2015. december 20., vasárnap

Hazaértem


Hazaértem - I get Home


Sziasztok

Itthon vagyok már néhány napja, csak eddig képtelen voltam jelentkezni.
Tudjátok fura ez, de néha úgy érzem, mintha az emlékeimmel együtt elfelejtettem volna írni is.
Még a kórházban kaptam egy diktafont, mikor magamhoz tértem, hogy ha eszembe jut valami, vagy szeretnék később elmondani, akkor mondjam fel rá, bármit, ami jön.
Hát én ezt használtam is rendesen, nem kifejezetten csak a saját gondolataimra, hanem felvettem mindent, amit hallottam, olyan beszélgetéseket is, amit nem kifejezetten az én fülemnek címeztek, és ha megtelt a pici szalag, akkor kértem egy másikat.
A történeteimet csak januárban fogom folytatni. Vagy hát legalábbis megpróbálom.
A másik történetemmel próbálkozom, mert abból az utolsó részt régen írtam, vannak belőle kész részek, és nagyjából képben vagyok vele.
Az Ellopott múlthoz igyekszem majd fokozatosan visszatérni. Tudom, hogy nem értitek, de ez a történet most nagyon közelről érint. A cselekménye, a szereplői, ezekkel mind meg kell birkóznom. Valahogy nem megy, hogy írjak. Most mindenről máshogy gondolkozom, máshogy érzek, Kimiről, a történetről, a cselekményről. Nem pozitívak az érzéseim, és nem tudok valamiről, vagy valakiről kedvesen, szívhez szólóan írni - ahogy szeretnék – ha egyszer nem azt érzem!
A fejem, az érzéseim, szóval minden össze van még kuszálódva bennem, ezért ne haragudjatok, megértem, ha csalódás számotokra, hogy egy picit szünetelünk, és a másikkal próbálok meg visszatérni az írás csodás világába, de máshogy nem fog menni.
Nehezemre esik leülni, koncentrálni és írni. Ideges leszek, nem tudom miért, de remélem, nem marad így örökké, különben veszélybe kerül az írói kibontakozásom!:)
A hajam már két centis. Fésülni még nem kell, de már rálóg a fülemre! Azt olvastam, optimális esetben, az ember haja havonta egy centit nő.
Alig néhány év, és újra a régi leszek!:)
Napok óta próbálok írni a barátaimnak, és ide is, de valahányszor nekiállok, sírni kezdek, a szívem úgy verdes, mintha több mérföldet rohantam volna, és csak lihegek, mert nem kapok levegőt.
Ez a pánik roham, jóban vagyunk, lassan már nem is tudnék létezni nélküle úgy megszoktam!:)
Egyébként sokkal jobban vagyok, Texas csodálatos hely, úgy érzem megőrültem volna, ha nem mehetek oda.
Rettenetes dolgot műveltem, én nem is tudom, hogy tehettem.
Nagyon nehéz mostanság ez az egész, sokszor olyan gyökértelennek érzem magam, mert nem értem a körülöttem folyó eseményeket, a dolgokat, amikről lemaradtam, míg a többieknek ezek teljesen természetesek. Próbáltam, és próbálok beilleszkedni az új helyzetbe és megfelelni az elvárásoknak, és látom, hogy a családom is mennyire igyekszik, mennyire akarják, hogy újra a régi legyek, hogy ne érezzem magam idegennek a saját világomban. Mert most az vagyok, egy idegen!
Az egyetlen biztos pont egy kis sír volt mostanság nekem, bármilyen fura is, mert Kevinre tökéletesen emlékszem, minden érzésre, ami bennem volt akkoriban.
Ha csak tehettem kimentem a kertbe hozzá, és ott elmélkedtem. Csodás hely, a mennyország lehet hasonló. Roskadozik a rózsabokroktól, ezernyi szín és illat. A barátom, vagyis a volt barátom felállítatott oda egy nyolcszögű pagodát, ami fedett, így véd a napfénytől és az esőtől, meg a széltől is, és ezt is befuttatták rózsákkal. Ott ülni, meleg takaróba burkolózva és hallgatni a madarakat, a szél és a természet hangját, számomra a legmegnyugtatóbb dolog a világon. Ott olyan magaslatokba tudtam szállni a gondolataimmal, ahova csak nagyon ritkán sikerül!
Valószínűleg úgy gondoltam régen is, hogy a vallásoknak meg kell férniük egymás mellett. Ott állt a régi kis kereszt, amit még az útszélére állítottunk, mellette egy derékmagasságú üllő Buddha, aminek a kezébe gyertyát szoktunk tenni, ahogy a másik oldalon térdeplő angyalkának is.
Szóval nagyon egyedi és különleges a hangulata, és az egész környezet. Ide tettem, kis dobozokban gondosan elzárva, a nagyszüleim sírjáról, arról az útszélről, és még anyu első férje sírjáról is egy marék homokot. Igazi kegyelethely ez nekünk, vagy hogy mondják.
Azon a szörnyű napon is odamentem, hogy levegőzzek egy kicsit, és mikor odaértem döbbenetes látvány tárult a szemem elé. Az egész kis sír szét volt rombolva, még a kereszt is eltörött, a virágok, rózsák minden tönkrement, olyan volt mintha egy hurrikán söpört volna végig azon a számomra annyira fontos kis halmocskán. Csak bámultam, meg se tudtam mozdulni, még a szemem se tudtam levenni róla, mert hirtelen nem tudtam mi van, még arra is gondoltam, hogy megint történt valami, hallucinálok, vagy megőrültem.
Tudom, hogy nem igazi sír, és nincs ott a kisfiam, de nekem olyan, akkor se kötődnék jobban ahhoz a helyhez, ha ő ott aludna alatta. Rettenetes érzés volt látni a romokat.
És akkor odafutott a Luca. Nézett fel rám, kicsit lihegett, boldog volt, és nevetve mondta, én csináltam! Nem tudom mi történt, én nem gondolkoztam, nem volt semmi a fejemben, csak a döbbent fájdalom, és mielőtt még felfogtam volna mit is teszek, megütöttem a Lucát.
Megpofoztam egy kislányt! Soha, halálom órájáig sem fogom tudni elfelejteni a tekintetét. Ahogy a mosoly ráfagyott, a könnyes rémült kis szemeit, a csalódott riadt kis arcát.
Nem tudom, hogy kerültem a szobámba. Bezárkóztam és próbáltam levegőt venni, de nem kaptam. A szívem fel akart robbanni, csak hörögtem és úgy éreztem el kell bújnom, mert a családom rám töri az ajtót, és elvitetnek a bolondokházába, mert egy agresszív bolond vagyok, és az ilyen oda való. Remegtem, és fájt a fejem meg a gyomrom, és szédültem, mert annyira kapkodtam a levegőt, és le kellett ülnöm, hogy ne ájuljak el.
Bemásztam a gardrób szobába a ruhák közé, de nem emlékszem, csak már arra, hogy a volt barátom az emeletről lemászott az erkélyre és bejött hozzám. Meglátogatott minden nap, de nem tudom, hogy került oda! Ott ült és beszélt hozzám, amíg hazaért a Peti. Ő próbált megnyugtatni, azt bizonygatta, hogy nincs semmi baj, a Luca csak jót akart, azt hitte, ha nincs többé az a sír, akkor olyan lesz majd megint minden, mint régen, és nem leszek szomorú, és nem haragszanak rám, csak egy szerencsétlen félreértés volt az egész.
De én nem válaszoltam senkinek, és nem jöttem elő. A fejemre húztam a ruhákat, és azt hittem meg fogok halni! Ki se mertem jönni a szobámból, nem mertem a szemükbe nézni, úgy utaztam el, letakartam a fejem, hogy ne is lássanak, mert annyira szégyelltem magam!
Haza akartam menni, de nem engedett el a Peti olyan messzire, csak Texasba. A volt barátom vitt el minket, mert belátták, hogy környezetváltozásra van szükségem.
Mielőtt elindultunk a Peti a csuklómra kötött egy piros fonalat. Azt mondta, ez a barátság karkötő, a mi barátságunké, vigyázz rám és megvéd a rossz álmoktól, amíg nem vagyok mellette. A doki mindig tudta mi kell nekem, mert iszonyatos rémálmaim voltak, amiktől néha ébren sem voltam képes elvonatkoztatni!
Texas maga volt a csoda! Kimondhatatlan hálás vagyok az ott töltött időmért. A Dani szülei annyira kedvesek voltak, minden napomat megszépítették, olyan csodákat láttam, olyan tüneményes állatkákkal ismerkedhettem meg általuk, annyi figyelmet és szeretetet kaptam tőlük, amit soha nem fogok tudni eléggé megköszönni.
Daniel hozott mindhármunknak egy piros mikulás cowboy és egy fullcap sapit, hogy ne látszódjon a kopasz fejem, és abban jártunk a farmokra állatokat gyógyítani és vizsgálni. Láttam kisbocit és kiscsikót születni, és megtanultam, hogy a lovak néha nem képesek felszakítani a magzatburkot, ilyenkor segíteni kell, nehogy megfulladjon a pici paci.
Az idő csak úgy repült, minden nap beszéltem a keresztanyámmal azóta, hogy nem engedtek haza hozzá, és egy nap érdekes dolgot mondott. Elmesélte, hogy a kórházban hallotta, ahogy a nővérek a Petiről beszélnek. Nagyon népszerű volt otthon a férjem, és fülelni kezdett. De nem ő volt a téma, illetve arról nevetgéltek, hogy egy otthoni műsorban szerepelt egy srác, aki szintén Peti, és rosszul beszél magyarul. Énekelt egy dalt valami tv műsorban, az a címe, hogy Kell egy ház…
Arról beszéltek, hogy a srácnak is raszta haja volt, mint régen a Petinek, és pont úgy ejtette ki a szavakat, ahogy a Peti, ha gyorsan akar valamit elmondani.
Meghallgattam a dalt, és valóban, mikor azt énekelte, hogy occeán partján, rövid o-val, hangsúlyos c-vel, elmosolyodtam. Valahogy benne maradt a fejemben a dal, pedig mostanában nem foglalkozom ilyesmivel. És este meghallgattam, újra meg újra azt a részt, hogy a raszta szív örökké dobog. Talán órákon át ismételtem, és valamiért hiányozni kezdett a családom és a Peti.
Éjjel álmodtam, és végre nem sírva, sikítozva ébredtem, jó álmom volt és reggel mosolyogtam.
És egy nap ott állt az ajtóban, és még rövid hajjal is olyan szép volt!
Megölelt, és azt suttogta, úgy hiányoztál, most már haza viszlek!
A lehelete csiklandozta a nyakam, és mikor egy pillanatra a számra csókolt, olyan érzés rohant át rajtam, mintha a villám csapott volna belém.  Lángolt az arcom, még a fülem is, ami most kilátszik, és ettől még inkább zavarba jöttem, bele kellett kapaszkodnom, hogy ne essek össze. Szerettem volna, ha újra megcsókol.
Mutatott egy rajzot, amit a Luca készített nekem. Egy nagy szívet ábrázolt, benne a neve és az én nevem. És körbe mindenki rajzolt egy kicsi szívet, és beleírta a saját nevét meg az enyémet, a tetején pedig ákombákom betűkkel a Luca felírta, hogy gyere haza, szeretünk.
Én csak sírtam, fel se mertem nézni a vacsoránál, mert az Iráék meg egyre többet beszéltek arról, hogy ott maradhatnék velük, ha van kedvem, járhatnék ott egyetemre is.
De a Daniel megérintette a kezem az asztalon és azt mondta, otthon a helyed kislány, de itt mindig szívesen látunk, mert ez is az otthonod!
Mikor hazaértünk, anyu sírva rohant a nyakamba, magára hagyta a lábadozó kisöcsimet, aki hirtelen elvesztette az egyensúlyát és popsira tottyant. Olyan kis édes meglepett arcot vágott.
Én meg a Dani nyakába borultam és csak szorongattam, a többiek meg riadtan néztek, hogy mi van már megint, de a Peti csak mosolygott és ingatta a fejét, hogy semmi baj, nem vagyok őrültebb az eddiginél, és nem tévedtem el.
Összevissza beszéltem, hogy örülök, hogy ő van a Barbinak, és hogy ennyire szereti, mert már tudom! Nagyon, nagyon kell szeresse a nővéremet, ha képes volt otthagyni a szüleit, és azt az életet érte!
A kis Luca szendvicseket készített a tiszteletemre, és kidíszítette majonézzel. Én totálisan szétestem és nem tudtam, hogy közeledjek a kislány felé, hogy újra olyan legyen köztünk a kapcsolat mint régen, bár azt hiszem, már sosem lesz úgy. Adott nekem is egy szendvicset, illedelmesen megköszöntem és igyekeztem rámosolyogni, persze csak visszafogottan, hiszen olyan ronda vagyok, a végén még ez miatt is rémálmai lesznek.
Beleharaptam, és rettentő ocsmány íze volt. Nem mertem szólni, gondoltam ezt kapom, mert ezt érdemlem. Inkább megeszem, csak ne haragudjon rám, higgye inkább, hogy olyan hülye vagyok, nekem még ez is ízlik.
Aztán a Gabi is beleharapott egybe, és elengedett egy mi a tököm van ebbent.
Kicsit megnyugodtam, lehet nem is gyűlöl annyira. A többiek meg egyfolytában nevettek, hogy alig érkeztem haza, máris itt a vidámság, mert megint összekeverte a majonézt a testápolóval, állítólag többször előfordult már, csak én nem emlékszem.
Jó újra itthon lenni, de azért még rengeteget gyötrődöm. Kedvesek, mindenki igyekszik, de ha a Peti nincs itthon, próbálok a szobámba maradni, és még véletlenül se megyek a gyerekek közelébe, nehogy újra bántsam valamelyiküket.
Talán ezért nem lett gyerekem!
Sokat fáj a fejem és a gyomrom. Ha valami új impulzus ér, amitől megijedek vagy zavarba jövök, mert nem tudom kezelni, azonnal egy csomó lesz a gyomromban meg a torkomban, és már fáj is a gyomrom.
A Peti igyekszik pozitív gondolatokat felszabadítani bennem. Próbálja pozitívba fordítani a rossz dolgokat, amik velünk történtek, és én igyekszem ezt a módszert elsajátítani, mert így valóban könnyebb, és így lehet tovább élni.
Szerinte minden okkal történik, és lehet, hogy most valami fájdalmas, és úgy érezzük igazságtalan, de nem tudhatjuk, hogy miért van ez így. Az univerzum, a sors vagy karma nem csak véletlenszerű, hanem igazságos és törődik az emberekkel. Szerinte könnyebb volt most elveszíteni egy magzatot, mint mondjuk akkor, ha 5 év múlva kiderülne, hogy gyógyíthatatlan beteg, vagy elütné egy autó azt, akiért élünk, akit imádunk, szeretünk és óvunk, aki a legfontosabb az életünkbe. Azt mondja, próbáljam meg így feldolgozni, mert nem tudhatom, milyen szörnyűséges fájdalomtól, szabadított így fel minket a gondviselőnk.
Persze vannak nehezebb napok, mikor ezek a tézisek semmit se érnek. Ilyenkor mesél az életünkről, én meg a mellkasára fektetem a fejem, hallgatom, ahogy dobog a szíve, és órákon át képes vagyok hallgatni. Szeretem a hangját és a mosolyát, megnyugtat!
Azt mesélte, egyszer ő is fejbe rúgta szegény Lucát, mikor aludt és megcsikizte a talpát, és nem haragszik rá, talán már el is felejtette. Tudja, hogy rosszat tett, hogy fájdalmat okozott nekem, még ha jó szándék is vezette!
És énekelt nekem, annyira kedves, gyakran megnevettet!
Előfordul, hogy ő is kinevet, és ez nagyon elbizonytalanít. Felvitt az emeletre, és megnéztem a mi közös lakásunkat. A konyha valami csodás, és tele van színes edényekkel meg szilikon sütőformákkal, és fantasztikus háztartási gépekkel. Olyan profin felszerelt, hogy teljesen elbizonytalanodtam, és rákérdeztem. Talán, megtanultam főzni? Ő meg felnevetett és magához ölelt, azt suttogta, nem azért szeretlek! 
Nem mertem megkérdezni, hogy akkor miért?
Azt hiszem én újra beleszerettem a férjembe!
Azt hiszem, már tudom, miért mentem hozzá! Megnevettet, és mellette mindig biztonságban érzem magam!
Hát ennyi lenne! Ennyit tudtam leírni két nap alatt!
Most itt tartunk! Igyekszem, mind igyekszünk, hogy a régi életünket élhessük újra! 
Ha elolvastátok ezt a bejegyzést, akkor köszönöm, hogy még mindig itt vagytok, hogy kitartotok mellettem ennyi idő után is!
És azt is köszönöm, teljes szívemből, hogy gondoltok rám, és írtatok!

Szeretettel puszilok mindenkit, Luna

15 megjegyzés:

  1. Drága Luna!

    Örülök, hogy jobban vagy és, hogy jelentkeztél itt is...
    Amint írták már korábban a többiek, a részek majd jönnek... A lényeg, hogy most megtaláld önmagad... Eljön az idő, mikor újra írni fogsz, mert szívből fog jönni... Addig is csak haladj lépésről lépésre, persze lehetőleg nem görcsölve dolgokon, néha megállva, hogy megpihenj...
    Vigyázz magadra.

    Millió puszi és ölelés,
    Dee

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Tegnap nagyon szerettem volna veled beszélni, szükségem lett volna egy kis megerősítésre, de csak kibírtam, hogy ne írjak rád, másként is!:) Tudom, biztosan ezer dolgod van most, csak nagyon aggódtam, mert igazgatósági vacsorára mentünk és a Peti ragaszkodott hozzá, hogy vagy együtt, vagy ő sem megy, és tudod, ezt nem teheti meg.
      Azért túléltem, borzasztóan kedves volt mindenki!
      Majd beszélgetünk valamikor, ha ráérsz már, mert nagyon hiányzik ám a lelki gurum!:)
      Millió puszi és ölelés neked is
      Luna

      Törlés
    2. Szia!
      Örülök, hogy túlélted. Ügyi vagy. :)(írhattál volna úgy is.. ;) ) Írtam neked. :)
      Békés Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek... :)
      Millió Puszi és Ölelés,
      Dee


      Törlés
  2. Szia Luna!

    Nagyon örülök, hogy újra jelentkeztél! Hiányoztál nekem nagyon! :) Többször gondoltam már, hogy írok itt oldalt csetben, mi van Veled, de nem akartam, úgy érezd, sürgetlek vagy türelmetlenkedem. Csak "hallani" szerettem volna már, hogyan alakulnak a dolgaid, elég lett volna egy mondat is megnyugtatásképpen. Nagyon jó volt újra olvasni Rólad! :)

    Természetesen itt vagyunk, kitartunk és nagyon szorítunk Neked, hogy minden rendbe jöjjön körülötted!

    nagy ölelés, puszi

    Dina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Módfelett megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen kedves embernek hiányzom, mint amilyen Te vagy!:)
      Emlékszem ám rád! Te vagy a kedves októberi, aki majdnem egy napon született a volt barátommal!:)
      Bármikor és bármit írhatsz bárhová, mert mindig örömmel veszem. Olyan jó érzés, hogy gondoltok rám! Tudod, olyan mintha már letettem volna valamit az élet asztalára, így érzem ilyenkor, pedig hát ugye, nem sokat azt hiszem!:)
      Azt mondja a Peti is, hogy legyek csak büszke magamra, hogy vannak ilyen barátaim, mert Ti nem azért írtok, mert én vagyok híresség, vagy egy híres ember mellett vagyok, hanem „csak” miattam!
      Szóval azzal, hogy írsz, növeled az önbizalmam, amit amúgy pont úgy elvesztettem, ahogy az utóbbi néhány hónapomat!:(
      Millió puszi, és nagy ölelés, Luna

      Törlés
    2. :)

      Hiszem és tudom, hogy az önbizalmad éppúgy "előkerül" majd, ahogy az elveszettnek érzett hónapjaid is! Ennek egyik legfontosabb kulcsa a férjed, szerencsés nő vagy, hogy ilyen férfi áll melletted! :)

      Nagyon boldog Karácsonyt kívánok Neked és a családod minden tagjának!

      puszi

      Dina

      Törlés
  3. Szia!
    Örülök, hogy már egy kicsit jobb, és ahogy telik az idő hidd el minden rendbe jön.
    Ne erőltess semmit. Ha készen állsz rá, akkor majd újra írsz. Halgass Petire, mindenben keresd a jót, igaza van, úgy sokkal könnyebb.
    Nagyon sok szeretettel ölellek a távolból.
    Puszi,
    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bár azt kérte a Peti, hogy ne kutakodjak a múltamban, várjam meg, amíg eszembe jut, azért én elolvastam néhány levelet, amit váltottunk, mert olyan szép volt, amit utoljára írtál!
      Mit is mondjak! Végig könnyeztem valamennyit!
      Nem is tudom, mit írhatnék ide! Azt hiszem szavak nélkül is érted, és köszönöm, hogy egy ilyen különleges ember megtisztel a bizalmával és a szeretetével!:)
      Már rendben vagyunk, úgy élünk újra, mint házaspár.
      Hát először nagyon szörnyű volt, mondhatnám katasztrófális!:)
      Ő azt se tudta hol érinthetne meg, én meg végig azt figyeltem milyen arcot vág a látványomtól!:)
      De most már minden rendben! Hallgatok rá, és szeretem őt, mert nagyon jó ember!
      Fogalmam sincs, hogy tudtam kifogni magamnak egy ilyen állat jó pasit!:)
      Én is sok szeretettel gondolok rád!
      Ölel és puszil, Luna

      Törlés
  4. Szia Luna!

    Már nagyon hiányoztál.:) Örülök hogy jelentkeztél!Ismét sírva fakadtam, de csak is jó értelemben. Nagyon boldog vagyok, hogy szép lassan jobb lesz minden. Igaz az, hogy minden okkal történik. Vigyázz magadra és ne feledd mi is nagyon szeretünk!!

    Sok puszi, Kriszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Olyan aranyos vagy! Én is sírva-nevetve olvastam az utolsó sorodat, hogy „ne feledd” mert hát ugye az nekem mostanában nagyon megy!:)
      Már sokkal jobban érzem magam! És képzeld, mikor hallgattam azt a dalt, hogy a raszta szív örökké dobog, éjjel álmodtam, hogy a Peti meg a fiúk bent állnak a tengerben, a nap bukik le mögöttük, és minden olyan gyönyörű, ők meg őrült módon összekapaszkodva ordítják, hogy kell egy ház, lent az óceán partján….
      És mikor elmeséltem a Petinek, azt mondta, hogy ez nem álom, hanem megtörtént, méghozzá a Dani szülinapján ott Texasban!:)
      Szóval, álmomban már jönnek vissza az emlékeim!:)
      Millió puszi és ölelés, Luna

      Törlés
  5. szia, Drágaság!
    örülök, hogy egy kicsit jobban vagy és elkezdtél kilábalni a mélypontból, és visszataláltál a férjedhez
    és tudom, hogy csak magamat ismételem, de te vagy a legfontosabb, addig várunk, ameddig úgy nem érzed, hogy újra öröm az írás és készen állsz rá
    nekünk bőven elég, ha néha adsz valami életjelet magadról, hogy ne aggódjunk annyira érted
    egyébként Luca miatt ne aggódj, a gyerekek inkább a jó dolgokra emlékeznek és egyetlen rossz pillanat nem fogja eltörölni a veled töltött csodás emlékeit, pontosan tudja, hogy igazából az nem te voltál, különben nem próbált volna kedveskedni veled, hanem tartaná a távolságot
    tessék a gyógyulásra és a családodra koncentrálni, más nem számít
    puszi: Aniw

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Neked is!:)
      Hát azt hiszem hozzád már mindent leírtam, ami a szívemet nyomta, csak győzhetted olvasni!:)
      És azt is tudom, hogy ma már nagy a készülődés, nem érsz rá, ezért csak szeretném itt is megköszönni, hogy írtál, és hogy gondolsz rám!
      Lucával napokon keresztül szaloncukrot készítettünk, jó meg még anyuék is, szóval érted, mi inkább csomagolgattuk, és remekül elvoltunk!:)
      Olyan jó volt a hangulat, hogy reggel mikor ment dolgozni, azt kérte a Peti, hogy délután talpig szaloncukornak öltözve várjam fent! Hát megpróbáltam, igyekeztem, állítja, hogy elképesztően kreatív vagyok mindenben, hát ugye ezeknek mostanság nem vesszük hasznát, valahol bezárva maradtak!:)
      Szóval koncentrálok rájuk, szeretem őket, és igyekszem minél előbb elfelejteni azt a sok őrültséget, amit összehallucináltam róluk!:(
      Millió puszi és ölelés, Luna

      Törlés
  6. Jaj, Luna, én annyira szeretlek! :) Hogy mindjárt sírok, komolyan. Te egy olyan nagyszerű ember vagy, aki egy igazi túlélő és hatalmas lelkierőd van. Nagyon csodálatos és kivételes ember vagy, biztos vagyok benne, hogy ismét rátalálsz magadra. Millió puszi küldök, Porcica <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretlek!:) És nagyon meghatott, hogy így gondolsz rám, és főleg, hogy ilyeneket!
      Cseppet sem vagyok én olyan különleges, rengeteg hibát követtem már el, és valószínűleg még fogok is, de azért köszönöm!:)
      Azt nem tudom, mikor találok újra magamra, de képzeld, a férjemre már rátaláltam, és bár elég döcögősen indult:), most már minden szuper!:)
      Elvitt az igazgatósági karácsonyi vacsorára, és csak úgy ragyogott mellettem a boldogságtól, pedig nem tettem parókát, csak próbáltam kicsit szexisen csinos lenni, hogy ne a fejem bámulják, hanem a cicim meg a szexi lábaim!:) Peti szerint a fenekem is az!:)
      Szóval nagyon aranyos meg kedves volt velem, és még szerelmes is, és nem bámultak, hanem mindenki bemutatkozott, és mindenre figyelmeztettek akár egy ovist!:) Mindenki nagyon körültekintő és kedves volt! Annyira, hogy még most is sírok, ha eszembe jut!:)
      Én is millió puszit küldök, ölelést és még szivecskét is!:) <3,
      Luna

      Törlés
  7. Kedves Luna!
    Nagyon boldog karácsonyt kívánok Neked/Nektek! Örülök, hogy lassan visszajönnek az emlékeid! (nem vesztek el, csak elbújtak :) )Kitartás!!
    Hidd el, a "kifordul világod" hamarosan visszabillen! :)
    Vigyázz magadra!
    1olvasó

    VálaszTörlés