99/1. rész - Számíthatsz rám....

 Sara…

Igaza volt Bradleynek alig telt el néhány óra, és újabb telefont kaptam.

Adrian volt. Nem beszélt sokat, amit mondott azt is halkan suttogta, akár egy izgatott szerelmes kamasz. Miközben a háttérből, egy unalmas prezentáció részleteit sikerült kivennem, valami hajlítható első szárnyról vagy miről, de nem különösebben hozott izgalomba ez az információ. Sokkal inkább amit Newey mondott.

-    Pakolj Sara és indulj. Csörgess meg, ha megérkeztél, megvárlak és személyesen mutatom meg az új otthonod.

Meg sem várta a hálálkodó szózuhatagom, már ki is nyomott. Nyilván valami fontos megbeszélésen ül, mégis szakított arra időt, hogy nekem szóljon.

-    Hát nem egy tündér ez az ember? – faggatom Bradleyt.

-    De, egy kopasz tündér.

-    Nem a külsőség a fontos – torkollom le. – Nem lehet mindenki olyan jóképű, mint te.

-    Na, szóval szerinted én jóképű vagyok?

-    Elmegy a képed, de láttam már jobbat is – nevetek.

-    Igen? És ki az az elvetemült, aki nálam dögösebb?

-    A plakátfiú – vágom rá habozás nélkül, és fogalmam sincs honnan jutott most eszembe.

-    Az meg ki? – látom, most Bradley-n a meglepődés sora.

-    Nem tudom, de a buszmegállóban van kiplakátozva, ahol vártam a buszt, ha dolgozni mentem. Az volt aláírva, várj velem. Hát… - rántom fel ábrándosan a vállaimat és meredek a plafonra - mit mondjak… szívesen tettem. Dögös pasi – idézem a szavait.

-    Igen? Na, majd ma este megnézem, ha megyek Becky-ért, hogy ki az a nyálas kis pöcs, aki ott feszít neked a plakáton. Most viszont indulj, hogy ne várakoztasd meg a csillogó fejtetős angyalodat.

-    Jó, de mit vigyek ilyen hirtelen?

-    Semmit, csak egy kényelmest, amiben otthon leszel, meg egy hálóruhát. Holnap délelőtt visszajössz, összepakolunk, és elviszed, ami még szükséges. Ami marad, majd utánad hordom. Nincs olyan sok holmid.

-    Hát nincs – helyeselek kapkodás közben – indulhatunk – állok meg az ajtóban, és szomorúan körbe nézek. Az otthonom volt egy ideig, az első önálló otthonom, ebben az új, ismeretlen életemben.

-    Induljunk – taszít rajtam gyengéden Bardley. – Ne állj most itt le nekem sírdogálni. Holnap úgyis jössz pakolni, akkor majd búcsúzkodhatsz.

-    Jaj, Dylan – sikkantok fel – öt viszem magammal.

Egy óra elteltével izgalomtól izzadó tenyérrel rettenetesen elfogódott hangon telefonálok a Red Bull központ parkírozójából. Adrian azonnal felveszi.

-    Szia Sara! Indulok le érted, addig gyere be a recepcióra. Tudják, hogy érkezel, ne izgulj – nyugtatgat, mintha látná mennyire megszeppentem.

-    Rendben, és mit mondjak?

-    Hogy engem keresel, már jövök is le érted. Emlékszel a nevemre? – nevet a hangja.

-    Hehe – nyögöm, mert nem akarom zavarba hozni azzal, hogy nálam az emlékezés, egyáltalán nem olyan vicces dolog. Bármennyire különös, nincs egyetlen rossz élményem sem a gyerekkoromról, sajnos jó sem. Nyilván nem vagyok szokványos eset, az emberek többsége nem is érti, min megyek keresztül, szükségtelen emlékeztetnem rá, hogy valóban nem emlékszem semmire, azért vagyok itt.

Riadtan pislogok a portásra, de a kitáruló felvonó ajtajában, már meg is jelenik Adrian.

-    Isten hozott – siet felém előrenyújtott teátrális kéztartással. Nyilván csak azért nem vigyorogja körbe a fejét, mert ebben a fülei akadályozzák. Én viszont lenyeltem a nyelvem zavarodottságomban.

Newey előzékenyen enged előre a liftben.

-    Nincs csomagod?

-    Majd holnap beköltözök. Bradley segít, most csak a legszükségesebbeket hoztam.

-    Helyes. Megmutatom a hátsó bejáratot. Kártyával nyílik, amíg kapsz egy sajátot, kölcsönadom az enyémet. Ha hátra parkolsz, nem kell a recepción keresztül jönnöd, látom, feszélyez téged, pedig hidd el nagyon előzékeny recepciósain vannak. Nálunk a baráti légkőr és az udvariasság fő szabály! De idegenek nem jöhetnek be – figyelmeztet – a bejáratnál mindenkit ellenőriznek.

-    Értem. Nem állt szándékomban behívni Bradleyt.

Az elsőn azonnal megállunk.

-    Azt hittem a felső szinten lesz a szobám!

-    Az ott van, az enyém meg itt. Nálam vannak a belépőkártyák, és a módosított szerződésed, amit most alá kell írni, és onnantól azonnali hatállyal a Racing dolgozója vagy.

-    Nahát! – lépek be az irodájába. – Ezt nem gondolhattad komolyan!

-    Remélem csak viccből tetted ki, mert tudtad, hogy jövök.

-    Dehogy! Ezek a képek, szobám állandó kiegészítői. Láthatod, állandóan velem vagy!

-    Jesszusom! – lépek egyet hátra riadtan, mert az ízlésesen berendezett szoba falán, a hatalmas rajzasztal felett, ott virítok egy pasztell festményen, az íróasztala mögött, meg egy grafitrajzról nézek farkasszemet a belépőkkel. – Én kétszer is! Ez borzasztó!

-    Miért lenne az? Gyönyörű fiatal nő vagy, mindenkit elbűvölsz, aki belép a szobámba.

-    Sokan járnak hozzád? – faggatom riadozva.

-    Meglehetősen – vigyorog. – Ugyan már Sara, fogd fel pozitívan. Ki tudja, egyszer talán valaki olyan tesz látogatást az irodámban, aki felnéz ezekre a remek alkotásokra, és hirtelen felkiált, nahát, hiszen ez Sara!

-    Hehe, ha majd egyszer ilyen lesz, feltétlenül küld fel utána hozzám a tetőre – próbálok nevetni.

-    Lazíts Sara! Most kezdődik az új életed! Meglátod tele lesz csodával és meglepetésekkel! – jósol nagy bölcsen és nem is sejti, hogy mennyire beletrafált a jövőbe.

Éber tekintetem kereszttüzében, aláírom a papírokat, átveszem a belépőmet, és kapok egy munkaruhát, amiben holnap reggel 5-kor kell a konyhán jelentkeznem, hogy megtudjam mi lesz a munkám.

Beszállunk a liftbe, a legfelsőbb emeletre megyünk. A keskeny folyosót verőfénybe borítja, a felülről sugárban bevetülő napsugarak szikrázó fénynyalábja. Tátott szájjal bámulok fel, az üvegtetőre.

-    Csodálatos – suttogom csillogó szemekkel.

-    Ugye? Modern épület, itt mindenre gondoltak a tervezők. Ezek mögött az ajtók mögött kétoldalt végig szobák helyezkednek el. Mivel hosszú a folyosó, a tervezők úgy gondolták, hogy megvilágítják egy kis természetes fénnyel is. Éjjel, a csillagok alatt feljönni ide, fáradtan az egész napi megfeszített munka után, egészen különleges látvány. Sokszor itt alszunk mi is, vagy a versenyzőink, ha sokáig itt tartózkodnak, szimulátoroznak és már fáradtak ahhoz, hogy visszatérjenek a városba. Nem csak a Forma 1-ben van érdekeltsége a Red Bullnak. A repülőktől kezdődően, különböző gépkocsi kategóriákban és típusokban, valamint hajókban, extrém sportokban is érdekelt. Az iménti telefonod után, éppen egy ilyen érdekes szponzorált versenyzővel volt, egyeztető megbeszélésünk.

Hatalmas szenzációra készül, úgy kb. egy év múlva. A világűrből fog kiugrani, egy egészen különleges ruhában, és szabadesésben érkezik a sztratoszférából, előzetes számításaink alapján, úgy 10 percen keresztül fog zuhanni. Ilyen magasságból, még soha senki nem kísérelt meg, bázisugrást. Ez lesz a történelem legmagasabbról végrehajtott ugrása, a leggyorsabb szabadesése, és a legmagasabbra felérő, emberrel megtett ballonos repülés. Bármi bekövetkezhet, ha elveszti az eszméletét nem lesz képes kinyitni az ejtőernyőjét, és úgy 35 km magasságból csapódna a földbe. Remélhetőleg minden rendben lesz, már évek óta dolgoznak egy 8 fős csapattal, megfeszített munkával, most egyeztetni voltak. Ez nekünk is fontos kísérlet, különböző ruhákat és felszereléseket tesztelhetünk élesben az ugrás során. Az illető a tratoszférából ugrik, átzuhan a vékony réteg tropopauzán, hogy végül a troposzférában földet érjen. Baumgartner a világ legismertebb bázisugrója. Nem csak magassági rekorder, hanem a legalacsonyabb bázisugrás világrekordját is ő tartja. Tavaly leugrott a Rio de Janeiró-i Krisztus-szoborról.

Bocsánat, kicsit elkalandoztam – zökken vissza hirtelen a riadt valóságomba – szóval, ez lesz itt a te szobád mostantól – vált témát hirtelen, mikor rám pillantva észreveszi, hogy tátott szájjal bámulom.

-    Szeretem hallgatni, ahogy mesélsz. Irigyellek, hogy ennyire okos vagy – sóhajtok idegesen.

Már most zúg a fejem ettől a septiben elém tálalt rengeteg információtó. Itt aztán zajlik az élet! Egyre elfogódottabban és elesettebben álldogálok jövendő lakom ajtaja előtt. Hogy fogok én ezzel az ostoba agyammal ennyi információt megjegyezni és eltárolni?

-    Ne vágj ilyen riadt arcot – dugja a kártyát az ajtó nyílásába. – Neked nem kell ilyeneket tudnod, csak végezd rendesen a munkád, és akkor hamarosan előrébb léphetsz a ranglétrán. Most nem lesz valami érdekes, és izgalmas, amit el kell végezned, de ha látják, hogy szorgalmas és elhivatott vagy, hamarosan komolyabb feladatokkal bíznak meg.

-    Nagyon hálás vagyok bármilyen munkáért – biztosítom gyorsan. – Nem vágyom semmi másra, csak egy stabil, állandó állásra a megélhetésemhez. Ahol nem zaklat majd senki, teszem hozzá reménykedve gondolatban, mintha csak megsejtenék valamit a jövőből.

-    A szezon fennmaradó 3 versenyére még nem utazol el a csapattal, de a következő idényben, már te is velünk leszel. Meglátod mennyi izgalmat és érdekességet fog nyújtani az új életed! Na és persze én is ott leszek! Majd ha lesz szabadidőnk, bejárjuk, és felfedezzük magunknak a városokat. Íme, a szobád, Sara.

Félénken lépek be az ajtón és pillantok körbe.

-    Hát igen – köszörüli a torkát mögöttem zavartan. – Nézd Sara, ez itt nem szálloda, itt nincsenek lakosztályok. Itt nem lakik senki folyamatosan, csak akkor, ha egy munka, vagy megbeszélés elhúzódik. Ezért ez csak egy szoba egy mosdóval. A mellékhelyiség, zuhanyozó a folyosón van. Egy mindjárt itt veled szemben, azért kértem ezt a szobát. Az egyik ajtó a zuhanyzó, a másik a toalett. És a zuhany melletti helyiség, egy közös konyha. Ott van tűzhely, sütő, hűtő és egy nagy ebédlőasztal. Mindjárt megnézzük azokat is. Ott el tudod készíteni magadnak az ételt, ha megéheznél, de itt teljes ellátást kapsz, aztán ha van kedved, elfogyasztod ott kint, vagy behozod a szobádba. Egy kis hűtőt, mikrót vagy egy elektromos főzőlapot esetleg beszerezhetünk ide.

-    A szoba tökéletes Adrian. Nagyon hálás vagyok – pislogok rá könnyekig meghatódva az atyai gondoskodástól.

-    Most megyek, te meg vedd birtokba a szobád. Ismerkedj meg a többi helyiséggel is. Néha teljesen üres a felső szint, de azért éjjelre, zárd be magadra az ajtót. Nekem most sajnos mennem kell, még van egy telefonbeszélgetésemmel az egyik versenyzőnkkel, Sebastiannal. Ő a világbajnokunk, és a következő futam után, személyesen is ellátogat a gyárba, segít az új fejlesztésekben.

Sziasztok!

Végül csak sikerült egy újabb részlettel előrukkolnom!:)

Nézzétek, arra gondoltam, hogy egyelőre így fogom folytatni a törit. Amint időm engedi, egy rövidebb részt kiteszek, és majd mindig írom tovább. A 100-ik jubileumi rész akkor jön, mikor Kisu és Seb találkoznak végre!:)

Írni szeretnék, mert határozottan megjött a kedvem, de tényleg mindig közbejön valami.

Nem akarok regéket zengeni a hetemről, csak egy apróságot.

Ballagási ajándékba, Peti, a dilidokink, megbízott a következővel. Szereznem kellett egy-egy NF/Hb38x24x24 cm falazótéglát, illetve kettőt, melyekbe 46 lyuk található. Ezekbe a lyukakba kellett elhelyeznem ötvenezer forintot. Már a tégláért mozgósítottam az egész környéket, mire nagy nehezen sikerült szerezni két egészséges példányt. Ezután fogtam száz darab ezrest – kimondani is fáj, hát még elkészíteni – és először is hosszában kettéhajtottuk, aztán ceruzák segítségével feltekertük, végül betuszkoltuk őket egyenként a lyukakba, sőt néhányba duplán, hogy elférjen az ötven darab, ráadásul úgy hogy ne lehessen kiszedni.

Hát nem azért, hogy sajnáltassam magam, de nem két perc volt mire végeztünk. És akkor még ott volt a csokor rá, ami szintén s.k. volt, konyakos meggy virágokkal pálinkás üveges díszítéssel, egy kosárka alakzatba rendezgetve a téglával, szépséges díszcsomagolásban, - Petitől - felirattal!:)

És ez csak az egyikünk ajándéka volt, szóval eléggé elfoglaltak voltunk a héten elhihetitek.

És akkor még nem beszéltem egy sokkal súlyosabb dologról. 

Ott kint ahol élünk, illetve dolgozunk forrongás van. Baltimore-ban szükségállapotot hirdettek, kivonult a Nemzeti Gárda, kijárási tilalom van, fosztogattak, raboltak, gyújtogattak, és lángokban állt a városunk.

Nem ott lakunk, csak a munkánk köt oda, a házunk fél órára van egy kertvárosi negyedben, nagyjából egyenlő távolságra Washington és Baltimore között.

Csodálatos helyen lakunk, a lehető legjobb környéken, de egy ideig semmit se tudtam a családomról, és kimondhatatlanul aggódtam értük, mert amit a hírekben meg a tv-ben láttam, az ijesztő volt. Közben meg igyekeztünk normálisan viselkedni az öcsémékkel, hogy ne vegyenek ebből semmit észre, mert nem akartuk elrontani ezt a hetet. A bolondballagásukat, a szerenádot és a tegnapi ballagást, mert ez a hét róluk szólt, értük, az ő megérdemelt boldogságukról.

Rettenetes volt a bizonytalanság, a fiúk mind a városban dolgoznak, anyu meg egyedül otthon a dédikével meg az öcsikével.

De szerencsére mindenki jól van, csak a doki ragadt bent a városban, mert mire végeztek a kórházban már kijárási tilalom volt és nem tudott hazamenni. De már otthon van mindenki, sőt a házvezetőnőnk is velünk van, mert ott lángokban áll a város ahol ő lakik, és a magyar szakácsomat is elvitte a Peti, mert ő meg az épületben lakik, és féltünk nehogy fosztogassanak és esetleg valami baja legyen szegénynek. Van biztosítás, nem számít ha feldúlják, csak az embereknek ne essen bajuk. A munkatársaimnak és a barátaimnak. Szerencsére a belvárosban nincs semmi, ott rend van és viszonylagos nyugalom, csak zárva minden, nincs közlekedés, se iskola, és kijárási tilalom egy hétig.

Szóval volt okom a késedelemre, csak nem akartam erről írni. Ma pedig elutazunk valahova és fogalmam sincs mi fog ott történni, egy fiús ballagás utáni After Partyn – ahogy apu barátai nevezik!:) 

Ráadásul a skandináv is jön, és ő is beígért még egy izgalmas meglepetést, bár nem tudom, képes vagyok-e még ennél több izgalmat elviselni!

Puszi, Luna