2016. március 17., csütörtök

Életjel! :)

Sziasztok!:)

Jó ideje nem jelentkeztem már, és nagyon sajnálom, de több okom is volt rá, most majd igyekszem bepótolni, és jó hosszan leírni mindent.
Mivel vendégünk van, és szinte állandóan engem boldogít, elnézést azoktól, akiknek nem írtam, de itt most igyekszem elmagyarázni.
Hát először is nem voltam benne biztos, hogy érdekel még titeket éppen hol tartok az eszmélkedésben, de a jelek szerint még igen!:)
Jelentem, sajnos sehol!
Másodszor elhatároztam, hogy megpróbálok visszazökkenni a régi kerékvágásba, abba, amit elfeledtem. Úgy érzem, hogy eleget vártam már. Talán soha nem fognak visszatérni azok az emlékek, de nem várhatok rájuk örökké. Peti is azt mondogatja, hogy próbáljak normálisan élni, ahogy nekem jól esik, és nem rágörcsölni a múltra. Ha jön, akkor örülünk majd, ha meg nem, hát lesznek új közös emlékeink!
Így aztán elkezdtem dolgozni, és szervezni a hétvégi bulikat, meg tanítok újra. És persze volt még egy vizsgám. Tarzan szerint annak örüljek, hogy sikerült és hogy itt vagyok egészségesen, mert hát nem fogom majd kitenni a büszkeség falamra, de végül is átsurrantam!:(
Azt mondja, a fejsérülésemből adódóan feküdhetnék magatehetetlenül, vagy épp járni, esetleg beszélni tanulhatnék újra. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy csak néhány hónapocska veszett el!
Azt hiszem, igaza van, de azért, volt ebben a néhány hónapban nekem nagyon sok stressz, és veszteség, meg fájdalom, de jobb is ha ezekre nem emlékszem!
Szóval igyekszem úgy élni, mint régen, és ebbe az írás is beletartozik.
Nem azért akarok írni, mert úgy érzem, hogy elvárjátok, hanem mert hiányzik. Régen az életem része volt. Jegyzeteltem, írogattam és boldog voltam. Félre ne értsetek, most is boldog vagyok, talán túlságosan is, de hiányzik ez az aprócska kis része az életemnek. Azért mert én úgy vagyok kerek egész, ezzel lesz újra olyan, mint régen, vagy mit tudom is én!:)
Kicsit zavarban vagyok, mert szeretnék írni, de valahogy nem tudtam nekikezdeni. Lámpalázam van, ideges vagyok, nem emlékszem tisztán arra, hogy merre akartam vinni a történeteimet, és mit akartam írni.
Ezért úgy döntöttem, hogy a rövidebbel kezdem – persze tudom, hogy Ti a másikat jobban szeretitek – de az „Ellopott múlt”, olyan hosszú már, hogy nagyon sok időmet elvenné, ha most újra olvasnám, és ezt a „Vörös vihart” könnyebb is írnom.
És nem csak ez van, kicsit nehéz erről beszélnem, mert még magamnak is nehezen tudom megfogalmazni, de képtelen vagyok a másik történetemet folytatni, egy másik férfiról úgy írni, úgy gondolkozni, főleg a szex jeleneteknél, egyszerűen nem megy. Bűntudatom van a Petivel szemben, mert ilyeneket gondolok Kimivel kapcsolatban. Úgy érzem, hogy megbántom, elárulom őt, és én soha nem tennék ilyet, és tudom, a másik töriben is róla írok, de ott más a légkör, szóval az megy, de Kisu történetére még egy picit várnotok kell.
Szóval az elmúlt napokban, hetekben, ha csak egy órácska szabadidőm volt, nekifeküdtem és elolvastam a már meglévő fejezeteket.
Hát, először a helyesírási hibák tömkelegét vettem észre, másodszor úgy érzem, sikerült felvennem a történet fonalát.
Átrágtam magam a jegyzeteimen. Hát eléggé termékeny vagyok!:)
Két worldra írtam a történetet, csakúgy vázlatszerűen, amit ki kell tölteni, és mindkettő több mint kétszáz oldal, és még ott volt több world amikre részeket, párbeszédeket firkantottam, ahogy eszembe jutott.
Ezeket, mind átolvastam, és amit már felhasználtam, vagy többször szerepel kiszedtem, mert nem szeretném, ha ugyanaz a párbeszéd néhány fejezeten belül kétszer bekerülne. (Persze attól még megtörténhet, de majd úgy is lesz valaki, aki figyelmeztet erre. Legalább is remélem!:))
Szóval most írok, és egy-két napon belül kiteszem a következő fejezetet, be kell vallanom, olyan lámpalázzal, mint mikor megnyitottam ezt a blogot, kitettem az első részt, és megkaptam az első komikat.
Azért bízom benne, hogy elolvassátok ezt a történetet is, és írtok, hogy rendben az új rész, vagy inkább még pihenjek rá, mert teljesen más, mint ahogy eddig írtam!
Nem lesz harag, csak őszintén!:)
Már megtanultam, hogy a nyers őszinteség néha ugyan fáj, de meg tudok birkózni vele, és utána még jobb is lehet, mert amúgy nagyon rendben ez a mostani életem!
Életről jut eszembe, voltam a havi kötelező vizsgálatomon is, és mindent rendben találtak! Tarzan szerint a fáradékonyságom pszichoszomatikus, mert a vérképem, mindenem rendben van, szóval ideje, hogy szemléletet váltsunk, és előre menjünk, ne a múltban vájkáljunk!
Hát haladtunk, nem ragadtunk a múltban. Így aztán február 28-án, egy kis műsor keretében, fél térdre ereszkedtem a teljesen gyanútlan és lelkes Tarzan előtt, és közben úgy dobogott a szívem, hogy attól féltem el sem tudom mondani, amit akarok. De aztán csak sikerült, és végül feltettem a kérdést, Peter Dachlan Sullivan leszel a férjem?
Totál ledöbbent, ahogy az arcán maradt a mosoly és annyira, de annyira őszintén örült, mire sikerült remegő kezekkel feltuszkolnom az elcsent jegygyűrűjét az ujjára! Olyan jó volt látni, és mindenki gratulált, meg koccintottunk. Aztán lefekvéskor mondtam neki, sajnos én, nem tudlak a karjaimba kapni és felvinni, de nem is kellett, ő megoldotta!
És később is átvette az irányítást, pedig én akartam kényeztetni, mert hát ezúttal, mégis csak én kértem meg a kezét. És az éjszaka olyan jól sikerült, hogy a pszichológusom szerint érzelmi sokkot kaptam!:)
Ami annyiban merült ki, hogy átöleltem a nyakát és úgy csimpaszkodtam rajta egész éjjel, akár egy dagadt újszülött csimpánz bébi.
Reggel ő fejtegette le a karom a nyakáról, hogy kelni kell, kávét főzni, meg indulni, de én nem akartam. Totál elaludtunk, ő meg csak puszilgatott, hogy jaj szeretlek, de most menni kell, és elég idegbajos, olaszosra sikeredett az indulás.
Hát ittam, ha mondta, mentem, ha szólt, de nekem arról a napról fogalmam sincs!:) Totál kiesett egy fontos nap az életemből, pedig ott volt a Luca szülinapja, a hétvégi party, Tomi és Ildi névnap! Csak üveges szemekkel lestem az időt, hogy mikor jön már, és mikor megpillantottam a kocsiját, annyira izgatott lettem, hogy kupakkal együtt kaptam be az ásványvizes üveget, hogy lehűtsem magam! Eléggé meglepődtem, de csak a suttyó öcsém röhögött hangosan.
És este mikor lefeküdtünk én nem akartam mást, csak újra átölelni, és rácsimpaszkodni, akár egy riadt lajhárkölyök a lajhár mamin, és úgy maradni örökre. Úgy aludtunk és én mondtam neki, csak lökjél le nyugodtan, ha rossz neked így, és nem tudsz pihenni, de csak nevetett és onnan tudtam, hogy már alszik, hogy nem cirógatta tovább a vállam. Mert én még sokáig fent voltam és a múlt éjszakáról ábrándoztam.
Aztán az Y kromoszómások lebetegedtek. Én kezeltem az intenzív osztályon a reménytelen eseteket. Kettő is volt belőlük, Tarzan és szép öcsém, aki most már nem röhögött. Lovagolni voltak, most térdig lóg az orruk. Szerencsére csak egy kis hőemelkedéses nátha volt, de Y kromoszómásoknál ez halálos! Itatgattam, etetgettem őket, szóval teljes odaadással ápolgattam a reményvesztett különítményt. Tarzan két nap után elvesztette maradék szociális érzékét, és két remegő kezével a cicimre tapadt. Simogatta, cirógatta őket, és közben olyan kétségbeesett arcot vágott, hogy azt hittem már nem kap levegőt, ezért az orra alá dugtam a nózit, hogy szippantson mélyeket.
Ő meg csak sírdogált rekedten akár egy rozsdás szélkakas, hogy már két napja nem voltak a számban.
Hát mondtam, bele se gondolok milyen gonosz csecsemő lehettél, állandóan anyukád cicijén lóghattál. Közben meg próbáltam beleerőltetni helyettük, egy kis Wu-Wei-Zi & Gaji bogyó keverékű teát. Ezt azért jegyeztem meg, mert Tomas és Tarzan teljesen öntudatára ébredt az itókától.
Kocsit akarok szerelni, dühöngött az egyik. Én meg cicit akarok, sóvárgott emez. Ott ültem köztük megdicsőülten, egy pillanatra megreszkíroztam, hogy fellessek nincsen-e egy glória a fejem körül, ekkora odaadó türelem és ápolgatás láttán. Hát nem volt!:) Viszont szerencsére befutott a medikus szakasz.
Mutasd azt az izmos farodat, szólította fel lovas nyelven aranyhajú Tarzanomat.
Az meg, ok, de előbb tudni akarom, mi lesz nekem ettől?
Órákig tartó erekciód, biztosította a jó nővér.
Most? Sikoltozott Tarzan is. Adj valami mást, meg kell gyógyulnom nőnapra, és majd ezzel gyere vissza akkor!
Luca szülinapját a hétvégén tartottuk, de az igazi napján megint volt egy rettenetes rémálmom. A saját temetésemet álmodtam, ahogy a régi hosszú hajú énem, a Peti, öcsém meg a skandináv temetjük ezt a siralmas fejű rémségemet. Halálfélelmem volt, annyira átéltem, hogy a föld alatt vagyok, és nem kapok levegőt a sötétben. Felébresztettem a Petit, pedig nem szoktam, ő meg még félálomban azt hitte itt a szex ideje, és rögtön aktív üzemmódba kapcsolt. Én meg elsírtam magam, hogy most is csak a szexen jár az esze, mikor halálfélelmem van. Erre a szerelmes férj elhussant, a pszichológus felébredt. Megbeszéltük, hogy félreértés történt, de azért kicsit zavarba ejtő, hogy ha éjjel felébresztem, az első gondolata az, hogy megint szerelmeskedni akarok! Talán valóban jobb, ha nem emlékszem miket műveltem én régen!
De hiába igyekezett megnyugtatni és arról beszélt, hogy engedjem végre el a múltkutatást, ne görcsöljek ennyire rá, hiszen most is a régi kinézetemmel hadakoztam, nem nyugtatott meg. A rémületem átment félelembe. Attól féltem, hogy megöregszünk, és az egyikünk meghal. Nem akarom, hogy ő legyen az. Markolásztam görcsösen és követeltem, hogy ígérje meg, nem fog előttem meghalni, hát eléggé rossz éjszakám volt.
Reggel nagyon komolyan elbeszélgettünk mielőtt indultunk a kórházba a havi vizsgálatomra. Azt mondta, nem tervezem nélküled az életem. Isten elvette a szüleimet, és téged adott helyettük, hogy szeresselek. Őket elvehette, még gyerek voltam, de téged már nem adlak! Most pedig mutasd meg nekik milyen erős az én feleségem! Hát igyekeztem, mert ez a beszélgetés sok erőt adott!
Aztán teljesen rendbejöttem, lehet, hogy a kivizsgálás is nyomasztott. Elvitt lovagolni, hogy kikapcsolódjak a természetben. Persze jöttek a szerelmes Tomasék is a barátnőmék farmjára, és ott sikerült megfázniuk.
 Luca szülinapját vasárnap tartottunk otthon, és nagyon igyekeztem, hogy minden feledhetetlen és tökéletes legyen a kislánynak. Csokiból kapta még a virágcsokrot is. Ehető zselépoharakban itták az üdítőket, csoki tálakból ették a sütiket és kenyér tányérból a szendvicseket.
A köszöntőt jéggömbbe zárt kölyökpezsgővel és koktél cseresznyével mondtuk, és közben a pincérek suhantak, és feltörték kis kalapácskával a jéggömböt a gyerekek poharában, amiből kiömlött a folyadék, mert addig nem értették, hogy isznak majd abból a jéggömböcskéből!:)
Leengedtük kicsire a medencét, díszítettünk, műsort adtunk, először táncoltam és rudaztam, persze akkor még nem magas sarkúban, nehogy közéjük vetődjek, de nem volt gond, jól sikerült. Mikor elmenetek a kis vendégek, a Luca olyan boldog volt, hogy elsírta magát, és csak bömbölt, hogy köszöni. Hát persze én vele bömböltem, de aztán láttam, szerencsére többen is megkönnyezték a jelenetet.
Nem csak én, mindenki, de nagyon sok energiát fektettem bele, hogy minden tökéletes legyen neki, hogy olyan legyen mint régen, és szeressen úgy, mint azelőtt.
Mert az a bajom a Petivel is, hogy nem emlékszem rá. Nem tudom, mit szeretne, miket kedvel, mivel töltöttük azelőtt az időnket. Valentinkor is egyszerűen nem tudtam mivel lepjem meg, mert rengeteg ruhája van, de ha csak teheti, farmerben jár, pólóban és Texas ingekben. Ékszert nem visel csak órát és a karikagyűrűjét. Nem tudom mi a vágya, miket olvas. Csak arra emlékszem, mikor a fejemben dúló őrület multával egy éjjel bementem hozzá, az ágyban feküdt és olvasott. Egy könyvből nézett fel rám, és azt a tekintetet én soha nem akarom elfelejteni!
Ő ismer, tudja mit szeretek, mi tetszik, ismeri az ízlésem, én egy másik nyitott könyv vagyok előtte, de számomra ő csupa izgalmas titok!
Elhalmoz ajándékokkal, minden alkalmat megragad, Washingtonból a vizsgája után kristály lótuszvirágokat hozott, egy zöldet meg egy csodás halványlilát. Mert tudja, hogy a fehér rózsa, a Holdvirág és a Lótusz a kedvenc virágaim. Máskor Buddha szobrokat hozott, egy térdelve imádkozót meg gyertyatartót Kevinnek.
Egy másik alkalommal, a leopárdos korszakomban, mikor még a kesztyűmtől a cipőmig mindenem leopárdfoltos volt, egy csodás kristályleopárddal lepett meg.
New Yorkból egy fantasztikus fehér üveg almamedált, és most hogy idegeskedtem a magas sarkúban táncolás miatt, egy fantasztikus kristály Hamupipőcske cipellő medállal lepett meg.
Nőnapra egy csodálatos vörös aranygyűrűt adott, pezsgőszínű champagne gyémánttal, hozzáillő fülbevalókkal. Annyira szép volt, egyszerű vonalvezetésű nem hivalkodó, finoman elegáns, a fülbevalók is, csaj egy pezsgőszín gyémánt, és fülbe akasztható, amit imádok, mert könnyű levenni. Mondtam ez olyan szép, jó lett volna eljegyzési gyűrűnek is, de ő csak pampogott, hogy az ő feleségének ennél több kell! Így vitázunk az esküvőnkön is, de azt hiszem, rá fogom hagyni, legyen csak úgy, ahogy szeretné, mert az biztos jó lesz nekem is!:)
Nem szeretem, ha a fülbevaló nagy és hosszan lelóg, mert nehéz a fülemnek, éjjel képtelen vagyok aludni benne. És ezek gyönyörűek és tökéletesek, ha reggel felveszem, csak beakasztom, és nem kell percekig keresni, hogy hova húzzam már azt a kis záró véget. Szóval ő nagyon ügyes ebben is, de én annyira tanácstalan voltam Valentinkor is. Ha megkérdeztem tőle, mit szeretne, mire vágyik, akkor csak az volt a válasz, hogy téged, meg hogy úgy ébredni, hogy a kezed a farkamat simogatja, vagy a melled a számban van. Hát ezzel nem mentem sokra, így aztán Valentinra nyotaimoriként kifeküdtem, és a meztelen testemre afrodiziákumokat pakolgatva vártam Tarzant. Hát örült, és jó étvággyal fogyasztott. Kezdek ugyanis rájönni, hogy ez hiányzik neki a legjobban, hogy a szeretetemre, figyelmemre, törődésemre vágyik a leginkább, és nekem egy cseppet se esik ez nehezemre. Mindene megvan, mindent elért és megkapott, csak az kell neki, hogy érezze, fontos és szeretik! Ahogy azt hiszem, minden embernek erre van a leginkább szüksége.
Nőnap után megérkezett Lobó Ausztráliából, egy többnapos konferencia keretében. Kimentünk elé, és Ildi napon már be is költözött hozzánk. A szabadon maradt lakosztályába meg elküldtük az Ildit meg a Sziszit.
Azt hiszem itt az ideje, hogy apránként mindenkinek megköszönjem azt a sok áldozatot, támogatást és szeretetet, amit nyújtottak felém azokban a nehéz hetekben. Most rajtuk a sor. Meghagytuk nekik, hogy minden nap csináljanak valamit, különben nem fizeti ki a lakosztályt. Masszíroztassanak, szépítkezzenek, vegyenek igénybe minden szolgáltatást, ami csak fellelhető a szállodában és használják ki, hogy én fizetem!:) Nem tudok eléggé hálás lenni a segítségükért és a szeretetükért.
Lobó már alig várta, hogy megint degeszre zabbanthassa magát valami jóféle magyar étekből. Ennek örömére, anyuék egy lakodalomnyi emblematikus magyar kaját készítettek, többek között egy hatalmas adag bekevert fasírtot, hogy majd grillen frissen kisütjük, ha már kibeszélgettük magunkat. Én meg hagytam had dumcsizzanak, kimentem segíteni. De annyira kótyagos voltam még, mert elég sokáig beszélgettünk éjjel, meg tüsténkedett, és annyira elmerültem szerelmes pillantásaimmal az én Tarzanomban, hogy majdnem bekebeleztem az egész tál nyers fasírtot. Akkor megjelent a nővérem, és Lobó fül-és szemtanúja lehetett a mi legendás életünknek és kisebb palotaforradalomnak, amit akaratlan robbantottam ki. Előbb rám meredt, aztán a majdnem üres tálra, majd megint rám, és rettentő hangom, ahogy régen számon kért minket, ha négyest vagy ötös alát vittünk haza, hogy te befaltad a fasírtot?
Néma csend lett, mindenki ránk meredt, én meg behúzott nyakkal megszeppenve néztem rá, hogy elnézést, nem vettem észre, nem akartam, de van itt még kaja….
De ő nem törődött a kajával, egy oktávval feljebb kapcsolt, és újra eltrillázta, hogy te befaltad az összes fasírtot? Hát mondom, ide lőjél tesó, igen!
Nem lőtt, hanem megfordult és úgy indult a megszeppent Daniék felé, mintha most értesült volna arról, hogy ez a három pasi irtotta ki az egész családját. Úgy bömbölt akár egy sárkánygyík.
Azt mondtad, vigyáztok! Azt ígérted figyelsz rá! Mit műveltél?
Szegény Peti riadtan tiltakozott, hogy szedjük a gyógyszert, nem vagyunk terhesek. A minap erősítették meg hivatalosan is a kivizsgáláson. Nagyon is vigyázz rám, nem hülye!
Nővérem meg csak tovább dühöngött, hogy az nem érdekel, te mit szedsz, de ha nem vigyáztál rá, letépem a pöcsödet.
Tarzan riadtan rámarkolt az emlegetett testrészre, hogy lehet, Nóri nem örülne annak.
Ezt mondjuk én is megerősíthettem, mondtam neki, nem, semmi ilyen, főleg Tarzan nem terhes. Szóval próbáltam elviccelni, de azért eléggé meglepett, hogy ennyire számon tartja még a tesóm is a termékenységemet. Ha ő ennyire félt, milyen lehet a Petinek mellettem az élete? Csak remélhetem, hogy nem unja meg, hogy folyton történik velem valami.
Tudom nélküle is, mert megbeszéltük a Petivel, hogy egy ideig most csak mi leszünk egymásnak ketten, felhagyunk a családbővítési tervekkel, majd később, ha már biztosan készen állok rá testileg, lelkileg is.
Lobó kikerekedett szemekkel nézte a jelentet, aztán megkérdezte, nálatok ilyen szigorú a családtervezés? Dani naponta hány órát térdepel kukoricán?
A kérdezett meg csak behúzott nyakkal vigyorgott, hogy inkább most ne firtassuk ezt, de van, ami megéri!
Ezt az ünnepélyes csendet használta ki az öcsike és beküldte közénk a cumiját, pontosan fejbe kólintva vele nemzőjét.
Tomas belelkesült, ez igen, már most látszik, remek kosaras lesz!
Hát lehet, de mókusharcos egyelőre olyan, mint a nővérem. Ő is egy évesen indult el, és úgy tűnik a szellemi kapacitása is hasonló, ugyanis nemrégiben kiderült, kizárólag finnül beszél, pedig ezt a nyelvet köztünk senki se gyakorolja. Reggelente a tejcijét vagy az esti kakaóját kérve kurjongat, hogy „iszá, iszá” ami állítólag apát jelent finnül, és ha ki akar szállni az etető székecskéjéből, azt kiabálja, ájti, ájti, ami meg anyát jelent. És még egy csomó szavacskája van ebből a nyelvből, viszont magyarul nem hajlandó megszólalni. Hát ez van, úgy tűnik ő is egy kuriózum lesz!:)
Amúgy örülünk, hogy elindult, de sokkal nyugodtabb volt az élet, amíg csak négykézláb vágtázott.
A hétvégét a mi Nemzeti ünnepünk szellemében tartottuk.  
Meghívtuk rá a barátnőmék családját is. Ott tombolt az egész család, egészen éjfélig magyar dalokat énekeltünk, mint „Ha én rózsa volnék” meg „Magyarország” „Most múlik” ami már himnuszunk lesz és a”Bódottát”. Erre még koreográfiát is csináltunk, és kicsit átírtuk, mert mindig azt mondtuk, hogy cudar élet, és erre összecsaptuk a kezünket, jobb kézzel rá a combra, aztán a bokára hátul, és a következő cudarnál, jött a másik kéz. Nem nagy koreográfia, de az egész terem csinálta, és így már szupi volt! Igazi magyar ünnepi hangulat!:)
A barátnőmék családja is odáig volt. Éjfélig tartott a magyar est, aztán viszont Tarzan átvette az irányítást, és nehezemre esik bevallani, de fergeteges bulit csinált. Felrángatta az összes fiút a színpadra, még aput is, és együtt énekeltek. Öcsémmel vitték a szólamokat, és mindenki trillázott, még Lobó is. Ha van kedvetek, hallgassátok meg.

Szó se róla, nekünk szóltak a dalok, aztán felvittek minket is a színpadra és együtt énekeltük a következő dalt.

Többször is előadtuk, és az volt a jó, hogy mindenki bulizott és velünk énekelt. Aztán apu nevetve megkérdezte, megszámoltátok már hány jelenlegi és jövendő doktor van ezen a színpadon? Hát igen, ha így néztük elég színvonalas volt a műsor!:)
Úgy érzem, ez a One Direction dal még igényel egy kis magyarázatot.
Petinek több szenvedélybeteg csoportja van, és én ugyan lemaradtam az együttes életéről, de állítólag feloszlottak, vagy szünetelnek. A lényeg, hogy néhányan a csoportból ezt nagyon nehezen élték meg, és beszélgetés közben Tarzan rákapott a zenéjükre. Van egy pendrive-ja, többek között azokkal a dalokkal, amiket belinkeltem, és ezeket minden reggel végigénekli vezetés közben.
Néha annyira elfáradok egyetlen pillanat alatt, hogy úgy érzem mintha ólomba öntöttek volna. Valahogy még nem megy olyan hosszútávon a felpörgés, mint régen. Meg kell pihennem, mert nem csak elfáradok, kicsit a kedvem is odalesz ilyenkor.
De mióta ezt csinálja, minden reggel boldogsággal indul. Előbb kapom a kávém és egy boldog pasit a nyakamba. Aztán elindulunk dolgozni és Tarzan végigénekli az utat.
Úgy feltöltődöm mellette boldogsággal, szerelemmel, csodálattal, meg amit még csak gondolni tudtok, én minden jót érzek, ha nézem.
És csak a magyar buli végén jöttem rá, hogy ezeket a dalokat titokban gyakorolta, és öcsémmel lassan a fejemre nőnek. Hát ez van!:) Én meg majd egy jó pszichológus leszek!:)
Képzeljétek egy lámpánál mellénk állt egy kocsi dugig csajokkal, és teljesen rágerjedtek a bólogató, trillázó Tarzanra. Rátapadtak az üvegre, csókolgatták, meg végig nyalták és még a cicijüket is megvillantották és hozzányomták az üveghez. Nem örültem, kedvem lett volna bemutatni nekik a középső ujjam, de aztán arra gondoltam addig nincs baj, amíg az én cicimre gerjed. Tarzan csak nevetett, de én féltékeny lettem! Hát nem szörnyű?
Mondjuk, mikor a One Directiontól azt énekli, hogy nem tudom magam irányítani, melletted egy töltött fegyver vagyok, hát én is szívesen lehúzódnék vele valahol egy bokrosabb részre!:)
És lett ám még igazi nagy március idusunk is, mert meghívtak minket a barátnőmék egy igazi családi nemzeti disznótorosra!
Tegnap akartam írni, de kicsit beteges voltam, hát így jár egy torkos borz! Tegnapelőtt egészen különlegesen sikerült megünnepelnünk itt kint a Nemzeti ünnepünket.
Amúgy sok helyen tartanak megemlékezést, szerte az államokban. Mi egy ünnepléssel egybekötött disznóvágásra voltunk hivatalosak.
Hát ugye!:)
Adva van egy erdélyi-szerb vegyes házasságú farm, ahol a barátnőmék élnek. Van egy húga, és két bátyja.
Már a nap elején ki kellett állnom szegény jó Tarzanomért. Azt mondja a házigazda két fia, hogy na, akkor mi fiatalok leöljük azt a két disznót, addig az idősebbek meg iszogassanak bent.
Hát ugye!:)
Az én galamblelkű pszichológusom igyekezett egy hátsó lábnál leragadni, és kijelentette, hogy ezt se szívesen, de ennél előrébb egy tappottat sem. Viszont a Lobónak se akaródzott, és a Daninak se, pedig hát még texasi is, hát mondtam, ott az a sok marha meg még te is, és különben is, hát állatorvosok vagytok, nehogy már szegény dilidokimnak kelljen leszúrnia a malacot!
Mert szépöcsém kategorikusan elzárkózott még a csülökfogástól is, azt mondta az az állat, aminek ő végignézi a haláltusáját, még nem született meg, és Kakukk is hasonló véleményen volt.
Meghívták az egész családot, hatalmas főzés és evészet volt. Igyekeztem visszafogni magam, de olyan rendesek voltak, hogy kaptam egy kis tálkát a kolbászhusiból. Gondolom kakukk vagy az öcsém árulkodott. Volt pecsenye, hurka kolbász, sajt, töpörtyű, amit imádok melegen meg a főt paprikás fejhusi, aminek nem tudom mi a neve. Hát este volt egy kis gyomorrontás, de azért mentem dolgozni, csak picit haldokoltam. Ráadásul még Lobó is velem van jobbára, mert nem hajlandó visszamenni. Úgy döntött meghosszabbítja a szabadságát, marad húsvétra és apu szülinapjára. Azt mondta megfázott és lázas, és így nem engedik repülni!:)
Most Petivel van a kórházban, de nemsokára jönnek. Itt marad hó végéig, és minden szombaton együtt akar énekelni Tarzannal és Tomassal.
Elég jól sikerülnek a hétvégi bulik. Még farsangkor nagyon leleményesen Tarzannak és Jane-nek öltöztünk, és azóta, már mindenki újra hivatalosan Tarzannak hívja az én férjemet!:)
Viszont aputól jött egy ötlet, és a következő beöltözős partynkat, „Istenek, legendák, mítoszok hősei” címmel visszük. Apu szerényen csak Zeusznak fog öltözni, Tarzan még szerényebben Herkulesnek, na és Lobó? Cseppet sem hazudtolta meg sem magát, sem a hivatását, egyenesen Prométheusznak öltözik, a máját tépegető keselyűmadárhoz is ragaszkodik!:) És hogy mennyire beilleszkedett, és átlátja a dolgokat, nővéremnek felajánlotta Pandóra jelmezét! Aki nem tudja, ő volt az első asszony, aki az összes bajt rászabadította az emberiségre!:) Szóval életünk a szerénység jegyében zajlik mostanság!:)
Azt hiszem Lobó is a férjem hatása alá került, és ezzel nincs egyedül!:)
Nehéz ezt szavakba önteni. Figyelem és irigyelem Őt. Olyan egyben van az egész pasi. És nem a külsőségekre gondolok, inkább a kisugárzására. Olyan felszabadult, boldog elégedett az életével. Közvetlen, nyitott. Én nem is tudom, nagyon irigylem. A kórházban szemlátomást kedvelik, a főnöke támogatja. Okos, egyik szakvizsgáját teszi a másik után. Közben sportol, edz, lovagol, és olyan kedvesen énekel. Nem csak útközben, hanem a bulikon is. Besegít és egyre jobb a hangja. Nincs benne semmi görcsösség, semmi erőltetett. Remek a humora a ritmusérzéke és fantasztikusan táncol.
A szex tökéletes vele és az egész élet is.
Persze én is boldog vagyok és elégedett az életemmel, de ha jobban belegondolok, nekem ő az életem. Nélküle magányos lennék, szenvednék és őrültként keresnék valakit, aki az igazi lehetne. Nélküle nem is tudom, mi lenne. Minden gondolatom Ő. Azért tökéletes az életem, mert Ő teszi azzá.
Ő viszont nevet, ha arról beszélek, mennyire csodálom és irigylem. Azt mondja, hiszen miattad, érted vagyok ilyen. Te tettél boldoggá, magadban keresd a megoldást. Minden, amit teszek, érted van! Te engedtél be ebbe a csodálatos világodba! Belőled indul és benned ér véget minden. Te vagy az én Frankensteinem és én a te Lényed.
Vannak olyan meghitt pillanatok szex nélkül is mikor két ember összemosolyog, és azt felelem, engem meg te teszel boldoggá, te tartasz életben, és mindent érted teszek.
Azt hiszem ez a legszebb befejezés, ugye?:)
Hát remélem, bepótoltam az elmaradásomat, és nem túl zavaros, amit írtam, mert nagyon siettem, hogy készen legyek, mielőtt még jönnek Lobóék.
Szóval, hamarosan találkozunk a másik oldalamon is. Legalább is remélem!
Addig szép estét mindenkinek.
Millió puszi, Luna



1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hűha, most vettem észre, hogy írtál. :)
    De jó, nagyon örültem neki!
    :)) Jó újra hallani rólad, és pláne ilyen jó híreket. :))
    Nővéred elég félelmetes tud lenni, még így képernyőn keresztül is, nem irigyelem aki ilyenkor előtte áll. :))
    Majd nézem a másik oldaladat is, örülök hogy ott visszatérsz.
    Puszi, Porcica

    VálaszTörlés