Az ember már csak ilyen....

Tudom, már jó ideje nem jelentkeztem. Sajnálom, de az életem úgy alakult, hogy szükségem volt minden időmre. Sok minden történt velem az utóbbi hetekben, és bár szerettem volna ezeket megosztani veletek, valahogy eddig mégsem tudtam.

Most megpróbálom, elsőként mindjárt azt, hogy húsvét hétfőjén visszanyertem az emlékezetem.

Hát nem ment minden zökkenő nélkül, ugyanis búcsú bulit tartottunk. Apu szülinapja és húsvét egybe esett és sok vendég tette tiszteletét nálunk. Másnap utaztak volna haza a Danielék, meg Lobó, és ott voltak még a kínai barátaink, akiknek most viszonoztuk a kínai újévi vendéglátásukat, meg az új barátaink, a barátnőm és családja, Nathan, Miska, Moira. Szóval rengetegen voltunk, nem véletlen a mondás, Földünkön egymilliárd kínai él, ide is jutott jócskán, de én nagyon kedvelem őket, ők meg imádták a húsvétot.

Búcsúztak a nővéremék, anyuék, Peti Lobótól meg a Dani szüleitől, öcsémék a lányok körül nyüzsiztek, gondoltam beszélgessenek csak, majd én megvacsiztatom mókus harcoskát. Készítettem néhány tálca kávét, és kismókus cuclisüvegét is, mert csak abban hajlandó elfogyasztani az esti tejcikéjét. 
Bevittem előbb a kávét, és apu a nagy örömködésben, kiszólt a dédikének, aki velem volt a konyhában, hogy jöjjön csak ő is be közénk. És ahogy jött, apu kapta a széket, és lovagiasan elé tette, hogy letelepedjen rá. A baj csak az volt, hogy azt a széket ragadta el, amit már kinéztem magamnak, amire én mókival a karomban, cuclival a hónom alatt elkezdtem leülni.

Hát amekkora vagyok, akkorát borultam, csak arra koncentráltam, hogy a kicsit nehogy elejtsem. Ezért aztán szigorúan testhez zárt könyökkel, hogy védjem a cumisüveget, előretartva a jókedvű öcsikét, hanyatt estem, és írtóra bevertem a fejem. Ott feküdtem a hátamon, akár egy szánalmas bogár, kitartott kezembe az öcsike kacarászott, észre se vette mi történt, a hónom alatt meg egy cumi meredezett. Hülyén festhettem, mégsem nevetett senki, főleg apu nem, aki rettenetesen sajnálta, és később magát vádolta, azért ami történt velem. Egymást lökdösve, felettem összefejelve próbáltak menteni.

Hát mit tehettem, felnevettem pedig rettentően fájt a fejem, és nem láttam tisztán a kontúrjaikat, meg szédültem is, de nem akartam ennyi ember előtt mutatni, így is elég nevetséges voltam.

Erre persze mindenki kacarászott, hogy már megint megvan a hangulatfelelős.

Nem volt baj, megetettem mókit, de egyre rosszabbul éreztem magam. Mondtam, majd én lefektetem, volt egy kis mese neki, de már azt is inkább improvizáltam, mert egyre rosszabbul láttam, és egyre inkább kezdtem bepánikozni, hogy valami baj történt a fejemmel.

Ő meg persze csak kurjongatott, meg csápolt felém, mert esténként a mese előtt még jön neki egy gigapuszi. Most már nem, de régen Tarzan ilyenkor fellapozta a kis hurkácskáit, és megcsócsálta a megtalált nyakicáját, meg a cicikéjét, móki meg annyira édesen kacag ilyenkor, hogy muszáj csinálni, mert hallani akarjuk.

Szerencsére kihajtotta magát mókuska is, és hamar elaludt. Bekapcsoltam a babafigyelőt és felmentem a mi szintünkre. Lefeküdtem, aztán már csak annyi van meg, hogy ahogy múlt az idő, én úgy lettem egyre rosszabbul. Már felkelni se bírtam, és csak azt vártam, mikor jön már fel a Peti, hogy addig ne haljak meg, amíg nem beszélek vele.

Komolyan úgy érzetem, hogy itt a vége, olyan forróság volt a fejemben, hogy azt hittem szétrobban, és mikor végre jókedvűen felcammogott, mellém heveredett, és felhevülten mindjárt csókolgatni kezdett, egyszerűen elsírtam magam.

Mondtam neki, nem haragszom, dehogy, sőt szeretem őt mindennél jobban, ezt sose felejtse el, de most halkan, hogy ne hallja mindenki, azonnal szóljon anyunak és hívja ide, hogy elbúcsúzhassak tőle, meg a tesóimtól is, mert mindjárt meghalok.

Komolyan úgy éreztem. A fejem szét akart robbanni, lüktetett az agyam, mindenem, szédültem és mire ennyit elmondtam, annyira rosszul lettem, hogy hányni kezdtem.

Hát Tarzan azonnal telefonált, nem tudom kit hívott, de jöttek mind, és ez nem ment minden hang nélkül, hiába szerettem volna titokban tartani.

Nem tudom mi volt, csak arra eszméltem, hogy a nővérem szólongat, hogy mosolyogjak rá. Hát úgy éreztem, ez most nem annyira helyénvaló, elég hülyén bámulhattam rá vissza, már ahol sejtettem, hogy van, mert alig láttam. Ő meg csak, hogy mosolyogj Luna, mutasd a fogaid.

Elég komoly lehetett a helyzet, mert a Dani megreszkírozott egy biztos, hogy ez most helyénvaló kicsimet, és ő csak a legritkább esetekben mond ellent a nővéremnek, aki most is röviden leintette, nekem meg azt mondja, nyújtsd ki rám a nyelved Luna.

Hát a helyzet egyre szürrealisztikusabb lett, mert Tomasnál is elpattant a húr, és rámordult, hogy te most őrültél meg? Mi a fene bajod van? Állítsd már le magad, nem látod, milyen rosszul van?

Nővérem meg, hogy hallgassál, nem szórakozom.

És a Peti, meg a közben beért Cleo is mondta, hogy tegyem, amit kér.

És mikor azt kérték, hogy vezényeljek, ahogy szoktam, mikor hülyülünk, én teljesen megrémültem, ha még annál jobban lehetett ahogy voltam, hogy ezek nem vesznek engem komolyan. De nagyon is komolyan vettek, hatalmas botrány volt, mindenki ordibált, apu szegény magát okolta, mert nem figyelt és kihúzta alólam a széket, és én annyira sajnáltam őt. Akartam mondani, hogy tudom, nem volt szándékos, hiszen a kezemben volt a kisfia, de nem tudtam már beszélni se.

Azt hitték, agyvérzést kaptam, később meg mikor már a szívem is fájt, hogy infarktusom van.

Lüktetett, zúgott a fejem, és olyan forróság volt az egész testemben, a szívem meg annyira vert, akár egy kolibrinak, aztán mintha negált volna, kihagyott egy ritmust és akkorát dobbant, hogy attól féltem kiszakad a bordáim közül.

Most már mosolygok az egészen, de akkor rémes volt. Anyu a kezem szorongatta, és nyugtatni próbált, Peti mentőt hívott és a kórházzal beszélt, a nővérem térdelt a fejemnél és egyre mondta, nincs semmi baj, lélegezz Luna, velem vedd a levegőt, mindjárt jobb lesz, akárcsak régen, tiszta deja vu volt. Mindenki segíteni akart, de nem lett jobb, csak mikor megjött a mentő, és maszkot tettek a számra, meg kaptam valami injekciót.

Hajnalban értünk be, már várt a szokott szobám.

Később mikor meglátogatott a Peti főnöke, mondta is, hogy jó lenne most már levenni a nevem az ajtóról, mert ez már lassan az én bérelt szobám, és gyógyuljak meg hamar, mert nagyon hiányolnak minket a csapatépítő bulikról.

Agyrázkódásom volt, rengeteg vizsgálatot végeztek rajtam. Hajnalban kezdték és még délelőtt is vizsgáltak, mindent, amit csak lehetett. Peti ragaszkodott hozzá, beszélt egy specialistával és mondta, hogy az összes vizsgálatot végezzék el a fejemmel, ő mindent kifizet, de végül nem kellett, mert amúgy is megtették volna.

Végül kaptam infúziót, nyugtatót és elaludtam. Peti hazaküldött mindenkit, hogy pihenjenek, most úgy is aludni fogok, meg szedjék össze, ami kell oda be, csak ő maradt velem.

Éjszaka volt mikor felébredtem, ő ott ült egy fotelben az ágyam mellett és aludt. A keze a takarómon pihent, az ujjaim mellett. Gondolom, fogta a kezem, csak ahogy elaludt elengedte.

Nagyon sokáig néztem őt. Az arcát, a testét, még a kezeit is, úgy bámultam mintha most láttam volna először. Nem tudom mennyi ideig tartott, miért volt így, talán ezzel tompított az agyam, mert mikor már nem bámultam, egyszerre csak megrohantak az emlékek.

Mindenre emlékeztem, azokra az emlékekre is, amikre jobb lett volna, ha soha nem, és olyan hirtelen jöttek, akkora súllyal nehezedtek rám, hogy szinte lebénultam.

Nehéz erről beszélni, mert szinte lehetetlen megfogalmazni, amit éreztem. Ott voltam az agyamban, én a régi Luna, és aztán az is, aki az utóbbi hónapokban voltam. Az egyik emlékezett a szerelemre és a boldogságra, amit együtt éltünk meg, mikor kiderült, hogy gyerekünk lesz. Emlékeztem mennyire kérte, hogy együtt menjünk az orvoshoz, és arra is, hogy én mégis elmentem a nővéremékkel.

Érzések rohantak meg. Az mikor a szülésorvos azt mondta, két szívhang van, és a lüke nővérem poénkodott, hogy jézusom két szíve van?

A boldogságra, amit éreztem, hogy gyerekünk lesz, és mindjárt kettő, és hogy mennyire fog nekik örülni Tarzan, és hogy mennyire, de mennyire szeretem!

És eszembe jutott az is, mikor a férfi utánam jött a parkírozóba és a homlokomhoz nyomta a pisztolyát. Emlékszem az izgatott leheletére a nyakamon, mindenre, amit tett velem, a fájdalomra, és a rettegésre, hogy meg fogok halni.

És emlékeztem az új Lunára is, aki nem emlékezett a férjére. Aki kacérkodott más pasikkal, mert tudni akarta, hogy kopaszon is lehet szeretni egy nőt? Aki elhitte, hogy a férje megcsalta és az életére tört. Aki elhitte, hogy csak érdekből van vele a férfi, aki ápolta amíg eszméletlen volt, és nem engedett hozzá érni senki mást.

Órákig tudnám mesélni mit érzetem, de akkor se tudnám elmondani mindazt, ami valójában elárasztott.

Megérintettem a kezét, és mire feleszmélt, már sírtam.

El akartam mondani, hogy emlékszem mindenre, és sajnálom, ami a babáinkkal történt, sajnálom, hogy nem bíztam benne, hogy ellöktem magamtól, de egyre csak azt hajtogattam, hogy bocsásson meg nekem mindent. Ő szegény felpattant, magához ölelt, és nehezen értette meg mi is történik. És mikor már értette, kicsit ő is megrogyott, és csak ölelt és ismételgette, hogy visszakaptalak végre, nem is figyelt arra, én miért bömbölök. Nehéz éjszaka volt.

Mivel többszörös trauma érte a fejem rövid időn belül, egy hétig bent kellett maradnom, nem engedtek haza.

A fájdalom elmúlt, csak a félelem maradt és a lelkiismeret-furdalás, amiért nem hallgattam rá, és ez lett a vége. Éjjelente újra éltem azt a néhány órát azzal a férfival. 
A lövésre, ami a vállamat érte, és a zuhanásra, ahogy átlökött a hídon, riadtam fel minden éjjel. És nem mertem egyedül maradni, még felmenni se az emeletre a sötétben.

Megmagyarázhatatlan dolgokat műveltem, haragudtam a Petire, elhúzódtam tőle, a következő pillanatban meg könyörögtem, hogy bocsásson meg, és ne hagyjon el.

Volt hogy oda akartam menni hozzá, de nem vittek a lábaim. A szívem akarta, de a fejem azt mondta, ez is csak egy két lábon járó pöcs, nem szeret, csak azt akarja, amit a másik is, aki miután haza engedtek, azonnal eljött egy villámlátogatás erejéig. És nem csak ő, hanem mindenki jött és látogatott, és nekem újra, meg újra el kellett ismételnem, hogy igen már emlékszem rád, és bocsi, hogy eddig nem. Jót akartak, kedvesek voltak, de egy idő után, már rettentően a terhemre voltak ezek a látogatások.

A hangulatom nagyon rapszodikus volt, ha fogalmazhatok így. Anyu egyszer mikor ő maradt bent velem a kórházban azt mondta, Luna kicsikém, ugye tudod, hogy hihetetlen szerencséd van a Petivel? Azért a sok rosszért, ami veled történt, az élet adta őt neked, mert számodra ő a tökéletes társ! Szeret és megért, és annyira igyekszik beilleszkedni a te különleges világodba! 
Elég volt kérdőn rápillantanom, hogy folytassa. Évek óta ismerjük. Emlékszel arra, hogy régen dalolgatott volna? Most meg zongorázni tanul, és állandóan énekel neked akár egy ütődött csalogány. Nagyon szeret téged!

Igaza volt, és ezúttal nem arra gondolt, hogy milyen jó pasi, hanem, hogy szeret, és ismer, és képes a helyén kezelni a hangulatingadozásaimat.

Igaza volt, és én próbáltam is a Petinek elmondani, hogy legyen velem türelmes, mert szeretném, ha rendbe jönne a kapcsolatunk, de néha egyszerűen a fejem nem akart engedelmeskedni.

Féltem, hogy megunja, amiért ennyi probléma van velem. Szerettem volna hozzá bújni, és elmondani mennyire szeretem, milyen hálás vagyok mindenért, amit kapok tőle, és ő a legfontosabb az életemben, de nem ment. Valami meggátolt, valamiért bezárkóztam, és egyre csak a múlton pörögtem, ami nekem most nagyon is friss. Most kell feldolgoznom, hogy elvesztettem a babáinkat, a támadásomat, azokat a dolgokat, amiket művelt velem. Újra kell tanulnom bízni az emberekben, megtanulni, félelem nélkül élni.

Annyira vágytam arra, hogy emlékezzek, és most mégis sokkal, de sokkal nehezebb, mint gondoltam!

De nem kellett magyarázkodnom, azt mondta, tudom min mész most keresztül. Ennek ez a folyamata. Akár undorodsz tőlem, akár szeretsz, én mindig itt leszek és várok.

Ezért van hihetetlen szerencsém vele, mert ő nem csak ösztönből ráérez, hogy mire van szükségem, nem csak egy végtelen jó, empatikus férfi, hanem hivatásból is tudja, tanulta, hogy mik azok a lépcsőfokok, amiket most meg kell másznom ahhoz, hogy a kapcsolatunk újra zökkenőmentesen működjön.

Szóval mostanában minden időnket együtt töltöttük. Türelmes velem, és megértő. Rengeteget beszélgetünk, mindenről, ami eszembe jut, és ha felvet egy témát, őszintén beszélünk, nem alakoskodunk, nem hallgatunk el dolgokat. Lassan közelítettünk egymáshoz, ahogy ő szokta mondani, hidat építettünk egymás felé, és ehhez rengeteg időre volt szükség, mert ezúttal, végérvényesen akartam újraépíteni, megerősíteni a kapcsolatunkat.

Remélem, hogy nem lesz már több probléma és élhetjük újra a régi életünket, ami most innen, annyira boldog és irigylésre méltónak tűnik.

Vannak negatív gondolataim. Folyton azon pörgök, hogy vajon valóban normális vagyok, vagy esetleg maradt vissza valami baj a fejemmel?

Egyik reggel valamiért úgy éreztem, hogy elaludtunk. Bámultam az órát hosszan, és nem láttam, vagyis nem értettem, hogy mégsem. Valamiért úgy éreztem, most már fent kellene lenni. Így elmaradt a reggeli ciróka-maróka, helyette egy vááááá, elaludtunkkal ébresztettem szegény Tarzant, és még be is vertem egyet a mellkasának. Egyébként nem tudom miért ijedtem így meg, mert hát engem nem feltétlen szúrnak le a munkahelyemen, ha elkésem esetleg.

Tarzan riadtan felpattant és teljes harci lázban égett, ezt mondjuk szemmel látható volt, majd megszemrevételezett előbb engem, aztán az órát, aztán megint engem és újra az órát, és sóhajtozva visszaborult. Kegyesen magához intett, mutatta a mellkasán, hogy oda, ahova az előbb olyan durván lesújtottam.

Én meg elég hülyén festhettem, ahogy helyben futottam az ágy tetején, közben egyre zavartabban figyeltem, hogy most mi is van?

Hát az volt, hogy egy órával előbb riasztottam. Azt mondja, ha már így felállítottam, szó szerint is, akkor talán töltsük el ezt a kis időt hasznosan és kellemesen.

Mondtam hát jó, de szerinted nem baj ez nekem? Ő meg eléggé meglepve, így ébredés után még nem mindig képes felvenni a gondolataim fonalát, hogy miért lenne, majdnem minden reggel megtesszük. Mert mindig csak a szexen jár az esze ugye.

Mondom nem az, hanem, hogy én azt hiszem, hogy kelni kell, és nézem az órát, és még akkor sem esik le, hogy elnéztem. Nem beteg a fejem? Ez nem azért van?

Csak mosolygott, hogy nem beteg az, sőt már egyre jobban vagy. És emlékezzek csak, mert megy már nekem az is, hogy otthon is csináltam még régen hajnali ébresztőt. Pedig akkor már nem is jártam suliba, sőt a többieknek se kellett menni, mert nyár volt, én mégis úgy érzetem, és ami a röhej volt, hogy mindenki buzgón készülni kezdett egy ideig, aztán Tomasnak leesett, hogy még aludhatna és morcosan visszavonult.

Hát valóban volt ilyen. Szóval így nem aggódtam, inkább hagytam a túlvezérelt Tarzant kibontakozni!:)

Most pedig egy hatalmas projekt véghajrájában vagyunk!

Tegnap óta pótmami vagyok, enyém a hét első fele kismókussal. Anyuékat sikerült meggyőzni, hogy már teljesen jól vagyok, ha ennél jobban lennék, már hazudnék. Szóval, tessék csak elutazni a szülinapi ajándék wellness hétre, amit át kellett dátumoztatnunk miattam.

Anyu nem nagyon akart, de most nagyon határozottan lépett fel az egész család egy emberként, így vasárnap elutaztak New Yorkba, hogy csak egymással legyenek és kiélvezzék a hét minden percét!

Szombaton este jönnek meg, és ugye vasárnap anyák napja lesz!

Hát idén olyan meglepetésben lesz része anyunak, amilyen talán soha többé nem. Két dolog is, az első, hogy megpróbálok mókus harcossal néhány magyar szót memorizáltatni. Még mindig nem hajlandó a magyarra, hát ez elég kilátástalan még.

A másik viszont biztos siker lesz. Ugyanis kiköltözik a keresztanyu, a héten érkezik, és anyu erről semmit se tud. Annyira hiányoztak egymásnak, és végül sikerült meggyőzni a körcsit, és a volt barátom is segít, így nem lesz gond a cuccaival se. Szóval a héten érkezik, és szombaton elrejtjük anyu elől. Reggel pedig mikor felébred és kimegy kávét főzni, ott leszünk az anyák napi csokrocskákkal, és a keresztanyu fogja neki feltálalni a kávéját.

Már most bekönnyesedik a szemem, ha elképzelem a jelenetet, szóval biztosan csodálatos anyák napja lesz!

Találtam angol tanárt, akivel átveszi az itteni szlenget, mert aki itt az otthon tanult angollal akar érvényesülni, az ugyancsak elcsodálkozik, hogy az embereknek szinte szavát se érti!

Tarzan az állását intézi, csak be kell menjen egy elbeszélgetésre, és már dolgozhat is, Sziszi majd vele lesz egy ideig, hogy segítsen, mert itt nem főnővér lesz a keresztanyu, és bele kell majd jöjjön az itteni munkába. De nagyon lelkes és izgatott, már alig várja, hogy megérkezzen. Ezért naponta többször kell beszélni vele, hogy ne aggódjon, nem felejtjük otthon, lesz saját szobája, munkája is, meg mindene, amit csak akar, csak ne idegeskedjen már!:)

Hát ezért szorult egy kicsit most háttérbe a blogom!

Eleinte minden időmet a férjemmel töltöttem, hogy újra felépítsük a szeretet és a bizalom hídját egymás felé, ami reményeim szerint még sokkal erősebb és strapabíróbb lesz a réginél. És sok minden más van, amit még le kell magamban zárnom és rendeznem!

Többek közt Kevin, aki végre oda került a szívemben, ahova kell, és ennyi idő után sikerült elengednem! Hatalmas erőt, pozitív lökést adott az életemnek, most úgy érzem már minden rendben körülöttem, de nem akarok abba a hibába esni, amibe már oly sokszor, hogy idő előtt visszamegyek, és hülyére terhelem magam.

Legközelebb majd elmesélem mi történt!

Most is itthon vagyok mókuskával. Reggel együtt kísértük ki Tarzant a kocsihoz és integettünk neki, és délután repesve várjuk, hogy végre hazaérjen!

Szóval visszatértem, itt vagyok, csak még néhány dolgot le kell zárnom, és el kell intéznem!

Aztán majd megpróbálom folytatni az írást is, ahogy picit leülepednek itthon a kedélyek!

Addig is szép hetet kívánok otthon mindenkinek!

Itt remek az idő, hát mert kertészkedünk is ám, mert ez annnnyira boldoggá teszi a dédikét, szinte megfiatalodott, úgy nevetett, mikor szegény Tarzan eliramodott egy irdatlan kapálógéppel vagy mivel, és ahogy elsüvöltött előttünk, mert magával ragadta a gépszörnyeteg, csak óbégatott, hogy Bandi! Basszus! Fogd már meg!

Apu a gonosz meg, hát pontosan mire is gondolsz Petikém?

De Tarzan nem gondolt, csak rohant a masinával, és nem is arra kapált amerre szerettük volna! Én meg rámordultam apura, hogy a férjemet akarom!

De majd erről is máskor!

Millió puszi, Luna

Faded - Április 20.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket

Sziasztok!

Azt hiszem az utóbbi napokban, egy picit túlvállaltuk magunkat. Egyszerűen elfáradtam, és nem csak én, hanem mindenki. Annyi minden volt, és annyi rengeteg ember, akik mind a barátaink, és azért jöttek, hogy jól érezzük magunkat együtt. Ezért elhatároztuk, hogy nem görcsölünk rá. Egyszerű finom ételeket készítünk. Én főzni nem tudok, de hidegtálban verhetetlen vagyok, és desszerteket is fantasztikusan díszítem. Ami ilyen pepecs munka, ahhoz van érzékem, meg hámozni, pucolni, csak éppen a főzés nem megy.

Ráadásul a körmöm is totál begyulladt, nővérem szerint meggyűlt, és egyszerűen kinyomta a gennyet belőle, aztán kitisztította. Nem jajongtam, nem sipákoltam, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem direkt nyomkodta olyan gonoszul. Bár azt se hiszem, hogy szándékosan akarna fájdalmat okozni, de egy kis okító erejű fájdalom, az még belefér az én okos nővérem repertoárjába.

Az volt a legszörnyűbb, hogy mindent tudtam csinálni, csak egedül gépelni nem, mert pont ott volt begyulladva, ahol a szótag billentyűre ütök vele. Próbáltam a másik kezemmel, de elég nehéz a belénk rögzült mozdulatokat elengedni, és én szerénytelenség nélkül mondhatom, nagyon gyorsan gépelek, sőt kifejezetten szeretek úgy gépelni, hogy diktálnak, mert akkor nem kell bogarásznom más ákombákomját, és tudok olyan ütemben írni, mint ahogy beszélnek. És ilyen sebesség mellett nagyon nehéz stílust váltani. Gyakorlatilag, ha egy ujjal gépelek is hasonló sebességgel ütöm, mint így, hogy állandóan arra figyeltem melyik hüvelykujjammal nyomjam le a billentyűt.

Bosszantott, mert akartam volna írni a blogra, meg néhány Húsvéti üdvözletet is szerettem volna elküldeni.

És ott voltak még a gyerekek. A mi kis mókusharcosunk, akiért felelősséggel tartozunk. Azt akarom és nem csak én, mindegyikünk, hogy részese legyen az életünk mindennapjainak, a hagyományainknak, történeteinknek. Hogy tudjon mindent, amiben mi egy másik kontinensen, egy másik kultúrában felnőttünk. Ezek nem könnyű feladatok.

Annyi rengeteg tennivaló, annyi program volt, hogy egyszerűen elvesztünk. Több száz tojást készítettünk már hetek óta. Minden szabadidőmben, illetve szabadidőnkben mindenki festett, pingált, tojást fixált. Tojástartókban hordtuk magunkkal be a bárba is, és ott is, aki leült pihenni, az segített. Tarzan már azon gondolkodott bevisz néhány dobozt a következő foglalkozására és relax tevékenységként kiosztja a szenvedélybetegeknek, de az mégsem a mi kezünk munkája lenne ugye!:)

És ezeknek a tojásoknak még fel kellett kerülniük a fára. Itt ugyanis fára teszik a tojást. Állati jó buli. Először tojásokat kezdtem gyűjteni, de aztán rájöttem, hogy ha nagy szél lesz, összeütődnek és eltörnek. Ekkor jött a gipszötlet. Nem nehéz, ha van forma, hamar elkészül és jól kezelhető. És azóta, nekünk csak a gipsztojásokról szól az élet. Persze jövőre már jobb lesz, mert ezeket majd becsomagoljuk a rengeteg tojástartóba, és eltesszük akár a karácsonyi díszeket.

Mellette még olyan apróságok, mint répa alakú henger apró ajándékokkal az ajtókilincsekre akasztva. Koszorú a bejárati ajtóra, hál’ istennek több is van ugye!:)  És még a kapura is, ha jönnek, már messziről lássák, hogy jó helyen járnak, szeretettel várjuk a vendégeket.

És ezeket a díszeket mind mi csináltuk! Szerencse, hogy jó a kézügyességi ráta a családomban!:)

A főzés és a díszítés mellett egyéb is volt. Elhatároztam, hogy sokkal jobban fogok figyelni mindenkire, főleg a dédikére. Nem elég, ha együtt élünk, törődni is kell a másikkal. Beszélni vele, és figyelni rá. Észrevenni, ha szomorú, ha hiányzik neki valami vagy valaki.

Szóval jöttek a programok, méghozzá a kógens programok, amiktől nem szabad eltérni.

Dédikét elvittük Washingtonba, egy templomba, nagypénteken.

Nos, fogalmam sincs mi az a nagypéntek, de neki fontos volt. Ilyenkor imádkozni kell, mert nyitva vannak a templomok és nem harangoznak, ennyit tudtam meg, és hogy neki ez nagyon fontos. Szégyellem, hogy ennyire nem tudok ezekről a dolgokról semmit, de majd ha lesz időm, utána olvasok. Azt hiszem Jézus vasárnap támadt fel, ennek a dátumnak ezúttal örülök, mert apunak is vasárnap van a szülinapja!:)

Öcsém érdeklődött, hogy, akkor ma már befektették a barlangjába?

Nővérem meg csak sikoltozott, milyen barlangba te neandervölgyi?

Na de ezúttal nem hagyta magát szépöcsénk. Milyen barlang? Hát, ami elé követ görgettek, hogy ne jöjjön ki! Ezt olvastam!

Roppant elégedett volt magával, én meg sajnos ki kellett menjek, mert infót kaptam a létező legfontosabb projektemről, ami bizton állíthatom, hogy az év legnagyobb vállalkozása lesz, és azért teszem, hogy az anyunak örömet szerezzek, így nem voltam jelen a végkifejletnél.

Anyu nagyon boldog, tudom! Apuval van, akit nagyon szeret és ez az érzés kölcsönös. És ott van neki egy csodálatos kis szőke tündérmanó, aki valahányszor felém nyújtja a kezecskéit az ágyában, hogy álomittas szemecskékkel egy jó éjt puszit adjon, fura érzést vált ki belőlem. Egyszerre lódul meg a szívem, érzem, hogy milyen boldog vagyok, mennyire szeretem, közben meg összeszorul valamitől a torkom, és könnybe lábadnak a szemeim, ahogy beszívom a babaillatát, és a puha kis karja az arcomhoz dörgölőzik, ahogy átölel.

Hétközben, ha tehetem, este megfürdetem őt. Aztán lefektetjük, miután végigpuszilta a családot, és mesét olvasunk neki. Szigorúan magyarul, még Peti is, móki mégsem hajlandó ezen a nyelven kommunikálni.

De nem csak mi a Petivel, a többi tesóm is, ahogy tudja, átvállalja ezt a kedves feladatot, hogy addig anyu apuval lehessen egy kicsit. Beszélgessenek, hogy mi volt a munkában és mi történt itthon mókival. Legyen néhány percük egymásra, de hétvégén szigorúan ők fürdetnek, illetve apu, mert neki is örömet okoz és ők a szülei Andynak.

Lucával moziba mentünk, mert mindenkire ráfért egy kis nevetés, és ez volt a kívánsága. A jégkorszak legújabb részét néztük meg, most aktuális Húsvétra, elég nagy a nézettsége, de bejutottunk!:)

Anyu mindig önálló volt, nem függött senkitől, most meg az egyetlen, aki otthon van. Persze ott a móki de egy baba nem elég. Anyunak nincsen barátnője, aki van az otthon maradt.

Látom a Sziszin is, ahogy egyre jobban összemelegednek az Ildivel. Nem azért mert már kevésbé szeretjük egymást, csak nekünk férjünk van, és időnk egy részét velük töltjük, azt is, amit régen együtt voltunk. Ők viszont egyedülállók és korban is közel állnak, szóval remekül kiegészítik egymást, és nem érzik magányosnak magukat.

Nem akarom, hogy anyu csak egy háztartási alkalmazott legyen, meg 24 órás anyuka. Vagyunk éppen elegen a kisöcsire, nem lehet kifogás, hogy nem tud elmozdulni mellőle.

Próbálunk nekik programokat szervezni, kikapcsolódást, most apu szülinapjára is egy nagyon full extrás wellnesst kapnak, hogy új impulzusokat gyűjtsenek, és kikapcsolódjanak. Mert nem csak anyura, apura is ráfér. Ő is alaposan felforgatta az életét miattunk. Azelőtt jól menő, független ügyvéd volt, a maga ura. Most főnökei vannak és időbeosztása. Viszont nemzetközi tanácsadó és szerencsére szereti a munkáját meg a kollégáit. Jól érzi magát az új életében, de attól még elfárad.

Kimondhatatlanul szeretem, egészen különleges kapcsolat van köztünk már kislány korom óta, mert én akaratlan is benne láttam már akkor az apámat. Biztos rengeteg dolog van, amiért hálát kéne neki adnom, mert számtalanszor segített, de én mégis azért vagyok neki a leghálásabb, amit egész életemben hiányoltam, amikor mellé ülhetek, a vállára hajthatom a fejem, ő megsimogatja a karom és megkérdezi, hogy vagy Luna? Minden rendben?

Éjfélkor összejöttünk a családi kupaktanács, és indultunk köszönteni. Pontosan éjfélkor szoktuk, anyutól ered, és talán az ő gyerekkorából, nem tudom. Azokra az időkre mikor picik voltunk nem emlékszem, de később ez volt a legfontosabb az egész napban, mivel ajándékra sokszor úgysem tellett. Szívdobogva vártuk, hát legalább is én, hogy anyu óvatosan benyisson, beosonjon, azt mondja, Isten éltessen drága kicsikém, anyu nagyon szeret téged, legyén nagyon boldog egész életedben!

Úgy tettem mintha aludnék, pedig fent voltam, és hagytam, hogy puszilgasson és simogasson, csak egyre jobban vigyorogtam. És persze ő is tudja, hogy fent vagyunk, de ez így volt szép!

És hát apu szegényke nem tudja ennek a menetét, hogy mi a fontos ebben a hajnali köszöntésben. Az érintéssel átadott szeretet! Izgatottan várt minket, vigyázban ülve, mi meg köré sereglettünk az ágyban, és ölelgettük meg pusziltuk, ahogy anyu tette velünk, és később mi is egymással.

Azt hiszem, majd a későbbiekben le kell vele ülni és egy beszélgetéssel rávezetni, hogy ilyenkor „illik” aludni! Ügyvéd lenne, jó féle, biztos hamar megérti majd!:)

Aztán bejelentkeztek otthonról a barátai egymás után, és annyira örült nekik is!

Néhány napja nagyon aggódtunk miattuk, mert pont Brüsszelben voltak, egyikük 50 szülinapját ünnepelték és ott szálltak át hazafelé. Mivel a reptéren sztrájkoltak, nem sikerült csak négyüknek felszállni, a többiek a reptéren várakoztak mikor robbantottak. Szerencsére csak egyikük sérült meg a kitört ablakoktól, de nem súlyosan, csak felületi vágásai voltak, és végül sikerült hazaérniük, bár nem ment könnyen a lezárt városban.

Nagy volt az ijedtség, de azért jönnek nyáron, csak majd megfontoltan választják ki az útirányt.

Szóval rengeteg tennivaló szakadt a nyakunkba, de képtelenség szétszakadni.

És ekkor jöttek a meglepetések.

Azt hiszem, erre mondják, hogy az ember megérzi a barátai szeretetét.

Azt hittük egy hatalmas kihívás lesz ennyi embernek ételt készíteni. Nem is kísérleteztünk különlegességekkel, mint a cseppdesszert vagy csoki kosár ilyenek, hanem inkább a laktató és főleg könnyen tálalhatóakra mentünk.

De azt nem gondoltam, hogy olyan fantasztikusak lesznek, hogy mindenki hoz majd valamit. Nem csak ajándékot, hanem kaját is. még Nathan is egy pitével érkezett!:)

Kínaiak sütiket hoztak, és az elmaradhatatlan gombócaimat, egy fazék „zselatinlevessel”, amit rajtam kívül mindenki imád. Enyém lett a szezámos csirkegombóc.

Az erdélyiek bari belsőséget valami hagyományos kaja, „drob” érdekes kaja, jobb az íze, mint ahogy kinéz!:) Angyalbögyörő édességet ettünk. Megvallom ettől a szótól fülig ugrott a szám és nem csak nekem minden lánynak. Izgatottan vártam, vajon milyen alakja lesz annak a tésztának? Voltak elképzeléseim, de csalatkoznom kellett. Hehe. Nos, Erdélyben, az angyalbögyörő egyfajta krumplis nudli szerűség. Anyu szerint, nem én jöttem rá természetesen!:)

A bárban is, bari muffint készítettünk. Nem nehéz csak pepecs munka, amit imádok. Szóval fogtuk a muffint, rányomták a krémet, készítettünk sima marcipánmasszából kis téglalap alakú fejecskét, szúrtunk rá két orrocskát és még pici sodort fülcit is kapott a maradék marcipánból. Aztán én apróra vágott kisméretű pillecukorral körberagasztottam. Kész a barika. Rettentően jópofa és mutatós süti!

A hidegtálak sokkal idő- és munkaigényesek lettek, de megérte!:)

Ilyen egy nagy kihívás!

És végül mókus harcoska ételfestékes lábnyomocskája plusz még Miska karja.

Nos, mire az ujjam helyre jött valamelyest, jött megint egy kis balesetem, illetve egy kis félreértés miatt vesztegzár alá kerültem, így volt időm írni. A helyzet több mint kínos volt, inkább nevetséges lenne, természetesen, ha nem én lettem volna az áldozat.

Most olyan sok vendégünk van, olyan sokan vagyunk, mint még sose. Ezt anyuék mondják, ők emlékeznek mindenre. Ennek nagyon örülök, annak viszont kevésbé, hogy ez a rengeteg ember, mind tanúja lett az én sajnálatos esetemnek!

Úgy történt, hogy Ira elmesélte, mennyire imádtam tavaly náluk a velő minden változatát.

Mondtam, hogy erre ugyan nem emlékszem, de a velőt, azt most is változatlanul imádom.

Na, erre aztán, kaptam a barátnőméktől egy hatalmas tál velős rétest!

Miska meg egy kondérnyi marhaleveskét főzött, szerintem egy egész szegény tehénke csontvázát beletette. A lényeg, hogy rengeteg velő lett, amit Ira elkészített úgy, ahogy anno is imádtam. Kelbimbóval összetörte, befűszerezte és pirított kenyéren tálalta nekem!

Mondanom se kell, rettenetesen befalatoztam belőlük, és este éreztem, hogy bajok lesznek.

Irtó hányingerem volt, és gondoltam lelopakodom, és iszom egy kis szódabikarbónát, mert dédike szerint az jó ilyenkor. De valamit csúnyán benéztem és véletlenül egy kis keserűsót tettem a pohárkámba. Dédike szerint néha egy késhegynyit szokott a vizébe tenni, ha nem sikerül wc-re mennie. Biztos a siker!

Visszakocogtam bár gyanús volt, hogy nem habzott a víz, és vártam, hogy majd jön egy kis böfi és jobban leszek. Hát nem böfi jött, mondanom se kell!

Egészségügyi különítmény szerint a keserűsót lébőjtkúra elején isszák, mert tökéletesen kipucolja a bélrendszert.

Hát igen! Rettenetes volt! Próbáltan csendesen lenni, de hát nem úgy van az. Tarzan is felébredt a szörnyűséges hangokra, amiket a mosdóban produkáltam.

Mondtam neki, ha bemer jönni én azonnal elválok, és még a kontinenst is elhagyom annyira szégyelltem magam. Azonnal kapcsolja be a zenét és adjon rá hangot. Lehetőleg énekelje a szöveget és távozzon!

De nem távozott, hanem leült a wc ajtajába, és ha sikerült nem röhögnie, akkor biztosított az együttérzéséről, meg arról, hogy ezek a hangok férfiaknál mindennaposak, tudhatnám, hiszen együtt élek néhánnyal, szóval ne rekesszem ki az életemből.

Mondtam neki, röhögjél, csak röhögj, én is azt tenném, ha a te feneked szólózna itt bent.

Mivel kijönni nem sikerült, behozattam a laptopom és a szenvedés szüneteiben írogattam.

Tarzan megzsarolt, hogy ha nem jövök elő, akkor odafekszik az ajtó elé, és majd jól beteg lesz nekem megint. Ezért kimentem, de mondtam, ha megint vágtatnom kell, és nem érek ki időben, magára vessen.

Előjöttem ő megölelt, én meg elkezdtem röhögni. Aggódva faggatott, hogy most sírsz vagy nevetsz? Mondtam, vagy inkább felcsuklottam, mert ugye közben még az is rám jött, hogy sírok!

De persze nevettem. De csak óvatosan, mert csuklás még rendben volt, de köhögni vagy főleg tüszizni, na azt nem mertem volna. Aztán kaptunk egy kollektív röhögő görcsöt, csak legyezett, hogy bocs, de ez állat volt, és az arc, amit produkálsz a hangok mellé, megérte az éjszakai fent létet, és még a szex hiányáért is kárpótolt.

És én még ennek csináltam skót szoknyás angol napokat Szent Patrikra!

Ezek után, íme, a remekmű, a Vörös vihar fülecske alatt!

Békés ünnepet kívánok nektek.

Millió puszi, és ölelés, Luna

Visszatértem!

Sziasztok!

Hát akkor megpróbálkoztam egy új résszel, amit a Vörös Vihar fülecskénél megtaláltok. Ha elfogadható lesz számotokra a stílus és a történet, akkor ezt most fogom tudni folytatni.

Jó olvasást, szép napot mindenkinek!

Puszi, Luna

Életjel! :)

Sziasztok!:)

Jó ideje nem jelentkeztem már, és nagyon sajnálom, de több okom is volt rá, most majd igyekszem bepótolni, és jó hosszan leírni mindent.

Mivel vendégünk van, és szinte állandóan engem boldogít, elnézést azoktól, akiknek nem írtam, de itt most igyekszem elmagyarázni.

Hát először is nem voltam benne biztos, hogy érdekel még titeket éppen hol tartok az eszmélkedésben, de a jelek szerint még igen!:)

Jelentem, sajnos sehol!

Másodszor elhatároztam, hogy megpróbálok visszazökkenni a régi kerékvágásba, abba, amit elfeledtem. Úgy érzem, hogy eleget vártam már. Talán soha nem fognak visszatérni azok az emlékek, de nem várhatok rájuk örökké. Peti is azt mondogatja, hogy próbáljak normálisan élni, ahogy nekem jól esik, és nem rágörcsölni a múltra. Ha jön, akkor örülünk majd, ha meg nem, hát lesznek új közös emlékeink!

Így aztán elkezdtem dolgozni, és szervezni a hétvégi bulikat, meg tanítok újra. És persze volt még egy vizsgám. Tarzan szerint annak örüljek, hogy sikerült és hogy itt vagyok egészségesen, mert hát nem fogom majd kitenni a büszkeség falamra, de végül is átsurrantam!:(

Azt mondja, a fejsérülésemből adódóan feküdhetnék magatehetetlenül, vagy épp járni, esetleg beszélni tanulhatnék újra. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy csak néhány hónapocska veszett el!

Azt hiszem, igaza van, de azért, volt ebben a néhány hónapban nekem nagyon sok stressz, és veszteség, meg fájdalom, de jobb is ha ezekre nem emlékszem!

Szóval igyekszem úgy élni, mint régen, és ebbe az írás is beletartozik.

Nem azért akarok írni, mert úgy érzem, hogy elvárjátok, hanem mert hiányzik. Régen az életem része volt. Jegyzeteltem, írogattam és boldog voltam. Félre ne értsetek, most is boldog vagyok, talán túlságosan is, de hiányzik ez az aprócska kis része az életemnek. Azért mert én úgy vagyok kerek egész, ezzel lesz újra olyan, mint régen, vagy mit tudom is én!:)

Kicsit zavarban vagyok, mert szeretnék írni, de valahogy nem tudtam nekikezdeni. Lámpalázam van, ideges vagyok, nem emlékszem tisztán arra, hogy merre akartam vinni a történeteimet, és mit akartam írni.

Ezért úgy döntöttem, hogy a rövidebbel kezdem – persze tudom, hogy Ti a másikat jobban szeretitek – de az „Ellopott múlt”, olyan hosszú már, hogy nagyon sok időmet elvenné, ha most újra olvasnám, és ezt a „Vörös vihart” könnyebb is írnom.

És nem csak ez van, kicsit nehéz erről beszélnem, mert még magamnak is nehezen tudom megfogalmazni, de képtelen vagyok a másik történetemet folytatni, egy másik férfiról úgy írni, úgy gondolkozni, főleg a szex jeleneteknél, egyszerűen nem megy. Bűntudatom van a Petivel szemben, mert ilyeneket gondolok Kimivel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy megbántom, elárulom őt, és én soha nem tennék ilyet, és tudom, a másik töriben is róla írok, de ott más a légkör, szóval az megy, de Kisu történetére még egy picit várnotok kell.

Szóval az elmúlt napokban, hetekben, ha csak egy órácska szabadidőm volt, nekifeküdtem és elolvastam a már meglévő fejezeteket.

Hát, először a helyesírási hibák tömkelegét vettem észre, másodszor úgy érzem, sikerült felvennem a történet fonalát.

Átrágtam magam a jegyzeteimen. Hát eléggé termékeny vagyok!:)

Két worldra írtam a történetet, csakúgy vázlatszerűen, amit ki kell tölteni, és mindkettő több mint kétszáz oldal, és még ott volt több world amikre részeket, párbeszédeket firkantottam, ahogy eszembe jutott.

Ezeket, mind átolvastam, és amit már felhasználtam, vagy többször szerepel kiszedtem, mert nem szeretném, ha ugyanaz a párbeszéd néhány fejezeten belül kétszer bekerülne. (Persze attól még megtörténhet, de majd úgy is lesz valaki, aki figyelmeztet erre. Legalább is remélem!:))

Szóval most írok, és egy-két napon belül kiteszem a következő fejezetet, be kell vallanom, olyan lámpalázzal, mint mikor megnyitottam ezt a blogot, kitettem az első részt, és megkaptam az első komikat.

Azért bízom benne, hogy elolvassátok ezt a történetet is, és írtok, hogy rendben az új rész, vagy inkább még pihenjek rá, mert teljesen más, mint ahogy eddig írtam!

Nem lesz harag, csak őszintén!:)

Már megtanultam, hogy a nyers őszinteség néha ugyan fáj, de meg tudok birkózni vele, és utána még jobb is lehet, mert amúgy nagyon rendben ez a mostani életem!

Életről jut eszembe, voltam a havi kötelező vizsgálatomon is, és mindent rendben találtak! Tarzan szerint a fáradékonyságom pszichoszomatikus, mert a vérképem, mindenem rendben van, szóval ideje, hogy szemléletet váltsunk, és előre menjünk, ne a múltban vájkáljunk!

Hát haladtunk, nem ragadtunk a múltban. Így aztán február 28-án, egy kis műsor keretében, fél térdre ereszkedtem a teljesen gyanútlan és lelkes Tarzan előtt, és közben úgy dobogott a szívem, hogy attól féltem el sem tudom mondani, amit akarok. De aztán csak sikerült, és végül feltettem a kérdést, Peter Dachlan Sullivan leszel a férjem?

Totál ledöbbent, ahogy az arcán maradt a mosoly és annyira, de annyira őszintén örült, mire sikerült remegő kezekkel feltuszkolnom az elcsent jegygyűrűjét az ujjára! Olyan jó volt látni, és mindenki gratulált, meg koccintottunk. Aztán lefekvéskor mondtam neki, sajnos én, nem tudlak a karjaimba kapni és felvinni, de nem is kellett, ő megoldotta!

És később is átvette az irányítást, pedig én akartam kényeztetni, mert hát ezúttal, mégis csak én kértem meg a kezét. És az éjszaka olyan jól sikerült, hogy a pszichológusom szerint érzelmi sokkot kaptam!:)

Ami annyiban merült ki, hogy átöleltem a nyakát és úgy csimpaszkodtam rajta egész éjjel, akár egy dagadt újszülött csimpánz bébi.

Reggel ő fejtegette le a karom a nyakáról, hogy kelni kell, kávét főzni, meg indulni, de én nem akartam. Totál elaludtunk, ő meg csak puszilgatott, hogy jaj szeretlek, de most menni kell, és elég idegbajos, olaszosra sikeredett az indulás.

Hát ittam, ha mondta, mentem, ha szólt, de nekem arról a napról fogalmam sincs!:) Totál kiesett egy fontos nap az életemből, pedig ott volt a Luca szülinapja, a hétvégi party, Tomi és Ildi névnap! Csak üveges szemekkel lestem az időt, hogy mikor jön már, és mikor megpillantottam a kocsiját, annyira izgatott lettem, hogy kupakkal együtt kaptam be az ásványvizes üveget, hogy lehűtsem magam! Eléggé meglepődtem, de csak a suttyó öcsém röhögött hangosan.

És este mikor lefeküdtünk én nem akartam mást, csak újra átölelni, és rácsimpaszkodni, akár egy riadt lajhárkölyök a lajhár mamin, és úgy maradni örökre. Úgy aludtunk és én mondtam neki, csak lökjél le nyugodtan, ha rossz neked így, és nem tudsz pihenni, de csak nevetett és onnan tudtam, hogy már alszik, hogy nem cirógatta tovább a vállam. Mert én még sokáig fent voltam és a múlt éjszakáról ábrándoztam.

Aztán az Y kromoszómások lebetegedtek. Én kezeltem az intenzív osztályon a reménytelen eseteket. Kettő is volt belőlük, Tarzan és szép öcsém, aki most már nem röhögött. Lovagolni voltak, most térdig lóg az orruk. Szerencsére csak egy kis hőemelkedéses nátha volt, de Y kromoszómásoknál ez halálos! Itatgattam, etetgettem őket, szóval teljes odaadással ápolgattam a reményvesztett különítményt. Tarzan két nap után elvesztette maradék szociális érzékét, és két remegő kezével a cicimre tapadt. Simogatta, cirógatta őket, és közben olyan kétségbeesett arcot vágott, hogy azt hittem már nem kap levegőt, ezért az orra alá dugtam a nózit, hogy szippantson mélyeket.

Ő meg csak sírdogált rekedten akár egy rozsdás szélkakas, hogy már két napja nem voltak a számban.

Hát mondtam, bele se gondolok milyen gonosz csecsemő lehettél, állandóan anyukád cicijén lóghattál. Közben meg próbáltam beleerőltetni helyettük, egy kis Wu-Wei-Zi & Gaji bogyó keverékű teát. Ezt azért jegyeztem meg, mert Tomas és Tarzan teljesen öntudatára ébredt az itókától.

Kocsit akarok szerelni, dühöngött az egyik. Én meg cicit akarok, sóvárgott emez. Ott ültem köztük megdicsőülten, egy pillanatra megreszkíroztam, hogy fellessek nincsen-e egy glória a fejem körül, ekkora odaadó türelem és ápolgatás láttán. Hát nem volt!:) Viszont szerencsére befutott a medikus szakasz.

Mutasd azt az izmos farodat, szólította fel lovas nyelven aranyhajú Tarzanomat.

Az meg, ok, de előbb tudni akarom, mi lesz nekem ettől?

Órákig tartó erekciód, biztosította a jó nővér.

Most? Sikoltozott Tarzan is. Adj valami mást, meg kell gyógyulnom nőnapra, és majd ezzel gyere vissza akkor!

Luca szülinapját a hétvégén tartottuk, de az igazi napján megint volt egy rettenetes rémálmom. A saját temetésemet álmodtam, ahogy a régi hosszú hajú énem, a Peti, öcsém meg a skandináv temetjük ezt a siralmas fejű rémségemet. Halálfélelmem volt, annyira átéltem, hogy a föld alatt vagyok, és nem kapok levegőt a sötétben. Felébresztettem a Petit, pedig nem szoktam, ő meg még félálomban azt hitte itt a szex ideje, és rögtön aktív üzemmódba kapcsolt. Én meg elsírtam magam, hogy most is csak a szexen jár az esze, mikor halálfélelmem van. Erre a szerelmes férj elhussant, a pszichológus felébredt. Megbeszéltük, hogy félreértés történt, de azért kicsit zavarba ejtő, hogy ha éjjel felébresztem, az első gondolata az, hogy megint szerelmeskedni akarok! Talán valóban jobb, ha nem emlékszem miket műveltem én régen!

De hiába igyekezett megnyugtatni és arról beszélt, hogy engedjem végre el a múltkutatást, ne görcsöljek ennyire rá, hiszen most is a régi kinézetemmel hadakoztam, nem nyugtatott meg. A rémületem átment félelembe. Attól féltem, hogy megöregszünk, és az egyikünk meghal. Nem akarom, hogy ő legyen az. Markolásztam görcsösen és követeltem, hogy ígérje meg, nem fog előttem meghalni, hát eléggé rossz éjszakám volt.

Reggel nagyon komolyan elbeszélgettünk mielőtt indultunk a kórházba a havi vizsgálatomra. Azt mondta, nem tervezem nélküled az életem. Isten elvette a szüleimet, és téged adott helyettük, hogy szeresselek. Őket elvehette, még gyerek voltam, de téged már nem adlak! Most pedig mutasd meg nekik milyen erős az én feleségem! Hát igyekeztem, mert ez a beszélgetés sok erőt adott!

Aztán teljesen rendbejöttem, lehet, hogy a kivizsgálás is nyomasztott. Elvitt lovagolni, hogy kikapcsolódjak a természetben. Persze jöttek a szerelmes Tomasék is a barátnőmék farmjára, és ott sikerült megfázniuk.

 Luca szülinapját vasárnap tartottunk otthon, és nagyon igyekeztem, hogy minden feledhetetlen és tökéletes legyen a kislánynak. Csokiból kapta még a virágcsokrot is. Ehető zselépoharakban itták az üdítőket, csoki tálakból ették a sütiket és kenyér tányérból a szendvicseket.

A köszöntőt jéggömbbe zárt kölyökpezsgővel és koktél cseresznyével mondtuk, és közben a pincérek suhantak, és feltörték kis kalapácskával a jéggömböt a gyerekek poharában, amiből kiömlött a folyadék, mert addig nem értették, hogy isznak majd abból a jéggömböcskéből!:)

Leengedtük kicsire a medencét, díszítettünk, műsort adtunk, először táncoltam és rudaztam, persze akkor még nem magas sarkúban, nehogy közéjük vetődjek, de nem volt gond, jól sikerült. Mikor elmenetek a kis vendégek, a Luca olyan boldog volt, hogy elsírta magát, és csak bömbölt, hogy köszöni. Hát persze én vele bömböltem, de aztán láttam, szerencsére többen is megkönnyezték a jelenetet.

Nem csak én, mindenki, de nagyon sok energiát fektettem bele, hogy minden tökéletes legyen neki, hogy olyan legyen mint régen, és szeressen úgy, mint azelőtt.

Mert az a bajom a Petivel is, hogy nem emlékszem rá. Nem tudom, mit szeretne, miket kedvel, mivel töltöttük azelőtt az időnket. Valentinkor is egyszerűen nem tudtam mivel lepjem meg, mert rengeteg ruhája van, de ha csak teheti, farmerben jár, pólóban és Texas ingekben. Ékszert nem visel csak órát és a karikagyűrűjét. Nem tudom mi a vágya, miket olvas. Csak arra emlékszem, mikor a fejemben dúló őrület multával egy éjjel bementem hozzá, az ágyban feküdt és olvasott. Egy könyvből nézett fel rám, és azt a tekintetet én soha nem akarom elfelejteni!

Ő ismer, tudja mit szeretek, mi tetszik, ismeri az ízlésem, én egy másik nyitott könyv vagyok előtte, de számomra ő csupa izgalmas titok!

Elhalmoz ajándékokkal, minden alkalmat megragad, Washingtonból a vizsgája után kristály lótuszvirágokat hozott, egy zöldet meg egy csodás halványlilát. Mert tudja, hogy a fehér rózsa, a Holdvirág és a Lótusz a kedvenc virágaim. Máskor Buddha szobrokat hozott, egy térdelve imádkozót meg gyertyatartót Kevinnek.

Egy másik alkalommal, a leopárdos korszakomban, mikor még a kesztyűmtől a cipőmig mindenem leopárdfoltos volt, egy csodás kristályleopárddal lepett meg.

New Yorkból egy fantasztikus fehér üveg almamedált, és most hogy idegeskedtem a magas sarkúban táncolás miatt, egy fantasztikus kristály Hamupipőcske cipellő medállal lepett meg.

Nőnapra egy csodálatos vörös aranygyűrűt adott, pezsgőszínű champagne gyémánttal, hozzáillő fülbevalókkal. Annyira szép volt, egyszerű vonalvezetésű nem hivalkodó, finoman elegáns, a fülbevalók is, csaj egy pezsgőszín gyémánt, és fülbe akasztható, amit imádok, mert könnyű levenni. Mondtam ez olyan szép, jó lett volna eljegyzési gyűrűnek is, de ő csak pampogott, hogy az ő feleségének ennél több kell! Így vitázunk az esküvőnkön is, de azt hiszem, rá fogom hagyni, legyen csak úgy, ahogy szeretné, mert az biztos jó lesz nekem is!:)

Nem szeretem, ha a fülbevaló nagy és hosszan lelóg, mert nehéz a fülemnek, éjjel képtelen vagyok aludni benne. És ezek gyönyörűek és tökéletesek, ha reggel felveszem, csak beakasztom, és nem kell percekig keresni, hogy hova húzzam már azt a kis záró véget. Szóval ő nagyon ügyes ebben is, de én annyira tanácstalan voltam Valentinkor is. Ha megkérdeztem tőle, mit szeretne, mire vágyik, akkor csak az volt a válasz, hogy téged, meg hogy úgy ébredni, hogy a kezed a farkamat simogatja, vagy a melled a számban van. Hát ezzel nem mentem sokra, így aztán Valentinra nyotaimoriként kifeküdtem, és a meztelen testemre afrodiziákumokat pakolgatva vártam Tarzant. Hát örült, és jó étvággyal fogyasztott. Kezdek ugyanis rájönni, hogy ez hiányzik neki a legjobban, hogy a szeretetemre, figyelmemre, törődésemre vágyik a leginkább, és nekem egy cseppet se esik ez nehezemre. Mindene megvan, mindent elért és megkapott, csak az kell neki, hogy érezze, fontos és szeretik! Ahogy azt hiszem, minden embernek erre van a leginkább szüksége.

Nőnap után megérkezett Lobó Ausztráliából, egy többnapos konferencia keretében. Kimentünk elé, és Ildi napon már be is költözött hozzánk. A szabadon maradt lakosztályába meg elküldtük az Ildit meg a Sziszit.

Azt hiszem itt az ideje, hogy apránként mindenkinek megköszönjem azt a sok áldozatot, támogatást és szeretetet, amit nyújtottak felém azokban a nehéz hetekben. Most rajtuk a sor. Meghagytuk nekik, hogy minden nap csináljanak valamit, különben nem fizeti ki a lakosztályt. Masszíroztassanak, szépítkezzenek, vegyenek igénybe minden szolgáltatást, ami csak fellelhető a szállodában és használják ki, hogy én fizetem!:) Nem tudok eléggé hálás lenni a segítségükért és a szeretetükért.

Lobó már alig várta, hogy megint degeszre zabbanthassa magát valami jóféle magyar étekből. Ennek örömére, anyuék egy lakodalomnyi emblematikus magyar kaját készítettek, többek között egy hatalmas adag bekevert fasírtot, hogy majd grillen frissen kisütjük, ha már kibeszélgettük magunkat. Én meg hagytam had dumcsizzanak, kimentem segíteni. De annyira kótyagos voltam még, mert elég sokáig beszélgettünk éjjel, meg tüsténkedett, és annyira elmerültem szerelmes pillantásaimmal az én Tarzanomban, hogy majdnem bekebeleztem az egész tál nyers fasírtot. Akkor megjelent a nővérem, és Lobó fül-és szemtanúja lehetett a mi legendás életünknek és kisebb palotaforradalomnak, amit akaratlan robbantottam ki. Előbb rám meredt, aztán a majdnem üres tálra, majd megint rám, és rettentő hangom, ahogy régen számon kért minket, ha négyest vagy ötös alát vittünk haza, hogy te befaltad a fasírtot?

Néma csend lett, mindenki ránk meredt, én meg behúzott nyakkal megszeppenve néztem rá, hogy elnézést, nem vettem észre, nem akartam, de van itt még kaja….

De ő nem törődött a kajával, egy oktávval feljebb kapcsolt, és újra eltrillázta, hogy te befaltad az összes fasírtot? Hát mondom, ide lőjél tesó, igen!

Nem lőtt, hanem megfordult és úgy indult a megszeppent Daniék felé, mintha most értesült volna arról, hogy ez a három pasi irtotta ki az egész családját. Úgy bömbölt akár egy sárkánygyík.

Azt mondtad, vigyáztok! Azt ígérted figyelsz rá! Mit műveltél?

Szegény Peti riadtan tiltakozott, hogy szedjük a gyógyszert, nem vagyunk terhesek. A minap erősítették meg hivatalosan is a kivizsgáláson. Nagyon is vigyázz rám, nem hülye!

Nővérem meg csak tovább dühöngött, hogy az nem érdekel, te mit szedsz, de ha nem vigyáztál rá, letépem a pöcsödet.

Tarzan riadtan rámarkolt az emlegetett testrészre, hogy lehet, Nóri nem örülne annak.

Ezt mondjuk én is megerősíthettem, mondtam neki, nem, semmi ilyen, főleg Tarzan nem terhes. Szóval próbáltam elviccelni, de azért eléggé meglepett, hogy ennyire számon tartja még a tesóm is a termékenységemet. Ha ő ennyire félt, milyen lehet a Petinek mellettem az élete? Csak remélhetem, hogy nem unja meg, hogy folyton történik velem valami.

Tudom nélküle is, mert megbeszéltük a Petivel, hogy egy ideig most csak mi leszünk egymásnak ketten, felhagyunk a családbővítési tervekkel, majd később, ha már biztosan készen állok rá testileg, lelkileg is.

Lobó kikerekedett szemekkel nézte a jelentet, aztán megkérdezte, nálatok ilyen szigorú a családtervezés? Dani naponta hány órát térdepel kukoricán?

A kérdezett meg csak behúzott nyakkal vigyorgott, hogy inkább most ne firtassuk ezt, de van, ami megéri!

Ezt az ünnepélyes csendet használta ki az öcsike és beküldte közénk a cumiját, pontosan fejbe kólintva vele nemzőjét.

Tomas belelkesült, ez igen, már most látszik, remek kosaras lesz!

Hát lehet, de mókusharcos egyelőre olyan, mint a nővérem. Ő is egy évesen indult el, és úgy tűnik a szellemi kapacitása is hasonló, ugyanis nemrégiben kiderült, kizárólag finnül beszél, pedig ezt a nyelvet köztünk senki se gyakorolja. Reggelente a tejcijét vagy az esti kakaóját kérve kurjongat, hogy „iszá, iszá” ami állítólag apát jelent finnül, és ha ki akar szállni az etető székecskéjéből, azt kiabálja, ájti, ájti, ami meg anyát jelent. És még egy csomó szavacskája van ebből a nyelvből, viszont magyarul nem hajlandó megszólalni. Hát ez van, úgy tűnik ő is egy kuriózum lesz!:)

Amúgy örülünk, hogy elindult, de sokkal nyugodtabb volt az élet, amíg csak négykézláb vágtázott.

A hétvégét a mi Nemzeti ünnepünk szellemében tartottuk.  

Meghívtuk rá a barátnőmék családját is. Ott tombolt az egész család, egészen éjfélig magyar dalokat énekeltünk, mint „Ha én rózsa volnék” meg „Magyarország” „Most múlik” ami már himnuszunk lesz és a”Bódottát”. Erre még koreográfiát is csináltunk, és kicsit átírtuk, mert mindig azt mondtuk, hogy cudar élet, és erre összecsaptuk a kezünket, jobb kézzel rá a combra, aztán a bokára hátul, és a következő cudarnál, jött a másik kéz. Nem nagy koreográfia, de az egész terem csinálta, és így már szupi volt! Igazi magyar ünnepi hangulat!:)

A barátnőmék családja is odáig volt. Éjfélig tartott a magyar est, aztán viszont Tarzan átvette az irányítást, és nehezemre esik bevallani, de fergeteges bulit csinált. Felrángatta az összes fiút a színpadra, még aput is, és együtt énekeltek. Öcsémmel vitték a szólamokat, és mindenki trillázott, még Lobó is. Ha van kedvetek, hallgassátok meg.

https://www.youtube.com/watch?v=K1nHc8vy_D8

https://www.youtube.com/watch?v=B2pGSBbPly4

Szó se róla, nekünk szóltak a dalok, aztán felvittek minket is a színpadra és együtt énekeltük a következő dalt.

https://www.youtube.com/watch?v=EFZ1smBT6tU

Többször is előadtuk, és az volt a jó, hogy mindenki bulizott és velünk énekelt. Aztán apu nevetve megkérdezte, megszámoltátok már hány jelenlegi és jövendő doktor van ezen a színpadon? Hát igen, ha így néztük elég színvonalas volt a műsor!:)

Úgy érzem, ez a One Direction dal még igényel egy kis magyarázatot.

Petinek több szenvedélybeteg csoportja van, és én ugyan lemaradtam az együttes életéről, de állítólag feloszlottak, vagy szünetelnek. A lényeg, hogy néhányan a csoportból ezt nagyon nehezen élték meg, és beszélgetés közben Tarzan rákapott a zenéjükre. Van egy pendrive-ja, többek között azokkal a dalokkal, amiket belinkeltem, és ezeket minden reggel végigénekli vezetés közben.

Néha annyira elfáradok egyetlen pillanat alatt, hogy úgy érzem mintha ólomba öntöttek volna. Valahogy még nem megy olyan hosszútávon a felpörgés, mint régen. Meg kell pihennem, mert nem csak elfáradok, kicsit a kedvem is odalesz ilyenkor.

De mióta ezt csinálja, minden reggel boldogsággal indul. Előbb kapom a kávém és egy boldog pasit a nyakamba. Aztán elindulunk dolgozni és Tarzan végigénekli az utat.

Úgy feltöltődöm mellette boldogsággal, szerelemmel, csodálattal, meg amit még csak gondolni tudtok, én minden jót érzek, ha nézem.

És csak a magyar buli végén jöttem rá, hogy ezeket a dalokat titokban gyakorolta, és öcsémmel lassan a fejemre nőnek. Hát ez van!:) Én meg majd egy jó pszichológus leszek!:)

Képzeljétek egy lámpánál mellénk állt egy kocsi dugig csajokkal, és teljesen rágerjedtek a bólogató, trillázó Tarzanra. Rátapadtak az üvegre, csókolgatták, meg végig nyalták és még a cicijüket is megvillantották és hozzányomták az üveghez. Nem örültem, kedvem lett volna bemutatni nekik a középső ujjam, de aztán arra gondoltam addig nincs baj, amíg az én cicimre gerjed. Tarzan csak nevetett, de én féltékeny lettem! Hát nem szörnyű?

Mondjuk, mikor a One Directiontól azt énekli, hogy nem tudom magam irányítani, melletted egy töltött fegyver vagyok, hát én is szívesen lehúzódnék vele valahol egy bokrosabb részre!:)

És lett ám még igazi nagy március idusunk is, mert meghívtak minket a barátnőmék egy igazi családi nemzeti disznótorosra!

Tegnap akartam írni, de kicsit beteges voltam, hát így jár egy torkos borz! Tegnapelőtt egészen különlegesen sikerült megünnepelnünk itt kint a Nemzeti ünnepünket.

Amúgy sok helyen tartanak megemlékezést, szerte az államokban. Mi egy ünnepléssel egybekötött disznóvágásra voltunk hivatalosak.

Hát ugye!:)

Adva van egy erdélyi-szerb vegyes házasságú farm, ahol a barátnőmék élnek. Van egy húga, és két bátyja.

Már a nap elején ki kellett állnom szegény jó Tarzanomért. Azt mondja a házigazda két fia, hogy na, akkor mi fiatalok leöljük azt a két disznót, addig az idősebbek meg iszogassanak bent.

Hát ugye!:)

Az én galamblelkű pszichológusom igyekezett egy hátsó lábnál leragadni, és kijelentette, hogy ezt se szívesen, de ennél előrébb egy tappottat sem. Viszont a Lobónak se akaródzott, és a Daninak se, pedig hát még texasi is, hát mondtam, ott az a sok marha meg még te is, és különben is, hát állatorvosok vagytok, nehogy már szegény dilidokimnak kelljen leszúrnia a malacot!

Mert szépöcsém kategorikusan elzárkózott még a csülökfogástól is, azt mondta az az állat, aminek ő végignézi a haláltusáját, még nem született meg, és Kakukk is hasonló véleményen volt.

Meghívták az egész családot, hatalmas főzés és evészet volt. Igyekeztem visszafogni magam, de olyan rendesek voltak, hogy kaptam egy kis tálkát a kolbászhusiból. Gondolom kakukk vagy az öcsém árulkodott. Volt pecsenye, hurka kolbász, sajt, töpörtyű, amit imádok melegen meg a főt paprikás fejhusi, aminek nem tudom mi a neve. Hát este volt egy kis gyomorrontás, de azért mentem dolgozni, csak picit haldokoltam. Ráadásul még Lobó is velem van jobbára, mert nem hajlandó visszamenni. Úgy döntött meghosszabbítja a szabadságát, marad húsvétra és apu szülinapjára. Azt mondta megfázott és lázas, és így nem engedik repülni!:)

Most Petivel van a kórházban, de nemsokára jönnek. Itt marad hó végéig, és minden szombaton együtt akar énekelni Tarzannal és Tomassal.

Elég jól sikerülnek a hétvégi bulik. Még farsangkor nagyon leleményesen Tarzannak és Jane-nek öltöztünk, és azóta, már mindenki újra hivatalosan Tarzannak hívja az én férjemet!:)

Viszont aputól jött egy ötlet, és a következő beöltözős partynkat, „Istenek, legendák, mítoszok hősei” címmel visszük. Apu szerényen csak Zeusznak fog öltözni, Tarzan még szerényebben Herkulesnek, na és Lobó? Cseppet sem hazudtolta meg sem magát, sem a hivatását, egyenesen Prométheusznak öltözik, a máját tépegető keselyűmadárhoz is ragaszkodik!:) És hogy mennyire beilleszkedett, és átlátja a dolgokat, nővéremnek felajánlotta Pandóra jelmezét! Aki nem tudja, ő volt az első asszony, aki az összes bajt rászabadította az emberiségre!:) Szóval életünk a szerénység jegyében zajlik mostanság!:)

Azt hiszem Lobó is a férjem hatása alá került, és ezzel nincs egyedül!:)

Nehéz ezt szavakba önteni. Figyelem és irigyelem Őt. Olyan egyben van az egész pasi. És nem a külsőségekre gondolok, inkább a kisugárzására. Olyan felszabadult, boldog elégedett az életével. Közvetlen, nyitott. Én nem is tudom, nagyon irigylem. A kórházban szemlátomást kedvelik, a főnöke támogatja. Okos, egyik szakvizsgáját teszi a másik után. Közben sportol, edz, lovagol, és olyan kedvesen énekel. Nem csak útközben, hanem a bulikon is. Besegít és egyre jobb a hangja. Nincs benne semmi görcsösség, semmi erőltetett. Remek a humora a ritmusérzéke és fantasztikusan táncol.

A szex tökéletes vele és az egész élet is.

Persze én is boldog vagyok és elégedett az életemmel, de ha jobban belegondolok, nekem ő az életem. Nélküle magányos lennék, szenvednék és őrültként keresnék valakit, aki az igazi lehetne. Nélküle nem is tudom, mi lenne. Minden gondolatom Ő. Azért tökéletes az életem, mert Ő teszi azzá.

Ő viszont nevet, ha arról beszélek, mennyire csodálom és irigylem. Azt mondja, hiszen miattad, érted vagyok ilyen. Te tettél boldoggá, magadban keresd a megoldást. Minden, amit teszek, érted van! Te engedtél be ebbe a csodálatos világodba! Belőled indul és benned ér véget minden. Te vagy az én Frankensteinem és én a te Lényed.

Vannak olyan meghitt pillanatok szex nélkül is mikor két ember összemosolyog, és azt felelem, engem meg te teszel boldoggá, te tartasz életben, és mindent érted teszek.

Azt hiszem ez a legszebb befejezés, ugye?:)

Hát remélem, bepótoltam az elmaradásomat, és nem túl zavaros, amit írtam, mert nagyon siettem, hogy készen legyek, mielőtt még jönnek Lobóék.

Szóval, hamarosan találkozunk a másik oldalamon is. Legalább is remélem!

Addig szép estét mindenkinek.

Millió puszi, Luna