38. rész - Hát ilyen a boldogság...

Sziasztok!

Sajnálom azt a tegnapi kirohanást! Nem tudom mi történik velem, de teljesen kifordulok önmagamból. Tegnap idegrohamot, sírógörcsöt kaptam, és hisztiztem 12 nyomorult gépelt oldal miatt! Még soha nem hisztiztem, kiskoromban sem! 

Aztán kétszer összetörtem magam, leültem és a képek alapján megírtam újra az egészet, szinte szóról-szóra néhány óra alatt, hiszen tudok gépelni, megtanultam anyutól. Nem tudom mi bajom van, túlvállalom magam, pedig semmit se kéne csinálnom, ezer fokon izzok, pedig már megnyugodhatnék, és nyilvánosan megszégyenítettem egy lányt, ami annyira nem én vagyok, még ha megérdemli se....

A figyelem középpontjába kerültem, pedig eddig csak a partvonalról szemléltem a dolgokat és ez nekem nagyon is megfelelt. 

Sajnálom ezt a gyerekes hisztit,:( Jó olvasást!

Kriszti….

Az ágyban fekszem. Homlokomon vizes törölköző. A szám kiszáradt végig nyalom a nyelvemmel a kicserepesedett ajkaim. A könnyeim végigcsorognak az arcomon, és nagy vizes pacákat ejtenek a párnán.

-         Sajnálom….. – suttogom.

A hangomra megmozdul. Eddig csendesen mellettem ült és a kezem simogatta. Most riadt arccal hajol fölém, gyönyörű szeme tele aggodalommal.

-         Jobban vagy?

-         Belehánytam a mosogatóba. – konyul le sírósan a szám.

-         Ugyan már, – mosolyog megkönnyebbülten, – nem történt semmi.

-         Olyan undorító vagyok…  – pityergek.

-         Hát igen…. – puszil a kezemre. – Anyu megmondta, hogy mostantól hol szipogni, hol dühöngeni fogsz. Halálra rémítettél cicám.

-         Nem undorodsz tőlem?

-         Szegény halat hánytad le nem engem…. Jól van na. – ül mellém legörbült számat látva. – Csak baromkodok, mert nagyon rám ijesztettél. A fene egye azt a halat, csak nektek ne legyen bajotok. Rendesen elájultál nekem. Alig bírtalak összeszedni.

-         Elájultam….?

-         Hát….emlékszel, hogy kerültél ágyba?

-         Nem….

-         Akkor valószínű igen. Jobban vagy?

-         Szomjas vagyok….

-         Persze! Mondta anyu. – nyújt felém egy poharat. – Ásványvíz…..szénsavmentes anyu szerint most ezt kell innod.

-         Te felhívtad anyukád?

-         Még jó hogy fel! Hirtelen azt se tudtam, mit kezdjek veled. Nem akartam mentőt hívni, mert akkor bevisznek a kórházba, és nem akarom ezt a napot egy kórteremben tölteni veled. Egész más terveim vannak…. Fel tudsz kelni?

-         Persze….. – kortyolok még egyet. – Megyek megmosakszom, és fogat is mosok. Rossz a szám….

-         Cica anyu kicsit megijesztett. Nem fáj semmid?

-         Nem….

-         Nincsenek görcseid? Olyanok, mint mikor meg akar jönni?

-         Nem….egyáltalán nem görcsölök. Miért?

-         Anyu attól félt, nehogy méhen kívüli terhes legyél. Akkor van ilyen hirtelen fájdalom, és vérezni kezdenek a nők……megnéznéd, hogy minden rendben van ott lent? Csak a biztonság kedvéért. Ha vérzel, azonnal mentőt hívok.

-         Megyek. – teszem le a poharam.

Már pattan is, segít felkelni. A fürdőig támogat.

-         Tudok menni. – mosolygok.

-         Eeeeh….csak aggódom. – csukja rám az ajtót. - Na? Minden rendben?

-         Még be se értem….. – dohogok. - Igen! Minden rendben. Egy kicsit sem vérzek.

-         Jó! – sóhajt az ajtó másik oldala. - Akkor miért nem jössz már ki?

-         Mert pisilnem kell…

Kimi…..

Egész nap az ágyban vagyunk. A reggeli rosszullét óta nyoma sincs semminek. Ment volna tovább serénykedni a konyhába, de nem engedtem.

-         Te feltakarítottál utánam? – meredt rám.

-         Na képzeld! Kétszer ugyan majdnem mellé hánytam….de anyu szerint jobb ha megszokom, mert a gyerek is bukik majd rendesen ha mohón fog enni….

Zavartan hallgatott és meredt maga elé.

-         Jaj, ne már! –csattantam fel dühöt mímelve. – Te talán nem takarítottál a német után? Úgy hányt, mint egy kitört vulkán! Figyel cica! – fogtam meg a kezét és ezzel kényszerítettem, hogy rám nézzen. – Nem csak szex van a világon…..leszünk majd betegek….meg remélem öregek is, így együtt. Rengetegszer lesz még ilyen helyzet….vagy ha eltörném a két kezem gondozónőt kéne kérnem? Na ugye! – csókolom meg a kezét a néma fejrázására. – Nem csak egészségben akarok melletted lenni, hanem a betegségben is, és a bajban is nem csak az örömben. Tudod….jóban, rosszban! – vigyorgok. – Eeh, erről jut eszembe….most már tényleg itt az ideje a gyűrűvásárlásnak!

Nem folytattam, mert egyre zöldebb színt kezdett öltögetni, és nem akartam ágyat is húzni. Inkább lementem a konyhába, de nyitva hagytam az ajtót, és a lelkére kötöttem, ha csak egy picit is rosszul érzi magát, azonnal kiabáljon nekem!

Összeszerencsétlenkedtem valami reggelit. Kenyeret vágni meg felvágottakat, sajtot kipakolni nekem is megy. Pirítóst kívánt, hát csináltam…..amit csak akar! Elnyammogott pár üres szeletet, aztán néhány csendes perc után kibökte, hogy fagyit enne. Lerobogtam érte, már papucs lettem….

Most az ölemben fekszik félig ülő helyzetben és egy nagy doboz fagyit kanalaz töretlen lelkesedéssel, míg én a pocakját simogatom. Néha az én számba is dug egy kanálnyit.

-         Nem szeretem az édességet! – jelenti ki, bár senki sem faggatta a szokásairól.

-         Hiszen most is azt eszel! – meredezek.

-         Ez csak édesvíz! – néz rám nagyon határozottan.

-         Ja, az más! – visszakozom megalkuvón, de mindent a nyugalomért és a szexért.

-         Kapd be! – tartja elém.

-         Hm, neked nem lenne kedved hozzá? – figyelem reménykedve.

-         Mármint bekapni valamit?

-         Meg kicsit szopogatni…

-         Azt is? – billenti oldalra fejét, ahogy felnéz rám. – És még?

-         Meg egy kis ezt azt…. – simogatok a mellére. – Jól vagy? – remeg meg a hangom.

-         Teljesen! – néz fel rám csillogó szemekkel.

-      Akkor gyere cica! – teszem az éjjeli szekrényre a dobozt. - Akarlak! – ölelem át és duruzsolok a nyakába, mert közben orvul hátat fordított nekem.

-      Most? – dadogja.

-      Mindig! – húzom le a takarót.

Jóval később, miután törölközővel a derekamon én is kijövök a zuhany alól, meri csak félénken megkérdezi.

-      Anyukád mit szólt hozzánk?

-      Boldog volt. Mikor megtudta az örömhírt még sírt is. Már alig várja, hogy megölelhessen. Szeretné, ha melletted öregednék meg. – fekszem vissza.

-      És te? – pislog félénken.

-      Együtt fogjuk megtanítani az unokánkat beszélni. Te magyarra én meg finnre. Remélem ebből a két nációból szerez majd társat a gyerekünk, különben tanulhat a kicsi egy harmadik nyelvet is. Most pedig, - könyökölök fölé,- itt az ideje, hogy elbeszélgessek a kicsivel is. Nem szeretném, ha így kínozna, főleg míg otthon leszünk, mert ha ilyen ájulást produkálsz anyunak biztos, hogy Helsinkiben fogsz szülni, mert nem enged többet el maga mellől.

-      Jaj, akkor inkább beszélj a gyerek fejével! – figyeli mosolyogva, ahogy elborítom apró puszikkal a pocakját.

-      Szia picurka, én vagyok az apád, - köszörülöm meg a torkom és nyomok egy puszit az érzékenyen remegő bőrére, - hát ez elég Darth Vaderesen szólt, - még egy puszi. - Szeretném, ha tudnád, - puszi, - hogy én itt kint várok rád, - újabb puszi. – Úgy hogy ha eljön az ideje, ne kínozd az anyát, hanem igyekezzél kifele, - puszi, - és ha kibújtál, akkor együtt fogunk csinálni egy csomó dolgot, - puszi. – Megtanítalak mindenre, ami érdekelni fog, - puszi, - nem számít, ha ordítani fogsz éjjel, - puszi, - én akkor is szeretni foglak, és majd dajkállak és megnevettetlek, ha nyűgös leszel és rosszkedvű, - puszi. - Cserébe csak annyit kérek, - puszi, - hogy ne kínozd az anyut, mert az nekem is fáj, - puszi, - vigyázz rá és magadra is ott bent, és ne törődj semmi mással csak hogy jó nagyra nőjél és egészséges legyél, - puszi. – És, - halkítom le a hangom és hajolok egészen közel a bőréhez, - azért megsúghatnád nekem, hogy mire számítsak, - puszi, - a Barbie babák vagy a szuszpenzorok között válogassak. - nyomok egy utolsó puszit a hasára.

-      Mi az a szuszpenzor?

-      Herevédő! – vigyorgok fel az arcára.

-      Aah! –kerekíti el a száját.

Erről a szájtartásról jut eszembe néhány dolog, ezért hamar visszaaraszolok a fejéhez…..

Sokáig bámultam csak a sötétet az éjjel, és hallgattam a szuszogását. Szorosan mögé bújtam és átkaroltam, hogy tenyeremmel a picit is magunkhoz ölelhessem. Arra gondoltam, itt van a tenyerem alatt az a csöppnyi lény, aki ettől a naptól fogva értelmet ad az életemnek. Óvni fogom és szeretni még a legnehezebb, legidegtépőbb helyzetekben is, mert tudom, lesznek majd olyanok szép számmal, elvégre az én gyerekem…. Az én gyerekem, apa leszek és mostantól minden napommal, minden órámban vele is számolnom kell, és ez már így marad örökre. Az apád maradok, amíg csak élek, simogatom meg lopva a pocakot, nehogy felébresszem a tulajdonosát. Nyelnem kell, mert furcsán elérzékenyültem. Eszembe jut Justuu és Titus aprócskának a születésük utáni időszakban. Szőke, dagadt kis tündérek voltam hatalmas kék szemekkel. Az ember rájuk nézett és önkéntelen mosolyra húzódott a szája. Szeretem őket, de azért ez itt a kezem alatt egészen más lesz. Az enyém! Olyanná válik majd, amilyenné neveljük, csak rajtunk múlik milyen ember lesz! Tudom, hogy kész vagyok erre a feladatra!

Jenni nem akart gyereket, és ez sok mindenre rányomta a bélyegét. Persze ez nem mentesít sok tettem alól, de ahogy teltek az évek egyre inkább botorságnak tűnt a hajdani, ostoba elképzelés, ahogy az oltár elé álltam vele, hogy na majd mi most aztán megmutatjuk mi az a felhőtlen boldogság, hiszen nem lesznek anyagi gondjaink mint annyi sok más embernek, akiknek az anyagi nehézségek megmérgezik a kapcsolatukat. Hát az anyagiakkal nem is volt baj, de rá kellett ébrednem hogy a pénz nem minden. Hozzásegít ugyan, és ad egyfajta kényelmes érzést a mindennapokhoz, de a boldogsághoz kevés….

Legszívesebben itthon maradnék, de muszáj elmennem és nem fogom magára hagyni.

Tudom, hogy itt az atya meg Lotte, de az nem én vagyok. És még egyszer nem adok esélyt a sorsnak, hogy azt tegye velem. Hogy egy telefonban Hanna zokogásától elcsukló hangján értesüljek arról, hogy Krisztit kékre-zöldre verték és hogy volt a szíve alatt egy aprócska kis élet, de mire megtudtuk, mire örülhettünk volna neki már nem volt kinek, mert elvesztettük…egy kis angyal szülei lettünk ahelyett, hogy… 

Eeh, el kell őt engednem, ő már a múlt, nekem inkább ezzel kell törődnöm, erre a picikére kell vigyáznom, hiszen most szinte pont annyi idős mint az a másik volt.

Ráadásul az utolsó telefon beszélgetésünkkor Kristii nem is akart szóba állni velem, mert azt hiszi szándékosan nem mutattam be neki ezt a lányt. Csak nagy nehezen békült meg, hisz néhány nap és megismerheti, mert ő az egyetlen a családban, aki még nem találkozott vele. Hiába győzködtem a férjével együtt, hogy Kriszti nem egy öntudatos modell, hanem egy riadt, félénk nő, aki még Vetteltől is megijedt az első alkalommal. Talán fülig vigyor szomszédom említése enyhített a haragján, mert az ő is belátta, aki megrémül a kölyöktől, az valóban félénk ember.

Tudom mennyire retteg a repüléstől, és ez most nem tesz jót se neki, se a picinek, de majd kitalálok valamit hogy eltereljem a figyelmét. Mesélek neki a kertészetéről, amit most már elkezdek szervezni, hogy mindennel idejében elkészüljünk. Ha levizsgázott és megszületik a picikénk, mehet és vezetheti azt az Édenkertet, ha boldoggá teszi. Majd kialakíttatok egy bébi részleget, hogy rendben legyen a kicsink, amíg az anyja üzletasszonyt játszik, mosolygok bele a sötétbe.

Aztán meg egy jó orvost is kell neki keresni. Olyant akiben feltétel nélkül megbízunk mindketten, és néma marad a média felé. Egy jó klinika kell, azt hiszem Akihoz viszem. Hintsa honfitársam, nagyszerű orvos és remek magánklinikája van itt Zürichben.

Igen, ő lesz a legmegfelelőbb személy nekünk cica, bújok óvatosan a nyakához és még jobban hozzá simulok. Mielőtt próbálok elaludni, megcirógatom a hasát, aludj jól picim, búcsúzom magamban.

Reggel gyengéd csókokkal ébresztem a hétalvót. Nehezen nyitja ki a szemét, csak sumák módon mosolyog. Lenne ötletem, de anyu szerint eleinte gyakori lesz nála a reggeli rosszullét. Jobb ha nem gyömöszölöm, csak ha ő kezdeményez, mert akkor tuti rendben van.

Ráadásul kicsit össze is zördülünk, mert most mikor vigyáznia kellene magára hirtelen úgy érezte feltétlenül szükséges megfürdetnie senor Sangriát mielőtt átvinnék őkelmét a paplakba.

Próbáltam felhívni rá a figyelmét, hogy nem tesz jót ha a kandúrt ölelgeti, de erre csak az volt a válasz, ha Lotte nem lenne, még ő se tudná, hogy babát várunk. Ebben mondjuk van valami, de akkor is. Ő meg!

-      Ugye milyen szépek leszünk cicakirályfim! Ne vágj már ilyen durcogó képet, hát muszáj, hogy illatosak és tiszták legyünk,  hogy elkápráztasd majd a cicahölgyeket az atyáéknál. – duruzsol a nem túl boldog képpel a habok közt feszítő, kikerekedett szemű nyávogónak.

-      Engem mikkor kényeztetsz majd így? – háborgok szerintem teljesen jogosan.

-      Talán te is idegen hölgyeknek akarsz illatozni? – mered rám tettetett felháborodással, a kandúr vizes bundáját simogatva.

-      Pont hogy nem! Itthon akarok ilyen simogatást!

-      Hát majd ha te is lepisiled a lábadat, és beletapicskolsz abba, amit előtte pottyantottál ki magadból, akkor majd téged is beleültetlek ide a mosogatóba egy jó kis habfürdőre. Rendben lesz így? – mosolyog gonoszul, és nem átall lefröcskölni.

Nem is válaszolok, mert csak sértődés lesz, inkább távozom néhány átlátszó pukkadozó habpamacsot magammal víve. Inkább megyek, bepakolom senor Pezot, hogy annyival is előrébb legyünk mire berobog Fritz a papmobillal.

Nos, úgy tűnik a golyókirálynak, sincs kedve utazni, mert ahogy kiemelem a luxus lakosztályából, hogy áttegyem az utazó garzonjába, kivetette magát a kezemből. Szerencsére az egérre esett, és amíg kiterülten feküdt rajta, gyorsan a két ujjam közé csippentettem őkelmét, és visszadugtam a házába, mielőtt még elinal és keresgélhetem indulás helyett.

-      He, hát ennyire oda vagy golyóbajnok, hogy egy műanyag egérre mászol rá? – korholom csendesen. – Magányos vagy, mi? Szeretnél egy asszonyt a házhoz? No, majd meglátom, mit tehetek ez ügyben. Ha jól viselkedsz, beszélek a gazdáddal, ha haza jöttünk. Tudom, én hogy szar a magány, még hörcsögékénél is. Ha már valaki ekkora golyókkal közlekszik, használja is valamire, igaz Pezo!

Elgondolkozva az ingemet gombolgatva jövök ki az öltözőszobából. Most hogy az állatok is útra keltek és érzékeny búcsút vettünk a Fritz nevű templomszolgától végre hajlandó készülődni.

Meglepve pillantok az ágyon csábítóan szexi, zöld  fehérneműben térdeplő lányra.

-      Pockos vagyok? – néz rám rettentő szigorral.

-      Szép vagy és kívánatos! – rebegem megrettenve. Anyám újabb csata közeleg, sóhajtozom titkon.

-      Tudom, hogy kívánós vagyok! Nem ezt kérdeztem, hanem azt, hogy szerinted pockos vagyok?

-      Be van esve a horpaszod cica! – hízelgek gyáván, mindent egy kis szexért cserébe. – Gyönyörű vagy…és ma még szebb, mint tegnap! – bizonygatom összevont szemöldöke láttán közelebb lépve. 

Orvul és váratlanul megcsapkod a párnájával. Még jó, hogy védekezem, és két kezét a teste mögött összefogva magamhoz ölelem.

-      Örülök, hogy semmit sem veszítettél a harciasságodból. Micsoda izgató egy házisárkány lettél asszony. – döntöm hanyatt lassan, és óvatosan ráfekszem két kezemen tartva a súlyomat. Eeh, van még idő! A gép különben is akkor indul, ha oda érünk! - Szóval így fogjuk hívni? Találó név, igazad van, - bólogatok, - egy Pockos lehet pöckös meg pöcsös is. Ez egy finn szlogen. - vonok vállat kérdő tekintetének, és finoman megrágcsálom a fülcimpáját.

-      Nagyon izgató vagy ebben az ingben. – gombolgatja az imént beküzdött gombjaimat.

-      Akkor ezen túl éjjel–nappal ebben leszek. – lihegem a nyakának kezemmel, a bugyit húzgálom róla.

-      Azért néha kimoshatjuk…

-      Hallgass asszony! – vetem magam a szájára.

A repülőn igyekszem szóval tartani, hogy ne féljen. Ha tehetném elaltatnám, és álmában vinném magammal, nehogy ártson neki vagy a babának a stressz.

Hogy eltereljem a figyelmét, a kertészetéről kezdek beszélni. Megemlítem neki, hogy most fogok találkozni Rikuval és az ő feladata lesz, hogy megtalálja, a legmegfelelőbb helyet az Édenkertnek. Nem mindegy hol leszek derékig trágyás, vigyorgok.

-         Nem zavar majd hogy kertészkedsz? – veszi fel azonnal a beszélgetés fonalát, pont úgy ahogy számítottam.

-         Miért zavarna? Ha Anglia trónörököse kertészkedik a biofarmján és se halok bele.

-         Kicsoda?

-         Hát Károly herceg.

-         Ismered? – mosolygok.

-         Találkoztunk már. – bólintok. – Egyszer bemutattak a királynőnek még a Mekis korszakomban.

-         És?

-         Mit és? Ők is csak olyan emberek, mint mi. Nekik se könnyű, tudom milyen, ha nem bújhatsz el a média elől, ha a fotósok állandóan veszett kutyaként loholnak a nyomodban valami szenzációt szimatolva főleg, ha történik körülötted valami baj. Na akkor aztán tudnak pofátlanok lenni! Nem irigylem az ilyen előkelő embereket, nekik még jobban oda kell figyelniük, hogy mit mondanak, mit tesznek, hogy mosolyognak, és nem sírhatnak a nyilvánosság előtt. A származásuk kötelezi őket bizonyos formaságokra….eh, és nekem mindig is a kötelezettségekkel volt problémám. – puszilok a tenyerébe, és magamhoz ölelem az út hátralevő részén.

Anyám helyben fut az üvegfal mögött. Azonnal a nyakunkba omlik, ahogy beérünk az épületbe. Előbb Krisztit ölelgeti, aztán engem, aztán megint a lány nyakába veti magát. Együtt sírdogálnak, nekem meg kezd kényelmetlen lenni, mert egyre többen bámulnak, és nem akarom, hogy a bulvár megint tőlem, meg főleg Krisztivel legyen tele. Most aztán végkép nem hiányzik, hogy kiszúrjanak és kiderítsék, hogy várunk a kis Pockot. Nyugalomra van szüksége, és ha ez kitudódik, akkor minden lesz csak nyugalom nem!

Segélykérő tekintetem láttán Rami is igyekszik közbeavatkozni és miután megölelte Krisztit, együtt terelgetjük őket a kocsi felé. Ha már egyszer beültünk nem érdekel, versenyt is sírhatnak, Rami a lesötétített terepjáróval jött, tudja mire számíthat ha felfedeznek.

Rami mellett ülök, néha összenézünk és elkapom a szeretettől sugárzó mosolygós pillantását.

Anyu hátul fogja Kriszti kezét, és egyfolytában csacsog szegény zavarodott lánynak.

-         A kölykök? – kérdem az apjukat. – Csodálom, hogy nincsenek itt.

-         Gondoltam könnyebb, ha csak ketten jövünk. Anyu is épp elég most. Nem akartam, hogy lerohanják, - bök hátra a fejével, - nehogy megüssék, vagy rosszul legyen. – vált finnre.

-         Hát nem mutatott volna túl jól, ha itt is telehányja az előteret. – vigyorgok.

-         Hogy bírja? – néz rám érdeklődve.

-         Nem is tudom…. – vonok vállat elmerengve. – Csak most tudtam meg, és ennek a két napnak a mérlege egy hányás, egy ájulás rengeteg sírás kis duzzogás és szerencsére a szex az töretlen. Mark elégedett lehet, semmi baj a kondimmal, tökéletesen rendben tartja!

-         Élvezd ki, amíg lehet! – dohog a tesó. – Ismered a mondást, „Ha rúgod nyal, ha nyalod rúg!” Én pinát már csak akkor látok, ha átkapcsolok a pornó adóra. – tőr ki tőle szokatlan nyersességgel. - Ha megszületik, minden megváltozik. Aztán már csak a pontos időt hallod tőle, meg hogy összeesem a fáradtságtól, meg nem igaz, hogy te nem dajkálod, már órák óta nekem ordít….. – sóhajtozik. - Később meg, ha akcióznál, rögtön berobbannak….anya rosszat álmodtam, ….pisilni kell, vagy szomjas vagyok! Mintha valami hetedik érzékkel megéreznék, hogy ronthatják el az éjszakámat. – sóhajtozik.

-         Hát ti meg miről beszélgettek? – neszel fel anyu a finn szavakra.

-         Rami próbálja elvenni a kedvem az apaságtól! –vigyorgok a visszapillantóba.

-         Csak a realitással szembesítettem, - védekezik riadtan hátra pillantva, - az új helyzettel, a gyerek születése után.

-         Azt ajánlom, inkább csak vezess fiam, ha jót akarsz! – vonja össze anyu a szemöldökét.

Aztán újra Kriszti felé fordul, és a zabkása jótékony hatását magyarázza, mely nem csak egészséges, de hányingerre is kiváló!

* * *

Akkor most ennyi lenne!:)

A vége felé valamiért kifehéredett, de legalább megvan!:)

Remélem tetszett ez a kedves kis romantikus vonal, mert hát sosem tudni meddig tart a boldogság!

Most ráérek, mert sikerült leamortizálnom magam, és enyhén mozgáskorlátozott vagyok.

Valahogy az utóbbi pár nap nem az enyém...:(

A hétvégém még tökéletes volt. Bár maratoni alvásra készültem, nem lett belőle semmi, mikor befutott a barátom, de cseppet sem bántam!:)

Elég menő sportkocsival jött, valaki mindig bámulta a parkírozóban.

Este aztán azt mondja, menjünk el vegyünk kaját. Mondtam neki, én nem megyek addig amíg nézik a kocsit, mert tök égő beleülni. Erre az öcsi rögtön ajánlkozott, hogy majd ő megy egy kőrt, aztán mehetünk mi ha elmentek, mert még fotózták is az autót. A barátom erre odaintette a nővéremet, és azt mondta az öcsinek. Oké, itt a kulcs, de cserébe én is kérek valamit. Erre azért mind oda néztünk akik értettük, mert hát ugyan mit akarhat ő az én tesómtól? Ő meg, ugye tudod, hogy az én boldogságom most rajtad múlik? Nélküled nem jön velem a nővéred, és ha megbuksz az nekem plusz egy év lesz, és akkor nem leszek boldog. Ugye érted?

Hát látni kellett volna a fejét, ahogy nézett nagyokat pislogott akár a bagoly, olyan cukorszopó szájjal, hogy nem is értem miről beszélsz? 

Furcsa volt neki, mert nálunk nincs férfi a háznál, apánk inkább arra biztatott, hogy ne tanuljunk, anyu meg hiába óbégat, hogy talán te vagy a legokosabb gyerekem, miért kell neked mégis mindig bukni magyarból?

Azért megvigasztalódott egy tesztkörrel, bár én féltem,  hogy kicsit odalép annak a kocsinak, aztán az állomásig röpül, majd a sínekről kell leszedni, de óvatos volt.

Több Pláza is van nálunk, az egyiknek a tetőparkolójába, egy körszerpentin visz fel. Elég durva, anyu fél is felmenni. Feldöcögtünk a tetőre, zárás előtt volt és tök üres, gyors megvettük a szezámos csirkegombócomat meg szerencsesütit és vissza csordogáltunk, aztán megfordultunk. Azt mondja, most jöttem edzésről, megmutatom neked milyen egy férfias menet a rallyban. Voltam már itt kétszer, ismerem, nem lesz baj, nincs fent senki, nem jöhetnek szembe és különben is lámpa enged, amíg nem érünk fel meg le addig piros, kösd be magad és mérd az időt! Hát nem indult túl jól, és csak rémesebb lett. Elindultunk és nekem minden erőmre szükség volt, hogy vissza mosolyogjak rá kanyarodás közben. Minden az ölembe pottyant és nem mondom, hogy padló gázzal, de mentünk rendesen, mert a hajam az rátapadt az ablakra, aztán a fejem is, mert nem bírt el a nyakam.

Lefelé aztán feladtam az elveim meg a büszkeségem és kiabálni kezdtem, hogy lassíts, lassíts, felborulunk! Ő meg csak nevetett, hogy dehogy borulunk, nem láttad milyen alacsonyan ül ez a kocsi, az ilyen nem borul fel, és jött egy kis aerodinamikai előadás, ráadásul a hülye hajam betakarta az arcát és lefelé az ő ölébe potyogott minden. Azt hittem vagány csaj vagyok, de nagyon nem jött be nekem ez a rally!:(

Hétfőn elég morcosan indultam suliba az új barátnőmmel. Az egész suli attól volt hangos, hogy a nőstényfarkas meg a falkája maratoni ivópartin volt és hogy mennyire betéptek. Nem múlhatott el nyomtalanul, mert olyan dzsoint szag volt az egész suliban, hogy nem is értem a tanárok, hogy nem érzik meg a szagát, nem győztünk szellőztetni, mert az osztályomban is van két klubtag.:(

Az első szünetben megtalált és elkezdte, itt az okos Barbie, jaj milyen okos, jaj milyen szép, én vagyok minden fiú álma, engem irigyel minden lány, ügyes vagyok és kedves, engem mindenki szeret, nyávogta túljátszva aztán váltott. Neked még a véred is kék pedig csak egy hülye kurva vagy.... és még sok mindent ami nagyon magánügyem volt.

Eleinte csak álltam, és próbáltam nem mosolyogni. 

Én vagyok minden fiú álma? Meg engem irigyel? Lám mi lett a rút békából? Engem a labilis félszeg picsácskát irigyelt ez a támadó kobraállásban közlekedő sárkány!:)

De aztán egyre jobban bedurvult és a balesetet kezdte felemlegetni, és nemes egyszerűséggel a lábam elé köpött, felmutatta a középső ujját és ahogy lépett el gúnyosan végig mért és azt mondta, fogod te még nyalni a cipőmet luxus kurva!

Ha nem emlegeti fel a balesetet elmegyek szó nélkül, de megtette. Hozzá vágtam a barátnőmhöz a táskám, és utána léptem. Nem csináltam semmit csak lassan mentem felé, ő meg elkezdett hátrálni amíg jött a fal.

Azt mondtam neki elég hangosan egy lemerevedett iskola füle hallatára, hogy ha még egyszer meglátsz akár egy köszönés erejéig is, az utolsó amit látni fogsz, az a cipőm talpán lévő felirat lesz, és nem csak a szart de még a hétvégi piát is kirúgom belőled. Mivel nem szándékozom egyetemre menni, kurvára leszarom, hogy milyen értékelést kapok, és tudod, helyben van nem kell ügyvédet keresnem, de te újra tanulhatsz járni, - és kis szünet után folytattam, - a gipszelt lábaddal, és nehéz lesz tartanod a mankót a törött karoddal.

Az egész iskola bámulta ahogy a falra tapadva eliszkolt előlem. 

Nem kellett volna. Tudom az a baja, hogy nem vállaltam a Szalagavatóra se a zongorát, se az éneket, se a táncot se a beszédet, de ez az én dolgom és nem tartozom magyarázattal senkinek.

A papám halála után anyu lehordott minket hetente kétszer a főnökéhez edzésekre, mert kung-fut tanít és ingyen járhattunk, csak hogy lefárasszon és ne szomorkodjunk. Sokszor haza is alig bírtunk vánszorogni az öcsivel, nem hogy még sírni. A lányt is egy tökéletes félkörös rúgással tettem földre a múltkor, úgy hogy előbb gyomron aztán fejbe rúgtam, egyenes csípővel, nyújtott lábbal, lefeszített lábfejjel, ahogy kell! 

Megtanultunk védekezni, és tökéletes a lábtechnikám, végül is 4 éves korom óta táncolok. 

Ez mentette meg az életemet is két éve, mert tudtam hogy kell kivédeni a szúrást, meg az ütéseket, nem azt csináltam mint ilyenkor pánikhelyzetben az ember, hogy felemeli a kezét maga elé, aztán beleszúrnak a tenyerébe, vagy ami még rosszabb rámarkol a pengére. De hiába tudtam hogy kell védekezni, egy idő után már túl erős volt...

Nem kellett volna ezt tennem, de azóta két nap telt már el, és mi szépen kikerüljük egymást...

Aztán délután összevesztem az öcsémmel, pedig hozzám talán ő áll a legközelebb a világon. Csak egy év van köztünk, és mi együtt csináltunk mindig mindent. Ő babázott velem és megtanulta kifésülni a hajamat, én meg fociztam és pörgetem az ujjamon a kosárlabdát...

A boltba voltunk és valami rohadék beletolatott a kocsinkba, méghozzá elég csúnyán, még a rendszám is letörött és nem egészséges a vonalvezetése.

Az öcsi meg kiakadt hiszen az a kocsi az élete, és ordítozott meg padlógázzal indult majdnem úgy mint a barátom, aki azért mégis csak rallyzik, és én is kiabáltam, hogy álljon meg kiszállok mert félek, szóval összevesztünk. És ez nagyon fájt nekem, mert el sem tudnám képzelni, hogy valaha távol éljek tőle, hogy nem találkozunk minden nap! De aztán estére már jött hízelegni, előbb robban aztán dorombol, igazi mérleg!

Tegnap meg ezen a blogon akadtam ki. Vagyis azon a nyomorult 12 oldalon, és fogalmam sincs hogy miért, de annyira,  hogy átrohantam hozzám, betettem a vizsgazenét a fülembe meg a pici MP4-em a melltartómba és nekiugrottam a rúdnak. Majd legközelebb felteszem őket, örülnék ha meghallgatnátok és megírnátok,hogy szerintetek melyik ütősebb zene a rúdvizsgámra. 

Két vizsgaszámom van, az egyiket végig bírom, a másiknak meghalok a végére. Most azt gyakoroltam és egy óra múlva arra eszméltem, hogy a terpesz forgásnál valahogy mellé nyúltam és elengedtem a rudat, és úgy ahogy voltam szép spárgában belecsapódtam a földbe, vagyis szerencsére van lerakva gyakorló szivacs, de azért rohadtul megéreztem. Csak ültem ott percekig terpeszben, totál hülyén és fogtam a rudat. Egy gyerekkori pöttyös könyvemen gondolkodtam, még a nagyapám adta, anyué volt. Amit az óra mesél, ez a címe és egy óráról szól, ami századokon át került családtól családhoz és látta a sok örömöt, boldogságot és szenvedést. Születést és halált, fájdalmat és magányt...

És arra gondoltam, hogy nekünk is van egy óránk, száz, talán kétszáz éves is lehet már, és az őseim között élt, és látott mindent. A sikerüket és a bukásaikat is. És most nálunk van, és minket figyel, és még akkor is meg lesz mikor mi már nem leszünk, sőt még akkor is, ha már nem is fognak emlékezni ránk, csak ő!

És akkor elkezdtem zokogni, és csak markolásztam a rudat, meg ültem ott alatta tiszta hülyén legalább egy fél órát. A nővérem meg az öcsém jöttek át, ügyesen kiszedtük az elválasztó üveget az erkélyen és most ott lapos kúszásban lehet közlekedni. Meghallották a szomszéd lakásból, hogy mennyire sírok, és ez azért furcsa mert azelőtt sosem sírtam senki előtt, mindig magamba fojtottam az érzéseimet, hogy ne idegeskedjenek otthon.
Meg se tudtam szólalni, csak zokogtam. A nővérem meg visszament hozott egy injekciót és a fájós fenekembe szúrta. Aztán már csak reggel keltem fel..

Haza jöttem suliból meg edzésből és vártam a lányt hogy tanuljunk,akkor láttam, hogy Bendegúz a gonosz kis kandúrfi összerágta az összes ciginket. Mindenki hulla fáradt volt, éjjel dolgoztak, délelőtt suli ezért elfutottam, hogy vegyek. Elkísért az öcsi, de ő még ugye nem vehet cigit.

Csak egy dzsekit kaptam fel, melegítőben és az emlék, ajándék baseball sapkámban mentem, mert valaki nagyon hiányzott!:(

Keresztbe rakott táskával zsebre dugott kezekkel futottunk a sötétben és elfelejtettem, hogy a járdán a fák gyökerei felnyomták az aszfaltot és akkora púpok vannak akár egy kisebb domb. És én megtaláltam az egyiket és úgy elszálltam zsebre dugott kézzel széttárt könyökkel akár egy dagadt repülő mókus! Nem tudtam lépni a hülye dombtól, a kezeim a zsebemben, így legelőször homlokkal tompítottam az aszfaltba. Az volt a szerencsém, hogy visszahajlott a sapka eleje, és nem horzsoltam le a homlokom meg az orrom. Nem így a térdem. A melegítőm ugye kiszakadt, a térdkalácsom kiugrott, de szerencsére nem nagyon, én meg ijedtemben visszarántottam. Hát azt hittem bepisilek! Az öcsém meg ahelyett hogy hagyott volna csendesen haldokolni, a hónom alá nyúlt és felkapott. Hangosan sírtam a fájdalomtól, ha meg eszembe jutott, hogy szálltam zsebre dugott kézzel és hogy szántottam fel a kutyaszaros járdát precízen előretartott fejjel, ahogy a balettban oktatják, röhögtem. Szegény öcsi meg nem tudta, hogy most sírok vagy nevetek, és csak állt ott meg tartott akár egy tanácstalan kerti törpe. 

Végül mikor már csak kicsit sírtam, mondtam, hogy tegyen le és menjünk cigiért addig amíg még tudok menni, mert ha ez a láb megpihen többet nem mozdulok. Csinosan kibőgött szemekkel, piros orral, szakadt nadrágban, sáros homlokkal bebicegtem.

Most ott tartok, hogy megpihent és mozdulni is alig tudok úgy fáj. Szegény dédike hordja rá az ecetes borogatást, én meg azon töröm a fejem, hogy megyek ezzel a térddel holnap suliba?

Íme 4 nap termése nálam! Hát nem pazar?

Bocs a hosszáért, de muszáj volt leírnom, legalább egy kicsit lenyugszom.

Remélem nektek kellemesebb a hetetek!

puszi mindenkinek,

Luna

Ui: Csalódtam a szerencsesütiben. Ez állt rajta, "Készülj a nagy utazásra, és ne félj a víztől! 

Az utazás már megvolt, viszont kiálló gyökereket,azt nem említett.:(

Neki meg azt, "Ne kapkodj, légy türelmesebb!"

Ezen jót nevettem, mert a kapkodás....hát az baromira nem rá vall. Hogy úgy mondjam egy mormota kapkodó idegbeteg hozzá képest.:)

Öcsém ezzel a két képpel kedveskedett nekem:)

Ezt a bokszmeccsem után...

Ezt pedig miután kicsit ziláltan haza értem a hétvégi tereprallyból. Van néhány trilógia amit kedvelek, mint a Harry Pottert,:) az Alient, a Gyűrűk urát, és nem utolsó sorban a Matrixot!