82. rész - Egyszer majd látni fogod az igazat is....

Sziasztok!

Azt hiszem ebben a részben, bár csak egy dialógus, mégis sok minden elkezdődik, ami közelebb viszi a szereplőket a titkok kiderítéséhez.

Nem tudom, lehet csokoládétól gyomorrontást kapni? Ha igen, akkor én jó úton haladok. Rengeteget kaptam, és egyik finomabb, meg különlegesebb, mint a másik! Már hányingerem van a sok csokoládétól, mégis kívánom. Isteni finomak.

Nem is húzom az időt, inkább olvassátok, és ha van kérdés, beszéljük meg! :)

Kimi és Mark….

Beültem a szaunába, hogy méregtelenítsem a testem és megtisztítsam az agyam, mert szinte már felrobban a rengeteg képtelenebbnél képtelenebb gondolattól. Lázasnak érzem magam, lángol az agyam, a fejem meg készül felrobbanni.

Ülök akár egy fatuskó, fejemet az ökleimre támasztom, és gondolkozni próbálok.

Egyre csak Vettelen jár az agyam, és az őrült hipotézisén. 
Ostobaság! 
De mi van, ha mégsem? Mi van, ha nem Kisut temettük el? Mi van, ha nem Kisu volt az a felismerhetetlen torzó? Mi van, ha tévedtem? De tévedhettem volna ekkorát?

Ebben az emelkedett hangulatomban érkezik Mark. Edzeni mennénk, lassan készülődnöm kellene az ausztrál futamra…

-         Hát te? Még nem készültél el? Már indulnunk kéne…. – áll értetlenül a fejem felett.

-         Nem! – recsegem rekedten.

-         Mi van, részeg vagy?

-         Egy kortyot se ittam – morgom, és még ahhoz sincs kedvem, hogy megsértődjek.

-         Akkor meg mi a baj?

-         Nem Vettel a kislány apja…

-         Mi?

-         Nem ő az apa – nézek rá tanácstalanul, a fejemet oldalra billentve az ökleimen.

-         De hát honnan veszed ezt? Talán beszéltél vele?  Ő mondta? Kibékültetek végre? – teszi le magát mellém, és nem zavarja, hogy ruha nélkül, egy ölemen átvetett törölközővel ücsörgök.

-         Nem mondott semmit. Papírja van róla.

-         Milyen papír? – rántja fel a szemöldökét.

-         Miután otthagytam, csináltatott egy DNS tesztet.

-         Mi? Vettel DNS vizsgálatot készítettet?

-         Igen.

-         És Hanna?

-         Vele volt, mindenben végig támogatta. Az a lány egy nagyon jó ember, alaposan félreismertem. Vagyis inkább nem figyeltem rá… - tűnődöm.

-         És most akarsz rá figyelni? – értetlenkedik.

-         Mi a faszról beszélsz! – meredek rá. – Hát nem érted? Nem Seb a gyerek apja. Olyan kibaszott biztos volt a dolgában, hogy ki se bontotta az eredményt.

-         Mi?

-         Hanna hozta át a lezárt borítékot. Nem Seb az apa.

-         Ő sem? De hát akkor ki? – kerekedik rám a szeme.

-         Akár te is lehetnél… - húzom össze a szemem gyilkos indulatban.

-         Ó, szóval ezét kerülsz mostanában? – mered rám döbbenten. - Kimi te megőrültél? Hogy gondolhatsz ilyent?

-         Ha azt hinném már nem lennél itt… - fordulok el lemondóan.

-         De akkor….akkor ki?

-         Fogalmam sincs Mark. Már nem sok választás marad. Sőt senki! A bátyám…az kizárt! Ilyen baromságra gondolni se akarok. Rikku? Ő is elképzelhetetlen. Az egyetlen, aki szóba jöhetne az Steve, de róla se tudom elképzelni. Együtt nőttünk fel, évekig laktam náluk Angliában, egy szobában éltük az életünket, képtelen vagyok arra még csak gondolni is, hogy ezt tették volna velem. Ráadásul nem is volt itt soha egyedül. Mindig vele volt David is. Nem, Steve nem lehetett….

-         Akkor ki?

-         Fogalmam sincs! – ingatom a fejem. – Totál tanácstalan vagyok!

-         Hát…ha ez igaz...akkor talán valamerre másfele kellene elmenni. – próbálkozik óvatosa hosszú hallgatás után.

-         Mire gondolsz? – meredek rá.

-         Nem is tudom… Számomra még mindig elképzelhetetlen, hogy Kisu, az a kedves, mosolygós lány, megcsalt volna téged. Mi lenne, ha esetleg….szóval, ha a kicsi édesanyját vizsgáltatnád meg?

-         Miii? – hüledezek.

-         Kimi tudom őrültség…

-         Hát az baszd meg!

-         …de mi van, ha nem is Kisu volt? – folytatja zavartalanul.

-         Mit mondasz? – meredek rá.

-         Mi van, ha nem ő volt a halott nő?

-         Hát ki?

-         Honnan tudjam? – néz vissza tanácstalan arccal.

-         Fura…Seb is ezt mondta….hogy talán tévedtem. Elképzelhetőbbnek tartja, hogy Kisu ruhájában valaki más halt meg, minthogy megcsalt engem.

-         Talán…talán nem véletlen, hogy mindketten erre az álláspontra jutottunk.

-         Őrültség…  - ingatom a fejem.

-         De mi van, ha nem? Ne feledd, Seb is jól ismerte Kisut. Ráadásul ott van Hanna, aki elég értelmes és két lábon áll ezen a földön, nem egy álomvilágban ringatja magát. Ha ő sem tiltakozott ez ellen a felvetés ellen, valószínűleg ő is elgondolkozott ezen a lehetőségen….

-         Nem ez őrültség! Nem akarok ilyen baromságokkal foglalkozni!

-         De miért?

-         Hát nem érted? – kezdem felhergelni magam.

-         Nem! Nem igazán…

-         Nem akarom ilyen örült tézisekbe belelovalni magam. Már eleget szenvedtem. Egyszer már azonosítottam, eltemettem és megsirattam. A szívem szakadt meg. Aztán kiderült, hogy nincs lányom. Akkor gyűlöltem. Képtelen lennék még egyszer végig csinálni. Nem akarok bizakodni, mert nincs értelme. Nem akarom hamis illúziókba kergetni magam, hogy esetleg még élhet valahol, és ez az egész egy hatalmas félreértés. Nem akarok arra gondolni, hogy van egy hely, ahol boldogan éldegél a kislányommal, azért nincs semmi közöm ehhez a szegény gyerekhez. És ha él, miért nem jelentkezik? Ennyire meggyűlölt? Nem bírnám ki, nem akarok még egy csalódást!

-         Jó, igazad van…de gondolj bele. Lehet, hogy olyan súlyosan megsérült, hogy valahol még mindig ápolják. Talán nyomorék lett, azért nem akarja veled felvenni a kapcsolatot. Mekkora esélye lehetne melletted egy tolókocsis nőnek?

-         Ilyen szar alaknak hiszel? – kérdem csendesen.

-         Nem! Tudom, hogy visszahoznád, és mindent elkövetnél….de azt is tudom milyen az élet! Neked a mozgás a lételemed. Mihez kezdenél egy megváltozott mozgásképességű nővel? Tolnád magad előtt futás közben?

-         Ne legyél közönséges Mark, mert kidoblak. – morgom komoran.

-         Nem bántani akarlak, csak megpróbálok annak a nőnek a fejével gondolkozni, aki esetleg ilyen helyzetbe került. Elkeseredett, gyűlöli az életét, nyilván hatalmas sokk újra kezdeni az életed,… tudom is én, lábak nélkül! Te ott voltál, elmentél és körbenézted a halottakat, hogy megtaláld őt. Láthattad, milyen iszonyatos sérüléseket szenvedtek el a beszorult áldozatok. Seb is mesélte micsoda szörnyűségeket látott. És azt a szegény lányt, csak a ruhája alapján azonosítottad.

-         Mégis mi alapján kellett volna? Gondolod, hogy unatkozott és ruhát cserélt két megálló közt valakivel? – csattanok dühösen. – Hát nem érzed milyen kibaszottul abszurd, amit próbáltok sugallni?

-         Azt nem persze….de valami történhetett. Mi van, ha mégsem őt azonosítottad? Mi van, ha Kisu még él? Ha csak egy kis esélye is lehet a dolognak, utána kell járnod.

-         De hol? Mond meg nekem, hol van?

-         Nem tudom…de meg kell tudnunk. Elegem van abból ahogy kinézel, és ahogy viselkedsz! Mégis mit veszítesz vele, ha utána jársz? Kimi te nem az a fajta férfi vagy, aki elmenekül a problémák elől. Így akarod leélni az életed? Örök bizonytalanságban?

-         És mégis….mit kéne tennem? Mond meg, mert nekem fogalmam sincs, de nyitott vagyok mindenre…Mégis mit tehetnék?

-         Gondolom….esetleg az exhumálás lenne a legkézenfekvőbb. – kezdi akadozva, már előre tartva a reakciómtól. Nem okozok neki csalódást.

- Nem! Azt már nem! Még csak az hiányozna, hogy Lottet felzaklassam, egy  ilyen baromsággal. Szerinted, mit szólna az atya, ha elé állnék, és azt mondanám, jöttem, hogy kiásassam a nagy nehezen kiharcolt sírjából? Szó sem lehet róla! Nem akarom kihantoltatni, mert ha kitudódik, hatalmas lesz a média visszhangja. Nem akarok több botrányt! Nem akarom azt olvasni, hogy nekrofil vagyok, és részegen holtestek meggyalázásával múlatom az időm, mert jó dolgomban már nem tudok mit kezdeni magammal. Tudod, hogy ez jönne le, még szemtanuk is lennének. Annak a holttestnek ott kell maradnia, akár ki is, az a felismerhetetlen torzó test.

-         Akkor valami mást kell kitalálni. Másfelől kell megközelíteni a problémát.

-         Bele se gondolok, mit szólna az atya ehhez az ötlethez. – sóhajtok kezeimmel az arcomat masszírozva. – És szegény anyám? – ráncolom a homlokom. – Anya semmit se tud a körülöttem zajló eseményekről. Nem is gondol arra, hogy a kis Kiki nem az én lányom. Ha egyszer eljön az idő, és meg kell neki mondanom, akkor se így kell megtudja, hogy kihantoltatom szegény lány holtestét, vagy a legújabb beteges hóbortomról olvas valamelyik szennylapban!

Nem avatom be Markot, de közben Seb meg Hanna szavain gondolkodom. Kisu vallásos volt, vagy inkább Istenfélő. És az, hogy mástól lett terhes, nagy bűn! Becsapott, elhitette velem, hogy apa leszek, hagyta, hogy beleéljem magam abba az érzésbe, és elfogadta a szeretetem.

Mennyire féltettem őket, és mégis ez történt… A sorsunk elkerülhetetlen!

Ha követett el bűnt, biztosan meggyónta. Kinek másnak, mint az atyának, akit gyakorlatilag az apjának tartott? De ha neki nem merte megtenni, Lotte biztos, hogy tudta az igazat. Lotte feltétel nélkül szerette Krisztit. Ő volt mellette mikor kiderült a terhessége, ő vett neki tesztet. Lottenak tudnia kell az igazságot, és ha így van, akkor elárulná az arca, ha rákérdeznék.

De vajon egy nő, egy anya, hiszen anyai érzéseket táplált Kisu iránt, mit tenne ilyen helyzetben? Vajon őszintén bevallaná az igazságot, vagy akár még a lelke kárhozatát vállalva is, elkötelezetten védené a halott lány emlékét? 
Egyértelmű! És nem csak a halott lányét, hanem a kicsi érdekeit is figyelné. Ugyan hol lenne jobb helye a kis kakukkfiókának? Nálam, valamelyik luxus házamban, vagy egy intézetben? Nem! Lotte, soha nem fogja elárulni a halott Kisut!

-         ….bármilyen személyes tárgy megteszi – hoz vissza a jelenbe Mark hangja - Kell valami, amin hagyott DNS-t. Egy ruha vagy egy véres zsebkendő…. Valami csak van!

-         Mégis honnan a faszomból vegyek véres zsebkendőt? Szerinted én esténként jól orrba vertem, had vérezzen, nehogy agyvérzést kapjon?

-         Azt mondják néha elég egy hajhagyma esetleg a fésűjéből.

-         Csak a filmeken lógnak tömegével hajhagymás hajszálak a keféken. Neki nem. Kisu akkurátusan tiszta volt. Ha megfésülködött kidobta a kihullott hajszálait, nem hagyta a hajkeféjében. Eligazgatta a törölközőket, sorba rakta a papucsokat, nála mindennek a helyén kellett állnia. Utánam is folyton pakolgatott.

-         Akkor valami más módot kell találnunk – állapítja meg nagy tudálékosan.

-         Hallgatlak…

-         Nincs Akinál a véréből?

-         Nem hinném, hogy eltett egy üveggel jobb napokra.

-         Pedig vér kellene, vagy nyálminta. Valami, amit szopogatott..bármi.

-         Te barom!

-         Egy fagyis pálcikára gondoltam vagy nyalókára – sunyít.

-         Menj a faszomba a baromságaiddal – veszítem el a maradék türelmem - Kisuról beszélsz, a nőről, aki hozzám tartozott. Nem nyalókázott inkább olvasott…. Várjál csak! Eszembe jutott valami!

-         Igen?

-         De…- merengek… - mond csak DNS-t lehet csináltatni megszáradt vérből?

-         Biztos. Miért?

-         Eszembe jutott.... Mikor odaadták a dolgait a kórházban, volt ott egy könyv, amit akkor is olvasott mikor utoljára beszéltem vele, valami kertészeti cucc. Az ölében volt a tragédia pillanatában! Megkaptam, az egész könyvet beborítja a drága vére! Csináltattam egy üveg burát, és az alatt tartom a különszobámban a serlegeim közt. Azt nézegetem, ha nem érzem még elég szarul magam – sóhajtozok - Lehet DNS-t csináltatni a könyvön lévő vérről?

-         Tényleg – mered rám Mark – a könyv, hiszen láttam már nálad. Vele volt a baleset pillanatában. Az jó lesz! Vidd el Akinak!

-         És? Mi van, ha meglesz az eredmény?

-         Vagy egyezik, vagy nem!

-         De mivel? Hisz nyilván attól a nőtől van, aki a gyereket szülte. Úgy értem,  az rendben, hogy meg lesz az eredmény, de nyilván az lesz a kicsi anyja, hiszen ott szedték szét szegénykéimet.

-         De Akinál biztos regisztrálva van Kisu vére. Nem akarom elhinni, hogy van még egy terhes nő, akinek olyan színű haja volt, mint neki, olyan idős terhes és még a vércsoportjuk is megegyezik, ráadásul ugyan azon a vonaton utaztak mindketten a baleset pillanatában. Ilyen egyszerűen nem lehet.

-         Eeh, talán igazad van.

-         Milyen vére volt Kisunak?

-         Úgy emlékszem 0-s.

-         Hát nem a legritkább, de jobb mintha AB lenne. Próbáld meg Kimi. El kell vinned a könyvet Akihoz, és elvégeztetni vele titokban a tesztet.

-         Igazad lehet…. az a vér biztosan az övé. Az ölében volt, azt mondta a mentős, hogy azzal együtt szedték ki a roncsok közül, hogy görcsösen szorongatta, úgy kellett lefejteni róla az ujjait.

-         Ez az! Aztán a kapott eredményt összehasonlítatod a kis Kiki DNS-ével.

-         Te Mark, nem lenne egyszerűbb levetetnem a kislány DNS-t újra, elvinnem Akihoz és megvizsgáltatnom Kisu véreredményére?

-         De igen, csak hogyha nem egyezik az anya DNS-ével, abból még nem tudod meg, hogy az a nő akit eltemettél, vajon biztos Kisu? Mi van, ha a kórházban cserélték el a kicsit a nagy kapkodásban? Mi van, ha tényleg volt ott még egy terhes nő? Mi van, ha a halott valóban Kisu volt, de rossz gyereket kaptál? Vagy talán a kis Kiki volt az egyetlen koraszülött az osztályon?

-         Nem…volt ott egy másik kis halott csecsemő is, de annak életben maradt az édesanyja. Ott voltam mikor elszállították. Láttam azt az aprócska testet letakarva… - összeszorul a torkom az emlékezéstől.

-         Na látod! Nem ők voltak az egyetlenek!

-         És aztán? Mi van, ha az ő vére? És ha egyezik?

-         Akkor tudni fogjuk, hogy mégis csak ő volt. Megnyugszol, és elfogadod végre, hogy elment.

-         És ha nem az ő vére? – nézek kétségbeesetten - Ha nem egyezik a terhesség alatt vett vérével?

-         Nem tudom Kimi – ingatja a fejét. - Előbb várjuk meg a vizsgálatot, erre ráérünk akkor, ha már a kezünkben az eredmény – tér ki a válasz alól, mert gondolom, neki sincs rá ésszerű válasza.

-         Aki örültnek fog tartani.

-         Nem baj. Inkább higgyen néhány napig bolondnak, de legalább bizonyosságot kapsz. Megtudod végre, hogy kit temettél el, és ki ennek a kislánynak az édesanyja.

-         És ha nem Kisu az? – nézek a szemébe - Akkor? – nézek rá fájdalmasan.

-         Hát akkor leülünk, és át kell gondolnunk még egyszer az egészet. Újra és újra, amíg nem jutunk valamire!

-         Seb is említette….

-         Mit?

-         Hogy talán nem Kisu volt, akit eltemettünk….hogy nem Krisztit azonosítottam… - temetem a kezembe az arcom.

-         Kimi te mindent megtettél. Abban a felfokozott idegállapotban….

-         Ne…hát nem mondj nekem ilyen faszságot, mégis, hogy gondolta? Megviccel, és ruhát cserél egy másik terhes nővel?

-         Nem…nem hinném.

-         Akkor meg? Mond meg mi a faszom történhetett, ha nem őt azonosítottam? Hogy került arra a nőre az én kicsim ruhája?

-         Várj még ezzel Kimi. Előbb csináltasd meg a vizsgálatot… ne lohold bele magad addig felesleges találgatásokba.

-         Rendben – fújok hatalmasat – igazad van. Megyek, felkeresem Akit, és bolondot csinálok magamból. Elkísérsz?

-         Hát persze! Az edzés ráér, ez fontosabb.

Délután….

Miután végeztünk Akinál beültünk ebédelni, ittunk egy sört, aztán elvállunk Markkal. Nem volt kedvem edzeni, és megértette, hogy most nem vagyok olyan állapotban. Azt hiszem ő sem volt. Bár annyira talán nem volt baráti a kapcsolata Kisuval mint Sebnek, de jól kijöttek. Sokat ugratta a lányt, az első találkozásuk emlékével, mikor Kisu konkrétan lebolondozta.

Mark amúgy is jó természet. Akár csak Kisu volt. Ebben is csak én vagyok a gyenge láncszem. Én tüske vagyok a köröm alatt annak, akit nem kedvelek, vagy bunkón közelít, és olyanba üti az orrát, amihez semmi köze. Nem kedvelem, ha bohócot akarnak belőlem csinálni valami barom PR rendezvény vagy reklám kedvéért. Sírva röhögtem Webber Milk, Milk-es reklámján. Lehet, hogy van az a pénz, de nem nekem. Én ha akarok éneklek ingyen, van is rólam néhány siker sztory a neten, de ez nálam mindent vitt. Szerinte én vodkát kerestem a pályán, szerintem meg jobb lenne, ha ő elfelejtené a tejet.

Megcsörren a mobilom.

Aki az! – meredek a telefonra. Mi történhetett, hisz pár órája váltunk el?

-         Szia, elfelejtetünk valamit? – üdvözlöm vidáman. Aki mindig, még a legnehezebb időszakokban is megmosolyogtat.

-         Meg van az eredmény Kimi!

-         Már elvégeztétek a DNS-t? – csodálkozom. - Azt mondtad beletellik két hétbe is...

-         Még nem, de már nincs is rá szükség.

-         Mi történt Aki?

-         Rögtön nekiálltam, ahogy elmentél. Én ugyan őrültségnek tartottam, de láttam mennyire fontos ez az egész neked. Megvizsgáltam és beazonosítottam a könyvön lévő vér csoportját, mielőtt megkezdtem volna a genetikai azonosítást.

-         És?

-         Nullás! A nullás vér azért különleges, mert adni adhatnak bárkinek, de kapni csak csoportazonos pozitív vagy negatív nullás vért kaphatnak, különben..

-        ........  Igen, biztos így van - vágok közbe türelmetlenül - de mi köze ennek hozzám? Tudom, Kriszti vére nulla pozitív, hisz mondtad. És?

-         Pontosan! – sóhajt. – Ez a vér meg itt nulla negatív!

-         Mi? – nyögöm. – Nem lehet, hogy tévedsz?

-         Már többször is leellenőriztem. Semmi kétség, ez nem Krisztina vére.

-         Az meg, hogy lehet….

-         Talán mégsem az ő könyve. – vélekedik.

-         Biztos az övé. Tőlem kapta, imádta az ilyen virágos dolgokat, és a mentős azt mondta, az ölében volt…ő vette ki a kezéből, rajta vannak még az újlenyomatai is. Nincs esetleg más vér is a könyvön?

-         Nincs, már megvizsgáltam. Csak ez az egy vér van rajta. Mi történik itt Kimi?

-         Nem tudom…gondolkoznom kell…. – nyögöm és nagyot nyelek.

-         Ha visszaértek gyere be hozzám Kimi. Próbáljunk valamit együtt kitalálni.

-         Rendben! De nem utazom el! – köszörülöm meg a hangom mert a döbbenettől még az is elmegy – Nem tudnék most összpontosítani. Ez valami őrület…. – hebegem és kinyomom a mobilt.

* * *

A hétvégén visszatértem az életbe, vagyis inkább az életem tért vissza lassan a régi kerékvágásba. Ami történt, történt, ami meg történni fog, azon nem tudok változtatni, ez van!:(

Kicsit lámpalázasan készülődtem a tánchoz. Annyira, hogy zavaromban elfelejtettem kikapcsolni délután a kávéfőzőt, az meg csak melegedett estig szegényke. Aztán később pár óra múltán mentem, hogy főzök egy induláskávét és belemarkoltam. Mindig az alját markolom meg, ahova a kávét pakolom, mert balkezes vagyok, és folyton eltévesztem, merre kell letekerni, és egyszer így addig szkanderoztam vele, míg a kezembe maradt a fogantyúja. Hát…..

Szerencsére most jobb kézzel fogtam meg az alját, mert közben a dokira figyeltem, ahogy magyarázott mindent össze-vissza. Csak egy sima Szarvasi típusú kávéfőző, nagyon szeretem, mert finom erős kávét főz. Szóval belemarkoltam és alaposan leégettem a z ujjbögyeimet. Még szerencse, hogy bal kezes vagyok, és bal kézzel tartom magam a rúdon is forgás közben.

Csetlek botlok folyton akár egy részeg, állítólag mert ideges vagyok.

Mikor szegény barátnőmet vittük a rehabra, akkor is mentem az utcán talpig napszemüvegben a sötétben, hogy ne lássák a könnyeimet. Persze láttam, hogy többen megbámulnak az átlagosnál, de hát mondom istenkém, meleg van, megbolondulnak az emberek, én meg még a sötétben is széplek, meg hát hülyén festhetek napszemcsivel este, emlékszem valakire, aki a hajóján is abban feszített még éjjel is, mondjuk másban sem!:)

Szóval, mentem így addig, míg a doki lemaradt, mert egy kőzetminta ment a papucsába. Majd lomhán utánam kocogott és egy elegáns mozdulattal a fenekembe csípett. Persze támadtam, mint a kobrakígyó.

Mondom, mi van már te is paraszt vagy?

Ő meg, nem csak szélessávú betekintést adtál a hátsódról.

Kicuppantotta a fenekemből a szoknyát, mert beletűrtem a tangámba! Ekkora szégyent!:(

Szóval készülődtünk, és akkor vettem észre, hogy leesik rólam a farmer, kell egy új lyuk az övembe. Kértem a nővérem, szúrjon már egyet.

Szúrt egy kisollóval. Kicsit aggódtam, mert kívülről befele furakodott, de megnyugtatott. Kéznél az orvosi segítség, legfeljebb kapok egy ambuláns vakbélműtétet. Végül nem került rá sor.

Bent nagyon örültek, egy hónapja már, hogy kiráncigált onnan az én kedvesem mindenki szeme láttára, a kendővel eltakart vörös hurkákban lüktető nyakammal….

Nyilván nem is én lennék, ha nem esnék egyik végletből a másikba. Érdekes vendégekkel töltöttem az éjszakát. Nem kellett imitálnom az ivást, így valóban ittam az energia italomat, azóta is rajtam röhög az egész család, mert persze otthon elmondták. Nem szívószálaztam, mert nem kellett visszaköpködnöm a piát, hanem csak úgy dobozból ittam, és nem  tudom, hogy de nekem mindig beleakadt a nyitókájába az orrom, és megpendítettem, akár a gitárhúrt. Nem értem, mert pici egyenes orrom van, a barátnőmé kicsit nagyobb, mégsem penget vele!:) Azt mondták, nagyon bekapom, pedig ezt nem kell!:)

Rendben volt az éjjel, most már nem kell kéregetnem, lesz miből fizetnem a rezsit. Jól dolgozunk hárman, a nővérem Miss Okostojás, az öltönyös vendégekkel érti meg magát. Ha valami olyan téma kerül elő, amiről véletlen nem tud, gyors beüti a telóba, elég pár mondat, és már fel is veszi a téma fonalát. Én a fiatalokkal jövök ki jól, volt egyszer három srác, akik még sosem jártak ilyen helyen, az egyik kifutott a WC-re mikor táncolni kezdtem neki. Olyan kis aranyos volt, ott imádkoztunk az ajtó előtt, hogy jöjjön már elő, de majd egyszer elmesélem!:)

A barátnőm meg mindenevő, igazi profi. Neki teljesen mindegy, hogy öreg, vagy fiatal, férfi vagy nő!

Apropó nő! Nem fogjátok elhinni, a vendégeim egy norvég testvérpár voltak. A fiú nem volt különösebben boldog, akkor szakított vele a magyar barátnője, miután átutalt neki néhány miliót a tanulmányaira, megkérte, hogy ne hívogassa többet, mert a barátja féltékeny!:/ Szegény srác nem erre számított!

Viszont a lányt teljesen elbűvöltem. Mikor reggel elmentek, az ajtóból visszasietett, megölelt, megsimogatta a hajam, és azt mondta. Ne aggódjál, minden rendben lesz, segítek, kiviszlek innen….

Hát nem aranyos? Egész éjjel győzködtek, hogy költözzem ki Norvégiába. Egy saját szigetük van, elképesztő luxuslakkal, és rengeteg cicával. Egy halász és halfeldolgozó gyáruk van, és kérték, csak mondjak igent, adnak valami adminisztrátori munkát. Jól fizetnek, ott kint mindenki jól él, és boldog, bizonygatták. Egy csomó képet kellett velük végig néznem az életükről!:)

Az egésznek csak egy aprócska szépséghibája volt, hogy a lány, aki pont olyan skandiszőke mint én, csak magasabb meg izmosabb volt, leszbikus.

Megnyugtatott, hogy irtóra bejövök neki, de nem zaklatna soha, ha én nem kezdeményeznék nála, mert tiszteletben tartja a szexuális beállítottságomat.:/Hát mondtam, hogy én is az övét!:)

Gondoltam is, hogy majd megemlítem az én kedvesemnek, ne aggódjon a jövőm miatt, immár a skandináv nők is kedvelnek. Már amelyik, de a lényeg, hogy saját szigetük van, elképesztő luxus, szóval ő van még hova fejlődjön, én meg szuperül el tudnék ott tűnni mindenki szeme elől, ha akarnék. Jobb, ha meghúzza magát, és nem csinál több baromságot, és megpróbál úgy viselkedni, ahogy egy normális férfi tenné ilyen helyzetben, mert ha kitudódik, a kapcsolatunk engem örökre elveszít, az biztos!

A lényeg, hogy jól sikerült a hétvége, senki se bántott, senki se alázott meg, senki se törte össze az álmaimat, és ennyi számomra már tökéletes!

Két hét múlva már 19 leszek, úgy volt, hogy addig maradok, aztán kimegyek a dokival, de persze, most Mr. Skandinávia hisztizni kezdett, hogy ő akarja nekem először megmutatni a házat, meg a Bárt és a Stúdiót.

Persze igaza van, hiszen tőle kaptam mindent, bár papíron az enyém, mégis őt illeti a döntés joga, és még sosem jártam olyan távoli helyen. Mindig is úgy gondoltam, hogy majd együtt fedezzük fel az új otthonunkat, a helyet, ahol titkok és gondok nélkül élhetünk. De most, hogy itt áll előttem, kicsit megkopottan, már semmiben sem vagyok biztos. Persze pont olyan jó pasi, mint eddig, kipihent, tettre kész, csak az én szememben fakult meg kicsit a fénye. Talán a sok könnyem mögül nem látom már olyan tisztán.:/

Na, mennem kell! Remélem sikerül egy jó estét szereznem nektek is!

Puszi, Luna