35. rész - Oly távol vagy tőlem és mégis közel......

Sziasztok!

Mivel volt egy kis fennforgás, most egy rövidebb részt hozok, de kedden kaptok még egyet.

Kimi….

Elnyúlva a kanapén egy üveg jó hideg Lapin Kulta mellett kedvtelve nézegetem a tüsténkedő lányt. Az imént hívott a rendőrnyomozó.

Nem akartam, hogy hallja, inkább átsétáltam az uszoda részbe, közben egyre mogorvábban hallgattam a szavait. Semmi! Jenni olyan tiszta akár a frissen hullott hó. Nem találtak semmit hiába néztek át néhány biztonsági kamerát a reptéren és a környék térkameráit. A lopott kocsit ugyan beazonosították a felvételeken, de semmire sem mentek vele, mert néhány kantonnal odébb kiégve rábukkantak. Nagyon úgy fest, hogy megtorolatlan marad ez a gaztett kicsi cicám, térek vissza sóhajtozva.

-         Na mi van? Levegőváltozásra volt szükséged, vagy olyan gyorsan úsztál hogy már meg is száradt a víz rajtad?

-         Forma 1-es tempóban. – bólintok.

-         Még jó, hogy mást nem abban teszel. – fordul el vigyorogva.

Már teljesen jól van, nyoma sincs rajta a fájdalomnak és a néma szenvedésnek, veszem tudomásul nagy örömmel.

Most is lelkesen szalad ajtót nyitni az érkező tanárnak, akit már jó barátként üdvözöl.

Mosolyogva kezelek le a professzorral, és váltunk pár mondatot, míg elfogyasztunk egy kávét. Aztán tanulni kezdenek én meg visszavonulok, hogy ne zavarjam őket. Kényelmesen slattyogok a lépcsőkön, így még idejében lefékezek a lábam alatt elsuhanó szemtelen senor Sangria láttán.

-         Ha rád lépek és mamusznak használlak, bezzeg nyivákolnál. – dorgálom a villogó szemű hangszálait rezegtető kandúrt. – Jól van te brummogó szőrcsomag, tudom, hogy unatkozol. Hanna magával vitte Fürtöst, attól tartott zavarna minket a kutya….hehe talán nem alaptalan az aggodalma. De te se aggódj, hamarosan útra kelsz, és új környezetet fedezhetsz fel magadnak. Ezt a napot már bírd ki. Még egy hónap és Ajaxot is láthatod. Szegénykét már nem kell kezelésekre hordani. Tudom milyen játékos vagy, most nem tennél jót neki, valahogy még nem sikerült teljesen visszanyernie az egyensúlyérzékét. Alaposan elintézték szegény állatot. – magyarázok az élénken figyelő macskának, mintha értené.

Lehet hogy lassan öregszem, hűlök el a kérdés fölött. Kezdek kíváncsivá is válni.

Gyakran rajtakapom Krisztit, ahogy egy papírlap fölé hajolva valamit elmélyülten rajzolgat. Nem szoktam kutakodni más életében, egy kicsit se jellemző rám, de most muszáj meglesnem mi az, ami ennyire leköti ezt a nőszemélyt. Kicsit szégyenkezve emelem le a szépen elhelyezett újságkupacot a féltve rejtegetett lapról. Egy kedves ezernyi ráncot viselő öregasszony mosolyog rám. Őt javítgatja nagy igyekezettel és szeretettel már napok óta. A háttérben több vázlat van felskiccelve, mint egy-egy síremléktervet ábrázol.

A nagyanyja, hasít a szívembe a megvilágosodás. Rögtön megértem a titkos vágyát, de őt nem. Miért nem szól? Nincs amit, meg ne tennék érte, tudhatná…..

Kimegyek a folyosóra, és a korlátra könyökölve hallgatom az órát. Olyan kis lelkes!

A professzor nem győzi dicsérgetni. Ha így folytatja, már a nyárra levizsgázhat.

Na akkor hamarosan ideje nekem is mozgósítanom az erőimet, hogy a legmegfelelőbb helyet találjuk meg a kertészetének. Ne legyen messze, és ne legyen valami nyüzsgő központban se. Olyan helyet akarok neki, ahol csend van és nyugalom. Ahova csak azok látogatnak ki, akik valóban szeretik a növényeket, és komolyan akarnak vásárolni, nem pedig azért, mert esetleg feltűnök kacér kis kantáros nadrágban talicskát tologatva. Hm, azért ez nem feltétlen lesz így, talán kicsit eltúlzom a dogot még gondolatban is. A lényeg, hogy kellemes környezetben legyen az a kertészet, de ne egy kietlen helyen, ahol megtámadhatnák. Amúgy is bekameráztatok mindent, még a növénykertet is. Többet nem adok lehetőséget a sorsnak ilyen brutális cselekedetre. Vigyázni fogok rá, ha már ő nem képes vigyázni magára.

Lassan indulnom kell, nem aggódok, mert jó helyen lesz. Már mindent megbeszéltem az atyával.

Akaratlanul elvigyorodom, Isten szolgája ugyan csak megrángatta a mocija bajszát, úgy meglepett, alig bírtam követni, csak úgy lobogott a csuhája. Szerencsénk volt, vagy csak Isten figyelt az ő egyik bárányára, mert olyan verőfényes napra ébredtünk, hogy még rövid ujjú pólóban se fáztam. Ritkaság ilyenkor már ez a néhány órás ajándék meleg.

Aztán meg belekeveredtünk egy motoros felvonulásba, régi muzeális paripák, egyik pöpecebb mint a másik. Muszáj volt megállni, és közelről is szemügyre venni, ezeket a matuzsálem csodákat. Az egyik vadmotoros felajánlotta az oldalkocsiját egy körre, az atya meg úgy pattant bele, mintha rugóból lennének a lábai. Aztán mikor egykerekeztek, csak huhogott és vetette a kereszteket, de láthatóan roppantul élvezte a kikapcsolódást és az egész túrát.

Talán én tévedtem az előítéleteimmel kapcsolatban. Teljesen hétköznapi emberként viselkedik a mindennapi életben.  

Hát ha jobban belegondolok, ő is csak olyan mint én.

Hiszen jómagam se száguldoztam le-fel a városban és nem is nyuvasztottam itthon a szimulátort Forma 1-es pilóta korszakomban. Jó, mondjuk azt a központban sem, vigyorgok. Ő sem oszt áldást meg bűnbocsánatot úton-útfélen.

Van ebbe az Endre atyában kurázsi, az biztos. A szőrős, tetkós szelíd motorosok azonnal maguk közé fogadták. Jól mutatott a világos csuhája a sok bőrszerkó között. Ő barátságosan végig járta valamennyit, és egyenként elköszönt a kemény magtól, aztán nyeregbe pattant és úgy elporzott, alig értem utol.

Egy kiszögelésen megálltunk, és miután elfogadtam, elfogyasztottam egy ismeretlen eredetű szendvicset. Kicsit szusszantunk, kávézgattunk és közben megbeszéltük a legfontosabbat, Kriszti dolgát.

Csak egy picit berzenkedett a makacs nőszemély, aztán már ő is belátta, hogy Lotte mellett lesz a legnagyobb biztonságban. A jövő héten, egy újabb kontrollra kell menjen, és nem akarom, hogy kihagyjon egy fontos vizsgálatot. Amúgy se szívesen vinném most magammal, ha már eddig nem akart jönni. Sajna most elhúzódik ez a sok szarság. A verseny után promózni megyek, és forgatunk egy klipet. Valamit nekem is adnom kell a szponzorálásért cserébe. És még egy Red Bull rendezvényen is részt kell vennem. Ebben csak annyi a jó, hogy ott lesz a kölyök is, mert addigra már tuti nagyon teli lesz a tököm. És itt nem csak szó szerint, hanem képletesen is értem, sóhajtozom.

3 hét Kriszti nélkül, sőt lehet hogy 4…..hát ez nagyon aggasztó.

Holnap átviszem, aztán este indulunk Markkal meg Kajjal. Biztonságban akarom tudni, többet nem akarok leálló szívvel, egy síró nőt hallgatva, levegő után kapkodva, olyan érzést átélni, hogy megtudjam elvesztettem a gyermekem és majdnem a szerelmemet is. Többen nem fogok nyilalló mellkassal arra gondolni, mi lesz velem nélküle?

Megváltoztam és ez a részemről nem áldozat egy cseppet sem, inkább áldás, ahogy az atya mondta. Nem hiányoznak a hajnalba nyúló tivornya partik, az olcsó rajongólányok és a drága luxus prostik. Az alkoholbűzös ködös ébredések. A haverok mocskos viccei és leállatiasodott röhögésük. Itt jó mellette, a csendben, a harmóniában, ahogy átölelem és hallgatom, hogy a szívünk egy ritmusra dobban mielőtt elaludnék. Ez kell nekem, ez a béke és talán még egy aprócska párnás kezű, mosolygós, kerek szemű angyalka.

Eeeh, megint csak ide lyukadok ki. El kell végre engednem őt nekem is. Talán majd lesz még, talán küld nekünk egy testvérkét…..én rendszeresen és rendesen dolgozom rajta, sóhajtozom.

Felkapom a fejem, úgy elgondolkoztam, hogy már a búcsúzkodásnál tartanak. Hamar lekocogok egy kézfogásra és megköszönöm, hogy annyi gondot fordít Krisztire és hajlandó a paplakba is kijárni, amíg távol vagyok.

-         Örömmel teszem! Ez a lány úgy issza magába a tudást akár a szivacs. Nagyon szereti a természetet, remek növénygondozó lesz.

Csak csacsog és csacsog, be nem áll a szája mióta elment a professzor. Annyira elfoglalják a gondolatai, hogy nem veszi észre a néma kérésemet, amíg rám nem pillant, és meg nem látja a vágyat a tekintetemben. Akkor elhalkul, és fokozatosan elcsendesedik. Arca mosolyban fürdik, ahogy hozzám lép. Felnyúl az én arcomhoz, és gyengéden végigcirógat a bőrömön.

Kezem védelmezően borul a kezére. Magamhoz ölelem, egyetlen szó nélkül fogom egyre szorosabban, és szám már az ajkait keresi. Lassan csókolom, aprólékosan feltérképezek minden piciny törékeny részletet a száján, az állán, a nyakán…..

Az ölembe kapom, olyan könnyedén lépkedek vele, szinte nem is érzem, hogy cipelnék valamit. Mire belököm a háló ajtaját, már eldobja a pólóját.

Elfektetem az ágyon, és lassan ráfekszem. Minden négyzetcentiméterét érezni akarom, a ribizli illatát is magammal akarom vinni, erre a borzalmas magányos 3 hétre. A könyökömre támaszkodom, hogy ne legyek nehéz, de ki akarom élvezni, az alattam kiszolgáltatottan fekvő nő látványát. Már a puszta gondolat is feltüzel.

-         Biztos vagy magadban? – szólal meg halkan váratatlanul.

-         Mire gondolsz? – csodálkozom rá.

-         A jövőnkre. – suttog elkerekedett szemekkel.

-         Hát itt vagyok nem? – mosolygok gyengéden. – Ha nem veled akarnám, máshol lennék és mással.

-         Utállak mikor neked minden ilyen egyszerű, csak fekete vagy fehér. Nincs benned semmi romantika…. – durcog kedvesen.

-         Az nincs, de vágy az annál több. – harapok a szájába.

Átölel és a combjait engedelmesen szétnyitja, hogy közéjük helyezkedhessek. Sokáig kényeztetem, aprólékosan feltérképezve az erogén zónáit, miközben megszabadítom minden ruhától, ő pedig vágytól lihegő, kipirult arccal húz magára.

-         Ne siess, - somolygok, - aztán meg majd ezt is rám kiabálod. Még előttünk az egész éjszaka. Sokáig kell szeretkeznünk, hogy legyen min merengenem magányos remeteként.

Nem hagyja, hogy befejezzem, szája az enyémre tapad, nyelvével a nyelvem simogatja. Egyre vadabból csókol, aztán átfordulunk, és a csípőmre ereszkedik. Apró puszikkal borítja el a nyakam és a mellkasom, kapkodó légvétele a fülem és a nyakam izgatja. Aztán két tenyerét a mellemre támasztja.....

Lehunyt szemmel mélyet sóhajtva hagyom, hogy szeressen……hosszú még az éjszaka!

Kriszti…..

-         Istenkém te lány! Csak 3 hét volt, hát tényleg olyan rossz már nálunk?

-         Jaj, dehogy Lotte, tudod mennyire szeretlek benneteket…..csak…

-         Csak őt jobban? – nevet.

-         Nem….inkább másként.

-         Tudod, mikor én voltam fiatal még volt kötelező katonaság. A férfiak bevonultak 2 évre. A te Kimid is volt katona, kérdezd csak meg tőle. Azt hogy bírnád?

-         Sehogy! – vonogatom a vállam. – Gondolom ő is roppantul élvezte.

-         Megjöttek a nővérek. –kapja fel a fejét a kintről elcsípett beszűrődő diszkrét beszélgetésfoszlányokra.

-         Ilyen korán kezdünk főzni? – ásítozom. – Nem értem, állandóan aludnék. – sóhajtok.

-         Nem főzünk, próbálnak. Tudod, már ilyenkor kezdik a karácsonyi zsoltárokat, hogy összeszokjanak, és ne essenek szét a több szólamban.

-         Meghallgatom őket. – indulnék, de karon ragad.

-         Vegyél magadra valamit, a templomban hideg van!

Kényelmesen elhelyezkedem az első sorban és álmodozok a lágy dallamokra.

Még egy éjszaka, egyetlen fekete éjszaka egyedül és holnap már itthon lesz, holnap már együtt alszunk. – fut végig rajtam egy jóleső hullám. Mennyire hiányzik a mosolya, az a gyönyörű szeme és az érintése….

Úgy elmerülök az ábrándozásban, hogy észre se veszem ahogy levonulnak. Már a templomban foglalatoskodnak, díszítgetnek, pakolgatják a gépelt zsoltárokat a padokban, én meg még mindig csak bárgyú mosollyal az arcomon nézek ki a fejemből.

 Szegény Kimi, azt az arcot ahogy Isten elé tárult, hogy megbeszélje vele a viselt dolgait, valószínűleg soha életemben nem fogom elfelejteni….

Hát csak hozzád jutok már megint, sóhajtozok. Ha így fojtatom, úgy fogok itt fújtatni akár egy elhízott rozmár. Remélem neked is úgy hiányzom, ahogy te nekem, és nem kezdtél el máshol vigasztalódni.

Délután valamennyien letelepszünk a TV elé. Egy hete is itt izgultunk és sikoltoztam, mikor a kis német előtt meglengették a kockás zászlót a Brazil futam végén. 

15 ponttal van elmaradva az elsőtől, attól a híres nevezetes Alonsotól. Nem behozhatatlan, hiszen az első hely 25 pontot ér, és most is nyert és ezzel faragott a pontosan 25 pontos hátrányából 10 pontot. Tudom, hogy sikerülni fog neki, imádkozom érte, és nem csak én hanem az atya és Lotte is. Lotte ugye még honfitársa is, kettős a szimpátia, nem csak miattam érez így. Nyernie kell, hiszen annyit edzet, olyan elkötelezett, mindig ment futni, még az esőben is, megérdemli a sikert ez a mindig vigyorgós kölyök. És hát ugye korántsem érzek hasonló szimpátiát a másik, piros ruhás pilóta iránt. Számomra ő a gonosz, elég ha csak ránézek.

Seb meg, minden alkalommal lenyilatkozza, hogy neki Kimi lebeg a szeme előtt. Ő is 17 pontos hátrányban indult neki két futammal a vége előtt, és nem törődött senkivel és semmivel, csak megtette az elképzelhetetlent világbajnoka lett ennek a hálátlan csapatnak.

Ezt már csak én gondolom hozzá, nem a német nyilatkozta.

Szóval elég az hozzá, hogy minden alkalmat megragad, hogy felemlegesse a barátját, és azt, hogy szeretné, ha egyszer még a csapattársa lenne. Nem feledkezik meg róla a kamerák előtt sem, nem csak itthon nyaggatja állandóan, hogy térjen vissza, mert neki ott a helye.

És most eljött a végjáték. Együtt izgultuk az atyával. Összeszorult szívvel figyelem ennek a mosolygós gyereknek a megfeszített koncentrációt az arcán. Most nyoma sincs rajta a kajánságnak. Testének minden idegszálával koncentrál, és ebben szívvel lélekkel segíti Heikki a trénere. Ökölbe szorított kezekkel vártam a rajtot, csak ne ütközzön, csak ne lökjék ki Istenem! Engedd, hogy megpróbálja, nem kell, hogy segíts neki, csak engedd, hogy a maga erejéből végigmenjen, mert akkor győzni fog, könyörögtem!

Mikor megnyerte felugrottam és sikoltoztam meg sírtam örömömben. Ő is sírt, ahogy hallgattam a zokogástól elcsukló szavait, vele együtt bömböltem és láttam, hogy Lotte is könnyezik.

Küldtem neki egy gratuláló SMS-t és Hannának is, mert láttam az én barátnőmet, ahogy könnyezve ölelgeti az örömmámorban fürdő fiatal németet. És láttam végre azt a híres Alonsot veszíteni, aki nem a szívünk csücske, mert kifúrta az én kedvesemet a Ferraritól, ezért most rallyzik, pedig ott lenne a helye a királykategóriában, bizonygatja szinte minden alkalommal Seb.

Veszíteni nem jó érzés, most legalább te is megtapasztalod, dühöngtem. Igen is van, Isteni igazságszolgáltatás, és ha van, te nem nyerhetsz ezzel a Ferrarival!

Nem akarok a harag bűnébe esni, de igen is nagyon örülök, hogy nem lett világbajnok az a nagyarcú sötét hajú férfi.

Lotte csendesen meg is jegyzi, - Ennek a fiatalembernek akkora arca van, akár egy lónak.

-      Hát azért sikerült kitúrnia onnan Kimit. Ő szegénykém csak inni tud annyit, akár egy ló. – vigyorgok könnyek között.

Sokkal boldogabban vágok neki az utolsó magányos éjszakámnak, az én régi zöld falú szobámban, amihez minden erőmmel ragaszkodom. Jó ott, minden este azzal aludtam el, hogy végig gondoltam az én nem minden napi életutamat, attól a könnyektől maszatos arccal, összetört szívvel, reszketve a villámhárítón megszökő lánytól, addig a boldogságtól sugárzó asszonyig, amivé váltam Kimi Raikkönen mellett. Majdnem édesanyává is, de erre inkább igyekszem nem gondolni, mert csak fájdalmat okozok magamnak.

Épp senor Sangriát ölelgetem és magyarázok neki, hogy holnap újra útra kelünk és haza megyünk, gyorsan futkározzon még itt a virágoktól roskadozó templomkertben, melyet egykoron én gondoztam, ő meg aprócska pici cicaként nyivákolva bukdácsolt utánam. A nagy szeretgélés közepette megszólal a mobilom. Sietve felkapom azt hittem Kimi az, és legnagyobb meglepetésemre egy teljesen túlhevült, artikulátlan hangon rikoltozó friss Forma 1-es világbajnok volt a vonal végén. Alig tudtunk pár szót váltani, csak kiabáltunk, mert semmit sem értettünk egymás szavából és sírdogáltunk. Azért többször is gratuláltam, ő meg köszöngette, és fogadkozott, hogy ha haza ér, akkor megünnepeljük. Ezt is és a barátja elmaradt születésnapját is!

Lassan kijárom a padlószőnyeget az emeleten. Már kétszer lezuhanyoztam, mert annyira izgulok, hogy megizzadtam. Közben állandóan futkározok az ablakhoz, mert úgy hallom megékezett, de mindannyiszor csalódás ér.

Már itt kéne legyen…..a tejszínes lazac a sütőben vár egy kis melegítésre, egy üveg pezsgő meg a hűtőben várja megadóan sorsa beteljesülését. Olvasni próbálok a jegyzeteimből, de a máskor imádott sorok most értelmetlen kuszaságként futnak át a szemem előtt. Képtelen vagyok koncentrálni. Lemegyek, pattanok fel, és a köntösömet kötögetem. Leellenőrzöm még egyszer az ünnepi ebédet, és bekapcsolom a TV-t. Talán az majd leköt míg megérkezik.

Egyedül vagyok, még senor Sangria is elcsatangolt, most újra felfedezi a környéket.

Lassan elgondolkozva lépegetek lefelé a lépcsőn. Az utolsó foknál felnézek, és szembe találom magam egy férfival.

Hát nem is tudom mit mondjak, már megint meggyűlt a bajom a technikával!

Megjöttem, kicsit késve bár, de törve nem. 

Nem akarlak titeket a problémáimmal terhelni, de ezúttal teljes összeomlás volt nálam, nem lelkileg, hanem szerverileg! Van amit örökre elvesztettem, és van ami megmaradt! Nem számít, ahogy a kedvenc idézetem is mondja:"az ad erőt ami megmaradt."

Új laptopom van, vagyis van egy laptopom mert eddig még nem volt, ráadásul angol menüs, és valahogy még nem barátkoztunk eléggé össze.

Ez most egy rövid rész, azért remélem tetszeni fog és elolvassátok a keddi részt is.
puszi mindenkinek, Luna

Deenek: Azt képzeltem tudok írni és kommunikálni, pedig dehogy ! És azt hittem, hogy értek picit a férfiakhoz, pedig......

Csak egy fél mondatot ejtettem el, hogy vásárolnom kell, aztán már le is tettük. Néhány óra múlva személyesen, kikerekedett szemekkel kérdezte meg. Mi van?

Annyira gyerekes vagyok és meggondolatlan! Pedig úgy igyekszem felnőni és felelősségteljes emberré válni. Főzni tanulok és gyúrok az eljövendő munkámra....

Mégis minden jó szándékom ellenére félreértésekbe, vagy nevetségesen kínos helyzetekbe csöppenek! :(