2017. június 24., szombat

111. rész - Nem létezik véletlen....



Sara….

A mai napot igyekszem megtölteni pozitív gondolatokkal, mert sikerülnie kell minden tervemnek, ha boldoggá akarok tenni egy szülinapos 5 évest!
Tegnap ugyanis rémes napot zártam. Két megrázkódtatás is ért. Az első, hogy le kellett vinnem a Lotusos Raikkönennek az igazolványát, miután egyetlen barátot vagy segítőtársat sem leltem, aki megtette volna helyettem.
Kellett nekem felvennem a földről, de nem volt szívem otthagyni. Mindenkinek fontos az okmánya, egy olyannak meg, aki annyit utazik, mint ezek a pilóták, még inkább.
Elég megrázó élmény volt, mint mindig, ha beszédbe elegyedünk, fura érzés kerít hatalmába, zavarba jövök, és remegni kezd az egész belsőm. Valószínűleg azért, mert olyan jóképű pasi, a régi civil életemben is odáig voltam érte. De sokkal könnyebb volt egy plakáttal szót érteni, most meg itt áll hús vér valójában, és egyre csak bámul, azokkal a hatalmas nagy boci szemeivel. Ráadásul még vendége is jött. Várakozásommal és kétes hírével ellentétben szerencsére nem nő!
A másik balszerencse még fájdalmasabb volt. A megtervezett időbeosztásom alapján, a második tesztnap estéjén nekiálltunk a dekorációhoz szükséges papírrózsákat hajtogatni este a szobánkban. Azért kezdtem akkor az előkészületeket, mert az első nap mindig zűrös. Valami nem várt, váratlan esemény történik, be kell szokni az új környezetbe itt is, és a pályán is. Ilyenkor még mindenki felpörgött, főleg én, és nem jó belekezdeni semmi olyanba, ami türelmet igényel.
De másnapra már elcsitulnak a kedélyek, megy minden olajozottan a maga útján, ilyenkor már ritkább a váratlan meglepetés. Ezért aztán nekiálltunk a rózsák hajtogatásának, hogy majd csak gyorsan fel kelljen ragasztanom őket, az előregyártott kartonpapírra, ami nem kevesebb, eredeti Newey tervezésű lesz!
Csakhogy a mi szobánk ugye nem egy tágas lakosztály, és volt egy csomó cuccunk, meg a kislány ajándékai, és kevésnek bizonyult a hely. Ezért azt találtam ki, hogy szépen a szemetes kosárba teszem egymásra a kész rózsákat. Ott nem törődnek meg, és egymás súlyától sem nyomódnak össze. Ráadásul remekül szállíthatók benne. Gondoltam másnap majd kérünk még egy kukát a szomszédból, azt is megtöltjük, és reggel magunkkal visszük. Este meg majd visszahozzuk őket, nehogy hiányolja valaki a szállodából.
Igen ám, csak arra nem számítottam, hogy ilyen lelkiismeretes a személyzet. Nem csak a lenti lakosztályokban végeztek remek munkát, hanem nálunk is. Így mikor este megérkeztem ideges ideiglenes tulajdonosaként egy Raikkönen igazolványnak, a rémületem csak fokozódott Manuela halálsikolya, és az üresen tátongó szemetes láttán. 
Szörnyű baleset, vagy inkább félreértés történt. Döbbenten vettem tudomásul, hogy a nagy gonddal elkészített rózsákat kidobták, és ott állt a szoba sarkában üresen, hívogatóan a tiszta szemetes.
Manuela elsírta magát, én meg azon gondolkoztam, mennyi krepp papírunk maradt még.
Szerencsére nem volt gond, viszont Manuelát le kellett állítanom a pótlás gyártásáról, mert idegességében egyre kornyadtabb rózsabimbókat alkotott. Inkább elküldtem zuhanyozni, és szigorúan meghagytam neki, hogy pihenjen, amíg én lemerészkedem az úri negyedbe, hogy visszaszolgáltassam az igazolványt a hanyag, ám állatszerető tulajdonosának, aki most már sokkal kedvesebb volt a szívemnek.
Holnap úgy is hajtás lesz, inkább egy kipihent mosolygós anyukával találkozzon a kislánya.
Fáradt volt, vagy inkább kimerült az állandó idegeskedéstől meg aggódástól, mert mire visszatértem már aludt. Én meg halkan nekiálltam és felvágtam méretre a krepp papírokat, aztán összehajtogattam és megkötöttem középen. Reggel majd csak ki kell belőle hajtogatni a szépséges rózsákat és felragasztani a kartonpapírra.
Jó volt egy kis magány. A kezem szorgalmasan ügyködött, de a gondolataim újra és újra visszatértek a lenti lakosztály lakójához.
Most pedig felvirradt a nagy nap, és Manuela idegessége határozottan fertőző. Nagyon szeretném jól összehozni ezt a szülinapi partyt, de nem tudom, hogy képes leszek-e rá. A fejemben teljesen kész a haditerv, melyet követek majd lépésről lépésre, de amit olyan szépen lejegyzeteltem a listámra, az a valóságban, valahogy nem akar annyira szuperül összeállni. Pedig az első naptól kezdve a party körül pörgök. Mikor megígértem, hogy segítek, még nem gondoltam, hogy ennyi időt vesz majd igénybe a lebonyolítása, pedig a kollégák olyan rendesek, hogy kivettek a munkából, csak a reggeli kávékat készítem el, aztán szabad vagyok, és a privát projektemmel foglalatoskodhatom.
Ám menet közben előjött az eddig rejtőzködő maximalizmusom, és úgy gondoltam, ha már meglepjük azt a kislányt, akkor legyen az a meglepetés örök emlék!
Egyre jobban belelovalom magam, és egyre több ötletem támad. Közben pedig vadul hajtogatom a krepp papír rózsákat. A pult mögött álldogálva, a Newey által szakszerűen megtervezett és kivitelezett 5-ös számot mustrálgatom, hogy vajon még mennyi virág kellhet rá?



A csodásan kivitelezett számalap egy picurkát nagyobbra sikeredett, mint amire gondoltam, ezért kávékészítés közben lopva és bőszen hajtogattam tovább.
Annyira belefeledkeztem és elmélyültem a munkámban, hogy a szokásos időben betipegő Raikkönen-Vettel párosnak is rutinszerűen rózsára hajtogattam a kávéhoz járó szalvétát.
Ma mindenki egy szerencsét hozó lóherés kávét kap, mert nincs időm pepecselni a díszítéssel. A lóherén kívül van még egy szívecskés sablonom is, de úgy érzem, az talán túlságosan bizalmaskodó lenne, főleg ezzel a fura párossal szemben.
Jó az a here, vigyorgok cinkosan, a teszteken úgy is elkel a szerencse, hogy működjenek a fejlesztések az autókon.
Annyit hallom ezt a mondatot, hogy már nekem is rááll a szám, pedig fogalmam sincs miről is beszélek.


Kötelező mosollyal helyezem eléjük a csészéket és a szalvéta rózsákat. A szépfiú bávatagon bámulja a sajátját, Vettel viszont azonnal veszi a lapot, felkapja és a hajához próbálja.
-         Szerinted jól áll ez nekem Sara? Vagy tegyük inkább a mi Kimink sűrű loknijaiba?
Elmosolyodom a butácska viccén, mert jó kedvem van, és a szokásomtól eltérően válaszolok.
-         Akkor hozok inkább egy világoskéket, az jobban megy a szőke hajhoz.
-         Fel is tűzöd nekünk? Mert akkor benne vagyunk, ugye Kimi? – fordul a kérdezett felé, de az ő Kimije továbbra is hatalmasra tágult világos szemekkel bámul rám.
-   Sajnos nincs csatom, csak szög és kalapács – hagyom őket magukra egy széles mosollyal. Azt azonban még hallom, hogy az eddig bávatag Raikkönen felnevet.
Nagyot fújok a levegőbe, és ha nem lennék ennyire szem előtt még bele is csapnék egyet az öklömmel. Nem fogom feladni, ez egy fantasztikus feledhetetlen buli lesz, döntöm el, és nagyot szusszanva elindulok a konyhába.
Az első ember, akibe beleütközöm a főszakácsunk. Elrebegek egy elnézést, állnék arrébb, hogy roboghasson tovább és végezze a munkáját, ám megáll előttem és csípőre tett kezekkel billegve rám mosolyog. Állunk egymással szemben, a szemem közben jobbra-ballra ugrál, várom a zenét, hogy eljárjon velem egy spanyol tangót. Szerencsére a zene elmarad, viszont a meglepetés nem.
A jóságos spanyol hazafi szakács felajánlja, hogy megsüti az ünnepeltnek a tortát, csak adjam meg a paramétereit ő meg prezentálja a remekművet.
Odáig vagyok a boldogságtól, annyira, hogy még a táncot is bevállalnám, mert erősen aggódok a torta miatt. Nem feltétlen a piskóta elkészítése a gond, inkább az idő hiánya, amitől annyira rettegek.
Elmagyarázom, hogy egy csoki krémes dupla tortát szeretnék, vagyis két sima tortaformából készült piskótát egymás tetejére, hogy magas legyen a produktum. Közben loholok a kinyomtatott képpel és a hozzávalóval, aztán megszeppenve leállok, mert nagyon csúnyán kezd méregetni a két csomag margarin mögül, amit a kezébe nyomtam.
-         A krémhez - motyogom gyáván.
Azt mondja, talán sikerül a konyháján még annyit összekaparnia, hogy kijöjjön belőle két torta. Ne idegesítsem már a vajjal meg a cukorral. Kikapja a kezemből a fotót, és dühöngve elvágtat.
Nahát, úgy tűnik, csínján kell bánni a szakácsok gyöngyével, mert érzékeny a konyhájára. Ha ezt tudom, megspóroltam volna néhány fontot Manuelának.
Azért csak utána sündörgök a két rúd fehér marcipánnal, mert nem szeretném megsérteni a nemzeti öntudatát, de ha esetleg ilyen mégsem lenne készleten, ezzel szeretnénk a tortát bevonni.
Már bőszen töri és választja szét a tojásokat a piskótához, nem mond semmit, csak mosolyogva maga mellé bök a szemével, hogy hova kéri a marcipánt letenni. Újabb köszönetet rebegek, és elárulom mekkora nagy megkönnyebbülést jelen nekem, hogy felöltözteti a tortát, mert kicsit tartok ettől a művelettől, bár a neten olyan könnyűnek tűnt, de már megtanultam, hogy ne higgyek el mindent a szememnek! Jó példa rá ez a Raikkönen, aki olyan kedvesen mosolygott a plakátjáról, de élőben hatalmas csalódást okozott. Ez utóbbi gondolatom természetesen nem osztottam meg vele, és amúgy is elegem van már, hogy állandóan arra a bánatos képű finnre gondolok.
Miután kellőképpen kihálálkodtam magam, rohanva távozom, hogy folytassam a munkát és Manuela nyugtatgatását, ami sokkal jobban kimerít, mint a tennivalóim sora.
-         Képzeld, a földid megsüti nekünk a tortát! Úgy állt elém csípőre tett kezekkel billegve, hogy már azt hittem Tarantullát kell táncolnom vele.
-         Az Flamenco te tájékozatlan – nevet fel Manuela.
-      Pláne! – legyintek vígan, mert végre nevet és nem görcsösködik itt nekem. – Igazad van, nagyon nem mindegy, hogy pók vagy madár!
Futok tovább, mert mire kiértem a konyhából megérkezett Adrian is. Mosolyogva kéri a reggeli kávéját. Egy japán kinézetű mérnökkel van nagy beszélgetésbe.
Gyorsan átveszem Manuelától és megdíszítem két mosolygós smiley-val a kávékat, és hasonló arckifejezéssel helyezem az asztalukra a csészéket. Neki jár a repi kávé és a külön figyelem!
Adrian heherész egy kicsit a smiley-val, majd közli, azért jött, mert ebédig ráér, majd utána elemzik ki az addig begyűjtött adatokat. Tehát adjam azokat a lufikat, és mellé egy segédet, hogy elvégezhesse a bevállalt feladatát. Szerzett kézi pumpát is, részéről indulhat a futam, ő bevetésre kész! A legdizájnosabb szivárványkaput fogja prezentálni, a pontosan megtervezett folyamatábrái alapján.
Hát örülök, hogy ekkora az önbizalma! Egyre jobban alakul a napom!
A mosolyom már cseppet sem kell erőltetni, mert a másik sarkalatos pontja is megoldódni látszik a bulinak. Ráadásul rátukmálom szegény sopánkodó Manuelát is. Így nekem sem lesz láb alatt. Ha nem kérdezgeti öt percenként, -„Hogy állunk?” – szerintem sokkal jobban fogok haladni.
Mint egy jó anya, lelkesen integetek a Mauelát, és több zacskó lufit magával ragadó Newey után. Aztán felszívom magam, veszek egy nagy levegőt és visszasettenkedem a konyhára. Szerényen a sarokba húzódva nekiállok elkészíteni a kettes számú projektet.
Látván a felajzott készülődésemet, rajtam mulat az egész konyha, de nem zavar, inkább megkönnyebbülök. Ha hangosan poénkodnak velem, akkor nincs baj, befogadtak!
Mivel mélyen beleástam magam a partyszervezés és süteménykészítés rejtelmeibe, megtudtam, hogy a jó linzertésztát hideg vajjal kell összegyúrni, és legalább egy órára hideg hűtőben kell pihentetni.
Hát akkor, nosza rajta! Gyere te gonosz tészta! Amíg pihengetsz, én tudok más csinálni.
Gyorsan kimérem a hozzávalókat, és belepakolom a kölcsönkapott dagasztógépbe. Kicsit reszketnek a kezeim, mert a sütőben sülő piskóta mellett őrt álló főszakács, árgus szemekkel kíséri ügyködésemet. Nem szeretnék szégyenben maradni. Miután a gép összedolgozta az alapanyagokat, mutatja, hogy még én is nyomkodjam át gyorsan, ezért vadul gyömöszölni kezdem a tésztát, majd mikor felpillantok az arcára, és elégedetten bólint, labdát formálok belőle, Folpackba csomagolom, és becsúsztatom a hűtőbe.
-         Egész ügyesen mozogsz a konyhában te lány – biccent felém elismerően a csoki krém mögül.
-         Igyekszem – somolygok zavartan.
-         Látszik, hogy anyukád háziasnak nevelt – dicsérget tovább.
Nekem viszont egyre hervadtabb a mosolyom. Nem akarok hazudozni, és azt sem akarom mondani, hogy fogalmam sincs, hogy neveltek, mert akár a hagymát aprító molett szakácsnő is lehetne az anyám, de ha ő nem szól, én nem ismerem fel.
Kifelé menet hatalmas sóhaj hagyja el a számat, mert az egész készülődésnek, ez volt számomra a legfeszélyezettebb része. Egy fantasztikus főszakács jelenlétében elkészíteni egy sütit, ráadásul a saját konyháján, hát eléggé zavaró. Most már csak ki kell majd szaggatnom és megsütni, ami hamar megvan. A díszítést már a mi helyiségünkben is el tudom készíteni, sokkal barátságosabb és nyugodtabb környezetben.
Először is befejeztem az 5 számot. Tökéletes lett! 


Így már teljes pompájában tündökölhet a kíváncsi szemek elől szerényen megbújva a pult mögött. 
Annyit ismételgettem ragasztás közben, hogy rózsaszín, lila, jégkék, hogy lassan egy dallammá állt össze a fejemben. Most ezt dúdolgatva, felszabadultan indulok a konyhára befejezni a sütim.
Mivel nem sikerült festőpaletta formát vásárolnom, önerőből kellett megoldanom a kérdést. Körbekémleltem az italos részlegen és elemeltem három különböző méretű vékony falú üvegpoharat. 
Kinyújtom a dermedező tésztát és egy jókora öblös pohárral kiszaggatom, majd a kisebbikkel lecsippentek belőle egy darabot. Aztán a kémcső méretűvel egy lyukat szúrok a szélébe, és már készen is állnak a meztelen festőpalettáim.
A maradékot újra összegyúrom, és vékony rudacskákat sodrok. Ők lesznek a festőecsetek a palettán. Egy kisebb tepsibe pakolom, és hamarabb kiszedem a forró sütőből, nehogy megégjenek.
10 perc múlva roboghatok végre a saját helységünkbe a gőzölgő sütikkel.
Gyors időellenőrzés! Tökéletes az időzítés, még egy villámlátogatás is belefér.
Aggódom a Newey projekt miatt, mert igazából nem sikerült lefekvés után egy igazán ütős módszert kidolgoznom a lufikapu kivitelezésére. Kíváncsi vagyok, hogy boldogul. Azt mondják egy zseni, a Forma 1 Einsteine, hát csak kitalál valamit, bizakodom szaporán lépkedve a pihenő kamionok felé.
A partyra kijelölt helyhez közeledve lassítok, és meglepve rántom fel a szemöldököm. Ugyanis a szőke lány, Vettel barátnője ott ül egy háromlábú széken. Körülötte, mint hatalmas hógolyók, rengeteg fehér lufi hömpölyög, ő pedig valamilyen technikával bőszen kötözgeti a makrancoskodó léggömböket.
-         Ezeket majd a szivárvány lábához erősítjük, mint bárányfelhőket – magyaráz lelkesen, miután fogadja a köszönésem.
-         Nahát! – nyögöm nem túl értelmesen.
Úgy tűnik nem csak eljött segíteni, de már át is vette az irányítást. A konténer oldalára hatalmas fehér anyagot erősítettek fel, ez lesz majd a háttér. Szerzett egy asztalt, amire a finomságok kerülnek. Most pedig kötöz! Kitalálta, hogy ha kettőt-kettőt összekötöz, aztán a kötözötteket áttekeri egy másik összekötözött páron, már egy négyes áll a rendelkezésére. Ezek után több párt tekert még össze és a végére cuki kis bárányfelhőket alkotnak a keserves nyikorgó hangokat adó lufik.
Gyorsan halad, mert Adrian valahonnan szerzett egy ügyes kis kézi szerszámot, ami pillanatok alatt felfújja a léggömböket, Manuela szolgálatkészen elköti őket, Hanna meg teker!
Na és Adrian! Hát nem csalódtam! Nem véletlen olyan okos tervező! Teljesen beindult és öntudatára ébredt. Akár a mitológiai hős Laokoón, ő is kígyószerű csövekkel harcol.
-         Ezek itt flexibilisek Sara – dugta ki közülük a fejét. – Úgy hajítjuk őket, ahogy akarjuk!
Képtelen voltam mosolygás nélkül figyelni, ahogy fent ügyködik egy létra tetején, és elkeseredett harcot vív, a nyeklő-nyakló lufikígyóval. Alatta az egyik szerelő biztosította a lezserül falhoz támasztott létrát, nehogy elinduljon a zseniális tervezővel, aki a tetején nyögdécsel, és időnként gondterhelten vakargatja kopasz feje búbját. 
Valahogy még mindig nem volt az igazi, ezért Newey levágtat a létráról, gondol egyet és ragasztót ragad. Közben oktat is, hiába na, egy ízig-vérig szakemberrel van dolgunk.
-         Tudjátok lányok – nyögdécsel a ragasztó elgurult kupakja után hajlongva – az én szakmámban a szigetelőszalag minden bajra megoldás. Nos, úgy gondoltam, ebben az esetbe is a ragasztó lesz a kulcs.
Visszamászik a létrára az ő kulcsával, és a beragasztózott csövet, a szakszerűen ceruzával megrajzolt ívre hajlítva felragasztja. Egy ideig még tartja, hogy rögzüljön a ragasztás, aztán elégedetten lemászik, hogy megszemlélje a művet.
-         Íme az első csík – méregeti a félkörívben lengedező sárga sort. – A lufisorokat is egymáshoz ragasztom. Ez egy top ragasztó, sosem enged el, és az utolsó sort, majd hátulról kötéllel rögzítjük, nehogy elboruljon a gyerekekre – magyaráz elégedetten. - Most pedig jöjjön a narancssárga sor – int Manuelának.
Teljesen megtáltosodott a kreativitása, és hatalmas kedvvel veti magát a munkába.
Tudom, hogy vannak erre szakosodott rendkívül ügyes party szervezők, nekünk viszont hatalmas kihívás volt ez a szivárvány diadalív, de megoldottuk. Nincs akadály az ember előtt, ha a világ legjobb aerodinamikai mérnöke kötözgeti csücsörítve dudorászva egymáshoz a lufikat. Az ilyen diadalívnek állnia kell, ez nem is vitás! Nem véletlen ő Adrian Newey, néhány óra leforgása alatt csak összehozza ezt a fantasztikus szivárványt!


Már csak néhány asztal kell, és az 5 számot felragasztani a szivárvány alá.
Egyre nagyobb kedvet kapok az egészhez, olyan jó érzés, hogy mindenki önként segít, pakol, cipekszik, rendezget és díszít egy ismeretlen kislány boldogságáért.
A szivárvány alagút egyértelműen Newey érdeme és munkája! Sokat agyalt rajta, és rengeteg időt elfecsérelt a kedvünkért a szabadidejéből. Hatalmas segítség volt, nem hiszem, hogy Manuelával képesek lettünk volna így összehozni.
Természetesen Adrian is a meghívottak táborát erősíti ennyi munka után. Egyre többen leszünk, kell még néhány ötlet, nehogy idő előtt kifogyjunk a finom falatokból.
Hanna elmagyarázza hova gondolja a fehér lufikat a figyelmes Manuelának, aztán magára hagyva a remek duót, csatlakozik hozzám.
-         Segítek! – jelenti ki ellentmondást nem tűrőn, és egy üveget varázsol elő a fehér lufi felhőrengeteg mögül. 


-        Ezt készítettem! Gondoltam ez olyan csajos – tartja elém az üveggömböt.
-         Nahát! De hiszen ez gyönyörű! – csapom össze a kezem.
-     Ugyan, csak néhány percemet vette igénybe – szerénykedik a szőke lány, a lépteit szaporázva mellettem, de látom, milyen jólesik neki az elismerésem. - Ha már meghívtatok minket Sebbel, gondoltam én is hozzájárulok valamivel az előkészületekhez. Most pedig mutasd meg, mit segítsek – lép be a konténerünkbe utánam széles mosollyal.
Leállítom az üveggömböt a feldíszített ötös számom mellé, és elégedetten szemlélgetem őket.
-      Tudod Sara – hallom a hátam mögött Hannát – volt egy kedves barátnőm, aki csodálatosan tudott sütni, gyönyörűen rajzolt, imádta az állatokat meg a nővényeket, és mindenből képes volt valami kedvest, viccest készíteni.
-         Csak volt? – kapom rá hátra fejem mosolyogva.
-         Igen….Sajnos elveszítettük egy balesetben. Nagyon kedveltük Sebbel. Olyan volt, mint Te!
Lehervad a mosolyom, és néhány pillanatig egymás arcába bámulunk. Őszinte kék szemeitől, én nem is tudom…valahogy olyan furcsa érzésem támad.
Végül Ő töri meg a varázst.
-         Akkor? Mutatod, mit segítsek? – mosolyodik el.
-         Ó, igen! Persze – kapok a fejemhez. – Talán elkészíthetnéd a szivárvány pudingot.
-         Ide velük – veszi át vidáman a 6 db Jell-O zselatint desszertet.
-         Ez igazából különböző színű-és ízű gyümölcskocsonya, csak por alakban. Nem kell más hozzá csak forró víz, és már készen is van. Itt egy kuglófforma ebbe kellene beleönteni rétegesen.
-     Rendben – ragadja meg a vízforralót, és úgy indul a hűtő mellé, mintha teljesítményben fizetnék.
Három színt kever ki egyszerre, és az elsővel már helyezi is óvatosan a hűtőbe a formát. Jól gondolkozik, mert a hidegen hamar megköt a zselé, és ha forrón öntené rá a következő réteget, az csak felolvasztaná. Sőt, tovább fejleszti az ötletem. Néhány kicsi műanyag poharat helyez maga elé és ezeket is rétegesen megtölti a maradék lével. Még szerencse, hogy a raktáron tucatjával állnak ezek a pohárkák.
Megnyugodva hagyom magára, látom minden rendben lesz a zselével.
Kézi habverővel kikeverem a mázat, ami nem más csak tojásfehérje, porcukor és egy kis keményítő. Mire besűrűsödik, Hanna már ott szimatol a hátam mögött.
-         Várj csak – emelem le a citromlevet, és egy picit belelöttyintek a krémbe.
-         Ez minek? – érdeklődik.
-         Szép fénye lesz tőle.
-         Komoly? Honnan tudod? – faggatózik tovább.
Egy pillanatra megtorpanok és rámeredek.
-         Fogalmam sincs….
Míg elosztom és beszínezem a krémeket, ő visszatér a következő réteg zselatinjához. Nejlonba töltöm a különböző színeket, aztán fogom a legnagyobb zacsit és a fehér mázzal elkezdem bevonni a sütiket.
Hanna újra megérkezik, mint a lelkiismeretes kakukk az órából. Rámutatok a vékony tésztacsíkokra és a tortabevonó csokikra.
-         Olvaszd fel és mártsd bele a tésztát. Ebből lesznek az ecsetek.
Bólint, és már viszi is.
Míg én elkészítem a fehér lapocskákat és félreteszem keményedni, ő befejezi mind a hat réteget a pudingon, aztán elkezdi a csoki ecseteket gyártani.



Látom, ezekkel ellesz egy darabig. 
Nekem meg jöhet a harmadik projekt. Most én ragadom magamhoz a vízforralót. Míg dolgozik, előszedem a dekorosoktól csent üveggömböt. 
Hasonlít Hannáéra, gyanítom, ő is onnan csente ahonnan én, de inkább nem kérdek rá. Bemászok a pultba, mire sikerül előhalásznom a három nagy üveg szénsavmentes, csodás kék színű üdítőt. Elrejtettem a biztonság kedvéért, nehogy valakinek kedve szottyanjon kortyolnia belőlük.
-         Rózsaszín, lila jégkék – dúdolgatom újra, miközben a feloldott zselatint belekeverem az „akváriumom” vizébe.
Ezzel gyakorlatilag el is készültem az egyik fogással, csak várnom kell, hogy kicsit megkocsonyásodjon, aztán belehelyezem az aranyhalakat.
Amíg szilárdulgat, folytatom a paletta süti díszítést. Minden darabra hatféle színű pacát cseppentek. Megmutatom Hannának, hogy kenjen egy picit a fehér mázból a csoki ecsetre, aztán nyomja a palettára. Lelkesen ragasztgat. 


-    Ha elkészültél velük, nyomj az egyik zacskóból színt az ecset elejére.
-         Milyen legyen?
-         A jégkék!
Szeretem ezt a színt. Ilyen lett az egyik paca a palettán, az akvárium vize, az egyik kagylósüti krémje, még a lufi szivárvány egyik csíkja is.
Előveszem a félig megkötött zselétengert, aztán egy széles késsel megnyitom, és egy rendkívül hosszú és vékony csipesszel belecsüccsentek egy narancsos aranyhalat. Miután kihúzom a kést, nem látszik semmi a zselében, a halacska meg ott úszkál középen. 


Megtömöm annyi hallal, amennyit csak elbír a zselé, aztán elégedetten nézegetjük Hannával a remekművet. Nincs semmi változás, nem süllyednek a halak, szóval elkészült.
A különleges csipeszt Newey hozta, és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak rá, mert a raktári készletből zsákmányolta. Még nem használták ezt a finom műszert, és ahogy kicsempészte, úgy majd vissza is teszi, mielőtt észrevennék, hogy lába kelt.
Éppen visszapakolnám a hűtőbe, mikor meglepett kiáltás hangzik fel mögöttünk.
-  Jézusom-Krisztusom! – szalad ki a szakács száján a meglepett felkiáltás, mikor megérkezik a fehérbe öltöztetett tortakölteménnyel, és felismeri a csokis ujjait nyalogató Hannát.
Már a festékpamacsok is felkerültek a süti ecsetjeire. Hanna büszkén mutogatja az elkészült alkotásokat, és részletesen ismerteti a gyártási folyamatukat.
Hagyom, hogy megbeszéljék és dicsérgessék egymás alkotásait. Inkább a szépséges, és főleg tökéletes fehéren világító tortát veszem szemügyre, és olyan boldog vagyok, mintha az én kislányomnak készült volna.
De Hanna nagyon kedvesen áthárítja rám a dicséretet mondván, csak az én instrukcióimat követte.
-    Elképesztően jópofák! Tényleg nem bonyolult, de nekem sosem jutna eszembe ilyesmi. Neked honnan jönnek ezek az ötletek? Hol tanultad ezeket? – fordul felém a szakács. Hát mit is mondhatok erre?
-         Nem tudom – vonok vállat őszintén.
-         Hogy-hogy nem tudod? Az ilyenre azért csak emlékszik az ember!
-         Néhány éve volt egy súlyos balesetem és azóta vannak dolgok amikre nem emlékszem – feszengek, mert nemcsak a szakács, Hanna is meredten bámul.
-         Autóbaleset? – firtatja tovább, pedig én már nagyon nem szeretnék erről beszélni.
-         Igen – hagyom rá kelletlenül, így legalább nem kell tovább magyarázkodnom. Végül is neki tök mindegy mitől lett fehér az agyam.
Szerencsém van, mert közénk vágódik a felhevült Manuela, és sikongatva jár csodájára az eddig elkészült projekteknek. Gyorsan megölelem az izzadt jókedvű köpcös szakácsot, aztán utat engedek a sírva nyakába repülő boldog édesanyának.
-         Itt vannak! Itt van az én szépségem! – sírdogál boldogan.
-         Akkor eredj és legyél vele amennyit csak tudsz – hessegeti Hanna.
-         De a sütik…. – nyög a lány.
-  Majd én segítek Saranak. Remekül haladunk, már mindjárt készen van minden! Így legalább neked is meglepetés lesz!
-         És a díszletek?
-         Azt nyugodtan rám bízhatod – sóhajt elégedetten Hanna – ebben profi vagyok!
Manuela nem kéreti tovább magát. Nekünk is kioszt egy-egy ölelést, aztán bömbölve elrohan. Többen felénk fordulnak, hogy mi történt? Talán baj van?
-         Boldog! – teszi Hanna mindenkinek nyilvánvalóvá a helyzetet.
Nem firtatják tovább! Hanna viszont új feladatot kér. Jókedvűen csillog a szeme, remekül haladunk és dolgozunk együtt, mintha két régi jól összeszokott barátnő lennénk.
-  Talán elkészíthetnéd marcipánból az 5-ös számot a tortára. Itt vannak az apró cukordrazsék. Ezeket nyomkodd rá a számra, aztán feltesszük a torta oldalára. Én addig kikeverem az utolsó süti krémjét.
-         Rendben, már készül is! De mivel nyújtsam ki a marcipánt?
-         Egy üveggel!
-         Nahát! – mered rám – Ez tényleg jó!
-         Itt a fotó! Egy ilyent szeretnék a végén látni – vigyorgok rá.
Hanna nekilát. Előbb 5-ös mintát rajzol, majd kivágja, aztán nyújt és újra körbe vág, végül díszít. Ezzel ellesz egy ideig!
Nálam a negyedik projektnél újra előkerült a rózsaszín és a jégkék! Habosra keverem az édes tejszínhabos krémet, aztán kettéosztom. Az egyiket rózsaszínre, a másikat jégkékre színezem, és már töltöm is a kinyomóba. 
Előszedem a készen vett édes kagylókekszeket és kettesével kipakolom őket a pultra. Az első sor egyik felére rózsaszín, a másikra jégkék krémet nyomok. 


Minden krémbe belehelyezek egy szem fehér csokidrazsét, ezután már csak ferdén ráhelyezem a másik sütit, kicsit megnyomom, hogy a helyén maradjon, és már készen is van, a rejtelmesen csillogó igazgyöngyöt rejtő kagylósüti! 


A műveleti tervem utolsó előtti pontjához értem, és még szinte gyerek az idő. El kell ismernem, Hannát a gondviselés küldte ma nekem, pedig eddig igyekeztem minél messzebb kerülni ettől a fura párostól. Most viszont úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna ezt a kedves közvetlen szőke lányt. Kár, hogy egy olyan őrülttel él, mint ez a Vettel!
Miközben morfondírozgatok magamban a kezem azért fürgén jár. Vékony csíkokat sodrok a megmaradt színes marcipánmasszákból. Aztán egy kiszúró forma mögé sorba feltekerem őket egymáshoz nyomogatva, végül a felesleges részt egy vonalzó segítségével eltávolítom.



Már kész is a szivárvány! Két fogpiszkálót szúrok a végébe, mert majd ezek segítségével szúrom, illetve rögzítem a díszt a torta tetejére, amivel már érkezik is sugárzó arccal Hanna.


Hannának arany keze van, kreatív, gyors és nagyon kedves!
A torta gyönyörű! Nyomok még néhány fehér bárányfelhő krémet a szivárvány tövébe, Hanna pedig megszórja a maradék dekorcukorral.
-         Sara ez csodaszép lett – ölel magához egy pillanatra.
-         Igen, én is azt hiszem! – vigyorgok nagyon elégedetten.
-         Manuela boldog lesz ha meglátja.


-         Remélem a kislánynak is tetszeni fog!
-         Nekem tetszene Sara – biztosít, aztán szusszan egyet. – Mi a következő?
-         Már minden megvan, csak meleg szendvicseket készítünk elő. Majd akkor sütjük meg, ha már megy a buli, hogy friss legyen.
-         Szóval csak sima szendvicsek? – fordul a felszeletelt kenyér felé tettre készen.
-         Azért nem éppen – mosolygok. - Itt van két forma – nyúlok a pult alá. – Az egyik cica, a másik mackó. Légy szíves szaggasd ki a kenyérszeletekből.
Hanna kiszurkálja a formákat, és kenegeti őket pizza szósszal. Én pedig a mackóformákra egy kis kör sajtot helyezek, arra pedig egy fél fekete olajbogyót. Kap két szemet és festőceruzával szájat rajzolok nekik. 


A cica még egyszerűbb, sajtból bajuszkákat szurkálok bele, szemecskét, orrocskát és Ketchupból mosolygós szájat. Aztán már csak arra várnak, hogy megsüssük és megegyék őket.


-    Megéheztem! – áll mellém csípőre tett kézzel, mintha olvasott volna a gondolataimban. Elmélyülten nézegetjük a remekműveket.
-         Akárcsak én! – bólintok.
-         Akkor gyere, menjünk ebédelni!
-         Menj csak, már biztosan vár a barátod. Én majd eszem itt valamit a konyhán.
-      Vettel ráér! Vele majd vacsorázok! Most menjünk és ebédeljünk meg, aztán kipakolunk és jöhetnek a vendégek. Rendben?
-         Gondolom nem sokat mer veled vitatkozni Sebastian – próbálom elrejteni a vigyorom.
-         Nem! Valóban nem! Hívd inkább Sebnek! És vigyorogj csak nyugodtan!
Összemosolygunk az elkészült remekművek mögött és valami nagyon jó, valami melegség önti el a szívemet. Egy pillanatra sokkal közelebb érzem magamhoz ezt a szőke lányt, mint eddig valaha, csak nem tudom miért. 
Talán a közös munka összehozza az embereket.

Kimi…

Rami egészen jól fogadta a hírt Kisu hirtelen feltámadásáról. Leginkább a felesége miatt sopánkodott. Azt hittem majd kiheveri a sokkot, de nem.
Ebédidőben érkeznek ki a pályára. A fiúk már messziről harsány kiabálással vetik magukat a nyakamba. Mostanában ritkábban találkozunk, hiányzom nekik.
-         Eh, mekkorát nőttetek! Igazi sózsákok vagytok már!
Leteszem őket, a hátizsákom meg felkapom a vállamra, mielőtt még beletúrnak és felfedezik az ajándék plüss macskát.
-   Éhesek vagytok? – faggatom őket teljesen feleslegesen. Otthon Kristii heves csatározások közepette tukmálja beléjük az ebédet, viszont ha kijönnek hozzám egy futamra, úgy habzsolják ugyanazt az ételt, mintha napok óta éheztetnék őket.
Már indulnak is valami nyalánkság után, Mark kötelességtudón követi őket, hogy beszélgethessünk a bátyámmal. Mivel ő már átélte, most átérzi Rami sokkját Kisu láttán.
Rami ott folytatja ahol tegnap abbahagyta.
-         Nem tudom Kristii, hogy fogadja majd a hírt!
-  Majd elmondod neki az igazat. Kicsit ki is színezheted a valóságot, ahogy gyerekkorunkban tetted. Jó érzéked van hozzá – piszkálom, de nem reagál.
-         Úgysem hiszi el, hogy ilyen görény voltál és nem avattál be!
-    Ha így gondolja, akkor nem ismer még eléggé. Mesélj neki rólam! Tudom, hogy vannak történeteid!
-         Letépi a fejemet, hogy eddig titokban tartottuk előtte!
-         Túléled! Ha a farkadat tépné, az rémesebb lenne!
-         Az igaz, bár mostanában korántsem használom annyit, mit szeretném.
-         Na, mi van tesó? Nem megy már a pisilés? Kell egy jó urológus? – röhögök, de nem osztja a jókedvemet.
-         Egy időgép kellene, hogy néha nosztalgiázhassak egy kicsit.
-         Te más nőkre gondolsz Krisztii mellett tesó?
-         Még gondolni sem merek öcsém! De jó lenne időnként visszautazni a gyerekek fogantatása előtti időkbe. Akkor még ő is nagyon másképp állt a szexhez! Mostanában csak akkor jutok eszébe, ha ki kell vinni a szemetet, vagy valamelyik kölyköt edzésre, mert ő a másikkal van elfoglalva.
-         Hát tesó ezen még én sem tudok segíteni. Marad az álmodozás és a kézimunka. Úgy károgsz akár egy kivénhedt varjú!
-         Na, menj a fenébe öcsém! – fortyan fel, de nem túl haragtartó. – Hol van Kisu? – faggat folyamatosan és a szerviz kamionokat kémleli.
-         A Red Bullnál, de nincs ott, ő a kiszolgáló részlegen van. Kávékat készít, nem is akármilyeneket! Hálás lennék, ha nem meregetnéd a szemeid, mint egy vak denevér. Inkább foglalkozz a fiúkkal. Más se hiányzik nekem, csak felfigyeljenek rá, hogy úgy nyújtogatod itt a nyakad, akár egy zsiráf!
-         Szeretném látni!
-         Tegnap már láttad!
-         Igen, de annyira meglepődtem, hogy már nem is emlékszem mi volt.
-         Majd látod még eleget, ha hazavittem! Azért vagyok itt, miatta jöttem vissza!
Hiába minden beszéd, Rami egyfolytában a Bull felé leseget és kóvályog, akár egy kerge birka. Komolyan kezdek aggódni, hogy estére szemtengelyferdülést kap, de szerencsére Kisu nem tűnik fel. Bármennyire is hiányzik és szeretném látni, most, hogy itt vannak a gyerekek, nem kockáztathatok.
Viszonylag nyugodt vagyok, mert tudom, hogy az ünnepséggel van elfoglalva, az meg jó néhány konténerrel odébb van. Vettel már ott tombol a gyerekzsúron Hannával. Az a lány, remek segítség. Már teljesen összebarátkozott Kisuval. Együtt rakták össze a bulit is.
Bezzeg Vettel hasznavehetetlen!
Addig ábrándozom, míg lemaradok a lényegről. Az egyik felszolgálólány a fiúkhoz lép és egy tálcát tart eléjük. Nem látom jól, mi van rajta, de a gyerekeknek tetszik. Valahogy rosszat sejtek, kikerülök egy erőszakos fotóst és hozzájuk sietek.  Juustu egy vicces cicafej szendvicset tart a kezében. Elgondolkozva eszegeti, gondterhelt arccal nézegeti, aztán a lány arcát fürkészi és kérdez.
-         Ezt te csináltad? – faggatja.
-     Sajnos nem – ingatja a fejét jókedvűen a lány. A Red Bullnál egy kedves lány készítette. A keresztlányom szülinapját ünnepeljük, én is átugrom hozzájuk néhány percre. Nincs kedvetek megnézni?
-         Felőlem – vonogatja Raikkönenesen a vállát.
-         Torta is van? – érdeklődik a kisebb.
-    Van hát! És képzeld csak, olyan, mint a szivárvány! És érdekes vicces figurás szendvicsek is vannak.
-     Akkor menjünk – mosolyog a kicsi. – Lehet? – fordul az apja felé.
Mielőtt még bármit mondhatnék vagy mozdulhatnék, a bátyám jókedvűen rábólint.
-    Addig se engem gyilkoltok! – sóhajtozik a porfelhő után, amit az elviharzó kölykök húztak.
-     Nem baszd meg, hanem engem! Mindjárt infarktust kapok! Most küldted őket Kisuhoz!
-         Micsoda?
-         Hát nem azt pofáztam eddig, hogy a Bullnál dolgozik? Hogy a fene evett, mert mire megtudtam, hogy él és ott van, én már felmondtam és megszakítottam velük minden kontaktot? De neked megállt az agyad a galaktikus szexnél!
-         De azt mondtad a kiszolgáló személyzettel van a konyhán….ő főzi a kávékat!
-         Ehh, ő csinálja a partyt Rami. Pont olyan perpetuum mobile, mint amilyen volt. Lehet, hogy nem emlékszik, de nem változott semmit. Oda készülünk mi is Hannáékkal, már plüsst is vettem. A szívem szakad bele, valahányszor megpillantom és ő átnéz rajtam, mintha láthatatlan lennék – panaszkodnék, de félbeszakít.
-         Inkább menjünk a gyerekek után – emelkedik fel riadozva és gondterhelt arccal elsiet a Bull paddockja felé.
Utána sietek a távolabbi konténer irányába, ahol abban a pillanatban ér véget az ének. Az ünnepelt kislány annak a barna lánynak a segítségével vágja fel a tortáját, akivel Kisu olyan sokat beszélgetett még az előző teszten, és a felcsattanó ujjongás és csodálkozó moraj és nevetés mellett tisztán hallom Titus döbbent hangját.
-    Kisu! – úgy süvít végig a téren a vékony kis gyerekhang, hogy szinte lyukat éget a dobhártyámban. – Kisu, te élsz? Hát mégsem haltál meg? Tudtam én! Nagyi szerint te egy angyal vagy, és az angyalok nem szoktak csak úgy meghalni, ugye?
Eddig csak a hangját hallottam, most, hogy kibukkanok a megdermedt Rami mögül azt látom, hogy Titusz arcán ragyogó mosollyal öleli Kisu derekát és lelkendezve néz fel a ledöbbent lány arcába, aki riadtan pislog le rá egy szelet torta mögül. Mellette Hanna és Vettel áll. Arcukról süt a döbbenet.
Még szerencse, hogy Kisu kedveli a gyerekeket, és nem küldi meg a sütivel szegény meghasonult kis Tituszt, aki még mindig nem fejezte be.
-    Elmondom a nagyinak! Ha megtudja, hogy találkoztunk biztos sírni fog az örömtől! Olyan nagyon szeret téged a nagyi is, meg mi is mindenki! Mikor jössz haza? Neked Kiki mellett a helyed, mint az anyukáknak. Mért itt dolgozol? Összevesztél a keresztapuval? Rám is haragszol Kisu? Csináltam valamit? Rossz voltam?
Hihetetlen mennyi mindent tud egy szuszra elhadarni egy kisgyerek!
Rami sápadtan lép az összeborult pároshoz. Annyira zavarodott, hogy meghajol Kisu előtt, nem is tud megszólalni. Némán felnyalábolja a kisebbik fiát, aki nem nagyon akarja elengedni az eddig halottnak hitt Kisut. Szinte leszakítja a lányról, aki teljes döbbenete ellenére is megmozdul és szabad kezével a pityergő gyerek felé nyúl segítség gyanánt. Aztán Rami hófehér arcára emeli a tekintetét és hagyja lehanyatlani a kezét. Állnak egymással szemben és bámulnak a másik arcába.
Hasonlóképpen cselekszik a nagyobbik gyerek is. Mintha sokkot kapott volna, lemerevedve bénultam bámulja végig a jelenetet. Megdermed a rémülettől, kitágult szemekkel mered a halottnak hitt lányra, elnyíló szájából sokáig nem jön ki hang. Aztán csak megtalálja a szavakat.
-    Hiszen eltemettünk – bukik ki belőle a kétségbeesett kiáltás.


                                                           *  *  *  



Mondjuk, az én hajam már nem tud világosabb lenni, de a többi az nagyon igaz!:)


Sziasztok!

Elég régen nem jelentkeztem már tudom.
Most két napot zárva tartottunk a bárban, mert átalakításokat kellett végezni. Ez több okból is jó volt, egyrészt mert reggel bementem és egészen délutánig nem csináltam semmi mást csak írtam. Nem ettem, csak kávét meg vizet vedeltem, a végén már szédelegtem az éhségtől.
De csodálatos két nap volt! Újra éltem egy kicsit a lánykoromat, mikor még nem volt más dolgom, csak kitakarítottam három szobát, és kimostam a családra, a fennmaradó időmben pedig írtam. És most is ezt tettem, csak írtam és írtam, és pont annyira élveztem, mint régen!
Másrészt azért kellett az átalakítás, mert nem férünk már el, pedig jegyet áruluk, de a kint rekedtek egyre inkább elégedetlenek. Ezért most újra bővítünk, és néhány újítás teszünk be. Kéthetente van beöltözős műsoros buli, és erre össze kell állítanom a dalokat, a ruhákat, a díszletet, ételeket és az italokat. És persze gyakorolni kell, és edzéseket, órákat tartok, tárgyalok akár a nagy üzletasszonyok, szóval van azért dolgom.
Minden bulit egy témakör köré építünk, és úgy tűnik, jól csináljuk, mert egyre többen jönnek.
De mire végzek az egyikkel, már agyalnom kell a következőn, szóval nincs túl sok időm, de imádom, amit csinálok!
Ráadásul Petinek meg előadás sorozata volt egy középsuliban. Így aztán két napon keresztül ő sem zaklatott a testi-és szerelmi életével kapcsolatos üzeneteivel, amiket úgy imádok!
A nyárral és a részekkel kapcsolatban nem tudok semmi biztosat mondani. Ami biztos, hogy nem szünetelek nyáron az írással, ha lesz időm folytatom a törit, mert egyelőre azt se tudjuk mi lesz a nyárral.
Egy időzített bombán ülünk, remegve és izgatottan várjuk, mikor indul be Cleonál a szülés!:)
Biztos minden családban nagy öröm egy kisbaba érkezése és a várakozás. Hát nálunk is az, hiszen ő lesz az első baba, aki úgy születik, hogy már mind együtt vagyunk. És mivel Cleo hat hét után visszamegy dolgozni, ugyanúgy kivesszük a részünket a gondozásából, ahogy a kisöcsinél is tettük.
Már nagyon várjuk, és nagyon izgulunk, hogy a baba és főleg a Cleo is rendben legyen!
Mókus harcos nem érti, mi ez a nagy izgalom, egyre csak simizgeti Cleo pociját, és faggatja, hogy miért nem szólsz a kisöcsinek, hogy jöjjön elő?:)
Minden további programunk a baba érkezésétől függ, hiszen utána Sziszi is elhagy minket, és mennek vele a nővéremék is néhány hétre.
Már a negyvenedik hétbe lépünk, szóval bármikor érkezhet, így nem tervezünk hosszú nyaralást.
Tarzan azt mondja, mivel én állandóan töröm a fejem az új bulikon és vadul szervezem őket, engedjem meg, hogy a nyarat ő szervezze le, és legyen nekem meglepetés!
Hát izgatottan várom, mivel egyre világosabb számomra, hogy ebben a házasságban nem csak én vagyok megáldva elég élénk fantáziával, bármi jöhet a nyárra!
Annyit már elárult, hogy egy ismerősének van egy saját szigete, és odamegyünk néhány napra, mert oda csak engedéllyel lehet bemenni, van néhány bungaló, viszonylag távol egymástól, és Tarzan nagyban gondolkodik. Olyan néhány napot tervez, ahol teljesen nomád módon élünk majd, ruhátlanul, ő majd halászik, hát ugye. Én viszont megígértem, hogy megpróbálok enni a vadászzsákmányból. Szóval főzni fogunk, gyűjtögetni, és nem lesz villany csak tábortűz meg ilyenek. Akár a nomádok, halászunk vadászunk és gyűjtögetünk. Hát a halászásra érdeklődve várok, a többire abszolút nyitott vagyok. Aztán a szerzeményünket a gondos Tarzan majd elkészíti vacsira. Azt mondja ő akar kényeztetni hiszen itthon én szolgálom ki állandóan. De szerintem inkább fél, hogy megmérgezem, ha én főzök!:)
A szigetre is magángéppel megyünk, szóval eléggé várom, biztos izgalmas lesz!:)
Petinek annyira jól sikerült a helyettesítése egy konferencián, hogy a jövőben továbbiakra kell majd menjen, és ezzel kapcsolatban is emleget valami hatalmas nagy meglepetést, de ez is a kis arkangyal születésétől függ, szóval még titok!:)
Szóval nem tartok nyári szünetet, ha lesz időm írni fogok!

És még valamit szeretnék!
Többen írtatok, és olvasói meghívót kértetek a lezárt oldalakhoz.
Én szívesen adnék, de nincs mire! Tudjátok, annak idején ez a blog egy bátorságpróba volt nekem, miután megtettem néhány vad dolgot, bár akkor még nem is tudtam mennyire megváltozik majd az életem. Mikor elkezdtem írni, egy nagyon magamnak való visszahúzódó, zárkózott lány voltam a külvilágra. Nem volt semmi és senki a családomon és az íráson kívül, és eleinte hetente háromszor is jelentkeztem, mert sokkal több időm volt írni, mint mostanság. Akkoriban úgy terveztem, hogy több történetet is elkezdek, de aztán rájöttem, hogy én igazából egyszerre csak egyet tudok írni, ezért a másik törim is szünetel. A többi „fülecske” alatt meg egyelőre még nincs semmi, de úgy tervezem, hogy még sokáig írogatok, és ha lesz elég kitartásotok és türelmetek, majd azok alá is kerülnek történetek, de jelenleg annyi van, amennyit bárki elérhet!
De azért köszönöm az érdeklődést ám!:)
Szóval jövök majd ahogy tudok!
Nektek meg csodaszép nyarat és sok pihenést kívánok!
Puszi, Luna


9 megjegyzés:

  1. Szia Luna!

    Már nagyon hiányoztál, kezdtem aggódni, mert nem adtál jelet magadról, de örömmel olvasom, hogy minden rendben!

    Nagyon jó volt olvasni a történet folytatását, legalább kikapcsolt picit, most jobban rám fért, mint eddig bármikor.

    Hanna milyen finoman próbálkozik Kisunál egy régi barátnője balesetéről mesélve! A szög és kalapács említésekor jót mosolyogtam.

    Ügyesen nyitva hagytad a kérdést: mi lesz Kisu reakciója a gyerekek őszinte megnyilvánulására? Kérdőre fogja a hozzájuk tartozó felnőtteket? Vagy elüti valami olyasmivel, hogy biztos csak hasonlítok arra, akiről beszéltek? Régóta vár már arra, hátha valaki felismeri a múltjából!

    puszi

    Dina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Olyan aranyos vagy, hogy azt írod hiányoztam!:)
      Tudod, szívesen írnék csak úgy magamról, mert jó elmesélni valahol.
      De régebben többeknek nem tetszett, hogy a privát dolgaimat kifecsegem!:(
      Mivel a családom velem együtt éli meg a dolgokat, nekik felesleges mesélni. Valamiért meg személyesen nem szeretek a dolgaimról beszélni, mert olyan hülyén adná ki magát, ha a bárban azoknak, akiknek én adom a fizetésüket, arról lelkendeznék, mennyi kalandunk volt Japánban. Pedig napokig tudnék mesélni az elpattant idegrendszerű Tarzanról, ahogy kukorékolva kakastáncot járt az étterem közepén, hogy megértesse végre, nem halat rendelünk!
      Vagy arról a pillanatról, mikor elragadták mellőlem és beöltöztették szumósnak. Mikor megjelent előttem leolajozott copfban, talpig pelenkába öltözve, én majdnem megfulladtam a visszatartott nevetéstől, mert ott a szumó harcosok nagy tiszteletnek örvendnek, nem szabad nevetni. Ám, mikor egy barátságos meccs keretében kidobták a küzdőtérről már nem volt annyira nevethetnékem, de szerencsére túlélte!:)
      Később este már nagyban ügyködött, de én állandóan felnevettem, mert nem tudtam kiverni a látványát a fejemből, szerinte ez eléggé lehangoló volt rá nézve!:)
      Később beálltunk egy sorba, ami előtt egy pap elment és mindenkit homlokon érintett. Ez valami szertartás volt.
      Aztán mikor engem vert homlokon a köztiszteletben álló szent ember, én úgy összeestem, mintha agyonvertek volna. Elég kínos volt, de azt mondta ez azért van, mert sok bennem az érzelem!
      Hát tudhatott valamit az a szent ember!:)
      A törire visszatérve, volt idő, mikor egy kis írói válságban voltam, most viszont annyira kedvet kaptam, annyi ötletem van a folytatásra, hogy nem is tudom, hol kezdjem!:)
      Szóval iparkodni fogok a folytatással!
      Nagyon szép nyarat kívánok!
      Puszi, Luna

      Törlés
    2. Ps:
      Sajnálom, hogy rossz a hangulatod! Remélem nincs semmi komoly probléma.
      Talán, ha van időd, nézd meg ezt a klipet. Hátha téged is jobb kedvre vidít!
      Latin partyval zárunk nyár előtt, és ez lesz az egyik számunk.
      https://www.youtube.com/watch?v=cm5j4Zbvqag&list=RDcm5j4Zbvqag
      Ez a tánc! Teljesen megőrjít! Ha van tánc, ami rám talált akkor ez az! Azok a finom ringó mozgások, a fenék meg a test tekergetése, a hátrahajlások és az a finomság, ahogy egymáshoz érnek. Sokat filóztam, de nincs tánc, ami közelebb van hozzám, a lelkivilágomhoz a stílusomhoz, mint ez.
      Ezek a hajlások olyan érzékiek, egyszerűen odavagyok. Peti szerint engem úgy össze lehet hajtani, mint egy rongybabát, és ez így is van.
      Bachata a neve és én már ettől, ahogy kiejtik, felpörgök. A tánccal nincs baj, inkább Tarzannak kell gyakorolnia, öcsém meg a nővéremmel táncol majd, de hát ők is „egyalombólvalók”, nekik is megy.
      Ez egy olyan tánc, ami táncolja magát!
      Az egész nap tocsog az erotikától, és így lesz ez egész nyáron!:)
      Persze lesz Iglesias meg a Despacito is, ami most mindenhonnan folyik, de nekem ez a dal és ez a tánc a minden. 24 órán keresztül dübörög az agyamban, és felforr tőle a vérem, mindenem, és ettől a tánctól egyszerűen megőrülök. Olyan érzéki, annyira magával ragad, hogy figyelnem kell magamra a simogatásoknál!:)
      Belesajdul a szívem olyan csodálatos! Maga a dal még sokkal ritmusosabb, mint ezen a felvételen.
      Itt van az is, ha érdekel!
      https://www.youtube.com/watch?v=agDpZjzlxKk
      Ez állandó lesz a repertoárunkban, és nem csak a tánc, hanem a dal is!
      Már alig várom, hogy előadjuk! Még akkor is táncolom, ha mókit etetem. Neki bejön!:)
      Néha elgondolkodom azon, hogy a kisöcsi azért nem egy átlagos környezetben fog felnőni!
      Kíváncsi lennék a véleményedre, hogy tetszik vagy sem?
      Nekem nagyon nagy terveim vannak ezzel az egésszel, és remélem, nem nyúlok nagyon mellé.
      Szóval, ha van kedved, légyszí írj véleményt!
      Köszi, és puszi, Luna

      Törlés
    3. A probléma nagyon is komoly, nem is probléma, hanem személyes tragédia, és azt mondják, az idő majd enyhíti, de egyelőre még ezt nehezen hiszem, talán nem is kell. Élni kell tovább, és meg is teszem, de nagyon nehéz.

      Meghallgattam, megnéztem a linkeket. Jó kis fülbemászó, meg egyébként is tetszenek ezek a latin életvidám dallamok. A mozgás meg kifejezetten szép, nem túlzó (közönséges), hanem finom és ízléses.
      Nemrég találtam rá erre: https://www.youtube.com/watch?v=nr38y6nTuUI
      Amúgy sportpárti vagyok, futok, tornázok, ezt is kipróbáltam és nagyon könnyednek tűnik, de azért igénybe veszi az állóképességet. Szerintem klassz!

      puszi

      Dina

      Törlés
    4. Őszintén sajnálom!
      Az idő…..hát igen, azt mondják. De nálam voltak visszaesések. Persze mindenki máshogy reagál, de az elfojtás sem jó!:(

      Jó a klip! Ezeket vagy hasonló lépéseket mi is használunk!:)
      Köszönöm a véleményezést!:)
      Szép napokat és békét kívánok neked!
      Puszi, Luna

      Törlés
  2. Kedves Luna!

    Nagyon hiányzott már a történeted és alig várom, hogy folytasd, most, hogy felkavartad a dolgokat a lurkók által teljesen. Mellesleg imádom a történetben felbukkanó kreatív projekteket.

    Minden jót! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)

      Köszönöm, hogy írtál, nagyon örültem!
      Igyekszem majd minél előbb folytatni, mert most nagy kedvet kaptam az íráshoz. Hát csak idő kérdése, ugye!
      Tudod, kicsit aggódtam, hogy sok lesz benne a kreatív projekt, ezért is örültem nagyon, hogy azt írtad, tetszett!:)
      De nem tehetek róla, annyira benne van a fejemben, állandóan ilyeneken agyalok, és kutakodom, sőt mindenki keresgél, mert egy hirtelen ötlettől sokszor remek bulik állnak össze.
      Képzeld el, mi is csináltunk szivárvány bulit még májusban. Arra gondoltam, hogy itt a tavasz, meg a szerelem, boldogság, szivárvány….szóval ilyenek. És készültünk is rá rendesen.
      Aztán hatalmas meglepetés ért, mert mikor szállingózni kezdtek a vendégek, kiderült, hogy teljesen félreértettük egymást. Ugyanis azt hitték, hogy egy pártoló meleg partyt adunk, és jöttek a srácok, rettenetesen kisminkelve, szexi ruhácskákban, parókákban, némelyik magas sarkúban. Hát én annyira nevettem sokszor, hogy majdnem leestem a színpadról.
      Aztán elhatároztuk öcsémmel, hogy csinálunk egy fordított szivárvány bulit, vagyis a lányok pasinak, a srácok meg csajoknak kell öltözzenek.
      Öcsém két tanítványával betanulta Beyonce-től a Single ladyes-t, pedig ez a mi számunk, meg még egyet. Az egészet vagány fekete tűsarkúban nyomatták, fekete bokazoknival, rövid naciban és haspólóban. És elképesztően riszáltak, verték a feneküket és twerkeltek. Még a fejkoppantós hátrahajlásomat is elcsente, pedig arra vagyok a legbüszkébb!
      Hát nem tudtam túltáncolni őket, hiába volt rúdtánc, öltöny letépés, meg New York, New York, az a tánc pusztító volt!
      Megtanultuk, hogy csínján kell bánni a szavakkal, vagyis sokkal egyértelműben kell fogalmazni.
      Kellemes nyarat kívánok.
      Puszi, Luna

      Törlés
  3. Kedves Luna!
    Úgy vártam már, hogy feltedd a következő részt. Ez egyre izgalmasabb, ismét nagyon várom a folytatást. Minden jót Neked!
    Mea

    VálaszTörlés
  4. Kedves Mea!

    Bocsi, hogy ilyen későn válaszolok, de most kerültem újra gép elé!
    Igyekszem majd a továbbiakban is, hogy izgalmas legyen a folytatás!
    Neked is minden jót, és csodálatos nyarat kívánok.
    puszi, Luna

    VálaszTörlés