23 rész - Eljöttem....

Sziasztok!
Pici csúszásba vagyok, ne haragudjatok!
De már teszem is ki az új részt. Ez egy kis áttörés lesz, kíváncsi vagyok, lesz-e vélemény:)
Nagyon szép hétvégét, ebbe a kellemes időbe!
Ma nálunk csodálatos szivárvány volt az égen!:)
puszi, nora

Aki azt állítja, hogy csak a napsütés hozhat boldogságot, sosem táncolt még az esőben.

-         Szia anyu.

Percekig hallgatom anyám litániáját. Nem vágok a szavába, türelmes vagyok, bármit elviselek, most már nincs miért idegeskednem, ráadásul anyut imádom, még ilyenkor is, ha kioktat, akár egy gyereket.

-         Nem feledkeztem meg róla és az ígéretemről se…..tudom, hogy azt ígértem elmegyünk, ahogy visszatérek, de….nézd anyu, nagyon nehéz napokon vagyunk túl. Kriszti azt hitte elárultam….

-         Eeeh Jenni egy remek PR fogásának köszönhetően…..majdnem elvesztettem. Úgy kellett utána mennem, hogy haza hozzam.

-         Hova, hova…..hát a templomba!

-         Eeeh,….ne cseszegess már te is! Hát persze hogy bementem miatta..

-         Nem, nem imádkoztam…..nem is gyóntam, és igen, még megvan a templom teteje nem szakadt rám….anya! – forgatom a szemeim.

-     -         Igen, rendben vagyunk…..de még szeretnék egy kis időt csak vele tölteni….érted? Hogy még renddébb legyünk….

-         Mi…hogy mit értek a még rendjébben? Eeeeh, hát….hogy úgy mindenhogy együtt legyünk….érted, mint férfi és nő… - komolyan mondom, belezavarodok saját makogásomba és még a pofám is ég anyám  előtt.

Úgy tesz, mintha nem lett volna fiatal meg feleség….mintha nem tudná, min jár egy férfi, különösen az én agyamba állandóan…

-         Szeretem Ramiéket, meg téged is tudod, de most csak vele akarok lenni. Csak kevés időnk van, aztán megyek a következő futamra, és hetekig nem jövök vissza. Nagyon hosszú lesz, és addigra biztonságba akarom tudni a kettőnk dolgát Krisztivel. Megértesz?

-         Én is téged anyu….és puszilom a kicsiket. Mond nekik, hogy megyünk nem sokára……

Megkönnyebbülten túrok a hajamba, hát anyámmal se mindig könnyű, de most legalább tisztáztuk a dolgokat. Ahogy a szexre terelődött a szó, kicsit mindjárt visszavett. Csak a lány miatt aggodalmaskodott, mintha én olyan állat lennék, hogy féltenie kelljen tőlem. Nem is miattam aggódik, hogy teszem azt heregyulladást kapok, hanem egy idegen lány miatt. Ráadásul tőlem félti…… - rázom a fejem.

-         Gyere csak ide! – ölelem magamhoz a zavartan hátráló lányt. – Itt maradsz! – ölelem át egy kézzel, és a nyakába csókolok. 

És ha már ott vagyok, kicsit elidőzök a finom ribizli illatú bőrén. Azzal hogy fickándozik, meg visong a karomba, csak feltüzel. Egy idő után jobbnak vélem, ha elengedem, mert nem tudom már tovább titkolni a vágyam.

Előhúzom az eddig hátam mögött dugdosott kezem, és elé tartom. Hatalmasra kerekíti a szemét. Előbb rámered aztán a szemembe.

-         Hoztam neked egy papucsot,…. de nem kell, hogy célzásnak vedd a jövőnket illetően. Ne vonj le belőle messzemenő következtetéseket…csak gondoltam legyen az egérlányod mellé, egy egérlányos papucsod is. – grimaszolok.

-         Nahát! – sápítozik a kerek szemeivel. Kikapja a kezemből, és magához öleli őket.

-         He, engem kéne ölelgetni nem azokat a papucsokat.

-         Papucs, papucs, nem? – néz rám kacéran.

-         Mondtam, hogy ne vedd célzásnak….és ezért a szójátékért most nagyon megbüntetlek. – lódulok utána.

-         Mi….mit akarsz tenni? – menekül sikoltozva.

-         Nincs forgatókönyv….majd improvizálok! – lódulok utána.

Viháncolva menekül a lépcsőn én meg buzgón és némán a nyomába. Az állatok kicsit megzavarodnak az eddig nem tapasztalt nyüzsgés láttán. Ajax nappal ugatja a holdat, senor Sangria meg köpködve görbíti a hátát felém. Na, ha végeztem a gazdáddal, majd áthívom neked Markot, kacsintok rá, miközben elrobogok mellette a bukdácsoló zsákmányállatot üldözve.

A privát szobám előtt érem utol.

Kupa szoba – ezt eddig nem látta, mert zárva volt.

-         Gyere be ez az én szentélyem, ütöm be a rendkívül fifikás szülinapi számkódom. Minden bizonnyal komoly fejtörést okozna egy picit is felkészült betörőnek.

Kinyitom, félreállok és engedem, hogy belépjen. Direkt nem szólok, hagyom, hogy maga fedezze fel a helyiséget a saját ritmusába.

Lassan sétál beljebb, száját most valóban eltátja a csodálkozástól. Megáll az üvegezett vitrinek előtt, és egyenként megcsodálja a serlegeket, tányérokat, különféle kupákat. Van itt minden, mi csak szem szájnak ingere és még olyan klíma is, ami kiszippantja a port. Pontosan azért, hogy ne kelljen takarítani, ide nem szívesen engedek be senkit. Nem csak serlegek vannak itt, hanem kristályból készült vázák és amforák, tányérok. Egy csomó minden, az egész eddigi életem. Babérkoszorúk a falak mentén sorakoznak és a fő helyen….

Megáll, és kérdőn felém fordul. Mosolyognom kell az arckifejezésén.

-         Megérinthetem?

-         Még bele is ülhetsz…

-         Nem mernék.

-         Üzemanyag nélkül veszélytelen. Ha akarnád se tudnád beindítani. Mondjuk amúgy se.

-         Biztos, hogy nem – simogatja meg óvatosan a piros csillogó kasztnit, - nincs is jogosítványom.

-         Nem tudsz vezetni? – lepődök meg.

Rám pillant és válasz helyett, csak mosolyog. Olyan,- látod, én még ehhez se értek - mosolya van.

-         Nem baj…..majd én megtanítalak. – lépek mellé.

-         Ez egyszerűen csodálatos. – pillant körbe. – Még sosem láttam ehhez foghatót se. Olyan, mint egy múzeum….a te életed, ugye?

-         Igen…..és – forgok körbe a terem közepén – valahova ide tetetem majd a te dobogódat.

-         Mi? – mered rám.

-         Te is az életem része leszel….azt szeretném.

Megragadom és felemelem a levegőbe. Aztán a falhoz nyomom, két kezét a feje mellé teszem, és lihegve nézek a szemébe. 

Nevető arca elkomolyodik megszelídül, ajkai megnyílnak nagyokat pislogva, várakozón néz. A szájára hajolok, egy percet se várakoztatom. Hosszan csókolom, és ebbe a csókba eljátszok mindent. Szenvedélyt, vágyakozást, féltést, szerelmet….. Előbb óvatosan csak ízlelgetem az ajkait, aztán rátapadok és nyelvemmel simogatom, aztán vadul csókolom, marcangolom a száját. Öntudatlanul engedem el a kezeit és ölelem a derekát, aztán becsúsztatom a pólója alá. Simogatom a finom forró bőrét, mely mindenütt libabőrös lesz az érintésem alatt. Ismerkedem a testével, eddig még sosem öleltem így. Tenyerem a mellére siklik. Belenyikkan a számba, nem veszek róla tudomást, csókolom tovább, és ujjaim finoman cirógatják a bőrét egészen addig, míg a mellbimbója keményen nem ágaskodik a tenyerem alatt. Én nem bírom tovább…..

Kicsit feljebb húzom a felcsúszott blúzt, és ráhajolok a mellére. Mielőtt hozzáérnék megérinti a forró izgatott leheletem, és ettől, ha lehet, még jobban ágaskodik. Finoman megízlelem az ajkaimmal, aztán a nyelvemmel is. Izgatni kezdem a mellét, lihegve nyögdécselve tűri, aztán tétován beletúr ujjaival a hajamba.

-         Itt akarlak…… ahol megkaptam mindent. – dadogom és a kezem, lassan csúsztatom a hasán. Ujjaimat próbálom becsúsztatni a bugyija alá.

-         Ne….még ne…- rántja ki a száját a csókomból. – én…ne itt…kérlek… - dadog összevissza, és riadtan néz a szemembe. – Ne haragudj….

Sóhajtva veszek vissza, pedig annyira reméltem hogy végre megtörik a jég, és túljutunk ezen az akadályon. Mindjárt elsírja magát, olyan rémülten néz. Van erőm mosolyogni, ahogy a szájára puszilok.

-         Nagyon kívánlak….de tudok várni…várok, amennyit csak kell. – sóhajtok.

Kriszti….

Vágyom rá! Kívánom a csókját, az érintését a testét, ahogy nekem dörgölőzik. Homlokomat kiveri a verejték, annyira kívánom. Várom, hogy szétmarcangolja a testem ez az izmos férfi. És rettegek ettől az érzéstől. Félek és nem csak a fájdalomtól, de a tapasztalatlanságomból adódó bizonytalanságtól is. Nem tudom, mit kezdjek vele, hova tegyem a kezem meg a lábam, semmit se tudok a szexről.

Persze láttam filmeket meg jól emlékszem még Brúno von Wartburgra….de ez más. Az a férfi bántott engem, fájdalmat okozott és csak magával törődött. Ez itt csókol és simogat, és én megremegek az érintése alatt, de ahogy itt tornyosul fölöttem izmosan valóságosan egészen másmilyen, mint a képernyőn nézni. Elméletben tudom, mi következne, de a valóság, a hús vér férfitest, ahogy követelőzőn hozzám tapad egészen más, és engem megrémít ez a vad, fékezhetetlen erő és szenvedély, ami árad belőle.

A telefonja vet véget a vad szerelmi csatározásunknak, mely egyfelől folyamatos roham, másfelől meg védekezésbe nyilvánul meg.

Hosszú konferenciabeszélgetésbe kezd, mintha több emberrel is tárgyalna egyszerre és egyre dühösebb lesz. Nem angolul beszél így nem rétem, de a hanglejtéséből, ahogy dühösen felmordul, aztán kirohan érzem, hogy valami gond van. Körbepillantok még egyszer a csodák szobájába, mielőtt kilépek és behúzom a számkódos ajtót. Lassan sétálok le a nappaliba, nem akarom megzavarni, majd lejön, ha végzett és elmondja, ha akarja, hogy mi bosszantotta fel ennyire.

Sokáig elmarad, álmodozva simogatom Ajax fejét mikor feltűnik, és morcosan lerobog a lépcsőn. Mellém veti magát a kanapén, és dühösen szusszant egy nagyot. Két kezét összekulcsolja a tarkóján és hallgatunk egy darabig. Látom, hogy emésztget, inkább csendbe maradok. Végül Ajax töri meg, idétlen hangon belemordul a némaságba. Felrezzen, és ahogy rám néz mindjárt értem is nyúl. A mellkasára húz, és szórakozottan simogatja a hátam. Felemelem a fejem és rápuszilok a vastag nyakára, pontosan az ádámcsutkájára. Ettől végre elmosolyodik.

-         El kell mennem egy rövid időre… - sóhajt – az ügyvédem hívott. Be kell mennem Zürichbe.

-         Valami baj van?

-         Eeeeh, csak a válással akadt egy kis gond..- szusszan. – Igyekszem megoldani. Néhány óra és jövök…..rendben?

-         Persze, nem megyek el…. – próbálom jobb kedvre deríteni.

-         Azt ajánlom is! – szorít magához egy pillanatra.  – Van így is épp elég bajom – áll fel mellőlem, - ne fokozd még te is, azzal hogy folyton elmenekülsz előlem. Meg aztán – húz fel magához, - úgy is megtalálnálak, akár hova is bújnál. Előlem nem menekülhetsz….jegyezd meg! – puszil a számra a lépcső lejárónál. – Ne gyere tovább, egyedül is letalálok a garázsba. Sietek cica. – fut le a lépcsőn.

Elgondolkozva megyek a konyhába. Míg elmosogatok és összepakolok, rengeteg időm van gondolkozni. Rakott krumplit készítek, szerintem még nem sűrűn evett ilyent, itt az ideje, egy újabb magyar étek kóstolásának.

Amíg főzöm a krumplit meg a tojást, szeletelem a kolbászt megállás nélkül a szavain jár az agyam. Ahányszor felidézem a mondatait, az édes leheletét a számon, csak sóhajtozom. Ha így folytatom, elfújom a gázt és sose lesz kaja.

Azt mondta, kívánlak. Istenem…én is kívánom! Annyira akarom ezt a férfit, hogy el se tudom mondani. Nincsenek rá szavak mit érzek, ha átölel, ha megérzem a kezét a testemen…..annyira szeretem…így talán nem is lehet szeretni.

Jó sokáig elmarad, és miután visszatér se lesz jobb a hangulata. Igyekszik kellemes társaság lenni, de valahogy oda az eddigi jókedve.

Gyanakodva méregeti a rakott krumplit, ami lehetséges, hogy kinézetre nem a leg fényűzőbb, de szerintem ízre annál finomabb. Végül elszántan a szájába tesz egy falatot, ízlelgeti és elnyeri tetszését. A második tányér után belebandzsít a tálba aztán rám.

-         Ne engem okolj majd Mark előtt. – emelem fel a kezeim.

-         Eeeh, tudnék ellenszert a súlygyarapodásra…. – vigyorog hülyén.

-         Én is….mondjuk, hogy nem eszel harmadszor belőle.

-         Hát én nem pontosan erre gondoltam. – böffent egyet diszkréten.

-         Hozzak egy sört? – emelkedem fel.

-         Jöhet kettő is. – sóhajtozik. – Rohadtul felhúztam magam. Kicsit le kell lazítanom az agyam, mert felrobban.

-         Baj van?

-         Jenni…a feleségem óvást nyújtott be.

-         Az meg mi?

-         Kérvényezte, hogy napolják el a válást, mert huzamosabb időre külföldre szólítja a munkája, és nem tud itt lenni. Csatolt néhány fényképet rólunk, meg mi rólunk is….és kéri a tárgyalás felfüggesztését, hogy átgondolhassuk és megfontolhassuk, hiszen a képeken is látszik, hogy még nem határoztuk el magunkat véglegesen, és ha egy házasságot meg lehet menteni, akkor mindent meg kell tenni annak érdekébe….eeeeh! – csapok az asztalra jobb ügyvédje van, mint gondoltam.

-         És akkor most mi lesz? – húzom összébb magam.

-         Az lesz, - lép a vodkás üveghez és tölt belőle egy legényes adagot magának, - hogy bizonytalan időre elnapolják a következő tárgyalást. Aztán meg jön a békítés meg az egyeztetések, mert nem tudtunk megegyezni a vagyoni kérdésekben se. Hiába ígértem neki mindent, amit csak kért, nem volt neki jó.

-         És ilyent lehet?

-         Mindent lehet, ha jó az ügyvéded. Azt hittem egy laza futam lesz, erre beküldi nekem a safety cart. Alaposan betett a terveimnek. – tér vissza az üveghez a kiürült pohárral.

Nem merek szólni, hogy ne igyon már annyit, mert úgy érzem, csak felidegesíteném. Végül is itthon van, nagy baj nem lehet belőle, legfeljebb előbb elalszik, és mire holnap felébred, nem csak az ebéddel készülök el, de még a vacsorával is…. , mosolygok titkon. Egy egész napot képes lenne átaludni, és ha lefekszik kikapcsolja a telefonját, meg mindent, ami zavarhaja és addig alszik, amíg kedve tartja.

Jó, ha valaki így élhet! Nekünk se kellett a nagyival óra, ő mindig megébredett már hajnalba, aztán Bonifác is rákezdett a repedt hangú kakas. Érdekes olyan hangja volt, mint Kiminek, terül még szélesebb vigyor az arcomra. És a viselkedése is olyan volt, ha idegeskedett. Csak forgolódott és csapkodott a szárnyaival, akár csak ez itt nekem, nézem ellágyulva az immár harmadik poharával foglalatoskodó gatyás szárnyast.

Az est hátralevő részében elfogyasztott két kávét, és majd egy üveg vodkát. Megnéztünk valami feledhetően izgalmas hoki meccset, amit a mellkasára borulva éber kómába izgultam végig. Mikor megugrott egy gólnál, vagy minek nevezik ezt a korongos hülyeséget, egy diszkrétet még horkantottam is.

Erre benyeltem a maradék kávét csak úgy üresen a kiöntőből, és lám meg is lett az eredménye. Itt ülök, mint egy éber kuvik és számolom a másodperceket meg az esőcseppek kopogását az üvegen. Nem tudok aludni. Senor Sangria szundít mellettem összegömbölyödve szokásosan a takaró alatt, és álmában versenyezhet a széllel, vagy üldöz valamit, mert egyszer csak vad vágtába kezd és alaposan a fenekembe karmol.

-         Nahát! - emelkedek fel méltatlankodva, és ezzel végkép elnapolom az alvást.

Megtekintem a sérült testrészt, nincs baj, megmaradok.

-         Neked holnap köröm vágás lesz! – mordulok a kerek szemmel lapuló doromboló huncutra.

Erre Ajax is felemeli álomittas ábrázatát, és egy hatalmasat ásít.

-         Pont olyan vagy, mint a gazdád. – hajolok hozzá közelebb, erre orvul képen laffint.

-         Tévedtem! – törölgetem magam nevetve. – A gazdádnak, sokkal jobb illatú a szája.

Senor Sangria nem bír a vérével. Miután felverte Ajaxot az ajtóhoz sétál, rápüföl néhányat a mancsával, és repedt hangon nyávog néhány figyelmeztetőt. Erre persze senor Pezo is megébred, mert eddig békésen szendergett, az alma, répa és uborka halmocskáján, és vad vágtába kezd a futókájába. Nagyobb a szobámba a zaj, mint azon a hoki meccsen. Sóhajtozva kikászálódok az ágyból és kinyitom az ajtót a peckesen távozó kandúr előtt.

-         Gyere! – szólok Ajaxnak, aki rettentőn igyekszik alvást mímelni. – Jaj, ne legyél már ilyen lusta, játszunk egyet az esőbe! – csillan meg a szemem és kiviharzok a cica után. A kövön kopogó körmeiről hallom, hogy kénytelen kelletlen követ engem.

Kimi….

Furcsa zajra ébredek. Nevetés és kutya ugatás! Kipislogok az órára. Fél 4? Mi a fene…

Felkelek, és az ablakhoz vonszolom magam. Ahogy kikémlelek eleinte semmit se látok a szakadó esőbe. Idő kell, hogy felfedezzem az áthatolhatatlan esőfüggönyön át. Kitárt karral forog. A szokásos bugyi és trikóba. Ajax kölyökkutyaként viháncolva ugrál körülötte.

Lemegyek! Ennek elment az esze….vagy nincs is ott csak sok volt a vodka, és még álmodom. De ha álmodnék, nem lenne rajta még ennyi ruha se….

Óvatosan lépegetek nem kapcsolok lámpát. Csak bokszeralsót rántok magamra, nagyon nem ázom el.

Mire észrevesz, már előtte állok. Keze lehanyatlik, arcáról lassan mossa le az eső a mosolyt. Trikója a mellére tapad, kirajzolódik kerek formája. Kis terpeszbe, bugyiba álldogál, hosszú lábait megvilágítja a kinti lámpa. Hozzá lépek. Riadtan mered rám, nem tudja elkapni rólam a tekintetét. Szinte szuggerálom, ahogy rámeredek.

Hosszú pilláin időnként himbálózva megpihen egy kövér vízcsepp. Az egész olyan túlvilági, mint egy álom. Lehet, hogy mégis álmodom? Ha igen, minek küzdenék tovább magammal?

Érte nyúlok, és magamhoz rántom. Már a szájára tapadok, mielőtt még a testünk összepréselődne. Egyik kezemmel elkapom a tarkóját, és keményen tartom, mert ki akarja rántani a fejét, a másikat végigcsúsztatom a derekán le a fenekére. Ahogy belemarkolok, még közelebb húzom magamhoz. A farkam szinte kiböki a boxerom. Mohón csókolom…nem, nem is csókolom, hanem falom, tépem, marcangolom a száját. Teljesen elvesztem a kontrollom. Az agyamba és az ágyékomba zuborog a vér, a szívem egyre gyorsabb ritmusba ver, ahogy engedve az ostromomnak kinyitja a száját és beengedi a nyelvem.

Kezeit, amik eddig a mellkasomnak feszültek óvatosan lefejtem magamról, és a vállamra teszem. Félénken érint meg, vékony törékeny ujjai könnyedén csúsznak a vizes bőrömön. Míg ő alig mer hozzám érni, én szinte szétszaggatom.

Magamhoz ölelem, aztán simogatom az oldalát, a derekát, a fenekét, és az ujjaim becsúsztatom a combjai közé.

Megnyikkan, egész teste megfeszül a kezembe, de nem engedem el. Átölelve, szorosan tartom a derekát, és simogatom már két újjal a bugyi alatt. Még mindig a száját falom….olyan mohón, hogy fogaink összekoccannak és érzem a vér ízét az ajkamon, de képtelen vagyok elszakadni tőle.

Belenyöszörög a csókunkba, körmét a hátamba vájja. Még gyorsabban izgatom, a legérzékenyebb pontján simogatva érzem, hogy közel van. Teste megmerevedik egy pillanatra, kirántja fejét a csókomból, és halkan felsikolt, körmével végigkarmolja a hátam. Megroggyan a lába, két kézzel ölelve tartom, és a szakadó esőbe figyelem a lihegő gyönyörben fürdő arcát. Már a kezembe van a farkam, hogy behatoljak, mikor magamhoz térek.

Mit művelek itt az udvaron a szakadó esőbe? Meg akarom baszni, akár egy útszéli lotyót egy gyors numerába? Hiszen még nem szerelmeskedet igazán senkivel. Csak egy erőszak jutott neki és most én is… megőrültem? Hát így szeretem?

Pillanatok alatt kijózanodok és ebben nagy szerepe, van a szakadó esőnek is. Magamhoz ölelem, szinte elringatom, simogatom a hátát, apró csókokkal borítom az arcát, és a haját.

Megvárom, míg teljesen magához tér, és már megáll egyedül is a lábán. Lassan húzódik el tőlem, lesütött szeme, a mellkasomat nézi, nem mer a szemembe pillantani. Mozdulni se mer, még a fejét se….

Most meg fog utálni?

Fájdalmas grimaszt vágok, nem akarom, hogy meggyűlöljön….

-         Én….sajnálom. – dadogom – Nem tudom….mi ütött belém. Megőrjítesz…olyan szép vagy…..nem akartalak megijeszteni. – cirógatom végig az arcát. Ijedten megrezzen az érintésemtől. - Bocsáss meg…..nem akartalak bántani…..ne haragudj!

Mozdulnék, hogy átöleljem, erre aprót hátra lép. Nyitott szájjal kapkodj a levegőt, és egyre csak a mellkasomat nézi.

Hirtelen fordulok meg és besietek a házba. Nem nézek vissza, nem akarom a rémült csalódott arcát látni. Egy állat vagyok! Mit tettem?

Csak nem bírom ki, az ajtóból visszanézek. A földön térdel, a kutya mellette áll, akár egy jelenés a szakadó esőbe.

Felrohanok a zuhany alá. Ordítani szeretnék, dühösen verem ököllel a csempét. Hát ezt jól elbasztam! Lépnem kell, ha nem akarom elveszíteni. Ismerem jól, néhány perc még, míg összeszedi az állatait és elrohan. Meg kell előznöm! Kikukkantok az ablakon, már nincs kint!

Felöltözök, gyorsan beszórok pár dolgot a hátizsákomba, és már tépek is le a lépcsőn. Nem megyek a garázsba, a nappaliból hagyom el a házat.

Kisietek, keresztül megyek a kerten, jól látok az éjszakai fényekbe. Lopakodva, akár egy besurranó tolvaj a szakadó esőbe, kinyitom a kaput és visszazárom a kódot.

Nem menekülök, az egyetlen értelmes dolgot teszem, hogy itt maradjon. Ha reggel feljön, és el akar menni, senkit se talál. Nincs kinek átadni a házat se a kutyát. Nem fogja magára hagyni, és elvinni se meri, tudom! Ott marad, meg kell várjon. 

Ha annyira meggyűlölt, akár elhozom anyut is. Inkább hallgatom a szidalmait a - nem megmondtam, hogy ne igyál, most aztán tessék-et, - ….csak maradjon.

Ha felhív és fenyegetőzik, hogy el akar menni, kell anyu. Nem engedhetem el….. – csapom be a kertajtót.

Kitapogatom a kulcsot és bemegyek. Kicsit talán hangosabbra sikerül, mert átbukdácsolok a szétszórva heverő csukákon és eleresztek némi finn szitkot is, bár ez nem csak a büdös csukáknak szól. Jól esik végre istenesen káromkodni, és most van is mire fognom.

Egy rettenetesen álmos és kócos Vettel botorkál velem szembe az emeletről.

-         Mi az isten van Kimi? Nem tudsz aludni? – ásítozik.

Szó nélkül megyek el mellette. A bárpulthoz sietek, lekapok egy üveg whiskyt. Ahogy lecsavarok a kupakot kieseik a kezemből, olyan ideges vagyok. Üvegből iszom, megöntözöm a pólómat is. Elveszem a számtól nyelek egy hatalmasat, megtörlöm az ajkaim a kézfejemmel, aztán megint meghúzom.

-         Mi történt! – áll mellettem a teljesen éber szomszéd. – Mi a baj Kimi?

-         Valami őrült nagy faszságot csináltam. – nyögöm.

-         De mit?

-         Bántottam…

-         Kit?

-         Krisztit…

-         Mit műveltél Kimi?

-         Lerohantam…. Most biztos utál!

-         De mikor?

-         Az előbb!

-         Most! – értetlenkedik.

-         Igen az esőben.

-         Te félrebeszélsz?

-         Bár úgy lenne!

-         Részeg vagy?

-         Bár az lennék! – sóhajtok és még egyszer meghúzom az üveget.

-         Add már ide! – hadakozik a zsugori német. – Neweytől kaptam, és mind ti vedelitek fel, pedig azt mondta, kölyök, ilyent még nem ittál…

-         ….és ahogy elnézem, nem is fogsz! – lóbálom meg az üres üveget.

-         Hogy te mekkora egy fasz vagy!

-         Na, ess csak te is nekem! Legyél már a barátom, akihez átjöttem a problémámmal…. – dühöngök.

-         Az leszek, ha végre elmondod értelmesen, hogy mi a faszt műveltél, mert egy kukkot se értek az egészből.

-         Eeeeh…. – nyögdécselek kínosan. Mégis, hogy mondjam el, amit tettem? – Lementem utána…mert arra ébredtem,  hogy bugyiba viháncol az esőbe…Aztán elvesztettem a fejem….és csak annyira emlékszem, hogy magamhoz rántottam és csókoltam meg simogattam….tudod, mindenütt..

-         És? – értetlenkedik.

-         Jaj, baszd meg Vettel, - csattanok, - mikor voltál te utoljára nővel? Hát simogattam érted….ő meg csak vergődött a karjaimba…aztán meg nem nézett a szemembe. Lerohantam, pedig délután kérte, hogy ne tegyem….

-         Hozok egy sört. – indul a mindenre gyógyírért.

Kicsit később már egymás mellett iszogatunk. Ő egy alsóba én meg csurom vizesen, remek páros, mondhatom….

-         És ….- nyekken a kappanhangú, - legalább élvezte? – érdeklődik vigyorogva.

-         Eeeh, hogy te mekkora egy fasz vagy Seb! Hát persze hogy élvezte….azért csináltam. Vagy nálad ez nem szokott működni? Akarsz egy gyorstalpalót?... Ha már úgy is benne vagyok…. – teszem a szőrös combjára a kezem.

Ijedten felemelkedik mellőlem.

Krisztin kívül ez a kölyök az egyetlen ember, aki képes, a leglehetetlenebb pillanatokban is megnevettetni.

Kriszti….

Elment! Mert biztos hülyén viselkedtem! De hát….nem tudom…mit kellett volna tennem? Hozzá se értem, pedig éreztem, ahogy nekem nyomódik a férfiassága. Nem tudom, sírom el magam. Itt hagyott, nem kellek neki. Mért is kellenék? Buta falusi liba! Megcsókolt! Istenem de jó volt…..amit tett velem! A finom puha szája, azt hittem belehalok, ahogy szétáradt a testembe valami lüktető boldogság, a kezétől. Mért hagyott ott? Ügyetlen vagyok? Vagy buta….nem mondtam semmit csak megkarmoltam. Még ránézni se mertem. Annyira szégyelltem, ami történt. Kitárulkoztam neki, kiadtam magam egy pillanatra. Teljesen levert a lábamról az a boldogság, amit éreztem. Ha ő nem tart meg a karjaiba, talán össze is esem….

Én meg jól összekarmoltam. Már megint bántottam. Egész nap csak próbálkozott….délután is elküldtem magamtól! Elege lett belőlem, inkább itt hagyott! Gondolom, nem jön vissza vagy fél évig.

Egyedül maradok….nem kell már dobogó a trófea szobába, mert nem leszek részese az életének.

Elment, hallottam, ahogy lerohan a lépcsőn és kioson a házból. Nem akarta, hogy észre vegyem, biztos nem akar soha többet látni. Ostoba, buta, falusi liba! Talán majd telefonál az ügynökségre, hogy küldjenek el, és vegyenek fel valaki mást helyettem. Valakit, aki majd biztosan kedvesebb lesz hozzá.

Gyönyörű, csodálatos férfi….persze,hogy nincs hozzá szokva az elutasításhoz. Mégis mit képzeltem? Már az is csoda, hogy észre vett! Én meg csak kérettem magam, meg menekültem…. Mégis mire tartogatom, azt a fene nagy erényemet?

Semmire, adok választ a kérdésemre, csak rettegek! Még mindig félek, hogy újra fájni fog, hogy újra azt az undort érzem majd, a fullasztó izzadt szagot, a nehéz testét, ahogy belepasszíroz az ágyba és a lihegő hörgését, amitől görcsbe rándult a gyomrom…..

Felpattanok és kirohanok a fürdőbe. Öklendezve hajolok a wc fölé. Az undortól fordult fel a gyomrom, meg a félelemtől…..

Eltaszítottam magamtól a férfit, akit halálosan szeretek az első pillanattól fogva, mert nem vettem tudomásul, hogy neki nem elég a plátói szerelem.

Összegömbölyödök az ágyba és álomba sírom magam.

Kimi…..

Reggel a tükörbe nézegetem, kicsit feldagadt a szám attól az őrült csókolózástól. Beledöglök, úgy hiányzik…. Vettel vendégágya olyan kemény akár a sóderágy, képtelenség benne aludni. Inkább felkeltem és főztem egy kávét. Majd elmegyek mielőtt Sebike felkelne és megtekintené a maradék konyháját. Előbb nem tettem a kiöntőt a gép alá, másodszor meg nem jól csavartam rá a kávétartót és a nyomástól lerepült picit beterítve a német tüchtig kis hófehér konyháját. Most olyan mintha jó erősen megborsóztam volna.

Jó most a magány…gondolkoznom kell…

Visszamegyek, döntöm el néhány perc alatt!

Ha elmegy nem is volt nála esélyem. Ha marad talán hamarabb az enyém lesz. Nem fogok gyáván bujdokolni, haza megyek!

A telefonért nyúlok.

-      Eeeh, csak tudni akarom… minden rendben otthon? – dadogok makogva.

-      Igen, Ajax jól van. – cseng túlságosan is nyugodtan a hangja.

-      Én nem a kutyára gondoltam…..

-      Megvagyok!

Nem fut felém, ahogy szokott, látom az arcán, nem tudja, hogy viselkedjen. Fel se megyek, csak ledobom a földre a táskám, és elé állok.

-         Beszélnünk kell….. – suttogom.

-         Elküld? – motyogja könnyes szemmel, visszatérve az ezer éve nem használt magázódásra.

-         Mi? Én…dehogy! – engedek ki több köbméter levegőt. – Nézz rám, kérlek… - jön meg végre a hangom, - azt hittem gyűlölsz, mert úgy letámadtalak….olyan szép vagy….úgy kellesz nekem….nem tehetek róla. Melletted olyan szép minden. Nem akartalak megilleszteni. Kívánlak….mert egészséges férfi vagyok, és te egy gyönyörű nő… és ahogy álltál ott az esőben. Én nem tudtam ellenállni. – hadarok össze vissza.

Sírni kezd, arcát a kezeibe temeti. Olyan elesett, olyan sebezhető és védtelen…. Kitépném a szívemet, ha ezzel segíthetnék rajta. Mi lesz így velünk, nekem nagyon nehéz lesz szex nélkül….

Hozzá lépek és megérintem a karját. A mellkasomra veti magát és zokog tovább. Megkönnyebbült sóhajjal ölelem magamhoz. Legalább nem undorodik tőlem, ez is több a semminél.

Kivezetem a nappaliba.

-         Gyere, beszélnünk kell….nem akarok tovább várni…nem akarom halogatni.

Riadtan leül, és figyelmesen nézi az arcom. A szemembe néz, tudom mekkora erőfeszítés ez neki, látom a riadtan megrebbenő tekintetén. Annyira szeretem, és annyira sajnálom, de nem tudom, hogyan segítsek….

-         Már eddig is beszélnünk kellett volna, ahelyett, hogy itt kerülgettük egymást. Figyelj rám cica…..én….nekem nagyon kellesz. Veled akarok lenni….nem, ne nézz ilyen rémülten, nem úgy….vagyis úgy is, de nem csak úgy. Kedvellek Kriszti, - veszem az arcát a két tenyerembe, - nagyon, nagyon kedvellek! Melletted megnyugodtam és végre békére lelt a lelkem. Ha veled vagyok, nem csak a testem üdül fel, hanem a lelkem is. Nagyon, érted, nagyon fontos vagy nekem, csak én egy ilyen nyers fasz vagyok, és hát az utóbbi időbe elszoktam az udvarlástól meg a nőktől, mármint a normális nőktől. – sóhajtok. – De igyekezni fogok, és tudom, hogy idővel minden rendben lesz, ha mindketten akarjuk. Én nagyon akarom….te akarod, cica?

-         Akarom! – suttogja alig hallhatóan.

-         Akkor jó! – fogom a két kezembe az arcát. - Akarlak….annyira kívánlak, hogy már fáj….de nem foglak lerohanni. Többet nem érek hozzád….nem bántalak! Megvárom …..kivárom, amíg eljössz hozzám. – suttogom a szájának, és nagyon gyengéden rápuszilok.

Néhány óra múltán egy dühös német zaklat a mobilon. Miután megbeszéltük a rommá dőlt konyhát, óvatosan rátér az igazi okra, amiért hívott.

-         Minden rendben….úgy néz ki sikerül együtt megoldanunk mindent.

-         Ne…most komolyan ne gyere át…..mindjárt el kell mennem Zürichbe.

-         Az ügyvédemmel találkozom, hoz valami jogi szakértőt, hogy megbeszéljük, tehetünk-e valamit Jenni ellen. Tartok tőle szar napom lesz…. Meddig maradsz itthon?

-         Akkor találkozzunk holnap. Átjössz, aztán elsütkérezünk itt valamit….vagy inkább Kriszti, mi meg iszogatunk.

-         Igen, ha akarod cserébe a maiért, telibe hányhatod a konyhám. Kriszti majd feltakarítja…..

-         Na ugye….szerintem se kellene….

Délutánig húzom az indulást. Addig csak körözünk egymás körül, a fejembe a hülye rádió szöveg jár, hajóvonták találkozása tilos!

Mi is pont így kerülgetjük egymást. Félek megérinteni, ő meg szerintem örül, hogy nem teszem…. Nehéz napok elé nézek, ha nem akarok nőt venni, már pedig nem akarok, el kell gondolkoznom valami köztes megoldáson…..szégyenszemre, sóhajtozom a kocsi kulcsot keresve.

-         Mennem kell cica….

Már itt is van! Sertepertél körülöttem, igazít, szöszt vesz le, porolgat. Lekísér a garázsba. Beteszem a táskám aztán magam se tudom hogy, hozzá hajolok kezem a tarkójára  csúsztatom és rácsókolok a szájára. Viszonozza, a számra puszil. Kitisztult fejjel döbbenten meredek rá.

-         Ne haragudj…nem tudom mi ütött belém. – csak olyan anyukás vagy.

-         És tőle így búcsúzol? Semmi baj. – mosolyodik el és integet a kocsi után.

A picsába már most hozzányúltam! Nagyon hirtelen jött, könnyelmű ígéretet tettem…

Lassan gördülök a feljáróra. A kapu előtt leállítom a kocsit, kipattanok és visszarohanok hozzá. Még midig ott áll. Nem szól egy szót, se csak bámuljuk egymást. Érte nyúlok, magamhoz rántom, és a szájára tapadok.

Már nem érdekel semmi, csak csókolom mohón. Hajamba tűr és belenyöszörög a csókunkba. Lángol az agyam, nehezen válok meg a szájától.

-         Mennem kell – dadogom – vigyázz….nagyon vigyázz magadra.

Átölelve viszem magammal a kocsiig. A nyitott ajtóba még egyszer magamhoz vonom. Keze félénken simít az arcomra. Érte nyúlok, és a tenyerébe csókolok. A nyakamra teszem, és a száját keresem. Vonakodás nélkül nyújtja felém és adja oda magát. Ajkaink forró csókba forrnak össze.

Beállok a zuhany alá. A lehető legrosszabbul alakul minden. Nem kecsegtetett semmi jóval a jogtudor, nem tehetünk semmit. Úgy tűnik, Jenni 6 hónapra jegeltetni akarja a válásunkat. 6 hónap….az fél év, nem akarok még fél évet várni! Meg akarok szabadulni attól a boszorkánytól. Ki gondolta volna, micsoda egy rosszindulatú kicsinyes nő lett! Beleegyeztem mindenbe, amit csak akart, és most mégis hátba támad. Nem tudja elviselni, hogy boldog vagyok! Holott ő hagyott el, ő pattant meg a trénerével! Akkor meg mi a faszt akar tőlem? Miért fáj neki, hogy élek és nem kötöm fel maga egy fára? Úgy se örökölne utánam, ezt már megmondtam neki…. Hát azt se fogadta valami kitörő örömmel.

Sóhajtozva kenem magamra a tusfürdőt. Muszáj kiverni magamból ezt a feszültséget, mert felrobbanok.

Nem akarok nőt venni. Nem kell másik….ez kéne itt lent az alagsorból.

Se nő, se eredmény, ez több, mint amit el tudok viselni…..

Felfrissülve, megkönnyebbülten és rohadt dühösen jövök ki a zuhanyból. Ez igen!  Játszogatok magammal akár egy pattanásos kamasz….hát nem semmi. Ha ezt Jenni tudná, mérhetetlenül boldog lenne.

Belevetem magam az ágyba, csak úgy reccsen szegény. Jó érzés, ahogy a selyem ágynemű lágyan körül öleli a meztelen testem és hűti azt. Kár, hogy az agyamat nem tudja…

Forgolódok, és nagyon megpróbálok az alvásra koncentrálni. Már szinte az álom határán lebegek, mikor úgy hallom, mintha valaki félénken kopogna az ajtómon.

Meglepve nyitom kerekre a szemem.

-         Igen….

Belép az ajtón. Nem lehetne se riadtabb, se zavartabb annál, amit mutat. Akkorát nyel, hogy idáig hallom. Kezéből kicsúszik a kilincs, és fület bántó csattanással csukódik be mögötte. Riadtan dől a falnak. Kezeivel zavartan gyűrögeti a köntöse megkötőjét.

Nincs rajta semmi más, csak a rövid Donald kacsás gyerek köntös, mezítláb álldogál a szőnyegen.

-         Eljöttem….. – suttogja zavartan.

Lassan emelkedem fel az ágyból. El se hiszem, hogy itt van, talán csak érzéki csalódás, mert annyira akarom…

Kicsit megrebben a szeme, eh persze, meztelen alszom.

 Megállok előtte figyelem, ahogy izgatottan kapkodja a levegőt.

Na, hát akkor ennyi lenne. Már a képeket is sikerült kitennem, és próbáltam javítani is a hibáimon, mert az igazgat megvallva, a tegnapi rész rekord sebességgel készült, és nem is tudtam 100 % rá koncentrálni mert valami más kicsit elvette az eszemet. Most sincs sok időm, de a lelkiismeret furdalásom visszahozott, ami hiba maradt hát azt meg sajna be kell vállalnom!:)
Ráadásul a cicát kell állandóan kezelgetnem. Kiadták és most injekciózzuk, - ezt mondjuk nem én, - meg cseppentünk a fülébe, meg csöpögtetünk a szemébe, mert valami belekapott és nem is biztos, hogy megmarad szegénykének. De az egyik szeme már megvan, és gyönyörű zöld! Eddig sajna nem láttuk neki!:)
Szóval, a keddi részre sokkal jobban felkészülök inkább nem megyek táncolni, vagy nem tanulok, de lelkiismeretesebben készítem el!

Azért jó olvasást!

És most.....

Kedves Christine, Bella, Porcica és Dee!

Nagyon köszönöm, a leveleteket, nekem nagyon sokat jelent, hogy itt vagytok, és tudom, hogy olvastok. Talán írói önteltség?:)

Könnyebb így mindegyikőtöknek megköszönni, hogy veszitek a fáradságot és írtok, mint ha egyenként leírnám ugyan azt!

Jó, hogy vagytok és remélem még sokáig velem maradtok!

És arról is jó volt olvasnom, hogy nem én vagyok az egyetlen gátlásokkal küzdő, úgy tűnik sokan vagyunk, akik hasonló gondokkal küzdünk, vagy küzdöttünk!:)

Drága Porcica, egy pici félreértést kell tisztáznunk!

Én nem arra gondoltam, hogy 30-on túl már nincs élet:)

Azért írtam, hogy meglep és nagyon örülök nektek, mert nem is gondoltam, hogy Ti olvastok, foglalkoztok egy olyan kis hebrenccsel, mint amilyen én vagyok. Ti már élitek a saját életeteket  felelősséggel, néhányotok talán már édesanya is. Nekem ha gondom vagy bánatom van, csak odafutok anyuhoz, de Ti már máshogy vagytok, nektek kell vigasztalni és gondoskodni másokról, és ezért nagyon nagy tisztelet jár nektek!

Ezért öröm és megtiszteltetés a számomra, hogy 30-on túl is figyelemre méltatjátok az irkálmányomat és olvassátok!:)

És hogy mennyire így van, engedjetek meg egy kis apróságot....

Anyu megengedte, már több mint 20 éve történt nem tép fel senkibe sebeket a dolog.

Az anyukám 21 évesen ment férjhez. Egy barna hajú, barna szemű sráchoz, akit a mai napig megcsodálok a sírkövére kitett fényképen, annyira jóképű pedig én csak a skandináv típushoz vonzódom....

Egy napon mentek kocsival és frontálisan ütköztek egy nyergesvontatóval. A férfi - Tominak hívták, - maga felé rántotta a kormányt, így megmentette anyu életét. 

Ő meghalt és meghalt a kisbabájuk is akit anyu elveszített....

Anyu is majdnem meghalt, de felépült, az orvosok azt mondták neki, próbálja úgy élni az életét, hogy valószínűleg nem lehet többet gyereke.

Néhány évig egyedül volt és gyászolt, de neki is volt barátnője, aki nem hagyta magára. 

Egy szülinapi bulin aztán megismerte apámat, aki rögtön rástartol az én most is gyönyörű anyukámra. Apu ott volt kidobó, ő is jól nézett ki, sajna anyunak is megtetszett.

Az első alkalommal terhes lett a nővéremmel, aztán velem egy kicsit dolgozniuk kellett, az öcsém meg be nem tervezett programként érkezett majdnem 30 éves korában.

Vagyis nem a legfiatalabb anyukák közé tartozik, mégis imádjuk és rettentő jó a kapcsolatunk. Mindig visszük magunkkal minden hova, most legutóbb az öcsi vitte egy Hooligans koncertre. Anyu kérdezte is nevetve, nem gáz neked velem lenni? Az öcsi meg azt mondta, mért lenne, te vagy itt a legjobb nő! És ez így is van! Anyu gyönyörű, okos, csinos és nagyon rendbe van az élete. Van egy barátja, aki fiatalabb nála, de soha nem hozza haza, azt mondja, ez a mi otthonunk itt nincs másnak helye.....

Együtt megyünk moziba, táncolni, az állatkertbe minden évbe - egyszer be is zártak minket és nem találtunk ki. Aztán a kijáratnál nézegettük, hogy milyen jópofa az a hatalmas fogú kenguru féle állat, amiről nem tudtuk mi lehet. A nővérem egy laza lábmozdulattal megérintette, erre pislogott egyet. Soha 7 ember még olyan pánikszerű gyorsasággal nem távozott onnan mint mi!

Szóval tudom, hogy van élet 30-on túl, sőt még negyvenen is, szerencsére!

És nagyon örülök nektek, és mindenkinek aki megtisztel a figyelmével.

millió puszi, nora

-