2015. szeptember 28., hétfő

101. rész - Az élet 10 %-a ami veled történik....



Kimi…

-    Megtalálták végre? Akkor tegyék a dolgukat! Eleget fizettem azért, hogy…
Ahogy meglát, elharapja a mondatot.
Most mit izgul? Nem tudom, kivel beszél, és nem is értem mit mond. Miattam aztán felesleges elhallgatnia. A titkai kevésbé érdekelnek, mint Ajax reggeli egészségügyi sétája, vagy a kandúr lelki békéje, akinek kell néhány óra, hogy lenyugodjon,  a felajzott érzelmi állapotából, ha Mark távozik.
Úgy sietek el Jenni mellett, hogy rá se pillantok. Hol érdekel engem, hogy kivel veszekszik, mikor a kölyöktől végre Kisu felől hallok? Most is csak azt teszi, amit mindig, és amihez igazán ért, ordibál!
Seb végre telefonált. Közölte, hogy megvan Kisu, erre lemerül ez a kibaszott telefon, dobom az asztalra, és kapom fel a bentit. Olyan izgatott vagyok, hogy kétszer kell nekikezdenem, mert elvétem a gombokat.
Hiába volt minden, megint csak elvesztettük a nyomát. Hasztalan vártuk órákon át, hogy visszatérjen a Red Bull központ emeletén levő szegényes kis szobájába. Elment azzal a jóképű ficsúrral, és újra felszívódott. Sebnek mennie kellett, nem lett volna értelme a parkírozóban dekkolnom, mert ha mégis előkerül Kisu, Seb és főleg Hanna nélkül, nem mehettem volna a közelébe. Ugyan mit mondtam volna neki? Talán, hogy a Raikkönen família családfáját is megfestetném vele?
Az igazság az, hogy egyedül nem mertem megkockáztatni a találkozást. Az orvos megmondta, akár komoly utóhatása is lehet annak, ha Kisunak hirtelen jön vissza az emlékezete, miattam. Erre ugyan vajmi kevés az esély, de mi van, ha mégis? Tekintettel az utóbbi idők pechszériájára nem mertem kockáztatni.
Nem volt miért ott maradnom, vissza kellett jönnöm, hogy véglegesítsem a szerződésemet Lopez-zel és Boullier-el. Mindennél fontosabb volt, hogy biztos helyem legyen a Forma 1-ben a következő szezontól.
Decemberig még a Bull az egyik személyes szponzorom, de januártól, már a Lotus Team hivatalos támogatója, a Burn lesz az italszállítóm.
Ez azért szerencse, mert a Red Bull karácsonyi partijára még hivatalos leszek. Az elmúlt években nem vettem részt ezeken a partykon, de ezúttal kivételt teszek. Már alig várom, számolom a napokat, hogy végre ott legyek és láthassam Kisut.
Aztán februártól megkezdődnek a tesztek és onnantól remélhetőleg már együtt utazunk, csak rajtam múlik, menyi időt sikerül a közelében töltenem.
Seb folytatta a gátlástalan szponzorok által megálmodott őrült promóciós körútját, arcára fagyott rendületlen mosollyal. Nem kapott egyetlen szabad napot sem, hogy hazarepüljön. Tiszta őrültekháza! Ez a gyerek egy terminátor!

-    Haló! – kurjant bele végre elbicsakló hangon a mutáló terminátor.
-    Na végre! Mi tartott eddig?
-    Azt hittem letetted és nem érdekel a mondandóm.
-    Ne bosszants kölyök, vészesen fogy a türelmem. Lemerültem!
-    Eh, hát én is már eléggé….
Vettel immár kétszeres világbajnok. Alig néhány napja, hogy megnyerte a második bajnoki címét. Még nem volt lehetőségem személyesen is gratulálni, mert nem volt itthon, és az elcsukló hangjából ítélve arra következtetek, hogy alaposan kiaknázzák a népszerűségét.
A Milton Keynes-i tortúra óta nem láttam. Velem maradt a kislányom sírjánál, miután felvásárolta az összes környékbeli virágbólt készletét. Beterítettük az aprócska kis sírt, és a környezetében levő többi elhanyagolt halomra is került virág, talán először, mióta elhelyeztek alatta egy elhagyott, magányos, szerencsétlent, örök nyugalomra. Néhány napra az az elhagyatott, elhanyagolt rész, ott a sövény mögött lett a legszebb a temető területén.
-    Nagy hírem van Kimi! Mondjam? – játszik az idegeimmel szokása szerint.
-    Megöl a kíváncsiság.
-    Jó, ha ilyen vagy akkor nem mondom.
-    Seb ne idegesíts! Jenni itthon van és már felélte az összes maradék türelmem. Ha akarsz valamit mondani, ki vele. Valamiért csak hívtál? Vagy hiányzott a hangom?
-    Igen, gondoltam beszélgethetnénk. Itt ülök kérlek, néhány Red Bullos csapattaggal, és kényelmesen kávézgatok. Egészen különleges kávét kaptam. Egy serleg van rárajzolva tejszínből, külön az én tiszteletemre. Mit gondolsz ki szolgálta fel?
-    Fogalmam sincs – suttogom rekedten, mert az idegességtől elakad a hangom.
-    Itt van Kimi! – vált ő is suttogóra. – Az imént kaptam tőle egy fantasztikus kávékölteményt! Kedves és mosolygós, csak úgy olvadozik Adriann jelenlétében. Velem egy picurkát talán mintha tartózkodó lenne, amit nem is értek! Newey külön kérésére csatlakozott a csapathoz, és jön velünk a téli tesztekre is.
-    Kisu velünk lesz a teszteken? Ez most már biztos? Hivatalos? – faggatom izgatottan.
-    Igen!
-    Seb, ez fantasztikus hír, kibaszottul boldoggá tettél – szorongatom a könnyeimmel küszködve a telefont. Kisu megint kicsúszott a kezem közül, de most már tudom hol lesz, és amint lesz lehetőségem, a közelébe férkőzöm. - Most hol vagy?
-    Egy forgatáson Angliában.
-    Na és mi a legújabb zseniális forgatókönyv? Vezetsz egy kocsit, vagy tankolsz egy kibaszott benzinkúton?
-    Nem kérlek! Bár az lenne – sóhajtoz lemondóan. – Energiaitalos reklám, egy szöveget kell felmondanom a versenygépem oldalára ülve, a világ minden ocsmány nyelvén.
-    Mi a lófasz?
-    Hát kérlek, itt van ez a szövegszerkezet, amit meg kell tanulnom a Föld minden kibaszott nyelvén. És példának okáért még japánul is könnyebb eldörögnöm, mint magyarul. Egy kurafi nyelv ez a magyar, órák óta tanulom.
-    Eeh, és meddig jutottál?
-    Üdv…. – nyögi bele rövid gondolkodás után.
-    Ennyi? –nyerítek fel a helyzet komolysága ellenére is.
-    Hát…úgy tűnik kérlek. Viszont folyékonyan fújom japánul. Akarod esetleg kínaiul hallani?
Nem érdekel a siránkozása, se a nyelvvirtuóz dicsekvése. Más bajom van.
-    Bassza meg! Nem elég, hogy lemaradtam az ülésről, még ezt a kurva Burn-öt is kell innom a Bull helyett. Így most már nem mehetek veletek forgatni, pedig ha nem bontjuk fel a szerződést, most én is ott magolhatnék melletted, és gyönyörködhetnék Kisuban meg a kávéjában. Ez a sors bosszúja. Eddig utáltam forgatásokra járni, most meg mennék, akár gyalog is elfutnák odáig, de már nem tehetem.
-    Akkor most mi legyen?
-    Semmi! Várnom kell, hogy eljöjjön megfesteni a te nagy arcodat. Remélem, alaposan kidolgoz rajta minden pattanást meg szeplőt, és sokáig élvezi majd a vendégszereteteteket. Én meg majd átjárok hozzátok. Itt is, meg a versenyeken is.
-    A végén még hírbe hozol.
-    Eeh ha aggódsz, akkor ne járj olyan feszes overálba. Ráadásul ott van Hanna is!
-    Na, vele meg mit akarsz? –hőzöng.
-    Semmit te Otelló! De Hanna esetleg összebarátkozhatna óvatosan Kisuval. Mindenki tudja milyen kedves lány. Vele kapcsolatban nem lenne feltűnő, ha egy pincérlánnyal beszélgetne, mint mondjuk, ha én tenném. Vagy esetleg Jenni, aki max. lehordaná, hogy sok a tejszín a kávé tetején.
-    Hehe ez már igaz! De attól, hogy Hannával beszélget, te még lemaradsz róla!
-    Ha közelebb kerülnek egymáshoz, talán jobban hajlik rá, hogy elfogadja a felkéréseteket, és megfesse az a fenséges képedet. Ha itt lesz végre, majd átjárogatok hozzátok, vacsorázni, kávézni, meg beszélgetni. Ha kell, szerzek valami picsát, hogy ne legyek egyedül. Mindig van egy-két liba készenlétbe, akikkel már volt ez-az a régi szép időkben…
-    …Te kibaszott kurafi – vág a szavamba – még most is a dugáson jár az eszed?
-    Neked is azon járna baszd meg, ha egyedül aludnál és nem Hannával minden nap. Ráadásul Jenni egyetlen alkalmat se szalaszt el, hogy kirakja a kirakatba, amije van. Soha ennyit még meztelen nem rohangált, mint az utóbbi hetekben.
-    Hehe, és te torkoskodnál alkalomadtán?
-    Na most nagyon őszinte leszek Seb! Csak azért nem váglak pofán, mert ezt a köztünk levő távolság nem teszi lehetővé, és mert szükségem van rád a jövőben.
-    Jól van már na! Nem kell mindjárt csapkodni. Bár ha jobban belegondolok, most nem is bánnám annyira. Az államra helyezz egy jobbost, ha kérhetem. Beérném egy szolid kis állkapocszúzódással, ami teljes szájnyugalomra ítélne. Akkor valaki más mondaná fel ezt a sok baromságot – mortyog elégedetlenkedve a kis Red Bull kedvenc.
-    Számíthatsz rám, csak jussak a közeledbe!
-    Akkor sem értem, miért akarsz idegen nőket hozni, ha egyszer Kisu közelébe akarsz kerülni. Szerinted bukni fog rád, mint a paddock bikájára?
-    Nem, egy percig sem gondoltam erre, te energiaitalt forgalmazók Forma 1-es álló csillaga! Arra viszont igen, hogy ha egyedül megyek, és négyesben lennénk, az esetleg kellemetlen lenne Kisunak, és nagyon erőltetett. Nem akarom siettetni, nem szeretném, ha valami baja történne miattam, azt meg főleg nem, hogy ellenszenvessé váljak a szemében, mert annyira nyomulok. Nyilvánvaló okokból Jennit mégsem vihetem át magammal. Biztosan azonnal a kígyó kebelére ölelné szegény Krisztit. Az első pillanattól kezdve gyűlölte valamiért. Mintha ösztönösen megérezte volna, mit fog majd nekem az a lány jelenteni. Viszont egy idegen, számomra jelentéktelen nővel, egészen más a helyzet. Leülünk, kedélyesen elcsevegünk, barátkozunk, közben lesz időm megfigyelni, hogy reagál a jelenlétemre, mi a gyengéje, hogy kerülhetek közelebb a szívéhez. Nem akarom kényelmetlen szituációba kényszeríteni még véletlenül sem.
-    Olyant hozzál majd, aki tud viselkedni, és nyugton marad. Esetleg azt mondjuk, ez egy munkakapcsolat. Mondjuk a sajtósod!
-    Hogy te milyen eszes vagy kicsi Seb. Én se egy furulyaművészre gondoltam!
-    Hehe, ehhez aztán nem kell túl sok logika.
-    Eeh, nem dicséretnek szántam te ütődött! Mit képzelsz? Majd kiírok egy versenytárgyalást a jelentkezők között? Tartok tőle annyira már nem vagyok menő.
-    Na, mióta ez az önbizalomhiány?
-    Nincs semmi hiány, csak tudom, hogy működik ez az egész cirkusz. Két éve nem játszom benne, már a kutya sem emlékszik rám…..
-    Ez nem így van Kimi! Szinte minden versenyhétvégén láttam egy plakátot, amin téged követelnek vissza.
-    Egy plakát nem csinál nyarat….
-    Az nem, de gondolj bele, ha voltak olyanok, akik eljöttek, hogy felmutassák a plakátjukat és visszaköveteljenek téged, akkor hányan maradtak otthon és várják a csodát?
-    Én lennék a csoda…. – hezitálok miközben Jenni elhúz előttem kezében, egy jókora pohár vörösborral - inkább már velem történne egy csoda Seb….
-    Már itt vagyunk a célban! – agitál lelkesen, akár egy hittérítő, a vadak között. - Visszatérsz, és itt van Kisu is. Ne most bizonytalankodj el a cél előtt! Szedd össze magad Kimi!
-    Úgy lesz kölyök, már alig várom, hogy újra egymás ellen versenyezzünk!
-    Azt én is, de most mennem kell. Mindjárt jön a rendező, és nekem fel kell mondani ezt az istenverte szöveget. Muszáj megtanulnom!
-    Rendben Seb, tanulgassál! Hívj, ha már tudod végre, mikor jön hozzátok Kisu!
-    Úgy lesz, szia Kimi!
-    Szia Seb!

 Sara….

Egyenes derékkal üldögélek egy félreeső sarokban és figyelem, a teljesen rendezetlen összevisszaságnak tűnő kapkodást, melynek végén, valahogy mégis összeáll az idegesen rohangáló, ordítozó rendező által megálmodott kép. A bevilágított Red Bullos versenyautó szikrázó karosszériáját akár tükörként is használhatnám, úgy csillog-villog. Ennek dacára egy kopasz pasi, lankadatlan nagy elánnal polírozgatja még mindig a kékes fényben szikrázó elemeket.
A rendező ordibál egy kábelekkel borított férfival, aztán elrohan. A kábeles a fáradtan üldögélő munkásokhoz siet, és átrendezteti velük a hatalmas fényt és meleget adó reflektorokat. Szerintem semmi változás nem történt, már ami a kocsira eső fényt illeti, a visszatérő rendező mégis elégedetten bólogat, és most a kamerát kezelő operátort veszi kereszttűz alá.
Az ember beül egy moziba és megnéz egy kellemes filmet. Remek időtöltés, főleg, ha olyan fehér az agya, mint az enyém. Ugyan ki gondolná, hogy ennyi bajjal és ordibálással jár egyetlen aprócska jelenet felvétele?
Megint feltűnik a szőke srác, akinek híres mutatóujjáról zeng a világsajtó, több képet láttam már a hírhedt testrészről, mint a saját arcomról. Most nem tűnik olyan elégedettnek, valahol elveszítette a hatalmas, elnyűhetetlen mosolyát.
Csak pár napja szólt Adriann, hogy lesz egy forgatás a központ közelében, és szeretné, ha én is kiszállnék a kiszolgáló személyzettel, és elkápráztatnám a díszes kávémmal a stábtagokat. Egy reklámfilmet készítenek a kétszeres világbajnokkal, még az ünnepek előtt.
Örültem a felkérésnek, mert végre újra azt csinálhatom, amit úgy imádok. Energiaitalos dobozokat pakolgatni nem az álmaim netovábbja, de izgalmasan feldíszített habos kávékat felszolgálni, az már valami!
Az egyetlen, ami kicsit aggaszt, a vigyorgó német világbajnok, aki első találkozásunk alkalmával olyan melegen ölelt a szívére, német szokásként emlegetve a helyzetet.
Hát nem tudom, azóta utána olvastam, és mindenütt azt látom, hogy a németeknél, már csak a skandináv népek fagyosabbak és visszahúzódóbbak. Erre a statisztikai összehasonlításra alapozva, el sem tudom képzelni, miként üdvözölne, mondjuk egy forróbb vérmérsékletű, nyitottabb latin pilóta?
Elhatároztam, hogy az újonnan leszerződtetett Ausztrál származású, de olasz gyökerekkel, és legalább 50 fogas vigyorral rendelkező Daniel Ricciardot, nagy ívben elkerülöm.
Ez a Vettel, akár egy ideggyenge fellépési lámpalázdrukkos színész, papírlapokat lobogtatva rohangászik a díszletek között, és félhangosan biflázza a szövegét. Lassan már mindenkit az őrületbe kerget, a rendezővel együtt.


Nagyot sóhajtok, mert most minden bátorságomat össze kell szednem, mielőtt a nyomába eredek a rohangászó világbajnoknak. Beszélnem kell vele. Semmi kedvem Svájcba utazni, hogy az otthonukban az ünnepek alatt festegessek, miközben gondolom, a házuk tele lesz barátokkal és rokonokkal. Olyan emberekkel, akik sietnek köszönteni a világbajnokot, riporterek, tv társaságok meg én! Hát azt már nem!
Bradley is egyetértett velem abban, hogy néhány hetet már tud várni az a portré, hiszen karácsonyra már úgysem tudom elkészíteni. Nem fogom egy idegen országban, idegen házban, ismeretlen emberekkel tölteni a legszentebb ünnepet. Lehet, hogy nincsen élő rokonságom, de ott van az én kis Saram, őt nem hagyhatom cserben. Az édesanyja vagyok, ott a helyem mellette szentestén, és nem egy puccos svájci házban.
Nagy sóhaj kíséretében veszem fel a tálca kávét, melyeket ezúttal, csak néhány egyszerű gyors motívummal díszítettem, mert míg a kávékkal foglalatoskodtam, észrevettem, hogy ez a Vettel leül Adriann mellé, és lefegyverző mosollyal, és rábeszéléssel igyekszik a kezébe nyomni a papírjait, amiket eddig szorongatott. Szegény Adriann tenyerébe ejti a kopasz fejét, és cseppet sem látszik lelkesnek, de úgy tűnik ez a vigyorgó bajnok, mások problémájára teljesen vak.


Hozzájuk lépek, kezdek lepakolni a tálcáról, mikor a szőke srác kihúzza magát és nagy átéléssel, sietve közli a kornyadozó Newey-val, hogy „Üdv a valagamból, a Red Bull valagaban”.
Éppen vizet öntök a kávékhoz, de mikor meghallom ezeket a szavakat, képtelen vagyok magamban tartani a vidámságom, és egy rosszul elfojtott vakkantással kitör belőlem a nevetés.
A teremben mindenki megrökönyödve bámul rám. Gyorsan elkönyvelem köztük Adriann döbbent tekintetét is. Rettentően elvörösödöm és elszégyellem magam. Egy őrült vagyok! Nem hogy örülnék, hogy kikerültem a kiskocsim mögül, itt végre azt csinálhatom amit szeretek, erre tiszteletlenül felhorkanok akár egy megvadult vaddisznó és kinevetem a központ büszkeségét!
-    Elnézést – motyogom zavartan – nem is értem mi ütött belém. Bocsánat….
-    Mit mondtam? He? – kapja rám a fejét a garázs büszkesége.
-    Én nem is tudom… - próbálok kihátrálni.
-    Már hogy ne tudnád, hiszen felnyerítettél! – nyomul a levakarhatatlan.
-    Csak mert olyan furán ejtetted ki a szavakat….
-    Honnan tudod?
-    Tényleg Sara – próbálja elnyomni Adriann is a mosolyát – mit mondott Seb? És főleg éppen milyen nyelven beszéltél? Miért nincs itt egy tolmács?
-    Azt hiszem magyarul. Mit mondtam? – faggat tovább fáradhatatlanul.
-    Nos, üdvözölted Mr. Newey abból a testrészedből, amin ülsz – felelem bizonytalanul.
-    Nahát Seb – prüszköl bele jókedvűen a kávéjába Adriann. - Hol marad a tisztelet?
-    De hiszen…ez mondtam – teríti elénk a papírokat. – Nézd – bők egy rövidke mondatra a híres mutatóujjal – akkor mi van ideírva? – faggat a levakarhatatlan.
-    Üdv a világomból, a Red Bull világában…. – olvasom riadtan.
-    Honnan tudod? – nyomja hirtelen olyan közel az arcát, hogy majdnem leharapja az orromat.
-    Hát…elolvastam…. – kapom hátra a fejem.
-    Te beszélsz magyarul? – magasodik fölém akár egy támadó kobrakígyó.
-    Ne…nem tudom! –meredek rá. – Ezek szerint…beszélek magyarul – megyek el mellette magam elé meredve. Ügyet se vetek a bámuló emberekre, magamhoz ölelem az üres tálcát és kitántorgok a folyosóra.

Bradley…

Mosolyogva lépek a kis kávézóba. Miután hozzászokik a szemem a fényhez, a megszokott asztalom keresem a tekintetemmel. Lábam magától lódul, hogy elfoglaljam a helyem, ahol zárásig figyelem Becky lágyan ringó járását és a mosolyát, melyben minden alkalommal megmártózom, ha elsiet mellettem.
Egy ideje már így vagyunk. Feladat volt nekem és szerelem lett belőle.
Most viszont nincs itt az ideje az ábrándozásnak. Becky nem mosolyog felém, nem bólint huncut mosollyal, mert el van foglalva egy rossz külsejű alakkal. A cseppet sem bizalomgerjesztő férfi, pimaszul közel hajol, és bizalmaskodni próbál a feszengő lánnyal. A pultra könyökölve igyekszik szóval tartani, és nem hajlandó észrevenni, hogy foglalt kapuba próbál gólt lőni.
Becky végre felfedez magának, és megkönnyebbült mosollyal indul felém a szokott üveg ásványvizemmel.
A férfi kicsavarodva, éber tekintettel követi a lány mozgását.
-    Szia Bradley – búgja szerelmesen.
-    Szia kicsim – üdvözlésként észrevétlenül megérintem az újbögyömmel a kézfejét. – Látom új lovagod van. Aggódjak? – mosolygok oldalra billentett fejjel a lányra.


-    Neked nincs ellenfeled nálam – tükrözi vissza Becky arca a mosolyom – és különben is, Sara után érdeklődött – kacsint cinkosan, aztán kötelességtudó arccal visszamegy a pultnál várakozó férfihez.
Elgondolkozva figyelem az élénken gesztikuláló férfit, aki hevesen, nagy kézmozdulatokkal igyekszik valamiről meggyőzni a lányt. Nagyon fülelnem se kell, idáig hallom Becky bizonytalan hangját.
-    Nem…sajnos nem tudom, hol lehet Sara. Annyira nem voltunk jó barátnők…inkább csak kolléganők. Talán Walter, a főnök tudja – vonogatja a vállát. 
Okos kislány, sóhajtok hosszan, aztán a mobilért nyúlok. Hosszan kicseng, és mikor felveszik, csak egy igent szól bele a jól ismert, parancsoláshoz szokott hang. Én is rövid leszek.
-    Főnök! Ránk találtak!


Egy kis mosoly:)

Sziasztok!
Hosszú idő után végre találkozunk!:)
És hát az van, hogy egy ideig csak ücsörögtem a történet felett, és nem tudtam, sőt nem mertem folytatni. 
Elég régóta nem foglalkoztam vele, és bármerre is akartam indítani a törit, úgy éreztem, hogy ez nem lesz jó…
Végül belevágtam, és ez lett belőle.
Hát, írtam egy csomó mindent, hogy mi történt vele ezen időszak alatt, de aztán inkább mégsem teszem ki.
Ma nagyon rossz napom van, és csak az ígéretem hajtott, hogy valahogy összehozzam ezt a részt.
Remélem azért valamennyire élvezhető!
Én pedig igyekezni fogok! Hétvégén már nem lesz itt egyetlen vendég sem, és ahogy ígértem, akkor jön a következő fejezet!:)
Mindenkinek sok puszi, Luna



2015. augusztus 28., péntek

Kedves Drága Hűséges Olvasóim!:)


Hát igen, már gondoltam rá, hogy kellene kitennem néhány sort, a blog indulásával kapcsolatban, de higgyétek el, valahogy olyan gyorsan eltelnek mostanában a napok….nem is gondolnátok!:)

Most, hogy már végre mind együtt vagyunk, 15 főre szaporodtunk - és ebben még nincs benne Moira a bejárónőnk és Miska a szakácsom, aki a kijárási tilalom alatt a családom védelmezőjévé lépett elő, és egyre jobban beolvad közénk - és ha csak mindenkivel néhány mondatot váltok, már akkor is arra neszelek fel, hogy este van!:)
Kell egy kis idő, hogy összerázódjunk, és hát igen kedves 1olvasó, van némi rózsaszínfelhő, de azt hiszem, ez így nagyon rendben van, ugye!:)
Na szóval, a lényeg, hogy a blog, előreláthatóan szeptember közepén indul.

A másikból biztos tudok hozni részt, az nagyjából megvan, ide majd írnom kell, de az van, hogy jövő héten kezdődik néhányunknak az iskola, a másik felünknek meg az utána való héten. Hát megvallom őszintén nagyon parázok az egyetemtől, és nem is a tanulás miatt, sokkal inkább azért, hogy miként sikerül a beilleszkedés. Eddig nem volt túl sok jó tapasztalatom az iskolákkal kapcsolatban, remélem, hogy itt nem lesz probléma.
Most örülök csak igazából az asszonynevemnek is, mert a Sullivan tökéletes angol név, nem fogok kilógni a sorból, mint szegény Luca, akit következetesen Lukának, sőt Lükának neveznek, ráadásul ez férfinév, de mondtam, ne aggódjál, a Laci meg a Jani viszont itt kint női név, szóval kölcsönös a probléma!:)
Most próbáljuk vele memorizáltatni, hogy ha Lükát vagy Lukát hall, akkor induljon, aztán ha mégsem ő, majd a helyére megy, inkább kétszer legyen ott, mint egyszer nem! De azért nagyon izgul és mi is, és szorítunk neki, hogy sikerüljön beilleszkednie! Mi visszük majd őket az első napon – hátha kell egy gyors pszichológus megerősítés:) - és persze kap egy elsőnapos ajándékot, meg fotókat készítünk, és méltóképp megünnepeljük ezt a nagy napot és hatalmas lépést az élet kanyargós, poros útján!:)
Ő már hétfőn kezd, és Tomasék is, mi az egyetemmel, majd az utána való héten.

És hát 9-én leszek 20 éves, és azért ez egy szép kerek szám, és bár nem mondja, de tudom, hogy az én emberem készül valamivel, szerintem elutazunk akkor hétvégén valami kellemes kis helyre.
Szóval 15-ig biztosan nem jön rész, aztán attól függ, hogy lesz időm, a suli meg a stúdió mellett, mert 19-én meg az anyukámnak lesz a születésnapja, és ezt is méltóképpen szeretnénk megünnepelni, mert ő meg a dédike nagyon keményen helytálnak ennyi ember mellett. Igyekszünk segíteni, én a mosást vállaltam át, és mókival mindenki annyit van, amennyit ideje engedi, különösen a Peti foglalkozik sokat a gyerekekkel, de akkor sem könnyű egy ekkora családot koordinálni!:)
A mi kis Andynknak már 2 fogacskája van, és ha segítünk, akkor álldogál a kis rezgő lábaival, most attól rettegünk, nehogy a fogacskáit beleüsse a kiságyba, ahogy rugózgat, én már mindent körbetekertem, de egy ilyen baba, egy időzített bomba, bármelyik pillanatban felharsan egy elkeseredett, kétségbeesett zokogás, és ez csak fokozódni fog, ha egyszer öntudatára ébred és elindul!:)
De ha ez a két szülinap lezajlott, akkor már októberig semmi, és addigra már biztosan belerázódunk az új helyzetekbe is.

Szóval valamikor szeptember közepén kezdek, és igyekezni fogok, minden héten egy részt hozni ide vagy a másikra. Többet nem ígérek, mert a mostani körülmények között, biztosan nem tudnám teljesíteni, de a heti egyet, azt igyekezni fogok betartani.
Így is el vagyok maradva egy csomó levéllel, amiért nagyon szégyellem magam, de a hétvégén is esküvőt vittünk, és nem csak kiszolgáltunk, de mi adtuk a zenét is az öcsémmel, mi vezényeltük le az egészet. Mivel a vőlegény magyar, rengeteg hazafias ötlettel állt elő, és eléggé izgultam, de nagyon jól sikerült.

A héten szerda óta Washingtonban vagyok fotózáson a mai napig, esténként hazaesem, mert nem bírnám ki, ha nem Tarzan mellett aludnék, és hát elég fáradt vagyok, ráadásul ő is, mert vezető beosztásba került, és most nagyobbak az elvárások, és a Petinek is bele kell jönnie az irányításba.
És hát szerinte a stresszt, azt oldani kell, és éjjel levezetni, hogy reggel mosolygósan induljon a napod, és mivel ő a pszichológus, hát biztosan jobban tudja, szóval nincs ellenvetésem!:)
Olyan fontos személyiség lett, hogy most szombaton például, a vezetőség egy vacsorára hívott minket, hogy köszöntsék az új pozíciójában, és megünnepeljék felvételét, a nős férfiak díszes társaságába.:)
Szóval lesznek hivatalos elfoglaltságaink, jelenéseink is, és nekem most már ezeket is bele kell kalkulálnom az időmbe, mert nem tagadom, jelenleg ő a legfontosabb személy az életemben.:)

Naaaagyon ideges vagyok a suli miatt, és naaagyon hiányoztok ám, olyan jókat „beszélgettünk” és úgy örültem mindig az üzeneteiteknek!
Hamarosan találkozunk, köszönöm a kedves leveleiteket és a türelmeteket, és szeretném, ha újra itt köszönthetnélek mindannyitokat.
Addig is rengeteg puszit és szeretetteljes, virtuális ölelést küldök, Luna



2015. augusztus 14., péntek

Köszönöm!:)




Las Vegas, 2015. Augusztus 10.
Avagy a nap, mikor elsírtam minden könnyemet!:)

Legelőször is nagyon köszönöm szívemből, lelkemből, mindenemből, mindenkinek, aki írt ide az oldalamra, vagy privátban.
Köszönöm azoknak is, akiknek eszükbe jutottam tizedikén, esetleg megálltak egy percre, és szeretettel gondoltak rám/ránk, vagy elmormogtak valami jókívánságot.
Elárulom, én még imádkoztam is titokban, mert hát Vegas mégsem egy olyan hely, ahol a menyasszony könnyes szemekkel imát rebeg, és kéri az Istent, hogy nézzen le rájuk egy pillatara, és küldje áldását meg a jóindulatát……

Percek óta ülök a gép előtt, és azon elmélkedem, mit is írjak ide. Annyi minden van bennem, annyi érzés kavarog a lelkemben még mindig, hogyha elkezdeném leírni milyen volt, mit éreztem és, hogy zajlott életem legcsodásabb napja, akkor egyrészt besötétedne, másrészt írnék egy önéletrajz ihletésű regényt.
Nos, nem kell megijedni, nem teszem!:)
Inkább csak néhány benyomást, ami megmaradt a napból.
Már akkor gyanús volt a helyzet, mikor kiderült, hogy három foglalásunk van. És akkor Tarzanék, egy zavaros magyarázkodásba kezdtek, hogy magyar szokás, hogy nem láthatnak minket az esküvő előtt meg ilyenek.
De hát ott voltam Vegasban, a Belaggio bejáratánál, ahol épp egy menyasszony jött ki a hatalmas csilláros, kupolás előtérben várokozó fehér limuzinhoz, és bevallom nőiesen mikor beléptünk, először nem is tudtam pontosan, hogy ez egy szálloda, vagy egy luxus bevásárlóközpontba kerültem, vagy, hogy hol is vagyok egyáltalán?
Aztán megérkeztek a Dani szülei, és mikor megpillantottam a nővéremet, én sírva, sikítozva rohantam hozzá, és úgy sírtam, mintha nem láttam volna legalább egy éve, és mellesleg most ébredt volna fel a kómából.
Ő csak nevetett és azt mondta, csak nem gondoltad, hugi, hogy ezt kihagyom?
Hát én nem gondoltam semmit, csak sírtam, mint egy taknyos gyerek, és ölelgettem mindenkit. És igen láttam, hogy a Peti is elérzékenyült, mikor megölelte a Dani. Ők ketten nagyon jó barátok, mikor már nem volt senkije a Petinek, még az egyetemi évek alatt, minden szünetben hazavitte őt Texasba, és a szülei úgy kezelték, mintha a másik fiúk lenne.
És a Dani anyukája mondott is egy szép beszédet később, melyben kiemelte, hogy téged Peti nem volt nehéz édes fiúnkként szeretni, mert megtiszteltetés, hogy így érezhetünk irántad.
Ennél a résznél Tarzan is elérzékenyült, és ha ő könnyezgetett, akkor gondolhatjátok, hogy én mit műveltem!:)
És tudom az ott Vegas volt, ahol bármi megtörténthez és az emberek talán nem is csodálkoznak annyira sok mindenen, én mégis tudtam mosolyt és meglepetést csalni néhányuk arcára.
Mondjuk, amikor az esküvőm reggelén, egyszer csak anyuék meg az öcsém beléptek a szobánkba, ahol a Barbival próbáltam lenyugodni, és éppen a nászéjszakámra vásárolt, nagyon szexy babydollban feszítettem, aggodalmaskodva, hogy vajon elég szexi leszek-e Tarzannak…..
Olyan felfokozott idegállapotban voltam, hogy nem is tudom pontosan mi történt, csak hogy a nyakukba vetettem magam és bömböltem, és sikítoztam, és aztán kirohantam, pedig nem akartam még megmutatni az esti rucit, végig a folyosón kiabálva, és berongyoltam a Petiék szobájába, hogy itt vannak anyuék, és csak zokogtam a nyakában, és közben akik a folyosón járkáltak, meg a liftekre vártak, mind megcsodálhatták a tangámat, meg a fodraimat!
Valamiért, valami babonából, egyetlen egyszer sem öltöztem be teljesen. Próbáltam a ruhámat, és aki látott benne, mindenkit elkápráztattam, de teljes menetfelszerelésben senki sem látott addig a napig!:)
Válogattunk a Cleoval a kiegészítők között fejdíszt, amiből én egy kalapkás fátylat szerettem volna, de a Peti azt mondta arra, hogy ha egy picit is szeretem és számít a véleménye, akkor ne merészeljem a szemem, meg az arcom, egy fátyol mögé rejteni, így maradt egy fésűs kis fejdísz.
Életem egyik legbensőségesebb pillanata volt, mikor a Cleo a fejdíszemet igazgatta, anyu meg a Dani anyukája a kesztyűimet kötözgették, és a nővérem, a lábamra húzta, a „kölcsönkapott” kék csipkés harisnyatartót, én meg csak ültem közöttük széttárt karokkal, mint egy megdicsőült Síva, és közben potyogtak a könnyeim az ölembe terített papírzsepibe, amit a Barbi előrelátóan oda terítette!:)
Úgy gondolom, mindenkinek van valami az életében, ami egyszerűen neki készült, megszólítja, hogy vigyél magaddal, a tiéd vagyok.
Nekem ez a ruha, a menyasszonyruhám ilyen. Már amikor felvettem a fotózáson és még igazgatták rajtam, mindenkit megfogott.
Közben belepillantottam a tükörbe, és én hirtelen el is felejtettem, hogy hol vagyok, és igaz, hogy ki voltam sminkelve meg minden, de csak bámultam a tükörképemet, és életemben először éreztem azt, hogy gyönyörű vagyok, és nem akartam olyanná válni, amilyen a legtöbb ember, hanem tetszett az, amit láttam. És még a fotóst is elbűvöltem benne, és mikor kértem, hogy szeretném megvásárolni, nem is volt ellenvetés csak mosolyogtak, és nagyon kedvező áron megkaptam, életem legszebb ruháját.
És mikor előjöttem teljesen beöltözve, anyu elkezdett sírni és persze én is, a Barbi meg próbált keménykedni, hogy ne már, megint kezdhetem újra a sminkjét, de neki is potyogtak a könnyei.
És akkor gondoltam leülök egy kicsit, és megnézem a tesóm laptopján, mi a helyzet a blogon, addig legalább elterelem a figyelmem, és nem robban fel a szívem az izgalomtól, meg a rengeteg érzelmi impulzustól, ami már annyi volt, hogy úgy érzetem, nem vagyok képes többet elviselni.
Először Dee, az én lelki gurum levelét nyitottam meg, ami a „Mai napra” címet viselte, és gratulált benne a Cleo meg a Gabi házasságához.
Egy ideig csak néztem és mosolyogtam, és közben arra gondoltam, mostanában azt hallom mindenünnen, hogy az emberek fásultak, és érzelem nélküliek lettek. Hogy ebben a sivár, pénzhajhászó életben, a túlélésért küzd mindenki, és elfelejtünk szeretni és törődni egymással.
Pedig, ha ez így lenne, akkor nem írt volna egy ilyen kedves levelet, egy olyan párnak, akikkel még soha életében, egy szót sem váltott, írásban sem, csak rajtam keresztül hallott róluk, mégis megtette.
Azt hiszem, amíg ilyen létezik a Földön, addig nem beszélhetünk arról, hogy kivesztek az érzelmek és a jó emberek.
A következő levelet Dolorestől kaptam, és ő már az én esküvőmre írt. És én olvastam, és úgy a felénél, elkezdtem hangosan zokogni, de olyan sírógöcsöt kaptam, hogy képtelen voltam abbahagyni, pedig az még csak az első levél volt….
Persze berongyolt mindenki, hogy mi van már megint, én meg bömböltem, hogy nézd Barbi, mennyien szeretnek engem….
Hát így utólag nagyon butuskán viselkedtem, de rettenetesen felfokozott érzelmi állapotban voltam, legyen ez a mentségem.
Szegény nővérem meg, a szokásos, hát ki a faszom ne szeretne téged, ha egyszer megismert hugi-val reagálta le első riadalmát, nem éppen kulturáltan, de ettől mindenki felszabadult és nevetett, én is felváltva bömböltem, és röhögtem, szóval alakult a dolog.
Ő meg csak károgott, hogy ha még egyszer sírni fogok, már nem tud mit kezdeni velem, és nem javítja ki többet a sminkem, mehetek boci szemekkel elrebegni Tarzannak, hogy I do!
És igen, aztán megérkeztünk a kápolna elé, ahol a férfiak vártak. És nem tudom miért, de remegett kezem-lábam, ahogy kiszálltam, és mikor elém lépett a Peti, ő is csak nézett, és próbálta a vonásait rendezni és visszatartani a könnyeit, és én is nagyon meghatódtam, mert olyan gyönyörű volt, és én még soha életemben senkit nem szerettem ennyire. Olyan szerelmes vagyok, hogy elmondani sem tudom, mert nincsenek rá megfelelő szavak, és hasonlatok, arra amit érzek iránta.
Azt mondta nekem, tudtam, hogy gyönyörű leszel, de felülmúlod minden elképzelésemet.
Annyit mondja nekem, hogy szép vagyok meg gyönyörű, hogy lassan már kezdem elhinni neki!:)
Persze az egyszerű kis csokrocskámat mikor megpillantottam a Petit, a limuzinban felejtettem, mert hirtelen minden kiment ebből a buta fejemből!:)
De a sofőr futott vele utánam, és valamiért a Peti zavarában őt is megölelte, ami még nem volt elég, utána az öcsém is automatikusan.
A Dani apukája egy csoda, azonnal átlátta a helyzetet, és széttárta a karját egy hatalmas mosollyal a sofőr felé, hogy a keblemre testvér, pedig a sofőr éjfekete volt, és legalább 50 foggal vigyorgott ránk, miután minden férfi megszeretgélte!:)
És mikor kijöttünk ő volt az első, aki gratulált nekünk!:)
És végül ki tudtam mondani, hogy I do, és kedves Dolores, nem volt szükség a fogkefémre, már csak azért sem, mert addigra annyit sírtam, hogy teljesen kiszáradtam.:)
Mert hát ki ment férjhez 41 fokban? Bezzeg szombaton, meg vasárnap, csak 38 fok volt, igaz akkor a Grand kanyon izzasztott meg, teljesen rágörcsöltem az üvegpadlóra, és mondtam a Cleonak, hogy én bizony nem megyek oda ki, te könnyen vagy, már férjhez mentél, de én haljak meg lányfejjel?:)
De végül csak asszony lettem, és miután felhúztuk a gyűrűt és a Peti megcsókolt volna, megfogta a kezem és a szívére tette, és azt mondta, mostantól a tiéd, aztán az arcomért nyúlt és a számra hajolva az, hogy ez pedig most már az enyém!
Át akartam öltözni, vagy legalább a fejdíszt meg a kesztyűt levenni, de azt kérte maradjak így, és a kedvéért én bármit…
Néhány órát anyuékkal töltöttünk, beültünk egy hangulatos kis helyre, és bejelentkeztünk otthonra, hogy elmondjuk a dédikééknek, hogy már elkeltem, nem kell aggódjanak  miattam!:)
Aztán ők visszarepültek, mert a mókusharcosra szegény Sziszi, meg Kakukk vigyázott, a Cleoék meg a Barbiék kikísérték őket a reptére.
Mi pedig elindultunk ketten az új életünkbe, és a kocsiban belefektette a tenyerembe az arcát, és azt mondta a férjem, egy kicsit aggódtam, hogy meggondolod magad, és nem jössz el….
Eléggé ostoba arcot vághattam, mert elnevette magát, én meg csak annyit mondtam, nekem ez meg sem fordult a fejemben, veled kapcsolatban. Én már döntöttem, és nem adlak senkiért és semmiért!
És tényleg nem, szerencsére, mert ha még erre is rágörcsölök, hát azt már biztos nem élem túl!:)
Volt egy kis konfliktusom a skandinávval, és nem tudtam, hogy mennyit tud belőle, vagy csak úgy ráérzett, mint annyi sok mindenre már….
És este mikor kiszálltunk a szálloda előtt, hirtelen értem nyúlt, és az ölébe kapott. Mondtam ne már, hát mindenki nézni fog minket. Ő meg azt válaszolta, én senkit se látok itt, csak téged Mrs. Sulliven.
És akkor én is úgy éreztem, hogy nem érdekel, ki lát, hogy mit gondolnak, nem számít senki és semmi, csak ez a csodálatos pasi, aki a karjaiban tart és mosolyog még a szeme is, és tele van rengeteg ígérettel….
Átöleltem és a vállára hajtottam a fejem, és hagytam, hogy végigvigyen a hatalmas bejáraton, meg előtéren, és nem érdekelt, hogy mosolyognak rajtunk. Gondolom, láttak már ilyent, és végig a karjaiban tartott a liftben is, és úgy léptünk be a szobába, mert ugye át kellett vigyen a küszöbön, bár pontosan nem is tudom, hogy miért van ez…
Nem az volt a fontos, hanem, hogy a szobában, amiben addig még nem jártam, rózsaszirmokkal van kijelölve az út, amerre vinnie kellett, és az ágy is tele volt szórva rózsaszirmokkal, és ott volt a pezsgő behűtve, meg az eper….
És lehet, hogy ez giccses, meg elcsépelt, de mikor letett és átölelt, és azt suttogta a számnak, hogy üdv az életemben Mrs. Sullivan, nekem olyan boldog és tökéletes volt az a pillanat, amilyent az ember, csak keveset él át sajnos az életében.
És az a legszebb, hogy ez az érzés még azóta is tart. Olyan mintha álmodnék valami tündérálmot, minden egyes közös napunkon. És ha úgy van, akkor semmi mást nem kérek az életemtől már, csak azt, hogy soha ne ébredjek fel!:)

Szóval mégis csak megeredt a tollam!:)
Pedig csak annyit akartam, hogy mindenkinek nagyon köszönöm igazán, hogy írt, vagy gondolt rám életem legcsodásabb, legfontosabb és legizgalmasabb napján!
Köszönöm, hogy számítok annyit, hogy adtatok egy pillanatot az életetekből, és gondoltatok rám!
Tiszta szívemből köszönöm!:)
Puszi mindenkinek, Luna


U.i.:1.
És kaptam egy rövid csodaszép levelet, illetve idézetet Katától, amit itthon kinyomtattam és bevittem a férjemnek, (ahányszor leírom ezt a szót, akaratlan mosolyognom kell, és az ő szeme is csak úgy csillog, ha azt mondja nekem, asszony!:))
Szóval bevittem, azzal, hogy beszéljük meg.
Még soha nem kértem tőle ilyet, de az a levél, megfogott engem. Értettem, de mégis, olyan különleges volt, hogy szerettem volna, ha ő is elmondja, hogy mit gondol, hogy vajon egyformán fejtük meg az értelmét? Mert ha igen, az azt hiszem, már válasz a levélre, de ha nem, akkor is lehetetett volna dolgozni rajta, hiszen erről szól egy kapcsoltat.
De szerencsém van a férjemmel!:)

U.i:2.
Ma még nem tudja, milyen meglepetés vár rá, mert én is tudok azért meglepetéseket szervezni. Megtartjuk a szülinapját, és kap tőlem többek között egy fergeteges táncot, David Guetta Hey Mamma-jára, amire a legénybúcsújukon táncoltunk az ölükben, igen nagy sikerrel, és amit nem merek ide kitenni magyarul, mert hát van benne néhány kemény szó.
 És kap egy dalt, melyet Tomas kotort elő nekem - fogalmam sincs honnan, ez a gyerek egyre nagyobb rejtély és öröm számomra - szóval a dal címe, Szerelemdoktor!:)
És kedves Aniw, ezúton kell tolmácsolnom neked, az én Tarzanom üdvözletét, mert te voltál az egyetlen, aki nem csak sok boldogságot kívánt nekünk, hanem felköszöntötted őt a szülinapja alkalmából is! Szóval köszöni, üdvözöl, és puszil!:)

Minden levélre fogok válaszolni, csak még egy icipici türelmet kérek tőletek!:)

Szívem minden szeretetével ölelek és puszillak benneteket, Luna

U.i:3.
Ezeket a kedves képeket tőletek kaptam!:)
A többit is köszönöm, és mindent igazán komolyan, mindenkinek!:)



2015. augusztus 6., csütörtök

Boldog Névnapot Krisztinák!:)






Drága Krisztik!

Sajnálom, hogy nem írtam külön mindegyikőtöknek, ahogy szoktam a névnapotokra!
Ne haragudjatok, se időm, se idegem nincs most a levelezgetésre.
Egyre közelebb a nagy nap, és én most már olyan szinten kivagyok, hogy el se tudom mondani. Irtóra izgulok, és ideges vagyok meg izgatott, és még annyi mindent el kell intéznem, és elköszönni az itthoniaktól is….
Ma este legény-lány búcsút tartunk és elköszönünk a körcsitől és a magyar barátainktól.
Mi holnap reggel indulunk Vegasba, ők pedig hétvégén indulnak haza Magyarországra.
Mire újra hallotok felőlem, már asszony leszek!:)
Szóval utólag is nagyon boldog névnapot kívánok minden Krisztinek, aki írni szokott nekem vagy olvassa a blogom!:)

Rengeteg puszi és ölelés nektek, Luna