35. rész - Oly távol vagy tőlem és mégis közel......

Sziasztok!

Mivel volt egy kis fennforgás, most egy rövidebb részt hozok, de kedden kaptok még egyet.

Kimi….

Elnyúlva a kanapén egy üveg jó hideg Lapin Kulta mellett kedvtelve nézegetem a tüsténkedő lányt. Az imént hívott a rendőrnyomozó.

Nem akartam, hogy hallja, inkább átsétáltam az uszoda részbe, közben egyre mogorvábban hallgattam a szavait. Semmi! Jenni olyan tiszta akár a frissen hullott hó. Nem találtak semmit hiába néztek át néhány biztonsági kamerát a reptéren és a környék térkameráit. A lopott kocsit ugyan beazonosították a felvételeken, de semmire sem mentek vele, mert néhány kantonnal odébb kiégve rábukkantak. Nagyon úgy fest, hogy megtorolatlan marad ez a gaztett kicsi cicám, térek vissza sóhajtozva.

-         Na mi van? Levegőváltozásra volt szükséged, vagy olyan gyorsan úsztál hogy már meg is száradt a víz rajtad?

-         Forma 1-es tempóban. – bólintok.

-         Még jó, hogy mást nem abban teszel. – fordul el vigyorogva.

Már teljesen jól van, nyoma sincs rajta a fájdalomnak és a néma szenvedésnek, veszem tudomásul nagy örömmel.

Most is lelkesen szalad ajtót nyitni az érkező tanárnak, akit már jó barátként üdvözöl.

Mosolyogva kezelek le a professzorral, és váltunk pár mondatot, míg elfogyasztunk egy kávét. Aztán tanulni kezdenek én meg visszavonulok, hogy ne zavarjam őket. Kényelmesen slattyogok a lépcsőkön, így még idejében lefékezek a lábam alatt elsuhanó szemtelen senor Sangria láttán.

-         Ha rád lépek és mamusznak használlak, bezzeg nyivákolnál. – dorgálom a villogó szemű hangszálait rezegtető kandúrt. – Jól van te brummogó szőrcsomag, tudom, hogy unatkozol. Hanna magával vitte Fürtöst, attól tartott zavarna minket a kutya….hehe talán nem alaptalan az aggodalma. De te se aggódj, hamarosan útra kelsz, és új környezetet fedezhetsz fel magadnak. Ezt a napot már bírd ki. Még egy hónap és Ajaxot is láthatod. Szegénykét már nem kell kezelésekre hordani. Tudom milyen játékos vagy, most nem tennél jót neki, valahogy még nem sikerült teljesen visszanyernie az egyensúlyérzékét. Alaposan elintézték szegény állatot. – magyarázok az élénken figyelő macskának, mintha értené.

Lehet hogy lassan öregszem, hűlök el a kérdés fölött. Kezdek kíváncsivá is válni.

Gyakran rajtakapom Krisztit, ahogy egy papírlap fölé hajolva valamit elmélyülten rajzolgat. Nem szoktam kutakodni más életében, egy kicsit se jellemző rám, de most muszáj meglesnem mi az, ami ennyire leköti ezt a nőszemélyt. Kicsit szégyenkezve emelem le a szépen elhelyezett újságkupacot a féltve rejtegetett lapról. Egy kedves ezernyi ráncot viselő öregasszony mosolyog rám. Őt javítgatja nagy igyekezettel és szeretettel már napok óta. A háttérben több vázlat van felskiccelve, mint egy-egy síremléktervet ábrázol.

A nagyanyja, hasít a szívembe a megvilágosodás. Rögtön megértem a titkos vágyát, de őt nem. Miért nem szól? Nincs amit, meg ne tennék érte, tudhatná…..

Kimegyek a folyosóra, és a korlátra könyökölve hallgatom az órát. Olyan kis lelkes!

A professzor nem győzi dicsérgetni. Ha így folytatja, már a nyárra levizsgázhat.

Na akkor hamarosan ideje nekem is mozgósítanom az erőimet, hogy a legmegfelelőbb helyet találjuk meg a kertészetének. Ne legyen messze, és ne legyen valami nyüzsgő központban se. Olyan helyet akarok neki, ahol csend van és nyugalom. Ahova csak azok látogatnak ki, akik valóban szeretik a növényeket, és komolyan akarnak vásárolni, nem pedig azért, mert esetleg feltűnök kacér kis kantáros nadrágban talicskát tologatva. Hm, azért ez nem feltétlen lesz így, talán kicsit eltúlzom a dogot még gondolatban is. A lényeg, hogy kellemes környezetben legyen az a kertészet, de ne egy kietlen helyen, ahol megtámadhatnák. Amúgy is bekameráztatok mindent, még a növénykertet is. Többet nem adok lehetőséget a sorsnak ilyen brutális cselekedetre. Vigyázni fogok rá, ha már ő nem képes vigyázni magára.

Lassan indulnom kell, nem aggódok, mert jó helyen lesz. Már mindent megbeszéltem az atyával.

Akaratlanul elvigyorodom, Isten szolgája ugyan csak megrángatta a mocija bajszát, úgy meglepett, alig bírtam követni, csak úgy lobogott a csuhája. Szerencsénk volt, vagy csak Isten figyelt az ő egyik bárányára, mert olyan verőfényes napra ébredtünk, hogy még rövid ujjú pólóban se fáztam. Ritkaság ilyenkor már ez a néhány órás ajándék meleg.

Aztán meg belekeveredtünk egy motoros felvonulásba, régi muzeális paripák, egyik pöpecebb mint a másik. Muszáj volt megállni, és közelről is szemügyre venni, ezeket a matuzsálem csodákat. Az egyik vadmotoros felajánlotta az oldalkocsiját egy körre, az atya meg úgy pattant bele, mintha rugóból lennének a lábai. Aztán mikor egykerekeztek, csak huhogott és vetette a kereszteket, de láthatóan roppantul élvezte a kikapcsolódást és az egész túrát.

Talán én tévedtem az előítéleteimmel kapcsolatban. Teljesen hétköznapi emberként viselkedik a mindennapi életben.  

Hát ha jobban belegondolok, ő is csak olyan mint én.

Hiszen jómagam se száguldoztam le-fel a városban és nem is nyuvasztottam itthon a szimulátort Forma 1-es pilóta korszakomban. Jó, mondjuk azt a központban sem, vigyorgok. Ő sem oszt áldást meg bűnbocsánatot úton-útfélen.

Van ebbe az Endre atyában kurázsi, az biztos. A szőrős, tetkós szelíd motorosok azonnal maguk közé fogadták. Jól mutatott a világos csuhája a sok bőrszerkó között. Ő barátságosan végig járta valamennyit, és egyenként elköszönt a kemény magtól, aztán nyeregbe pattant és úgy elporzott, alig értem utol.

Egy kiszögelésen megálltunk, és miután elfogadtam, elfogyasztottam egy ismeretlen eredetű szendvicset. Kicsit szusszantunk, kávézgattunk és közben megbeszéltük a legfontosabbat, Kriszti dolgát.

Csak egy picit berzenkedett a makacs nőszemély, aztán már ő is belátta, hogy Lotte mellett lesz a legnagyobb biztonságban. A jövő héten, egy újabb kontrollra kell menjen, és nem akarom, hogy kihagyjon egy fontos vizsgálatot. Amúgy se szívesen vinném most magammal, ha már eddig nem akart jönni. Sajna most elhúzódik ez a sok szarság. A verseny után promózni megyek, és forgatunk egy klipet. Valamit nekem is adnom kell a szponzorálásért cserébe. És még egy Red Bull rendezvényen is részt kell vennem. Ebben csak annyi a jó, hogy ott lesz a kölyök is, mert addigra már tuti nagyon teli lesz a tököm. És itt nem csak szó szerint, hanem képletesen is értem, sóhajtozom.

3 hét Kriszti nélkül, sőt lehet hogy 4…..hát ez nagyon aggasztó.

Holnap átviszem, aztán este indulunk Markkal meg Kajjal. Biztonságban akarom tudni, többet nem akarok leálló szívvel, egy síró nőt hallgatva, levegő után kapkodva, olyan érzést átélni, hogy megtudjam elvesztettem a gyermekem és majdnem a szerelmemet is. Többen nem fogok nyilalló mellkassal arra gondolni, mi lesz velem nélküle?

Megváltoztam és ez a részemről nem áldozat egy cseppet sem, inkább áldás, ahogy az atya mondta. Nem hiányoznak a hajnalba nyúló tivornya partik, az olcsó rajongólányok és a drága luxus prostik. Az alkoholbűzös ködös ébredések. A haverok mocskos viccei és leállatiasodott röhögésük. Itt jó mellette, a csendben, a harmóniában, ahogy átölelem és hallgatom, hogy a szívünk egy ritmusra dobban mielőtt elaludnék. Ez kell nekem, ez a béke és talán még egy aprócska párnás kezű, mosolygós, kerek szemű angyalka.

Eeeh, megint csak ide lyukadok ki. El kell végre engednem őt nekem is. Talán majd lesz még, talán küld nekünk egy testvérkét…..én rendszeresen és rendesen dolgozom rajta, sóhajtozom.

Felkapom a fejem, úgy elgondolkoztam, hogy már a búcsúzkodásnál tartanak. Hamar lekocogok egy kézfogásra és megköszönöm, hogy annyi gondot fordít Krisztire és hajlandó a paplakba is kijárni, amíg távol vagyok.

-         Örömmel teszem! Ez a lány úgy issza magába a tudást akár a szivacs. Nagyon szereti a természetet, remek növénygondozó lesz.

Csak csacsog és csacsog, be nem áll a szája mióta elment a professzor. Annyira elfoglalják a gondolatai, hogy nem veszi észre a néma kérésemet, amíg rám nem pillant, és meg nem látja a vágyat a tekintetemben. Akkor elhalkul, és fokozatosan elcsendesedik. Arca mosolyban fürdik, ahogy hozzám lép. Felnyúl az én arcomhoz, és gyengéden végigcirógat a bőrömön.

Kezem védelmezően borul a kezére. Magamhoz ölelem, egyetlen szó nélkül fogom egyre szorosabban, és szám már az ajkait keresi. Lassan csókolom, aprólékosan feltérképezek minden piciny törékeny részletet a száján, az állán, a nyakán…..

Az ölembe kapom, olyan könnyedén lépkedek vele, szinte nem is érzem, hogy cipelnék valamit. Mire belököm a háló ajtaját, már eldobja a pólóját.

Elfektetem az ágyon, és lassan ráfekszem. Minden négyzetcentiméterét érezni akarom, a ribizli illatát is magammal akarom vinni, erre a borzalmas magányos 3 hétre. A könyökömre támaszkodom, hogy ne legyek nehéz, de ki akarom élvezni, az alattam kiszolgáltatottan fekvő nő látványát. Már a puszta gondolat is feltüzel.

-         Biztos vagy magadban? – szólal meg halkan váratatlanul.

-         Mire gondolsz? – csodálkozom rá.

-         A jövőnkre. – suttog elkerekedett szemekkel.

-         Hát itt vagyok nem? – mosolygok gyengéden. – Ha nem veled akarnám, máshol lennék és mással.

-         Utállak mikor neked minden ilyen egyszerű, csak fekete vagy fehér. Nincs benned semmi romantika…. – durcog kedvesen.

-         Az nincs, de vágy az annál több. – harapok a szájába.

Átölel és a combjait engedelmesen szétnyitja, hogy közéjük helyezkedhessek. Sokáig kényeztetem, aprólékosan feltérképezve az erogén zónáit, miközben megszabadítom minden ruhától, ő pedig vágytól lihegő, kipirult arccal húz magára.

-         Ne siess, - somolygok, - aztán meg majd ezt is rám kiabálod. Még előttünk az egész éjszaka. Sokáig kell szeretkeznünk, hogy legyen min merengenem magányos remeteként.

Nem hagyja, hogy befejezzem, szája az enyémre tapad, nyelvével a nyelvem simogatja. Egyre vadabból csókol, aztán átfordulunk, és a csípőmre ereszkedik. Apró puszikkal borítja el a nyakam és a mellkasom, kapkodó légvétele a fülem és a nyakam izgatja. Aztán két tenyerét a mellemre támasztja.....

Lehunyt szemmel mélyet sóhajtva hagyom, hogy szeressen……hosszú még az éjszaka!

Kriszti…..

-         Istenkém te lány! Csak 3 hét volt, hát tényleg olyan rossz már nálunk?

-         Jaj, dehogy Lotte, tudod mennyire szeretlek benneteket…..csak…

-         Csak őt jobban? – nevet.

-         Nem….inkább másként.

-         Tudod, mikor én voltam fiatal még volt kötelező katonaság. A férfiak bevonultak 2 évre. A te Kimid is volt katona, kérdezd csak meg tőle. Azt hogy bírnád?

-         Sehogy! – vonogatom a vállam. – Gondolom ő is roppantul élvezte.

-         Megjöttek a nővérek. –kapja fel a fejét a kintről elcsípett beszűrődő diszkrét beszélgetésfoszlányokra.

-         Ilyen korán kezdünk főzni? – ásítozom. – Nem értem, állandóan aludnék. – sóhajtok.

-         Nem főzünk, próbálnak. Tudod, már ilyenkor kezdik a karácsonyi zsoltárokat, hogy összeszokjanak, és ne essenek szét a több szólamban.

-         Meghallgatom őket. – indulnék, de karon ragad.

-         Vegyél magadra valamit, a templomban hideg van!

Kényelmesen elhelyezkedem az első sorban és álmodozok a lágy dallamokra.

Még egy éjszaka, egyetlen fekete éjszaka egyedül és holnap már itthon lesz, holnap már együtt alszunk. – fut végig rajtam egy jóleső hullám. Mennyire hiányzik a mosolya, az a gyönyörű szeme és az érintése….

Úgy elmerülök az ábrándozásban, hogy észre se veszem ahogy levonulnak. Már a templomban foglalatoskodnak, díszítgetnek, pakolgatják a gépelt zsoltárokat a padokban, én meg még mindig csak bárgyú mosollyal az arcomon nézek ki a fejemből.

 Szegény Kimi, azt az arcot ahogy Isten elé tárult, hogy megbeszélje vele a viselt dolgait, valószínűleg soha életemben nem fogom elfelejteni….

Hát csak hozzád jutok már megint, sóhajtozok. Ha így fojtatom, úgy fogok itt fújtatni akár egy elhízott rozmár. Remélem neked is úgy hiányzom, ahogy te nekem, és nem kezdtél el máshol vigasztalódni.

Délután valamennyien letelepszünk a TV elé. Egy hete is itt izgultunk és sikoltoztam, mikor a kis német előtt meglengették a kockás zászlót a Brazil futam végén. 

15 ponttal van elmaradva az elsőtől, attól a híres nevezetes Alonsotól. Nem behozhatatlan, hiszen az első hely 25 pontot ér, és most is nyert és ezzel faragott a pontosan 25 pontos hátrányából 10 pontot. Tudom, hogy sikerülni fog neki, imádkozom érte, és nem csak én hanem az atya és Lotte is. Lotte ugye még honfitársa is, kettős a szimpátia, nem csak miattam érez így. Nyernie kell, hiszen annyit edzet, olyan elkötelezett, mindig ment futni, még az esőben is, megérdemli a sikert ez a mindig vigyorgós kölyök. És hát ugye korántsem érzek hasonló szimpátiát a másik, piros ruhás pilóta iránt. Számomra ő a gonosz, elég ha csak ránézek.

Seb meg, minden alkalommal lenyilatkozza, hogy neki Kimi lebeg a szeme előtt. Ő is 17 pontos hátrányban indult neki két futammal a vége előtt, és nem törődött senkivel és semmivel, csak megtette az elképzelhetetlent világbajnoka lett ennek a hálátlan csapatnak.

Ezt már csak én gondolom hozzá, nem a német nyilatkozta.

Szóval elég az hozzá, hogy minden alkalmat megragad, hogy felemlegesse a barátját, és azt, hogy szeretné, ha egyszer még a csapattársa lenne. Nem feledkezik meg róla a kamerák előtt sem, nem csak itthon nyaggatja állandóan, hogy térjen vissza, mert neki ott a helye.

És most eljött a végjáték. Együtt izgultuk az atyával. Összeszorult szívvel figyelem ennek a mosolygós gyereknek a megfeszített koncentrációt az arcán. Most nyoma sincs rajta a kajánságnak. Testének minden idegszálával koncentrál, és ebben szívvel lélekkel segíti Heikki a trénere. Ökölbe szorított kezekkel vártam a rajtot, csak ne ütközzön, csak ne lökjék ki Istenem! Engedd, hogy megpróbálja, nem kell, hogy segíts neki, csak engedd, hogy a maga erejéből végigmenjen, mert akkor győzni fog, könyörögtem!

Mikor megnyerte felugrottam és sikoltoztam meg sírtam örömömben. Ő is sírt, ahogy hallgattam a zokogástól elcsukló szavait, vele együtt bömböltem és láttam, hogy Lotte is könnyezik.

Küldtem neki egy gratuláló SMS-t és Hannának is, mert láttam az én barátnőmet, ahogy könnyezve ölelgeti az örömmámorban fürdő fiatal németet. És láttam végre azt a híres Alonsot veszíteni, aki nem a szívünk csücske, mert kifúrta az én kedvesemet a Ferraritól, ezért most rallyzik, pedig ott lenne a helye a királykategóriában, bizonygatja szinte minden alkalommal Seb.

Veszíteni nem jó érzés, most legalább te is megtapasztalod, dühöngtem. Igen is van, Isteni igazságszolgáltatás, és ha van, te nem nyerhetsz ezzel a Ferrarival!

Nem akarok a harag bűnébe esni, de igen is nagyon örülök, hogy nem lett világbajnok az a nagyarcú sötét hajú férfi.

Lotte csendesen meg is jegyzi, - Ennek a fiatalembernek akkora arca van, akár egy lónak.

-      Hát azért sikerült kitúrnia onnan Kimit. Ő szegénykém csak inni tud annyit, akár egy ló. – vigyorgok könnyek között.

Sokkal boldogabban vágok neki az utolsó magányos éjszakámnak, az én régi zöld falú szobámban, amihez minden erőmmel ragaszkodom. Jó ott, minden este azzal aludtam el, hogy végig gondoltam az én nem minden napi életutamat, attól a könnyektől maszatos arccal, összetört szívvel, reszketve a villámhárítón megszökő lánytól, addig a boldogságtól sugárzó asszonyig, amivé váltam Kimi Raikkönen mellett. Majdnem édesanyává is, de erre inkább igyekszem nem gondolni, mert csak fájdalmat okozok magamnak.

Épp senor Sangriát ölelgetem és magyarázok neki, hogy holnap újra útra kelünk és haza megyünk, gyorsan futkározzon még itt a virágoktól roskadozó templomkertben, melyet egykoron én gondoztam, ő meg aprócska pici cicaként nyivákolva bukdácsolt utánam. A nagy szeretgélés közepette megszólal a mobilom. Sietve felkapom azt hittem Kimi az, és legnagyobb meglepetésemre egy teljesen túlhevült, artikulátlan hangon rikoltozó friss Forma 1-es világbajnok volt a vonal végén. Alig tudtunk pár szót váltani, csak kiabáltunk, mert semmit sem értettünk egymás szavából és sírdogáltunk. Azért többször is gratuláltam, ő meg köszöngette, és fogadkozott, hogy ha haza ér, akkor megünnepeljük. Ezt is és a barátja elmaradt születésnapját is!

Lassan kijárom a padlószőnyeget az emeleten. Már kétszer lezuhanyoztam, mert annyira izgulok, hogy megizzadtam. Közben állandóan futkározok az ablakhoz, mert úgy hallom megékezett, de mindannyiszor csalódás ér.

Már itt kéne legyen…..a tejszínes lazac a sütőben vár egy kis melegítésre, egy üveg pezsgő meg a hűtőben várja megadóan sorsa beteljesülését. Olvasni próbálok a jegyzeteimből, de a máskor imádott sorok most értelmetlen kuszaságként futnak át a szemem előtt. Képtelen vagyok koncentrálni. Lemegyek, pattanok fel, és a köntösömet kötögetem. Leellenőrzöm még egyszer az ünnepi ebédet, és bekapcsolom a TV-t. Talán az majd leköt míg megérkezik.

Egyedül vagyok, még senor Sangria is elcsatangolt, most újra felfedezi a környéket.

Lassan elgondolkozva lépegetek lefelé a lépcsőn. Az utolsó foknál felnézek, és szembe találom magam egy férfival.

Hát nem is tudom mit mondjak, már megint meggyűlt a bajom a technikával!

Megjöttem, kicsit késve bár, de törve nem. 

Nem akarlak titeket a problémáimmal terhelni, de ezúttal teljes összeomlás volt nálam, nem lelkileg, hanem szerverileg! Van amit örökre elvesztettem, és van ami megmaradt! Nem számít, ahogy a kedvenc idézetem is mondja:"az ad erőt ami megmaradt."

Új laptopom van, vagyis van egy laptopom mert eddig még nem volt, ráadásul angol menüs, és valahogy még nem barátkoztunk eléggé össze.

Ez most egy rövid rész, azért remélem tetszeni fog és elolvassátok a keddi részt is.
puszi mindenkinek, Luna

Deenek: Azt képzeltem tudok írni és kommunikálni, pedig dehogy ! És azt hittem, hogy értek picit a férfiakhoz, pedig......

Csak egy fél mondatot ejtettem el, hogy vásárolnom kell, aztán már le is tettük. Néhány óra múlva személyesen, kikerekedett szemekkel kérdezte meg. Mi van?

Annyira gyerekes vagyok és meggondolatlan! Pedig úgy igyekszem felnőni és felelősségteljes emberré válni. Főzni tanulok és gyúrok az eljövendő munkámra....

Mégis minden jó szándékom ellenére félreértésekbe, vagy nevetségesen kínos helyzetekbe csöppenek! :(

34. rész - Védekezz, én támadok.....

Azt akarom, hogy nézzen a szemembe, és értsen meg;

Hogy döntse a fejét a homlokomnak, 

És súgja azt:

"Soha nem mondtam le rólad"

Kimi…..

-         Várj…..ne ünnepeljünk így egyedül! – emelem fel a kezem, mielőtt kisietne a konyhába megmelegíteni az időközben kihűlt ételt.

-         Szeretnél hívni valakiket….esetleg Sebiéket? – néz rám várakozón.

-         Igen szeretnék de nem őket….hívd át az atyáékat a szülinapi ebédemre. Itt az ideje, hogy viszonozzuk a vendéglátást. Annyira aggódtak miattad….állandóan telefonokkal bombáztak…..megérdemlik, hogy itt legyenek.

-         Komolyan mondod? – pislog rám könnyek közt.

-         Persze hogy komolyan! Telefonálj gyorsan….mire ideérnek, mi is felöltözünk. – nézek végig a boxerben tündöklő testemen. – Addig én is telefonálok egyet.

-         Másokat is hívsz?

-         Anyámat hívom!.....Szegény tegnap folyamatosan hívott és üzenetekkel bombázott. El sem tudja képzelni mi történhetett….

Felkocogok a lépcsőn, nem akarom, hogy hallja. Semmi titkos nincs abban, amit mondani akarok inkább örömhír, hogy végre magára talált, de ezt mégsem akarom előtte ecsetelgetni. Anyu naponta többször is hívott reménykedve és én mindig ugyan azt válaszoltam…..nem, még mindig nem áll velem szóba. Elkerül és átnéz rajtam….gyűlöl engem!

-         Ennek most már vége! – suttogok hangosan a készüléknek. - Azért suttogok, mert nem akarom hogy meghallja….Hát persze, hogy itt van, lent készíti az ebédünket. Igen, egy kicsit később eszünk, mert sokáig aludtam. Persze, tudod milyen vagyok….nem, nem voltam részeg. Hogy kérdezhetsz ilyent? – adom a felháborodottat.

Anyu fejlődőképes csak egy sátáni kacajt küld az éteren át.

Többször is megnyugtatom, hogy minden rendben köztünk, mert nem érti, akkor miért nem jöhet el még mindig?

-         Azért mert csak most engedett fel. Együtt aludtunk végre, a karjaimban tartottam két hét után, adj még nekünk egy kis időt…hamarosan megyünk! Úgy tervezem, lemegy az utolsó futamom, és utána haza megyünk egy időre. Ott töltjük az ünnepeket is, szeretném, ha megismerkedne a hazámmal és eltöltenénk együtt veled, meg Ramiékkal néhány hetet…

Anyut az utolsó érvem levette a lábáról, hajlandó még várni a találkozással, és Ajaxra is vigyáz. Szegény kutyának hiányzunk naphosszat csak az ajtót lesi, és bánatosan gubbaszt a párnáján.

-         Na? – fordulok a lihegve berobbanó lány felé.

-         Már jönnek is! Jaj, Kimi én annyira izgulok! – borul rám.

-          Miért is? – suttogom a nyakának és elborítom a csókjaimmal. Kezem automatikusan simul a mellére, gyengéden masszírozgatom, hasához hozzányomódik az egyre élénkülő férfiasságom.

-         Jaj ne már…. – kéreti magát egy kicsit, de karjait már átkulcsolta a nyakamon ujjaival a hajamba túr, amitől pontosan tudja, hogy nincs megállás…

-         Csak még egyszer….egy gyors menet….

-         Nem akarok gyors menetet….- merevedik le a karomban.

-         Akkor elnyújtom, amíg csak akarod….be kell pótolnunk két hetet, példátlan kiesésé volt…..ez megengedhetetlen a jövőben – fektetem el az ágyon, miután lehámoztam a köntösét.

-         Igen….- nyöszörög – igen!

De hogy mi igen, azt valószínűleg nem tudná megindokolni, és nincs is rá szükség.

Követelőzőn feszül neki a testem, ő pedig engedelmesen magába fogad.

Kicsit feszengve állok a saját ajtómban, a saját lakásomban. Hát mi a fasz van velem?

Endre atya kitárt karokkal csuha nélkül farmerban és ingben repül Kriszti felé. Hosszan ölelgeti, míg én lekezelek a morcos képű, de mindig vidám Fritzel, és megölelem a könnyeit nyeldeső Lottét.

Aztán ők borulnak össze, és sokáig ölelgetik egymást sírdogálva, több nyelven is magyarázkodva, amiből csak az angolt értem, de elcsípek néhány német szót Lotte részéről, és magyart amonnan. Hát? Ők tudják!

Lassan sikerül beterelgetnem mindenkit és elköltöm a 31.-ik születésnapi estebédemet egy pap társaságában, a múltkori után ügyelve a szavaimra.

Semlegesen mosolygós arccal fogadtam a születésnapi köszöntődalt egy pap, egy templomszolga, egy apáca és egy imádni való, őrült magyar nőszemély előadásában. Eeeh, hagyjuk inkább a megjegyzéseket. Én gyóntam, ők énekelnek…..a csoki torta meg szuper!

A pezsgő után kicsit oldottabban érzem magam, végül is neki ez a családja és még mindig jobb, hogy pap, lehetne akár boncmester is.

-         Továbbra sincs még semmi eredmény? – fordul felém az atya.

-         Nem…..A helyszínen sem találtak semmi használható nyomot. Se egy ujjlenyomat se egy ruha vagy hajszál maradvány csak, ….csak Krisztiék vére volt mindenütt. – köszörülöm meg a torkom. – Próbáltam néhány tippet adni, lenyomoztattam a volt feleségemet is, mert tudom mennyire utálja, hogy jól megvagyunk Krisztivel.

-         És?

-         Semmi…Tökéletes alibije van a támadás idejére. Versenye volt, nyilvános helyen szerepelt, igaz rettentő silány eredménnyel, de ott volt. Nem lehetett összefüggésbe hozni az üggyel. Kihallgatták, persze mindent tagadott és kikérte magának. Bár nem gondolnám, hogy személyesen jött volna el felügyelni az eseményeket, de a rendőrség már csak így dolgozik. Amit lehetett megpróbáltak, de semmi. Ajaxot mérföldekkel innen találták meg. Állítólag beledobták egy hídról a folyóba. Elég sebes folyású, szerencséje volt szegény kutyának, hogy sikerült megkapaszkodnia és kijutott a partra.

-         Még ápolják?

-         Nem! Anyunál van, úgy gondoltam, amíg itthon nem rendeződik a helyzet jobb ha ott van, ennyivel is kevesebb dolga volt Krisztinek, – nyúlok át és szorítom meg a mellettem ülő lány kezét, - és legalább anyu sincs egyedül. Szerettem volna a minimumra csökkenteni körülötte az ingereket, hogy csak magára tudjon koncentrálni.

Lassan feloldódok, és egyre fesztelenebbül beszélgetünk a nappaliban, immár egy francia borkollekció darabjait kóstolgatva. Leobtól kaptam valamelyik futamon, egy fogadás eredményeként. Most igazán jól jön, nem akarom berúgatni a társaságot valami töménnyel.

Fritz nem iszik csak egy pohárkával fogad el a pezsgő után, ő a sofőr és bár Isten vezeti, meg fogja a kormányát azért neki sem árt észnél lenni.

Az atya enyhén célozgat a garázsom méretére és, hogy nyilván rejt néhány érdekességet. Nosza! Kapok az alkalmon, és a férfiszakasz felkerekedik megtekinteni a mélygarázs kincseit. Magukra hagyjuk a lányokat.

Legalább egy órát nézelődünk, mikor az atya úgy dönt visszatér, én meg nagyvonalúan beülök Fritz mellé, miután óvatosan, sóvár tekintettel célozgat arra, hogy még sosem vezetett jobb kormányos autót, hát akkor itt a megfelelő pillanat. Ő szinte nem is ivott és én sem vagyok annyira kapatos, hogy ne tudnék átnyúlni, ha esetleg cserben hagyja Istene meg a rutinja.

Kriszti….

Sokáig ülünk egymás mellett a nappali kanapéján, és csak szorongatjuk egymás kezét és sírunk. Mindkettőnknek van kit siratni és itt, Lotte mellett jövök csak rá, hogy neki sokkal nagyobb fájdalma van az enyémnél, mert ő egy valóságos élő gyermeket veszített el. Egy emberkét, aki esténként átölelte a nyakát, ha betakargatta lefekvéskor, akinek beszippanthatta az édes babaillatát, akinek fizikai valójában érinthette meg a kezét, az arcát, és élvezhette a mosolyát, és a kedves hangját, amin anyunak szólította.

Nekem ezek a dolgok nem adattak meg, ő csak itt volt a pocakomban, de én nem tudtam erről az édes teherről. Visszagondolva talán a hangulatingadozásom lehetett volna az egyetlen gyanú arra, hogy nem vagyok egyedül, hogy valakit óvnom kéne és megvédenem akár az életem árán is……de nem tudtam róla.

-         Akkor sem tudtad volna megvédeni szívem, ha tudsz az érkezéséről. Az ilyen emberekkel szemben nincs esélyed, ezek tanulják a gyilkolást, ezeknek kő van a szívük helyén, és nem érdekli őket semmi más csak a pénz. Tudod a mondást, „Kard által vész ki kardot ránt!” Az ilyenek nem öregszenek meg, mert mindig jön egy gyorsabb, kapzsibb, gonoszabb vagy fiatalabb, aki kiontja a semmit sem érő életüket. Ha meg mégis megadatik nekik az öregség, magányosan, valahol a város peremén, egy lepukkant kocsmában végzik majd alkoholba fojtva a lelkiismeretüket, és a bűnbánatukat, mert eljön az idő, mikor mindenkinek fizetni kell, és a legmegátalkodottabb embernek is odaülnek a múlt árnyai, és kísértetei a párnájára éjjel, és akkor eljő a számonkérés, mert Isten megbocsát ugyan minden elkóborolt megtévedt léleknek, de sohasem felejt!

Inkább arra koncentrálj most, hogy itthon rendben legyetek, a büntetést és a bosszút hagy Istenre és az időre. Ez a szegény fiú rengeteget szenvedett, borzasztó lelkiismeret furdalása van, amiért nem volt melletted. Nagyon fontos vagy neki kislányom……nem gondoltam, eleinte bevallom őszintén, hogy így lesz, de nagyon szeret téged ez a fiú. Látod én is a kétkedés bűnébe estem, csak azért, mert a szennylapok annyi mindent mocskolódnak róla, elítéltem, mielőtt még megismerhettem volna. De még ha igazak is lennének azok a dolgok amiket olvastam, meg hallottam vele kapcsolatban, az sem számít, sőt pontosan még nemesebbé teszi a jellemét, amiért ennyire képes volt érted megváltozni.

-         Ahogy Lotte mondja lányom, - helyesel a visszatérő atya. – Valamennyien bocsánattal tartozunk ennek a fiatalembernek, mert mindannyian kétkedtünk benne. És lám most meg motorozni hív engem, hát kell ennél meggyőzőbb érv?

-         Örülök, hogy megkedvelték őt atyám, mert én nagyon szeretem…..és szeretnék vele családot alapítani….és hát erről akartam volna beszélni Lotte. Az orvos szerint nem kell várni, akár azonnal teherbe eshetnék, de én félek….inkább várnék egy kicsit, nem bírnám ki, ha még egyszer el kellene veszítenem a kicsikémet. Mit gondolsz Lotte, kezdjek el fogamzásgátlót szedni?

-         Nem hinném, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Ha gyógyszert szedsz, különböző anyagok halmozódnak fel a szervezetedben, amiket ki kellene tisztítanod, mielőtt újra próbálkoznátok a gyermekáldással. Inkább próbáld a természetes védekezést, beszéltem már neked erről.

-         Igen….de őszintén, nem nagyon emlékszem már.

-         Nagyon egyszerű Krisztikém. Tüszőrepedés után és előtte két nappal vigyázni kell. Azt pedig úgy tudod kiszámítani, hogy a menstruáció első napjától számított 14. nap. Abból visszaszámolsz kettőt, meg előre is. De ha így nem érzed elég biztonságosnak, mérj reggelente felkelés előtt hőmérsékletet, az ovulációkor, vagyis tüszőrepedéskor látványosan leesik, aztán fokozatosan emelkedik a testhőd.

-         És olyankor mit csináljak Lotte?

-         Akkor vagy ne éljetek házas életet, vagy védekezzetek….mondjuk óvszerrel, vagy megszakítjátok az együttlétet, de gondolom Kimi jobban tapasztalt ebben, mint te.…. vagy takaríts helyette. – teszi hozzá mosolyogva.

-         Azt nem lehet…..ha ő valamit a fejébe vesz, akkor az úgy lesz és kész, hiába ugrándozom előtte a porszívóval.

-         Akkor használjatok óvszert.

-         Háát…..Kimi elég spontán tud lenni. – vigyorgok zavartan.

-         Mit értesz spontánon lányom. – ugrik fel az atya szemöldöke.

-         Hááát….ha kedve támad az együttlétre, nem sokat teketóriázik….nemigen lenne időm elfutni egy gumiért, aztán beélesíteni….érti atya! Főleg 5 napon keresztül!

-         De hát csak nem háltok együtt minden nap? – meredezik tovább az atya.

-         Többször is atyám…..az bűn? – riadozom.

-         Ajándék lányom! – simogatja meg a karom Lotte. – Ajándék…..

A belépő Kimi élénken ecseteli Fritznek a kanyarok jó kihasználása szempontjából megfelelően megválasztott csúcspontot. Előbb lelassul a beszéde, aztán elhalkul. Leengedi az eddig hadonászó karjait, és zavartan pislog egyikünkről a másikunkra, mert 3 rászegeződő szempárral találja szemben magát, és mindegyik szempár mást sugároz felé. Az enyém a szerelmet, Lotténál a cinkosságot, az atyáé meg enyhe döbbenetet. Még mindig nem tette túl magát az imént hallottakon.

A parázna lélek elenged felénk egy gyámoltalan mosolyt, melyre észbe kapva az atya nagy lendülettel kezd egy újabb történetbe, közben karon fogja, és magával ragadja a szemeit riadtan kapkodó házigazdát.

Utánuk sietünk a nappaliba, teszek egy újabb kört a tortával, és mikor hozzá érek riadt, kikerekedett szemekkel diszkréten a fülembe suttog olyan hangerővel, hogy még Vetteléknél is tiszta a vétel.

-         Megint valami faszságot csináltam?

Nem válaszolok csak enyhén ingatom a fejem és próbálom visszafogni a vigyoromat. Közben azon gondolkodom, hogy tudtam ezt a férfit két hétre kirekeszteni az életemből?

Nincs időm efféle dőreségeken elmélkedni, mert úgy tűnik Endre atya is egyfajta emelkedett hangulatba került a garázslátogatás után, most vidorkodva nyugtatgatja a finnt.

-         Ugyan fiam! Ne riadozz itt nekem, nem üldözünk mi boszorkányt és a keresztre feszítés ideje is lejárt már. Nálad meg különben is dicséretes a lelkesedés. Jegyezd meg fiam, a szándék a fontos nem a végeredmény! Bejöttél velem isten házába és letérdeltél a gyóntatószékbe. És hát a csudába is, igyekeztél kicsit egyezkedni Istennel…..de ez még nem bűn, inkább nagyon is dicséretes. Nem gondoltam hogy majd megtéped a ruhádat, és bűnbocsánatáért könyörögsz…..és hát ez nem is a keresztény vallás rítusa. Furcsa gyónás volt, azt meg kell hagyni, de hát értem én már meg abban a székben cifrább dolgokat is, és ezekkel a kiskapukkal, amelyekkel okoskodtál….nos  néha én is élek velük.

Talán még nem meséltem nektek sem, - fordul felénk, - pár éve az a megtiszteltetés ért, hogy kiutazhattam néhány egyháztestvéremmel egyetemben Törökországba, ahol egy katolikus konferenciát tartottak a modern kori tudományok és Isten áldásos tevékenységének összeegyeztetéséről. Nagyon tanulságos beszédeket hallhattunk és rengeteg meglepő felfedezést, amikről azelőtt nem is tudtam, csak ott, ahogy próbálták az Isteni jelenlétet összehozni a legújabb kori felfedezések vívmányaival.

Szóval, egy nap kivittek minket kikapcsolódásképpen a bazárba egy rövidke sétára, mert oda több nap kéne, ha be akarnád járni. Hihetetlen dolgokat fedeztem ott fel, az a rengeteg szőnyeg, rézedények, és arany…. Nem csoda, hogy megszédítette az emberek fejét.

Néhány nap elteltével indultunk hazafelé ugyan azzal a turista busszal visszafelé is. A busz női utasai persze tömve voltak arannyal és nem akaródzott senkinek sem bevallani és elvámoltatni. Ezért megkértek, hogy rejtsem el én, mert hát ugye egy papot nem kutatnak át. Mondtam nekik, az rendben van, de ha megkérdeznek, én nem hazudhatok. Végül csak kiokoskodtam valamit, ha már az emberek felém fordultak nem akartam elveszíteni a bizalmukat. A nyakamba akasztottam az összes láncot és egy tokocskában az övemre fűztem a többi értékes cifraságot.

Aztán jött a határellenőrzés és a vámos megkérdezte tőlem is, ahogy mindenkitől, hogy van-e elvámolni valóm. Én meg őszintén elmondtam neki, hogy a szívem Istené, a ruhám az egyházé, ami meg alatta van az a lányoké. A vámosok jót nevettek és tovább álltak. Nem hazudtam, csak a magam módján adtam választ a kérdésükre.

Kimi…

-         Holnap túrázni megyek az atyával. Elleszel? Vagy elvigyelek Lottéhoz? Jobb szeretném, ha nem maradnál egyedül. – fogadom a zuhanyozásból megjövő fürdőköpenyébe burkolózó lányt.

-         Nem lesz gond. A ház biztonsági rendszere tökéletes, nem megyek ki a kertbe, mert már hűvös van ahhoz, és nem is akarok egyedül mászkálni. Bár nem gondolnám, hogy visszatérnek.

-         Én sem, de inkább ne kísérletezzünk. – ölelem magamhoz.

-         Én meg azt hittem te szeretsz kísérletezni! – tűr a hajamba somolyogva.

-         Eeeh, most, hogy így elnézegetlek, - mérem végig a szétnyílt köpeny alól előlibbenő testét, - van néhány ötletem….esetleg kivitelezhetnénk egyet vagy kettőt. – pottyintom a földre a feleslegessé váló köntöst.

-         Akár többet is….benne vagyok.

-         Inkább én lennék már benned….de csak haladjunk szépen sorjában. – borulok a mellére, ahogy elfektetem.

-         Te megőrültél! – meredek rá, a hasa felől, - minek vettél fel bugyit?

-         Hát….mert most védekeznünk kellene….tudod, szeretném, ha pihenne a szervezetem legalább egy hónapot….mielőtt…..szóval, ha újra megtörténne, hogy biztosan ne essen semmi baja a babánknak.

-         Akkor most ne legyen szex? – döbbenek le a talpamig.

-         De lehet….csak tudod….vigyázz rám. – makog édesen zavartan.

-         Eeeh, én mindig vigyázok! – borítom el apró puszikkal a hasát, és ahogy haladok lefelé mindenütt a finom libabőröző testét. 

Finoman kihámozom a feleslegessé vált alsóneműből, és ha már ott vagyok, rácsókolok a szeméremcsontjára. Feltérdelek, az egyik lábát a vállamnak támasztom, és lassan haladva lefelé, elhalmozom milliónyi apró puszival. Aztán már nem csókolgatom, hanem a nyelvemmel kezdem izgatni. Lassan hozom robbanás közeli állapotba, és ahogy a keze görcsösen belemarkol a lepedőbe, teste pedig akaratlan meg-meg rándul alattam leállok, és az ujjaimmal simogatom tovább. Aztán újra kezdem az izgatást, és ezt addig folytatom, míg felsikolt, belemarkol a hajamba, magára ránt, és eszét vesztve könyörög, hogy ne hagyjam abba.

-         Miért….miért csináltad ezt….miért kínoztál így? – lihegi kipirult arccal.

-         Mert így elmentél, mielőtt még bemelegíthettem volna a farkamat, és nem volt gond, hogy a vége előtt ki kell szállnom. Nekem így is jó, de neked nem lett volna az, és ezt nem engedhetem meg magamnak. – csókolok rá a lihegő szájára.

Mohón viszonozza, két karjával rám tapad, és egyre vadabbul csókol és vonaglik alattam. Egy ideig próbálok koncentrálni, aztán magával sodor a vágya. Másodszor már keményen megdolgoztatom, végül a nyakamba pakolom a lábait, és szinte kihúzom magam a testéből, hogy minél mélyebbre merülhessek vissza. Szerencsére már a harmadik lökésnél érzem, ahogy élvezve rászorít a hüvelyével a farkamra, így még idejében ki tudok szállni, mielőtt eszemet vesztve, lihegve a nyakába borulva elszállnék.

Szorosan átkarolva tartom a karomban, feje a kulcscsontomon pihen. Testünk fénylik a rátapadt izzadságtól. Hát kell ennél kellemesebb és tökéletesebb méregtelenítés? Elsőre szinte azonnal elmentem az érintésétől, de aztán legalább egy órán keresztül kényeztettem mindenféle módon, ami csak eszembe jutott és rendesen megdolgoztattam mindkettőnket. Azóta pedig, már nem is tudom hitelen hányadik menetet nyomtuk le, és most aztán nagyon odatettem magam.

A szíve még mindig dübörög a mellkasomon, az enyém meg folyamatosan kérdezget itt belül a fejemben, neked elment az eszed, meg akarsz ölni minket?

Ahányszor felemeli a fejét, hogy apró csókokkal hintse tele az állam, a fülemet izgató leheletétől lehunyt szemmel borzongok és megmozdulok újra odalent.

-         Tegnap …azt ott…akkor amit mondtál….azt komolyan gondoltad? – dadogja zavartan.

-         A hülye kurvát? Nem…ne haragudj….

-         Nem…nem arra gondoltam….

-         Hanem mire? – mosolygok, mert már képtelen vagyok tovább eltitkolni a vigyorgásom.

-         Arra…amit utána mondtál. – nyöszörög.

-         Mégis mit….mire gondolsz? –húzom tovább az agyát.

-         Nem…semmi….nem fontos. – visszakozik inkább, minthogy megkérdezné nyíltan.

-         Arra hogy szeretlek? – teszem fel a kérdést hirtelen.

-         Igen… - merevedik le a karomban.

-         Krisztina Kemenes…- könyöklök fölé, sóhajtok egy hatalmasat, és a többit egyetlen levegővel mondom el. – Bár most engem ünneplünk, tehát neked kéne ezt mondogatnod,…. de nem számít, nem szoktam adni a formaságokra. Szóval igen, szeretlek… nagyon fontos vagy nekem…és szeretném, ha ezt egy kicsit komolyabb formába öntenénk….szóval, hogy esetleg elmennék és vennénk neked egy gyűrűt. – sóhajtok mélyet. – Még nem vagyok elválva törvényesen, de ez engem, egy cseppet sem érdekel, mert ez csak jogi bürokrácia és formalitás. Te vagy, aki hozzám tartozik, és te vagy, akivel boldog vagyok szinte az első perctől….már mikortól újra láttam…. – teszem hozzá mosolyogva, mert látom nagyon meg van hökkenve. – Na, mit szólsz hozzá?

-         He..mi…mit is…te most megkérted a kezem?

-         Valami afféle. És nem fogadok el nemleges választ.

-         Majd bolond lennék ellenkezni mikor te vagy felül. – mosolyog

-         Szóval akkor igen?

-         Óóó, hát persze! – vigyorog egyre vidorabban. - Majd szólunk az atyának, aztán fittyet hányva a lehetőségekre, akár titkon össze is adhat minket, mint Rómeó meg Júlia.

-         Nem’tom kik azok de le is szarom őket. Te viszont nem veszel engem komolyan. – meredek rá összevont szemmel.

-         Pedig annyira igyekszem! – sóhajt.

-         Jól van! – hajolok a szájára. - A szavak, itt véget érnek…..beszéljenek a tettek! – fekszem rá, nem törődve a dühösen, dübörögve tiltakozó szívemmel.

Nos, reményeim szerint ezt a részt is megkapjátok talán valamikor az Újév első napjaiban, de az is lehet, hogy még az Óévre maradt, mert hát aki ismer tudhatja, én meg a technika picurkát hadilábon állunk!

Szóval, itt van még egy kis zene, nekem a kedvenc összeállításom, mert ebben nem a megszokott, "hagyományos" karácsonyi dalok vannak.

Puszi mindenkinek, hamarosan "élőben is" jelentkezem.

Luna 

Ez itten pedig a barátom kocsijában "ho-hózik" megállás nélkül! Nem bírtam vigyorgás nélkül megállni, mikor megláttam a klippet, mert ő egy picit óckodik a cicáktól, holmiféle allergiáról hebegve, erre tessék! J