76. rész - Miért nem lehet egyszerű az élet...

Sziasztok!

Mivel elég sok időm volt a kórházban, írtam mára is egy részt. Remélem nem lett rosszabb a többinél, eléggé riadt állapotban alkottam!:)

Most van egy kis időm, így gyors kiteszem. 

Jó olvasást!

Luna

-    A nevem Bradley Cooper. – nyújt kezet. – Gondoltam illő bemutatkoznom, ha már engem ért a megtiszteltetés, hogy mókus őlordságát felügyelhetem.

-    Örvendek, Sara Faraday.

-    És arra is gondoltam, hogy akár tegeződhetnénk is, bár ezt a hölgyeknek illik általában felajánlani, de tekintettel a krízishelyzetre, megszegem az etikett szabályait.

-    He, nagyon örülök, hogy megszegted. Akkor, szia Brad. – nyújtok újra kezet és zavaromban majdnem eldobom a mókust.

-    Jó, most hogy túl vagyunk a kellemetlen formaságokon akár indulhatnánk is. Nem akarom, hogy elkéss.

-    Jaj! – ölelem magamhoz a műanyag üveget, mert felrémlik előttem a főnök izzadt pufók arca. – Azt én sem szeretném.

-    Akkor indulás! – terelget a BMW felé. Míg beülök, ő lezárja az útszélére tolt autót, aztán mellém huppan.

A műszakom úgy rohant el, mint még eddig soha. Ma minden olyan csodásan alakul annak dacára, hogy szegény Nonó megsérült. De már jó kezekben van, hamarosan szebb lesz, mint új korában, és Brad szerint nem kerül majd semmibe, mert fizeti a biztosító. Miután elvitette az én kis Nonóm, beugrott, hogy elmondja a jó hírt.

Hát kell ennél jobb hír? És Dylan kap egy mókus barátot! És nekem is lesz végre valaki, akiről gondoskodhatok, akit szerethetek, és aki majd haza vár!

A főnököm lebetegedett, meghúzódott a dereka, most járás közben is a térdét nézi, és nyögdécsel. Túléli, és legalább nem érzem állandóan magamon a zavarba ejtően kíváncsi, zaklató tekintetét.

Aztán egy telefonhívásom is volt. Nekem!

Mr. Newey hívott! Elnézést kért, elhúzódott a megbeszélés és most egy munkavacsorán kell részt vegyen, nem tud eljönni. De holnap feltétlen felkeres, ígérte.

Megkérdeztem, hogy talált rám?

Megkértem az asszisztensemet, hogy derítse ki a kávézó telefonszámát, és önt is.

Hát persze! A nagyság előnye, grimaszolok jókedvűen.

-    Üdvözlöm az asszisztensét! – vigyorogtam felszabadultan.

-    Majd átadom neki! A holnapi viszont látásra Sara.

-    Önnek meg jó étvágyat és kellemes estét.

-    Szívesebben tölteném önnel, de azért köszönöm!

Ennyi minden egy egész hét alatt nem szokott velem történni. A legizgalmasabb pillanatokat a buszon éltem át, mikor a sofőr kedvesen köszöntött, aztán meg én osztottam meg néhány izgalmas gondolatomat a plakát fiúval. Mióta kocsival járok, már ez is elmarad. Kicsit szégyenkezve egy napon lefotóztam a buszmegálló fiút, így most a mobilomról mosolyog rám bíztatóan, de azért ez nem olyan….

Ahogy megfordulok, az arcomon marad a mosoly, és azt hiszem, átmegy egyfajta bárgyú vigyorba. Az ajtóban egy elképesztően jóképű pasi áll, és ragyogó fehér fogakkal mosolyog rám. Néhány pillanatba telik mire rájövök, Brad az!

Nahát! Határozottan jóképű lett estére!

-    Helló Sara! – int felém és helyet foglal az ablak mellett.

-    Szia! – sétálok hozzá mosolyogva. – Mit hozhatok? Jöhet egy kávé?

-    Jöhet! – néz jókedvűen.

Visszasietek a kávéfőző mellé. Fogom a netről suttyomban kinyomtatott fotót, amit szeretett főnököm távolmaradása miatt megejthettem, és alkotni kezdek. Becky mellé settenkedik, miközben minden idegszálammal a kávékompozícióra összpontosítok.

-    Csak nem a pasid? – érdeklődik a vállam fölött a csészébe bámulva.

-    Nem! Dehogy!

-    Sara, ez hihetetlen! Olyan akár a képen!

-    Szerinted is jó? – fordulok felé nagyot szusszanva.

-    Hihetetlen ügyes vagy! Ki ez a pasi?

-    Senki…

-    A senki miatt igyekszel így?

-    Koccoltam ma, és ő segített.

-    Vele?

-    Nem egy Bambival! – sóhajtozom.

-    He? – méreget oldalról. Lehet, azt gondolja hörpintettem párat most, hogy nincs főnök.

-    Egy őzike ráült Nonóra, kiszálltam, hogy megnézzem, erre hátulról is belém durrantak.

-    Őőő? – mutat hátra a válla fölött.

-    Egy másik! – legyintek. – De ő maradt segíteni.

-    Kalandos utjaid vannak! – néz elismerően.

Felpillantok rá grimaszolva, aztán visszamélyedek a csészére, és egy fogpiszkálóval elvégzem az utolsó simításokat.

-    A kávéja uram. – helyezem elé.

-    Az anya! – néz rám elismerően. – Sara te egy kávé virtuóz vagy. Te azt tudod a kávéval, amit Newey a Forma 1-es autókkal.

-    Hát nem tudom pontosan az mi, de dicséretnek veszem.

-    A legnagyobb dicséret. Ő kitüntetést is kapott érte a királynőtől.

-    Komoly! – kerekítem rá a szemem. – Az a pasi egy Sir?

-    A Brit Birodalom Érdemrendjének második fokozatát kapta, egyenest a királynőtől, de még nem Sir, az csak a negyedik fokozattól jár, de jelenleg a lovagrend tiszteletbeli tagja.

-    Ó, egy lovag? Nahát, mit Don Quijote?

-    Viccel lány vagy te Sara! Megvárlak a kocsiban. Gondolkoztál már mókus néven?

-    Folyamatban! – intek elmenőben.

A hétvégék nehezebbek, sokan vannak. Persze jó is, mert többet keresek.

Egy szűk óra elteltével lihegve érkezek a kocsija mellé. Előzékenyen kiszáll és kinyitja nekem az ajtót.

-    Nahát! – sikkantok fel, ahogy meglátom az elegáns kis ketrecből kukkoló, élénk tekintetű fiatalurat.

-    A frászt hozzod rám Sara. – kap nevetve a szivéhez.

-    Éppen azt szerettem volna kérni, hogy álljunk meg egy üzlet előtt valami házikónak valóért. Szeretném kifizetni.

-    Hagyd csak! Nem akartam, hogy egész nap abban az üvegben kucorogjon, bár el kell ismernem nagyon leleményes megoldás volt.

-    Igen… - kotorászok a táskámban.

-    Mondom, hagyd! – érinti meg egy pillanatra a karom.

Furcsa zavart érzés fog el ettől a mozdulattól. Jól esik! Valaha, valaki már biztosan tett így nekem, és persze sok minden mást is, csak nem emlékszem. És most itt a kocsiban, fáradtan, zsibbadó lábakkal, felzaklatott ennek a jóképű férfinak az érintése.

-    Üdvözlöm, Mr.Rusty! – hajolok hátra a bámészkodó mókusra.

-    Mr.Rusty? Szóval ez lesz a neve?

-    Aha! Mit eszik egy mókus? – nézek rá gondterhelten.

-    PEPE mókuseledelt! Ott van a zacskóban. És ne akard kifizetni, inkább majd lekávézom azt is, jó?

-    Rendben! – dőlök hátra fáradtan az ülésen.

-    Elfáradtál?

-    Kicsit. Még nem jöttem bele…

-    Azelőtt mást dolgoztál?

-    Azt hiszem… - nézek a semmibe tanácstalanul. – És te? Mivel foglalkozol? – igyekszem témát váltani félrebillentett fejjel.

-    Vállalkozó vagyok! Egy biztonságtechnikai cégem van. – indítja be az autót.

Bradly…

Kiteszem a lányt, megvárom, míg felmegy, és felkapcsolódik a lakásban a villany. Várok egy kicsit, talán már Mr. Rustyval barátkozik, mosolygok. Kedves lány….

Csak ezután nyúlok a telefonért.

-         Én vagyok! Azt mondtad szóljak, ha valami történik a lánnyal.

-         Baj van? – érkezik a gyors kérdés.

-         Neeem, azt nem mondhatnám. Volt egy kis karambolja.

-         Megsérült?

-         Csak megijedt. Nem fogod elhinni főnök, a kocsija elejére ült egy őz.

-         Micsoda?

-         Elé futott egy őz, ő meg vitte Nonóval, ez a kocsija neve egy kört. Aztán az őz felugrott és elfutott. Kicsit behorpasztotta a motorházat, és eltört a hűtő, de már szerelőnél van az autó, holnapra el is készül. Sürgősre kérettem. Viszont történt egy érdekes malőr, sose találnád ki kivel karambolozott.

-         Most mondod, hogy egy őzzel!

-         Ja, hát volt még más is.

-         Mi az istent művel ez a lány? Talán mégsem kellett volna neki az a kocsi!

-         Nem az ő hibája volt. Azt történt, hogy miután felültette Bambit, ő nevezte így, leállt az út közepén és kiszállt megnézni a sérüléseket. Ez pont egy kanyarban történt. A lány leguggolt elől és bámulta a folydogáló hűtővizet, hátulról meg nagy sebességgel érkezett egy másik autó. Mire megállt lökött egyet a Mazdán, vagyis Nonón, az meg fellökte a lányt. Mikor odaértem, ott feküdt az aszfalton kiterülve, mint egy béka.

-         És? – jön a sürgetés.

-         Nem sérült meg csak megijedt, amiért hívlak, az a másik kocsi sofőrje. A Red Bull főtervezője lökte fel, Adrian Newey, akinek Sebastian Vettellel volt egy megbeszélése. A srác majdnem el is jött érte. Szerencsére ott voltam, és mondtam menjen csak nyugodtan, majd én segítek a lánynak.

-         És? – jön a komor kérdés.

-         Hát a lány elég zavarodott volt, se papírok nála, se lövése nem volt mit is tegyen. A pasi elment, de holnap találkoznak, hogy kitöltsék a biztosítós papírokat, bemegy a munkahelyére. Gondoltam szólok! Mi legyen?

-         Te honnan tudod ezt?

-         Bevittem a kávézóba, mert a kocsi használhatatlan volt, aztán este bementem érte és most hoztam haza.

-         Miért mentél be érte?

-         Hogy visszaadjam neki a mókust?

-         Mi? Mi a fasz van ott? Milyen mókust?

-         Valahogy egy mókus is bekerült a kocsijába. Vérzett az egyik lába, ott feküdt a kormányon kiterülve. Persze a lány meg egyből, jaj de édes, haza viszem! Ez a Newey csinált neki egy kólás üvegből egy ketrecet, állati agyas pasi, én meg magamnál tartottam, amíg a lány dolgozott, mert oda nem vihetett be élő állatot.

-         Értem! És te csak úgy odamentél, hogy hé Sara, szívesen elkocsikáztatom a mókusával együtt?

-         Nem! Azt mondtam neki, bejárok a kávézóba, mert imádom a vicces kis kávéit.

-         És elhitte?

-         Szegény lány, ez mindent elhisz!

-         Hm!

-         Szóval mi legyen főnök? Mi lesz ha Newey elviszi magával a kis Vettelkét is egy kávéra?

-         Semmi…

-         Semmi?

-         Hagyd Bradly! Ha úgy kell legyen, akkor úgy is találkozni fognak! Ha ez a sorsuk, hagyjuk, had teljesedjen be.

-         Te tudod főnök, de ugyan csak a torkán akad a korty a kölyöknek, ha meglátja a halott szomszédját.

-         Igen, valószínűleg! De te ne vele törődj, hanem a másik nővel. Azért vagy ott, hogy vigyázz Sarára, ha felbukkanna Jenni. Az a nő mindenre képes, hogy eltüntesse. A kölyök kedvelte. Minden esetre érdekes szituáció lesz, ha a lány nyakába borul. Te onnantól legyél nagyon éber, ha találkoznak és haza viszi. Nagyon vigyázz rá, nem eshet baja, megértetted?

-         Igen… Főnök, lenne még valami.

-         Az istenit! Mi van még?

-         Nem, nem! Semmi olyan, ez személyes! Ez a lány…Sara, nagyon kedves, elragadó lány. Arra gondoltam…mi lenne, ha megkérdezném lenne-e kedve találkozni velem.

-         Hogy jobban szemmel tartsd?

-         Hogy jobban megismerjük egymást…tetszik nekem.  Ha engedélyezed, szeretném jobban megismerni.

-         Nem! – csattan azonnal az elutasító válasz.

Sejtettem, de azért reménykedtem. Grimaszolva szorítom össze a szemem és a fejem a fejtámlához verem. Mélyet sóhajtok.

-         Bradly annak a lánynak családja van!

-         Mióta? – lököm vissza a kérdés meggondolatlanul. – Elnézést főnök! – kapok észbe.

-         Semmi baj, pontosan tudom milyen magával ragadó lány, de gyakorlatilag az oltár elől ragadtuk el. Van valaki, aki nagyon szereti, és még mindig visszavárja. A halott kislányának az apja. Hagyd őket Bradly, ők összetartoznak! A mi hibánk, ami történt, mi szakítottuk szét azt a családot. Nem lett volna szabad ezt tennünk.

-         Értem! – sóhajtok. – Akkor mi legyen?

-         Semmi! Te csak figyeld őt és vigyázz rá. A többit majd a sors eldönti. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de azért bíztalak meg téged ezzel a feladattal, mert te vagy a legjobb emberem. Ne kelljen csalódnom!

-         Rendben! Úgy lesz főnök! Ezen túl észrevétlen maradok.

-         Néha egy kávé azért belefér. Hogy vagy, hogy telnek a napjaid, minden rendben, ezeket megkérdezheted tőle. Ki tudja, mikor lesz rád szüksége. Az is lehet, hogy nem találnak újra egymásra. Ha így lesz, és megkedvel téged, szabad kezet kapsz, de egyelőre te csak figyelj és vigyázz rá!

-         Úgy lesz! Köszönöm főnök!

  

                                                               *  *  *

NapiTomi:)

A virtuóz :)

És végül egy rövidke életkép a mai napomról.

A családom minden tagja otthon sertepertél, hogy anyut megnyugtassa és elterelje a figyelmét arról a tényről, hogy én nem vagyok velük. Hogy miért arról majd később mesélek, a lényeg, azt tudja megfáztam a légkonditól, vagy összeszedtem valami bacit, de semmi kép se mehetek a közelébe, nehogy megfertőzzem. Azt hiszi, otthon vagyok az én dilidokimmal és a kedvesemmel, ezért nem is zavart, mert egyébként állandó telefonösszeköttetésben állunk már napok óta.

Én eközben feküdtem a kórteremben, az ágyamban, és valamiért Madarász Viktor Hunyadi siratása című képe járt eszembe. Szóval én fekszem, kornyadozom, és aggódok, nem tagadom picit ideges voltam, mert hát ugye mégis csak a szív az egyetlen olyan létfontosságú szerv, a test motorja, amiből egy van. Nem páros, mint a tüdő vagy a vese, sőt a máj is darabolható, de a szív az ugye nem.

Szóval, ott aggodalmaskodom, egyik oldalamon a barátommal a másikon a pszichológusommal, mikor benyomul néhány doki és lelkes beszélgetésbe kezdenek a hűtlennel, aki már leszámolt és csak a magánpraxisából tengődik, míg indul az újhazába. Közben a barátomnak megszólal a telefonja. Rápillant, grimasz, ez a csapatom, és sűrű hadonászás közepette, hogy bocs, bocs, felveszi. Aztán a következő beszélgetést hallottam, zanzásítva.

-         Nyaralni vagy? – kérdi a mobil.

-         Igen! – megy a tömör válasz.

-         Akkor mit keresel te Magyarországon? – kérdi a mobil.

-         Én nem vagyok Magyarországon! – tagad a szőke.

-         De hát látták a bérelt kocsidat. – jön a telefonból.

-         Na baszd meg, akkor ellopták, csak még nem vettem észre! – vigyorog a szőke.

Én meg az orvoshalmaz felé pislogtam, és reméltem, hogy nem értették ezt az emelkedett eszmecserét, és próbáltam nem nagyon vigyorogni. Azt hiszem a jelenléte határozottan jót tesz a letargikus hangulatomnak!:)

A kocsi egyébként, amivel érkezett egészen elképesztő, még szebb, mint a múltkori. Ez egy fekete Jeep Grand Cherokee, valami brutál terepjáró. Fantasztikus cipőkkel és krómozott hűtőráccsal elképesztő impozáns járgány. Apu Volvója egy ütős autó, de elbújhat ez mellett. Ráadásul intelligens autó, ahogy ment felé a barátom, úgy érzékelte és nyitotta az ajtót, és indítani is csak egy gombbal kellett, mert ha a zsebedbe a kütyüje, akkor érzékeli, hogy ott vagy. Belül egy hatalmas monitor, minden számítógép vezérelt, ezernyi gomb, meg kapcsoló még az ajtón is, és a kéziféket bal lábbal kell kezelni.

Ez tetszett a legjobban, erre azt mondja, az amerikai autók ilyenek, és azért jött ezzel, mert arra gondolt, ilyen kocsival kellene ott kint járnunk. Ahogy végig néztem a férfi szakaszon senkinek sem volt ellenvetése, a márka ellen.

Ott ugye annyira nem különleges, mint itt, ahol mindenki megbámulta, olyan szép. Jött már néhány luxus sportkocsival, azt azért bámulták, mert szinte a földön ülsz benne, ez meg egy nagyon impozáns járgány, és vezetni is nagyon élvezetes.

Még egy kérdés, ha nem bánjátok!

Hamarosan Luca barátnőmet ünnepeljük, és én egy fantasztikus meglepetéssel szeretnék neki kedveskedni. Kinéztem két szuper gyerekágyat, de nem tudom eldönteni, melyik tetszene neki jobban. Egyrészről imádja a dinoszauruszokat, másrészről a kutyákat is.

Itt a két kép az ominózus ágyakról, ha nem fáradtság, írjatok már, - elég csak annyit, hogy sárkány, vagy kutya, - szóval, hogy szerintetek melyik az aranyosabb, melyiknek örülne jobban? Előre is köszönöm a segítséget!

A másik meg a hozzá tartozó gyerekgardrób. Ezt karácsonyra szeretném neki, és egyben búcsúajándéknak is. Szerintetek egy ovis kislánynak melyik tetszene? Csak egy számot, ha nem nagy kérés!:)

Köszi mindenkinek!

Kellemes időtöltést!

puszi, Luna

1.

2.

3.