Kellemes Húsvéti Ünnepeket

Sziasztok!

Azt hiszem az utóbbi napokban, egy picit túlvállaltuk magunkat. Egyszerűen elfáradtam, és nem csak én, hanem mindenki. Annyi minden volt, és annyi rengeteg ember, akik mind a barátaink, és azért jöttek, hogy jól érezzük magunkat együtt. Ezért elhatároztuk, hogy nem görcsölünk rá. Egyszerű finom ételeket készítünk. Én főzni nem tudok, de hidegtálban verhetetlen vagyok, és desszerteket is fantasztikusan díszítem. Ami ilyen pepecs munka, ahhoz van érzékem, meg hámozni, pucolni, csak éppen a főzés nem megy.

Ráadásul a körmöm is totál begyulladt, nővérem szerint meggyűlt, és egyszerűen kinyomta a gennyet belőle, aztán kitisztította. Nem jajongtam, nem sipákoltam, mert nem vagyok benne biztos, hogy nem direkt nyomkodta olyan gonoszul. Bár azt se hiszem, hogy szándékosan akarna fájdalmat okozni, de egy kis okító erejű fájdalom, az még belefér az én okos nővérem repertoárjába.

Az volt a legszörnyűbb, hogy mindent tudtam csinálni, csak egedül gépelni nem, mert pont ott volt begyulladva, ahol a szótag billentyűre ütök vele. Próbáltam a másik kezemmel, de elég nehéz a belénk rögzült mozdulatokat elengedni, és én szerénytelenség nélkül mondhatom, nagyon gyorsan gépelek, sőt kifejezetten szeretek úgy gépelni, hogy diktálnak, mert akkor nem kell bogarásznom más ákombákomját, és tudok olyan ütemben írni, mint ahogy beszélnek. És ilyen sebesség mellett nagyon nehéz stílust váltani. Gyakorlatilag, ha egy ujjal gépelek is hasonló sebességgel ütöm, mint így, hogy állandóan arra figyeltem melyik hüvelykujjammal nyomjam le a billentyűt.

Bosszantott, mert akartam volna írni a blogra, meg néhány Húsvéti üdvözletet is szerettem volna elküldeni.

És ott voltak még a gyerekek. A mi kis mókusharcosunk, akiért felelősséggel tartozunk. Azt akarom és nem csak én, mindegyikünk, hogy részese legyen az életünk mindennapjainak, a hagyományainknak, történeteinknek. Hogy tudjon mindent, amiben mi egy másik kontinensen, egy másik kultúrában felnőttünk. Ezek nem könnyű feladatok.

Annyi rengeteg tennivaló, annyi program volt, hogy egyszerűen elvesztünk. Több száz tojást készítettünk már hetek óta. Minden szabadidőmben, illetve szabadidőnkben mindenki festett, pingált, tojást fixált. Tojástartókban hordtuk magunkkal be a bárba is, és ott is, aki leült pihenni, az segített. Tarzan már azon gondolkodott bevisz néhány dobozt a következő foglalkozására és relax tevékenységként kiosztja a szenvedélybetegeknek, de az mégsem a mi kezünk munkája lenne ugye!:)

És ezeknek a tojásoknak még fel kellett kerülniük a fára. Itt ugyanis fára teszik a tojást. Állati jó buli. Először tojásokat kezdtem gyűjteni, de aztán rájöttem, hogy ha nagy szél lesz, összeütődnek és eltörnek. Ekkor jött a gipszötlet. Nem nehéz, ha van forma, hamar elkészül és jól kezelhető. És azóta, nekünk csak a gipsztojásokról szól az élet. Persze jövőre már jobb lesz, mert ezeket majd becsomagoljuk a rengeteg tojástartóba, és eltesszük akár a karácsonyi díszeket.

Mellette még olyan apróságok, mint répa alakú henger apró ajándékokkal az ajtókilincsekre akasztva. Koszorú a bejárati ajtóra, hál’ istennek több is van ugye!:)  És még a kapura is, ha jönnek, már messziről lássák, hogy jó helyen járnak, szeretettel várjuk a vendégeket.

És ezeket a díszeket mind mi csináltuk! Szerencse, hogy jó a kézügyességi ráta a családomban!:)

A főzés és a díszítés mellett egyéb is volt. Elhatároztam, hogy sokkal jobban fogok figyelni mindenkire, főleg a dédikére. Nem elég, ha együtt élünk, törődni is kell a másikkal. Beszélni vele, és figyelni rá. Észrevenni, ha szomorú, ha hiányzik neki valami vagy valaki.

Szóval jöttek a programok, méghozzá a kógens programok, amiktől nem szabad eltérni.

Dédikét elvittük Washingtonba, egy templomba, nagypénteken.

Nos, fogalmam sincs mi az a nagypéntek, de neki fontos volt. Ilyenkor imádkozni kell, mert nyitva vannak a templomok és nem harangoznak, ennyit tudtam meg, és hogy neki ez nagyon fontos. Szégyellem, hogy ennyire nem tudok ezekről a dolgokról semmit, de majd ha lesz időm, utána olvasok. Azt hiszem Jézus vasárnap támadt fel, ennek a dátumnak ezúttal örülök, mert apunak is vasárnap van a szülinapja!:)

Öcsém érdeklődött, hogy, akkor ma már befektették a barlangjába?

Nővérem meg csak sikoltozott, milyen barlangba te neandervölgyi?

Na de ezúttal nem hagyta magát szépöcsénk. Milyen barlang? Hát, ami elé követ görgettek, hogy ne jöjjön ki! Ezt olvastam!

Roppant elégedett volt magával, én meg sajnos ki kellett menjek, mert infót kaptam a létező legfontosabb projektemről, ami bizton állíthatom, hogy az év legnagyobb vállalkozása lesz, és azért teszem, hogy az anyunak örömet szerezzek, így nem voltam jelen a végkifejletnél.

Anyu nagyon boldog, tudom! Apuval van, akit nagyon szeret és ez az érzés kölcsönös. És ott van neki egy csodálatos kis szőke tündérmanó, aki valahányszor felém nyújtja a kezecskéit az ágyában, hogy álomittas szemecskékkel egy jó éjt puszit adjon, fura érzést vált ki belőlem. Egyszerre lódul meg a szívem, érzem, hogy milyen boldog vagyok, mennyire szeretem, közben meg összeszorul valamitől a torkom, és könnybe lábadnak a szemeim, ahogy beszívom a babaillatát, és a puha kis karja az arcomhoz dörgölőzik, ahogy átölel.

Hétközben, ha tehetem, este megfürdetem őt. Aztán lefektetjük, miután végigpuszilta a családot, és mesét olvasunk neki. Szigorúan magyarul, még Peti is, móki mégsem hajlandó ezen a nyelven kommunikálni.

De nem csak mi a Petivel, a többi tesóm is, ahogy tudja, átvállalja ezt a kedves feladatot, hogy addig anyu apuval lehessen egy kicsit. Beszélgessenek, hogy mi volt a munkában és mi történt itthon mókival. Legyen néhány percük egymásra, de hétvégén szigorúan ők fürdetnek, illetve apu, mert neki is örömet okoz és ők a szülei Andynak.

Lucával moziba mentünk, mert mindenkire ráfért egy kis nevetés, és ez volt a kívánsága. A jégkorszak legújabb részét néztük meg, most aktuális Húsvétra, elég nagy a nézettsége, de bejutottunk!:)

Anyu mindig önálló volt, nem függött senkitől, most meg az egyetlen, aki otthon van. Persze ott a móki de egy baba nem elég. Anyunak nincsen barátnője, aki van az otthon maradt.

Látom a Sziszin is, ahogy egyre jobban összemelegednek az Ildivel. Nem azért mert már kevésbé szeretjük egymást, csak nekünk férjünk van, és időnk egy részét velük töltjük, azt is, amit régen együtt voltunk. Ők viszont egyedülállók és korban is közel állnak, szóval remekül kiegészítik egymást, és nem érzik magányosnak magukat.

Nem akarom, hogy anyu csak egy háztartási alkalmazott legyen, meg 24 órás anyuka. Vagyunk éppen elegen a kisöcsire, nem lehet kifogás, hogy nem tud elmozdulni mellőle.

Próbálunk nekik programokat szervezni, kikapcsolódást, most apu szülinapjára is egy nagyon full extrás wellnesst kapnak, hogy új impulzusokat gyűjtsenek, és kikapcsolódjanak. Mert nem csak anyura, apura is ráfér. Ő is alaposan felforgatta az életét miattunk. Azelőtt jól menő, független ügyvéd volt, a maga ura. Most főnökei vannak és időbeosztása. Viszont nemzetközi tanácsadó és szerencsére szereti a munkáját meg a kollégáit. Jól érzi magát az új életében, de attól még elfárad.

Kimondhatatlanul szeretem, egészen különleges kapcsolat van köztünk már kislány korom óta, mert én akaratlan is benne láttam már akkor az apámat. Biztos rengeteg dolog van, amiért hálát kéne neki adnom, mert számtalanszor segített, de én mégis azért vagyok neki a leghálásabb, amit egész életemben hiányoltam, amikor mellé ülhetek, a vállára hajthatom a fejem, ő megsimogatja a karom és megkérdezi, hogy vagy Luna? Minden rendben?

Éjfélkor összejöttünk a családi kupaktanács, és indultunk köszönteni. Pontosan éjfélkor szoktuk, anyutól ered, és talán az ő gyerekkorából, nem tudom. Azokra az időkre mikor picik voltunk nem emlékszem, de később ez volt a legfontosabb az egész napban, mivel ajándékra sokszor úgysem tellett. Szívdobogva vártuk, hát legalább is én, hogy anyu óvatosan benyisson, beosonjon, azt mondja, Isten éltessen drága kicsikém, anyu nagyon szeret téged, legyén nagyon boldog egész életedben!

Úgy tettem mintha aludnék, pedig fent voltam, és hagytam, hogy puszilgasson és simogasson, csak egyre jobban vigyorogtam. És persze ő is tudja, hogy fent vagyunk, de ez így volt szép!

És hát apu szegényke nem tudja ennek a menetét, hogy mi a fontos ebben a hajnali köszöntésben. Az érintéssel átadott szeretet! Izgatottan várt minket, vigyázban ülve, mi meg köré sereglettünk az ágyban, és ölelgettük meg pusziltuk, ahogy anyu tette velünk, és később mi is egymással.

Azt hiszem, majd a későbbiekben le kell vele ülni és egy beszélgetéssel rávezetni, hogy ilyenkor „illik” aludni! Ügyvéd lenne, jó féle, biztos hamar megérti majd!:)

Aztán bejelentkeztek otthonról a barátai egymás után, és annyira örült nekik is!

Néhány napja nagyon aggódtunk miattuk, mert pont Brüsszelben voltak, egyikük 50 szülinapját ünnepelték és ott szálltak át hazafelé. Mivel a reptéren sztrájkoltak, nem sikerült csak négyüknek felszállni, a többiek a reptéren várakoztak mikor robbantottak. Szerencsére csak egyikük sérült meg a kitört ablakoktól, de nem súlyosan, csak felületi vágásai voltak, és végül sikerült hazaérniük, bár nem ment könnyen a lezárt városban.

Nagy volt az ijedtség, de azért jönnek nyáron, csak majd megfontoltan választják ki az útirányt.

Szóval rengeteg tennivaló szakadt a nyakunkba, de képtelenség szétszakadni.

És ekkor jöttek a meglepetések.

Azt hiszem, erre mondják, hogy az ember megérzi a barátai szeretetét.

Azt hittük egy hatalmas kihívás lesz ennyi embernek ételt készíteni. Nem is kísérleteztünk különlegességekkel, mint a cseppdesszert vagy csoki kosár ilyenek, hanem inkább a laktató és főleg könnyen tálalhatóakra mentünk.

De azt nem gondoltam, hogy olyan fantasztikusak lesznek, hogy mindenki hoz majd valamit. Nem csak ajándékot, hanem kaját is. még Nathan is egy pitével érkezett!:)

Kínaiak sütiket hoztak, és az elmaradhatatlan gombócaimat, egy fazék „zselatinlevessel”, amit rajtam kívül mindenki imád. Enyém lett a szezámos csirkegombóc.

Az erdélyiek bari belsőséget valami hagyományos kaja, „drob” érdekes kaja, jobb az íze, mint ahogy kinéz!:) Angyalbögyörő édességet ettünk. Megvallom ettől a szótól fülig ugrott a szám és nem csak nekem minden lánynak. Izgatottan vártam, vajon milyen alakja lesz annak a tésztának? Voltak elképzeléseim, de csalatkoznom kellett. Hehe. Nos, Erdélyben, az angyalbögyörő egyfajta krumplis nudli szerűség. Anyu szerint, nem én jöttem rá természetesen!:)

A bárban is, bari muffint készítettünk. Nem nehéz csak pepecs munka, amit imádok. Szóval fogtuk a muffint, rányomták a krémet, készítettünk sima marcipánmasszából kis téglalap alakú fejecskét, szúrtunk rá két orrocskát és még pici sodort fülcit is kapott a maradék marcipánból. Aztán én apróra vágott kisméretű pillecukorral körberagasztottam. Kész a barika. Rettentően jópofa és mutatós süti!

A hidegtálak sokkal idő- és munkaigényesek lettek, de megérte!:)

Ilyen egy nagy kihívás!

És végül mókus harcoska ételfestékes lábnyomocskája plusz még Miska karja.

Nos, mire az ujjam helyre jött valamelyest, jött megint egy kis balesetem, illetve egy kis félreértés miatt vesztegzár alá kerültem, így volt időm írni. A helyzet több mint kínos volt, inkább nevetséges lenne, természetesen, ha nem én lettem volna az áldozat.

Most olyan sok vendégünk van, olyan sokan vagyunk, mint még sose. Ezt anyuék mondják, ők emlékeznek mindenre. Ennek nagyon örülök, annak viszont kevésbé, hogy ez a rengeteg ember, mind tanúja lett az én sajnálatos esetemnek!

Úgy történt, hogy Ira elmesélte, mennyire imádtam tavaly náluk a velő minden változatát.

Mondtam, hogy erre ugyan nem emlékszem, de a velőt, azt most is változatlanul imádom.

Na, erre aztán, kaptam a barátnőméktől egy hatalmas tál velős rétest!

Miska meg egy kondérnyi marhaleveskét főzött, szerintem egy egész szegény tehénke csontvázát beletette. A lényeg, hogy rengeteg velő lett, amit Ira elkészített úgy, ahogy anno is imádtam. Kelbimbóval összetörte, befűszerezte és pirított kenyéren tálalta nekem!

Mondanom se kell, rettenetesen befalatoztam belőlük, és este éreztem, hogy bajok lesznek.

Irtó hányingerem volt, és gondoltam lelopakodom, és iszom egy kis szódabikarbónát, mert dédike szerint az jó ilyenkor. De valamit csúnyán benéztem és véletlenül egy kis keserűsót tettem a pohárkámba. Dédike szerint néha egy késhegynyit szokott a vizébe tenni, ha nem sikerül wc-re mennie. Biztos a siker!

Visszakocogtam bár gyanús volt, hogy nem habzott a víz, és vártam, hogy majd jön egy kis böfi és jobban leszek. Hát nem böfi jött, mondanom se kell!

Egészségügyi különítmény szerint a keserűsót lébőjtkúra elején isszák, mert tökéletesen kipucolja a bélrendszert.

Hát igen! Rettenetes volt! Próbáltan csendesen lenni, de hát nem úgy van az. Tarzan is felébredt a szörnyűséges hangokra, amiket a mosdóban produkáltam.

Mondtam neki, ha bemer jönni én azonnal elválok, és még a kontinenst is elhagyom annyira szégyelltem magam. Azonnal kapcsolja be a zenét és adjon rá hangot. Lehetőleg énekelje a szöveget és távozzon!

De nem távozott, hanem leült a wc ajtajába, és ha sikerült nem röhögnie, akkor biztosított az együttérzéséről, meg arról, hogy ezek a hangok férfiaknál mindennaposak, tudhatnám, hiszen együtt élek néhánnyal, szóval ne rekesszem ki az életemből.

Mondtam neki, röhögjél, csak röhögj, én is azt tenném, ha a te feneked szólózna itt bent.

Mivel kijönni nem sikerült, behozattam a laptopom és a szenvedés szüneteiben írogattam.

Tarzan megzsarolt, hogy ha nem jövök elő, akkor odafekszik az ajtó elé, és majd jól beteg lesz nekem megint. Ezért kimentem, de mondtam, ha megint vágtatnom kell, és nem érek ki időben, magára vessen.

Előjöttem ő megölelt, én meg elkezdtem röhögni. Aggódva faggatott, hogy most sírsz vagy nevetsz? Mondtam, vagy inkább felcsuklottam, mert ugye közben még az is rám jött, hogy sírok!

De persze nevettem. De csak óvatosan, mert csuklás még rendben volt, de köhögni vagy főleg tüszizni, na azt nem mertem volna. Aztán kaptunk egy kollektív röhögő görcsöt, csak legyezett, hogy bocs, de ez állat volt, és az arc, amit produkálsz a hangok mellé, megérte az éjszakai fent létet, és még a szex hiányáért is kárpótolt.

És én még ennek csináltam skót szoknyás angol napokat Szent Patrikra!

Ezek után, íme, a remekmű, a Vörös vihar fülecske alatt!

Békés ünnepet kívánok nektek.

Millió puszi, és ölelés, Luna