most szerelt le.
Pedig jó fej, mikor megmondtam
a nevem, csak nevetett, hogy mindkettőnk neve N-nel kezdődik. Nathan-nek
hívják. Érdekes név ugye?
Azt mondta, egyszer szívesen
megmutatná a tetováló szalonjukat. Még nem voltam ilyen helyen. Jó messze van,
egy órát kocsikázott, hogy eljöjjön egyet edzeni meg biliárdozni.
Hát ennyi lenne a sztori! Fogalmam
sincs, hogy lesz-e folytatása. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszik a
srác, mert rohadtul bejön, de az, hogy valaki jóképű, meg vicces még kevés a
szerelemhez. Azt meg nem gondolnám, hogy csak azért jött vissza, hogy
barátkozzunk. És nem ismerem az itteni
szokásokat, nem tudom, hogy viselkednek a pasik, bár az az egy, aki eddig volt,
sem magyar.
Jó lenne tartani vele a
kapcsolatot, ismerkedni, barátságokat, kapcsolatokat kötni, de kétlem, hogy
neki ennyi elég lenne.
És jó lenne valaki, aki képes
lenne a lehetetlenre, hogy kiverje a fejemből és elfeledtesse velem azt a
pótolhatatlan és feledhetetlen skandinávot!
Most már komolyan igyekszem a
történet folytatásával.
.jpg)
