2015. október 31., szombat

Happy Halloween



Sziasztok!

Sajnos nagyon kevés az időm, eddig a barátnőm szülinapját tartottuk, most pedig az utolsó aktív partymra készülünk!


De persze nem hagyhatom ki a blogot sem!:)



Akkora a hajtás, hogy szegény dédike már belezavarodott, és keverte a Halloweent a Hanukával.
Mondtuk neki, dédike az egyikre tökök kellenek, a másikra meg a kilencágú gyertya.
Nézett csak tovább is érdeklődve, ezért Tarzan jónak látta kiegészíteni a mondatom, hogy most a tök kell dédi! Ha te mondod fiam…..és csak felhúzta mosolyogva a szemöldökét.
Szépséges emberem néha túlpörög és sok egy kicsit. Pedig ezt rám szokták mondani. Hát talán ezért van, hogy megtalálja zsák a foltját!:)


A héten vadul faragtunk, vagyis hát én csak erkölcsi támaszt adtam hozzá, és lelkesen hordtam ki a Lucával a hulladékot!
Aztán a csokikat pakolgattam inkább, amíg Tarzan el nem hessintett onnan is, hogy ebből megint hányás lesz!
Hát mondom így nem sok hasznomat veszitek, de megnyugtatott,hogy elég ha jelenlétemmel emelem a szellemi és művészi színvonalat.  Szépöcsém felnyerített, aztán már nem kacagott és olyan szép se volt, mert a célzás még mindig remekül megy!
 Így most csak röviden kívánok mindenkinek boldog Halloweent.



 A bárba dekorációnak ilyen képeket tettünk ki mindenkiről, aki itt dolgozik, szerepel, vagy törzsvendég, had növeljük a látogatottságot.:)
Már ma is teltházunk volt Tomas szerint, mindenki a képeket fürkészte, és kereste magát.
Lehet, hogy mégis csak rendezvényszervezőnek kellene tanulnom!:)



Nagyon szép és boldog hétvégét kívánok mindenkinek.
Sok-sok szeretettel puszil benneteket a világ legboldogabb Lunája





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése