Sziasztok, Aloha drága Mate-im!:)

Hazaértünk, már itthon vagyok! Hamarosan jelentkezem majd, csak kell még egy kis idő az átállásra.

Nem hiszitek el, de beteg vagyok! Fáj a torkom és lázam van!

Végül is ahonnan jövünk, ott most tél van, még ha harminc fokban is!:)

Hát nem jött valami jókor nekem ez a betegség, mert amúgy is kinézett már egy újabb kontroll, de a lázam hatására a nővérem és az egészségügyi kommandó általános riadót rendelt el, mozgósítást és még örülhettem, hogy nem vitettek azonnal a kórházban az elkülönítőbe. Igen alapos kivizsgálásban volt részem, komolyan csak a prosztatámat nem nézték meg. Már nagyon nyűgös voltam, de kijelenthetem, hogy egészséges vagyok, mint a makk, kivéve a mandulámat, melynek eltávolítását, egyúttal fel is ajánlották, de én ragaszkodtam hozzájuk. Kell az nekem, ha már ott van, maradjon!

Így legalább kialudtam magam. Mióta hazajöttünk úgy is totális álomkorban szenvedek, egyszerűen állandóan aludnék.

A napok meg csak úgy rohannak! Most újra együtt, annyi megbeszélnivalónk van, annyi emlék meg érzés rohan meg állandóan, hogy csak nehezen tudom kordában tartani az érzelmeimet.

Kimondhatatlanul boldog vagyok! És még annál is… nagyon-nagyon szerelmes! Ez volt életem legszebb nyara! És még nincs vége!

Hétvégén Orlandóba megyünk, mert megígértük a Lucának. Vár ránk még néhány élmény és kalandpark!

De aztán visszatérek, mert már hiányzik az írás, és a munka is. Rengeteg ötletem van, és iszonyúan fel vagyok pörögve. Úgy érzem, most aztán megváltom a világot, annyit tervem van! És persze kezdődik a suli, és a szezon is, szóval lesz meló bőven!

Nemsokára jelentkezem, addig millió puszit küldök, és szép nyárvégét kívánok mindenkinek.

Szeretettel, Luna

Rövidke betekintés kalandozásainkba! És még boldogság is!:)

2016. augusztus 10. Ma van a világ egyik legszebb napja!

Számomra legalábbis biztosan, és nem csak a legszebb, hanem a legfontosabb is!

Egyrészt, mert ezen a napon, egy évvel ezelőtt lettem Mrs. Sullivan, másrészt, ami sokkal fontosabb, mert az én szépséges és okos szőke Tarzanomnak ma van a szülinapja!

Az egész napot köré építettük, és én különösen igyekeztem mindenben a kedvére tenni, hogy boldog legyen és elégedett, mert ő a legfontosabb nekem a világon!

Bár esett az eső, annyira nem hűlt le az idő, és különben se készültünk ki. Délelőtt kicsit lustálkodtunk, meg volt az ünnepi ebéd, aztán indultunk az USA- Ausztrál kosármeccsre.

Tegnap, egész nap lovas programokat néztünk Tarzanra való tekintettel, meg persze Dani is odavolt.

A kosármeccs szuper volt, és utána még lementünk a szálloda bárjába táncolni, és egy picit ünnepelni.

Aztán este picit Tarzan is elérzékenyült és nagyon átszellemült lett. Hozzám bújt és azt mondta 5 éve, hogy megpillantottalak. A legszebb ajándék, egy álom vagy nekem, egy soha véget nem érő, megvalósult álom!

Hát gondolom, ebből a kis bevezetőből is látszik, hogy az érzelmeink változatlanok és továbbra is a csúcson lobognak!:)

És képzeljétek, csak most tudtam meg, hogy augusztus 10-e az oroszlánok napja! Hát nem fantasztikus, hogy pont az én oroszlánszívű Tarzanom szülinapja az oroszlánok világnapja?

Hát ha valaki az én véleményemre kíváncsi, szerintem egyáltalán nem véletlen ez!:)

Szóval most már itt vagyunk Rióban, de a repülőúton, mikor a fiúk elpilledtek mellettem, és a nővérem olvasni kezdett, gondoltam írok egy rövid kis összefoglalót az Ausztrál napjainkról. Volt rá jó néhány órám, el is készült, csak miután megérkeztünk, nem nagyon volt időm kitenni.

Most Tarzan még pihizik, egy erősen érzelmesre és szerelmesre sikeredett szülinap után, szóval gyors kiteszem, amit tudok!

Hát először is, a város és a táj! Ha nem a kenguruk földjéről jöttünk volna, azt mondanám, elképzelhetetlenül gyönyörű itt minden, a kontrasztok ellenére is, ami a luxus szállodák, a bádogvárosok, a csodálatos tengerpart, és a felette elterülő erdőkkel borított hegyek között szembeötlik!

És természetesen konfliktusba is keveredtünk, rögtön az első napon támadás ért minket, na és kit akartak kirabolni? Hát a legmangalábbat, a legbambábbnak tűnőt, vagyis engem!:) Annyira megijedtem, hogy iszonyú elszántan védelmeztem a tatyómat, mert már annyira zavarodott vagyok attól a sok mindentől, amik történtek velem. Tesómék meg halálra rémültek, annyira, hogy a zaklatott lelkületű Tarzan még le is hülyézett, pedig nálunk a fejsérülésem óta, ez tabu, mindenki ódzkodik ettől a szóhasználattól. Aztán mikor megnyugodott, egyfolytában nyomult, hogy nem úgy gondolta, meg nagyon megijedt, mert félt engem, tudom, mennyire szeret..

Szóval magát is igyekezett meggyőzni és lenyugtatni, annyira, hogy már kezdett nagyon az idegeimre menni, hiába bizonygattam, hogy nem haragszom, és én is megrémültem, nem is tudtam, mit teszek, és tényleg hülye voltam, mert meg is halhattam volna!

De tanultunk az esetből, most már „csalizacskókkal járunk, szóval minden rendben!:)

Hát akkor a repülőn írt beszámoló!

A nyár egyelőre remekül telik. Fantasztikus együtt nyaralni az egész családommal! Még dédike is megmártózott az óceánban. Olyan volt, mintha az 1920-as évekből lépett volna elő, egy fél lábszárig érő legging naciban volt, és egy hosszú tunikában, nehogy megégjen vagy megérintse valami a vízben. Meg hát nem volt hajlandó levetkőzni fürdőrucira, hiába biztattuk, meg bátorítottuk, így kellett egy részleges áthidaló megoldás.:)

Amúgy nagyon élvezte a vizet, és a család csak akkor akadt ki, mikor Tarzan nem bírta tovább, és kibukott belőle, hogy ússzál dédike. Na erre mindenki üldözőbe vette, hát rohant, harcolt és küzdött az életéért, a végén már aggódtam, hogy özvegyen térek haza, de aztán csak megmenekült. Egyre inkább hajlok rá, hogy Tarzan előző életében biztosan vízi mentő volt, mert megőrül a víz közelében, és kötelességének érzi, hogy mindenkit megtanítson úszni.

Hát kérem én is szelem már a habokat, lassan mellben kihívhatnám Hosszú Katinkát, mert úgy hiszem neki az a leggyengébb száma, nekem meg az megy igazán.

Kicsit összekülönböztünk, mert valahányszor kijelentem nagy tudálékosan, hogy én mellben vagyok jó, Tarzan csak ábrándosan mosolyog, hogy de még mennyire…..:)

Aztán tudok még háton úszni gyorsban és pillangóban is, ami fura, mert rendesen előrefelé meg merülök, mint a fejszenyél. Na de nem adom fel, Tarzan meg főleg nem!

Hamarosan megérkezünk az Olimpiára, ami csak nekünk lesz újdonság, mert Tarzanék már ott voltak a 2012-es Londonin is. Nagy sportemberek, Tarzan öttusázott, Dani western lovagolt, és Lobó meg strandröplabdázik még most is. Erősen megtisztelve érzem magam, mert latba vetette összes befolyását és kapcsolatait, és fantasztikus programokat szervezett nekem.

Míg családom az óceánparti bungalóban pihizett és úszkált, Lobó mozgósította az összes barátját, sporttársát. Hihetetlen élményekben volt részem, voltam állatmenhelyen, illetve befogadó állomáson, ahol az elárvult piciket nevelik fel, illetve a sérült, elütött állatokat gondozzák a felépülésükig, aztán szabadon engedik. Cumiztattam picurka kis wombat bébikét, és simiztem kis kengurukat, akik különféle anyagból készült zsákocskákban kuksolnak nagy nyugodtan, mintha az anyukájuk erszénye lenne. Annyira édes volt, egy hölgynél jártunk, akinek a szobája tele volt aggatva erszénykékkel, olyan volt, mintha darázsfészkek lógtak volna mindenütt és egy idő után éhes szemecskék kukkoltak ránk minden felől!:) Hát én el se tudom mondani mennyire elvarázsolódtam, annyi cuki kis édeskét még nem láttam egy helyen, azt se tudtam kit szeretgéljek!

Daninak is nagyon tetszett, mert ő is jött velünk, ugye hivatásából adódóan érdeklik az állatok. Na és persze ott volt az elmaradhatatlan Tarzan is, mert hát nem engedhet engem el egyedül, a végén még esetleg a homlokomnak szál egy vakmerő dongó,  és kell egy erős férfikéz, aki majd lenyomja a feldagadt dudoromat!:)

Így ahelyett, hogy iszogatna apuékkal az óceán partján, kényszeredetten mosolyog a sipítozásomon, ahogy ölelgetem a sok kis bundást.

Egy hosszúfarkú kenguru átkarolt a farkával, ahogy ölelgettem, Tarzan meg, el a farkaddal onnan, szóval rémesen az idegeimre ment, mert szemmel láthatóan unatkozott, és ezért piszkált, de nem volt hajlandó egyedül hagyni. Ezért Lobó a karjába nyomott egy édesen mosolygós  kurtafarkú kengurut, és mondta,  hogy na ennek akkora, mint neked, nem kell féltékenykedni!:)

Tarzan kikérte volna magának, de a kis mosolygósnak szerelem volt első látásra, és annyira ölelte a mancsocskáival, hogy jó uram kénytelen volt beletemetkezni egy kölcsönös szimpátiaölelkezésbe, így kis időre kivonta magát a forgalomból. Míg sikerült szabadulnia addig oposszumoztam. Patkányfarkuk van az igaz, de én akkor is imádom őket!

Aztán voltam állatkertben, ahol életem legcsodásabb pillanatát éltem át, már ami az állatokat illeti. A karomba vehettem egy élő igazi jaguár bébit! Annyira gyönyörű, olyan csodálatos volt, annyira hihetetlen érzés az a csodás bundája, a foltok a szeme és a nyelvikéje, ahogy végig nyalt a karomon és kipirosodott a bőröm! Olyan a nyelvecskéje mint a smirglipapír.

Lobó elmagyarázta, hogy a nyelvén apró horgok találhatók, attól érzem smirglinek, ezek segítségével lefetyel. Hát annyira drága volt, és még a nagyujjamat is egyszer csak szopizni kezdte, én meg annyira elvarázsolódtam, hogy még a könnyeim is potyogtak, és csak simiztem, meg puszilgattam, és duruzsoltam neki magyarul, amiből nyilvánvalóan egy szót se értett, de nem zavarta!

Számomra a gyönyörűség és a kedvenc mindenek felett két állatra tagozódik. Az egyik a vörös macskamedve, a kis pandus, akiről tudományosan megállapított tény, hogy a világ legcukibb állatkölyke, a másik oldal viszont a jaguár, illetve a leopárd! Ha állat lehetnék, ők szeretnék lenni!:)

És persze imádok egy kétlábú oroszlánt is mindenekfelett a világon a legjobban, de őt másként!:)

Később Tarzan is elvarázsolódott, mert egyre izgatottabban suttogott a fülembe, hogy olyan vagy, mint egy gyönyörű jaguár lány, szép a bundád, villog a szemed, selymes vagy puha, engedelmes, ugye dorombolsz nekem….

Szóval Tarzannak is megmozgattuk a fantáziáját a kis jaguár bébivel, akinek még nem is volt neve, és Lobó barátja, aki az állatkert orvosa nevetve mondta, hogy majd felveti a Luna nevet, szerinte nagyon is illene rá ez a név!

Lassan le kell védetnem a nevem, mert világmárka lesz! Tarzan szeretné az egyszer majd születendő lányunknak adni, finoman megvétózva ezzel a Dakotát, amihez ragaszkodom hiába röhögött a prosztó öcsém, hogy ha fiú lesz, akkor meg Unkasz legyen. Mondtam semmi baj, a Dakota univerzális, adható fiúnak is!:)

Szóval Tarzan Lunát szeretne a lányunknak, és nászajándékba a családomtól egészen különleges ajándékként, egy táblát kaptam a házunkra, melyre a „La' Luna Hacienda” cím van írva, és még be is jegyeztették, szóval hivatalosan is így hívják a házunkat.

Hát voltak más felvetések is, többek közt Tarzanra való tekintettel a „Goldfingers” vagyis aranyujjak, de szerencsére ezeket elvetették!:)

Tavaly pedig a nővérem esküvőjére érkező skandináv, a névnapomra egy cégtáblát csináltatott Luna felirattal, szóval nagyon kedvesek és figyelmesek mind körülöttem!:)

Hatalmas merészséggel, egy kézzel óvatosan megsimiztem egy ördögöt is. Ez nem kis bátorság ám, mert roppant vadak és harapósak, bármilyen kedves arcuk is van a piciknek. Állítólag nekik van a világon a legerősebb harapásuk, simán roppantják a csontot is. És nem volt túl barátságos a kis ördög mikor simiztem, morgolódott aztán még visongott is olyan hangon, hogy ijedtemben kiléptem a papucsomból.

Én nagyon imádom az állatokat, jól elvagyok velük – közöltem ezt szépöcsémmel is – de egyszerűen ott nem tudtam betelni az erszényesekkel, mert annyira fura, hogy a pocakjukból kikandikálnak a pici kis fejecskék, és az erszény, hát az olyan érdekes részük. Talán, mert mifelénk nincs efféle, de egyszerűen elbűvöltek az erszényesek!:)

Ja igen, volt néhány baleset. Alólam kiugrott egy krosszmotor, szerencsére Tarzan követelésének engedve, totál beöltözve, bukósisakban próbáltam megzabolázni, de kitört alólam, önálló életre kelve lekaszabolta a kerteket elválasztó sövényt. Én feküdtem a földön kiterülve, akár egy partra vetett nehéz búvár, Tarzan ordítozott, a pasik meg röhögtek, mert fekve is kiabáltam, hogy jól vagyok, mert hát tudom milyen Tarzan.

Az óceánban lovagoltunk és ez valami csodálatos leírhatatlan érzés. De persze valakinek el kellett ezt rontania azzal, hogy te nem ülhetsz még az Andy lábbal hajtós műanyag lovára se bukósisak nélkül!:/

Végül beljebb mentünk a paciknak fél lábszárig, mert úgy ítélte meg a zsarnok, hogy ott nem eshet bajom, ha netán röppályára indulok, és elengedte a sisakviselési határozatot.

Az óceán morgása, a narancsos naplemente a vízben tükröződve, alattam egy csodaszép paci, mellettem hátracsapott cowboy kalappal, egy félmeztelen szőke félisten, aki ha nem aggodalmaskodik vagy óbégat, akkor folyamatosan szerelmes pillantásokkal bombáz…. Hát nagyon elvarázsolódtam!:)

Tiszta lüke vagyok, és igaza van Tarzannak, még nem készültem fel a családalapításra lelkileg, mert egyszerűen elsírtam magam ennyi szépség meg boldogság láttán.

Tevegeltünk is, de nekem valahogy nem jött be. Büdöske volt, és gonosz, állandóan hátra kapkodott a lábamhoz, egyszer beindult velem, és olyan volt, mintha repülőn szabadesésben zuhantam volna, a fejemet meg úgy rángatta, hogy jól jött volna a sisakomra egy Hans rendszer, hogy ki ne törjön a nyakam!

Aztán mikor elfogták a szökevényt a sikoltozó potyautassal a hátán, a jó Tarzan persze leellenőrzött, hogy mindenem épséges, és addig totyorgott körülöttem, míg egyszer csak megmerevedett, kimeresztette a szemeit rám, és látszott rajta, hogy a talpáig ledöbbent. Hát a gonosz teve nem átallotta hátsón harapni.

Tarzan kikérte magának, a teve köpködött és rémes hangokat adott, én meg egyre hülyébb leszek, mert egyszerre estem kétségbe és röhögtem.

Egyből mindenki vizsgálni akarta, meg oltás veszetségre, Tarzan meg ott feszített letolt gatyával és oktatott, hogy na szerencse, hogy nem téged harapott meg, mert azt a popsit nem bámulhatná más rajtam kívül. Mondtam, tényleg nagy szerencse Tarzan!

Az is volt, mert végül nem harapta meg, csak viccesen összecsippentette a hatalmas sárga fogaival egy picit, ami nem lett nyílt seb, de azért megérezte a ledöbbent Tarzan.

Dani vigasztalgatta, hogy örüljön, amiért nem előre csipkedett a teve, a gonosz nővérem meg megjegyezte, na ennek a Luna is örül!

Aznap mindenki őt csesztette, hogy hova lett az állatok közti diplomáciai készsége? Talán ez a teve nem tudja, hogy ő Tarzan, mert nem arrafelé él! Ordítson még néhányat, jönnek-e a gorillák meg az elefántbikák!

Addigra már visszanyerte szegény jó uram azt a híres hidegvérét meg humorát is, és közölte, hogy itt csak egy bika van, a többinek meg csönd!:)

A legkülönösebb a rózsaszín tó volt, ami annyira szürreális volt, hogy nem is tudom elmondani. Akkor éreztem hasonlót, mikor kínai barátaim hoztak eperből egy zászló tortát, és kék, fehér, meg piros eperből volt kirakva, a kontúrja meg fekete eperből. 

Hát olyant se láttam még, meg ilyen fura vizet se. Mint egy nagy rózsaszín epres tejes turmix, Luca szerint pillecukor színű!:)

Voltak kisebb buktatók is. Sziszit gyomorszájon vágta és a vízbe lökte egy „kalóz” vitorlásnak a bumja, amiről csak későn értette meg, hogy mi is az, mikor már Lobó utána vetődött és kihalászta, a popsival felfelé forduló mentőmellényben pihegő barátnőnket.

Dani apukája orra bukott és mielőtt felemelkedett volna az ejtőernyővel, az orrával húzott egy vonalat a homokba. Fent aztán egy ideig nem tudta élvezni a tájat, mert nem látott, meg folyamatosan prüszkölt a félrenyelt homoktól. Egy idő után már mindenki nevetett a parton.

Öcsémet, aput és Kakukkot egy emu vette üldözőbe, állítják, mert sok volt bennük a tesztoszteron. Anyunak egy kék papagájjal támadt nézeteltérése, és szégyenszemre alul maradt a csatában. A segítségére siető körcsi és Nyurga is vereséget, és néhány csípést szenvedett. Ezek a papagájok nagyon összetartó csapat!:)

Luca felmászott egy megdőlt pálmára, aztán fent rekedt. Ordított akár egy bőgőmajom, és úgy lógott a kezével meg a lábával, mint egy kislajhár!

Ildit sarkon harapta egy rák, pedig ügyes kis műanyag szandiban járkáltunk azon a területen.

Nővérem alatt kitört a szörfdeszka és visítva beszáguldott egy ártalmatlan medúzacsapat közepébe, majd elengedte a vitorlát és ráfeküdt a deszkára, hogy tappottat se mozdul innen, ha nem vontatjuk ki, megkeresi a kék lagúnát és törzset alapít egy yetivel.

Tarzan átkiabálta neki, hogy a yeti nem itt honos, nővérem meg vissza, hogy dilidoki ne vesz el a részletekben!

Én boldog voltam, mert végre nem Tarzan óbégatott a parton karját lobogtatva le-fel rohangászva, hanem a Dani!

Tarzannak viszont a vízisí nem ment annyira, Lobó mondta is, minek erőltetni azt tesó ami nem megy, de nem ő az a feladós fajta. Így aztán sokat gyönyörködhettem testének aerodinamikáján, az elnyújtott vízbeérkezései és káromkodásai alatt!

Ilyenkor felváltva biztattam magasba emelt lobogó hüvelykujjal, vagy figyelmeztettem, hogy ne óbégassál a víz alatt, csukd be a szádat, ha leérsz, mert még elragad egy cápa vagy egy sellő!

Mert Tarzan csak süvített és ordított egész nap, akkor is mikor felemeltek motorcsónakkal a partról ejtőernyővel. Olyan szuper volt és majdnem mindenki kipróbálta, csak engem akar mindenről letiltani Tarzan, mert félti a fejemet.

Aztán a jack-kivel barátkoztam, ha a többiek lefoglalták Tarzant, mert ha meglátja, akkor csak óbégat, szerinte nekem a vízparton, a homokban kellene mókival várat építenem, attól nem lesz bajom! Hát én meg igyekszem kijátszani az éber szigorú doki bácsit!:)

Na és pénteken éltem át életem legvadabb szülinapi partyját. Ha nem a legvadabbat, akkor inkább úgy írnám a legszürreálisabbat, mert ez biztos!

Lobó augusztus 5-én ünnepelte megalakulásának évfordulóját. (Pont Kriszti névnapon!:))

Nem akart puccos szülinapi partyt, amit a szülei rendeztek szombaton, hanem azt kérte tőlünk, menjünk le a vízpartra bulizni. Ússzuk, bulizzunk, főzzünk, lovagoljunk és táncoljuk, de legfőképp nevessünk, amennyit csak bírunk. De mindezt tegyük állatjelmezbe bújva! Hát! Tipikus állatorvosi kívánság, nem?:)

Mondtam ok, enyém a meztelen csiga jelmez. Persze Tarzan felhördült, hogy azt majd otthon húzd fel. Mondtam, jó, akkor béka leszek, körcsike szerint inkább sündisznó, aztán magának jó önkritikával a Miss. Röfit stoppolta le!:) Végül egy jaguár cicalány lettem, mi is más?:)

Tarzan gorillának akart öltözni, de én azt nem szerettem volna, végül meggyőztük és nagy elégedetten az állatok királya jelmezt vette magára.

Hát volt tyúk, kacsa, mackó, gorilla, koala, kacsacsőrű, cica, tarajos sül, akinek fel lehetett állítani a tüskéit, nyuszi, egér, malac, Cleo mókus lett, és többször elbotlott a farkincájában, még Andyka is egy pici kis sivatagi egérke jelmezben vágtatott nagy dörgő léptekkel, kacsa mama és gorilla papa felügyelete alatt!:)

Egész nap és éjjel ezekben az idióta jelmezekben nyomattuk. Felköszöntöttük Lobót, koccintottunk, megittuk a pezsit, aztán fejünkre húztuk a fejünket,:) és ordítva, visítva belevágtattunk az óceánba! Fura, de egy ilyen jelmezben sokkal fesztelenebb vagy.

Mikor beugrottam a vízbe, egy pillanatra meglepődtem, mert a bundám megszívta magát vízzel, és egész nehéz lettem és kb. mint egy béka próbáltam úszni!:)

A homokon főztünk és még este is élveztük a kis tábortüzünket. Szerencsére nem jöttek se a vízi mentők, se a rendőrök, mert állítólag tilos a parton tüzet gyújtani. Biztos megvan az oka, de nem értem, hiszen itt a legkönnyebb eloltani!

A jelmezt csak a dédike úszta meg, aki egy igazi rokokó, fél lábszárig érő csipkés bugyogóban, napernyőcskével a feje felett, meg a kezében is ücsörgött, a külön neki kitelepített kazettás napozó ágyon, és nagyon jól érezte magát.

Én nem tudom, lehet a pelikánok nem szeretik a „nagytestű állatokat”, vagy egyszerűen csak antiszociálisak, de ahogy futkároztunk a parton, néhány madár nekünk rohant és nagyon agresszívek voltak. Persze a frászt kaptuk, hogy mik ezek, Dani meg kiabált futás közben, hogy gödények! Hát azok is voltak, és rettentő ijesztő hatalmas madarak, ugyancsak kapkodta mindenki a lábát, elől futott egy gorilla egy kis visító egérkét lóbálva, mi meg utánuk! Aztán Dani mondta, hogy ezek pelikán madarak de gödénynek is nevezik őket, vagy mi. Hát minden esetre nem lettek a szívem csücskei. Halálra rémültem tőlük, és még orra is buktam, és akár Daniel, én is húztam az orrommal egy csíkot a homokban, mert Tarzan nyargalt ugye, és fogta a kezem és rángatott maga után, de hát azért én nem tudok úgy vágtázni, mint ő, meg összegabalyodtam a farkincámmal, és akkorát estem, hogy még a cicafejem is elrepült, a rohadék madár meg ott ugrált körülöttem. Tarzan meg hessegette, én meg sírtam is meg nevettem is a homokban, mert a Luca is visított, hogy segítség meghalunk! Hát tényleg csak kis híja volt, rettentőek ezek a ragadózó madarak, soha nem is szerettem őket annyira!:)

Ez a nyár csodálatos! Megállás nélkül nevetünk, kárpótol minket az elmúlt időszak szörnyűségei után!

Anyuék hazatértek mókival, és dédikével. Cleoék se tartottak velünk, megértem, fél a szúnyogoktól, Ildi meg végre leellenőrizheti, hogy rendesen teszik a bárban a dolgukat a többiek!:)

Viszont jó dolog is történik, úgy veszem észre egyre nagyobb a szimpátia Sziszi és Lobó között!

És most isten veled Koalák földje, irány Dél-Amerika!:)

Mindenkit szeret és ölel, és még puszil is, egy nagyon boldog és szerelmes Luna <3

Ps. Ja igen! Ilyen fotókkal bombázza Tomas a sógorát! Ideje már, hogy kezdődjön nekik a suli!:)

Az új rész, szeretettel!:)

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt az új rész! Megírtam a folytatást is, de azt majd kicsit később teszem ki, mert túl hosszú lenne egyszerre, azt hiszem.

Így legalább jön néhány rész majd addig is, míg elutazunk.

Hétvégén New Yorkban voltunk Petivel. Nem volt kedvem elmenni, mert pénteken már érkeztek otthonról vendégek, és így nem is találkoztunk velük, de ezt kérte a névnapjára, hogy kettesben legyünk, és mondta, milyen nehéz volt helyet foglalni az ünnep miatt, szóval végül elmentünk.

Nagyon bensőséges, intenzív napokat éltünk meg. Minden napra szervezett valami különlegességet, és tényleg fantasztikus volt. Bejártuk Manhattant a Central Parkok, és rengeteget, nagyon sokat beszélgettünk.

Aztán hazarepültünk, de nem hazamentünk, hanem be Baltimore-ba. Este volt és én nem akartam, mert féltem, nem akartam már a sorsot kísérteni, de azt mondta, ne féljek, nem történhet mellette semmi baj.

Tényleg nem volt semmi, a testőröm várt minket, akit a balesetem után fogadott fel, és hétvégén a bárban is felügyeli a biztonságot. Átadott két szál fehér rózsát és messziről végig kísért. Ő egy magánnyomozó, pisztolya van meg minden.

Felvitt Peti a hídra. Oda, ahol az történt velem.

Azt mondta, szeretné, ha most elbúcsúznánk a babáinktól, akik ma születhettek volna meg, ha az a férfi nem teszi azt velem.

Ott álltunk és bedobtuk a vízbe a rózsákat, ahova leestem, ahol minden véget ért, még mielőtt elkezdődhetett volna.

Azt kérte, hogy engedjem el őket. Ne foglalkozzam többet a múlttal, hanem a jelennel, meg a jövővel, mert az mi vagyunk, őket meg már nem kapjuk soha vissza. Ne tegyem holnap gyásznappá július 4-ét, így is nehéz mindenkinek.

Átölelt hátulról, és bámultuk a vizet, és ő csak beszélt, és beszélt arról, hogy mit érzett akkor, és hogy kijött ide, és megtalálta azt az apró fagyöngyös láncot, amit még az érettségimre adott, hogy hozzon szerencsét. Amit azon a napon is azért vettem fel, mert az akarat ellenére mentem orvoshoz nélküle, és azt akartam, hogy velem legyen.

Annyira szeretnék olyan jó ember lenni mint ő. Bárcsak valaha olyanná tudnék válni!

Amíg beszélt, arra a férfire gondoltam. A jóképű őrült mosolyára, ahogy ütött ahol csak ért, amíg már nem éreztem végre semmit. Akkor abbahagyta és az arcomba bámult. Mosolygott és azt hajtogatta szeret engem, mi összetartozunk, aztán megkérdezte, te is szeretsz?

Megvárta, amíg már kaptam újra levegőt, amíg már fájtak az ütések, és akkor újra kezdte. És én azt szerettem volna, ha már vége lesz végre, mert élni akartam, annyira akartam velük együtt túlélni, de már annyira fájt, hogy inkább azt kívántam, bárcsak már meghalnék, bárcsak vége lenne.

Peti meg közben csak beszélt, aztán azt mondta újra meg újra, hogy engedd el őket Nori, ne cipeld tovább.

Aztán alig hallhatóan elkezdett egy altatót énekelni, szinte nem is hallottam, csak éreztem, hogy azt dúdolja, amit a kisöcsinek is szokott. Egy angol altató, Twinkle Little Star, Andy kedvence.

Ránéztem, és láttam, hogy sír. Akkor ott végre megláttam álarc nélkül, láttam a fájdalmát, az embert, nem a féltő férjet, meg az aggódó pszichológust. Láttam az elgyötört arcát és azt, amit mindenki mond, hogy mennyire lefogyott. Mindenki csak velem foglalkozott, az eszetlennel, ő meg közben ott volt mellettem napokig, és nem evett, és még utána is, csak gyötrődött, miközben én elmenekültem tőle és őrült dolgokat képzelegtem.

Megértettem milyen nehéz volt neki is, hogy mennyire szerette volna azokat a gyerekeket, mennyire szeretett volna családot, apuka lenni. De nem tudtam megadni neki.

És azt is megértettem, hogy szándékosan csinálja. Ez volt az ő búcsúja. Megmutatja, hogy ő is tud sírni, neki is fáj, és ez természetes, nem csak én cipelem egyedül a sok fájdalmam, neki is fáj, de az élet előre van, nem a múltban. A múltat el kell engedni.

Elkezdtem sírni és nem érdekelt hogy valaki megbámul. Azt sírtam el neki, ami azóta bennem van, a legnagyobb félelmem, mi lesz, ha nem tudok többé gyereket szülni! Ha nem tudom megadni neki, amire annyira vágyik!

Átölelt és azt monda, ha nem lesz gyerekünk, akkor egyedül téged foglak halálomig szeretni!

És azt mondta sírjak csak, amíg el nem fáradok, de ha innen elmegyünk, már az élőkkel törődjek, akik miattunk jöttek ide, mert szeretnek minket és megérdemlik, hogy részesei legyenek a boldogságunknak. Ne lássanak több fájdalmat a szememben, csak a boldogság könnyeit!

Hát így mentünk haza, ahol már vártak anyuék, a családom, és ott volt 12 ember Magyarországról, meg Lobó és Dani szülei.

Hétfőn elmentünk megnézni a tűzijátékot, és készülünk a nagy napra.

Örülünk mindenkinek, hogy eljöttek, és nem számít, hogy lassan már annyian leszünk, hogy alapíthatunk egy új törzset!:)

És csak még egy érdekesség! Mikor már az állatkertben voltunk, Petit kereste a sógorom telefonon. Kérdezte, hol vagyunk, meg hogy minden ok, velünk?

Peti mondta, hogy persze, nemsokára indulunk haza, miért kérdezi?

Azt mesélte a Dani, hogy most hallotta, hogy a Cetral Parkban valami robbanás történt és megsérült egy férfi. Azt hitték valami terrortámadás volt a temetés miatt, de még nem tudni mi történt.

És mi akkor voltunk ott! Peti mondta, hogy induljunk el, mert olvasta, hogy a szomszédban temetnek valakit, egy híres Nobel díjas írót, és ha véget ér, biztosan sokan lesznek. És a robbanás, még a gyászszertartás alatt történt! Épp csak elkerültük! Szerencsénk volt!

Szóval, remélem, most már velünk marad ez a szerencse a jövőben, és nem történik több rossz az életünkben!

Hát én egy ideig most nem jelentkezem, de a történeteimet, majd időnként kiteszem, ha elkészültek a részek.

Szép nyarat, boldogságot és jó egészséget kívánok mindenkinek!

Szeretettel, Luna

Két hét múlva BOLDOGSÁG!

Már hét elején szerettem volna jelentkezni, de nem pont úgy alakultak a dolgok, mint ahogy szerettem volna.

Nos, a folytatással kapcsolatban csak annyit mondhatok, hogy ahogy lesz egy kis szabadidőm és energiám írni fogok. Nem mondok dátumot, nem ígérek semmit, de biztos, hogy jelentkezni fogok, nem számít, éppen melyik részén járunk a világnak.

Még mindig nem készültem el az új résszel Kisu történetéből. Nem azért mert nem írtam, nekiálltam többször is, aztán kitöröltem, mert valahogy nem éreztem elég jónak. Valószínűleg, amit meghagytam sem lesz olyan, mint amilyent szerettem volna, de most csak ennyi, és ilyen telik tőlem.

A rész még nincs kész, és mivel hétfőtől elkezdődik számomra valami csodálatos, nem tudom megígérni, hogy mikorra készül el, de írom!

De a Vörös viharból hétvégén hozok még egy részt, az a történetem meg van írva, csak finomítani kell kicsit.

Szombaton megcsináltuk a szokásos bulinkat, és csak egy picit pihentünk le, már délben keltett mindenkit anyu, csak a jó Kakukk szunnyad tovább, miközben mindenki serénykedni kezdett. Kakukk nem is sejtette, hogy szülinapi partyt rendezünk neki, nagyon megleptük, mert hivatalosan csak 28-án lett 20 éves, de mi készültünk rengeteg meglepetéssel.

Mindent előkészítettünk Lucáék házában, hogy csak ki kelljen onnan hozni és kezdődhet a buli. Mire végeztünk, annyi időnk maradt csak, hogy kelltettük Kakukkot is, apu elkészítette a „reggeli” sonkás rántottát, befaltuk, felöltöttük a szurkoló jelmezt és már ültünk is a tv elé.

Cleoék hoztak otthonról nemzeti színű cowboy kalapot, sőt még indián fejdíszt is. Ezek adták az ötletet, és mindenkinek csináltam, csak papír kellett hozzá, hogy letakarjam meg a megfelelő színű festékspray. Irtózatos indián csíkokat festettünk a nemzeti színű stifttel, aztán vigyázban állva elharsogtuk a Himnuszt!

Hát sajnos hiába, vagy lehet nem ordítottunk elég hangosan, mert ugye kikaptunk, de nem számít, a lényeg, hogy végre ott voltak és szerintem szuper volt minden mérkőzés. Mi itt kint nagyon jól éreztük magunkat, végig szurkoltuk az összes meccsünket, no meg az angolokat Tarzan kedvéért.

Sajnos a kapcsolatunkban kis törés következett be, mikor az angol-izlandi mérkőzés alatt, az angol zászló színeiben tündökölve feszítettem a jó Tarzan mellett. Majd az izlandi egyenlítő gólnál, magamról megfeledkezve lesodortam mindent, és mindenkit, ahogy felpattantam és a levegőbe csaptam, hogy ez az! Dübörög a viking harci ritmus!!!! Rettegett ősök harci kiálltása. Jégföld népe boldog, és én is!

A csalódott Tarzan megütközve bámult rám, és úgy tett, mint Caesar, csak nem azt mondta, hogy te is fiam Brutus, hanem ajj, elárultál engem, asszony!

Annyira szégyelltem magam, visszahúztam a kivágott karom, mert addig úgy álltam ott, mint az öreg hölgy New Yorkban a fáklyával. Próbáltam javítani a helyzeten, zavartan pislogva azt motyogtam, rohadt bálnavadászok, nahát!

Tarzan csak somolygott és méregetett, hogy ellenem fordultál asszony? Kérdeztem tőle, na, már meg is bántad? Ő meg, hogy mit? Mondtam, hát hogy elveszel. Biztosított róla, hogy ahhoz azért sokkal több kellene!

A vasárnap nagyon rapszodikusra sikeredett.

A lényeg, hogy mire felszárítottuk könnyeinket a Belga meccs után, már érkeztek az első vendégek. Ugyanis szépöcsém körbevágtázta az összes osztálytársukat, akikkel jóban vannak, barátokat, és mindenkit meghívott, mert hát az ember nem minden évben lesz 20 éves, ugye!

Kakukknak már kezdett gyanús lenni a dolog, mikor berontottunk a nyári lakba és pillanatok alatt feldíszítettük a medence körüli előteret. Apu felállította a híres BB sütőt, előkerültek a pácolt husik, kolbászok, hot-dog sütő meg egyebek. Kipakoltuk a sütiket, poharakat, és hatalmas műanyag edényekben a behűtött italokat, amit szárazjéggel hűtöttünk.

Hát ez a szárazjég egy érdekes dolog! Az egész bulit egy rejtelmes ködfátyolba terítette, később a medencébe is szórtunk aprított szárazjeget, hát nagyon király volt és kicsit rémisztő. Volt, aki félt, hogy lefagy valamije, de Mrs. Tudor elmagyarázta a kételkedőknek, hogy a szárazjég különlegessége, hogy szublimál. Hát én ugye volt idő, mikor vegyésznek készültem, szóval ott voltam a szeren, de a többség nem igazán értette, hogy akkor ez most miért is jó nekünk? Nővérem meg nagy sóhajtozva elmondta köznépi nyelven is, hogy a szárazjég, olvadás nélkül gázzá válik.

Ezek után fergeteges lett minden, kivilágítottuk az udvar, a fiúk behangosították és hajnalig szólt a buli.

Barátnőmék fiú tesói hoztak egy hatalmas fatuskót, akkora volt, Luca át se érte, és kifúrták Svéd tűznek, ami olyan, hogy a rönk belülről kezd égni, nagyon sokáig életben marad, és a gomolygó ködfátyolban valami elképesztően csodálatos volt.

Hatalmas tortával felköszöntöttük a 20 éves fiatalurat, méghozzá nem is akár hogy. Mivel Kakukk, apuval együtt rettentő foci őrült, felálltunk mind, öcsém verte dobbal a ritmust, és úgy csináltunk, mint az izlandi szurkolók. Egy dob, mi kiabáltuk egyszerre, hogy egy, aztán tapsoltunk. Aztán megint egy dob, és így tovább egyre gyorsabban, és a húsznál hatalmas ujjongás és tapsvihar volt.

Szegény Kakukk elsírta magát, nagyon elérzékenyült a nemzetközi vendégsereg láttán, ezért Tarzan, mint fogadott atya, gyorsan leápolta a lelkét és ellátta életviteli tanácsokkal a jövőre nézve, szóval nagyon elemében volt az én emberem is.

Hétfőn viszont nagyon odavoltam. Nem elég, hogy rettentő álmos voltam, de engedve a szülinapos Kakukk kérésének, befaltam néhány lazacos szendvicset. Próbáltam úgy enni, hogy közben arra gondoltam, hm, ez olyan akár a füstölt sonka, hm, de finom!

Hát sajnos, a gyomrom nem hitt az agyamnak, mert éjjel már nagyon rosszul voltam, csak haldokoltam Tarzan mellett. Ha lefeküdtem felül akart kijönni a hal, ha felültem, akkor meg futottam, mert alul. És még hétfőn se sokat javult a helyzet, irtóra fájt a hasam, és eldöntöttem, hogy egy időre elengedem a hal projektet. Ráadásul Tarzan is nekem panaszkodott, hogy elaludt kórlapírás közben, pedig ő nem is volt rosszul éjjel.

Alig vártam, hogy hazaérjünk és beboruljak az ágyba, erre anyu összegyűjtött minket, mint kotlós mama, hogy na, akkor éjfélkor indulunk énekelni. Felrezzentem, mondom hova? Mi van már megint? Hát mikor alhatom már ki magam? Anyu meg csak meredezett nagy megütközve, hogy Kakukk szülinapja lesz Luna, és énekelünk, mint mindenkinek éjfélkor.

Nem akartam elhinni, hogy kedden lesz 28.-ka, valamiért napok óta abban a hittben voltam, hogy szerdán dalolunk, úgy is készültem.

Persze, hogy mentünk, ott lapult a langaléta palánta, a takaró alatt, és rettentően durmolt, de közben meg fülig ért a szája! Annyira imádom ezeket az éjféli családi köszöntéseket! Mindenki pizsiben, meg pendelyben, smink nélkül, kócosan, szóval olyan őszintén lehet ilyenkor boldog az ember!

Hát igen! Hiába is próbálnám titkolni elkapott a lámpaláz és nagyon izgulok. Eddig igyekeztem elfojtani magamban az izgalmat, próbáltam nem is rágondolni, de most már nem megy! Két hét múlva újra férjhez megyek, és én olyan boldog vagyok, hogy elmondani se tudom, és olyan izgatott, mintha ez lenne az első esküvőm.

Összeházasodunk újra, méghozzá templomban, Isten előtt. Apu mondogatja Tarzannak, hogy most már aztán vége, mert ugye amit Isten egybeköt azt ember nem válasza szét.

Mint anno praktizáló ügyvéd, ő tudja a legjobban, hogy ez nem pontosan így van, de azért én remélem, hogy a mi esetünkben a házasságunk, és a kapcsolatunk örökre fog szólni.

Rajtam nem múlik majd, mert én mindent meg fogok tenni. Egy ideje minden ütődött családtagom ostoba fotókkal, idézetekkel, és kéretlen jó tanácsokkal lát el minket. Többek közt, hogy ha otthon jól lakik, akkor nem megy máshova enni, és más hasonló bölcseletekkel. És ugye még azt is, hogy az én emberemnek, elég jó étvágya van, szóval jó lesz, ha figyelek!

Azt hiszem nem lesz gond, mert kedvelem az étvágyát!:)

Apu örült, hogy tizedike után lesz a ceremónia, mert így még végig izgulhatjuk a VB.-t. Hát nem aranyos?:)

Tudom, hogy életem legcsodásabb napja lesz, de nem tudom, hogy és mi fog történni. Csak azt, hogy vakon megyek bele, mert biztos vagyok abban, hogy a tesóim és Peti, a lehető legjobb, legszebb, legmeghatóbb, és hozzánk leginkább illő esküvőt fogják nekem idevarázsolni. Próbálom titkolni az izgalmam, de azt hiszem, egyre kevesebb sikerrel.

Rengeteg vendégünk lesz, akikre nem számítottam. Otthonról jönnek sokan, és máshonnan is Európából.

Dani szülei erősítik Tarzant, én nem győzöm mondani a nővéremnek, hogy el se tudja képzelni, milyen szerencsés, amiért ők vannak neki. Igaz Tarzannak is fogadott szülei, de azért mégis, annyira jó lenne, ha valakije lenne a Petinek is, Lobón kívül! Aztán a barátnőmék népes családja, Nathanék, meghívtam az összes munkatársam, aki csak nekem dolgozik, hogy családostól jöjjenek és érezzék jól magukat, ahogy július 4.-én, miután ragaszkodtak ahhoz, hogy ők szolgáljanak fel, nehogy már idegenekre bízzuk. És lesz egy népes kínai csapat, akiknek meg sem fordult a fejükben, hogy nem lesznek ott, így hát mit is tehettünk volna?:)

Látom a tesómon is, hogy feszült és talán már fáradt is, hiszen hatalmas terhet vett a vállára azzal, hogy ilyen titokban szervezik meg álmaim esküvőjét. De ha próbálok valamit mondani, csak elhessint azzal, hogy te már kettőt is megszerveztél nekem, nehogy már nekem ne menjen hugi!

Hát tessék, mégis csak van köztünk egy kis egészséges versenyszellem?

Mondtam neki felesleges, hiszen mindig is csodáltam és példaképemnek tekintettem őt.

Én most úgy akarom megélni ezeket a napokat, hogy minden pillanatát kiélvezzem. Tudom, hogy őrülten készülnek, tudom, hogy Cleo Európából, otthonról is hozott nekünk nászajándékot, mert szegényke olyan aranyosan dugdosta a csomagjait. 

Bár mi azt kértük, sőt nyomatékosan felszólítottunk mindenkit, hogy ne vegyenek nekünk semmit. Nem kell nászajándék, mert szerencsére nekünk meg van mindenünk, és nincsen már semmire se szükségünk. Csak annyit kérünk, hogy jöjjenek el, örüljenek velünk, és élvezzék a boldogságunkat.

Lesz majd próbavacsora, meg lánybúcsú, méghozzá úgy, ahogy annak lenni kell. Most flancolni fogok, lesz limuzin és bemegyünk bulizni a fővárosba, és csinálunk olyan dolgokat, amiket lehet, el se mondok az én Tarzanomnak. Persze nem azért, mert olyant tennék, amit szégyellnem, vagy titkolnom kellene, inkább csak, hogy maradjon ez csak olyan lányos titok, olyan Las Vegas-i. Ott azt mondják, ami Vegasban történt az ott marad. Hát ez is ilyen lesz majd.

Megfogadtam, hogy egy kedves levélből fogom idézni a saját soraimat a fogadalmamon, és ez így is lesz, de azért jól meg kell azt még fogalmazni, mert most mindennek tökéletesnek kell lennie. Meg azért valamit nekünk is elő kell majd adni Tarzannal, ugye! De nem aggódom, mert Tarzant teljesen beszippantotta már az én világom!

Templomban, pap és Isten előtt fogunk örök hűséget fogadni, és én azt akarom, hogy ez így is maradjon, amíg csak élünk. Örülök, hogy ezt megtesszük, hogy anyu, és az én drága kis dédikém ott lehetnek majd, és engem is láthat templomban azzal a férfival, akit tiszta szívemből szeretek. Folyton pityereg, hogy milyen boldog. Tudom, hogy dédikének mennyire fontos ez a templomi dolog, és mondtam neki, hogy ha ettől ennyire boldog vagy, én akár minden évben újra hozzámegyek a Petihez! Mióta kertészkedünk és szervezik az esküvőnket, teljesen megfiatalodott. Mindenki igyekszik a kedvében járni, és rengeteget beszélgetek vele, hiszen Ő egy élő történelem, órákon át képes vagyok hallgatni a történeteit. És mellé még ott van nekem Tarzan is, aki szintén rendesen ki tud bontakozni ha belemelegszik a mondandójába, szóval, lehet azért írok annyit, mert otthon nem jutok szóhoz!:)

Hát, jó volt leírni ezeket mind, legalább egy kicsit megkönnyebbültem! Ha kicsit zavaros voltam, bocsi, de nagyon túl vagyok már pörögve!

Szóval, hétvégén hozok részt a Vörös Viharból, aztán majd érkezem a többivel, ahogy tudok!

Szép nyarat, jó egészséget, és rengeteg pozitív élményt kívánok mindenkinek.

Rengeteg szeretettel ölelek mindenkit, egy nagyon izgatott Luna

Boldog Apák Napját!

Sziasztok!

Tegnap óta gondolkodom azon, hogy kitegyem ezt a bejegyzést, végül győzött a szeretet!

Nem akartam semmit írni, mivel nem hoztam új részt pedig megígértem, és gondolom, azt várnátok, nem egy újabb helyzetjelentést az életemről. (Pedig én olyan szívesen megosztanám a mindennapjaimat, de hát nyilván nem érdekelhetek mindenkit!:))

Szóval Boldog Apák Napját!:)

Arra gondoltam apu megérdemel egy bejegyzést! És nem csak ő, hanem minden férfi, akit szeretnek otthon, mert jó férj és édesapa!

Akinek ilyen apukája van, az nem is tudja milyen szerencsés! Mi tudjuk, mert nagy küzdelem árán kaptunk egy igazi aput, aki szeret minket, és akit mi is szerethetünk.

Nagyon elérzékenyültem, miközben végigbámultam a tv előtt, kimeredt szemmel bámuló, sörösüveget szorongató családomon, meg főleg apun.

Eszembe jutott milyen sokat segített régen, mikor még élt a biológiai apánk, és anyunak néha meg kellett küzdeni vele.

Ő vitt haza a kórházból, neki köszönhetem, hogy megismertem a Petit. Néha szólt anyunak, hogy megyek egy tárgyalásra Pestre, Győrbe, vagy Veszprémbe, és arra gondoltam, eljöhetnétek velem, ha van kedvetek. Addig bemennétek az állatkertbe. Aztán mikor ott voltunk, együtt mentünk végig és nevettünk, és soha nem ment el tárgyalni. Helyette megebédeltetett minket és fagyit vett, meg állatcsemegét, hogy etethessük az állatokat. Ingyen jegyeket szerzett a cirkuszba, különféle rendezvényekre vitt minket. Pénzt adott a ballagásainkra, és mikor anyu panaszkodott, hogy a nővéremék ballagó kosztümjét egy belvárosi szalonban varratja a valóságtól kicsit elrugaszkodott osztály, és annyiért mintha aranyból lenne, és a tesóm azt mondta, neki nem kell, leszarja, ő nem ballag, akkor kifizette azzal, hogy mi az, hogy nem ballag? Meg ne tudjam! Irodaszerek címszó alatt megvette a füzeteinket, tollat, meg ami kellett a suliba, szóval egy pillanatra nagyon meghatódtam és hálás vagyok a sorsnak, hogy őt apunak hívhatom!

És apu is elérzékenyült! Bizony egy pillanatra elborították a könnyek a szemét, és nagyon igyekezett, hogy visszagyűrje a sírását, de akkor már mi is sírtunk mind. Mondjuk, hogy én bömböltem az nem annyira újdonság, de ezúttal mindenki sírt.

Azt történt, hogy Gabesz már végzett az ottani munkájával, és hazaugrottak Cleoval néhány napra.

Cleo meg készített néhány felvételt apu tóparti házáról apák napjára, és Vörösmarty után szabadon azt írta alá, áll még a vén Peterdi háza!

Hát apu, ahogy meglátta nagyon elérzékenyült. És nem csak ő, mind sírtunk, mert valahogy hirtelen olyan kézzelfogható volt minden. Mert igaz, hogy itt az otthonunk és itt élünk már, de mégiscsak ott van a mi Hazánk, és az a ház, még mindig apu háza…. Szóval feltörtek az érzelmek, mert jó itt meg minden, de azért mindegyikünknek meg kellett küzdeni azért, hogy elfogadják, hogy érvényesülni tudjon. És azt hiszem ez apunak volt a legnehezebb. Ő otthon igen jómódú, független menő ügyvéd volt. Gazdag, jóképű agglegény, menő kocsival, még menőbb motorral és egy fantasztikus tóparti házzal. Mindene megvolt, és nagyon jó partinak számított. Élvezte az életet, azt hiszem nagyon jó sora volt, és ezt az egészet képes volt anyuért elengedni, hogy itt kint velünk kezdjen új életet, újra építse az egzisztenciáját. Hát igen….

Szóval sütiket sütöttünk és igyekszünk ezekben a napokban kedveskedni a férfitagoknak.

Anyuék készítettek nemzeti színű Macaront, és tortát apák napjára, amit én díszítettem fel.

Hát ez a gasztronómiai kísérletem sem sikerült tökéletesen. Mivel én vagyok a dekoratőr, és a kézügyességem az megtámadhatatlan, így rám bízták a díszítést. Meg hát gondolták, azt csak nem rontom el! Mekkorát tévedtek, csak későn derült ki. Elhatároztam, hogy valami csodás tortát rittyentek. Hát a rittyentéssel, azzal nem is volt gond, mert valóban fantasztikusan kidekoráltam, mindenki bámulta és nem akarta elhinni, hogy én készítettem, viszont…. Egy kis félreértés történt, ugyanis sütéskor dédike mindig valami papírt helyez a forma aljába, hát ugye. Anyuék szerint ez magától érthető, és mindenki tudja. Hát lehet, rajtam kívül. Én meg lelkesen kikaptam a kihűlt tortát, kettévágtam, és mivel az alja volt szép, azt tettem felülre, és vastagon bekentem krémmel, aztán mázzal is. Na, most mikor szeleteltük lelkesen majszolták. Az ízekkel nem is volt baj, de mindenki keményen küzdött a sütőpapír darabokkal, amiket kiosztottam. Hát elég kínos volt, de esküdöztek, hogy cseppet se vont el az ízből, fantasztikus lett.

Mostanában alig van, sőt nincs is semmi szabadidőm! Bent jó a forgalom, folyamatosan dolgozom, mellette szervezem a rendezvényeket, egy csomó mindent kell a háttérben levezényelni ahhoz, hogy valakinek kifogástalan helyet és kiszolgálást biztosítsunk, mondjuk az esküvőjére.

Aztán délután vágtatunk haza minden felől, és ülünk a képernyő elé, és bámuljuk a focit.

Persze megy itt a Copa Amerika is, de kit érdekel, mikor a magyarok játszanak az Európa Bajnokságon? Gyorsan eszünk, aztán bámuljuk a selejtezőket és szurkolunk. Szerencsére nagyon toleránsak vagyunk egymáshoz, bár részemről ez nem kegy, mert én szinte minden sportot szeretek nézni, ha színvonalas. Anyuék is szeretik, körcsivel a lányokkal, Miskával és a fiúkkal együtt szurkolunk. És van, hogy a barátnőmék családja is beesik, hogy együtt örüljünk a magyar sikereknek! Moira meg csak mosolyog, csóválja a fejét, és néha megjegyzi, de hát miért is csodálkozom….? Hát nem is értem miért mondja ezt!:)

Apuék napokon keresztül hordták haza a söröket. Gondosan válogatva minden típust, még én is kaptam barna sört, és persze nem csak a magyar összecsapásokat nézzük, hanem mindet, és Tarzanra való tekintettel szurkolunk az angol csapatoknak is!

Öcsém a nagy böngésző, és azt olvasta valahol, hogy úgy tudunk erőt szuggerálni a csapatnak, ha felhangosítjuk a himnuszt és énekeljük, az ellenfelét meg lehalkítjuk. Hát mi úgy bömböltettük a tv-t meg a torkunkat is, hogy talán a szomszéd birtokon is hallották!:)

Tegnap már reggel becsiccsentett a család, mert ugye élőben néztük online a közvetítést, méghozzá apu barátaival. Mindenki párás szemekkel tapadt a képernyőre.

Az első mérkőzést végigordítottuk, azt nem tudtuk egyenesben nézni, mert hétköznap volt, de felvettük és délután együtt szurkoltunk.

A tegnapinál meg már annyira ideges voltam, hogy állva drukkoltam, és mikor kiegyenlítettünk, hát mi úgy ordítottunk, ahogy a torkunkon kifért. Aztán a beálló csendben, mikor levegőt vettünk, öcsike totál tisztán, életében először azt mondta, apppa!

Apám bömbölt, mint a vezérbika és nem tudtuk, hogy a nemzeti- vagy az apai öntudattól. Mindenki boldog volt és megkönnyebbült, örültünk, mert nyertünk már egyet, és szerintem a tegnapi döntetlen is győzelem volt, meg van a becsület, jó spártai módjára, megtettük mit megkövetelt a haza!

Éjjel nem csak a buli kedvéért énekeltük, hogy az éjjel soha nem érhet véget, hanem a magyarok győzelmét is ünnepeltük!:)

Szóval csak meg akartam osztani az örömünket itt kint, és nagyon büszkék vagyunk, de hát tudtam én, hogy mi magyarok csodákra is képesek vagyunk!

Hát remélem én is képes leszek, és egyszer már végre elkészülök az új résszel is.

Azért köszönöm, ha még mindig idelátogattok!

Igyekszem majd!

Addig is millió puszi mindenkinek, Luna