Kimi…
- Megtalálták
végre? Akkor tegyék a dolgukat! Eleget fizettem azért, hogy…
Ahogy
meglát, elharapja a mondatot.
Most
mit izgul? Nem tudom, kivel beszél, és nem is értem mit mond. Miattam aztán
felesleges elhallgatnia. A titkai kevésbé érdekelnek, mint Ajax reggeli
egészségügyi sétája, vagy a kandúr lelki békéje, akinek kell néhány óra, hogy
lenyugodjon, a felajzott érzelmi állapotából, ha Mark távozik.
Úgy
sietek el Jenni mellett, hogy rá se pillantok. Hol érdekel engem, hogy kivel
veszekszik, mikor a kölyöktől végre Kisu felől hallok? Most is csak azt teszi, amit
mindig, és amihez igazán ért, ordibál!
Seb
végre telefonált. Közölte, hogy megvan Kisu, erre lemerül ez a kibaszott
telefon, dobom az asztalra, és kapom fel a bentit. Olyan izgatott vagyok, hogy
kétszer kell nekikezdenem, mert elvétem a gombokat.
Hiába
volt minden, megint csak elvesztettük a nyomát. Hasztalan vártuk órákon át,
hogy visszatérjen a Red Bull központ emeletén levő szegényes kis szobájába.
Elment azzal a jóképű ficsúrral, és újra felszívódott. Sebnek mennie kellett, nem
lett volna értelme a parkírozóban dekkolnom, mert ha mégis előkerül Kisu, Seb
és főleg Hanna nélkül, nem mehettem volna a közelébe. Ugyan mit mondtam volna
neki? Talán, hogy a Raikkönen família családfáját is megfestetném vele?
Az
igazság az, hogy egyedül nem mertem megkockáztatni a találkozást. Az orvos
megmondta, akár komoly utóhatása is lehet annak, ha Kisunak hirtelen jön vissza
az emlékezete, miattam. Erre ugyan vajmi kevés az esély, de mi van, ha mégis?
Tekintettel az utóbbi idők pechszériájára nem mertem kockáztatni.
Nem
volt miért ott maradnom, vissza kellett jönnöm, hogy véglegesítsem a
szerződésemet Lopez-zel és Boullier-el. Mindennél fontosabb volt, hogy biztos
helyem legyen a Forma 1-ben a következő szezontól.
Decemberig
még a Bull az egyik személyes szponzorom, de januártól, már a Lotus Team
hivatalos támogatója, a Burn lesz az italszállítóm.
Ez
azért szerencse, mert a Red Bull karácsonyi partijára még hivatalos leszek. Az
elmúlt években nem vettem részt ezeken a partykon, de ezúttal kivételt teszek.
Már alig várom, számolom a napokat, hogy végre ott legyek és láthassam Kisut.
Aztán
februártól megkezdődnek a tesztek és onnantól remélhetőleg már együtt utazunk,
csak rajtam múlik, menyi időt sikerül a közelében töltenem.
Seb
folytatta a gátlástalan szponzorok által megálmodott őrült promóciós körútját, arcára
fagyott rendületlen mosollyal. Nem kapott egyetlen szabad napot sem, hogy
hazarepüljön. Tiszta őrültekháza! Ez a gyerek egy terminátor!
- Haló!
– kurjant bele végre elbicsakló hangon a mutáló terminátor.
- Na
végre! Mi tartott eddig?
- Azt
hittem letetted és nem érdekel a mondandóm.
- Ne
bosszants kölyök, vészesen fogy a türelmem. Lemerültem!
- Eh,
hát én is már eléggé….
Vettel
immár kétszeres világbajnok. Alig néhány napja, hogy megnyerte a második
bajnoki címét. Még nem volt lehetőségem személyesen is gratulálni, mert nem volt
itthon, és az elcsukló hangjából ítélve arra következtetek, hogy alaposan
kiaknázzák a népszerűségét.
A
Milton Keynes-i tortúra óta nem láttam. Velem maradt a kislányom sírjánál,
miután felvásárolta az összes környékbeli virágbólt készletét. Beterítettük az
aprócska kis sírt, és a környezetében levő többi elhanyagolt halomra is került
virág, talán először, mióta elhelyeztek alatta egy elhagyott, magányos, szerencsétlent, örök nyugalomra. Néhány napra az az elhagyatott, elhanyagolt rész, ott a sövény
mögött lett a legszebb a temető területén.
- Nagy
hírem van Kimi! Mondjam? – játszik az idegeimmel szokása szerint.
- Megöl
a kíváncsiság.
- Jó,
ha ilyen vagy akkor nem mondom.
- Seb
ne idegesíts! Jenni itthon van és már felélte az összes maradék türelmem. Ha akarsz
valamit mondani, ki vele. Valamiért csak hívtál? Vagy hiányzott a hangom?
- Igen,
gondoltam beszélgethetnénk. Itt ülök kérlek, néhány Red Bullos csapattaggal, és
kényelmesen kávézgatok. Egészen különleges kávét kaptam. Egy serleg van
rárajzolva tejszínből, külön az én tiszteletemre. Mit gondolsz ki szolgálta
fel?
- Fogalmam
sincs – suttogom rekedten, mert az idegességtől elakad a hangom.
- Itt
van Kimi! – vált ő is suttogóra. – Az imént kaptam tőle egy fantasztikus
kávékölteményt! Kedves és mosolygós, csak úgy olvadozik Adriann jelenlétében. Velem
egy picurkát talán mintha tartózkodó lenne, amit nem is értek! Newey külön
kérésére csatlakozott a csapathoz, és jön velünk a téli tesztekre is.
- Kisu
velünk lesz a teszteken? Ez most már biztos? Hivatalos? – faggatom izgatottan.
- Igen!
- Seb,
ez fantasztikus hír, kibaszottul boldoggá tettél – szorongatom a könnyeimmel
küszködve a telefont. Kisu megint kicsúszott a kezem közül, de most már tudom
hol lesz, és amint lesz lehetőségem, a közelébe férkőzöm. - Most hol vagy?
- Egy
forgatáson Angliában.
- Na
és mi a legújabb zseniális forgatókönyv? Vezetsz egy kocsit, vagy tankolsz egy
kibaszott benzinkúton?
- Nem
kérlek! Bár az lenne – sóhajtoz lemondóan. – Energiaitalos reklám, egy szöveget
kell felmondanom a versenygépem oldalára ülve, a világ minden ocsmány nyelvén.
-
Mi a lófasz?
-
Hát kérlek, itt van ez a szövegszerkezet, amit meg
kell tanulnom a Föld minden kibaszott nyelvén. És példának okáért még japánul
is könnyebb eldörögnöm, mint magyarul. Egy kurafi nyelv ez a magyar, órák óta
tanulom.
-
Eeh, és meddig jutottál?
-
Üdv…. – nyögi bele rövid gondolkodás után.
-
Ennyi? –nyerítek fel a helyzet komolysága ellenére is.
-
Hát…úgy tűnik kérlek. Viszont folyékonyan fújom
japánul. Akarod esetleg kínaiul hallani?
Nem érdekel
a siránkozása, se a nyelvvirtuóz dicsekvése. Más bajom van.
- Bassza
meg! Nem elég, hogy lemaradtam az ülésről, még ezt a kurva Burn-öt is kell
innom a Bull helyett. Így most már nem mehetek veletek forgatni, pedig ha nem
bontjuk fel a szerződést, most én is ott magolhatnék melletted, és
gyönyörködhetnék Kisuban meg a kávéjában. Ez a sors bosszúja. Eddig utáltam forgatásokra
járni, most meg mennék, akár gyalog is elfutnák odáig, de már nem tehetem.
- Akkor
most mi legyen?
- Semmi!
Várnom kell, hogy eljöjjön megfesteni a te nagy arcodat. Remélem, alaposan
kidolgoz rajta minden pattanást meg szeplőt, és sokáig élvezi majd a
vendégszereteteteket. Én meg majd átjárok hozzátok. Itt is, meg a versenyeken
is.
- A
végén még hírbe hozol.
- Eeh
ha aggódsz, akkor ne járj olyan feszes overálba. Ráadásul ott van Hanna is!
- Na,
vele meg mit akarsz? –hőzöng.
- Semmit
te Otelló! De Hanna esetleg összebarátkozhatna óvatosan Kisuval. Mindenki tudja
milyen kedves lány. Vele kapcsolatban nem lenne feltűnő, ha egy pincérlánnyal
beszélgetne, mint mondjuk, ha én tenném. Vagy esetleg Jenni, aki max.
lehordaná, hogy sok a tejszín a kávé tetején.
- Hehe
ez már igaz! De attól, hogy Hannával beszélget, te még lemaradsz róla!
- Ha
közelebb kerülnek egymáshoz, talán jobban hajlik rá, hogy elfogadja a
felkéréseteket, és megfesse az a fenséges képedet. Ha itt lesz végre, majd
átjárogatok hozzátok, vacsorázni, kávézni, meg beszélgetni. Ha kell, szerzek
valami picsát, hogy ne legyek egyedül. Mindig van egy-két liba készenlétbe,
akikkel már volt ez-az a régi szép időkben…
- …Te
kibaszott kurafi – vág a szavamba – még most is a dugáson jár az eszed?
- Neked
is azon járna baszd meg, ha egyedül aludnál és nem Hannával minden nap.
Ráadásul Jenni egyetlen alkalmat se szalaszt el, hogy kirakja a kirakatba, amije
van. Soha ennyit még meztelen nem rohangált, mint az utóbbi hetekben.
- Hehe,
és te torkoskodnál alkalomadtán?
- Na
most nagyon őszinte leszek Seb! Csak azért nem váglak pofán, mert ezt a köztünk
levő távolság nem teszi lehetővé, és mert szükségem van rád a jövőben.
- Jól
van már na! Nem kell mindjárt csapkodni. Bár ha jobban belegondolok, most nem
is bánnám annyira. Az államra helyezz egy jobbost, ha kérhetem. Beérném egy szolid
kis állkapocszúzódással, ami teljes szájnyugalomra ítélne. Akkor valaki más
mondaná fel ezt a sok baromságot – mortyog elégedetlenkedve a kis Red Bull
kedvenc.
- Számíthatsz
rám, csak jussak a közeledbe!
- Akkor
sem értem, miért akarsz idegen nőket hozni, ha egyszer Kisu közelébe akarsz
kerülni. Szerinted bukni fog rád, mint a paddock bikájára?
- Nem,
egy percig sem gondoltam erre, te energiaitalt forgalmazók Forma 1-es álló
csillaga! Arra viszont igen, hogy ha egyedül megyek, és négyesben lennénk, az
esetleg kellemetlen lenne Kisunak, és nagyon erőltetett. Nem akarom siettetni,
nem szeretném, ha valami baja történne miattam, azt meg főleg nem, hogy ellenszenvessé
váljak a szemében, mert annyira nyomulok. Nyilvánvaló okokból Jennit mégsem
vihetem át magammal. Biztosan azonnal a kígyó kebelére ölelné szegény Krisztit.
Az első pillanattól kezdve gyűlölte valamiért. Mintha ösztönösen megérezte
volna, mit fog majd nekem az a lány jelenteni. Viszont egy idegen, számomra
jelentéktelen nővel, egészen más a helyzet. Leülünk, kedélyesen elcsevegünk, barátkozunk,
közben lesz időm megfigyelni, hogy reagál a jelenlétemre, mi a gyengéje, hogy
kerülhetek közelebb a szívéhez. Nem akarom kényelmetlen szituációba
kényszeríteni még véletlenül sem.
- Olyant
hozzál majd, aki tud viselkedni, és nyugton marad. Esetleg azt mondjuk, ez egy
munkakapcsolat. Mondjuk a sajtósod!
- Hogy
te milyen eszes vagy kicsi Seb. Én se egy furulyaművészre gondoltam!
- Hehe,
ehhez aztán nem kell túl sok logika.
- Eeh,
nem dicséretnek szántam te ütődött! Mit képzelsz? Majd kiírok egy
versenytárgyalást a jelentkezők között? Tartok tőle annyira már nem vagyok
menő.
- Na,
mióta ez az önbizalomhiány?
- Nincs
semmi hiány, csak tudom, hogy működik ez az egész cirkusz. Két éve nem játszom
benne, már a kutya sem emlékszik rám…..
- Ez
nem így van Kimi! Szinte minden versenyhétvégén láttam egy plakátot, amin téged
követelnek vissza.
- Egy
plakát nem csinál nyarat….
- Az
nem, de gondolj bele, ha voltak olyanok, akik eljöttek, hogy felmutassák a
plakátjukat és visszaköveteljenek téged, akkor hányan maradtak otthon és várják
a csodát?
- Én
lennék a csoda…. – hezitálok miközben Jenni elhúz előttem kezében, egy jókora
pohár vörösborral - inkább már velem történne egy csoda Seb….
- Már
itt vagyunk a célban! – agitál lelkesen, akár egy hittérítő, a vadak között. - Visszatérsz,
és itt van Kisu is. Ne most bizonytalankodj el a cél előtt! Szedd össze magad
Kimi!
- Úgy
lesz kölyök, már alig várom, hogy újra egymás ellen versenyezzünk!
- Azt
én is, de most mennem kell. Mindjárt jön a rendező, és nekem fel kell mondani
ezt az istenverte szöveget. Muszáj megtanulnom!
- Rendben
Seb, tanulgassál! Hívj, ha már tudod végre, mikor jön hozzátok Kisu!
- Úgy
lesz, szia Kimi!
- Szia
Seb!
Sara….
Egyenes
derékkal üldögélek egy félreeső sarokban és figyelem, a teljesen rendezetlen
összevisszaságnak tűnő kapkodást, melynek végén, valahogy mégis összeáll az
idegesen rohangáló, ordítozó rendező által megálmodott kép. A bevilágított Red
Bullos versenyautó szikrázó karosszériáját akár tükörként is használhatnám, úgy
csillog-villog. Ennek dacára egy kopasz pasi, lankadatlan nagy elánnal
polírozgatja még mindig a kékes fényben szikrázó elemeket.
A
rendező ordibál egy kábelekkel borított férfival, aztán elrohan. A kábeles a
fáradtan üldögélő munkásokhoz siet, és átrendezteti velük a hatalmas fényt és
meleget adó reflektorokat. Szerintem semmi változás nem történt, már ami a
kocsira eső fényt illeti, a visszatérő rendező mégis elégedetten bólogat, és
most a kamerát kezelő operátort veszi kereszttűz alá.
Az
ember beül egy moziba és megnéz egy kellemes filmet. Remek időtöltés, főleg, ha
olyan fehér az agya, mint az enyém. Ugyan ki gondolná, hogy ennyi bajjal és
ordibálással jár egyetlen aprócska jelenet felvétele?
Megint
feltűnik a szőke srác, akinek híres mutatóujjáról zeng a világsajtó, több képet
láttam már a hírhedt testrészről, mint a saját arcomról. Most nem tűnik olyan
elégedettnek, valahol elveszítette a hatalmas, elnyűhetetlen mosolyát.
Csak
pár napja szólt Adriann, hogy lesz egy forgatás a központ közelében, és
szeretné, ha én is kiszállnék a kiszolgáló személyzettel, és elkápráztatnám a
díszes kávémmal a stábtagokat. Egy reklámfilmet készítenek a kétszeres
világbajnokkal, még az ünnepek előtt.
Örültem
a felkérésnek, mert végre újra azt csinálhatom, amit úgy imádok. Energiaitalos
dobozokat pakolgatni nem az álmaim netovábbja, de izgalmasan feldíszített habos
kávékat felszolgálni, az már valami!
Az
egyetlen, ami kicsit aggaszt, a vigyorgó német világbajnok, aki első
találkozásunk alkalmával olyan melegen ölelt a szívére, német szokásként
emlegetve a helyzetet.
Hát
nem tudom, azóta utána olvastam, és mindenütt azt látom, hogy a németeknél, már
csak a skandináv népek fagyosabbak és visszahúzódóbbak. Erre a statisztikai
összehasonlításra alapozva, el sem tudom képzelni, miként üdvözölne, mondjuk
egy forróbb vérmérsékletű, nyitottabb latin pilóta?
Elhatároztam,
hogy az újonnan leszerződtetett Ausztrál származású, de olasz gyökerekkel, és
legalább 50 fogas vigyorral rendelkező Daniel Ricciardot, nagy ívben elkerülöm.
Ez
a Vettel, akár egy ideggyenge fellépési lámpalázdrukkos színész, papírlapokat
lobogtatva rohangászik a díszletek között, és félhangosan biflázza a szövegét.
Lassan már mindenkit az őrületbe kerget, a rendezővel együtt.
Nagyot
sóhajtok, mert most minden bátorságomat össze kell szednem, mielőtt a nyomába
eredek a rohangászó világbajnoknak. Beszélnem kell vele. Semmi kedvem Svájcba
utazni, hogy az otthonukban az ünnepek alatt festegessek, miközben gondolom, a
házuk tele lesz barátokkal és rokonokkal. Olyan emberekkel, akik sietnek
köszönteni a világbajnokot, riporterek, tv társaságok meg én! Hát azt már nem!
Bradley
is egyetértett velem abban, hogy néhány hetet már tud várni az a portré, hiszen
karácsonyra már úgysem tudom elkészíteni. Nem fogom egy idegen országban,
idegen házban, ismeretlen emberekkel tölteni a legszentebb ünnepet. Lehet, hogy
nincsen élő rokonságom, de ott van az én kis Saram, őt nem hagyhatom cserben.
Az édesanyja vagyok, ott a helyem mellette szentestén, és nem egy puccos svájci
házban.
Nagy
sóhaj kíséretében veszem fel a tálca kávét, melyeket ezúttal, csak néhány egyszerű
gyors motívummal díszítettem, mert míg a kávékkal foglalatoskodtam, észrevettem,
hogy ez a Vettel leül Adriann mellé, és lefegyverző mosollyal, és rábeszéléssel
igyekszik a kezébe nyomni a papírjait, amiket eddig szorongatott. Szegény Adriann
tenyerébe ejti a kopasz fejét, és cseppet sem látszik lelkesnek, de úgy tűnik
ez a vigyorgó bajnok, mások problémájára teljesen vak.
Hozzájuk
lépek, kezdek lepakolni a tálcáról, mikor a szőke srác kihúzza magát és nagy
átéléssel, sietve közli a kornyadozó Newey-val, hogy „Üdv a valagamból, a Red
Bull valagaban”.
Éppen
vizet öntök a kávékhoz, de mikor meghallom ezeket a szavakat, képtelen vagyok
magamban tartani a vidámságom, és egy rosszul elfojtott vakkantással kitör
belőlem a nevetés.
A
teremben mindenki megrökönyödve bámul rám. Gyorsan elkönyvelem köztük Adriann
döbbent tekintetét is. Rettentően elvörösödöm és elszégyellem magam. Egy őrült
vagyok! Nem hogy örülnék, hogy kikerültem a kiskocsim mögül, itt végre azt
csinálhatom amit szeretek, erre tiszteletlenül felhorkanok akár egy megvadult
vaddisznó és kinevetem a központ büszkeségét!
- Elnézést
– motyogom zavartan – nem is értem mi ütött belém. Bocsánat….
- Mit
mondtam? He? – kapja rám a fejét a garázs büszkesége.
- Én
nem is tudom… - próbálok kihátrálni.
- Már
hogy ne tudnád, hiszen felnyerítettél! – nyomul a levakarhatatlan.
- Csak
mert olyan furán ejtetted ki a szavakat….
- Honnan
tudod?
- Tényleg
Sara – próbálja elnyomni Adriann is a mosolyát – mit mondott Seb? És főleg
éppen milyen nyelven beszéltél? Miért nincs itt egy tolmács?
- Azt
hiszem magyarul. Mit mondtam? – faggat tovább fáradhatatlanul.
- Nos,
üdvözölted Mr. Newey abból a testrészedből, amin ülsz – felelem bizonytalanul.
- Nahát
Seb – prüszköl bele jókedvűen a kávéjába Adriann. - Hol marad a tisztelet?
- De
hiszen…ez mondtam – teríti elénk a papírokat. – Nézd – bők egy rövidke mondatra
a híres mutatóujjal – akkor mi van ideírva? – faggat a levakarhatatlan.
- Üdv
a világomból, a Red Bull világában…. – olvasom riadtan.
- Honnan
tudod? – nyomja hirtelen olyan közel az arcát, hogy majdnem leharapja az
orromat.
- Hát…elolvastam….
– kapom hátra a fejem.
- Te
beszélsz magyarul? – magasodik fölém akár egy támadó kobrakígyó.
- Ne…nem
tudom! –meredek rá. – Ezek szerint…beszélek magyarul – megyek el mellette magam
elé meredve. Ügyet se vetek a bámuló emberekre, magamhoz ölelem az üres tálcát
és kitántorgok a folyosóra.
Bradley…
Mosolyogva
lépek a kis kávézóba. Miután hozzászokik a szemem a fényhez, a megszokott asztalom
keresem a tekintetemmel. Lábam magától lódul, hogy elfoglaljam a helyem, ahol zárásig
figyelem Becky lágyan ringó járását és a mosolyát, melyben minden alkalommal
megmártózom, ha elsiet mellettem.
Egy
ideje már így vagyunk. Feladat volt nekem és szerelem lett belőle.
Most
viszont nincs itt az ideje az ábrándozásnak. Becky nem mosolyog felém, nem
bólint huncut mosollyal, mert el van foglalva egy rossz külsejű alakkal. A cseppet
sem bizalomgerjesztő férfi, pimaszul közel hajol, és bizalmaskodni próbál a
feszengő lánnyal. A pultra könyökölve igyekszik szóval tartani, és nem hajlandó
észrevenni, hogy foglalt kapuba próbál gólt lőni.
Becky
végre felfedez magának, és megkönnyebbült mosollyal indul felém a szokott üveg
ásványvizemmel.
A
férfi kicsavarodva, éber tekintettel követi a lány mozgását.
- Szia
Bradley – búgja szerelmesen.
- Szia
kicsim – üdvözlésként észrevétlenül megérintem az újbögyömmel a kézfejét. –
Látom új lovagod van. Aggódjak? – mosolygok oldalra billentett fejjel a lányra.
- Neked
nincs ellenfeled nálam – tükrözi vissza Becky arca a mosolyom – és különben
is, Sara után érdeklődött – kacsint cinkosan, aztán kötelességtudó arccal
visszamegy a pultnál várakozó férfihez.
Elgondolkozva
figyelem az élénken gesztikuláló férfit, aki hevesen, nagy kézmozdulatokkal
igyekszik valamiről meggyőzni a lányt. Nagyon fülelnem se kell, idáig hallom
Becky bizonytalan hangját.
- Nem…sajnos
nem tudom, hol lehet Sara. Annyira nem voltunk jó barátnők…inkább csak
kolléganők. Talán Walter, a főnök tudja – vonogatja a vállát.
Okos kislány, sóhajtok hosszan, aztán a mobilért nyúlok. Hosszan kicseng, és mikor felveszik, csak egy igent szól bele a jól ismert, parancsoláshoz szokott hang. Én is rövid leszek.
Okos kislány, sóhajtok hosszan, aztán a mobilért nyúlok. Hosszan kicseng, és mikor felveszik, csak egy igent szól bele a jól ismert, parancsoláshoz szokott hang. Én is rövid leszek.
- Főnök!
Ránk találtak!
Egy kis mosoly:)
Sziasztok!
Hosszú idő
után végre találkozunk!:)
És hát az
van, hogy egy ideig csak ücsörögtem a történet felett, és nem tudtam, sőt nem
mertem folytatni.
Elég régóta nem foglalkoztam vele, és bármerre is akartam indítani
a törit, úgy éreztem, hogy ez nem lesz jó…
Végül
belevágtam, és ez lett belőle.
Hát, írtam
egy csomó mindent, hogy mi történt vele ezen időszak alatt, de aztán inkább
mégsem teszem ki.
Ma nagyon
rossz napom van, és csak az ígéretem hajtott, hogy valahogy összehozzam ezt a
részt.
Remélem azért
valamennyire élvezhető!
Én pedig
igyekezni fogok! Hétvégén már nem lesz itt egyetlen vendég sem, és ahogy ígértem,
akkor jön a következő fejezet!:)
Mindenkinek sok puszi, Luna