Sziasztok!
Ez még nem a
következő rész, de gondoltam itt ez a szép dátum, és már olyan régen meséltem
hányatott életemről, hát mikor is tehetném meg a legjobbkor, ha nem egy ilyen
napon?
Az október
nálunk nagyon húzós, főleg most ebben az évben. Elsején volt 10 éve, hogy a nagyapánkat,
akit úgy imádtam elveszítettük!
De nagyon
különleges jó érzés volt a szívemnek, hogy ha nem is októberben, de otthon
tudtam lenni, és kint voltunk náluk, leróttuk a tiszteletünket, és lerendeztünk
mindent, hogy olyan méltóképpen nyugodjanak otthon, ahogyan szeretnénk, és
ahogyan most már megengedhetjük magunknak. Sajnos nem tudunk már mást adni
nekik, csak egy szép nyughelyet!
Aztán 10-én
jött a nagy nap, öcsénk szülinapja!
És 21-én
Dani szülinapja, amit Texasban ünneplünk a szüleivel, mert ez is egy különleges
nap lesz, aztán majd itthon is Gabeszéval együtt, ami 25-én lesz esedékes.
30-án Sziszinek
lesz, a 31-ével pedig egyszerre köszönt be körcsike szülinapja és a Halloween.
Tomi most
lett 21 és ez valóban nagy vízválasztó nap, mert itt most lesz nagykorú,
rengeteg felelősséggel kötelezettséggel és lehetőséggel, amik eddig nem voltak
adottak számára.
Hatalmas
nagy születésnapi partyt akartunk csinálni, és én minden igyekezetem és tapasztalatom,
amit az itteni évek alatt szereztem belepakoltam, hogy olyan 21 legyen neki,
amit soha életében nem fog elfelejteni.
És hát,
ahogy már az ilyen lenni szokott, ha valamire nagyon készülsz, azt sikerül
elrontani, vagy messze elmarad a várakozástól!
Hát nekem
majdnem sikerült tönkretennem a szülinapját, pedig annyira igyekeztem, és az
előzmények ismeretében sokkal jobban figyelek is magamra, mégis, egyre inkább
elfogadom, hogy én vonzom a fura, megmagyarázhatatlan és kínos helyzeteket, és aminek
meg kell történnie, az meg is történik.
A fent
említett előzményekről még most sem szeretek beszélni. Idő kell, hogy ne azzal
az érzéssel menjek be Petihez, hogy ne arra gondoljak, a kollégái biztosan
összesúgnak vagy mosolyognak a hátam mögött. Biztos van, aki alkoholistának, és
nyilván vannak, akik drogosnak tartanak.
Pedig józan
voltam és éber, baromkodás közben mégis sikerült fejjel előre beleszorulnom egy
vízzel teli ültető gödörbe, és félig megfulladnom, mire a földön röhögve
fetrengő Tarzan és a többiek észrevették, hogy nem jókedvemben állok fejen, és
nem jókedvemben rugdalódzom vadul, akár egy szélfútta kukoricaszál – ezt a
dédike mondta később - mikor már tudtunk nevetni az eseten.
Hát legalább
is ők, mert nekem még annyira most se megy, ha eszembe jut, amit átéltem abban
a néhány percben.
Mire
kiszedtek fuldokoltam, hörögtem, a szemeim fennakadtak, pánikrohamom volt, mert
úgy éreztem magam ott a föld alatt, mintha eltemettek volna élve, pedig csak
derékig voltam elsüllyedve. És mikor előszedtek, úgy is festettem, mint egy
viseltes zombi. Egyáltalán nem kaptam levegőt még akkor sem, mert tele volt
mindenem iszappal, és a valóságban nagyon nem úgy van, ahogy a filmeken látni,
hogy köhécselsz párat aztán már nincs is semmi baj. Mert az iszap lerakódott
mindenembe és kint sem voltam képes lélegezni!
Mikor hányni
kezdtem, azt mondták azonnal kórház, mert ha a tüdő légzsákocskáim megteltek
iszappal, nem fognak oxigént szállítani, és éjjel álmomban meghalok! Ezt
nevezik másodlagos halálnak.
Egyáltalán
nem akartam kórházba menni az iszapos fejemmel a kibőgött szemeimmel úgy
festettem, mint aki már Halloween-re gyakorol.
Szégyelltem
magam a Peti miatt is, hogy mit fognak mondani a beosztottjai, mindenki rajta
röhög majd, hogy milyen hülye felesége van, de őt egyáltalán nem zavarták ezek
a problémáim, helyette egyre csak ismételgette, hogy nincs semmi baj, nincs
semmi baj, aztán meg a kezeit tördelte, hogy Jézusom mit tegyek, hogy segítsek,
és ezzel egy cseppet sem nyugtatott meg.
Aztán gépre
tettek és akkor már nem érdekelt semmi, csakhogy túléljem ezt az egészet. 7
órán keresztül egy gép lélegeztetett, és én elvesztettem minden méltóságom, és
a testem már nem az én akaratomnak engedelmeskedett. Rettegtem, hogy leáll és
megfulladok, ha jön egy áramszünet. És közben csak hallgattam, ahogy pityeg a
szívem, hogy még dobog. Rettegtem mindenütt becsövezve kiszolgáltatottan, és ez
nagyon rossz érzés, még akkor is, ha ott ült végig mellettem a Peti és fogta a
kezem, én meg nem csak a kezébe, hanem a tekintetébe is kapaszkodtam, és
hajtogattam magamban, hogy nyugodt vagyok, ki fogom bírni, és nem fogok
felrobbanni és megőrülni.
Mikor
hazavittek a kórházból mindenki nagyon tapintatos volt, és feszült volt a
hangulat, az mellett, hogy nagyon örültek, de valahogy úgy viselkedtek velem,
mintha valami törékeny kisbaba volnék. Tarzan loholt mellettem, még a wc-re is
kísérni akart, eléggé nyomasztó volt.
Aztán az
este még nyomasztóbb lett. Elkezdett pörögni az agyam, hogy mi van, ha már
megint én leszek a kivétel? Mi van, ha nekem nem 24 óra között, hanem 3 nap
után telítődnek tele a golyócskáim? Mi van, ha nekem annyival erősebb a tüdőm a
tánc, meg a sok edzés miatt, hogy nem következik be a másodlagos fulladás csak
3 nappal később?
Jött a
lefekvés ideje, és persze a szexről szó sem volt, láttam, hogy Peti is feszült,
és mikor lefeküdtünk, a mellére húzott, és elkezdett kettőnkről, az érzéseiről
és a terveiről beszélni, szóval a múltunkról és a jövőnkről. És közben
simogatta a hajam meg a vállam. Addig cirógatott, amíg ellazultam és elszenderültem
a zsongító hangja alatt. Aztán felriadtam, felkaptam a fejem és összenéztem
vele. Hajnali 3 volt és ő még fent volt és figyelte, ahogy lélegzem!
Szóval nem
csak én rettegtem, hogy dacára a tudománynak meghalok, hanem ő is.
Kicsit
elbizonytalanodtam az úszással kapcsolatban is, mert ahogy ellöktem magam az
vízben, úgy éreztem, hogy most fogja megint ellepni az arcom, és ilyenkor
szinte haraptam a levegőt, de aztán túljutottam rajta, addig loholt Tarzan a
nyomomban. Vagy inkább úszott!:)
És ezek után
azt hittem, már nincs lejjebb! Gondoltam rendben, egy életen át magamon viselem
majd, hogy drogos vagyok vagy alkoholista, mert mással ilyen ostoba véletlen
nem eshet, de tévedtem!
Szombaton ugyan
megtartottuk a bárban a mindent elsöprő 21-es bulit, de a családi éneklős
köszöntő még hátra volt!
Hétfő volt, mínusz
egy nap, Tomas szülinapjáig, és nagy izgalom, mert vizsgázni voltam!
Hát én
ilyenkor, ha végzek – és úgy sikerül, ahogy reméltem – úgy szeretem az egész
világot, hogy fékeznem kell magam, nehogy megöleljek mindenkit, aki szembe jön,
hogy osztozzon velem, vagy inkább át tudjam valakinek adni azt a rengeteg
boldogságot és szeretetet, amit érzek!
De most
annyira nem voltam boldog, mert míg én igyekeztem méltóképpen helytállni, mint
Mrs. Sullivan, anyu telefonált a nővéremnek, hogy menjen haza, mert a dédike
rosszul érzi magát. Nővérem persze azonnal indult, és nem szólt nekem, hogy
nyugodtan vizsgázzak, és ne idegesítsem magam.
Így mikor
kijöttem végre, és Tarzan után őt hívtam, közölte, hogy már otthon van, és ne aggódjak,
dédike jól van, csak a vérnyomása megint, és kicsit szapora volt a szívverése,
azért ijedt meg anyu.
Nyilván ezek
után ezerrel bevágtattam a bárba, hogy nem tudok jönni.
Olyan nagyon
fontos ő nekem, mindig mellettem volt, ha valami baj történt és én bezárkóztam.
Mindig segíteni próbált, és kihozni a fényre a maga módján. Most is, hogy az az
ostoba baleset történt. Elmesélt egy történetet magáról, mikor vele is megesett
egy fura baleset, búcsúkor megbotlott, és ahelyett, hogy eldobta volna a
kancsót, bőszen védelmezte, és inkább fejjel előre beleesett az ajtófélfába és
ketté nyílt a feje, és ezért a falu a szájára vette, hogy biztos részeg volt,
de ő nem törődött vele.
Sőt a papámról
is meséltek egy történetet, amikor azért úszott meg katona korában utasként egy
motor balesetet néhány aranyszöggel szegecselt vállal, mert átrepültek a
villanyvezetéken, és egy ülepítőben landoltak. Hát ugye, még mondja valaki,
hogy a szar nem hoz szerencsét!:)
Szóval most
megint nagyon közel került hozzám és képtelen voltam a fenekemen ülni, mennem
kellett, hogy bátorítsam, hogy ott legyek mellette bármi is lesz, ha kórházba
kell vinni, akkor nem mozdulok mellőle, hogy ne érezze magát kiszolgáltatva
egyedül.
Öcsém
Nathannál volt még, így rábíztam Kakukkra mindent, aki „szakmain” van, és
irányítja az építkezést, közben meg figyeli, milyen munkálatok vannak, és a
mesterek magyaráznak neki mindent a szakma rejtelmeiről, mert tudják már, hogy
a jövendő munkaadójukat tanítják be.:)
Felajánlotta,
hogy jön velem, de mondtam, inkább itt tegye hasznossá magát.
Petinek se szóltam, mert tudom, ő is rohanna,
de nem akartam, hogy megint eljöjjön, úgy is nemsokára megyünk Texasba sógorom
szülinapjára, és halálra hajtja magát, hogy sok szabadnapja legyen.
Hát
száguldottam hazafelé, eléggé beletapostam, végül is a Jeep-emmel voltam,
amiben azért nem kell félnem, és forgalom sem volt, mert eléggé szakadt az eső!
Aztán egy
kietlen erdős részen egyszer csak kifutott elém egy szőrös kis család, és én
majdnem elcsaptam őket.
Persze
egyből beletapostam a fékbe, meg elrántottam a kormányt. Hát ugye ott voltam
egy erdő közepén, de nekem sikerült az útszélén megtalálnom az egyetlen
vízgyűjtő gödröt, és szépen orral előre belefúródott az én Hópihém a sárba,
akár egy megfáradt Gólem belesüllyedtünk és se ki, meg se be. Picit kézen állt
a kocsi, de nem volt olyan vészes, nem is ijedtem meg annyira, mert biztos
voltam, hogy az összkerékkel simán kikecmergek innen.
Nem is
erőltettem, mert az állatkákat akartam látni, hogy mi történt. Mert ha
elütöttem egyet, akkor már viszem is haza, hogy Dani segítsen rajta.
Arra
gondoltam, hogy talán egy mosómaci família vagy – fogalmam sincs honnan jött a
gondolat, – hogy egy borz család.
Na és innen
kezdődött a horror!
Én
kinyitottam az ajtót és leugrottam a sárba, közben egy picike úgy visított,
mintha az életéért küzdene, a mami meg kaffogott, füttyögött, vagy mit művelt,
szóval rémisztő hangok voltak.
Az egyik
pici beleesett a vízbe, ahogy a kocsim másik oldalán maradt, és volt némi
visítozás köpködés és riadalom, de szerencsésen kievickélt a pocsolyából. Már
éppen akartam visszamászni, hogy ok, rendben van mindenki, akkor én is
megpróbálok tovább haladni a dédikéhez. Ekkor azonban a mami valamiért úgy ítélte
meg, hogy veszélyben vannak, és én vagyok egy személyben az ellenség, és nekem
támadott. Mégpedig eléggé sajátságos módot választott, rémisztő torokhangok,
puffogások kíséretében, egyszer csak kézen állásba dobta magát, felém farolt,
felemelte a szép loboncos farkincáját, és lepisilt.
Mindenütt
lespriccelt, a szépséges kosztümöm, a felsőm és még a kezemre is ment egy-két
csöpp. Úgy égetett, mintha valami maró folyadék lenne, reflexből letöröltem.
Hát bevallom
én annyira megijedtem az egész reakciójától, mert valahogy nem voltam képben és
elképzelni sem tudtam, hogy most mi van, meg mi fog következni, hogy szégyen a
futás, de hasznosat választottam, és vadul igyekeztem volna vissza a biztonságot
nyújtó Hópihémbe. Félig már bent voltam a nyitott ajtóban, és
ekkor ért utol egy újabb spriccelés. Szerencsémre éppen bemozdultam, mert
különben a fejemre kaptam volna a megtiszteltetést.
A kis
állatka meg még mindig akrobatikázott a két első kezén, én meg visszaugrottam a
kocsiba, ami pont úgy állt két lábon, mint a mami, még pont időben csaptam be
az ajtót, mert az üveget végigspriccelte azzal a gusztustalan sárgás
folyadékkal. Közben előkerült a sikoltozó kicsike, odafutott a mamihoz, és mint
aki jól végezte a dolgát, füttyögött még egy picit aztán elkocogtak. Én meg ott
reszkettem az orra bukott kocsimban akár egy sovány riadt vadmalacka. Azt se
tudtam mit csináljak.
Jutott a pisiből
a kezemre, a ruhámra és a kocsi belsejébe is, sajnos!
És a
riadalom múltával visszatért a szaglásom, és valami elképzelhetetlenül
undorító, csípősen maró, és gyomorforgató, de valóban szavakban kifejezhetetlen
bűz csapta meg az orrom, és kezdte marni rettentően a kezem. Annyira rettenetes
volt, hogy meg is feledkeztem a felbőszült mamiról, és egyből kipattantam a
kocsiból. Szerencsére a megnyugodott család már vidáman kocogott tovább az
esőben, én meg ott álltam a kibírhatatlan bűzfelhőt árasztó kocsim mellett, és
be kellett látnom, hogy nem csak a kocsinak volt kibírhatatlan szaga, ráadásul
égetett is ahol hozzám ért, amivel lespriccelt, még ruhán keresztül is.
Gondolkodás nélkül
letéptem magamról mindent, mert hirtelen mindenféle Alien filmek jutottak
eszembe, ott szteppeltem az esőben, tangában melltartóban, a márkás
magassarkúmat vadul szorongatva, hogy most mi is legyen?
Először arra
gondoltam, hogy kiállok, de a kocsiban olyan büdös volt, hogy képtelen lettem
volna hazáig vezetni.
Nem volt
más, fogtam a telómat és hívtam öcsémet, aki persze először ordítozott velem,
hogy miért nem jöhetett ő is, aztán meg nagyon nem akart megérteni.
Hát eléggé
nehezen fogta fel, hogy mi történt, hogy ki pisilt le engem az esőben, és miért
nem tudok visszaülni a kocsimba, meg miért áll kézen a Jeep.
De leginkább
az érdekelte, hogy megsérültem-e, valószínű, mert már gondolatban Tarzan számát
hívta s.o.s.
Mondtam
semmi bajom, csak a Jeep áll kézen és elmeséltem mi történt, és jöjjön már
segítsen, mert képtelenség beülni a kocsimban.
Szerintem
percekig fuldoklott a röhögéstől, és később Nathan is, aki átvette, és újra
csak el kellett mesélnem neki is a kellemetlen kis kalandomat.
Megemlítettem
nekik, hogy ha már kiröhögték magukat, akkor esetleg jöhetnének, mert itt állok
fél pucéran és félek!
Ez hatott,
már pattantak is a kocsiba és Nathan szerint öcsém ezerrel hajtott.
Míg
odaértek, ahogy itt kint már lenni
szokott kivettem a pisztolyom, beálltam
a fák közé nagyon riadtan, akár egy reszkető vadmalacka és vártam.
Azt nem
tudom, hogy képes lennék-e valakire rálőni, mégis biztonságérzetet ad, és Peti
ragaszkodott hozzá, hogy nekem is legyen.
Illetve
tudom, hogy mernék lőni, ha a helyzet elfajulna, csak azt nem tudom, hogy vajon
felismerném-e mikor kell meghúzni a ravaszt, vagy várnék, amíg már késő.
De úgy
vagyok vele, ha kell belepufogtatok néhányat a levegőbe, mert a pisztoly se olyan,
ahogy a filmekben van, bizony szól akkorát, hogy a frászt hozza mindenkire.
Szóval ott reszkettem
és imádkoztam, hogy ne jöjjön se ember, se állat. Ja, és a kezemet alaposan
lemostam az esővízben, és volt nálam fertőtlenítő kendő azzal is, de hasztalan,
rohadtul égett és büdös voltam akár egy pöcegödör.
Minden
fellelhető eszközzel, esővízzel, nedves avarral, földdel próbáltam lemosni a
kezemről azt a förtelmet, amit rám spriccelt. És még szerencse, hogy olyan
akkurátus vagyok, és mindig van a kocsimban túlélő csomag, így át tudtam venni
a szoknyám egy joggingra. Oda lett a csinos kis fekete kosztümöm, amit annyira
szerettem, és volt higi kendő is nálam, bár valójában nem sok hasznát vettem az
illatosított lemosónak.
Hát eljöttek
értem!
És az út
hátralevő részét, egy Pickup hátulján ülve tettem meg a szakadó esőben, cseppet
sem vidám ábrázattal, és nem daloltam, hogy „Singin In The Rain”
Inkább
erősen aggódtam, mert valahányszor hátra fordultak, hogy megtekintsék az
értékes rakományt – ők neveztek így - ott hátul, annyira nevettek, hogy már
attól féltem, megint az árokban végezzük. Gyönyörű lehettem precízen
kitámasztott kapaszkodó karokkal, csüggedten ücsörögve a szakadó esőben.
Konkrétan röhögő
görcsöt kaptak, ahogy ecsetelgették, hogy egy elveszett, riadt, ázott gúnár
feszeng és bűzölög hátul. Volt bennük annyi tapintat, még prosztóban is, hogy
nem libát mondtak! Meg hogy mennyire fog ennek majd Tarzan örülni!
Akkor jutott
eszembe, hogy elfelejtettünk neki szólni.
Azt mondja
öcsém ő szólt, de értekezleten volt, ezért csak annyit mondott, hogy elromlott
a kocsim! Tarzan nem értette miért akartam hazamenni, de nem firtatta az ügyet,
azt ígérte majd visszahív, ahogy tud, és jön ő is.
Hát ennek
nem örültem, annak meg végkép, hogy mindent a kocsiban hagytam ugye, a táskámat
is, meg a telóm, mert idő kell mindennek, hogy magához térjen a szagból.
Hazaértünk,
és amint beléptem, az otthoniak egy emberként kiáltottak fel, hogy úr isten, mi
ez a fertelmes bűz?
Hát mondom
én!
Aztán
beálltam az ajtóba, és egyszerre sikerült produkálnom a nevetést és a bömbölést,
mert akkor már nagyon el voltam keseredve, égett a bőröm, és rosszul voltam a
saját szagomtól.
Az egyetlen
vigaszom az volt, hogy még a dédike is előtipegett, és mikor meghallotta mi
történt velem annyira nevetett, hogy le kellett üljön, és annyit mondott csak,
te lány, mi történik még veled?
Nathan
elmondta, hogy égessék el a ruhám, és menjek a vízbe, mert sose múlik el rólam
ez a bűz.
Anyu
beparancsolt az első kádba, és telenyomták mindennel, ami csak illatot tud
produkálni, öcsémék visszaindultak a kocsimért, nővérem meg indult felhívni az
állatorvosok gyöngyét, hogy mi ilyenkor a teendő.
Miután
megkapta az elixír receptjét, hívta az én jó Tarzanomat, hogy vásároljon be,
vagy kérjen a kórházban a szerekből, és íziben siessen haza az ő sellőjéhez,
mielőtt még lesikálom magamról mind a 7 réteg bőrömet.
Meg se
mertem tőle kérdezni, hogy mit szólt a Dani, azt meg végképp nem, hogy mit az
én szépséges férjem!
Tarzan előbb
nem értette, mert öcsém csak annyit közölt, hogy elromlott a Jeep, aztán szokás
szerint bömbölt és rohant.
És mikor a
kocsimhoz ér is ez volt. Előbb ordított, hát mi a faszomat csinált már megint?
Aztán száguldott hazáig, befutott a mogorva Tarzan, rám rontott és azt
hajtogatta, egyszer még te leszel a halálom, és ő is vadul dörzsölgette a szívénél
a mellkasát, pedig nem volt olyan büdös, mint én, akinek már lassan kiserkent a
vére, annyira mostam magam.
Ahogy
meglátta a riadt, megszeppent habokból kikandikáló arcomat, képtelen volt
megtartani a komolyságát, és elröhögte magát.
A végén már
egészen leázott rólam a bőröm is, olyan voltam, mint egy több napos vízi hulla,
de aztán ezzel inkább nem vicceltek, tekintve néhány héttel ezelőtti frenetikus
teljesítményemre, mikor is beleszorultam és majdnem belefulladtam egy
pekándiófa ültető gödrébe
Anyu közben
elégette a szépséges kosztümöm, pedig vadul védelmeztem.
Aztán jött Barbi,
aki újra konzultált imádott sógorommal és készített nekem valami
robbanóelegyed, szódabikarbónából meg hidrogén-peroxidból, ami azért nem
jellemző a háztartásokra, kivéve, hogy állat- meg ember dokikkal élsz együtt
ugye!
Öcsémék
bevontatták a kocsimat, és már csak bent a városban vijjogott rájuk egy rendőr,
de amint kiderültek a részletek, már mentek is tovább, és öcsém szerint ők is
röhögtek!
Mivel öcsém
magával vitte a könnyűbúvár felszerelésének egy részét. Felvette a vízzáró
szemüveget is, a csövet meg kidugták az ablakon, és így menet közben sikerül
friss levegőhöz jutnia, de tény, hogy elég furán festett a volán mögött.
Otthon
teljes szellőztetés volt, a kicsiket elkülönítették tőlem, és olyan voltam, mint
egy megbélyegzett, egy skarlát betűs nő! És mindenki dőlt a röhögéstől,
egyszerűen képtelenek voltak abbahagyni, és mikor megérkezett feldúlt sógorom,
amiért kimaradt a buliból, még nem átallotta megkérdezni, hogy miért is gondoltam,
hogy bajuszt akasztok egy szkunkkal?
Mondom nem
gondoltam, hogy szkunk, azt hittem egy mosómaci mami vagy egy borz anyu.
És nem volt elég
bajom, még nekiállt velem tudorkodni, hogy de hát a borz az Európában él, nem
itt!
Hát mondom
méhész borzra gondoltam!
Erre meg
csak fixírozta, és azt mondja erre olyan halványan mosolyogva, ahogy Tarzan
szokott, hogy az se Luna, a méhész borz meg afrikai!
Hát ugye, mi
vagyunk akik agyonra cikiztük az öcsit, amiért egykoron anyut faggatta, hogy
van foga a Tubinknak, vagy miként töri fel a kukoricát? Most pedig lám kiderül,
hogy én, aki majdnem eltévelyegtem a biológus pálya felé, még azt sem tudom,
hogy egy borz melyik kontinensen honos!
Jogosan háborodtam
fel, hogy hát tessék! Most akkor biológiából kell vizsgáznom megint vagy
földrajzból?
Ilyen, ha
valakinek állatorvos a sógora, nem is mondtam semmit, mert mit is mondhatnék
erre?
Miután
elmúlt a riadalom hosszan ecsetelgette mindegyik, hogy mit éreztek, Tarzan is
erős képzelőerővel van hála istennek megáldva, és alaposan kimulatták magukat az
én káromra.
Egyszerűen
fetreng a röhögéstől családom minden tagja és menekülnek a közelemből.
Még mókica
is fintorgott.
És nem csak
ő, hanem mindenki röhögött, meg kaffogtak és füttyögtek nekem. Sőt apu odáig ment,
hogy vízipisztollyal lőtt rám, Dani egyik állatos mesekönyvet lobogtatta, hogy
vegyük át, talán kezdjük a gerinceseknél, és tudom-e, hogy minden bogár rovar,
de nem minden rovar bogár?
Én meg csak vigyorogtam
nagy kényszeredetten, hogy röhögjetek csak majd lesz ez még így sem! Egyszer
megfizetek ezekért mind!
Pedig
szerintem éjjelre már nem szaglottam, inkább úgy illatoztam akár egy bódító trópusi
gyűjteményes kert.
És nem volt
elég bajom, este még jött Tarzan és nyomulni kezdett, hogy én illatos
méhészborz hölgyem, szagos nőstény bűzborzom, meg ilyenek, és csak nyomult. Hát
totál kész voltam, nem is tudtam röhögjek vagy sértődjek meg, de akkor oda a
szex, és nyűgös lesz nekem holnap, mint Gabóca. De hiába, mert aztán olyan röhögő
görcsöt kaptam, hogy sírtam, csuklottam, de mégsem tudtam abbahagyni. És egy
idő után ő is csatlakozott hozzám, és azon az estén csak röhögés volt, de nem
duzzogott érte!
És éjfélkor
mikor lopakodtunk, hogy felköszöntsük a nagykorút, csak pisszegtünk, mert
valaki mindig felröhögött, és Tomas is úgy aludt ezerrel, hogy közben fülig
ugrott a szája, és csak úgy rázkódott a válla!
Régen
kiskoromban még, énekelve beszélgettünk, és egy ideje fokozatosan visszahoztuk
ezt a szokást, hogy Tarzan minél többet gyakorolhasson és edzhesse a hangját.
Ám egy
időre, most átvették nálunk – hála nekem – az állatok az irányítást!
Az eset óta
Tarzan minden este állatost játszik és meglep valamivel. Tegnap például
oroszlánkirályost, és hirtelen öntudatára ébredt mókicával, rettentően ordítottak,
hogy mutassák ki a király. Észrevettek egy magányos büdös szkunkkot – ez voltam
én - majd Tarzan felszólított, hogy adjam meg magam és vegyem fel a behódoló
pózt az oroszlánok királyának. Mondom, jól van, mindjárt a hátamra hemperedek
és feltartom a mancsaimat, de Tarzan máshogy gondoltam, és már mögém penderülve
rettentő mancsait a hátamra téve követelte, hogy tartsam a nyakam, hogy
megharaphassa.
És persze
nyomult a kis oroszlán herceg is, aki annyira beleélte magát a játékba, hogy
egyszerűen a vállamba harapott! Mókica is vadul morgott és ordított, és
rettentően élvezte a játékot.
Hát eléggé
meglepődtem, és akartam kiabálni, hogy ez a farkasoknál a behódolás jele, és ne
harapjanak már, de ha Tarzan egyszer beindul, átírja még az Evolúciót is, és
tesz a bevésődött szokásokra.
Én már
sírtam a röhögéstől miközben Tarzan a tarkómat harapdálta, mókica töfködte a
hátsómat akár egy kis barika, és persze megérkezett anyu a legkisebb pöcsössel
a karjában, és becsatlakozott, és ő is vadul felmordult oroszlán mama hangon,
és követelte Tarzantól a tiszteletet, mint rangidős nőstény.
A harc vége
az lett, hogy a picivel érkező oroszlán mama átvette a hatalmat, és mint
korelnök felszólította Tarzant, hogy helyedre zsenge sörényű Béta hímem.
Apu nagyon
elégedetten terpeszkedett a kanapén, mint Alfa hím és öntudatosan kortyolgatta
a sörét, amíg mókica észrevette és rárontott.
Apu is
eléggé meglepődött mikor bokán harapta, meg is öntözte magukat a maradék
söritalával.
A tudálékos
sógor persze egyből, a korelnök nőstény az elefántoknál van, de nővérem
leintette az ő Béta sörényesét, hogy hallgass inkább.
Körcsi
viszont trombitálva berontott, hogy a matuzsálem elefánt nagynéni átveszi a
hatalmat és az irányítást.
Apu halkan
és vigyorogva érdeklődött az ő nősténye felé, hogy Diti te mit gondolsz erről?
Senkinek se
volt ellenvetése!
És ez megy
nálunk minden este!:)
És az
egyetlen pozitívum, mert Tarzan azt, mondja, minden helyzetet kezeljek
pozitívan, először is, hogy még élek, másodszor, hogy itt vagyunk egymásnak és
szeretjük egymást, és harmadik már nem is kell – szóval ezek után igyekeztem
pozitív maradni, bár fájt ez az etnikai kiközösítés, és arra gondoltam milyen
szerencse, hogy vizsga után voltam. Mert ha ilyen büdösen megyek be vizsgázni,
biztos, hogy kihívták volna rám a járványügyet és a vegyi kommandót, de a
legjobb esetben is hazazavarnak és nem lesz meg a vizsgám!
Szóval
hurrá, és hajrá Péntek 13!
És a
szokástól eltérően, ma is nagy bulit csapunk, csak azért is!:)
Hát ez van,
és ez történt velem!
Mielőtt
elutazunk Texasba, még hozom a következő részt is!
Szép hétvégét,
puszi mindenkinek, Luna
És
tudom nem ide tartozik, de öcsém szösszenete megint mindent vitt, bár szomorú,
hogy van némi valóságalapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése