Útinapló: A delfinektől a sarki fényig...

Sziasztok!

Megint csak elnézést kell kérnem a kései érkezésért.:(
Hát nem pont így képzeltem el, de azért nem bánom, mert vendégem van!
Most elszundított a magyaros vacsi után, így gyors kiteszem a nagy igyekezetem ellenére is kicsit kesze-kusza visszaemlékezésem. Szerencsére már elkészítettem, csak át kellett volna néznem a helyesírási hibák, meg az elírások miatt, de reménykedjünk, hogy olvasható!:)
A nővéremék most vizsgáztak nem csak az egyetemen, hanem az üzletvezetőin is, - természetesen pezsgőt bontottunk a sikerre.:)
Valami anyagismeretből volt a vizsga melyben talán a vitaminokról tanultak. A lényeg, hogy közölte velünk, ezentúl minden nap be kell kapnunk:) két kávéskanál mákolajat, mert az kötelező a nőknek a csontritkulás és más élettani hatása miatt.
Aztán élesztőt haraptat velem minden este, mert attól bársonyos lesz a bőrünk és értisztító!
Minden reggel egy pohár almaecetes vizet kell fogyasztani éhgyomorra, - még ha késésben is vagyok, - (unikornisság) pattanások ellen.
Nyomul még a halolajjal, és az isten tudja mivel, az öcsi fel is lázadt, hogy most már aztán elég, ő nem nő, és nem érdekli se a csontritkulás, se a pattanás.:(
De a nővérünk sátáni mosollyal megnyugtatta, ettől a bránered is jobban áll!:)
Komolyan lassan órarend kell a sok hülyeségéhez, szóval áll nálunk a vitaminháború, de ő egy született diktátor, még a dédi se ellenkezik. Hülyén festünk hétvégén, ahogy sorba állunk, tátogunk és nyelünk ahogy a "doktor néni" kiosztja szigorú tekintettel az adagokat! Elég érdekes jelenet volt, mikor a barátomat is beparancsolta a sorba:)
Néha aggódom már, ha ledoktorál sorba műt minket a konyhaasztalon.
Szóval a lényeg, hogy azt mondta minden nap mákot kell ennünk, mert az annyira egészséges, de legalább hetente. Ezért ma mákos tészta volt. Úgy tudom, csak nálunk és a környező országokban használjuk a mákot. Amerikában tudom, hogy nincs, és úgy tűnik a skandináv országokban sem, mert ugyancsak érdekes arcot vág, akárhányszor mákos ételt eszik nálunk.
Karácsonykor is csak úgy meregette a szép szemeit a mákos bejglire meg a gubára.:)
Na, a mai napról ennyit, akkor jöjjön a történet..:)

Sziasztok!

Ezzel a történettel is ugyan úgy jártam, mint oly sok másikkal, ami vagy fájdalmas, vagy örömteli visszaemlékezés volt. Ülök a tiszta „papír” előtt a gondolataim csaponganak és kergetik egymást, mégsem vagyok képes egyetlen épkézláb mondatot sem leírni. Csak a szívem kalimpál, ha egy jó story ugrik be, vagy a könnyeimet nyeldesve lehunyt szemmel feltartom a fejem, hogy végigsimogassa a bőröm a tengeri szellő – de semmi!

Na, azért megpróbálok valamit átadni abból a csodából, amit átéltem!

Szentestén ugye bent voltam a kórházban, ahol énekeltünk meg ajándékot osztogattunk. Aztán a gyerekekkel voltunk és mesét olvastam, meg velük is énekeltünk, szóval nagyon megható volt, nem is akarok itt időzni, mert nagyon felzaklatott és azt hiszem, az ilyen esték még a legérzéketlenebb embert is megérintik, én meg talán túlságosan is érzékeny vagyok.

Voltak nagyon rossz állapotban lévő betegek, és ott mindenki sírt, mégis jó volt velük, és nekik is jó volt, mert nem voltak egyedül, főleg azok, akikhez nem tudtak bemenni, vagy nem volt, ki meglátogassa őket.

Egyszer mindenkinek érdemes lenne egy napot eltölteni a kórházban, nagy jellemformáló, az biztos!

Aztán meg beszélgettünk az orvosokkal meg a nővérekkel, ittunk néhány kölyökpezsgőt mielőtt haza mentünk.

Néhány óra múlva már meg is érkezett a skandináv félsziget szőke hercege és egy rövid éjszakai ajándékozós szenteste után, - még ilyen sem volt életemben, - útnak indultunk.

Csak annyit mondott hozzál bikinit, kesztyűt, sapkát, sálat…. Gondoltam bolondozik, de nem!

Talán említettem már, hogy még sosem repültem, sosem láttam a tengert, sőt külföldön se nagyon voltam eddig….

A repülő láttán kicsit elbizonytalanodtam, eléggé picinek tűnt. Az egyik egyenruhás meg nekiállt jó pofizni, hogy ha nagyobb lenne, nagyobbat is esne!:(

Hát nem nevettem felszabadultan!

Erre kimerítő értekezést tartott, hogy ne aggódjak a trópusi bogarak miatt, mert indulás előtt valamit bedobnak az utastérbe meg a raktérbe, ami úgy működik, mint egy gránát és elpusztítja a potyautas trópusi bogarakat, amiktől súlyos betegségeket szedhetnék össze. Meséli nagy lelkesen miközben mi meg egy ilyen helyre tartottunk!:( Egyre kevesebb volt a lelkesedés a részemről!

Beszálltunk, szerencsére nem botlottam meg abban a pár lépcsőfokban és bent ezért eléggé elámultam. Nagyon szép volt minden, vajszínű karfás „fotelok” fényes fa asztalkák és díszítés mindenütt. Miután felszálltunk és megúsztam rosszullét nélkül, lehetet nyugodtan mászkálni, meg iszogatni, Tv-t nézni. Elhelyezkedtünk, egy idő után már nem bámultam kifelé, mert nem volt mit nézni.:)

Az utastér ketté volt választva egy húzható tolóajtóval, és a másik oldalában egy kihúzható kanapé volt megágyazva. Azt mondja a barátom egy idő után, feküdjünk le, én meg persze csak nevettem, ő meg most komolyan, aludjunk, több mint 10 órát fogunk repülni.

Leheveredtünk, én nem túl lelkesen, ő meg gondolt másra is ebben a 10 órában, de mondtam ne hülyéskedj már, nagyon vékonyka az a tolóajtó és különben is bármikor bejöhet a személyzet. Szerinte óvakodnának ilyent tenni, de én akkor is csak a túlélésért küzdöttem, aztán némi pezsgő után elszundítottam.

Mikor felébresztettek minket, mikrofonon keresztül:), azt mondta, vedd fel a rojtos farmerod. Ez egy farmernaci tőle, olyan rövid hogy egy kicsit a fenekem is kilóg belőle.:)

Így szálltunk le papucsban, rövidnadrágban legalább 30 fokban egy szigeten.

Azt mesélte sokat jár ide, mert van itt érdekeltsége, befektetett egy üdülőtelepbe, és van itt egy villája. Beültünk a bérelt autóba és elmentünk a villanegyedbe, végig valami elképesztően burjánzó trópusi környezetben. Mindenütt pálmafák és virágzó cserjék, és olyan illatorgia, amivel még soha életemben nem találkoztam. Ahogy a zöld színnek ilyen rengeteg változatával sem.

Megérkeztünk az általa villának nevezet üvegpalotához és teljesen leesett az állam. Az ajtaja szinte a trópusi erőbe nyílott, és mikor bementünk és végig siettem a belsején, mert az egész egybe nyílott, a másik oldalán ott volt az óceán. Ezek a villák az óceán partján álltak, egy kis előkerttel, mely egy deszkázott napozóból és egy saját medencéből állt, meg egy picike rész, ahol erőlködött egy-két törpe pálma. A medence végén lejárat volt a homokos partra és onnan már kezdődött az óceán.

A hátunk mögött magas zöldellő dombok, előttünk a zöldeskék tenger, rajta számtalan apró szigettel. Még soha életemben nem láttam ilyen szépet.

Egyszerűen nem is értettem, hogy lehetnek ilyen csodás helyek, és hogy lehetséges, hogy vannak emberek, akik mindig itt élnek? Annyira nem igazságos az élet!

Saját medencénk volt, jókora, és kőfallal volt elválasztva a szomszéd villától, ahogy a tetőn kialakított napozó is körbe volt kerítve a kíváncsi tekintetek elől mindegyik házon.

A villa oldalán is volt egy erkély, ami a ház oldalában levő apró kertben szomorkodó pálmákra nézett. Nem láttam ennek az erkélynek túl sok értelmét, de persze oda is kiültem, mert én aztán mindent kipróbáltam ebben a csoda házban, ami nem pont az én ízlésem szerint épült, de gyönyörű volt.

Furcsa volt nekem, hogy az egész ház ablakból áll és nincsenek függönyök. Volt ugyan szalagfüggöny meg sötétítő, de alapból totál beláthatott mindenki a tenger felől, mert a másik oldalon kisebb ablakok voltam az erdő felé.

És a rengeteg galériás megoldás is furcsa volt, az emeletről le lehetett bámulni a földszinti rész felére.

Én tömblakásban éltem egész életemben még nem is nagyon voltam kertes házban, nekem már a szintes ház is csodaszép. Itt pedig belül szinte nem is voltak falak. A hálószobákhoz tartozó fürdő meg WC csak egy válaszfallal volt elkerítve egy darabon és ajtó szinte sehol. Lent volt egy háló középen, ami olyan volt, mintha egy üvegkalitka lett volna elhelyezve a ház közepében, az volt az egyetlen helyiség, amin ajtó volt meg függöny. Amúgy egybe volt a nappali az ebédlő és a konyha. Volt lent WC és csodás fürdőszoba, hatalmas ablakokkal! Eléggé érdekes volt!

Fent pedig nem csak fürdő, hanem akkora zuhanykabin volt, mint egy tömblakás konyhája. Sok mindent lehetett a mindenünnen támadó vízsugarak közt csinálni:)

Csodás volt minden, egyedül a lépcsővel nem voltam kibékülve, mert nem volt korlátja csak a fal felöli oldalon volt egy kapaszkodó a falra erősítve. A másik oldala szabadon tátongott, ez szerintem nagyon veszélyes, főleg egy nyaralóhelyen, ahol a Full Moon Partyk egymást követik.

És az esték is érdekesen alakultak, mert a kivilágított nyaralókban nagytotálban lehetett látni az ott élők mindennapjait. Sötétítő függönyök mindenütt vannak, de valamiért nem használják a kíváncsi szemek elől. Őket nem zavarta, engem nagyon…..

Az este azért csodaszép, ott az óceán és furcsa morgó hangon zümmög, aztán a madarak hangja és a távolabbi szállodáknak van olyan tengerbe nyúló stégszerűjük, amikre ki lehet sétálni, és ott lehet vacsorázni és az egész ki van rakva papiruszlámpásokkal amik megvilágítják az utat, sőt még a fákra is aggatnak belőlük, így teljesen megtekinthettük mi is a szállodák életét. Főleg a tetőteraszról, ahonnan beláthattuk a sziget jó részét. Volt olyan villa, aminek a tetejére is tettek medencét, a „mienken” mi is lehetett volna más, mint egy jakuzzi:), meg kényelmes napozóágyak és kifeszített napvédő ponyva a körbe helyezett pálmafák között.

A sötétben megvilágított medencéből visszatükröződő fényekben fürdő pálmafák, és a sötétbe vesző tenger csobbanásai, meg a furcsa hangok, szóval elképesztő volt az egész. Lesétálni mezítláb a forró fehér homokos tengerpartra, ami csak pár lépés a saját medencénktől, és ott leülni a homokban, pezsgőzni és bámulni a trópusi naplementét, egy gyönyörű szőke világítószemű skandináv félisten átkarol, messziről pedig beszűrődik a csendben a szállodákból odaszűrődő zeneszó… Vissza szeretnék menni!

Nem semmi révület volt bennem és ez nem is csoda. Pár napot maradtunk a villában, közben körbeautóztunk a szigeten és megcsodálhattam a hatalmas szállodát meg a többi luxus villát, ahol elképesztő megoldásokat láttam. Volt, ahol szökőkútból csobogott át a medencébe a víz, szóval a luxus mindenütt ott volt.

Éttermek, bárok, konditermek és masszás szalonok mindenütt. Ottani lakosok várják, hogy megbízzák valamivel a gazdag turisták.

Mi is egy szomszédos étterembe jártunk enni és egy mindig ott sertepertélő kedves hölgyet megkért a barátom, hogy szerezzen be nekünk egy kosárra való gyümölcsöt a szigetről, mert szerettem volna megkóstolni az ottani egzotikus dolgokat. Elvitt minket egy piacra és elvegyült a vásárlók közt, hogy hozza, amit kértünk. Mi meg nézelődtünk. Láttam egy őslakost, aki egy irtózatos machetéval, hatalmas csapásokkal felszabdalt egy kókuszdiót és levetkőztetett egy ananászt, aztán felénk kínálta nagy elégedetten. Igyekeztem csodálkozó és elismerő arcot vágni, de hát ugye ott van nekem a késfóbiám…. Úgy szívtam azt a kókuszlevet, hogy majd behorpadt a homlokom!

Mikor előkerült a kedves őshonos néni egy akkora háncshátizsákkal, amit nem is értetem, hogy bírt el, vissza sétáltunk a villába és ott kipakolta a kincseit.

El kell mesélnem! A papaján, ananászon és a mangón kívül szinte semmit sem ismertem a hatalmas bugyorból.

A bátran kísérletező típus vagyok, egyszer mindent a számba veszek!:)

Részletesen kikérdeztem a gyümölcsök nevéről, mégis tudjam mitől halok meg, és felcímkéztem őket. Az egyiknél a barátom rámeredt a nőre, hogy ugye ezt nem gondoltad komolyan? Ő meg, csak vigyorgott azzal a néhány fogával, mutatta hogy finom az csak büdös.

A büdösről az öcsém jutott eszembe, aki nagy buszozó, állandóan a sofőrökön lóg, és néha megengedik neki, hogy vezessen. Szóval ő mesélte, hogy bekenik az ülés alatt pálpusztai sajttal egymásnak, aztán csak nevetnek, ha az ablakon kidugott fejű sofőr jön szembe. De ugye a szag hátra is megy, az utasok ugyan csak nézegetik ki ez a bűzborz, aki vezet?

Szóval a barátom szerint ennek a gyümölcsnek bűzborz szaga van, hát lehet… a kinézete viszont olyan volt, mint egy dagadt tengerisün. A nevét megjegyeztem hasonló a druidákhoz, csak durián! Miután legyűrtem a rosszullétem és megkóstoltam, nem volt olyan rossz. A magja olyan mandula, dió, mogyoró egyveleg ízt alkotott.

Viszont a barátom estére száműzte szegény gyümölcsöt a házból ki a tetőteraszra, de még így is morgolódott, hogy érezni a szagát….

A másik csodagyümölcs a sárkánygyümölcs volt, ami olyan volt akár egy vörös nagygumójú karalábé, viszont belül a fehér húsában apró fekete magvak ültek, mint egy mákos tejbegríz:)

Egy másik egy fürt banánra hajazott, de nem az volt. A néni szerint, és többször is rákérdeztünk, a gyümölcs neve Buddha keze?:)

Sajnos ő is a tetőn végezte, a durián mellett, nagyon intenzíven illatozott.

Aztán ettem valamilyen pálma gyümölcsöt, ami kinézettre egy kerek toboznak tűnt, ízre meg….hát ettem már jobbat is.

Következett a cukoralma, ami határozottan úgy festett akár egy articsóka! Nem volt olyan rossz!

A rambután egy vörös tüskésgumós gesztenyére hasonlít, az íze sajnos nem! De ilyen fát sokat lehet látni a szigeten is mindenfelé.

A tamariszkusz meg tök olyan, mint egy jól megtermett földimogyoró, csak belül sötétbarna magvai vannak és rohadtul ragadt meg fogott is:)

Volt még egy gyümölcs, aminek nem értettük a nevét, de kinézettre egy lapos narancs és egy dísztök gyereke lehetett. Gyönyörű narancssárga húsa volt jókora fehér magokkal.

A végére hagytam a kedvencemet, amit következetesen Langszarnak értettem, - bocs:)- de utána néztem és Langszat! Kívülről egy sárga színű ringlóra emlékeztetett, belül áttetsző volt, az íze meg……hát amilyennek először a nevét értettem!:) Nagyon jó szándékúan azt mondanám szappan ízű.

Egykoron a nővérem állandóan a Kisdarázs című könyvet olvasta, amíg úgy fel nem húzta magát rajta, hogy anyázva, ordítozva, csapkodva letette, aztán néhány óra múlva újra olvasta. Alig vártam, a kedvező alkalmat, hogy én is elolvashassam, mi az ami ennyire feldühíti és kivetkőzteti magából. Aztán megértettem olvasás közben és igen, kimentem megpróbálni, hogy milyen lehet az, ha valakinek szappannal mossák ki a száját. Na hát innen tudom milyen a szappan íz.

Az étteremben is volt néhány kulináris élményem!

Az egyik az orosz kaviáros pezsgő volt, amit kötelező volt megkóstolni, miután egy nagyon jókedvű és barátságos orosz turistacsapatba keveredtünk, akik sajnos a vodkával is jó barátságot ápoltak, és hát ugye az én skandinávom is kedvelte…

Szóval lehúztam egy pohár kaviáros pezsgőt.  Ahogy iszod, a pezsgő habzik a szádban, a fekete kaviárgömbök meg pattognak. És van egy fajta íze, meg száraz pezsgővel kell, ami nekem nem jön be, mert én mindenből az édeset szeretem, de mindegy.

Hát, azt mondom, aki bátor próbálja ki, érdekes! És ugye angolul a kaviárt se tudtam, ezért azt mondtam, nem kell több haltojás, volt egy kis sikerem….. A barátom is megjegyezte, és később a nyílt tengeren sokat emlegette, hogy itt az idő a haltojás rakásnak….:)

Aztán voltak falatkák, ami nagyon fura volt, mintha agyvelő darabok lettek volna, de mivel szeretem a rántott velőt bátran megkóstoltam. Kiderült, tőkehalmáj és nagyon ízlett, meg az apró kagylófalatkák is citrommal. Bár nem akartam tudni, mi az a fekete recés rész rajta, de kiderült, hogy a kis szájuk.

Nem akartam a kis szürcsölő szájukra se gondolni majszolás közben…..

Egyszer kihoztak egy akkora pár langusztát, vagy valami rákot, hogy csak pislogtunk egymásra fölöttük. Szerintem egy egész családnak elég lett volna belőle egy is!

Az ottani étkezésekre amúgy is jellemző volt, hogy fogalmunk se volt, mit eszünk, ha kérdezted, csirke?, ők mindenre kedvesen bólogattak, hogy ja, ja, de én még ilyen hal ízű csirkét soha életemben nem ettem….:)

De a tészták jók voltak, ha a lehető legkisebb feltéttel kérted.:)

Igazából nem számított a kaja, mert ott voltunk mi ketten meg a tenger és a trópusi levegő. Ha éhes voltam faltam a kenyeret mangóval meg papajával és kész.

Nappal meg le-fel rohangáltam a villa előtti hófehér forró homokos parton. Annyira csodás volt, egyszerűen nem bírtam betelni vele.

Ez az érzéketlen skandináv csak heverészett a nyugágyakon én meg le fel cikáztam mint egy bolond csikó. Végül aztán majdnem maradandó sérüléseket szenvedtem, mert a kényes városi talpam nem bírta a forróságot és szerencsére nem hólyagosodott fel, csak bepirosodott, mint a rákbunda!:)

 A mogorva félisten előbb azt tanácsolt, mászkáljak ezentúl négykézláb, ő meg majd jön szorosan mögöttem, végül kénytelen volt felkapni a potom fél mázsámat és visszacipelt akár egy sebzett sellőt.

Csak csóválta a fejét, hogy hihetetlen menyi kilométert tettem a lábamba, mert hol a homokban rohangásztam, hol a bokáig érő vízben, hol meg a ház előtti bozótosban, csak féltem, hogy valami bogarat összegyűjtök magamba.

Egyik este elszundikált csak úgy pucéran a nyugágyakon én meg találtam az egyik emeleti hálóban egy szegény lelakkozott jókora vörös rákpáncélt. Lelopakodtam vele, rápakoltam a harántizmos pocakjára, aztán a háta mögül megbökdöstem a bottal a rák szája mellett a hasát. Rettentőn kellett nevetnem, de kibírtam, ő meg nagy álmosan felneszelt, - ez az orosz vodkaparti után volt, - pislogott csak, mint egy bagoly aztán rábámult a hasára és némi csatazaj kíséretében, helyből megugrotta az olimpiához szükséges selejtező szintet magasugrásból. Az én röhögésemtől zengett a sziget aztán az ő ordításától, ahogy utánam vetette magát, harsányan sorolgatva hogy mit fog tenni velem ha elkap és itt elsősorban nem a szexre gondolt, hanem a gizda nyakamra. Bezzeg az ő nyakát nehezen éren át!

Menekültem a bokáig érő vízben mögöttem egy skandináv félisten nyargalt és több nyelven fennhangon sorolta, hogy miket tesz velem, és itt már volt belé szőve némi erotikus töltet is miután rádöbben, hogy viszonylag kevéske ruhát, jobbára csak a napbarnított bőrét viseli. Szerencsére sötét volt, és nem laktak a szomszédban.:)

Éjjel azért ő is mellém heveredett a homokba. Hát képzeljétek el, ahogy a homok melegíti a hátad, a lábadat nyaldossák a langyos hullámok, és a fejed felett könyököl egy pasi a jobbik fajtából…..

Pár nap múltán aztán szólt, hogy hozzak pár ruhát, inkább bikinit, mert megyünk egy másik helyre. Beültünk a kocsiba és a szigetnek egy másik pontjára hajtottunk, ahol mélyebb volt a víz és néhány hajó úszkált csendesen az öböl vizén.

Megállt egy igen csak impozáns yacth előtt, hogy megérkeztünk.

Mit is mondhatnék? Egészen biztos hogy a közeljövőben nem tervezem egy yaht vásárlását, mert rá kellett döbbennem, bármennyire is büszke vagyok a vérvonalamra, a hajózás nem nekem való. Egész utazás alatt egyetlen egyszer sem sikerült úgy feljönnöm a fedélzetre, hogy ha mást nem, a tenyerem ne tegyem le a lépcsőn. Pedig hát táncolok, és eddig azt hittem jó az egyensúlyérzékem, de be kell látnom pocsék!

És képzeljétek, a tengeren, kint a nyílt vízen nincsenek bogarak se! Ez mondjuk nagyon nyerő! Mikor elindultunk, beültünk az ’irányító terembe’ és csak bámultam kifelé azokból a kényelmes fekete bőrfotelokból. Olyan magasan ülsz, akár egy repülőben, még lábtartód is van, és magad előtt nem is látsz semmit csak messzebb a tengert.

Azt mondta a „kapitány”, hogy most jó erősen odalépünk, hogy elhagyjuk a szúnyogokat a fedélzetről, aztán majd megállunk kint a nyílt vízen.

Hát odaléptünk és én nagyon figyeltem magamra ezért nem eset le az állam, és nem folyt ki a nyál sem a tátott számból. A fejünk fölött egy gombnyomásra kinyílt a tetőablak és beáramlott a friss tengeri levegő.

Eh, nehéz erről bármit mesélni, ezt át kell élni, mert nincsenek rá megfelelő szavak! Minden patent és gombnyomásra működik, faburkolat és rejtett világítás és minden egyes részlet még a lépcsők alja is ki van használva, még ott is rejtett polcok vannak. Ez egy más világ, egy nagyon más világ, és én egy pillanatra részese lehettem és csak bámultam mellettem a férfira, aki kipattant a kocsijából bevetődött a számítógépes műszerek meg a műholdvevők közé, kicsit rádiózott és indított. Mennyire igazságtalan az élet, van akinek minden megadatik, míg más semmit se kap. Még a Balatonon is alig voltam. Nehéz volt összehangolni, mert hát sokan vagyunk. Egyszer a papám vitt el, mikor még élt és valakitől kért kölcsön egy kisbuszt. Fantasztikus volt, sikerült egy padra szert tennünk és egész végig bőszen védelmeztük az arra settenkedő orvvadászoktól. Vagy a vízben imitáltam az úszást vagy kint feszítettem a padon.

A következmény egyértelmű! Az egész társaság nagyon erős napszúrást kapott. Annyira, hogy én például ha felálltam, hogy kimenjek pisilni azonnal elájultam. Négykézláb közlekedtünk, kivéve az otthon maradt dédit, aki fehér lepedőkkel suhant közöttünk akár egy szép korú angyal, és ahol megjelent angyal szárnyaival meg a fehér leplével ott felhangzott az üvöltés a sírás vagy a szitkozódás, ki épp vérmérséklete szerint. Nem sértődött meg, és neki hála nem lettünk szeplősek. Bár úgy festettünk, mint egy nyomorultul sikerült habcsók figura, a ránk száradt tejföltől lángolva a lepedők alatt, de megérte!

Szóval, ennyi volt nekem a vízből, de most hetyke kis kalapot viseltem és a bőr napozóágyak felett ki volt feszítve a napernyő. És a vagány nyaralótársam állandóan kenegetni akart, leégés ellen, de én mondtam, hogy hess, hess! Jó, nem mindig!:)

Az a furcsa a hajón, hogy ha leengeded a rolettákat és a szalagfüggönyt, akkor olyan mintha egy lakásban lennél. Tökéletesen bebútorozva, persze a bőr itt is kötelező, a hajópalló tökéletes, mindenütt plazma TV a falon. A hálószoba bármelyik lakóépületével felvehetné a versenyt, és van hozzá tartozó fürdő meg WC, és itt is volt zuhanykabin, még hozzá olyan, amiben belül le is lehetett ülni!:) Nekem nagyon bejönnek ezek a zuhanykabinok.

Kívül fényes hajótest, belül faburkolat bőrbútorok és rejtett világítás. És mindenütt tökéletes tisztaság. Azt mondja, van egy ügynökség, akik a hajókat takarítják, és cserélik bennük a szükséges dolgokat, feltöltik élelemmel, ha kihajózik a tulajdonos, szóval hogy felkészítik.

Ahogy a nyaralókat is takarítják és gondozzák a kertet meg a dézsanövényeket, és feltöltik a medencét, ha érkeznek a nyaralók. Azon tűnődtem, hogy ez annyira nem is lehet rossz munka. Nincs ott senki, csak te egyedül ügyködsz és közben azért kipróbálhatod azt a sok csodát, amit ezek a villák rejtenek!

A hajón a lenti részben vannak a hálószobák és a konyha, ami fullra fel volt töltve, volt benne hűtő, tűzhely, mikró, szóval minden.

És az ajtókilincsek is nagyon jópofák voltak, felfelé kellett húzni őket, és egy gombocskával lehetett zárni-nyitni.

Persze itt is volt jakuzzi meg szauna, amit nem is értek minek, de nem az én dolgom.:)

Hát igen! A tenger! Hinnétek? Még sosem találkoztunk és szerelem volt az első pillantásra. Miután leálltunk a nyugodt kékség közepén, ami nem is kék igazából, hanem akár merre néztem mindenütt más színt mutatott magából. Sok helyütt zöld és egészen világos és van, ahol haragos sötét, de gyönyörű minden színében.

 Ahogy a naplemente is feledhetetlen élmény a vöröslő vízen, és ha beállsz vele szembe a fénynyalábjába, amit maga után húz az óceán vízében olyan, mintha a világ közepén állnál, és úgy érzed eggyé váltatok az univerzummal, hogy részese vagy valami fantasztikusnak, és úgy érzed annyira szép, annyira boldog vagy, hogy fáj, hogy sírni szeretnél….hát valami ilyesmit éreztem.

Égő szemmel tátott szájjal markolásztam a korlátot és bámultam a csodát és egy skandináv pasi a hátam mögé settenkedett és átölelt, és mikor a forró szája a nyakamhoz ért, és a szuszogásától libabőrös lettem, biztos voltam benne, hogy soha többet az életben nem élek át ennél szebb dolgot.

Nehéz erről bármit is mondani, mert egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni, és csak egy picit is visszaadni azt a csodát, aminek ott a nyílt óceánon tanúja lehettem.

Ott kint, ahol nincs más csak a végtelen víz meg a halak, ha besötétedik és ő lekapcsolta egy pillanatra a világítást a hajón, csak néhány kósza mécses égett, ott aztán igazán megtapasztalhattam milyen a sötét. Nincsenek fények, nincs közvilágítás, semmi sincs, és ha totális sötétségben vagyunk egy darabig, és leülünk a hajó végében, ahol a motorcsónak meg a Jet Ski van elrakva, és a legközelebb van a vízhez, egy idő után különleges látványban lehet részünk, mert a tenger tele van fénylő fluoreszkáló állatokkal. Nem tudom mik lehetnek, talán planktonok, ahogy milliónyi fényes csillagként úsznak a vízben, és vannak nagyobb halak is és ez valami csodálatos és ijesztő látvány. Semmi pénzért nem mernék éjjel belemenni az óceánba.

Nem úgy nappal!

A barátom minden áron a tengerben akart Jet Skizni és úszni. Már a vízre emelése is bonyolult volt, mindenféle csörlők kerültek elő a rejtett fülkékből, de végül sikerült. Beöltöztem ugye a mentőmellénybe, és nem állt egycsapásba a szám mikor felültem mögé. Igazából nem csak a száguldozástól féltem, hanem attól is, hogy amíg nem vagyunk a hajón, fogja magát és elmegy! Rettentő ijesztő volt, hogy sehol senki csak mi és a végtelen víz, és ha véletlen eltűnne….hát bele se mertem gondolni.

Egy idő után azért már élveztem a dolgot és vezetni sem túl bonyolult, de nem gondolnám, hogy annyira vágyom rá megint….

Őt a féktelen száguldás köti le engem meg a nyugalom és a béke! Ez van!

No és a tenger! Ugye az ember, ha belemerészkedik az nem olyan, mint egy kényelmes medence partján, hogy ha elfáradsz kikapaszkodsz. Állandóan téveszméim voltak, hogy elindult a hajó és otthagy, és én akár merre nézek mindenütt víz, még azt se tudnám merre próbáljak úszni, hogy ne egy kontinenst fedezzek fel Kolumbuszként, hanem kijussak a partra.

Ő meg csak nyugtatgatott, hogy indulhatna már el, ha senki sem indítja be? Gondoltam könnyen beszélsz, te nem ismered a mi kocsinkat, az is tud fura dolgokat, akkor egy hajó ne tudna?

Aztán meg ott a cápakérdés! Azt mondja, erre nem szoktak lenni. Mi az, hogy nem szoktak? Tudja azt a cápa?

Aztán történt valami, ami az egész további ott tartózkodásunkra rányomta a bélyegét…:) A delfinek….

Addig erőszakoskodott, amíg csak bemerészkedtem az óceánba. Persze mentőmellény meg minden, de akkor is rettentőn féltem és állandóan magam alá pislogtam, hogy mikor jön egy rája vagy egy viziszőrny! Ő meg csak úszkált, ölelgetett meg lebegett a nyugodt kékségen, a szép szőke sörényén megcsillant a napsugár, és akkor messziről feltűnt, egy csomó úszó valami.

Rohadtul megijedtem, lehet hogy hülye vagyok, de ott az óceán közepén, ahogy száguldottak felén kiugrálva a vízből és csak úgy sistergett körülöttük az óceán, szerintem nagyon is össze lehetett téveszteni őket a cápákkal. Nekik is olyan hátuszonyuk van, és annyira bepánikoltam, hogy nem vizsgálgattam a tompa orrukat, meg az uszonyuk hegyességét, hanem csak simán pánikba estem.

Sikítozni kezdtem, és a nagy igyekezetemben időnként a vízbe borultam. A barátom szerint ott is hallatszott, ahogy visítok. Erre az öcsém azt mondta nagy tudoran, Lunánál a rémület felülírta a fizika törvényeit! (Tudjátok mikor fogok még vele magyart tanulni!)

A barátom hozzám úszott, de annyira röhögött, hogy nem tudott beszélni, én meg a nagy kapálózás közben alaposan betaláltam a lába közé, ekkor már sírdogált is kincsecskéjét a két keze közé kapva.

Ezerrel kiúsztam, szerinte a víz tetején, és ha néha beleértem füstölt a tempómtól,:( a hajó végén kipattantam a vízből úgy, hogy még a bikini alsóm is lemaradt cseppecskét, de ezúttal kicsit sem érdekelt. Ugráltam a hajó szélén akár egy idegbeteg csimpánz, mert ő meg ahelyett, hogy kijött volna, felváltva röhögött, sírt és elmerülve fuldoklott, aztán megint röhögött és sírt…

Gondoltam hozzá hajítok egy mentőövet, de helyette oda úsztak a delfinek és megböködték az orrukkal.

Eléggé sírtam, és kellett egy kis idő míg kiengesztelt, és többet nem úsztunk a nyílt vízben csak a jakuzziban áztattuk magunkat.

Imádom a delfineket meg tudom, az embert megmentik ha a vízben rátalálnak, mert az anyai ösztönük feltámad és kilökdösik a partra, ahogy a kis delfinekkel is teszik, mindig fellökik a felszínre hogy vegyenek levegőt. Szóval, oké aranyosak, de aznap nem voltak a kedvenceim.

Később még többször visszajöttek, és egészen kitették a palack orrukat a hajó végére, és megsimogattam az okos fejüket. Olyan a bőrük mintha smirglipapírt cirógatnék, és furcsa csattogó hangokat hallatnak. Aztán felugrottak és alaposan lefröcsköltek minket.

Eleinte zavart a korkülönbség…..attól tartottam talán túl komoly lesz hozzám, vagy olyan elvárásai lesznek velem, illetve az életünkkel kapcsolatban, amit nem tudok majd megadni neki. De a hajón töltött napok alatt rájöttem, nincs korkülönbség, ha egy férfi meztelen, delfinkurrogást  utánozva harsányan üldöz, és ha nem delfinül csattog, azt ecsetelgeti, hogy most nagyon rám úszik ha utolért, mert itt az ideje a haltojásrakásnak.:) 

Ugye szerintetek sem vészes a korkülönbség?

Ettől a naptól kezdve szinte minden áldott nap megüldözött delfinként, és rettentően élvezte, nem csak ha utolért, hanem hogy most ő nevet rajtam, a rákos kis akcióm után.

És láttam kardszárnyú delfint, vagy gyilkos bálnát, ahogy ismeritek. Nem mertem volna a vízbe menni a közelében, és azt hiszem nem is tanácsos. De az a delfin olyan szép, hogy elképzelni sem tudtam. Ahogy felugrott a hatalmas csupa izom testével és belevetette magát a vízbe, fenséges látvány volt. És mikor a hajóhoz úszott és kitátotta a száját, hát ugyan csak hátrébb léptem, így élőben nagyon riasztó volt!

Egyik reggel a fedélzeten találtunk egy aprócska halat, én barom meg beügyeskedtem egy pohárba, és beletettem egy tál (édes) vízbe. Nem örült neki:), nagyon sajnáltam. A hajó körül mindig rengeteg hal ugrált a vízben. Ezek a repülő vagy pilóta halak, mindig egy nagyobb tömegű halat vagy hajót követnek.

Aztán véget ért ez az álom kirándulás is, visszatértünk a villába és néhány nap múlva végleg búcsút vettünk az én álomszigetemnek!:)

Csak azért nem szomorkodom, mert nagyon nyíltan a tudtomra hozta, hogy csak rajtam múlik, hogy minden évben visszatérjünk ide….

A repülőn már rutinosan bevackoltam, ettünk, és mikor azt mondta aludjunk, már nem ellenkeztem.

Mivel nem sokat aludtunk az utolsó szigeten töltött éjszakánkon, fel sem ébredtünk csak az „isteni” szónoklatra, hogy megérkeztünk.

Hát mit mondjak, ha van hatalmas kontraszt, akkor én megtapasztaltam, ahogy kinyílt a repülő ajtaja. A trópusi napfényből a skandináv télbe! Be voltunk öltözve, mégis úgy érzetem megfagyok…és hó volt mindenütt, olyan embermagasságnyi!

Sötét volt, és hideg. Sehol a csillogó tenger és a napfény. De aztán kimentünk a bérelt kocsihoz, egy nagyon ütős kis terepjáróhoz és azt mondta, most megmutatom neked a sarki fényt!

Elmentünk a szállásunkig. Egy szálloda volt, aminek az aljába lehetett vásárolni, nekem például egy jókora bundát, hogy életben maradjak!:)

Mondtam neki, tudom vannak valami iglufaluk is ahol a hóházacskákban lehet aludni és úgy bámulni az égre az üveg tetejükön át. Mondta, hogy igen, de szerinte ott még hálózsákban is fáznék, és neki merőben más tervei vannak a sarki fény alatt….

Azt ígérte, legközelebb elmegyünk oda, ahol átlépjük a sarkkört akár Amundsen.

Beköltöztünk a szobánkba, aztán lementünk, mert szóltak hogy megjött a szánunk. Rénszarvasok húzták és olyan aranyos volt ő is, mert mondta, ugye nem baj, tudom, hogy utálod őket, de ezek nem tehetnek arról ami történt….

Tényleg nem és megsimogattam a tömött bundájukat, aztán eszembe jutott, hogy egyszer azt mondta nekem Dee, nézzek bele egy élő szarvas szemébe, és ott meglátom az életet is nemcsak a halált. És akkor megtettem és nagyon furcsa érzés volt, ahogy rázott a hideg, de nem az időjárástól, hanem az emlékeimtől….

Felültünk a szánra és elmerültünk a rengeteg felterített szőrmében. Egy cseppet sem fáztam, a szarvasok meg kocogtak meg csilingeltek, elől ült egy hajtó, de belőle se sokat láttunk a bundájában, csak induláskor vigyorgott ránk lelkesen.

Jó sokáig mentünk a skandináv éjszakában, és ez most tényleg sötét volt, akár csak kint az óceánon, mert itt sem volt világítás, azt mondta a szemem világít, ő megtalál a sötétben is, de ez egy másik történet:)

Szóval sokáig mentünk, mert a fény akkor látszik jól, ha nincs közvilágítás meg szmog és nem felhős az ég. De nem volt felhő és csak bámultam a szőrmék közt az a csodát amit nem is lehet elmondani. Olyan volt mintha kilépett volna a térből, végig táncolt az égen. Leginkább zöld volt, de néha átment pirosba és lilába is. Órákon keresztül lehetett volna bámulni, mert mindig más alakzatban, formában terítette be az égboltot, és kápráztatott el a szépségével. Imádtam ott lenni, olyan érzés volt, mintha egy mesében lennék, valami fantasztikus történetben!

Visszafelé megálltunk egy turista megállónál, ahol egy nyithatóelejű faházból árultak forró italokat. Hatalmas tábortűz égett és körül lehetett ülni, hogy melegedjenek a tűznél. Voltak még páran, de én nem értettem mit beszélnek. Ittam görlit, meg azt hiszem grogot, de volt vodka meg tea is.

Aztán visszarénszarvasoztunk a szállásunkra és ettünk szerinte végre normális ételt, én mondjuk azt sem találtam annyira normálisnak.

De aztán találkoztam egy nagyon barátságos olasz séffel, aki elképesztő pantomimmal eltáncolta nekem, hogy mi a különbség a tortelloni és a tortelini között:), a barátom nem annyira örült ennek…

Sikerült végre egy jót ennem, de a skandináv fekete kenyerek mindent vittek. Állandóan kenyeret rágcsáltam mint egy nyuszi..

A legnagyobb csalódás az ír barna sör volt. Már nagyon régóta vágytam rá, hogy egyszer megkóstoljam. Ír barna sör, druidák stb.:) Elképzeltem milyen frenetikus kulináris élmény lesz, és az eredmény nagyon lehangoló volt. Nem ízlett!

Viszont ittam görlit, grogot meg áfonyás vodkát és ettem áfonyás sütit. Még sosem ettem áfonyát eddig.

Teljesen elkapott a hév, ott voltam, ahol a történelmünk kezdődött a nagyapám kutatási alapján és olyan furcsa volt, úgy éreztem haza értem, és nagyon összeszorult a torkom meg a szívem a meghatódottságtól.

A szobánkban pezsgőztünk és bámultunk kifelé az üvegtetőn át a távoli égboltra. Mit is mondhatnék, képzeljétek el, ahogy villódzik a sarki fény és egy gyönyörű pasi fölém hajol, és éppen csak olyan halványan mosolyog, hogy csak sejted, de nem is látod azt a mosolyt igazán, aztán megcsókol…

Csak bámultam szó nélkül, mert már annyi élmény ért, hogy beszélni se tudtam.

Ő meg elővett valami dobozkát és megkérdezte, ezt is kipróbálod? Eredeti skandináv szokás. (Mert ha valami baromságot csinál mindig legyintek, hogy eh, Scandinavian habit!:))

Nem igazán értettem mit akar, ő meg mondja hogy snüssz.. olyan kis filterek sorakoztak benne, akár a tea. Tudtam, hogy nem valami tiltott szer, mert hát sportol, de még nem láttam soha ilyent. Ő meg azt mondja, olyan cigiszerű, és a skandinávoknál ez divat, szinte mindenki csinálja, és elővett egy kis filtert, hogy kapjam be. Persze hogy fülig ugrott a szám. Jó, hülye vagyok néha, de nem fogok bekapni egy tea filtert és vadul szopogatni hogy skandináv legyek. Mondtam, előbb szopogasd csak te! Erre bekapta és mutatta, hogy tegyem a fogam mögé és szopogassam:)

Hát, gondoltam oké, nem ez lesz az első, se az utolsó baromság, amit elkövetek!

Bekaptam felpréseltem, és vadul szívogatni kezdtem.  Mit mondjak, nem lettem a snüsszözés vagy snüsszölés rabja.

Az ott tartózkodásunkról többet nem nagyon tudok mesélni. Egyszer a kedvenc pilótámtól kérdezték meg, hogy mit lehet csinálni Finnországban, ő meg azt felelte, hát nyáron horgászni meg szexelni, télen meg ugye a horgászás kiesik!:)

Feledhetetlen volt bepillantanom egy rövidke időre az északi Skandináviába, és egy rövidke kis betekintést nyernem a különös világukba!

Mikor haza értünk, azt hittem visszatévedtünk a szigetre, olyan kellemes volt az idő idehaza!

Hát nagyjából ennyi a történetem….

Örülnék, ha valamennyicskét át tudnék adni nektek abból a sok szépségből és csodából amiben részem volt!

Nekem még mindig nem sikerült feldolgoznom, hogy hirtelen a semmiből ilyen csodálatos helyekkel ismerkedhettem meg, és megannyi feledhetetlen élménnyel gazdagodtam, amit tudom, hogy soha életemben nem fogok elfelejteni!:)

Millió puszi, Luna

Egy kis kedv csináló a delfinekhez!

Ezt pedig az aggodalmaskodó Porcicának küldöm!:)

U.i: Kaptam tőle egy gyűrűt, melyen két delfin van szerelmesen összefonódva.:)

Puszi, Luna