46. rész - Ha egy nap úgy érzed, sírnod kell...

Sziasztok!
Hoztam ma is egy új részt, de jövő héttől vissza állunk a heti kettőre.:)
A pipák alapján úgy tűnik, hogy csökken az olvasottságom! Nem fogom abbahagyni, mert imádok írni, és kell a gyakorlat is. 
Lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Hát, Ti tudjátok! De jól gondoljátok meg, mert jövőre már nem olvashattok tőlem semmit. Itt az utolsó lehetőség, és ha nem kell, nem kezdek bele újakba!:)
Kellemes időtöltést és jó olvasást!

Kimi…

-         Gyere, nézd meg a fánkat! – hagy magamra a pezsgőkkel. Azért is utánuk slattyogok. - Kimi titokban csináltatta nekem, annyira örülök neki. Holnap jönnek az atyáék, és itt fogunk a nappaliban beszélgetni ez alatt a csodás fa alatt, mint egy igazi család! – mosolyog.

-         Mert azok vagyunk Kisu, egy igazi család. – ölelem magamhoz, ahogy besétálunk a nappaliba.

-         Ha, mintha lenne ott neked is valami! – vigyorog a lány Vettelre.

-         Nekem? – meregeti a baba szemeit, ahelyett hogy lehajolna keresgélni.

-         Talán adjam a kezedbe? – recsegek.

-         Az attól függ, most mire gondoltál… - heherész.

-         Nana, ahhoz már nekem is lenne egy-két szavam! - így az asszony.

-         Irigyled? – kúszik a fa alá a német. – Az nem kopik el, nem tudtad?

-         Inkább féltem…még rákapnál, aztán már itt is helyben a konkurencia.

-         Teljesen elront téged ez a jeges. – bámul fel két tüskés ág közül ránk, én meg össze-vissza csókolgatom ennek a szókimondó macskának a nyakát, míg a német papírt bontogat.

-         Nahát! Ez az enyém? – emeli fel a fülénél fogva a bögrét.

-         Nem a kutyáé! – röhögök. – Tanítsd meg ebből inni.

-         És ez? – hagy figyelmen kívül és veszi fel a másik csinos kis Kisu csomagot.

-         Ez meg azért, hogy mindig veled legyen Fürtös. – mosolyog, és a vállamnak dönti a fejét, miközben simogatja a csuklómon a sebhelyet, én meg a pocakját, ahol Sisut sejtem.

-         Köszönöm….te nagyon figyelmes vagy…ééén meg csak úgy átjöttem. – tárja szét a kezét.

-         Hát jöhettél volna lassabban is. – fintorgok.

-         Majd visszahívunk benneteket, ha itt lesz Hanna is.

-         Most hol van?

-         Haza utazott! Tudod, nekik fontos, hogy együtt legyenek az ünnepek alatt.

-         És te? Neked nem fontos? – faggatja Kisu.

-         Eh, dehogy nem, de még ma is volt egy jelenésem. Szétszednek a promókon meg az interjúkon. Tudod, most ki kell szolgálnunk minden szponzort, de még a leányvállalataikat is. Lassan már szétszakadok! Kimivel is alig tudtam pár szót váltani, épp csak gratuláltam, aztán már rohannom is kellett volna tovább, de kinyomott. Tényleg, mit csináltál, miután letetted a telefont?

-         Örültem! – vigyorgok gonoszul.

-         Te kinyomtad a barátod?

-         Kiről beszélsz? – nézek körbe. – Na jó, - mosolygok a rosszalló tekintete alatt, - hozzád rohantam, mert épp te is telefonáltál, csak nem egy mobilba. – És te csak örülj neki, hogy ilyen sokáig nem találkoztunk, különben alaposan elláttam volna a bajod, te egygolyós nyúzott kis pöcs! Hogy mertél kigúnyolni engem?

-         Mi…mi bajod? Két golyóm van! – pislog ijedten.

-         Még! Hallottam a beszédedet a díjátadón!

-         Milyen beszédet? – faggatózik riadtan.

-         Hát nem a király beszéde volt, az már biztos…csak semmi Oscar!

-         Jól van már, - csitít Kisu, - eleget dühöngtél miatta.

-         Mi? Hát nem hogy megköszönnéd! A lelkem kiteszem azért, hogy vissza gyere. Még egy ilyen neves ünnepségre is beloplak! – pukkadozik az eddig értetlenkedő német.

-         És ki a faszom kért meg rá? – mordulok.

-         Kimi ott a helyed a Forma 1-ben. Előbb-utóbb te is be fogod látni. Én csak azt akarom, hogy vissza gyere.

-         De hát ki vagy te az anyám?

-         Az genetikailag kizárt….bár akkor most érdekes rokonságban lennék Kisuval. – vigyorog.

-         Inkább behozom azokat a pezsgőket. – indul a lány.

-         Hagyd majd én. – pattanok. – Te csak addig tanítsd egy kis illemre meg jó modorra a szomszédot. Mondjuk, hogy idetelefonálunk mielőtt rátok török, vagy valami ilyesmi.

-         Látom, Kimi nagyon a szívére vette, hogy korán jöttem. – hallgatom a kiszűrődő beszélgetést.

-         Ne is töröd vele. Tudod milyen!

-         Hallom! – harsogok.

-         Csak pufog, de a szíve aranyból van. – folytatja egy szuszra.

-         Az a hír járja hogy jégből.

-         Ezt első kézből tudom megcáfolni! – mosolyog az én kedvesem.

Sikerül bevinnem mindent anélkül, hogy bármi is eltört volna. Ezen felbuzdulván töltök is. Kisu szigorúan alkoholmentes pezsgővel ünnepel.

-         Akkor, - mosolyog Sebre, - a friss világbajnokra, meg a régire, - fordul felé, és a poharát az enyémhez koccintja.

-         Úgy mondják regnáló…. – kottyant közbe az izgága.

-         Fogd be Vettel! – csókolok Kisu szájára.

Néhány üveggel beljebb már sokkal barátságosabb légkörben folyik a csevej. A felcsattanó nevetést csak az éppen kiparodizált célpont dühöngése szakítja félbe.

-         Kisu is bömbölt Juustuval anyunál. – nevetek a német paprikapiros ábrázatán, ahányszor szóba hozom a világbajnoki bömbölését.

-         Elég legyen! – legyint meg játékosan az asszony.

-         De bizony! Ha láttad volna, verseny bömböltek a gyerekkel.

-         És min sírtatok? – nevet a német.

-         Nem is tudom… - nevet már Kisu is.

-   

-         Az még semmi! Hallottad volna az a szexuális felvilágosítást, amit Titusnak adott! Tudod, hogy vezette le? Ahogy dagad a kalács… - nevetek. – Se egy méhecske, se egy beporzandó virág, pedig kertésznek tanul, hanem ahogy dagad a kalács…! – fuldoklok a röhögéstől Kisuval harcolva.

Vettel már mindenkit szeret.

-         Mi együtt nevetünk…. – ölel magához.

-         ….és egyedül sírsz! – nyerítek.

-         Tudod, én min sírtam? –néz fensőbbséggel.

-         Apád térdén? – csuklok fel.

Sose tudom meg….

Nem tudom pontosan, hogy kerültem ágyba, úgy hiszem az éjjel teljes képszakadás volt. Fogalmam sincs hol a német, és a fürdőből kiszűrődő hangokra felfigyelve már nem is érdekel.

Jaj, már megint! Pedig már azt hittem túl vagyunk rajta.

Szegénykém csak úgy erőlködik a WC felett. Kikászálódok az ágyból, akár egy robot, már viszem is neki a poharat a vízhez.  Lassan úgy belém rögzül, hogy ha valaki egy kocsmába elhányná magát mellettem, pattannék egy pohárért és itatnám vízzel.

-         Kicsim….

-         Jaj…hagyjál…jaa.. – leheli, aztán megint ráborul a fajanszra.

A két tenyerembe temetem az arcom, és kétségbeesetten dörzsölgetem. Iszonyatos hallanom és látnom mennyire szenved, és nem tudok rajta segíteni. 

-         Csendesen meghúzódom a háttérben, nem akarom, hogy kényelmetlenül érezze magát a jelenlétem miatt, de nem hagyom magára.

Aki a lelkemre kötötte, hogy figyeljek rá, mert ennek a gyakori hányásnak lehet ájulás a következménye, még csak az hiányozna, hogy beüsse a fejét itt nekem, vagy egyszer leguruljon a lépcsőről. Napok óta azon gondolkodom, hogy ideiglenesen áthelyezzük a hálót a földszintre. Leszarom, ha jön valaki, az a fontos neki jó legyen.

-         Jobb már kicsim? - érintem meg a karját, amíg iszik, aztán szolgálatkészen elveszem tőle a poharat.

-         Sokkal… - nyögi halálsápadtan és elbotorkál mellettem.

Csak a számat rágom elkeseredetten, ha megint elkapja, le kell mondanom a mai vendéglátást.

Amint visszafekszik az ágyba, máris kezd kicsit jobb színe lenni.

Megzizzen a telefon az asztalon. Gyorsan felveszem, anyu az.

-         Nem, nincs semmi baj. – pillantok a lehunyt szemű lányra, akinek hosszú szempilláján egy könnycsepp egyensúlyoz. – Már sokkal jobban van. nincsenek rosszullétei csak elvétve reggel. Úgy tűnik, jót tesz neki a svájci levegő. – nevetek csikorogva és figyelem, ahogy mélyeket sóhajtva a hajába túr.

-          

Igyekszem anyut megnyugtatni. Mintha ráérezne az anyai szíve, mindig akkor hív, mikor Kisu a fajanszra borulva szembesül, az addig elfogyasztott ételekkel.

-         Hogy hol van? Hát az ágyamban! – kerekítem el a szemeimet csodálkozva. – Hol lenne máshol? Hiszed vagy sem, most ő lett a mormota. Annyit alszik, hogy az már kóros. – hazudok akár a vízfolyás cinkosan suttogva, amit Akitól hallottam.

-         Jó, persze hogy átadom. Mi is szeretünk anya. – nyomom ki sóhajtva. – Anya szeret és puszil. – sétálok az ágyhoz, és mellé ereszkedem. – Jobban vagy? – simogatok ki egy vizes tincset az arcából.

-         Igen. – sóhajt, - Így fekve sokkal jobb. Ne vágj már ilyen riadt arcot, a reggeli egyszeri hányás teljesen természetes a szakkönyv szerint.

-         Akkor jó. – simítok végig az arcán. – Csak tudja az a szakkönyv, azt biztos profik írták….tényleg, - pillantok körül, - a profiról jut eszembe, hol a német?

-         Haza ment az éjjel.

-         Hogyan? – meredezek. Arra nem emlékszem, hogy kerültem ágyba, ez meg vígan haza kocog? Hát mi van itt emberek?

-         Taxit hívott!

-         Ide a szomszédba? – lepődök meg most már komolyan.

-         A te barátod…ne akard tudni milyen képet vágott a taxis, mikor rámutattam az úti célra! - von vállat mosolyogva. Tényleg jobban van!

Kriszti….

Csak reggel kellett rohannom, bár akkor alaposan megkínzott ez a kis pockos. Azóta nincs különösebb hányingerem, igaz kerülöm is az ételekkel való érintkezést. Még az ételrendelést is Kimi adta le, nehogy a gondolatától visszaessek.

Most a némettel csevegnek, idáig hallom a röhögést meg a szitkozódó telefont. Kimi szerint, ha későn fékez a taxi, simán elcsúszik a másik házig. Aztán meg arról faggatja szegényt, hogy beindította a kocsit vagy csak áttolta azon a 30 méteren? Van még néhány ötlete, például, hogy ágyba is dugta, de ezt kikérte magának a telefon.

Szerintem szegény szomszéd is betegeskedik, már ami a fejét illeti. Este, jó megérzéssel két tasak fejfájásport is a kabátja zsebébe csúsztattam, és többször is felhívtam rá a figyelmét, de ő csak a kitudódott eljegyzésünkkel volt elfoglalva, és a méltó megünneplésével, ha Hanna haza jön.

Végül csak Kiminek kellett szólni, hogy ne haldokoljon, hanem keresse meg a zsebében, és vegye be az egyiket.

-         Az empatikus szomszéd azt üzeni, már tudja milyen érzés terhesnek lenni, de néha sikerül hosszabb időre elszakadnia a klozettól, és már jön a trénere is, hogy délutánra embert faragjon belőle, ugyanis jelenése lesz. Seb szerint kizárt, hogy őt ma valaki is összerakja, de Heikki bizakodó. – ölel át hátulról. – Hogy vagy? – puszil a nyakamba.

-         Kit kérdezel?

-         Aki válaszol? – morog és érzem ahogy vigyorog.

-         Jól….

-         És Sisu? – simogatja a hasam.

-         Ő is jól!

-         Biztos?

-         Látod, hogy semmi baj. Ne meregesd már állandóan rám azokat a bugyihúzogató szemeidet.

-         Hát most adtál ötletet… - mélyed el egyre jobban a nyakamba.

-         Inkább tegyük át estére. Mindjárt jönnek a vendégek…olyan ideges vagyok!

-         Miért?

-         Jó, rosszul mondtam, nem ideges, hanem izgatott. Tudod, az atya olyan mintha az apukám lenne…mégis csak most tudja meg, hogy unokája születik.

-         Örülni fog…neked mindenki örül! – rágcsálja finoman a bőröm, keze a mellemre siklik és belevigyorog a nyakamba, ahogy megkeményedik a mellbimbóm a kezében.

-         Elég legyen már! – hessegetem. Még meg kell etetnem az állatokat is.

-         Eeeh, most hogy mondod…  - ad egy utolsó cuppanóst aztán lomhán elkocog, – menjünk etetni. – húz magával a kezemnél fogva senor Pezohoz.

Kiveszi a magos dobozt a kezemből és bepakol egy kanálkával a zöldség falatkák mellé, aztán kézbe veszi a csíkszemű felriadt hörcsögöt.

 -         Nézd, most ennyit tudtam tenni érted. Egyelőre nem kapsz nőt, mert az én utódomat várjuk, és korlátozva van az állatok létszáma, de azért érezd a törődést. Megígértem,és látod eszembe jutottál!

Szegény senor Pezo elég morcosan ölelgeti a mackólányát, nem vagyok benne biztos, hogy ilyen társra várt.

-         Nőt ígértél neki? – szegezem a mellének a kérdést.

-         Meglebbentettem a lehetőséget előtte…de nem volt teljesítési határidő.

-         Jaj, látom sokat voltál ügyvédekkel. – sóhajtozom. – Várj már, legalább had simogassam meg.

-         Te csak mást simogassál, majd az is életre kel a kezeid alatt. Sokkal virgoncabb lesz, mint ez a lusta golyókirály.

-         Hagyjuk a golyókat… - indulok vissza, mert senor Pezo elégedetten szemezget az uborkadarabkák közt.

-         Ne hagyjuk! – iparkodik utánam.

Átölel, és maga felé fordít.

-         Mit szólnál egy rövidke sétához Ajaxal?

-         Most?

-         Hát a tegnapba már nem fér bele. – húzza el a száját. – Olyan sápadt vagy, szeretnélek egy kicsit kivinni a friss levegőre. Légy szíves! Ez nagy lemondás tőlem, ahelyett hogy felvonszolnálak a hálószobába. – panaszkodik pont, mint előbb a főfájós szomszéd a telefonba.

-         Jó! – sóhajtok. – De csak a környéken.

-         Felmegyünk a ház mögé Ajaxal. – ér utol a hangja. Egy pillanatra lemerevedek, bennem reked a sóhajtás. Észreveszi, utánam nyúl és szorosan magához ölel.

-         Nem akarom, hogy félj. Velem vagy…nem történhet bajod.

-         Seb is próbált védeni….

-         Tudom, de nem élhetsz örökké bezárkózva. Különben is most tél van. Nézd milyen szépen szikráznak a frissen hullott hópelyhek a napsütésben. Senki sem fog lesben állni ilyen időben, mert lefagy a töke.

-         Hát most meggyőztél! Ez ütős érv volt. – hagyom, hogy felvezessen az öltözőszobába.

-         Melegen öltözzél fel, meg ne fázzatok nekem! Jövőre majd megtanítalak síelni. Már alig várom, aztán majd Sisut is.

-         Hát inkább őt, mint engem.

-         Mindkettőtöket, mert együtt megyünk majd siklani.

-         Jó, addig még szerencsére van pár évem a gyakorlásra.

-         Senor Sangria vígan kocog mellettünk a hóban.

Miután tudatosult benne, hogy sétára indulunk Ajaxal, csatlakozott akár a régi szép időkben. Nagyokat ugrabugrálva játszik, és mikor Kimi megdobálja néhány laza hógolyóval, hanyatt dobja magát és boldogan forgolódik a laza hótakaróköpenyben. Vidáman rázogatta a füléről és a mancsáról a rátapadt havat, és bakfis cica módjára nagyokat huppanva, ugrabugrált előttünk a kiserőd felé.

Ahogy felértünk Kimi a kutya pórázával kezd foglalatoskodni. Valami nem jön össze, mert idegen szitkokat mormol a fogai között, de aztán csak sikerül Ajaxot megszabadítania, és elégedetten figyeli, ahogy boldog csaholással lendül futásnak és bukfencezik a puha hótakaróban.

Annyira elégedetten álldogál, hogy muszáj volt hátba dobnom egy hógolyóval. Ahogy megfordul kap még egyet, olyan ügyesen céloztam, hogy levertem a sapkáját a fejéről.

-         Szerencséd, hogy az én Sisum van a hasadban, különben most befalaználak ebbe a hó kerítésbe. – mutat a ház mellett felhalmozódott kupacra, és nevetve rázogatja a havat a sapkájáról, mielőtt a fejére húzza, és felém lendül.

Nevetve nehézkesen lódulok meg a magas hóban.

-         Kicsim ne fussál! – ugrik rögtön utánam és elkapja a karom.

-         De még nem okoz nehézséget cipelnem. – nevetek.

-         Akkor se! Ne akard, hogy lekötözzelek!

Ajax figyelmesen várakozik a kopár fák között. Lassan ballagunk egymást átölelve felé.

Csend van, olyan mély csend hogy szinte fáj. Gondolatban visszamegyek a múltba. Előbb a falu jut eszembe, ilyenkor gyakran bejöttek a közeli erdőkből az udvarokba a vaddisznók és kitúrták a földben felejtett marharépákat a hó alól. És volt hogy kecses őzikék is benéztek, de nem örültünk nekik annyira, mert ha éhesek voltak megrágták a gyümölcsfák kérgét. A nagyi ilyenkor az erdőkerülővel veszekedett. Te Miska, adjál azoknak a jószágoknak szénát, ne a saját lovaddal zabáltasd fel, morgolódott. Miska bácsi csak nevetett a nagyin, hozott valami hálót a gyümölcsfákra, és körbetekerte velük a karcsú testüket. A nagyinak meg azt ígérte, hogy olyan fenyőt fog hozni karácsonyra, amin mókusfészek meg harkályodú is lesz, aztán gondoskodhatunk a hívatlan vendégekről.

Ilyenkor gyakran keltünk hajnalban az éppen soron következő kétségbeesett malacka visítására, aki néhány óra múltával már fokhagymás pecsenyeként sistergett a kinti sparhelt sütőjében, míg a vaslemez szélére húzva forralt bor melegedett és eregette aromás gőzét a csillogó szemű férfiak felé.

Ahogy megáll és lehajol egy fadarabért, hogy elhajítsa a lelkesen figyelő kutyának, visszaránt a valóságba.

Visszahozott ide a rossz emlékű erdőszélre, de nem akarom, hogy ez az emlék maradjon meg bennem. Tovább kell lépnünk, pedig Ajax szinte pontosan ott áll, ahol egymásra dobálva feküdtünk eszméletlenül a hideg nedves avarban, és belőlem dőlt a vér megállíthatatlanul.

-         Lányom…Krisztikém! – tárja szét a karját felpattanva a kanapéról az atya. – Kislányom… - folytatja magyarul könnyekkel a szemében.

Körülbelül eddig bírtam tartani magam. Zokogva vetődök a nyakába. Annyira sírok, hogy homályosan látom, ahogy Kimi riadtan felemelkedik, de Lotte mosolyogva visszatartja és megölelgeti.

Most tör fel belőlem minden eddig elfojtott érzelem. Úgy érzem ezzel az egyetlen magyar szóval átszakított egy gátat a lelkemben, amivel talán sikerül lezárnom a múltat.

Zokogok és közben búcsúzom attól a másiktól, akit elveszítettünk, aki már sohasem lesz a karomban, akinek nem érezhetem a babaillatát, nem csodálhatom meg a gyönyörű szemét, amit biztosan az apjától örökölt volna, és a vonásait. Ő már nincs, elment, el kell engednem, ki kell végre mondanom, hogy meghalt, és szembe kell nézzek ezzel a ténnyel, mert ez a valóság.

Nem szabad és nem is kell elfelejtenem, egyszerűen csak meg kell tanulnom vele a szívemben élni tovább, lelkiismeret furdalás és fájdalom nélkül. Talán most sikerül, talán van még esély a boldogságra nekünk is….

Kimi elmondta egy éjjelen, hogy amíg bent volt nálam Lotte, addig az atya ott ült mellette, és tartotta benne a lelket, aztán imádkozott. Elmondott egy imát értünk és a picikénkért, aki akkor már angyalka volt fent a Jóisten mellett és ott várakozik türelmesen ránk….

Próbálom abbahagyni a sírást, mert már Endre atya is aggódva simogatja a hajam. Igyekszem mosolyogni, csak időnként hüppögök és pislogok nagyokat.

Lotte is megölel. Tökéletesen játssza a meglepett boldog nagymama szerepét. Tudtam, hogy bízhatom benne, hogy nem fogja elrontani ezt a tökéletes pillanatot.

Fritz Kiminek gratulál, és zavartan ölelget engem is.

Annyira édesek, most hogy már legyűrtem a feltörő érzelmeimet, és végig nézek ezeken a magányos férfiakon, vigyorognom kell a zavart mosolyukon az ügyetlenül ölelő karjukon.

Kimi jó házigazda. Ahogy látja, hogy rendben vagyok, már megy is az áldomásra valóért. Nem ez az első pohár, és a mi szegény templomszolgánk sem szokta az erős finn vodkát, ezért eléggé megered a nyelve.

Végül is egy igazi finn világbajnok génjeit örökítem most át az utókor számára, fejtegeti Fritz, én meg úgy bámulok rá tátott szájjal, majdnem kiesek rajta. Jó, igaza van, de sosem hittem volna, hogy ilyeneket képes mondani. Még hogy génállomány, meg tökéletes örökítő anyag és utód!

Lotte mellém ül, csendes mosollyal paskolgatja a kezem, és figyeljük az önön nagyságuktól megittasult férfihorda lelkesedését.

Ahogy fogy az alkohol, úgy emelkedik a hangulat, és úgy lesznek egyre nyitottabbak a világ dolgai felé. Míg Fritz a genetikában tesz egy apró kitérőt, az én finn kedvesem egy rövid latin idézetre ragadtatja magát Sisuval kapcsolatban.

-         Ahogy mondani szokták, „In vino veritas!’ * A név kötelez! – dülleszt felém rettentő elégedetten, mintha egy új nyelv születése pillanatának lennék tanúja.

-         In nomine patris!** – bólint az atya.

-         Még mindig nagyon penge vagy! – bólintok elismerően, fuldokolva a visszatartott nevetéstől.

-         Mé’ mit mondtam? – esik ki a szerepéből és mered rám, egy pillanatra.

-         Az igazat fiam, az igazat! – bólogat Endre atya elégedett bárgyú mosollyal az arcán.

-         Bocsánat ha tiszteletlen vagyok! – vigyorog Kimi kedves részegen.

-         Eddig is az voltál fiam… - kacarászik az atya.

-         Csakis az intelligens humor tombolhat! – bólogatok én is teljes komolysággal, mert Lotte válla rázkódik a nevetéstől és képtelen megszólalni.

    * Borban van az igazság!

    **Az Atya nevében!

                                           *  *  *

A múlt héten kicsit depressziós, szomorkás hangulatban voltam és úgy tűnt a Valentin nap is ilyen lesz. Nem volt még ezelőtt soha kapcsolatom, már ilyen együtt járós. Tanulnom kell még sok mindent, és ezt a köztünk lévő távolságot se nagyon tudom még olykor helyén kezelni. Mérges vagyok, meg fáj, ha nincs itt, pedig én akartam itt maradni az iskola végett…szóval ez az én döntésem volt, és mégis fáj, meg depizek tőle. Hát gondolom ez a szerelem, hogy egyik nap minden oké, aztán meg úgy érzem, nem ér az egész semmit….

De aztán késő este valaki csöngetett és akkor hirtelen elállt az eső és a kövérkés esőcseppekben megláttam a szivárványt.

Megérkezett valaki. Üdén, szőkén mosolygósan gyönyörű szeműn. És innentől kezdve már nem érdekel a kinti eső, mert én csak a szivárványt látom mögötte.

Mondhatnám, hogy nem fontos de ez nem igaz. Nagyon hiányzott és nagy szükségem lett volna rá. Az ilyen távkapcsolatokban az egyik nehéz dolog, ez…hogy nincs ott mikor kéne, mikor jól esne hozzá bújni, hogy átöleljen az erős kezével és megvigasztaljon. Hogy belemotyogjon valamit a saját nyelvén a hajamba és érezzem a leheletét meg a forró száját a nyakamon….

Hát ami azt illeti, motyogni az motyogott is, ahogy jobban megnézett és csak meregette rám a szemeit meg csóválta a fejét és nagyon dühös volt, pedig nem is az igazgat tudta.

Megtiltottam hogy elmondják, nem akarom, hogy tudja, hogy egy benarkózott vadbarom kiütött, maradtunk csak, a mindenkit elütött egy picikét verziónál. Nem firtatta, csak simogatta az arcomat, én meg úgy szégyelltem, hogy valaki kezet emelt rám, és hogy olyan ronda kalács fejem van.

Reggel kiosontam, hogy főzök egy kávét és beviszem neki az ágyba. Annyira örültem, hogy ott van, ez volt a legkevesebb, amit megtettem volna érte….

Sajnos valamikor Bendegúz a kiscica átosont és elbujt. A skandinávok büszkesége arra ébredt, hogy párszol fülön nyalta és a pici taknyos orrocskáját bedugdosta az orrába. Puszikát akart neki adni. Nem váltottak Brezsnyevi csókot, és elmaradt a cirógató kellemes kávéillatú ébresztgetés is, helyette kipattant az ágyból és dühösen hadonászva hessegette szegénykét meg magyarázott nekem.

Ott állt teljesen pőrén izmosan a csodaszép napbarnított bőrében egy skandináv szőke csoda,és ahogy végig néztem rajta csak kicsúszott a számom, egy meglepett, Ejha!

Erre, megszakította az ordítozást és lepillantott magára, majd rám, vállat rángatva, elhúzott mosolygós szájjal és megemelt szemöldökkel, oldalra billent fejjel és csak ennyit mondott.

-     Jól van na, most megijedt!

Annyira imádom, amikor ilyen hülye!

Aztán csak összeszedték magukat és felébredtek, kis skandináv is meg a nagy is.

Már kezdi megszokni a magyar kávét, először kiugrottak a szépséges szemei pedig sokat kávézik, csak hát lájtosabbat.

Átmásztunk az erkélyen, és én igyekeztem úgy helyezkedni a reggeli alatt, hogy inkább a jobb orcámat lássa, mert a másik olyan kissé mintha egy falánk hörcsög lennék, és teletömködtem volna a pofazacskómat magocskákkal. A szám már nem annyira vészes, hála a csodatapasznak.

Aztán az öcsém kezdett csak körülöttem sündörögni, hogy nézd már Luna. Valami IQ bajnok megint ide állt.

Kinéztem és a kedvenc „autómat” a kedvenc színemben láttam a ház előtt parkolni, ahol annyira nem szabályos, volt már, hogy büntettek érte, például szegény nyurga szomszédot.

Ne gondoljatok valami fullosra, nem egy Aston Martin vagy egy Ferrari, hanem egy Wolsvagen Passát CC.

Egyszerűen beleszerettem ebbe a kocsiba. Van egy mogyorószínű itt a környékünkön, és én valahányszor látom, mindig megcsodálom. Gyönyörű áramvonalas meseszép, és nem annyira feltűnő, mint egy BMV vagy egy Merci, de szerintem tökéletes.

Ott állt egy ilyen a lépcsőház előtt ráadásul konyak barna színben. Az idén valahogy rákaptam a barna minden árnyalatára, még kocsiban is.

Anyu főnöke is nemrég cserélte le a szokásos Volvóját és gyönyörű barnát vett, hát majdnem a keblemre öleltem mikor megláttam. Mármint a kocsit….

Persze a barátom is oda settenkedett, a szokásos, he?

Lefordítottam neki, ő meg somolyogva, hát vajon ki az a fasz aki ideállt? Fogja a dzsekijét, hogy menjünk le, nézzük meg.

Mondom, minek mennénk már? Ő meg, hát csak úgy, és egyre jobban mosolygott.  

Nem akartam elhinni, de ahogy ránéztem az öcsémre meg a többiekre, már tudtam…

És ezek után adtam én oda neki este egy üveg hosszú nyakú áfonyás pálinkát meg egy piros papírba csomagolt marcipán szívecskét…:(

Most lett egy kocsim…egy valóságos álom! Beültünk mi ketten, a gyönyörű vajszínű bőrülésekbe és belső kárpitozásba, ő elhelyezkedett és lezserül intett, hogy előre! Tiszta „deja vu” érzés volt.

Azt se tudtam hova tegyek egy olyan kulcsot, ráadásul kóddal indul, szóval elsőre nem ment simán. Végül csak beindult, és újra elhangzott a kolumbuszi vezényszó, előre!

Megugrottunk aztán ügyesen lefulladtam.

Szóval van egy csodálatos autóm, amit meg kell tanulnom vezetni. Mert ő azt mondta, "Ezt azért, hogy ne járj többet a gyalogátkelőn, inkább vezess!

Aztán azt is, hogy „Ezt gyakorolni kell! Ezzel a tudással nem mehetsz így ki a forgalomba.”

Ebből is látszik nem csak szép, de okos is!:)

Próbálkoztam, ő meg oktatott szerény fensőbbséggel, ahogy csak a nagyok képesek, mert olyan ennek a kocsinak a műszerfala, mint egy űrhajóé!:)

…és olyan rég hallottam már….”Nem tévedtünk el, csak később érünk oda!”

Két hétig nem láttam, és az utolsó napokban már nem is hallottam róla, és már kezdett nagyon rossz kedvem lenni.

Erre kiderül, hogy ebben az összeesküvésben biztos, hogy benne volt az öcsém, mert ő tudta menyire oda vagyok ezért az autóért, a nővérem, mert valakinek fordítani is kellett, és anyu meg a főnöke, mert a papírok is rendben a nevemen vannak.

Szóval hagyták, hogy vergődjek és a hátam mögött ügyesen összejátszottak! Nagyon boldog voltam, nem a kocsi miatt, persze azért is, mert ilyenem sose lett volna, alaposan megcsappantam anyagilag, miután befizettük a két lánynak a szemeszterüket, meg a másik suliban is rendesen lerántották őket anyagilag. Nem az ajándék miatt, hanem mert gondolt rám és itt volt.

És hihetetlen de tud romantikus is lenni. Éjjel azt taglalgatta halkan, és közben az ujja bögyével simogatta a bőrömet, hogy azért kaptam tőle ezt a telefont, mert ha az első két betűt meg az utolsó kettőt összetesszük, akkor a nevemet kapjuk. Lu-mi-na!  Csak néztem rá, ő meg mosolygott, hogy jó vagyok kirakósba, nem tudtad?

Nem érdekelt, mert valami nagyon összeszorította a torkomat, és csak annyit motyogtam, már azt hittem elfelejtettél.

Ő meg, hogy is tudnálak, eszembe jutsz, ahányszor felnézek az égre, és te ott vagy a csillagok közt, szőke lány a Holdról….

Mit mondhatnék, eléggé elvarázsolt….

Délelőtt mellette ébredni a szuszogására, érezni az illatát, de az is elég, hogy csak bámultam perceken át ahogy aludt, és gyönyörködtem benne, és belesimogattam a hajába, ami végre megnőtt egy kicsit, egyszóval az maga volt a paradicsom.

És kávét szürcsölgetni úgy, hogy az izmos mellkasán fekszem, hát az meg még jobb.

Persze azért okozott egy kis felfordulást, mikor kiállt az erkélyre egy szál minőségi bokszerben és nyújtózkodgatott. Jó, meleg volt, nem is kicsit, de azért néhányan ugyan csak felsandítottak a nem mindennapi látványra. Inkább bevonszoltam magammal, és eltereltem a figyelmét a napfürdőről.:)

Kicsit elvoltunk aztán arra kért táncoljak neki a rúdon.

Nagyon szereti nézni, és olyankor nem gyorsan forgok vagy zuhanok, hanem lassan, meg hajlítok, a lábaimmal nyújtok, olyan erotikusan dolgozom, mert nagyon rá tud hangolódni.:)

Később kimentünk a konyhába, mert megéhezett és gondolta ő is mutat nekem egy kis erőgyakorlatot. Felugrott a konyhaszekrényre, átnyúlt a szemben lévő gáztűzhely tetejére és szépen kivitelezett fekvőtámaszokat gyártott a levegőben. Én meg gondoltam az elismerő pillantások mellett, hogy picit megpiszkálom. Állati csikis!

De hülye ötlet volt, mert ahogy nevetett bebicsaklott a könyöke és elvesztette az egyensúlyát. Mikor leborult belekapaszkodott a sütőajtóba, az meg szépen kinyílt, ő meg ahogy zuhant, majdnem beugrott fejjel a sütőbe, mint a szilveszteri ropogós malac.

Ráadásul a lábfejével meg kirántotta a fiókot, és az összes kanál, villa, meg kés ráborult. Picit fetrengett, én meg nagyon megijedtem.

Átfutott az agyamon, Istenem, ha most meg a kezével történik valami, azért nem tud majd vezetni, tényleg jobb, ha távol tartja magát tőlem.

Addig haldoklott, míg odasiettem, aztán egy önérzetében megsértett hiú férfi találékonyan elégtételt vett rajtam. Igaza lett a nővéremnek, Luna, te inkább majd csak szexelj a konyhában….

Szerencsére nem állt az izmos fenekébe se egy kés, se egy villa.:)

Kaptam tőle egy autót és leamortizálta a konyhámat!

A férfi, aki ritkán jön hozzánk, miközben a cipőjét húzta kioktatott, hogy mire legközelebb jövök, csináltass egy új konyhát, és legyen valahol egy szauna is, különben….

Sose tudom meg mi lehetne, mert ráállt a csukájára és egy roppanást hallva elhallgatott.

Nem akartam, de annyira nevettem, hogy képtelen voltam abbahagyni, és nem csak én, hanem mindenki.

Csak nézett ránt, hogy „He”?  hatalmasra tágult csodaszép szemekkel, kicsit bambán meredezett, mint egy ájtatos manó.

Azt történt, hogy Bendegúz cica minden mozdítható dogot folyton beledugdos a cipőnkbe. Mi már tudjuk ezt, és mielőtt belebújunk a lábunkkal, mindig belekukkantunk. Ő nem tudta!

Egy csirkecombcsontot lelt a talpa alatt!

Szegény Lucára nagyon rájár a rúd. Kiderült hogy valamilyen himlője van. Először még azt hitték, talán az ijedtségtől pattogott ki, de sajnos kiderült himlős, érkezett dédike a hírrel.

A nőverem meg, na fiúk, ha bárány himlős, jó lesz ha vigyáztok a szerszámra, mert ha elkapjátok, csak vaktölténnyel lövöldöztök tovább.

Hát ez nagyon gonosz volt tőle. Először is mert ez a mumpszra igaz, másodszor meg nem szép két férfit ilyennel rémisztgetni.

A vidámságra az adta az okot, hogy nem csak az öcsém tojt be, hanem a kedves barátom is kikerekítette, a szépséges szemeit, hogy most mi van? Kezdett kétségbe esni és tekingetett az erkély ajtó felé, hogy haza. Szégyen a kúszás de hasznos. Esküszöm, minden erőmre szükség van, hogy ne készítsek róla orvul egy fotót, miközben serényen mászik át a kivett üvegen a két erkély között. Neki oldalaznia kell, mert beszorul a széles válla!:) Azért ha ezt valaki meglátná….

Erre anyu csak úgy a nem létező bajusza alatt.

-     Neked ugyan semmi okod a rémületre, a hosszú orrod hegyén ott van egy elkapart himlőheg.

Persze nem értette, cseh he-zett, de a mindig szolgálatkész nővérem azonnal lefordította neki. Talán nem kellett volna szóról, szóra. Nincs is olyan nagy orra, picit hosszú de pont jó!

Mondtam, ne aggódjon nekem meg, a homlokom közepén van egy elkapart heg, ha indiai lennék, rá tenném a „bindi” jelet, hogy már elkeltem!

Este aztán visszatért erre a jelre meg a birtokba vételre.

Most megint nem látom egy darabig. Nekem nincsenek tetkóim, ezért készített néhány szívecskét a hátsómra, megfenyített minden esetlegesen arra tévedőt, és mint jó művész alá is írta. Nagyon kreatív. Ha anyu látná, azt mondaná, ellenjegyezte a tulajdonba vételi lapot:)

De nem fogja látni!

Most egy darabig nem hordok tangát a suliban.

Kakukk is beszédelgett hozzánk, szinte olyan arccal, mint az enyém. Úgy tűnik ragadós az „átok”, vagy egyszerűen nem akart kilógni a családból.

Annyira édes volt, ahogy kappanhangon mesélte. Robogott a kis mopedjével, - amit a tavalyi fizetéséből spórolt össze, - suliba és húzatta neki, mert már késésben volt. És hát a matekóráról elkésni, az lehetetlen. Öcsém is képes lenne félholtan is bemenni matekra, szóval tud valamit az ofőjük!

Gondolta, még a Himnusz éneklése alatt besurran, legfeljebb holnap szólózik egyet.

Ekkor jött egy idősebb papi és kihajtott elé, a Stop táblát figyelmen kívül hagyva.

Azt mondja, azt gondoltam, hogy majd tompítok a kezemmel a karosszérián, de hiába nyúltam felé, egyre messzebb került. Szépen átszálltam, csapkodtam a karjaimmal akár a vadlibák.

Fejjel előre belefúródott az aszfaltba, úgy kb. 50-nél. A sisakja beszorult, ki se tudta venni az aszfaltból. Kicsit szédelgett, de egyben volt.

A papa meg neki állt hőbörögni, hogy mit kell így rohanni, miért nem nézett körül.

Ő meg, mit körül nézni? Hát nem látja az a kurva stop táblát?

A papa meg, az előbb még nem volt ott! (Ezt mondta a közben megérkező rendőrnek is.)

Kakukk meg rettentőn felháborodva. Mi? Hát tán én tettem ki repülés közben?

Úgy kellett kirugdalnia a sisakját a betonból. Aztán rohant matekórára.

Betépett az ajtón, a tanár meg, hát nem megmondtam, hogy többet ne késs matekóráról? Hogy néz ki az a sisak fiam?

Elmesélte, és a ofő annyira meghatódott, hogy egy ilyen baleset után még benyargalt matekra, hogy eltekintett az énekléstől!

Mostanában nagyon rossz lelkiállapotban vagyok. Vannak napok, dátumok és dolgok, amik mellett az ember, ha történt vele valami, nem tud elmenni. Nekem is van ilyen, és ha eljön, nem tudom még, hogy teszem majd túl rajta magam. Olyan ez mintha lenne egy kiskutyátok, és elpusztulna. Aztán látnátok az utcán, hogy egy csomó embernek van édes kiskutyája, és ti nem mentek oda, hogy jaj de aranyos, hanem haragudnátok a világra, hogy miért van neki, miért él az övé és az enyém miért nem? Nem gonoszságból, hanem mert ilyenek vagyunk, mert fáj ha elveszítünk valamit.

Így érzek mostanában, csak nekem sosem volt kutyám…

A tánctanárnőm is látta, hogy rossz hangulatom van miután úgy kihajtottam magam a vizsgán, hogy a végén majdnem leszédültem. Nem faggatott inkább ellátott egy bölcselettel. ” Tudod Luna az élet olyan, mint a tánc. Néha vissza kell lépni egyet, hogy aztán kettőt előre léphess!:)

Csavargok, mert feszült vagyok és ideges, és nem akarom azokat megbántani, akiket szeretek. Inkább beülök a kocsimba és járkálok össze-vissza. Beülök valahova és írok a laptopomba, így aztán sűrűn van új rész mostanában.

Azelőtt még egy fagyizóba se mertem volna egyedül bemenni, de már ez sem érdekel. Nem ajánlom, hogy valaki belém kössön, mert akkor egyikünk meghal!

Órákat töltök a könyvesboltokban. Szerencsére van jó néhány, és hihetetlenül igényes és gyönyörű kiadványokat találok. Ha egyszer annyi pénzem lenne, hogy nem számítana keresek-e vagy sem, könyvesboltot nyitnék egészen biztosan vagy egy antikváriumot, és egész nap légzésgyakorlatokat végeznék az üzletemben, mert imádom a könyvek, főleg az öreg könyvek semmivel össze nem téveszthető illatát.

A tudás illata és a hatalomé, mert a tudás valahol hatalom a többiek felett. Ha okos vagy, napra kész értelmes és gyors észjárású, a világ rulett asztalán feltehetsz mindent egy lapra, és duplázhatsz, mert Te leszel a nyerő!

A barátnőm a Versace parfümömre mondja mindig, ahogy szaglász körülöttem. Ez a gazdagság szaga Luna…:)

Csak lapozgatok a könyvekben és nézelődök, mert mostanában az egyetlen hely, ahol megnyugszom.

Végül általában veszek egy könyvet, mikor már kezdenek kinézni, pedig rengeteg van otthon. Az egész lakásunk a plafontól lefelé két sor könyvespolccal van díszítve. Ezt még a nagyapám találta ki. Jól mutat és olyan magasan nem zavar senkit, viszont így, hogy az előszobától kezdve a konyháig mindent bepolcozott rengeteg könyvnek talált helyet.

Hogy hogyan is nézhetek ki? Gondolom elég, ha azt mondom, hogy azon rövid út alatt, míg a kocsimhoz értem a belvárosból 3 féle hitgyülekezet szólított meg, és egy ingyen angolórákat hirdető szórólapos, hogy csatlakozzam.

De tegnap az öcsém annyira megnevettetett, hogy valahogy átlendültem a depressziómon. Nem tudom hogyan és miért, azt sem hogy meddig fog tartani, de örülök neki. Pedig csak annyi történt, hogy megkért menjek el megnézni az edzését, és haza felé természetesen ő vezetett. Mikor indultunk volna, óvatosan közénk ereszkedett egy aprócska gombostűfejnyi pókocska. Mondom, nézd csak itt egy pók! Ő meg, azonnal fogd meg és dobd ki, hallod Luna ez nem vicces!

Irtózik a pókoktól, de ez olyan pici volt, hogy szinte nem is látszódott, persze, hogy nevettem.

Ő meg, fogd meg azonnal, nem akarom, hogy itt összefonja nekem a kocsidat. Hát akkor már kész voltam, és egyszerűen nem tudtam abba hagyni a nevetést.

Ő meg, egyre csak hajtogatta, "He, maradjál már!"

Ettől még jobban nevettem, mert anyu főnöke, meg a barátom is mindig ezt mondja, úgy tűnik ez olyan tipikus férfi szöveg korra, és nemzetiségre való tekintet nélkül.

Mondtam neki, az még rendben, hogy általánosban megkérdezted anyut, van-e foga a galambnak, mert különben, hogy töri meg a kukoricát, de az hogy majd 18 évesen nem tudod, hogy a pók sző és nem fon…. Mindjárt megkérem, hogy tanítson meg a Parker fonásra, jól mutatna vele a hajam.

Persze ő is nevetett, örült, hogy végre jókedvem van! Néha csak ennyin múlik...

Puszi mindenkinek, 
Luna

u.i.: 3 dolog még rólam. Rágom sajnos újra a körmeimet, pedig a baleset előtt már szinte szépek voltak. Aztán bele is törtem mindet abba a rohadékba.

És imádom Tolkein meg a Gyűrűk urát. Rengeteg dologban hasonlítok rá. Kár hogy nem pár száz évvel ezelőtt és nem férfinak születtem, lehet, hogy én írnék egy ilyen remekművet:).  

Pontosan olyan elemző, kutakodó volt mint én. 4 évesen olvasott,10 évig írta a Gyűrűk urát, állandóan jegyzetelt, és ez a könyv csak egy kis epizód az óskandináv és óangol mítoszvilágból, ami nekem is az életem.

Elolvastam minden művét, amit meg tudtam szerezni, hát nem egy lájtos esti mese némelyik. A finn nyelvet különösen szépnek találta! (Hát ezt azért erősen megkérdőjelezném, nyilván sosem hallott magyar szót!:))

De a történelem az történelem, és nálam mindenek felett áll. (Tudtátok hogy a filmben a tündék Finnül beszélnek tünde nyelven?:))

És kifelejtettem a második kedvenc könyvemet, a 100 év magányt. Most újra olvasom, mert Maqueztől még az elmúlás is egyfajta felfoghatatlan csodának tűnik és nem fájdalmas végnek….