34. rész - Védekezz, én támadok.....

Azt akarom, hogy nézzen a szemembe, és értsen meg;

Hogy döntse a fejét a homlokomnak, 

És súgja azt:

"Soha nem mondtam le rólad"

Kimi…..

-         Várj…..ne ünnepeljünk így egyedül! – emelem fel a kezem, mielőtt kisietne a konyhába megmelegíteni az időközben kihűlt ételt.

-         Szeretnél hívni valakiket….esetleg Sebiéket? – néz rám várakozón.

-         Igen szeretnék de nem őket….hívd át az atyáékat a szülinapi ebédemre. Itt az ideje, hogy viszonozzuk a vendéglátást. Annyira aggódtak miattad….állandóan telefonokkal bombáztak…..megérdemlik, hogy itt legyenek.

-         Komolyan mondod? – pislog rám könnyek közt.

-         Persze hogy komolyan! Telefonálj gyorsan….mire ideérnek, mi is felöltözünk. – nézek végig a boxerben tündöklő testemen. – Addig én is telefonálok egyet.

-         Másokat is hívsz?

-         Anyámat hívom!.....Szegény tegnap folyamatosan hívott és üzenetekkel bombázott. El sem tudja képzelni mi történhetett….

Felkocogok a lépcsőn, nem akarom, hogy hallja. Semmi titkos nincs abban, amit mondani akarok inkább örömhír, hogy végre magára talált, de ezt mégsem akarom előtte ecsetelgetni. Anyu naponta többször is hívott reménykedve és én mindig ugyan azt válaszoltam…..nem, még mindig nem áll velem szóba. Elkerül és átnéz rajtam….gyűlöl engem!

-         Ennek most már vége! – suttogok hangosan a készüléknek. - Azért suttogok, mert nem akarom hogy meghallja….Hát persze, hogy itt van, lent készíti az ebédünket. Igen, egy kicsit később eszünk, mert sokáig aludtam. Persze, tudod milyen vagyok….nem, nem voltam részeg. Hogy kérdezhetsz ilyent? – adom a felháborodottat.

Anyu fejlődőképes csak egy sátáni kacajt küld az éteren át.

Többször is megnyugtatom, hogy minden rendben köztünk, mert nem érti, akkor miért nem jöhet el még mindig?

-         Azért mert csak most engedett fel. Együtt aludtunk végre, a karjaimban tartottam két hét után, adj még nekünk egy kis időt…hamarosan megyünk! Úgy tervezem, lemegy az utolsó futamom, és utána haza megyünk egy időre. Ott töltjük az ünnepeket is, szeretném, ha megismerkedne a hazámmal és eltöltenénk együtt veled, meg Ramiékkal néhány hetet…

Anyut az utolsó érvem levette a lábáról, hajlandó még várni a találkozással, és Ajaxra is vigyáz. Szegény kutyának hiányzunk naphosszat csak az ajtót lesi, és bánatosan gubbaszt a párnáján.

-         Na? – fordulok a lihegve berobbanó lány felé.

-         Már jönnek is! Jaj, Kimi én annyira izgulok! – borul rám.

-          Miért is? – suttogom a nyakának és elborítom a csókjaimmal. Kezem automatikusan simul a mellére, gyengéden masszírozgatom, hasához hozzányomódik az egyre élénkülő férfiasságom.

-         Jaj ne már…. – kéreti magát egy kicsit, de karjait már átkulcsolta a nyakamon ujjaival a hajamba túr, amitől pontosan tudja, hogy nincs megállás…

-         Csak még egyszer….egy gyors menet….

-         Nem akarok gyors menetet….- merevedik le a karomban.

-         Akkor elnyújtom, amíg csak akarod….be kell pótolnunk két hetet, példátlan kiesésé volt…..ez megengedhetetlen a jövőben – fektetem el az ágyon, miután lehámoztam a köntösét.

-         Igen….- nyöszörög – igen!

De hogy mi igen, azt valószínűleg nem tudná megindokolni, és nincs is rá szükség.

Követelőzőn feszül neki a testem, ő pedig engedelmesen magába fogad.

Kicsit feszengve állok a saját ajtómban, a saját lakásomban. Hát mi a fasz van velem?

Endre atya kitárt karokkal csuha nélkül farmerban és ingben repül Kriszti felé. Hosszan ölelgeti, míg én lekezelek a morcos képű, de mindig vidám Fritzel, és megölelem a könnyeit nyeldeső Lottét.

Aztán ők borulnak össze, és sokáig ölelgetik egymást sírdogálva, több nyelven is magyarázkodva, amiből csak az angolt értem, de elcsípek néhány német szót Lotte részéről, és magyart amonnan. Hát? Ők tudják!

Lassan sikerül beterelgetnem mindenkit és elköltöm a 31.-ik születésnapi estebédemet egy pap társaságában, a múltkori után ügyelve a szavaimra.

Semlegesen mosolygós arccal fogadtam a születésnapi köszöntődalt egy pap, egy templomszolga, egy apáca és egy imádni való, őrült magyar nőszemély előadásában. Eeeh, hagyjuk inkább a megjegyzéseket. Én gyóntam, ők énekelnek…..a csoki torta meg szuper!

A pezsgő után kicsit oldottabban érzem magam, végül is neki ez a családja és még mindig jobb, hogy pap, lehetne akár boncmester is.

-         Továbbra sincs még semmi eredmény? – fordul felém az atya.

-         Nem…..A helyszínen sem találtak semmi használható nyomot. Se egy ujjlenyomat se egy ruha vagy hajszál maradvány csak, ….csak Krisztiék vére volt mindenütt. – köszörülöm meg a torkom. – Próbáltam néhány tippet adni, lenyomoztattam a volt feleségemet is, mert tudom mennyire utálja, hogy jól megvagyunk Krisztivel.

-         És?

-         Semmi…Tökéletes alibije van a támadás idejére. Versenye volt, nyilvános helyen szerepelt, igaz rettentő silány eredménnyel, de ott volt. Nem lehetett összefüggésbe hozni az üggyel. Kihallgatták, persze mindent tagadott és kikérte magának. Bár nem gondolnám, hogy személyesen jött volna el felügyelni az eseményeket, de a rendőrség már csak így dolgozik. Amit lehetett megpróbáltak, de semmi. Ajaxot mérföldekkel innen találták meg. Állítólag beledobták egy hídról a folyóba. Elég sebes folyású, szerencséje volt szegény kutyának, hogy sikerült megkapaszkodnia és kijutott a partra.

-         Még ápolják?

-         Nem! Anyunál van, úgy gondoltam, amíg itthon nem rendeződik a helyzet jobb ha ott van, ennyivel is kevesebb dolga volt Krisztinek, – nyúlok át és szorítom meg a mellettem ülő lány kezét, - és legalább anyu sincs egyedül. Szerettem volna a minimumra csökkenteni körülötte az ingereket, hogy csak magára tudjon koncentrálni.

Lassan feloldódok, és egyre fesztelenebbül beszélgetünk a nappaliban, immár egy francia borkollekció darabjait kóstolgatva. Leobtól kaptam valamelyik futamon, egy fogadás eredményeként. Most igazán jól jön, nem akarom berúgatni a társaságot valami töménnyel.

Fritz nem iszik csak egy pohárkával fogad el a pezsgő után, ő a sofőr és bár Isten vezeti, meg fogja a kormányát azért neki sem árt észnél lenni.

Az atya enyhén célozgat a garázsom méretére és, hogy nyilván rejt néhány érdekességet. Nosza! Kapok az alkalmon, és a férfiszakasz felkerekedik megtekinteni a mélygarázs kincseit. Magukra hagyjuk a lányokat.

Legalább egy órát nézelődünk, mikor az atya úgy dönt visszatér, én meg nagyvonalúan beülök Fritz mellé, miután óvatosan, sóvár tekintettel célozgat arra, hogy még sosem vezetett jobb kormányos autót, hát akkor itt a megfelelő pillanat. Ő szinte nem is ivott és én sem vagyok annyira kapatos, hogy ne tudnék átnyúlni, ha esetleg cserben hagyja Istene meg a rutinja.

Kriszti….

Sokáig ülünk egymás mellett a nappali kanapéján, és csak szorongatjuk egymás kezét és sírunk. Mindkettőnknek van kit siratni és itt, Lotte mellett jövök csak rá, hogy neki sokkal nagyobb fájdalma van az enyémnél, mert ő egy valóságos élő gyermeket veszített el. Egy emberkét, aki esténként átölelte a nyakát, ha betakargatta lefekvéskor, akinek beszippanthatta az édes babaillatát, akinek fizikai valójában érinthette meg a kezét, az arcát, és élvezhette a mosolyát, és a kedves hangját, amin anyunak szólította.

Nekem ezek a dolgok nem adattak meg, ő csak itt volt a pocakomban, de én nem tudtam erről az édes teherről. Visszagondolva talán a hangulatingadozásom lehetett volna az egyetlen gyanú arra, hogy nem vagyok egyedül, hogy valakit óvnom kéne és megvédenem akár az életem árán is……de nem tudtam róla.

-         Akkor sem tudtad volna megvédeni szívem, ha tudsz az érkezéséről. Az ilyen emberekkel szemben nincs esélyed, ezek tanulják a gyilkolást, ezeknek kő van a szívük helyén, és nem érdekli őket semmi más csak a pénz. Tudod a mondást, „Kard által vész ki kardot ránt!” Az ilyenek nem öregszenek meg, mert mindig jön egy gyorsabb, kapzsibb, gonoszabb vagy fiatalabb, aki kiontja a semmit sem érő életüket. Ha meg mégis megadatik nekik az öregség, magányosan, valahol a város peremén, egy lepukkant kocsmában végzik majd alkoholba fojtva a lelkiismeretüket, és a bűnbánatukat, mert eljön az idő, mikor mindenkinek fizetni kell, és a legmegátalkodottabb embernek is odaülnek a múlt árnyai, és kísértetei a párnájára éjjel, és akkor eljő a számonkérés, mert Isten megbocsát ugyan minden elkóborolt megtévedt léleknek, de sohasem felejt!

Inkább arra koncentrálj most, hogy itthon rendben legyetek, a büntetést és a bosszút hagy Istenre és az időre. Ez a szegény fiú rengeteget szenvedett, borzasztó lelkiismeret furdalása van, amiért nem volt melletted. Nagyon fontos vagy neki kislányom……nem gondoltam, eleinte bevallom őszintén, hogy így lesz, de nagyon szeret téged ez a fiú. Látod én is a kétkedés bűnébe estem, csak azért, mert a szennylapok annyi mindent mocskolódnak róla, elítéltem, mielőtt még megismerhettem volna. De még ha igazak is lennének azok a dolgok amiket olvastam, meg hallottam vele kapcsolatban, az sem számít, sőt pontosan még nemesebbé teszi a jellemét, amiért ennyire képes volt érted megváltozni.

-         Ahogy Lotte mondja lányom, - helyesel a visszatérő atya. – Valamennyien bocsánattal tartozunk ennek a fiatalembernek, mert mindannyian kétkedtünk benne. És lám most meg motorozni hív engem, hát kell ennél meggyőzőbb érv?

-         Örülök, hogy megkedvelték őt atyám, mert én nagyon szeretem…..és szeretnék vele családot alapítani….és hát erről akartam volna beszélni Lotte. Az orvos szerint nem kell várni, akár azonnal teherbe eshetnék, de én félek….inkább várnék egy kicsit, nem bírnám ki, ha még egyszer el kellene veszítenem a kicsikémet. Mit gondolsz Lotte, kezdjek el fogamzásgátlót szedni?

-         Nem hinném, hogy ez lenne a legjobb megoldás. Ha gyógyszert szedsz, különböző anyagok halmozódnak fel a szervezetedben, amiket ki kellene tisztítanod, mielőtt újra próbálkoznátok a gyermekáldással. Inkább próbáld a természetes védekezést, beszéltem már neked erről.

-         Igen….de őszintén, nem nagyon emlékszem már.

-         Nagyon egyszerű Krisztikém. Tüszőrepedés után és előtte két nappal vigyázni kell. Azt pedig úgy tudod kiszámítani, hogy a menstruáció első napjától számított 14. nap. Abból visszaszámolsz kettőt, meg előre is. De ha így nem érzed elég biztonságosnak, mérj reggelente felkelés előtt hőmérsékletet, az ovulációkor, vagyis tüszőrepedéskor látványosan leesik, aztán fokozatosan emelkedik a testhőd.

-         És olyankor mit csináljak Lotte?

-         Akkor vagy ne éljetek házas életet, vagy védekezzetek….mondjuk óvszerrel, vagy megszakítjátok az együttlétet, de gondolom Kimi jobban tapasztalt ebben, mint te.…. vagy takaríts helyette. – teszi hozzá mosolyogva.

-         Azt nem lehet…..ha ő valamit a fejébe vesz, akkor az úgy lesz és kész, hiába ugrándozom előtte a porszívóval.

-         Akkor használjatok óvszert.

-         Háát…..Kimi elég spontán tud lenni. – vigyorgok zavartan.

-         Mit értesz spontánon lányom. – ugrik fel az atya szemöldöke.

-         Hááát….ha kedve támad az együttlétre, nem sokat teketóriázik….nemigen lenne időm elfutni egy gumiért, aztán beélesíteni….érti atya! Főleg 5 napon keresztül!

-         De hát csak nem háltok együtt minden nap? – meredezik tovább az atya.

-         Többször is atyám…..az bűn? – riadozom.

-         Ajándék lányom! – simogatja meg a karom Lotte. – Ajándék…..

A belépő Kimi élénken ecseteli Fritznek a kanyarok jó kihasználása szempontjából megfelelően megválasztott csúcspontot. Előbb lelassul a beszéde, aztán elhalkul. Leengedi az eddig hadonászó karjait, és zavartan pislog egyikünkről a másikunkra, mert 3 rászegeződő szempárral találja szemben magát, és mindegyik szempár mást sugároz felé. Az enyém a szerelmet, Lotténál a cinkosságot, az atyáé meg enyhe döbbenetet. Még mindig nem tette túl magát az imént hallottakon.

A parázna lélek elenged felénk egy gyámoltalan mosolyt, melyre észbe kapva az atya nagy lendülettel kezd egy újabb történetbe, közben karon fogja, és magával ragadja a szemeit riadtan kapkodó házigazdát.

Utánuk sietünk a nappaliba, teszek egy újabb kört a tortával, és mikor hozzá érek riadt, kikerekedett szemekkel diszkréten a fülembe suttog olyan hangerővel, hogy még Vetteléknél is tiszta a vétel.

-         Megint valami faszságot csináltam?

Nem válaszolok csak enyhén ingatom a fejem és próbálom visszafogni a vigyoromat. Közben azon gondolkodom, hogy tudtam ezt a férfit két hétre kirekeszteni az életemből?

Nincs időm efféle dőreségeken elmélkedni, mert úgy tűnik Endre atya is egyfajta emelkedett hangulatba került a garázslátogatás után, most vidorkodva nyugtatgatja a finnt.

-         Ugyan fiam! Ne riadozz itt nekem, nem üldözünk mi boszorkányt és a keresztre feszítés ideje is lejárt már. Nálad meg különben is dicséretes a lelkesedés. Jegyezd meg fiam, a szándék a fontos nem a végeredmény! Bejöttél velem isten házába és letérdeltél a gyóntatószékbe. És hát a csudába is, igyekeztél kicsit egyezkedni Istennel…..de ez még nem bűn, inkább nagyon is dicséretes. Nem gondoltam hogy majd megtéped a ruhádat, és bűnbocsánatáért könyörögsz…..és hát ez nem is a keresztény vallás rítusa. Furcsa gyónás volt, azt meg kell hagyni, de hát értem én már meg abban a székben cifrább dolgokat is, és ezekkel a kiskapukkal, amelyekkel okoskodtál….nos  néha én is élek velük.

Talán még nem meséltem nektek sem, - fordul felénk, - pár éve az a megtiszteltetés ért, hogy kiutazhattam néhány egyháztestvéremmel egyetemben Törökországba, ahol egy katolikus konferenciát tartottak a modern kori tudományok és Isten áldásos tevékenységének összeegyeztetéséről. Nagyon tanulságos beszédeket hallhattunk és rengeteg meglepő felfedezést, amikről azelőtt nem is tudtam, csak ott, ahogy próbálták az Isteni jelenlétet összehozni a legújabb kori felfedezések vívmányaival.

Szóval, egy nap kivittek minket kikapcsolódásképpen a bazárba egy rövidke sétára, mert oda több nap kéne, ha be akarnád járni. Hihetetlen dolgokat fedeztem ott fel, az a rengeteg szőnyeg, rézedények, és arany…. Nem csoda, hogy megszédítette az emberek fejét.

Néhány nap elteltével indultunk hazafelé ugyan azzal a turista busszal visszafelé is. A busz női utasai persze tömve voltak arannyal és nem akaródzott senkinek sem bevallani és elvámoltatni. Ezért megkértek, hogy rejtsem el én, mert hát ugye egy papot nem kutatnak át. Mondtam nekik, az rendben van, de ha megkérdeznek, én nem hazudhatok. Végül csak kiokoskodtam valamit, ha már az emberek felém fordultak nem akartam elveszíteni a bizalmukat. A nyakamba akasztottam az összes láncot és egy tokocskában az övemre fűztem a többi értékes cifraságot.

Aztán jött a határellenőrzés és a vámos megkérdezte tőlem is, ahogy mindenkitől, hogy van-e elvámolni valóm. Én meg őszintén elmondtam neki, hogy a szívem Istené, a ruhám az egyházé, ami meg alatta van az a lányoké. A vámosok jót nevettek és tovább álltak. Nem hazudtam, csak a magam módján adtam választ a kérdésükre.

Kimi…

-         Holnap túrázni megyek az atyával. Elleszel? Vagy elvigyelek Lottéhoz? Jobb szeretném, ha nem maradnál egyedül. – fogadom a zuhanyozásból megjövő fürdőköpenyébe burkolózó lányt.

-         Nem lesz gond. A ház biztonsági rendszere tökéletes, nem megyek ki a kertbe, mert már hűvös van ahhoz, és nem is akarok egyedül mászkálni. Bár nem gondolnám, hogy visszatérnek.

-         Én sem, de inkább ne kísérletezzünk. – ölelem magamhoz.

-         Én meg azt hittem te szeretsz kísérletezni! – tűr a hajamba somolyogva.

-         Eeeh, most, hogy így elnézegetlek, - mérem végig a szétnyílt köpeny alól előlibbenő testét, - van néhány ötletem….esetleg kivitelezhetnénk egyet vagy kettőt. – pottyintom a földre a feleslegessé váló köntöst.

-         Akár többet is….benne vagyok.

-         Inkább én lennék már benned….de csak haladjunk szépen sorjában. – borulok a mellére, ahogy elfektetem.

-         Te megőrültél! – meredek rá, a hasa felől, - minek vettél fel bugyit?

-         Hát….mert most védekeznünk kellene….tudod, szeretném, ha pihenne a szervezetem legalább egy hónapot….mielőtt…..szóval, ha újra megtörténne, hogy biztosan ne essen semmi baja a babánknak.

-         Akkor most ne legyen szex? – döbbenek le a talpamig.

-         De lehet….csak tudod….vigyázz rám. – makog édesen zavartan.

-         Eeeh, én mindig vigyázok! – borítom el apró puszikkal a hasát, és ahogy haladok lefelé mindenütt a finom libabőröző testét. 

Finoman kihámozom a feleslegessé vált alsóneműből, és ha már ott vagyok, rácsókolok a szeméremcsontjára. Feltérdelek, az egyik lábát a vállamnak támasztom, és lassan haladva lefelé, elhalmozom milliónyi apró puszival. Aztán már nem csókolgatom, hanem a nyelvemmel kezdem izgatni. Lassan hozom robbanás közeli állapotba, és ahogy a keze görcsösen belemarkol a lepedőbe, teste pedig akaratlan meg-meg rándul alattam leállok, és az ujjaimmal simogatom tovább. Aztán újra kezdem az izgatást, és ezt addig folytatom, míg felsikolt, belemarkol a hajamba, magára ránt, és eszét vesztve könyörög, hogy ne hagyjam abba.

-         Miért….miért csináltad ezt….miért kínoztál így? – lihegi kipirult arccal.

-         Mert így elmentél, mielőtt még bemelegíthettem volna a farkamat, és nem volt gond, hogy a vége előtt ki kell szállnom. Nekem így is jó, de neked nem lett volna az, és ezt nem engedhetem meg magamnak. – csókolok rá a lihegő szájára.

Mohón viszonozza, két karjával rám tapad, és egyre vadabbul csókol és vonaglik alattam. Egy ideig próbálok koncentrálni, aztán magával sodor a vágya. Másodszor már keményen megdolgoztatom, végül a nyakamba pakolom a lábait, és szinte kihúzom magam a testéből, hogy minél mélyebbre merülhessek vissza. Szerencsére már a harmadik lökésnél érzem, ahogy élvezve rászorít a hüvelyével a farkamra, így még idejében ki tudok szállni, mielőtt eszemet vesztve, lihegve a nyakába borulva elszállnék.

Szorosan átkarolva tartom a karomban, feje a kulcscsontomon pihen. Testünk fénylik a rátapadt izzadságtól. Hát kell ennél kellemesebb és tökéletesebb méregtelenítés? Elsőre szinte azonnal elmentem az érintésétől, de aztán legalább egy órán keresztül kényeztettem mindenféle módon, ami csak eszembe jutott és rendesen megdolgoztattam mindkettőnket. Azóta pedig, már nem is tudom hitelen hányadik menetet nyomtuk le, és most aztán nagyon odatettem magam.

A szíve még mindig dübörög a mellkasomon, az enyém meg folyamatosan kérdezget itt belül a fejemben, neked elment az eszed, meg akarsz ölni minket?

Ahányszor felemeli a fejét, hogy apró csókokkal hintse tele az állam, a fülemet izgató leheletétől lehunyt szemmel borzongok és megmozdulok újra odalent.

-         Tegnap …azt ott…akkor amit mondtál….azt komolyan gondoltad? – dadogja zavartan.

-         A hülye kurvát? Nem…ne haragudj….

-         Nem…nem arra gondoltam….

-         Hanem mire? – mosolygok, mert már képtelen vagyok tovább eltitkolni a vigyorgásom.

-         Arra…amit utána mondtál. – nyöszörög.

-         Mégis mit….mire gondolsz? –húzom tovább az agyát.

-         Nem…semmi….nem fontos. – visszakozik inkább, minthogy megkérdezné nyíltan.

-         Arra hogy szeretlek? – teszem fel a kérdést hirtelen.

-         Igen… - merevedik le a karomban.

-         Krisztina Kemenes…- könyöklök fölé, sóhajtok egy hatalmasat, és a többit egyetlen levegővel mondom el. – Bár most engem ünneplünk, tehát neked kéne ezt mondogatnod,…. de nem számít, nem szoktam adni a formaságokra. Szóval igen, szeretlek… nagyon fontos vagy nekem…és szeretném, ha ezt egy kicsit komolyabb formába öntenénk….szóval, hogy esetleg elmennék és vennénk neked egy gyűrűt. – sóhajtok mélyet. – Még nem vagyok elválva törvényesen, de ez engem, egy cseppet sem érdekel, mert ez csak jogi bürokrácia és formalitás. Te vagy, aki hozzám tartozik, és te vagy, akivel boldog vagyok szinte az első perctől….már mikortól újra láttam…. – teszem hozzá mosolyogva, mert látom nagyon meg van hökkenve. – Na, mit szólsz hozzá?

-         He..mi…mit is…te most megkérted a kezem?

-         Valami afféle. És nem fogadok el nemleges választ.

-         Majd bolond lennék ellenkezni mikor te vagy felül. – mosolyog

-         Szóval akkor igen?

-         Óóó, hát persze! – vigyorog egyre vidorabban. - Majd szólunk az atyának, aztán fittyet hányva a lehetőségekre, akár titkon össze is adhat minket, mint Rómeó meg Júlia.

-         Nem’tom kik azok de le is szarom őket. Te viszont nem veszel engem komolyan. – meredek rá összevont szemmel.

-         Pedig annyira igyekszem! – sóhajt.

-         Jól van! – hajolok a szájára. - A szavak, itt véget érnek…..beszéljenek a tettek! – fekszem rá, nem törődve a dühösen, dübörögve tiltakozó szívemmel.

Nos, reményeim szerint ezt a részt is megkapjátok talán valamikor az Újév első napjaiban, de az is lehet, hogy még az Óévre maradt, mert hát aki ismer tudhatja, én meg a technika picurkát hadilábon állunk!

Szóval, itt van még egy kis zene, nekem a kedvenc összeállításom, mert ebben nem a megszokott, "hagyományos" karácsonyi dalok vannak.

Puszi mindenkinek, hamarosan "élőben is" jelentkezem.

Luna 

Ez itten pedig a barátom kocsijában "ho-hózik" megállás nélkül! Nem bírtam vigyorgás nélkül megállni, mikor megláttam a klippet, mert ő egy picit óckodik a cicáktól, holmiféle allergiáról hebegve, erre tessék! J