Boldog Apák Napját!

Sziasztok!

Tegnap óta gondolkodom azon, hogy kitegyem ezt a bejegyzést, végül győzött a szeretet!

Nem akartam semmit írni, mivel nem hoztam új részt pedig megígértem, és gondolom, azt várnátok, nem egy újabb helyzetjelentést az életemről. (Pedig én olyan szívesen megosztanám a mindennapjaimat, de hát nyilván nem érdekelhetek mindenkit!:))

Szóval Boldog Apák Napját!:)

Arra gondoltam apu megérdemel egy bejegyzést! És nem csak ő, hanem minden férfi, akit szeretnek otthon, mert jó férj és édesapa!

Akinek ilyen apukája van, az nem is tudja milyen szerencsés! Mi tudjuk, mert nagy küzdelem árán kaptunk egy igazi aput, aki szeret minket, és akit mi is szerethetünk.

Nagyon elérzékenyültem, miközben végigbámultam a tv előtt, kimeredt szemmel bámuló, sörösüveget szorongató családomon, meg főleg apun.

Eszembe jutott milyen sokat segített régen, mikor még élt a biológiai apánk, és anyunak néha meg kellett küzdeni vele.

Ő vitt haza a kórházból, neki köszönhetem, hogy megismertem a Petit. Néha szólt anyunak, hogy megyek egy tárgyalásra Pestre, Győrbe, vagy Veszprémbe, és arra gondoltam, eljöhetnétek velem, ha van kedvetek. Addig bemennétek az állatkertbe. Aztán mikor ott voltunk, együtt mentünk végig és nevettünk, és soha nem ment el tárgyalni. Helyette megebédeltetett minket és fagyit vett, meg állatcsemegét, hogy etethessük az állatokat. Ingyen jegyeket szerzett a cirkuszba, különféle rendezvényekre vitt minket. Pénzt adott a ballagásainkra, és mikor anyu panaszkodott, hogy a nővéremék ballagó kosztümjét egy belvárosi szalonban varratja a valóságtól kicsit elrugaszkodott osztály, és annyiért mintha aranyból lenne, és a tesóm azt mondta, neki nem kell, leszarja, ő nem ballag, akkor kifizette azzal, hogy mi az, hogy nem ballag? Meg ne tudjam! Irodaszerek címszó alatt megvette a füzeteinket, tollat, meg ami kellett a suliba, szóval egy pillanatra nagyon meghatódtam és hálás vagyok a sorsnak, hogy őt apunak hívhatom!

És apu is elérzékenyült! Bizony egy pillanatra elborították a könnyek a szemét, és nagyon igyekezett, hogy visszagyűrje a sírását, de akkor már mi is sírtunk mind. Mondjuk, hogy én bömböltem az nem annyira újdonság, de ezúttal mindenki sírt.

Azt történt, hogy Gabesz már végzett az ottani munkájával, és hazaugrottak Cleoval néhány napra.

Cleo meg készített néhány felvételt apu tóparti házáról apák napjára, és Vörösmarty után szabadon azt írta alá, áll még a vén Peterdi háza!

Hát apu, ahogy meglátta nagyon elérzékenyült. És nem csak ő, mind sírtunk, mert valahogy hirtelen olyan kézzelfogható volt minden. Mert igaz, hogy itt az otthonunk és itt élünk már, de mégiscsak ott van a mi Hazánk, és az a ház, még mindig apu háza…. Szóval feltörtek az érzelmek, mert jó itt meg minden, de azért mindegyikünknek meg kellett küzdeni azért, hogy elfogadják, hogy érvényesülni tudjon. És azt hiszem ez apunak volt a legnehezebb. Ő otthon igen jómódú, független menő ügyvéd volt. Gazdag, jóképű agglegény, menő kocsival, még menőbb motorral és egy fantasztikus tóparti házzal. Mindene megvolt, és nagyon jó partinak számított. Élvezte az életet, azt hiszem nagyon jó sora volt, és ezt az egészet képes volt anyuért elengedni, hogy itt kint velünk kezdjen új életet, újra építse az egzisztenciáját. Hát igen….

Szóval sütiket sütöttünk és igyekszünk ezekben a napokban kedveskedni a férfitagoknak.

Anyuék készítettek nemzeti színű Macaront, és tortát apák napjára, amit én díszítettem fel.

Hát ez a gasztronómiai kísérletem sem sikerült tökéletesen. Mivel én vagyok a dekoratőr, és a kézügyességem az megtámadhatatlan, így rám bízták a díszítést. Meg hát gondolták, azt csak nem rontom el! Mekkorát tévedtek, csak későn derült ki. Elhatároztam, hogy valami csodás tortát rittyentek. Hát a rittyentéssel, azzal nem is volt gond, mert valóban fantasztikusan kidekoráltam, mindenki bámulta és nem akarta elhinni, hogy én készítettem, viszont…. Egy kis félreértés történt, ugyanis sütéskor dédike mindig valami papírt helyez a forma aljába, hát ugye. Anyuék szerint ez magától érthető, és mindenki tudja. Hát lehet, rajtam kívül. Én meg lelkesen kikaptam a kihűlt tortát, kettévágtam, és mivel az alja volt szép, azt tettem felülre, és vastagon bekentem krémmel, aztán mázzal is. Na, most mikor szeleteltük lelkesen majszolták. Az ízekkel nem is volt baj, de mindenki keményen küzdött a sütőpapír darabokkal, amiket kiosztottam. Hát elég kínos volt, de esküdöztek, hogy cseppet se vont el az ízből, fantasztikus lett.

Mostanában alig van, sőt nincs is semmi szabadidőm! Bent jó a forgalom, folyamatosan dolgozom, mellette szervezem a rendezvényeket, egy csomó mindent kell a háttérben levezényelni ahhoz, hogy valakinek kifogástalan helyet és kiszolgálást biztosítsunk, mondjuk az esküvőjére.

Aztán délután vágtatunk haza minden felől, és ülünk a képernyő elé, és bámuljuk a focit.

Persze megy itt a Copa Amerika is, de kit érdekel, mikor a magyarok játszanak az Európa Bajnokságon? Gyorsan eszünk, aztán bámuljuk a selejtezőket és szurkolunk. Szerencsére nagyon toleránsak vagyunk egymáshoz, bár részemről ez nem kegy, mert én szinte minden sportot szeretek nézni, ha színvonalas. Anyuék is szeretik, körcsivel a lányokkal, Miskával és a fiúkkal együtt szurkolunk. És van, hogy a barátnőmék családja is beesik, hogy együtt örüljünk a magyar sikereknek! Moira meg csak mosolyog, csóválja a fejét, és néha megjegyzi, de hát miért is csodálkozom….? Hát nem is értem miért mondja ezt!:)

Apuék napokon keresztül hordták haza a söröket. Gondosan válogatva minden típust, még én is kaptam barna sört, és persze nem csak a magyar összecsapásokat nézzük, hanem mindet, és Tarzanra való tekintettel szurkolunk az angol csapatoknak is!

Öcsém a nagy böngésző, és azt olvasta valahol, hogy úgy tudunk erőt szuggerálni a csapatnak, ha felhangosítjuk a himnuszt és énekeljük, az ellenfelét meg lehalkítjuk. Hát mi úgy bömböltettük a tv-t meg a torkunkat is, hogy talán a szomszéd birtokon is hallották!:)

Tegnap már reggel becsiccsentett a család, mert ugye élőben néztük online a közvetítést, méghozzá apu barátaival. Mindenki párás szemekkel tapadt a képernyőre.

Az első mérkőzést végigordítottuk, azt nem tudtuk egyenesben nézni, mert hétköznap volt, de felvettük és délután együtt szurkoltunk.

A tegnapinál meg már annyira ideges voltam, hogy állva drukkoltam, és mikor kiegyenlítettünk, hát mi úgy ordítottunk, ahogy a torkunkon kifért. Aztán a beálló csendben, mikor levegőt vettünk, öcsike totál tisztán, életében először azt mondta, apppa!

Apám bömbölt, mint a vezérbika és nem tudtuk, hogy a nemzeti- vagy az apai öntudattól. Mindenki boldog volt és megkönnyebbült, örültünk, mert nyertünk már egyet, és szerintem a tegnapi döntetlen is győzelem volt, meg van a becsület, jó spártai módjára, megtettük mit megkövetelt a haza!

Éjjel nem csak a buli kedvéért énekeltük, hogy az éjjel soha nem érhet véget, hanem a magyarok győzelmét is ünnepeltük!:)

Szóval csak meg akartam osztani az örömünket itt kint, és nagyon büszkék vagyunk, de hát tudtam én, hogy mi magyarok csodákra is képesek vagyunk!

Hát remélem én is képes leszek, és egyszer már végre elkészülök az új résszel is.

Azért köszönöm, ha még mindig idelátogattok!

Igyekszem majd!

Addig is millió puszi mindenkinek, Luna