77. rész - Az igazi könnycsepp a szívünkből hullik...

Sziasztok!

Íme, az új fejezet. Úgy gondolom, ezeket a rövidebb részeket mindig tudom hozni, mondjuk 2 naponta, akár mi is történik. Ennyit nem gond megírni, és mostanában amúgy is kímélő üzemmódban kell működnöm!

Mielőtt még elkezdődne a következő rész szeretnék veletek megosztani valamit. Augusztusban többször is elmegyek néhány napra. Hogy hova azt nem tudom, nekem is mindig meglepetés, de nem is ez a lényeg. Arra gondoltam, míg távol vagyok, és nem írok, esetleg elkezdeném egy másik történetem, amiből van néhány kész oldal, legalább is az elejéből. Ha nem vagyok itthon, és itt nem lesz új rész, akkor ott jelenik majd meg, naponta egy ilyen rövidebb rész…remélhetőleg!:)

Ez a történet egy másik blogon található majd, a címe Vörös vihar és megtalálhatjátok, ennek a blogomnak az oldalán is az elérhetőségét, oldalt legalul, Saját történeteim cím alatt, mint LunaVilága3.

Majd jelzem, ha elkezdem. Ha van kedvetek, lépjetek fel az oldalra, és olvassátok el. Remélem, nem gyújtok majd nagy vihart a történettel és azt is, hogy lesztek azért néhányan, akiknek tetszeni fog, és olvassátok.

Puszi mindenkinek,

Luna

Kimi… 

Augusztus van, meleg és por mindenütt. Ha nem tudnám, hogy a német futamon vagyok, az időjárás alapján azt is gondolhatnám, hogy valahol egy Dél-Amerikai vagy Ázsiai versenybe pottyantam. De itt vagyok a németeknél, ebből kifolyólag nem is tudom kiverni a fejemből az a vigyori képet, amit pedig szeretnék örökre elfelejteni. Vettel, sokat jártam veled erre titokban, és vitelek én is magammal a hazámba. Te még finnül is megtanultál, leginkább énekelni. Idétlen kölyök, csak a német gyógy löttyöt vedeli, a vodkától összeakadtak a szemei és menten dalra fakadt. Mennyit baromkodtunk, jó volt mellette, most pedig el akarom felejteni mindezt, eh.

Aszfaltos futam, meg is lett az eredménye, hatodik lettem. Ez valahogy jobban megy, több köze van ahhoz, amit eddig csináltam.  A versenypályákon mindig jó voltam, valahogy csak összejött az a világbajnoki cím. Mostanáig ez a legjobb helyezésem. 

Egyszer már voltam hatodik, igen, és akkor még boldog voltam, a legboldogabb a világon. Asszonyom volt, és a szíve alatt rugdosott a kislányom…legalább is ezt hittem.

Hogy rohantam hozzá, mennyire hiányzott, háborítatlannak hittem az életem, biztosnak a jövőm. Szerettem! Annyira szerettem, és azt utálom magamban a legjobban, hogy még most is szeretem. Elgyengültem, öregszem…

Talán jobban viselném ezt a hőséget, ha nem lennék ennyire kibukva. A kaját is unom már, ha még egyszer kolbászt kell ennem, kidobom a picsába. Még jó, hogy sör van dögivel, az teljesen rendben van. A tengeren is jobb volt az idő, ott legalább járt a szél, másra amúgy se nagyon emlékszem. A haverok buliztak, béreltem pár lányt, én meg italba csomagoltam a napjaimat. Persze készültek fotók, rólam ne készülnének? És persze elsőnek a Sieskába jelent meg, anyu hívott, kínos volt. 

Nem állhatok le neki magyarázni, hogy nem az van, amit gondolsz, hogy is képzeled, hogy ennyi idő alatt elfelejtettem Kisut. Azokat a lányokat béreltem, ahogy a kocsit vagy a repülőt szoktam. Van egy árlista és egy szolgáltató lista, amin tételesen fel van tüntetve, hogy mennyiért mit vállalnak. Nem került érzelmembe csak pénzembe. Ez csak üzlet volt, kikapcsolódás a testnek, mert én még élek!

Mégis mindenki úgy tekint rám, mint egy gusztustalan csótányra. Kaj csak grimaszolva lapozott néhányat az újságban, megtartotta a véleményét. Az arcát elnézve, így is sejtem mit gondolhat rólam. Érzéketlen fasz, és még bunkó is.

Ez lennék? Mi lenne, ha elmondanám neki, min megyek keresztül? Mi lenne, ha megtudná, hogy kirántották a talpam alól a talajt, hogy bizonytalanabbul állok a földön, mint egy járni tanuló gyerek? Mennyire változna meg a véleménye Kisuról, ha elmondanám, hogy a lányom nem az enyém?

Nem fogom megtudni, mert nem mondom el. Higgyen csak, amit akar. Kaj profi, képes elkülöníteni a magánéletet a munkától. Ez egy munka, csapatban dolgozunk, és ha itt van, teljes figyelme az enyém. Ha hazamegy, lehet, hogy leköpi a fényképem, talán meg is érdemlem, de a lényeg, hogy a véleményét nem hozza ki a pályára, csak a tudását.

Mark bezzeg már egészen más eset. Ő nem rejti véka alá a véleményét. Több mint 10 éve az árnyékom, az lenne furcsa, ha alakoskodna. Nem tetszik neki amit lát, és ez ki is mondja.

A fotelban fekszem elterülve, időnként belekortyolok a sörömbe és a semmibe bámulok. Mark az újságot lapozza, egyre dühösebb képet vág, ahogy végig simogatja kopasz fejét. Végül utálkozva dobja félre az újságot.

-    Biztos, hogy ilyen lányokkal kell körbevedd magad? – szegezi nekem a kérdést.

Tudom, miről beszél, már vagy százszor láttam azt a kurva fotót. Szóra se méltatom, csak a vállam vonogatom. Ismer már, türelmesen várja a válaszom. Muszáj megszólalni.

-    Jól van ez így. Fizetek a szexért, nem viszünk bele semmi érzelmet. Ez csak egy üzlet, amit mindketten élvezünk. Én akkor mikor dolgoznak rajtam, ők meg mikor fizetek és megkapják a pénzemet.

-    Kimi..

-    Hagyj békén. Én megpróbáltam, kifordultam önmagamból…. megváltoztam….új életet kezdtem! Jó akartam lenni, és nem is volt nehéz…..és mikor már elhittem és boldog voltam….akkor az isten mindent elvett tőlem. Ez többet nem fordul elő, kezeskedem róla. Én istennel szembe is csak egyszer veszíthetek!

-    Most keserű vagy Kimi….

-    Há, mégis mi a faszra számítottál? Mi a picsát vársz tőlem, hogy röhögjem körbe ezt a kibaszott elátkozott pofámat 24 órában? Vagy adjak fel egy hirdetést a magányos vérző szívek oldalon? Elég volt az érzelgős, nyálas csöpögésekből, a faszomat a szerelembe! Ha kell majd veszek egy kurvát, vagy beengedek valakit a szobámba, teszi a dolgát én meg fizetek érte. Aztán ha végzett megy a büdös picsába. Tök mindegy, hogy néz ki, leszarom ki az. Ne kérdezősködjön, ne nyálaskodjon, engem ne akarjon többet senki, se megnevelni, se boldoggá tenni, mert kibaszottul elégedett vagyok az életemmel, meg kurvára boldog is! Csak tegye a dolgát, szopja le a faszom aztán takarodjon.

-    Kimi nem ismerek rád. Mi az ördög van veled? – meredez az egész kopasz feje, és ahogy rápillantok nem haragot, se irigységet, hanem együtt érző sajnálatot látok rajta.

-    Nem én vagyok a gyerek apja. – tör ki belőlem az őszinteség.

Amint kimondtam, összeomlok. Ráadásul a szeme láttára. Már nem tartom magam, nem vagyok bunkó, leveszem az álarcom, csak a fájdalom a megalázottság és a magány marad.

          

-         Mi?  Az lehetetlen!

-         Itt van! – adom oda – Papírom van róla.

-         De hát akkor ki… - mered rám.

-         Azt hiszem Vettel.

-         Micsoda a kölyök? Ne már Kimi, ő nem olyan.

-         Miért Kisu olyan volt? – förmedek rá.

-         Ne acsarkodj itt nekem. Nem én csináltattam meg ezt a hülye tesztet. Eszembe se jutott volna. Tényleg? Neked, hogy jutott eszedbe?

-         Kaptam egy levelet.

-         Mi? Valaki szórakozott veled, húzta az agyad, te meg elrohantál DNS-t csináltatni?

-         Nem egészen. Amúgy elgondolkoztál azon, hogy ki tudhatott a kapcsolatunkról és főleg a kicsiről? És ha tudott, miért nem zsarolt meg?

-         Hm, ez jó kérdés. Akkor mi történt?

-         Előbb csak írt. Azt leszartam…aztán küldött néhány ocsmány fotót.

-         Fotót, de kiről?

-         Kisuról meg Vettelről.

-         Mi?

-         Csókolóztak rajta, meg még mást is…eldurrant az agyam, átrohantam vele hozzájuk.

-         Na baszd meg, és nem sérült meg?

-         Senki se sérült meg! – meredek rá. – Jó hogy így féltesz, mintha nem tőlem kapnád a fizetésed.

-         Kimi…mi volt.

-         Mi lene? Tagadott. De olyan fura volt…olyan meglepett, nem szégyenkező. – gondolkodom el.

-         És aztán?

-    Aztán otthagytam, de ő utánam jött és esküdözött. Azt ígérte, ő is megcsináltatja a DNS tesztet, mert semmi köze nincs a kislányhoz, soha nem ért Kisuhoz, csak barátként…. Nem kérdeztem meg tőle, nála mit jelent a barátként! Leszartam a dumáját, csak egyedül akartam maradni, addig amíg képes voltam magam tartóztatni, és nem ütöm ki.

-    Aztán?

-    Kidobtam.

Szokásától eltérően ő is kinyit egy sört. Némán iszogatunk, mindketten a gondolatainkba mélyedünk. Megkönnyebbülést érzek, hogy végre elmondtam valakinek, hogy végre megoszthatom vele azokat az érzéseket, amik marcangolják a lelkem és tombolnak belül az álarc mögött. Végre van valaki, aki előtt nem kell alakoskodnom!

-    És mi lesz a kicsivel? – ér váratlanul a kérdés.

-    Fogalmam sincs. Ha a németé úgy is elviszi.

-    Odaadod?

-    Megőrültél? – meredek rá. - Nem vagyok én egy állat! Persze hogy oda, ha egyszer az övé. Vagy szerinted bosszúból neveltessem fel szegény anyámmal?

-    Szegény Paula! Még nem tudja?

-    Senki sem tudja, csak az orvos, de ő tartja a száját, a tesztet is álnéven csináltatta meg. Na, meg persze a geci német…meg Hanna. Az a nő Mark… - csóválom elkeseredetten a fejem, - ő az egyetlen amit irigyleg attól a szeméttől. Vele maradt. Mellette áll még ezek után is.

-    És Jenni?

-    Szerencsére elhúzott a faszba valami versenyre Angliába. Beledöglenék ha az elégedett, gúnyos pillantását kellene elviselnem a házban.

-    Miért nem dobod már ki?

-    Eddig nem akartam…nehogy eljárjon a pofája a kicsi miatt. Ő volt az alku tárgya. Addig maradhat, amíg nem derül ki a kislányom és ez a szörnyű tragédia. De most már kibaszottul nem számít semmi…

Itthon vagyok. Már nem érzem azt az örömöt, ami azelőtt elkapott, ha beléptem ebbe a házba. Nem vár itt rám más csak a magány és a fájdalmas emlékek. Szerencsére Jenni nincs itthon, ahogy ígérte elutazott. Az egyetlen pozitívum a napban, megőrülnék a jelenlététől.

Még ki sem pakoltam, csak elterülök a nappaliban egy sörrel, és erőt gyűjtök, hogy levetkőzzek és ússzak egyet, aztán meg méregtelenítsek a szaunában. Leengedem a reluxát, nem akarok átlátni a szomszédba, nem akarok velük foglalkozni, csak pihenni a csendben.

Csodálkozva emelkedem fel a csengetésre. Ki a faszom? Senki se tudja, hogy már itthon vagyok. Dühösen lépek a monitor elé, és a látványtól majdnem megfulladok a félrenyelt sörtől.

-    Szia Kimi!

-    Hanna…hát te?

-    Beengedsz?

-    Eeh, szia! Hát persze! Gyere be.

*  *  *