Áldott Békés Karácsonyt Kívánok

Drága Mindenki!:)

Idén karácsonykor valami egészen különleges történt! (már azon kívül persze, hogy nem emlékszem meg ilyenek…:))

Szóval úgy emlékszem:), hogy eddig minden évben nagyon akkurátusan összegyűjtöttem karácsonykor közületek azokat a drágákat, akik akár csak egyszer is írtak nekem, és köszöntöttem őket szeretettel.

Hát ez elég nehézkes mondat lett, de remélem, értitek. 
Mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy az idén az történt, hogy Ti, drága olvasók, netes barátaim, köszöntöttetek engem!

Az idén megcsúsztunk! Egyszerűen nem jutottam gép mellé Szentestén.

Jó persze egy Boldog Karácsonyt tudtam volna írni, de hát nekem ez kevés!:)

Viszont Ti! Ti írtatok!:)

Ide és privátba is, és ezzel becsavartatok egy-egy csillag izzót, abba a csillogó füzér csodába, ami nekem most a karácsony volt.

Itthon annyian vagyunk, hogy már azon is nevetek, ha leülünk ebédelni! Mert ahány ember, annyi stílus, megannyi egyedi beszólás, kedveskedés, morcogás, higgyétek el, fantasztikus!

Szegény anyu, nem is értem, hogy képes úrrá lenni ezen a hihetetlen forgatagon, és még boldog is!

Persze mindenki segít neki, az Ira, dédike, meg a lányok. Engem ugye elvesztettek, de úgy érzem régebben se vették ilyenkor sok hasznomat!:)

Jönnek hozzánk számomra idegen emberek! Képzeljétek, még a rendőrség is itt volt, kicsit megszeppentem, mert már tudom mit tett a Peti értem, hogy még börtönben is volt, és azt hittem érte jönnek, de annyira felfújtam magam, hogy innen aztán nem viszik el csak velem együtt az biztos…

Szóval kis időbe telt, míg megértettem a nagy rémületben, hogy ezek a rendőrök a barátaink, és azért jöttek, hogy boldog ünnepet kívánjanak, és megnézzenek, hogy haladok a rehabilitáció rögös útján.

Egy csomó idegen jött, akiről semmit se tudok, egy lány, aki az egyetemen a barátnőm volt. Nagyon nehéz valakivel úgy beszélgetni, hogy fogalmam sincs milyen mélyen avattam be a titkaimba, hogy mennyire engedtem közel magamhoz. Beszélgetni egy lánnyal, aki többet tud kettőnkről, sőt ismeri az utolsó napomat. Állítólag vele beszélgettem utoljára, megölelt és megpuszilt, miközben én szerinte helyben futottam, annyira fel voltam pörögve. Ezt mondjuk, könnyen elhiszem. Aztán elindultam a kocsim felé, még visszaintettem neki az ajtóból, és kiléptem, hogy ajándékot vegyek mindenkinek, főleg Petinek, akit Tarzannak hívtam, hogy este elmondjuk a nagy hírt, ikreink lesznek!

Nem csak az épületet hagytam magam mögött akkor, hanem az emlékeimet, és a boldogságomat is. Az a szörnyeteg, akit Mason Johnsonnak hívtak, már ott várt a kocsimnál.

Már nem él! Önmaga választotta a halált, nem kell többé félnem tőle, de erről nem akarok inkább beszélni.

Nathanra emlékszem. A barátom maradt, pedig vele is elkövettem egy fatális őrültséget, de úgy tűnik, van olyan erős a barátságunk, hogy ezt túlélje!

Viszont a többi ember, aki vele jött totálisan az újdonság erejével hatott rám!:)

Aztán itt van a Miska és Noira, és persze megszálltak minket a kínaiak!:)

Hoztak ajándékot, bár nekik nem most vannak az ünnepeik, de kaptunk mind valami csodaitalt, amitől boldogság szállja meg a szívünket, őszinteség a nyelvünket, és tisztánlátás a szemünket!

Én ebből inkább nem fogyasztok, meghagyom a férfiaknak, akikből most szép számmal akad itt közöttünk. Alkoholmentes pezsgőt kortyolgatok, sőt mentorom, szerelmem és felügyelőm, egy pici Sangriat is engedélyezett, mivel nagyon szeretem, az alkoholtartalma meg szinte semmi.

Ez a ház akkora akár egy kisebb kúria vagy kastély, de lassan kezdjük kinőni!:)

Napok óta úgy zuhanok be az ágyba, sőt leginkább egy gyönyörűséges szőke herceg visz fel az emeletre a karjaiban. És ha már ott vagyok ugye, akkor teszi, ami egy férj kötelessége, és közben nem győzi felhívni rá a figyelmem, hogy hány csodás napot vesztegettünk el, amiket most íziben be kell pótolnunk! Szóval pótolunk, még a zuhany alatt is, mert nem átallja azt mondani, jobb is hogy nincs hosszú hajam, így jobban hozzám fér, és semmi perc alatt megszárad mindkettőnk csupasz feje a zuhany után.

Lassan neki is növöget, szeretném, ha újra a válláig érne, imádtam a hosszú aranyszőke fürtjeit, és nekem már 3 cm, mindig is gyorsan nőt a hajam!

Éjjel hozzá bújok, és úgy elalszom, mintha leütöttek volna. Reggel isteni kávéillatra ébredek, amit egy gyönyörű, izmos, meztelen pincér szolgál fel. Persze hálás vagyok érte, és a pincér ezt el is várja!:)

Aztán lemegyünk és megkezdjük az ünneplést! Hallgatom, ahogy énekelnek, műsort adnak, szórakoztatják egymást és engem is.

Énekelnek nekem, nem csak az öcsém, a Peti is. Érzem, tudom, hogy lépésről-lépésre igyekeznek megszelídíteni, és bevonni a játékukba, akár egy kis rókát.

Hálás vagyok nekik, és talán megpróbálom majd én is. Egyre inkább hajlok rá, hiszen a zene és a tánc az életem….bár mostanában úgy érzem inkább valaki más az!:)

Zavaros ugye? Pedig csak szeretnék bocsánatot kérni, hogy ebben az évben elmaradtam a karácsonyi üdvözletemmel és jókívánságommal. Nem hanyagságból higgyétek el, talán nem is kellene ezt írnom, mert ha ismertek, akkor tudjátok milyen fontos nekem mindenki, akit megszerettem!:)

Azt történt, hogy miattam, az én buta fejem véget, rengeteg minden elmaradt a családomban, amit meg kellett volna ünnepelnünk nagy szeretettel. November 6-án történt velem az a szörnyűség, és innentől elmaradt minden. November 14-én volt a Sziszi névnapja, 15-én a Cleo 11-én pedig a papám születésnapja, amit azzal ünnepeltem meg, hogy néhány napnyi kómázás után magamhoz tértem. A lányok meg ahelyett, hogy ünnepeltek volna, dolgoztak, vagy ott ültek a betegágyam mellett.

Aztán jött a Hálaadás, amit teljesen kívülállóként éltem meg közöttük. Persze szép volt és bensőséges, emlékszem az áldásra, amit az asztalnál mondtak magyarul és angolul is, mert ott voltak a Dani szülei is, de a legszebb emlékem az, hogy a Peti értem mondott köszönetet az asztalnál, bár ezt akkor annyira még nem fogtam fel.

Aztán jött apu és a kisöcsi névnapja, a papámé, nővéremé és persze a mikulás, amiről Texasba menekültem. Nem voltam itthon anyukám névnapján, se a Lucáén. És elmaradt miattam a legfontosabb születésnap, amire tudom már, hogy hónapok óta készültünk. Most decemberben lett 90 éves a dédikénk, és megengedte, hogy méltóképpen megünnepeljük végre, de én ezt is elrontottam.

Egyszer majd elmesélem a dédikét. A lényeg, mostanában, ha elkeseredem, és úgy érzem, velem csak rossz dolgok történnek, őrá gondolok, és belátom, hogy nincs igazam. A dédikém egyetlen nap alatt veszített el mindent. A férjét, a kislányát, a születendő gyermekét, és ez a nap a születésnapja volt! Az óta a nap óta ő nem tart születésnapot, mert ez a nap számára a legszomorúbb nap a világon!

Most már megértem és tudom, hogy így van. Most már máshogy érzek, mint eleinte, mikor kijöttem a kórházból és mindenkit ellenségemnek hittem. Ma már tudom, igen elvesztettem Kevint, és elvesztettem két babát, és még magamat is egy időre, de semmi nem érhet fel azzal a fájdalommal, ha valaki olyant veszít el, akit volt szerencséje személyesen megismerni, szeretni, ölelni, hallani a nevetését, látni a mosolyát, a kis kezét, ahogy kinyújtja felé szeretetet és védelmet kérve. Nincs többé a férfi, akinek örök hűséget esküdött, és ezt a mai napig be is tartotta.

Nem tudom, de talán el tudom képzelni, mennyire szerethette, milyen fontos volt számára, ha soha többé nem tölthette be más a helyét a szívében!

Én nem ismerhettem meg a gyerekeimet, csak éreztem, tudtam, hogy itt vannak velem.

De van valaki, akit ismerek. Mellettem van kamaszkorom óta! Elviseli a szeszélyeimet, segít, vigyáz, és szeret!

Ismerem az érintését, látom a mosolyát és a szerelmet a szemében! Ha arra gondolok, hogy egy nap nem ölelne át, nem hallanám, ahogy a nevem suttogja, abba belehalnék!

Nem élném túl, ha elveszíteném, nem tudnék és nem is akarnék nélküle élni!

A dédikém ezeket mind elvesztette egyetlen nap alatt, és nekem fogalmam sincs honnan vette az erőt ahhoz, hogy túlélje!

Azt írjátok, erős vagyok? Nem hinném! Ő az erős! Egy apró töpörödött kis asszonyka, aki mindig vidám és vicces, sosem kiabál, mindig szorgoskodik körülöttünk akár egy jótékony kis angyal.

Akit bármennyire is igyekszem, nem tudok annyira szeretni, nem tudom úgy kimutatni és szavakba formálni amennyire szeretem, amennyire megérdemelné! Mostanában sokat gondolok azokra az időkre, mikor ketten voltunk otthon és ő mesélt nekem a múltról, az életéről, hogy elterelje a figyelmem a saját problémáimról.

Állandóan hozzá lépek, megsimogatom, két kezembe fogom a ráncos kis kezét és megpuszilom, és ilyenkor megnedvesedik a könnyeimtől!

Sokkal, de sokkal többet érdemelne, mint amit nyújtani tudunk neki, pedig higgyétek el, mindannyian nagyon igyekszünk! Ő a mi élő múltunk! Ami itt kint a messzi idegenben még sokkal nagyobb jelentőséggel bír, még sokkal fontosabb mintsem azt el tudnám mondani.

Hogy miért is írom most ezeket? Mert most karácsonykor ezekben a szeretetben fürdő, boldog napokban, igyekeztünk bepótolni minden elmulasztott, eltolódott ünnepet és megemlékezést!

Mindenkinek megadva azt a szeretetet és tiszteletet, ami kijár neki, és amit érzünk egymás iránt!

És ez nem ment könnyen! Napok óta szinte egyetlen percnyi szabadidőm sincsen!

Nem panaszkodom, rettentően boldog vagyok, inkább ez egy mentegetőzés féle, amiért eddig nem írtam!

Szerettem volna mindegyikőtöknek külön üdvözlőlapot küldeni és megírni, hogy mennyire boldoggá tesztek a levelekkel, bejegyzésetekkel, és tiszta szívemből kívánni nektek azt, hogy teljesüljön a legtitkosabb, legrejtettebb, legfontosabb álmotok.

Nem volt időm megtenni, és nem volt időm kigyűjteni, hogy vajon kik vagytok azok, akiket évente külön privátban is köszönteni szoktam, kérlek, bocsássátok meg, de nem szeretnék senkit kihagyni, és nem vagyok biztos magamban, az itteni világhálós barátaimat illetően.

Épp ezért most itt teszem meg!

Mindenkinek, aki itt járt, olvasott, írt nekem, gondolt rám, megtisztelt a bizalmával, beavatott a privát életébe, szóval mindenkinek, aki gondolt rám szeretettel, vagy aggódással az örökös harcaimban, aki ezt elolvassa, nagyon Boldog Karácsonyt kívánok!

Mindenkinek teljes szívemből, lelkem minden szeretetével, és összes maradék gondolataimmal, egészséget, boldogságot, rengeteg pozitív gondolatot és élményt, szeretet és szerelmet, régit vagy újat. Családot, társat, barátot, bárkit, aki meghallgat, figyelmes, szeret, aggódik vagy bíztat.

Bárkit, aki mellett nem érzitek magatokat egyedül.

Szóval azt kívánom nektek, amit magamnak is!

A legjobbat, a legszebbet, a legőszintébbet!

Egy pillanatra álljatok meg ebben az ünnepi forgatagban, a rohanásban, és gondoljatok azokra, akiket szerettek, vagy szerettetek. Azokra, akik nem lehetnek mellettetek, mert távol élnek tőletek, vagy már békében alusszák örök álmukat.

Szakítsatok erre időt és gondoljatok rájuk, mert el sem tudjátok képzelni milyen nagy áldás az, ha emlékezhettek!

Szeretetben, egészségben, békében azok között, akiket szerettek.

Kívánom, hogy merjetek nagyot álmodni, és hogy az álmaitok váljanak valóra.

Kívánom, hogy találjátok meg a békét és a boldogságot a szívetekben, ahogy nekem is sikerült, még így is!

Kívánom, hogy soha ne érezzetek se fizikai, se lelki fájdalmat, csak örömben és boldogságban legyen részetek egész hátralevő életetekben, ami olyan hosszú legyen amilyent megérdemeltek!

Testem, lelkem, szívem minden szeretetével kívánok nektek Békés Boldog Karácsonyt!

Őszinte szeretettel ölelek és puszilok mindenkit, Luna

u.i: A helyesírási-és tartalmi hibákért elnézést kérek, rettentő iramban íródott ez a bejegyzés, mivel mindenki engem hiányol, különösen egy daliás Tarzan nevű pasi!:)
Aki egész délelőtt faggatott, hogy jól vagy, nincs szükséged semmire, biztos nem kellek este?
Ugyanis azt mondta, ma szeretne lazítani, rengeteg feszültség gyülemlett fel benne az utobbi hetekben, és most ha nem bánom, akkor kiisza magából!
Félő, hogy ma nem lesz szőke herceg aki a karjaiban visz fel a lépcsőn, inkább nekem kell majd valahogy felvonszolnom!:)
Mondtam, csak lazítsál kicsim, megérdemled!

mindenkinek puszi<3