21. rész - Kinek kell az álom, ha te vagy a valóság.....de más a valóság és más az álom.....

Sziasztok!

Hát megérkeztem, és kicsit kaotikusra sikeredett itt minden!
Ha vannak helyesírási vagy ne adj isten, fogalmazási hibák, kérlek nézzétek el, mert ez most valóban nagyon röptébe készült, és azért igyekeztem azt hozni, amit szerettem volna....
Csütörtök óta szülinapi bulit tartunk, meg kell ünnepelnünk ezt az egy szem férfinkat:)
A nővéremék meg bőszen készülnek a hétfői vizsgára, így aztán kisajátították eddig a gépet az online főzés miatt, most meg egyre csak azt hallom a konyha felől, hogy a kétnyelvű menülappal a kezébe rikoltozik, hogy impossible, impossible!:)
A rész rendhagyónak mondható, most meghallgatjuk a másik oldalt is, a vége meg a katarzis....
Megköszönöm, ha nyilatkoztok, vagy pipáltok, jó olvasást, és jó szurkolást kívánok mindenkinek,
puszi, nora

„Szép volt a sorstól, hogy utamba ejtett,

Hogy minden édes csókot a számon felejtett.

Csak akkor adna igazán szépet,

Ha mindörökre nekem adna téged!”

Csak Kriszti…..

Lassan borítja be a szürkület palástjával az eget, és mi ugyancsak iparkodunk Ajaxal az oldalamon. Elszoktam a gyaloglástól a sötétben, ahogy a munkától is, meg az itthoni hangulattól. Most kicsit minden más. Hiányzik a tengeri levegő jellegzetes illata, a víz morajlása és a hajó oldalához loccsanó tarajos hullámok csobbanása. De leginkább ő hiányzik…..

Ahogy távolodtunk Portugáliából úgy vált egyre élesebbé a valóság. A jachton, még rendben volt mindnet. Ha csak tehette a karjaiba tartott, és én kábultan szívtam magamba az illatát. Aztán Genovába már kezdett mállani a szirupos cukormáz. A rövidnadrággal lekerült róla a laza könnyedség is, amivel folyton ölelte a derekamat. Eltávolodtunk egymástól, és bár az agyam tudta azért van csak, hogy megkíméljen engem és magát is, az esetleges lesifotósok támadásától, mégis fájt ez a távolságtartás. Már nem az a férfi volt, aki csókolt és dadogva ismételgette, tűzboszorkány…..

A helikopteren ráadásul semmivel se volt jobb másodszorra sem, mint először. A kocsihoz menet, nevetve jegyezte meg tenyerét rázogatva, hogy leszálláskor majdnem kitörtem egy ujját.

Épp csak kipakoltuk Ajaxot, senor Sangriát, meg senor Pezot, főztem gyorsan egy kávét Paulának és neki, és már indultak is tovább.

Siet, mondta, nem akar sokáig távol lenni. Csak egy pillanatra maradtunk kettesbe, mikor utánam jött a nappaliból a konyhába. A két tenyerébe zárta az arcom és egészen közelről nézett, hosszan komolyan fürkészett.

-         Sietek vissza, - súgta a számnak, - és akkor majd megbeszélünk mindent.

Aztán átölelt és megcsókolt, pont olyan forrón, ahogy a tengerparton tette számtalanszor.

Kikísértem őket a garázshoz, összemaszatoltam a könnyeimmel Paula blúzát és megígértem, hogy legközelebb feltétlenül ellátogatok hozzá Kimivel.

Irigylem Kimit egy csomó mindenért, többek között az anyukájáért is.

-         Gyere már te haspók. – rántom meg egy picit a nyakörvet, a tétovázó kutyának mert látom,  hogy senor Sangria a külső vasbeton kerítés tetején egyensúlyozva tekingél felénk, és izgatottan csóválja a farkincáját.

-         Jövök már cicusom…..éheske vagy? Ugye elmúltak a finom lazaccal teli forró Portugál napok. – sóhajtok.

Egyfolytában sóhajtozom, mint akinek légszomja van. Pedig csak egy férfi ölelésére vágyom, egy férfi csókjára szomjazom.

Hamar bepötyögöm a kódot és bekocogunk az udvarba. Szuszogva érek a hátsó bejárati ajtóhoz, és megint csak megjegyzem dühöngve, lám ez a ház igazi mintapéldája a burzsoázia diszkért bájának. Nem is feltételezik, hogy léteznek olyan mezei emberek, akik nem kocsival érkeznek ide.

Ahogy megye be, úgy kapcsolok mindenütt fényt. Félek ebbe a hatalmas üvegkalitkába, pont úgy, mint januárba mikor beköltöztem.

Végül lemegyek a saját lakomba, magunkra zárom az ajtót, felkapcsolom a holdlámpásomat a fali rajzomon, magamhoz ölelem senor Sangriát, magam mellé teszem senor Pezot, hagyom, hogy Ajax mellém huppanjon, miután lábacskákat mostunk mindenkinek. Szórakozottan simogatom a körém sereglett állatokat, és csak bámulok meredten magam elé. Nem tudok szabadulni az elmúlt napoktól.

Kimi vett néhány palack nagyon jó minőségi portugál bort, már az áruk után ítélve. A portói világhírű, bizonygatta nekem. Csak én nem szeretem a vörösbort. Az atyának jó lesz?

-         Egy pap ne válogasson a miseborok között. – nevette fel. Nem kacagott velem, szerintem nem biztos, hogy tudta mire gondoltam.

-         Annak a Lottenak meg vigyél eredeti Sangriát. Ez olyan női bor, itt ezt isszák még víz helyett is. Láttam a parton nagyon szép díszcsomagolásba. – húzott a kirakodó sátrak felé.

Így aztán bort kaptak az itthoniak, meg a dobozolt híres Pastel de nata süteményt. És egy-egy doboz Serra sajtot, ami azért is különleges, mert olyan lágy, hogy bele lehet csak úgy mártogatni a finom portugál kukoricakenyeret.

Mosolyogva figyeltem a régen látott itthoniakat. Fritz és Lotte következmények nélkül vetették magukat a különlegességekre, de az atya előbb tett néhány tiszteletkört, nehogy már a torkosság bűnébe essen ő, aki vasárnaponként a másik megsegítésére, és a mértékletességre szólítja fel híveit.

Végül győzött a férfi pocak, és vidám arccal telepedett közénk, aztán csak égnek emelt szemekkel jellemezte a krémes lágy sajtot és öblögette a testes portóival.

-         Lányom, ez a Kimi egy kincs.

-         Igen Endre atya, és még csak nem is kellett kérnem, magától jutott eszébe, hogy vegyünk valamit, ami nem egy porosodó tárgy mondta, hanem valami helyi specialitás.

-         A végén még tényleg nagyszerű fiatalember válik belőle. Látod Kriszti nem szabad elsőre ítélni. Azt hittük öntelt lesz meg részeges, és majd rosszul bánik veled, neked meg, másik helyet kell keressünk, és lám hm,….. valóban. - bólint a szavaira. – Hol is van most ez a fiatalember?

-         Ő most haza ment az anyukájával, hogy beszéljen a feleségével a válásukról.

-         Azt jól teszi lányom…

-         Most akkor....hm,…. mi is a helyzet köztetek?

-         Hát…..nem tudom atyám. – sütöm le a szemem.

-         No… hm,…..hát nem próbált közeledni feléd?

-         De próbált. – nézek oldalt a földre, és zavartan vigyorgok.

-         És te? – kérdezget birkatürelemmel.

-         Én meg próbálgattam ellenállni. – borul lángba az arcom.

-         És….hm,…. mire jutottál Kriszti?

-         Jaj, atyám – adom meg magam, - soha életembe nem voltam még olyan boldog. És soha érti, még soha nem éreztem olyanokat, mint akkor, mikor átölelt az izmos karjaival és megcsókolt….és én csak feküdtem a homokba, ő meg félig rajtam, és éreztem, ahogy ver a szíve….

Riadtan hagyom abba a zavart dadogásom, mert szegény atya félre nyelte a finom portóit, és most fuldokolva köhécselt.

Lottet a Portugál csoki szalámi vette le teljesen a lábáról. Tele szájjal falt, így nem is tudott nagyon hozzá szólni a dolgokhoz csak mosolygott.

A szívem a torkomba dobogott mikor megpillantottam a tömegbe, csapong egy másik helyszínre az agyam. Kicsit durcásan jött felénk, nem tudtam mi a baj. Ha így néz, mindig azt hiszem, valami hibát követtem el. Vagy idétlen ruha van rajtam, vagy valakinek nem úgy válaszoltam, ahogy elvárná tőlem. Félek, hogy észreveszi, mennyire tudatlan vagyok…mennyire semmit se érek……

Végig simított a hátamon és azért dünnyögött, mert soká jöttünk. Hiányolt! Hát kell ennél nagyobb öröm?

Szeretném, ha átölelne megint, és én az izmos mellkasára hajthatnám a fejem, hogy elteljek a semmivel össze nem téveszthető jellegzetes illatával. Olyan számomra, mint az endorfin, vagy a levegő. Szükséges, kell, mert nélküle nem létezhetnék…..

Nem maradhattunk sokáig együtt. Mennie kellett Markkal és a kedves Kajjal, én meg ott maradtam a családdal. Rami igyekezett mindent elmondani, ami körülöttem zajlik. Olyan segítőkész volt, és mikor azt mondta, haza jön, ne félj, az egész testemet elöntötte a forróság és a boldogság…..így mondta haza!

Körbe vitték őket és integettek a kocsi tetején. Mindenütt ünneplő tömeg fogadta a pilótákat. Biztosan haza dolgozik a szívem, de úgy hallottam, ő kapta a legnagyobb ujjongást…..

Aztán az autógramm osztást meg kérdésekkel ostromló riporterek rohamát kellett elviselnie és nagyon is jól tűrte. Rengeteg interjút adott a 3 nap alatt és egyszer se láttam, hogy duzzogna, vagy kelletlenül válaszolna. Jókedvű volt barátságos és segítőkész.

Meglepve figyeltem a kivetítőn, ahogy a homokba térdelt, kézfejével törölte az izzadó homlokát és rángatta a rászorult kereket. Olajos volt és nyelte a port, ahogy bárki az egyszerű emberek közül. Gyors kerékcsere után, valami műszert vett a kezébe, és a kerekekhez tartotta.

-         Az a nyomásmérő. – magyarázta Rami.

-         És az minek?

-         Hogy lássák, mennyi levegő van a gumikba. Az se jó, ha túl lapos, és az se, ha túl kemény. Vigyázni kell, egy újabb defekttel, mert nincs több kerék náluk, meg időt is vesztenek. Most viszonylag jó helyen vannak.

-         Remélem, nyernek…. – lelkesedtem.

-         Hát azt nem hinném, de neki még nem is az a cél. Tanulnia kell és végig érnie a kijelölt útszakaszokon. Ez itt egy világbajnokság nem egy mezei futam. Ugyan úgy a legjobban vannak itt, mint a Forma 1-be, csak más autókkal.

A szakaszok közt, ha engedélyeztek maguknak egy kis pihenőt, vagy kávéval láttam, vagy Kaj mellett ücsörögni, közben Mark masszírozgatta a nyakizmait.

Még sosem láttam Markot munka közben. Az első találkozásunk után hamar megkedveltem, mert olyan természete van, hogy őt nem is lehet nem kedvelni. Kicsit olyan, mint Seb. De most hogy láttam, milyen féltő gonddal ápolgatja a mi bajnokunkat, még sokkal jobban szeretem. Akár egy aggódó apa, megnyomogatta az izmait, figyelt a folyadékfogyasztására, ha nagyon 

tűzött a nap, ernyőt tartott a feje fölé. Ha nem szólt hozzá, néma csendben, észrevétlenül tette körülötte a dolgát, nem zavart nem volt útba, de mindig készenlétbe állt. Figyelt és vigyázott!

A verseny végén nem volt türelmem a hajón kivárni, hogy feljöjjön, kifutottam elé. Aztán magam is megrettentem attól, amit tettem. Csak álltam lihegve és figyeltem, nem mertem közelebb menni hozzá. Ő lépett és mikor eldobta a hátizsákját, értem nyúlt és megízleltem a puha száját, már nem érdekelt semmi. 

Juustu és Titus…..hát ők tényleg szeretni valók. Megértem Paulát. Annyira aranyosak és Titus egy apró kis szöszke angyal. Kár hogy nem az én angyalkám….

Imádták a kutyusos meg a cicusos reggelit. A rénszarvasok inkább a nagy Raikkönent hozták izgalomba. És reggeli után lent, a kék és a zöld ezernyi színeiben tükröződő tengerben…..

Ráfeküdtem a vízre, mert azt mondták, a sós víz fenntart, és nem fogok lesüllyedni. Nem tudom, mert egyszer csak két finom kéz ölelte át a derekam, és ahogy felnéztem, a világ leggyönyörűbb szemével, és legcsábosabb félmosolyával találtam szembe magam.

-         Majd én tartalak, te csak lebegjél. – mosolygott. – Bízzál bennem.

Bízni akarok, és megpróbáltam ellazulni és élvezni a hűs tenger simogató ölelését és a férfi óvó karjának szorítását. Olyan csodás volt minden néhány pillanatig, aztán a Juustu nevű élő bomba közénk vágódott.

Később kimentünk a partra. Elegem lett a vízből, ami elképzelhetetlen lett volna azelőtt számomra, de elfáradtam ezek a gyerekek igazi perpetuum mobilék.

Lehevertem a fehér forró homokba és élveztem, ahogy melegíti a hátam, az arcomat meg simogatta, a tenger felől érkező szellő.

Aztán más is simogatta. Felnéztem és ő ott könyökölt felettem. Csak nézett és mosolygott. Alig pár centi volt az arca és az én arcom között, és ahogy belenéztem azokba, a semmihez se hasonlítható világító szemeibe éreztem, hogy vége…..örökre elvesztem!

Nem akartam engedni….félek közelebb engedni magamhoz a testét…félek, hogy fájdalmat okoz. Félek, hogy ügyetlen leszek és kinevet. Semmit se tudok a szexről. Féltem, hogy meglátnak a vízbe hancúrozó gyerekek, de ő nem törődött semmivel, legkevésbé az ellenkezésemmel.

Lefogta a kezeimet és a fejem fölé emelte, közben meg összekulcsolta az ujjainkat. Fölöttem volt, szinte rajtam feküdt, nekem meg úgy tombolt az adrenalin a testemben, hogy attól féltem felrobbanok. A szívem olyan őrült iramba dobogott, hogy ha lett volna rajtam egy kardiográf műszer, már kétségbeesetten sípolva hívna segítséget.

A térdét ellentmondást nem tűrőn becsúsztatta a combjaim közé, picit rám nehezedett, és ettől akkora löket endorfin borított be, hogy szinte lebénított. Küzdenem kellett a levegőért, mert a testem nem engedelmeskedett az akaratomnak, a cirógató testemet felderítő ujjai alatt.

Nem tudom, mi lett volna, ha nem jön ki a vízből Juustu. És azt se tudom, meddig engedtem volna, hogy elmenjen. Azt hiszem, bármit megtehetne velem, ha így csókolna közbe és így simogatna. Ha 20 centiről a szemembe néz, elvesztem….

Ajax konfliktusba keveredett egy szegény tengeri csillaggal, aki meglepve vette tudomásul, hogy fejdísz lett egy német juhász hajába.

Addig morgolódott, míg a késve érkező Mark megszabadította tőle és a lágyszívű tréner beevickélt a vízbe, a riadtan sápadozó csillaggal.

Aztán jött a búcsú és Jenni, aki picit beárnyékolta azt a feledhetetlen napot. Fáj, hogy volt és, hogy annyival tökéletesebb nálam! Az emléke mindig megkeseríti majd a legédesebb perceimet is, azt hiszem.

De nem szabad rá féltékenykednem, hisz ő már a múlt, és Kimi most pont azon van, hogy lezárja az a múltat…..

A gyerekek szomorúan intettek egy utolsót a taxi hátsó üléséről. Sajnáltam, hogy elmentek, olyan kis kedvesek voltak mindketten. Titus meg egy kis csoda, ahogy ragaszkodott, úgy éreztem magam mellette, mintha én is édesanya lennék. Szeretnék az lenni…..jó lenne egy ilyen skandináv 

kis herceg, sóhajtozok.

Egymást átölelve andalogtunk a kietlen csodálatos tengerparton. A mi partunkon, ott álltam és kémleltem a messzi feketeségbe, ahol délután még olyan hevesen csókolt, és a fekvő testünk körvonalát még nem fújta szét a szél.

Berohantam a vízbe csak úgy ruhástól. Éjjel volt és én végre fékevesztetten tombolhattam az óceán vízébe. Talán soha többet nem látom, nincs rá biztosíték, hogy valaha is eljutok még ide. Utoljára még érezni akartam, ahogy átölelik a kellemes hullámok a testem.

De nem csak a hullámok öleltek, hanem ő is. Ölelt, nézett és suttogott…..szikrának nevezett és azt mondta, kellek neki.

Istenem….

Ő is kell nekem, annyira szeretném, ha örökre így maradna minden. Ha mellette élhetnék, ha elfogadna, és elég lennék neki. Bárcsak felnőhetnék hozzá….bárcsak szebb lennék, okosabb és ügyesebb. Ha kitűnnék valamibe, ahogy ő, de én semmihez se értek….talán csak a  takarításhoz.

Nem gondoltam tovább ezeket a negatív szomorú gondolatokat, mert a puha finom szája az én szám kereste és csókolt úgy, hogy kihagyott még a lélegzetem is.

Nem is emlékszem, hogy kerültünk vissza a hajóra és arra se, mikor kiadta az indulásra a parancsot, mert egész idő alatt csak a könnyeimre koncentráltam. Nem akartam előtte sírni, nem akartam, hogy lássa mennyire mélyen érintett engem ez a néhány, örök feledhetetlen nap….

Nem akartam, nem is tudtam volna lefeküdni. Csak álldogáltam a jacht korlátjánál és bámultam a barnás narancsos csillogó vizet. Olyan szép és nyugodt volt minden, hogy összefacsarodott a szívem ennyi csoda láttán. Egyszerűen fájt, amit láttam, fájt hogy itt hagyom, fájt hogy elmúlik ez a tökéletes pillanat…..

Egyszer csak megpillantottam egy delfint, ahogy a narancsos pompába fürdő tengeren feldobja magát. Mintha nekem intett volna búcsút, vagy talán egy isten hozzád-ot? Szaltózott és alábucskázott néhányat a hajó mellett a vízbe. Hihetetlen látvány volt, és ez még tetézte, hogy megéreztem őt a hátam mögött. Nem tudom miért, talán a finom illata, vagy a kisugárzása, de érzékeltem a jelenlétét még azelőtt hogy megszólalt volna.

Akartam hogy csókoljon, és mivel ő nem tette..….hát megtettem én!

A hátsó fedélzeten fekve ért minket a pirkadat. A vöröses lilás fényárban fürdő tengert bámultunk égő szemmel egymás mellett. Neki nyilván nem volt olyan fenséges, mint nekem, aki még sosem láttam ehhez foghatót.

Naplementét láttam már itt a tengeren, de napfelkeltét még soha.

Furcsa érzések kerítettek hatalmukba. Íme egy új nap, talán egy új lehetőség, egy új élet, ennek a csodás férfinak az oldalán, kezdett el lüktetni a szívem már a gondolattól is.

Olaszországba elköszöntem a hajótól, a legénységtől, a tengertől és a napok óta tartó megelevenedett álmomtól. Búcsút vettem mindentől, ami néhány hónapja még elképzelhetetlen lett volna a számomra. Még álomnak is nagyon merésznek tűnt volna, és most ott voltam benne. Utoljára még visszafordultam és égő szemmel néztem a kivilágított, teljes pompájú fényárban úszó jachtot, ahol boldogabb voltam, mint eddig bárhol életembe……

Képtelen leszek elaludni. Annyira telítve vagyok élményekkel benyomásokkal, annyi kimondott és kimondatlan kérdés és kétely dübörög az agyamba, hogy tudom, nem fogok aludni, bármit is teszek.

És kicsit a félelem is mardossa a lelkem…..már két napja nem láttam. Ott van a hazájába és nem hívott fel…..

Sóhajtva felkelek, haza teszem senor Pezot és felmegyek a nappaliba, onnan meg az emeletre. Csak innen látok át a szomszédba a fáktól meg a bokroktól.

Ég a villany és még nincs annyira sötét, hezitálok.  Ő is jött már hozzám, sokkal később is, indulok az ajtó felé.

Nem tudnám megfogalmazni, miért érzem úgy, hogy át kell mennem hozzá. Nem tudom, miért érzek olyan furcsa tompa nyomást a gyomromba, és miért szorít a szívem, de nem akarok egyedül lenni. Szükségem van valakire, nekem, aki nem szoktam soha kényeskedni. Félek, valami rossz közelít, olyan rossz előérzetem van, és nem akarok egyedül lenni…..

-         Mi vagyunk! – emelek fel egy üveg Sangriat.

-         Nahát! – csattan a vidám hang a mikrofonba és már nyílik is az ajtó.

Félúton találkozunk, kocogva jön elém, haját igazgatja, amit felborzolt a svájci szél.

Sötét Red bullos pólóba van és farmerba. Még nem feküdt le.

-         Nem zavarok? – ölelem meg.

-         Te soha…..tudhatnád. Mi ez? – nézegeti az üveget.

-         Ez itt folyékony, a másik otthon siratja a Portugál lazacokat. Gondoltam beszélgethetnénk egy kicsit, ha van kedved.

-         Kimi tudja ezt? – dobja le magát mellém a kanapéra.

-         Nem kell mindent tudjon……különben meg nem is érdeklem.

-         Úha! Vihart érzékelnek az érzékeny receptoraim a levegőben! Mi történt?

-         Fel se hív…… - húzom el a szám szomorúan, és a padlót nézegetem. – Azt hittem….. – nem fejezem be, csak a vállam vonogatom.

-         Áhhh, tudod milyen! Ő Kimi, lehet, hogy Jenni annyira kiborította, hogy már egy bár mélyén vedeli a vodkát, vagy egy karaokiba teszi tönkre a mikrofon processzorát.

-         Muszáj neked ilyen hülye szavakat használni? – dühöngök.

-         Hé, ha akarod, én minden nap felhívlak, akár óránként is.

-         Jól van na….ne haragudj! – sóhajtozok.

-         Tudod, mit? Inkább igyuk meg ezt a nemes italt. Alig vagyok itthon, most vagyunk a véghajrába, lazítsunk egy kicsit……Azért ez maradjon kettőnk közt, ha Hekki érdeklődne. – veszi halkabbra a hangját, és olyan riadtan pillant körbe, mintha azt várná, hogy a finn bősz rikoltással elővetődik valamelyik sarokból egy síppal meg egy nádpálcával a kezébe. Muszáj rajta nevetnem.

-         Hiányoztál….. – sóhajtozom a változatosság kedvéért.

-         Na gondolom! – vigyorog. – Mennyire lehetek indiszkrét?

-         Ismered ezt a szót?

-         Hm! – vág egy meglehetősen furcsa grimaszt.

-         Próbálkozz! – koccintok vele, és jól meghúzom a poharat.

-         Történt előrelépés a kapcsolatotokban?

-         Van nekünk olyan? – meredek rá kerek szemekkel.

-         Így sokáig fog tartani! – rázza meg nevetve a fürtjeit.

-         Oké, történt ez….az… - grimaszolok én is.

-         Picit pontosabban ezt az, ez meg azt?

-         Megcsókolt néhányszor….. – sóhajtozok.

-         Csak ennyi?

-         Mi az, hogy csak? – háborodok fel, de csak legyint rám.

-         Nyilatkozott szívügyben a mi jégemberünk?

-         Nem…..

-         Azt akarod mondani, hogy elvitt egy hétre és semmi se volt csak néhány csókocska? – emeli fel a hangját és a szemöldökét hitetlenkedve.

-         Ez olyan furcsa lenne?

-         Az ő esetébe? – kerekíti rám most ő a kék szemeit. – Azt mondanám felfoghatatlan.

-         És ez rossz hír nekem? – cincogom egérke hangon.

-         Dehogy….. – önt egy újabb pohárral. – Jó ez a bor, nem rúgunk be? –faggat. Hát mi vagyok én, egy borász?

-         Kimi szerint ott ezt víz helyett isszák…

-         Persze, ő meg a vodkát. Az ő véleménye ital ügyben nem mérvadó……mármint  nekünk. – teszi hozzá kis gondolkodás után vigyorogva.

-         Legalább elálmosodnék tőle…..

-         Nem tudsz aludni?

-         Nem!

-         Egy kis alvás előtti testedzést esetleg? – ér fülig a szája.

-         Most nincs kedvem nevetni Seb.

-         Háh! Azért lehetnél tapintatosabb is! Belegázoltál a férfiúi önérzetembe…. – duzzog.

-         Jaj, nem úgy gondoltam….. – nevetek. – Mesélj inkább, Kimi szerint világbajnok leszel?

-         Bár az orákulum beszélne belőle! – vigyorog. – De rajtam nem fog múlni én mindent megteszek az ügy érdekébe.

-         Majd szorítok!

-         Akkor már tuti, hogy nyerek! – öleli át a vállam egy röpke másodpercre. – Örülök, hogy Kimi rád talált. – komolyodik el egyik pillanatról a másikra. – Megérdemel már téged a sorstól.

-         Nem mondanám hogy rám talált….. – szabadkozom.

-         Akkor minek nevezed, hogy magával vitt?

-         Nem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Azt mondta, ha visszajön, majd beszélünk, de az óta fel se hívott.

-         Kimi nem úgy működik, mint egy átlag mezei ember…..ezt el kell fogadd, ha vele akarsz maradni. Ha szeret, azt nagyon teszi, de nem hangoztatja feleslegesen az érzéseit…..a véleményét se. Mellette voltál, elvitt a családjával, törődött veled és az érzéseiddel, nem erőszakolta az akaratát rád. Mit akarsz még tőle? – mosolyog. – Ha érzelmes szerelmi vallomásra vágysz fél térden, akkor maradj itt, mert abba a házba ezt nem hinném, hogy megkapod. Én nem vagyok olyan öntudatos, szívesen térdre vetem magam a kedvedért!

-         Vigyázz le ne váljon a porcod! – nevetek.

-         Látod? Te lepattintasz, ő veled ment nyaralni és elvitt a futamára. Hát mit kell még ezen magyarázni?

Mielőtt válaszolhatnék neki, a tévére kapom a szemem, mert az ő nevét hallom.

-         Kimi Raikkönen a hazájába tartózkodó finn világbajnok igencsak jól érezte magát és hatalmasat mulatott felesége és barátai társaságába. A médiában több hír is felröppent az álompár megromlott kapcsolatáról, egyesek már válást is emlegettek, de ezek a képsorok ugyan csak rácáfolnak arra, hogy elhidegült volna egymástól az álompár.

Elnyílt szájjal döbbenten figyelem a képernyőn csókolózó párt. A nagyon vékony nőt, aki szinte ráfojt és bekebelezte a szőke férfit. Csókolóznak, nekem úgy tűnik már órák óta.

Engem csókolt…..tegnap még engem csókolt, dübörög az agyamba. Elfejtek levegőt venni, csak kimeredt szemmel bámulom a képernyőt és fel se fogom, hogy az a fájdalmas nyögés az én számból szólt.

-         Miután egy ideig a feleségével múlatta az időt, a barátaival vette számba az éjszakai élet bárjait. A szórakozóhelyeken feltűnő volt a volt Forma 1-es világbajnok, aki továbbra is törtetlen hírnévnek örvend, és hatalmas rajongótábora nem kopott el, a WRC-be igazolás után. A nők mindenütt rávetették magukat és közös képet vagy autógrammot kértek, néhányan egészen sajátságos helyre. A jókedvű világbajnoknak ez sem volt ellenére, és mosolyogva kiosztott pár pikánsabb aláírást is. Néhányan a lányok közül csatlakoztak a társasághoz, és hogy miként ért számukra véget ez a nap, arról csak ők tudnának beszámolni.

Sebivel nézzük végig, ahogy csókolgatják és ölelgetik, és neki nincs ellenére. Nem tetszik, amit látok, és az sincs ínyemre, hogy egy másik ember előtt kell néznem, viselkednem, és tartanom magam, aki ráadásul még a barátja is.

-         Kimi nem ilyen…..ez csak valami baromság. – dadogja zavartan.

-         Tudom…persze, és azt is, hogy a barátja vagy.

-         Attól még megmondanám, ha hülyeséget csinálna, de higgy nekem, pont nem ezért utazott el. Kedvel téged….

-         Persze ahogy a sört is. - bólogatok könnyes szemmel. - Fogyasztja is rendesen…. Ahogy minket is.

-         Krisz….  – simít végig az arcomon, és leemel róla egy kósza könnycseppet.

-         Nem kell vigasztalni….nincs is miért. A takarítónőnek az a dolga, hogy rendet rakjon, nem az, hogy a főnöke erkölcsét vitassa meg vagy bírálja.

-         Kriszti…. – ismételgeti a nevem akár egy beakadt diktafon.

Nagyot nyelek és megpróbálok rámosolyogni, de nem látom a könnyeim mögül és a szám se akar engedelmeskedni, mert a szemem előtt egyre csak az a kép lebeg, ahogy csókolta…..

Hát ezért ment oda? Ezért nem akart magával vinni? Ezért titkolózott? Meg se tudom, ha nem szólja el magát Titus.

Még nagyobb fájdalom hasít a szívembe. Ott vannak mind, Paula a gyerekek, Rami és a felesége, akit még nem volt szerencsém megismerni, és persze ők ketten. A tökéletes….az álompár!

Mit szépítsem! Alaposan eltörött nálam a mécses mire feleszmélek, már Seb mellkasára borulva bömbölök, és teljesen összevizezem a pólóját.

Hát ennyicske lenne!

Bár ahogy így elnézem ahhoz képest mennyire igyekeztem vele nem is lett olyan kevéske!:)

Jó olvasást és csodás hétvégét kívánok mindenkinek:)

puszi, nora

A csudába!
Nem akarja kitenni!:(