18. rész - Neked adtam a szívemet.....

Sziasztok!
Bocsi, hogy ilyen későn jövök, de felborult a menetrendünk és át kellett szerveznünk a napot.
Ma 5 éve hogy meghalt a papám és mentünk volna ki a temetőbe. Koszorú, gyertyák meg minden, tömörülünk a kocsiba, egyszer csak reccsen valami az indításnál és öcsém rezignáltan közölte, hogy elszakadt a kuplung bovden. Asszem ezt mondta!
Szóval kocsit kellett szerezni, mert anyu is derékszög még mindig, aztán kimenni és vissza.....
Szegény papát nagyon szerettük. Ő volt az egyetlen férfi a családba az öcsémen kívül. Hordott minket oviból suliból és rengeteget segített anyunak. A Forma 1-re is ő vitt ki először.....
Szóval, most már itt vagyok és remélem tetszeni fog ez a rész is!:)
Úgy látom, egyre többen látogatnak az oldalamra, ezúton is köszöntök mindenkit! Különös tekintettel az új követőre!:)
Én már örökre beteg maradok, a szobába ágyhoz száműzve. Most lázam van, hányingerem és folyton fáj a fejem....:(
Azért puszilok mindenkit, nora

„Ha eddig azt gondoltam, a hangja elképesztő,

Mert csendbe burkol,

Ha azt hittem, felülmúlhatatlan,

Ahogy az érintése élettel tölti meg a bőrömet,

Nos a csókja... a csókja nem is evilági.

Bár szakértő nem vagyok,

Lefogadom, hogy egy ilyen csók,

Ez a csók, ez a tökéletes és páratlan csók

Csak egyszer akad egy életben.”

Kimi…..

Kicsit aggódva nézek utána. Szó nélkül megy el anyu mellett, meg se látja, pedig a lépcsőfeljárónál álldogál, és a peckesen utána kocogó senor Sangriát is kicsukja. A macska két kézzel püföli az üvegajtót, ami kinyílik bebocsátást ad, és újra bezárul a kandúr után.

Anyut láttam az imént fél szemmel, hogy felbukkan mielőtt a szájára hajoltam, de aztán el is feledkeztem róla.

Nem jött közelebb megérezte, hogy ez egy különleges pillanat és visszavonult.

A tat másik felén bámészkodik az éjszakába. Csak miután Kriszti elbotorkál mellette, fordul felém. Annyira szeretem…és már csak ő maradt nekem!

-         Ennek a lánynak ragyogott az arca….mit műveltél vele?

-         Megcsókoltam…..életébe először….

-         Hogy érted…

-         Még nem csókolózott soha eddig.

-         Akkor,…akkor még tényleg ártatlan? Úgy értem…..tudod hogy értem!

-         Egy bizonyos szemszögből igen.

-         Na, ezt már végkép nem értem fiam.

-         Nézd, elmondok valamit vele kapcsolatban…..

És elmesélem azokat a személyes részeket, melyeket az első alkalommal nem tartottam fontosnak és nem is az én titkom, nem élhettem vissza vele.

Mostanra már alaposan megváltozott a helyzet, úgy érzem, elmondhatom, anya nagyon a szívébe zárta, és én is hosszan szeretnék tervezni vele.

Anyu a kezemre teszi a tenyerét.

-         Kimi, kisfiam…..csodálatos, amit teszel ezért a lányért, de…. nem aggódsz, hogy esetleg elutasít? Én nem tudom,….szerencsére sose volt ilyenbe részem, de ha valakit bántanak….ha megerőszakolták, talán nem akar testi kapcsolatot….talán fél vagy undorodik…. Ezzel, muszáj lesz számolnod.

-         Tudom…..de ha így lenne, nem reszketett volna úgy az előbb a karjaimba. – mosolygok halványan. – Nem lesz baj….tudom, mit csinálok. Nem akarom elijeszteni, egészen más terveim vannak vele.

-         Komolyan ennyire fontos neked?

-         Igen….ugye furcsa? Nem különleges szépség, nem híresség csak egy szimpla nő, aki harcol, még csak nem is a boldogságáért, hanem a boldogulásáért.

Nem válaszol, csak felvont szemöldökkel kérdőn néz rám.

-         Megnyugodtam mellette….olyan hatással van az idegeimre, mintha drogoznék. És megnevettet! Persze állandóan morgok neki, de ez csak az álcám. Már attól jó kedvem van, ha csak látom. Imádom a csacsogó száját, az idétlen fazonú-és színű ruháit. Nem akarok többé különleges nőt, akit mindenki irigyel tőlem, és akinek nagyobb baj, hogy letört a műkörme, annál, hogy fejre álltam valamelyik versenyemen. Aki csak pózolni jön velem, és azért hogy érvényesüljön. Csak egy nőt akarok, aki megelégszik velem, aki nekem akar nő lenni, és nem állít olyan elvárásokat velem szembe, amiket nem tudok, és nem is akarok megugrani.

Vele kapcsolatban nincsenek negatív gondolataim. És hiányzik, ha nem hallom a hangját vagy nem látom. Elmegyek elvégzem a dolgom, aztán rohanok haza és csak figyelem, ahogy tesz-vesz körülöttem, kiszolgál, lassan már meg is etet. Ha elutazom otthonról fel sem merül a fejembe a kétely, hogy mással lehet. Pedig látod, Seb mindig ott sündörög. Bármikor megyek haza, Vettel jön elő valahonnan a házamból, és én picit se féltékenykedem. Seb túlontúl rajong érte, elmajmolja az udvarlást. Rendes kölyök, azt hiszem, megmarad Hanna mellett. Ezt a lányt meg úgy pátyolgatja, mint egy bátyus! Az első pillanattól fogva nagyon megkedvelte és védi Krisztit. Gondolom nála az keltette fel az érdeklődését, hogy ugyan abba az évbe, hónapba és napon születtek. Sebi egyidős Krisztivel.

-         Komolyan? Ez tényleg fura…. És akkor most mi lesz Kimi? – kérdi rövid gondolkodás után.

-         Hát…..- vakargatom a nyakam – megkapja tőlem az álmait…..aztán majd meglátjuk! A verseny alatt nem leszek a hajón….addig lesz időtök egymásra.

-         Rendben kicsim.

-         És anya….mondtam már, hogy köszönöm?

-         Én köszönöm kisfiam, hogy itt vagyok, és részese lehetek, amikor újra kezded az életed….

Kriszti…

Fogalmam sincs, hogy jutok el a szobámba. Az egyik kezem a szívemre szorítom, mert úgy érzem, minden pillanatban felrobbanhat, a másikkal az ajkaimat simogatom. Megcsókolt! Még mindig érzem a puha száját és a leheletét a számon, az illatát, az erős karját, ahogy magához szorított….

-         Istenem, - sírom el magam, - köszönöm!

Úgy zokogok, mintha a szívem készülne megszakadni. Lehet is, ha van ilyen a boldogságtól. Annyira erős az élmény annyira túlpörögtem, hogy nem tudom abbahagyni a bömbölést. A számra tapasztom a kezeim, nehogy meghallják, és azt higgyék, valami bajom van.

Akkor nem sírtam mikor megerőszakolt az a mocsok. Akkor csak a menekülésen járt az eszem és tartottam magam egészen a templomig, csak mikor Endre atya megszólalt magyarul akkor roppantam össze. Most miért nem tudok parancsolni az érzelmeimnek? Miért zokogok két tenyeremet a számra tapasztva ettől a rám szakadt kibírhatatlan boldogságtól?

Senor Sangria zavarodottan töfködi a könyököm az orrocskájával és próbál az ölembe telepedni. Megijesztem a sírásommal, talán érzékeny receptoraival érzékeli, azt a mérhetetlen feszültséget bennem, amitől készülök felrobbanni.

Lehet ember ennyire boldog, mint én ebben a pillanatban?

-         Istenem megcsókolt! – hüppögök összeszorított szemekkel. – Nem is férfi ő egy isten….egy gyönyörű skandináv félisten. - ölelem magamhoz a kandúrt. – Semmi baj cicám……én így örülök. – potyogtatom a könnyeim a fekete selymes bundájába.

Az ágyamba fekszem, és talán már órák óta forgolódom. Nézem a kintről beszűrődő világítást, hallgatom a hullámok tompa csobbanását, ahogy a hajó oldalát ostorozzák. Nem tudok aludni! Annyi minden történt velem, az agyam egyre csak játssza a szemeim előtt egy végtelenített szalagon a kirándulást, a táncot, aminek a végén a nyakamba csókolt és rajtam végig rohant egy kellemes bizsergés a puha ajkainak érintésétől, és az a csók…… Ennyi boldogság nem is létezik a földön.

Valahányszor eszembe jut, hevesen kezd verni a szívem, és az egész testemet elönti egy jóleső hullámmal átrohanó lüktető érzés.

Szeretnék kirohanni a fedélzetre, megremegni a halvány félmosolyra húzott szája előtt, elveszni a világító tekintetébe, és arra kérni, hogy csókoljon….csókoljon még százszor,  ezerszer, amíg világ a világ…!

Reggel rettentő kínba vagyok. Kijózanodva tiszta fejjel rémisztőnek találom az este történteket. Még jó hogy éjjel valahol a tudatom legmélyén egy aprócska józan kóca az agyamnak visszatartott attól, hozzá rohanjak és kérleljem, csókoljon még, csókoljon örökké…..

Nem lett volna szabad…az a sok koktél meg a hülye holdfény!

Micsoda fura paradoxona az életnek! Egy svájci állat vette el a szüzességem, akit azóta is a szívem mélyén rejtegetek és gyűlölök, ahogy csak gyűlölni képes vagyok. És egy svájci skandináv félisten csókolt meg életembe először, egy csöpögősen már-már giccsesen csodálatos holdfényben fürdő tenger szagú éjszakán.

Istenem, ne engedd, hogy beleszeressek, ne engedd, hogy szenvedjek, ne vedd el az eszemet, imádkozom némán órák óta.

Nem merek kimenni, itt kuksolok bent annyira kelekótyán, hogy az előbb majdnem elvesztettem senor Pezot, aki lepottyant az ágyamról és riadtan iszkolt a fürdő felé. Szerencsére idejébe fülön, vagyis farkincán ragadtam, most a futókájába köröz nagy elégedetten.

Én bezzeg? Rettentő kínba vagyok, végül a legkézenfekvőbb és legostobább megoldást választom. Úgy teszek, mintha semmi se történt volna, illetve mintha annyira be lettem volna csiccsentve, hogy semmire nem emlékszem a tegnap történtekről. A baj csak az, valahányszor eszembe jut lángoló tűzbe borul az arcom, és hát amúgy sincs valami hűvös, ha így fojtatom füstölni fog a fejem…

Ma érkeznek a testvéréék, kicsit félek milyen lesz ha találkozunk.

Mit mond majd Kimi, íme a takarítónőm? Mi lesz ha kinevetnek? Gyerekek is jönnek, és azok olyan őszintén gonoszak tudnak lenni. Nem alakoskodnak meg hazudnak hanem kimondják amit gondolnak.

Paula szerint a menye nem jön, de ha mégis? Mi lesz ha itt lesz…..a sógornője?

Na, tőle aztán nagyon félek. Mit fog rólam gondolni ha meglátja az idétlen ruháim? És mit mondok én, ha megkérdi, hogy tulajdon képen miért is vagyok itt? Esetleg szolgáljak fel neki gyorsan egy kávét? Ő ismerte Kimi feleségét, aki Paula szerint mindig a legdrágább cuccokat vásárolta magának. Biztosan hozzá van szokva Kimi mellett egy csinos elegáns jó izlésű nőhöz, erre megkap engem. Jaj, Endre atya, szeretnék inkább ott lenni veletek…. – sóhajtozom és a telefonér nyúlok.

-         Portugália mélyen katolikus ország. Van egy helység Fátima, ott jelent meg a Szűz Mária közel száz éve három pásztorgyereknek. Az a település az egyik legismertebb zarándokhely. És utána néztem annak a híres Algarve-nak is. Itt azt írják róla, hogy az óceán ott a legmelegebb. Használd ki lányom, és fürödjél benne amennyit csak tudsz! A közelébe van Madeira is….gyönyörű helynek festik le és képzeld csak van magyar érdekeltsége. Azon a szigeten halt meg száműzetésben az utolsó magyar királyunk IV. Boldog Károly, Habsburg Ottó édesapja.

És csak beszél, beszél szerencsémre, mert én alig tudok kinyögni néhány mondatot úgy hogy a vájt fülű atya nehogy észrevegye mekkora lelki válságba vagyok.

Kimi…..

A partról éktelen ordítozás és nevetést hoz a tatra a szél. A nevemet hallom, hunyorogva bámulok a part felé.

Nagydarab vigyorgó férfi, Monsteres baseball sapkában. Ki más lehet, mint Ken? Jókedvűen csattogok ki eléjük és invitálom őket a hajóra. Nem akarnak zavarni, végül egy pohár frissítőre csak beesnek a navigátorával.

Kriszti egész nap kerül. Szokatlanul későn jött elő a szobájából és az óta szinte lapos kúszásba közlekszik. Eszeveszetten menekül előlem. Pedig nem fog!

Most is bent tévézik anyuval. Rettentő jóba vannak, mindent elkövet, hogy ne kelljen, a közelembe legyen.

Egyre csak hívogattam, jöjjön már ki a szobájából. Ő meg, csak egy kicsit foglalkozik senor Pezoval. Oké, mondom, ez ne legyen probléma. Szóltam a személyzetnek, hogy nyissák ki a napfénytetőt. Így már védve van senor Pezo extra érzékeny szeme. Bementem, felkaptam az akváriumot, és szépen kihelyeztem a hátsó tat asztalára. Árnyék, friss levegő, Hawaii!

Nem érdekel, hiába hisztizik. Tudom, amit tudok, aki úgy reszketett a karomba és utána nem tudta merre induljon a kabinja felé az nem érzéketlen rám.

Megvolt a nagy áttörés. Most már nem állok le, mert szép lassan felrobbanok….

Ken szokott harsányságával beviharzik a nappaliba, hogy köszöntse anyámat. Az ölelgetésből a lánynak is kijut, és a jókedvű amerikai a pillantásával nem rejti véka alá a lányról alkotott véleményét.

A nagy örömködésre megjelenik Mark és lelkes kísérője senor Sangria. Kriszti felkapja a megzavarodott kandúrt és megpróbál észrevétlenül a kabinok felé felszívódni. Óvatosan oson le a lépcsőn a fedélközbe.

Block-ék nem maradnak sokáig. Még be kell rendezkedjenek, és a kocsival is gondok voltak a kirakodásnál.

A szökevény keresésére indulok. Így legalább szembe kell nézzen velem, nem menekülhet tovább és viselkedhet úgy mintha hirtelen én lennék a láthatatlan ember.

Türelmesen kopácsolok, míg végre bebocsátást nyerek. Az ágyon fekszik rettentő szexin és durcásan. A víz kiver, ahogy végig nézek a formás fenekén és a vékony derekának rajzolatán. Még azt is elfelejtem, miért is jöttem…..

-         Legközelebb elviszlek a kék folyóhoz, - nyögöm, - meg Madeira is.

-         Hova? – mered rám mintha szellemet látna.

-         Madeira! Itt van nem messze és csodás hely. Ott bálnákat is látni és helikopterről megnézzük majd a kék folyót. Olyan felülről, mint egy tekergőző sárkány teste….nagyon szép.

Nem válaszol, csak idegesen kalimpál a lábaival. Hát persze hogy felhúzom magam. Én itt kiteszem a lelkem, erre itt duzzog bent! Tényleg ennyire hülye vagyok a nőkhöz?

-         Meddig várjak még rád? Mikor szíveskedsz végre kijönni ebből az önkéntes száműzetésből? – puffogok.

-         Nem megyek ki!

-         És miért nem?

-         Meztelennek érzem magam…. mindenki engem bámul.

-         Eeeeh…és az meg se fordul a fejedbe, hogy esetleg azért, mert elég ütős karosszériával rendelkezel?

-         Hogy mi…

-         Azt mondom autós nyelven, hogy jó csaj vagy és a férfiak, ha rád néznek, arra gondolnak, jó lenne megdugni.

-         Minden férfi? – néz mereven.

-         Eeeh….ja. – adom meg magam. – De a legtöbbnél ez megmarad az álmodozás szintjén.

Rövid hallgatás után elszántan az ágyhoz lépek és leguggolok hozzá. - Megbántad? – suttogom és felemelem a fejét az állánál.

-         Mit? – kerekít rám ártatlan hatalmas és hihetetlen zöld cicaszemeket, de a lángba boruló arca elárulja.

Nem is válaszolok. Állát tartó ujjaimat végig simítom az arcán, és halványan mosolygok.

Anyu felhevült és izgatott. Most a konyhán dolgozó matrózok türelmét teszi próbára.

Leellenőrzi a menüt, és segítség címén állandóan útba van. Végül már nem bírom az elkeseredett pincérek ábrázatát nézni, és megkérem a duzzogó vadmacskát, segítsen és terelgesse fel anyámat. Feltipeg, dacos fejjel, a jó öreg régi tornadresszbe, és magával ragadja a felhevült nagyit!

Néhány perc múlva hallom, ahogy izgatott hangon meséli milyen volt, mikor először mondta az első unokája, hogy mama…..

Elgondolkodom, és kicsit be is alszom a hangja alatt. Jó, lenne egy gyerek. Nem kell, hogy Einstein legyen, se a déli sarkot felfedező Amundsen, egyszerűen csak az én vérem, az én gyerekem. Nem érdekel fiú vagy lány, csak az enyém lenne, és nekem mondaná egyszer, hogy apa…..

Kriszti….

Megkért, hogy tereljem el Paula gondolatait, mert az agyára megy mindenkinek az idegességével. Szívesen megteszem… bármit csak ne kelljen vele beszélnem, vagy egy légtérbe lennem vele. Persze ez nem lesz kivitelezhető hosszú távon. Tegnap óta még a nevét se tudom kiejteni anélkül, hogy ne borulna lángba az arcom. Nagyon nincs ez így jól….. akár hogy titkolom is, előbb utóbb észreveszik, hogy valami nem oké köztünk. – pillantok Paulára, aki szinte levegőt se vesz, és menet közbe kapja ki a tegnap óta riadtan sápadozó tejeskávé színt öltött mixer kezéből a tálcát. Szegény rám mereszti hatalmas, szomorú, barna mackó szemeit, én meg csak a vállaimat rángatom, mintha titkon belenyúltam volna a 220-ba. Paula tovább pörög.

-         Tudod, Kriszti, ha egyszer anyuka leszel, minden megváltozik az életedbe. – tesz elém egy csésze kávét. - Csak egy anya képes önzetlenül, úgy szeretni a gyerekét, hogy nem kér érte semmit. Nem számít, ha önző vagy megsért és tapintatlan. Néha rád mordul és te a könnyeiddel küzdesz, de aztán oda jön, megsimogatja a karod, rád néz a gyönyörű szemével, és azt mondja, tudod, anya milyen vagyok. Ne haragudj már! Te vagy nekem a legfontosabb csak nem tudom kimutatni, de ott bent a szívedbe érezned kell! És mi érezzük ezt Kriszti, és azt is, ha egy férfi úgy gondol ránk, ahogy más eddig még nem. Van, hogy néha, még egy tapasztalt férfi se képes kimutatni az érzelmeit, pedig nagyon tud szeretni. Minden nőnek szüksége van egy férfira, aki átöleli, és a fülébe súgja, hogy szeretlek és megvédelek mindentől a világon, és a lábaid elé teszem az egész világot. És a férfinek is szüksége van a mi kedvességünkre. Szomjazza a mosolyunkat, az érintésünket, a gondoskodásunkat. Szeretni akar és védeni mindentől és ezt néha mi félre értük vagy meg se értjük. Szerinted milyen ember a fiam? – kérdi a hosszú monológ után egy szuszra.

Félúton megáll bennem a korty kávé, amit épp le akartam nyelni. Bátortalanul krákogok és igyekszem még a hajammal is levegőt venni. Ő közben türelmesen vár és simogatja a megjelenő kóbor kandúrt. Valamit felelni kell…..

-         Azt hiszem, ő rengeteg energiát fektet abba, hogy elhitesse a világgal mennyire érzéketlen, és nem törődöm. És ezt jól csinálja….és mikor már mindenkivel elhitette, értetlenül néz körbe. Nem érti miét nem értik… - mosolygok lángba borult arccal, és a kérdése még tovább fokozza zavarom.

-         De te érted, igaz? Nagyon kedvel téged a fiam Kriszti…

-         Nem Paula….fogalmam sincs, mit gondol rólam, és arról se miért is vagyok én itt. – fakadok ki meggondolatlanul, mielőtt még átgondolhattam volna. Most már mindegy, nincs visszakozás, ússzunk az árral. - Otthon kéne szidoloznom a kilincseket, ehelyett itt ülök, és olyan dolgokat látok, amit talán soha többé az életembe. Nem értem őt, de azt tudom, aki azt mondja róla hogy érzéketlen meg szívtelen, az bolond. Ez az egész jégemberség…..egy butaság. Azt olvasom róla érzelemmentesen él a maga belső világában, közben meg minden mondatával megnevettet. Hol besértődik, és puffog, hol kedves és figyelmes még hozzám is. Az érezem mentesség az utolsó, ami eszembe jut vele kapcsolatban. Igen….azt hiszem, tényleg nem ismerik őt az emberek.

-         És te….te ismered őt? – néz mélyen a szemembe. Úgy lángolok akár egy fáklya. Egy kicsit….talán….amennyit engedett magából megpillantanom. – makogom.

-         Ő nem az a csöpögősen érzelmes fajta. Tudod, azt gondolja, nem kell kimondania amit érez, mert a cselekedetei meg a gesztusai egyértelművé teszik. De mi szeretjük, ha hízelegnek a fülünkbe, ő meg úgy van ezzel, itt vagy velem! Ha nem érdekelnél nem lennél! Itt vagy, tehát fontos vagy! Mit kell ezen még magyarázni?

Még egy ilyen kérdés és képes leszek előadni a főnixmadár halálát. Öngyulladok, elégetem saját magam és még máglya se kell…

Az egyre kényesebb és ingoványosabb talajra tévedt beszélgetést idegen nyelvű visongás és gyerekkacagás szakítja meg. Paula feledve engem meg senor Sangriát boldogan emelkedik fel mellőlem és indul a lejárat felé.

Megkönnyebbülten és meggondolatlanul nyúlok az első kezem ügyébe eső pohárért, és öntöm le a kiszáradt torkomon. Gyenge hörgést hallatok akár egy tüdőbeteg. Nem aggódom a szájbaj végett két okból se. Egy, mert ez szerintem tiszta szesz volt, ami köztudottan fertőtlenít, kettő, ilyen bitang erős piát csak ő iszik, és utána én még a szart is megcsókolnám….

Ó Endre atya, miket nem mondat velem a szerelem….

Ekkor felbukkan két Kimi egy Paula és két apróbb Kimi a hajó tatján. Szőke fejek veszik hatalmuk alá a jachtot. Kéne még egy pohár….

Szeretnék senor Sangria után bújni az asztal alá.

Kimi….

Harsány gyerekzsivaj és a finn szavak egyértelműsítik bennem, hogy megérkezett a finn különítmény. A gyerekek egymást lökdösve döngetnek fel a lépcsőn és vetődnek a nagyanyjuk nyakába. Anya nevetve ölelgeti őket, aztán a másik fiát is. A harcias vadmacska megszeppenve és nagyon elanyátlanodva álldogál mögöttük. Az utolsó pillanatba csípem el, már próbálna leosonni a fedélközbe.

A hangoskodásra kíváncsian előkocog senor Sangria is, aztán a felhevült gyereksikolyoktól megrettenve riadtan ügetne vissza Markhoz.

Jól gondoltam, ha anyuval tölt pár napot, könnyebben veszi a családom többi tagját.

-         A testvérem Rami. Neki köszönhetem, hogy úszom akár egy delfin. – mutatom be a bátyámat.

Olyan arccal nyújt kezet, mintha a hóhéra előtt állna.

-         Ezek itt az unokaöcséim. Ő itt Juustu ez pedig…

-         Nem, én vagyok Juustu! – vág közbe az egyik szőke törpe. - Kimi hát összekeversz minket?

-         Eeeh, akkorát nőttél, hogy eltévesztettelek. – vigyorgok az elégedett kisebbikre.

Kriszti esetlenül feszeng a 3 férfiember érdeklődő pillantásának kereszttüzében. Ramiban van annyi tapintat, hogy csak lopva mustrálgatja, de a kicsit egymás mellett állva felemelt fejjel, tátott szájjal bámulnak vissza rá.

-         Akkor most ő van neked Jenni helyett? – fordul felém Juustu. – Feleségül is veszed? – szerencsére finnül faggat, ezért belemegyek a játékba.

-         Gondolkodom rajta….szerinted?

-         Még nem tudom…… - vonogatja felnőttesen és roppant komolyan a vállát.

-         Megköszönném, ha elmondanád a véleményed vele kapcsolatban és adnál tanácsot. – folytatom halál komoly fejjel.

-         Rendben! – szusszan nagyot. – Ha ez is mindig ideges lesz, meg olyan rikácsolós, akkor inkább most küld el! - bólogat, és közben mustrálgatja, a szemeit oldalra meregető egyre bágyadtabban mosolygó lányt.

Anyu tovább tereli a társaságot az asztal felé. Azt hiszi, egy hete nem ettek.

A fiúk hangos csatakiáltással rászabadulnak a békésen szunyázó senor Pezora. Szegény álmos fejjel rohan az akvárium falának a hangos gyerek zsivajtól. Az elszánt állatvédő rögvest ott terem, feledve ijedtséget, dühöt meg szégyent, és a megzavarodott szőrmók segítségére siet.

A lehiggadt gyerekeknek halkan mesél a hörcsögről. Így finoman rákényszeríti őket a csendre. Különben nem hallják a hangját és olyan kedvesen, meg érdekeset magyaráz a pofazacskójába tömködött élelemről, hogy még én is figyelek.

Kriszti óvatosan a kezükbe adta a tökös Pezot. Senor Pezonak őrült sikere lett. Juustu a nagyobbaknak kijáró tekintély elvén félre sodorja az érdeklődő Titust, és ő tartja elsőként a tenyerét a beígért hörcsög szeretgélésre és simogatásra. A kicsi elkeseredett duzzogó fejjel szorul háttérbe.

A nagyobbik fogja öntudatos arccal az állatkát, a bolond lány meg elhorkantja magát, mintha a hörcsög adna ki magából olyan földöntúli hangot.

Az imént még izmoskodó Juustu férfias sikollyal röppályára küldi a törpe tököst. Én meg beidegződött régi Forma 1-es pilóta reflexszel még a levegőbe levadászom.

A repülést kipróbáló senor Pezo visszakerül a helyére, Kriszti meg leül a duzzogva elvonuló kisebbikkel szembe ölébe az izgatott macskával.

Két lábra állítja, fogja a két első mancsát, és rettentő lila hangon, cicaként beszélni kezd.

-         Szereees! Ölelj meeeg! – nyávog valami irtózatos hangszinten. – Titus miért nem szereti szegény senor Sangriát?

És csak beszél és beszél a lelkesen doromboló kandúrral a karjaiba egészen addig, míg a vigyorát kevés sikerrel titkolni igyekvő fiatalúr, el nem neveti magát. Senor Sangria jobban bírja a kiképzést. Azonnal kényelembe helyezi magát Titus ölébe, és elégedett torokrezegtetéssel veszi tudomásul a felé irányuló megkettőzött figyelmet és szeretetet.

Anyu NBA profi kosarasokat meghazudtoló cseleket mutat be, mire mindkét unokáját az asztalhoz tereli, most elégedetten szemléli, ahogy falatoznak.

A könnyes szemű pincér elégedetten figyeli a gyermeki pusztítást. A reggeli végére már a legízletesebb füstölt lazac falatot és is elutasító senor Sangria degeszre tömött pocakkal szédeleg a kosárkájába, egy időre még Mark iránti feltétlen rajongását is felfüggeszti.

Eleget téve anya óhajának bőségesen belakmároznak, és végre lemegyünk a partra. Persze az alkalmazott a homokszín dresszébe feszít. Nem érti, meg hogy semmivel se takar többet a bikininél, viszont aggkora miatt mindenki pillantását vonzza.

Bohókásan futkározik a gyerekekkel a homokos tengerparton. A frízbit időnként odadobja Ajaxnak is. A kutya a gyerekekéhez hasonló lelkesedéssel lohol a nyomába.

Aztán sárvárat építenek alagutakkal és vizesárokkal. A két gyerek felváltva rohangál apró műanyag pohárral, hogy telehordja a vizes árkot.

Alaposan kifárasztja mind a kettőt. Ajax egy ideje már csak a fejével követi a mozgásukat nem hajlandó felkelni.

Ramit elbűvöli. És ez a csodálat ezúttal nem a nőiességének szól, hanem a leleménynek, amivel halálosan kifárasztja a két ördögfit.

-         Ki ez a lány öcsi?

-         Mi….hát elfelejtetted a nevét? Kurva nehéz lehet neked megjegyezni.

-         Nem úgy értem. – hesseget. – Honnan szedted?

-         Hah….hát nem mindegy?

-         Most mit titkolózol? – mered rám.

-         Mért érdekel ennyire?

-         Mert azon túl, hogy gondolom ugyan olyanja, van a lába közt mint Jenninek, egy picit se hasonlít a feleségedre. Annyira más, hogy ha úgy kerested volna, hogy kell egy nő, aki mindenben a feleségem ellentettje, na akkor megtaláltad őt!

-         Véletlen találkoztunk a privát életbe…..

-         Talán nála vásároltál?

-         Miből gondolod?

-         Olyannak tűnik, aki dolgozik, és tisztába van az élettel. Nem egy túlmajmolt címlapcica. Elsőre nagyon rendes lánynak látszik, ami ritka a te köreidbe.

-         Ne feledd, hogy a vendégem vagy. – hívom fel a figyelmét a nyilvánvalóra.

-         Akkor is véleményt mondok. – nevet. – Ennyire komoly a dolog köztetek?

-         Miből gondolod, hogy komoly lenne?

-         Elhoztad anyuval….. Jenni csak a kötelezőknek tett eleget, ha rólunk volt szó.

Régóta ismered?

Néhány hónapja…..de hosszú távra tervezek vele.

-         És rendben van? Leinformáltad? Tudod, hogy a legjobb besurranókat nehéz lebuktatni. Nehogy valami túlbuzgó oknyomozó legyen.

-         Teljesen rendben van…..egy paptól szereztem.

-         Mi? – mered rám. – Ez egy apáca? Azért ez a fürdőruha? – meregeti a szemét.

-         Eeeh, hagyd már te is az a tornadresszt! – dühöngök. – Ő a bejárónőm Remi. Képzeld el, egyszer haza megyek, ez a lány meg ott ugrándozik félmeztelen a konyhámba. Előrébb léptem, hogy jobban lássam, aztán már csak a fölöttem térdeplő bilincselő rendőrnek magyarázkodtam, hogy én vagyok a lakás tulaja. Nekem ugrott, akár egy fúria, szétverte a képemet, és rám hívta a kommandósokat. Azt hitte, betörő vagyok, alaposan elintézett.

Rami röhög, nem is haragszom, ilyen távolból már én is nevetek az egészen.

-         És hogy került hozzád?

-         Egy pap fogadta magához, árva lány, nincs senkije. – maradok az egyszerűbben emészthető változatnál. – Onnan irányította hozzám egy ügynökség. Már fél éve nálam dolgozott anélkül, hogy egyszer is találkoztunk volna. Tudod, ott ragadtam anyunál, nem volt kedvem haza menni.

-         Szóval miatta költöztél vissza? – méreget kíváncsian.

-         Igen…..

-         Remélem, rendbe lesztek öcsi. – vereget hátba. – És ha mégis leszel olyan bolond és ráunsz – folytatja gonoszul csillogó szemekkel, - küld el hozzánk. Nálunk mindig lesz helye egy ilyen lánynak! – pillant elégedetten a mesélő nő mellett bágyadtan ücsörgő csemetékre.

Amit mondtam neki, azt nem szívesen ismételném meg még egyszer anyura való tekintettel.

Vonakodás nélkül indulnak a hajóra. Ajax a nyomukba botladozik a nyelvébe. A fedélzeten beleborul a tálkájába és kilefetyeli az egész vizet. Kriszti a bundáját fésülgetve duruzsol a leragadt szemű kutyának.

A fiúkat is megdelejezte. Kimeredt szemmel követik mindenhova. Kicsit duzzogva és irigykedve könyökölök az asztalnál egy sörön osztozva Ramival. Nem szoktam hozzá, hogy háttérbe szorulok. Most neheztelek a kegyvesztettség miatt.

-         Ugyan már, – löki ki az állam alól a könyököm Rami, és ezzel majdnem lefejelem az asztalt, - jobb, ha hozzá szoksz. Ha gyereketek lesz mindig így lesz. Mire beesik az ágyba és akcióznál egyet, már csak a pontos időt sorolgatja holt fáradtan. Te meg hiába mondogatod, én a feleségem hívtam nem a pontos időt!

Belevigyorgok a sörömbe. Nélküle tudom, hogy szar, de úgy tűnik gyerekkel se fenékig tejfel az élet.

Aztán a keresztfiaim vesznek elő. Felelőségre vonnak, hol rejtegettem eddig.

És úgy tűnik, a házassággal is bajok lesznek, családon belüli erőszak készül.

Mert Titus kijelentette, hogy elégedjek meg Jennivel, Krisztit ő veszi el, legalább nem kell másik nevet megtanuljon, szerencsére úgy hívják mint az anyját és ez nem lehet véletlen.

Juustu viszont az öccsét inti türelemre. Ő az idősebb a nagyobb és okosabb! Előbb neki kell nősülni, az öcsi csak utána következik. Tehát ő veszi el Krisztit és kész! Heves vita alakul ki köztük, abban viszont egyetértenek, hogy az enyém semmi kép se lehet, nekem ott van Jenni és pont.

-         Te öcsi, – bök oldalba Rami, és már a vigyoráról látom, jobb lenne, ha magába tartaná a mondandóját, - ebbe a csajba rengeteg energia van. Olyan, mint egy szikra.

-         Érdekes hogy ezt mondod…. – mélázok – Sebi is így nevezte. Szikrának hívja, ha beszél róla.

-         Mert olyan…tüzes, lángoló, robbanékony. Meg ne égesd magad.

-         Mire gondolsz? – méregetem. – Nem tűnik anyagiasnak…..te is mondtad!

-         Arra nem is gondoltam. Inkább hogy mennyire vagy formába. Esetleg edzhetnél kicsit Markkal, mielőtt a tettek mezejére lépsz.  Ez nem a finnyáskodó Jenni. Nehogy beégj!

-         Na menj a picsába! – bokszolom vállba és elhajtom.

Nem tartom fontosnak, hogy többet is meséljek az életéről. Arról hogy nem túlzottan gyakorlott a szexbe, ami volt az, az egy, jobb lett volna, ha nem történik meg. Bár akkor sose ismerem meg. Nem hiszem, hogy észre vettem volna ezt a lányt valahol is, ha nem veri szét a pofám a nappalimba.

Nem olyan, akik után eddig utánuk fordultam a lokálokba. Talán azért akarom annyira. Úgy érzem mellette egy teljesen más, új élet vár….

Szerencsére Aleandro továbbra is remekel, és készít egy igazi különlegességet, mohito kocsonyát. Ütős az ilyesmi vigyázni kell vele. A fiúk nem kapnak hiába erősködnek.

Furcsa volt látni a gyerekekkel. Nem volt esetlen és félszeg. Teljesen felszabadult köztük és érződött a kicsik iránti szeretete. Láttam rajta azt a fajta gondoskodást, amit, mint hivatásos nővér csinálna, a feltétlen odaadást a másik iránt.

Béke volt egészen az esti lefekvésig, akkor ugyanis Ramit és anyámat kivéve mindenki a lánnyal akart aludni.

-         Esetleg sorsoljuk ki az ágyat!

Remi csak heherész hülyén a két rászegeződő szempár kereszttüzében, mely ez esetben anyué és az enyémek voltak.

-         Mármint köztetek! – egészíti ki helyesbítve a gondolatmenetét.

Végül a nagyi ágyával kell beérjék az apró talpúak, én meg osztozkodhatom Ramival akár a régi szép időkben…..

Ha nem találom sehol, és a szobájába sincs, akkor biztos, hogy a korlátnál álldogál, és úgy bámulja a teleholdat akár egy ábrándos kutyakölyök.

-         Hát nem panaszkodhatsz, - mosolygok a beilleszkedett és lassan megnyugodó lánynak, - esetedben, több a kelleténél az egy főre jutó Raikkönen-ek száma.

Szorosan mögötte állok, és kezeimmel a korláton nyugvó karjait simogatom könyékig, aztán vissza.

-         Igen – mereng tettetett komolysággal a távolba, - nagyon nehéz helyzet. Komoly megfontolást igényel…

-         Had győzzelek meg…. – csókolok a nyakába.

Forró leheletemtől libabőrös lesz, ahogy végig húzom nyakának kecses ívén a szám, és óvatosan a fülcimpájába harapok, megremeg a feje.

-         És mivel tudnál….? – nyögdécsel. Lassan magam felé fordítom.

-         Lássuk csak….had próbálkozzam… - hajolok az ajkaira.

Nem lök el, mozdulatlanul tűri, hogy rácsókoljak a szájára. Nem veszem el a szám, tovább csókolgatom, a másik karommal is átölelem, és magamhoz vonom.

Tenyere félénken érinti a vállam. Még közelebb húzom, és ahogy megnyitja a száját, hevesen csókolni kezdem. Ujjai a hajamba túrnak, mellei a mellkasomhoz préselődnek, ez megakadályozza az őrültként dübörgő szívemet abban, hogy feltépje a bordáimat, és a tengerbe vesse magát. Ölelkező körvonalunkat beborítja a telehold hideg narancsban izzó fénye.

Hát ennyi lenne!

Várom a véleményeket és a pipákat!:)

puszi, nora